Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke elismerte, hogy Magyarország nem érintett a migránsok szétosztására vonatkozó kvótarendszerben, mert “más megközelítést” képvisel a bevándorlással kapcsolatban.
Schulz vasárnap a német ZDF televízió “Berlin direkt” című műsorában beszélt a hazánk kapcsán kialakult helyzetről, ahol egyértelműen kijelentette, hogy Magyarország nem fog befogadni migránsokat a jelenlegi kvótarendszer alapján. Egyúttal emlékeztetett, hogy a migránsok szétosztása az uniós tagállamok közt önkéntes alapon zajlik. Az EU más országai saját döntésük alapján együttműködnek a migránsok önkéntes befogadásában – az EP elnöke erre Portugáliát és Spanyolországot említette példaként – Magyarország kapcsán pedig kijelentette, “Orbán Viktor egyértelműen úgy döntött, hogy a saját útját járja.”
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szombati sajtótájékoztatóján azzal vádolta a kormányt, hogy kettős beszédet folytat a kvótákról: belföldön ellenzi a kvótarendszert és aláírásokat gyűjt, de a nemzetközi politikában nem áll ki az elutasító álláspont mellett.
Kovács Zoltán kormányszóvivő az ellenzéki nyilatkozatok miatt vasárnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az Európai Tanács sem korábban, sem pedig most hétvégén nem döntött a kötelező kvótáról, ez csak a következő csúcstalálkozón lesz téma – Magyarország korábban nem szavazta meg a kötelező szétosztási kvótát, és Szlovákiával együtt az Európai Bíróságon támadja a kötelező alapon működtetett kvótarendszert. A hétvégi csúcstalálkozó záródokumentumát azonban minden tagállam elfogadta, így amelyik ország vállalja, az önkéntes alapon fogadhat be menekülteket, amivel főként Görögországot és Németországot tehermentesítik.



http://www.hidfo.ru/2016/02/schulz-az-elosztas-onkentes-magyarorszag-nem-fogad-be-migransokat/