Anyuka kussoljon már!

Az én esetem szerencsésebb kimenetelű, mint másoké, akik önöknek írnak, de egyben felháborító is. Nemrég egy márciusi hétvégén kiskölyök belázasodott, majdnem 40 fokig ment a láza. Csak a feleségem volt otthon, én külföldön élek és csak 2 havonta megyek haza. Beszéltünk telefonon, megnyugtattam és mondtam, hogy elsődlegesen csináljon neki hűtőfürdőt és itasson vele sok folyadékot. Nem mintha ezt magától nem tudná, de aggódó típus, ilyenkor a szíve és nem a józanész vezeti. Beszéltünk újra kb. 2 órával később, a gyerek még mindig rosszul van, kijött belőle minden folyadék, folyamatosan bömböl, semmivel sem rózsásabb a helyzet, mint délelőtt. Na, mondom, akkor ügyeletet kell hívni, egy 2 éves gyereknél hirtelen jöhet bármi, szóval jobb, ha orvos látja.

Feleségem nemsokára sírva hívott vissza és elég sokáig tartott, mire megértettem, hogy mi is történt. Szóval hívta az ügyeletet, elmondta a panaszokat, hogy mivel csillapította a lázat, és hogy szemernyit sem lett jobban a gyerek. Először vagy vonalhiba, vagy egyéb okok miatt lecsapták a telefont. Másodszor újra hívta őket, ismét elmondta a gyerek állapotát és az előzményeket, ekkor pedig egy kimért nő elkezdett szívózni vele. Nem tudom másnak nevezni, mert tényleg szívatás volt minden, amit kérdezett a nejemtől. Például afelől érdeklődött, miért nem munkanapon a háziorvoshoz vitte, majd miután harmadszor mondta, hogy nem vihette előbb, hiszen pár órája kezdődtek a tünetek, ismét a tüneteket kérdezte, valamint azt, hogy hány éves a gyerek. A feleségem megjegyezte, hogy ezeket a dolgokat már többször is kihangsúlyozta, amire az volt a válasz, hogy „legyen már közreműködő, mert megint leteszem a telefont”.

A feleségem amúgy is érzékeny, már itt kiborult és valószínűleg némileg hangosabban, ugyanakkor megtörve próbált valami megoldást, segítséget találni, de vélhetőleg nem is akart a nő segítőkésznek mutatkozni, mert ekkor azt mondta, idézem „anyuka kussoljon már, ilyen egy hisztis nőt még nem láttam”. És letették a telefont. Így, ezekkel a minősíthetetlen szavakkal. A feleségem ezek után hívott engem sírva, hogy most mit tegyen, mert a gyerek állapota egyre rosszabb. Nagy nehezen sikerült elmondanom neki, hogy kérje meg a szomszéd hölgyet, vigye be őket kocsival a kórházba, ha kell, fizesse ki, taxi az nem annyira jó, de ha más nincs, akár az is lehet megoldás. Végül szerencsére a szomszéd otthon volt és mivel elég jóban vagyunk, be is vitte őket.

Miután megnézték a gyereket, megdicsérték a feleségemet, hogy bevitte, mert ki volt száradva és végül kiderítették, hogy egy elég csúnya fertőzés okozta a tüneteket. És szerencsére el tudta intézni a feleségem, hogy ott is maradhatott a fiunkkal, aki egyébként nagyon meg volt ijedve, mivel korábban nem volt még hasonló kaliberű betegsége sem. Úgyhogy érthetetlen számomra, az ügyelet mégis mi a francnak van és az olyan emberek, akik ott dolgoznak, hogy jönnek ahhoz, hogy egy beteg gyerek édesanyjával így beszéljenek és hagyják szenvedni a beteget, aki kezelésre, valamint kórházi ellátásra szorul. Mindenféleképpen jogi útra fogom terelni a dolgot, mert a hangfelvételt gondolom kötelesek megőrizni, abból pedig és a gyerek zárójelentéséből világossá válik, hogy milyen bánásmódot kellett eltűrnünk. Ez a gyógyítás? No meg az elhivatottság? Gusztustalan egyszerűen. Ha a jóérzésű egészségügyi dolgozók esetleg az efféle söpredéket kilöknék maguk közül, magának az egészségügynek is jóval jobb lenne a megítélése. Ha viszont valaki ezt megpróbálja megmagyarázni, annak azt hiszem nincs ki mind a négy kereke.

Üdv,

Csaba
(praxis)