A francia rendőrség kedden kiadott egy közleményt, miszerint június 23-án biztonsági kockázatok miatt nem lehet megtartani a munkaügyi reform elleni tömegdemonstrációt a fővárosban.
A szakszervezetek Párizs központjában akartak felvonulásos tömegdemonstrációt tartani, de a rendőrség ezt biztonsági okokra hivatkozva nem engedélyezte, és azt akarta, hogy a szakszervezetek helyhez kötött tüntetést tartsanak. Mivel ezt a kérést a szakszervezetek elutasították és alternatív vonulási útvonalakat javasoltak, a hatóságok betiltották a tüntetés megtartását. Az indoklás szerint terrortámadás veszélye miatt
egy felvonulás esetében a rendőrség nem tudja biztosítani a tüntetésen résztvevő személyek biztonságát.
A közleményben az áll, hogy mivel a felvonulást biztosítani nem tudják, a szakszervezetek pedig helyhez kötött tüntetést nem akarnak tartani, emiatt a rendezvény egésze betiltásra kerül.
Franciaországban hónapok óta zajlanak tüntetések és zavargások a munkaügyi reform miatt, ami növelné a napi munkaórák számát, és megkönnyítené az alkalmazottak elbocsátását. A tüntetések és tömeges sztrájkok eredményeként működési zavarok jelentkeztek az ország atomerőműveiben, az olajfinomítókban, a tömegközlekedésben és a kikötők működésében, de a kormány nem hajlandó tiszteletben tartani a munkavállalók jogait, ehelyett a terrorveszélyre hivatkozva a gyülekezési jogot is korlátozza.

http://www.hidfo.ru/2016/06/betiltottak-a-tunteteseket-franciaorszagban/