NATO Grúzia hidfo.ru
A Die Presse osztrák napilap szerint a grúziai hadsereg közös hadgyakorlatot tart a térségben tartózkodó amerikai gépesített egységekkel, abból a célból, hogy “készen álljon a NATO gyorsreagálású erőivel együttműködésre”. A forrás ugyanakkor hangsúlyozza, hogy Grúziában kezdődő hadgyakorlatról valamilyen okból hallgat a nyugati sajtó.
A “Nemes Partner” fedőnevű hadgyakorlat egy kéthetes művelet, melynek során a grúziai hadsereg az Egyesült Államokból érkező gépesített haderővel együttműködést gyakorolja.
A nyugati sajtóorgánumok nem véletlen hallgatnak az esetről; Grúzia ugyanis együttműködne a NATO gyorsreagálású erőivel, azzal a mintegy 25000 katonából összevont, állandó készenlétben tartott katonai struktúrával, amit a NATO az orosz határ mentén telepít, és szárazföldi, tengeri haderőt, légierőt egyaránt magába foglal.
Oroszország bekerítése ezzel gyakorlatilag befejeződött az európai fronton, a NATO a balti országoktól kezdődően egészen a Kaukázusig csapásmérő erőt vont össze az orosz határ mentén. Orosz katonai szakértők szerint a NATO 2016 nyaráig elvégzi azokat az átcsoportosításokat, melyek egy Oroszország elleni kiterjedt háború megkezdését lehetővé tennék.
Bár sokaknak kétségei vannak arra vonatkozóan, hogy a konfliktusban valóban a NATO az agresszor, a tények önmagukért beszélnek. Oroszország nem állomásoztat katonai erőt az Egyesült Államok határai mentén – pl. Kanadában vagy Mexikóban -, csak saját határain belül és néhány térségi országban, ami Oroszország területének védelme szempontjából indokolt. Eközben az amerikai csapásmérő erő jelen van végig az európai orosz határ mentén, miközben az Egyesült Államok saját rakétarendszerét telepíti Európába. Barack Obama emellett bejelentette, hogy az amerikai rakétapajzsot a Közel-Keletre is kiterjesztenék. Miközben az amerikai hadsereg jelen van Oroszország európai határai mentén, jelen van a Kaukázus térségében, és a közép-ázsiai országokban is (szintén Oroszország határai mellett). A NATO azonban nem csak az európai és közép-ázsiai fronton sorakozik fel az orosz határon, hanem a Norvégia és Oroszország közti Barents tengeren és azzal határos tengerfelületeken is a nyugati haderő tengeralattjárói jelennek meg, miközben Norvégia és Oroszország közt területi vitát próbálnak kiprovokálni.
2015 február elején Oroszország kifejezte tiltakozását a grúziai NATO kiképző-központ létesítése ellen. Alekszandr Grusko, Oroszország állandó NATO-küldötte a lépést provokációnak nevezte.


http://hidfo.ru/2015/05/amerikai-provokacio-gruziaban/