A Ruszin-magyar Kongresszus a közeljövőben a magyar országgyűléshez fordul azzal a kéréssel, hogy Magyarország ismerje el Kárpátalját mint autonóm köztársaságot.
Ezt Pjotr Gecko, a ruszin nemzeti mozgalom vezetője jelentette ki az Izvesztyija napilap mai számában. Gecko kifejtette, hogy Kárpátaljának továbbra is jogi alapja van a függetlenedésre az 1991 decemberében tartott referendum alapján, melyen a szavazók abszolút többsége (70%-a) támogatta a kezdeményezést.
Az interjúban kifejtette, hogy a függetlenség elnyeréséhez Magyarország, Románia és Oroszország kormányainak támogatását kívánják elnyerni, és erre most érett meg az idő, mert a két legnagyobb párt támogatását megszerezték a függetlenedéshez. A jövő hét folyamán a magyar országgyűlés hivatalosan is állásfoglalásra lesz kényszerítve. A Ruszin-magyar Kongresszus várakozásai szerint a magyar kormány elismeri az 1991-es referendumot, majd a magyar, ruszin és román kisebbséget is érintő háború leállítására szólítanák Kijevet, amit már a három ország kormányainak támogatásával tennének meg.
Hídfő.net | Pjotr Gecko
Gecko kifejtette, hogy már semmi okuk félni a kijevi juntától, ami annak ellenére, hogy erővel védi meg területeit, nem tudja elkerülni azt a sorsot, ami télen vár rá. Közeleg a tél, és ebben az időszakban a gáztranzit az egyik legfontosabb stratégiai tényező. A térségben található a gázvezetékhálózat ötödik szakasza, ami Oroszországból továbbítja a gázt Románia, Magyarország és Szlovákia felé. Gecko elmondása szerint ha ezek közül a vezetékek közül akár egy is sérül, Magyarország rá lesz kényszerítve, hogy beküldje csapatait Kárpátaljára, mivel az alkotmány kötelezi a kormányt a magyar állampolgárok védelmére, és Kárpátalján mostanra több mint 200 ezren rendelkeznek magyar állampolgársággal.
Gecko kifejtette, hogy a Kárpátalján található gázvezeték-csomópont Európa egésze számára stratégiai fontosságú, - ha más országok nem akarják, hogy Kárpátalja háborús övezetté váljon és emiatt Európa gázellátása veszélybe kerüljön, a nemzetközi közösség kénytelen lesz elismerni Magyarország lépését.
Az Izvesztyija interjújában Geckot több alkalommal kérdezték, tudatában van-e annak, hogy a magyar kormány jelenleg a nyugat érdekeit képviseli, és emiatt könnyen lehet, hogy nem a várakozásaiknak megfelelően cselekszik a magyar kormány. A ruszin vezető azzal érvelt, hogy meglátása szerint Magyarország függetleníti magát, és bár a kormány látszólag igazodik a nyugati érdekekhez, hosszú távon a lényegi cselekvések ennek ellenkezőjét mutatják. Ugyanakkor elmondta, hogy nem terveznek semmilyen szélsőséges akciót, amivel Európa gázellátását veszélyeztetnék.
Eddig mintegy 100, a délkeleti régióban elhunyt magyar katonát temettek el Kárpátalján, és mintegy 200-an eltűntek a fronton, vagyis feltehetően halottak. A kárpátaljai magyarság emiatt egységes abban, hogy a háborút nem Donyeck bevétele után, hanem azonnal meg kell állítani. Emellett fokozott a veszélye az extrémista csoportok térségi akcióinak, a Jobb Szektor szélsőjobboldali szervezet fokozta aktivitását Kárpátalján. Gecko elmondása szerint emiatt könnyen lehet, hogy Kárpátalján is harcok kezdődhetnek, mert a magyar és ruszin közösség - ha széleskörű akciókban nem is vesz részt -, saját önvédelmére rá lesz kényszerítve. Ha valami, akkor egy ilyen konfliktuspont veszélyeztetheti Európa gázellátását. Gázvezetékek sérülhetnek a konfliktus során, ez egész Európa számára egy kellemetlen helyze lenne.
A ruszin vezető kifejtette, hogy Ukrajna egyre gyengébb, előbb vagy utóbb a kijevi junta rákényszerül a tárgyalásra. Kárpátalja pedig különleges pozícióban van ahhoz, hogy saját költségvetését megalapozza; a gáztranzit csomópont saját tulajdonba vétele ugyanis egyedülálló alkupozícióba helyezi Kárpátalja új kormányát; a függetlenség elismerése esetén az új kormány 10%-ot átengedne Kijevnek a gáztranzitból származó bevételekből.
Az interjúnak annyi tény alapja mindenféleképpen van, hogy a magyar kormány állásfoglalásra lesz kényszerítve; Orbán követni fogja-e a hazaáruló Antall József példáját, vagy képes lesz arra, hogy a magyar közösség sorsát tartsa szem előtt? Bármit is lépjen a magyar kormány, Geckonak abban igaza van, hogy Kárpátalján télen elszabadulhat a pokol. Ha egy ilyen helyzetben nem lép az anyaország, az pedig a kormánypártot magával ránthatja. Nem kizárt, hogy a magyar kormány arról hoz döntést a javaslat elbírálásakor, hogy akar-e az Azarov-kormány sorsára jutni, akar-e majdan-szerű állapotokat Budapesten.


http://www.hidfo.net/2014/09/13/allasfoglalasra-kenyszeritik-az-orban-kormanyt