A Clark Ádám térről és a Hősök teréről vonulnak az ápolók, egészségügyi dolgozók és támogatóik a megalázó bérek, munkakörülmények és az egészségügy helyzete miatt a Kossuth térre, majd az EMMI Arany János utcai épülete elé. Jó tízezren lehetnek!
eü
A mentősök és rezidensek azt skandálták, hogy “Eddig és ne tovább!” “Én is ápoló vagyok!”
“Nem hittem volna, hogy a nap mint nap halállal szembe néző tűzoltók meghátrálnak, de azt sem hittem volna hogy egy gyenge nővér kollégái kiállnak, és azt mondják, eddig és ne tovább.Felébresztette a társadalmat.”
eü
“Ez az egész társadalom ügye, a közös ügyünk… De a megosztás politikája jól teljesít. A szociális ágazatnak ígérnek valamit, majd visszalépnek. Ugyanígy ígérnek majd az egészségügynek is. De ne hagyjuk megosztani magunkat. Álljunk ki a szociális ágazatban dolgozók mellett.”
“Hagyjuk, hogy megosszanak minket?”
-Ilyeneket, és ezekhez hasonló dolgokat mondanak!
eü
Emlékeztetőül: Cser Ágnes a Magyar Nemzetnek azt mondta: “sztrájktárgyalás idején nem demonstrálnak, mert nem veszélyeztethetik a másik oldal jóindulatát.”
Vessük csak ezt össze Sándor Mária, a fekete ruhás mozgalmat elindító ápolónő kijelentéseivel, aki azt mondta április végén az RTL Klubnak:
“Az egészségügy minden rétegében dolgozó kollégák úgy érezték, hogy most össze kell fogni, most együtt kell mozdulni, mert nincs több alku, nincs több mellébeszélés. Nem bírjuk tovább, elfogyott az erőnk.”
Az egyik-Cser Ágnes-jóindulatért és apanázsért áhítozik elnöki székéből!
A másik-Sándor Mária-a betegágy mellől kiált: “Nem bírjuk tovább, elfogyott az erőnk!”
Bizony bátorság kellett, amikor felvették a fekete pólót, és bátorság kellett amikor nyílt és burkolt fenyegetések ellenére kitartottak/kitartanak mellette!
A Kossuth téren Sándor Mária, gyermekszakápoló szólalt fel:
Elsősorban megköszönte Raffer Annamáriának aki most őt helyettesíti.
“Összefogtunk, soha nem voltunk még ennyien a Parlamentnél. Mit akarunk? Azt, amit ti, kedves magyar állampolgárok. Becsületes betegellátást és nem tűzoltást. Hogy legyen idő az idős emberek mellé leülni. Hogy ne kelljen a fájdalommal órákat várni.
De ehhez kell működő egészségügy és pénz. Béremelést kérünk, ami itthon tart. Kérjük vissza a megbecsülésünket. Ezt kérjük a magyar dübörgő gazdaságtól!”
https://balrad.wordpress.com/2015/05/12/fekete-feherben-feheren-feketen/


Az Egészségügyi Dolgozók Napjára időzített ágazati tüntetés a taxisblokád óta a legnagyobb szociális megmozdulás volt Magyarországon!
eü1 eü2 eü3
Nem a “Z”-nemzedék ultraliberális lázongása jogaik korlátozása miatt, hanem minden magyar ember sorsa miatt tüntettek tegnap Budapesten az egészségügyi dolgozók.
Ők, akik egész életünket végigkísérik. A szülőszobától a szemlefogásig.
Tíz-tizenkétezren lehettek! Kevesen! Nem az egészségügyisek voltak kevesen! Ők ahányan csak tehették, ott voltak! A többiek dolgoztak. Értünk! Magyarokért!
Éppen ezért lehetett volna JÓVAL NAGYOBB a tiltakozó tömeg! Szimpatizánsokkal felduzzasztva! De belőlük volt a kevés. Szimpatizánsokból. Dacára annak, hogy mindenki (kevés kivételtől eltekintve) egyetért az egészségügyisekkel!
eü4 eü5 eü6 eü7 eü8 eü9 eü10
Így aztán kissé “dzsemborisra” sikeredett a haragosnak indult dolog. Amit egy nővér “kiakadása” indított el több mint két hónapja. De mindezzel együtt is kellett ez. És még kelleni is fog a továbbiakban is! (Mert kelleni fog!-az biztos!)
eü12 eü11
eü14
eü13
Az emberminisztérium előtt Zombor Gábor államtitkárnak adták át petíciójukat. Az átvette, és biztosította őket: MAJD…!
eü17
Volt ennek a tegnapi tüntetésnek azért egy furcsa fintora is. Fölébredt az udvari kiszolgálók veszélyérzete. A döbrögista horda ágazati főcsendesítőjének szerepében hallgató Cser Ágnes is rádöbbent, hogy gondok lehetnek apanázsával, ha nem csitítja le a háborgókat. És közéjük merészkedett.
eü15 eü16
Hogy mit akart mondani? Azt már nem tudhatjuk meg! Ugyanis a kutya sem volt kíváncsi mondanivalójára. Egyszerűen ki-és lefütyülték! ŐT, A SZAGZERVEZETI CSÚCSOT! CSER MEGBUKOTT!
Álljon itt a Bal-Rad egyik olvasójának kommentje:
Ez a Cser Ágnes,menjen a viz alá.Fel felé nyal lefelétapos,de tovább nem jellemzem,mert esetleg nagyon durvát mondanék!De én az életem legnagyobb részét az egészségügyben dolgoztam,Amikor a képzőbe felvettek bennünket,azzal kezdték ,” aki az,t hiszi,hogy itt meg lehet gazdagodni ,az menjen haza”Maradtunk,meg tanitották nekünk,hogy mi a hivatás,ez nem szakma annál több.Csecsemő és gyermekápolónő képzőbe jártam.Megtanultuk,hogy minden gyermekkel úgy törődünk,mintha a sajátunk lenne.Életem folyamán átmentem a felnőtt gyógyászatba,ott is sokat kellett tanulni,de nem az iskola igazán,hanem a jó Isten nagyon jó Főnökökhöz sorolt akiktő lehetett nagyon sokat tanulni,sőt még a hivatás tudat is csak fokozódott,ott aztán nem néztük az órát mikor jár le a munkaidő.Tettük a dolgunkat.A fizetés mindig kevés volt akkor is kellett mellette is dolgozni,számomra természetes volt,mert meg kellett élni.A béreket nem igyekeztek emelni,mert hivatkoztak a paraszolvenciára.Ez ellen mindig szót emeltem.Nem tudtam elfogadni,hogy kényszeritsenek arra hogy a muzsikus cigány szintjére degradáljanak bennünket.,akkor amikor ingyenes az eü.ellátásA beteg mennyi borravalót kap a munka helyén?Semmit és táppénzen neki is kevesebb pénzből kell megélnie.És nekem akármennyi is fizet ,akkor sem tudok többet tenni.De mindegyik kormány csak kihasznált ,megalázott bennünket.Voltak kollégáim akik haragudtak réám az ilyen szövegekért.De megmondom őszintén a felszerelésünk is messze el volt maradva a mostanitól,na most sincsenek nagyon eleresztve.De már szégyenlem hogy reklamáltam,mert most még rosszabb.Az egészségügyi dollgozókat a kicsitől a nagyig kiemelten meg kellene becsülni,akkor amikor az egész erszág lakóinak az életéért küzdenek,hogyan tudnának élni,dolgozni az egészségügy maximális munkája nélkül.KÉRDEZEM ÉN MELYIK ISTEN ADOTT AZ ÚRAKNAK FELHATALMAZÁSR HOGY EZT A SZERVEZETET NEM KELL MEGBECSÜLNI,Az ilyen funkcionáriusok mint a cser ágnes,akinek semmi empátia,ajaj empátia tolerancia hivatás tudat nincs a szivébe,olyanok mint a rabszolga hajcsárok,minek vannak.Mert őket ugyan megfizetik,de nem tudják mit jelent emberek egészségégért,életéért harcolni,keményen dolgozni.és mellette még a saját családot is ellátni.IGENIS MENJENEK TÜNTETNI HARCOLJANAK AZ EMBEREKÉRT ÉS TERMÉSZETESEN ÖNMAGUKÉRT.ÉN MÁZ77 ÉVES VAGYOK NAGYON KEVÉS NYUGDIJJAL,DE ISTEN SEGITSÉGÉVEL MEGÉLEK,BECSÜLETTEL TETTEM A DOLGOMAT,NYUGODT A LELKIISMERETEM.SAKIK MEG A MI VÉRÜNKÖN GAZDAGODTAK IGAZÁN NE TUDJANAK A TÜKÖRBE NÉZNI.iSTEN ÁLDJA MEG A MÁRIÁT AKI ELKEZDTE EZT AZ EGÉSZ FELFORDULÁST ÉS ÖRÜLÖK HOGY SOKAN MELLÉ ÁLLNAK. SOK SIKERT KIVÁNOK,REMÉLEM SIKERÜL NEKTEK AMIT ÉN VALAMIKOR SZERETTEM VOLNA! aZT A cSER áGNES FÉLÉKET MEG VERJE MEG AZ ISTEN ,MIND A KÉT KEZÉVEL!!!

https://balrad.wordpress.com/2015/05/13/cser-agnes-is-eloovakodott-es-megbukott/