2017. október 31., kedd

Törzsi háborúk Nyugat-Európában

Migráns-csoportok vasrúddal felfegyverkezve verték egymást Antwerpenben.


A törökök saját területeiket védelmezik egy nyugat-európai multikulturális nagyvárosban, és nem engedik be a kurdokat bizonyos utcákba. Vasrudakkal verték egymást, Molotov-koktélt is dobtak, a rendőrök 40 migránst tartóztattak le.
A tömeges bevándorlás engedélyezésével a Közel-Keleten évszázadok óta dúló törzsi háborúkat is sikerült importálni Nyugat-Európába. Egy belgiumi nagyvárosban, Antwerpenben október 29-én a török és kurd etnikum közt zajlottak territoriális harcok.
A VTM belgiumi hírügynökség beszámolója szerint a migránsok egy kávéháznál gyülekeztek, majd vasrudakkal, egyéb kezük ügyébe kerülő fémtárgyakkal estek egymásnak, ráadásul a konfliktus odáig fajult, hogy Molotov-koktélt is dobtak.
Egy videofelvételen az is látható, amint a nyugat-európai városban élő egyik törzs tagjai vasrúddal a kezükben, hangos csatakiáltással törnek előre Antwerpen utcáin.

A zavargás egy kávézónál kezdődött, ahol mintegy száz migráns jelent meg fenyegetően és közelharci eszközökkel felfegyverkezve. A helyszínre kiérkező rendőrök szétzavarták a territóriumát védő migránscsoportot, és három személyt letartóztattak. Később, az éjszaka folyamán azonban ismét összegyűlt a felfegyverzett tömeg. A VTM beszámolója szerint ekkor már Molotov-koktélt is dobtak. A helyszínre kiérkező rendőrök itt
két migránst letartóztattak illegális fegyverbirtoklás miatt.
A beszámoló szerint a zavargás résztvevői baseball-ütőkkel és vasrudakkal támadtak, és Molotov-koktélt dobtak a rendőrökre, emiatt további letartóztatások történtek.
Az összecsapások péntek este kezdődtek, amikor egy a Kurdisztáni Munkáspárt támogatóit szállító busz érkezett Antwerpenbe egy török territóriumra, és a törökök nem akarták saját területükre beengedni a kurdokat. Ők minden bizonnyal még nem hallottak arról, hogy a liberálisok szerint a multikulturalizmusban a különböző népek békésen élnek egymás mellett.


http://www.hidfo.ru/2017/10/torzsi-haboruk-nyugat-europaban/

2017. október 28., szombat

A Soros-hálózat nem osztozik a hatalom gyakorlásában

A külföldről finanszírozott civil szervezetek és újságírók lépésről lépésre rontják a közhangulatot, próbálják destabilizálni a társadalmat, minden baj okozójának a kormányt téve meg. Egy Budapesten szerveződő Euromajdan lehetőségeivel foglalkozott Gajdics Ottó publicisztikája.
Mintegy négy évvel ezelőtt zajlott le Ukrajnában az Euromajdan nevezetű, külföldről finanszírozott forradalom. A kormány megdöntése előtt G. Soros civil szervezetei hozták össze a tömegdemonstrációkat, a már számos országban bevált jelszavak mentén: jogállamiság, korrupcióellenes harc, önkényuralom elleni polgári engedetlenség. A Facebookon és balliberális sajtóorgánumok hálózatában propagált tömegdemonstrációk egészen addig békés jellegűek voltak, míg kellő tömeget nem sikerült mozgósítani a forradalom beindításához. A békés tömegdemonstrációkra ekkor rászerveztek néhány szélsőjobboldali szervezetet, és ezen a ponton elszabadult a pokol Ukrajnában.
A radikális jobboldali szervezeteket könnyű volt meggyőzni arról, hogy vegyenek részt a kormány megdöntésében. Egyrészt, maguk is kormányellenesek voltak, így a meggyőzéshez mindössze azt kellett elhitetni, hogy érdemes a liberálisokkal együtt utcára menni. Emellett már csak az “orosz gyarmati státusztól megszabadulás” ígérete kellett ahhoz, hogy a nemzeti függetlenség jelszavának láttán tizenéves radikális jobboldali fiatalokat sikerüljön beküldeni a húsdarálóba. A radikális vezetők számára az is csábító volt, hogy megjelenési felületet kaptak olyan sajtóorgánumokban, melyek korábban barbár neonáci fenyegetésként beszéltek róluk.
Az Euromajdan során közel 130 ember veszítette életét (ennyit sikerült azonosítani). A halálos áldozatok többsége civil volt, de az összecsapások során 18 rendőrt is megöltek.
Ennek tudatában érdemes olvasni a Magyar Idők hasábjain Gajdics Ottó publicisztikáját, ami annak lehetőségével foglalkozik, hogy a Soros-hálózat Budapesten is Euromajdant akar szervezni. Félreértés ne essék: G. Soros maga is elismerte, hogy ő hozta létre azt a pénzügyi alapot, amiből a forradalom során mozgósítást végző civil szervezeteket finanszírozták. Persze, lehet ezt is letagadni, de ettől függetlenül az interjú leirata elérhető a CNN weboldalán (itt, erre a szürke linkre kattintva). Soros 2014-ben szó szerint ezt mondta az ukrán forradalom kapcsán: “Igen, létrehoztam egy (pénzügyi) alapot Ukrajnában, mielőtt Ukrajna Oroszországtól függetlenné vált. Ez az alap azóta is működik, és fontos szerepet tölt be a mostani eseményekben.”
Tehát ez a kijelentés nem valamiféle szélsőjobboldali összeesküvés-elmélet vagy üres kormánypropaganda, hanem G. Soros maga is elismerte, hogy az ő vagyonából sikerült beindítani az Euromajdant, és ez a nyilatkozat – angol nyelven – máig elérhető a CNN felületén, amire nyugatorientált személyek rendszerint hiteles sajtóorgánumként tekintenek. Árulkodó, hogy ennek ellenére a liberálisok mégis tagadják, milyen szerepet tölt be Soros vagyona a kormányok elmozdításában.
Hogyan lehet letagadni valamit, ami tényleg ott van, és ő maga mondta szó szerint?
A Magyar Idők hasábjain megjelent publicisztika szerint ez a tagadás is szerves részét képezi a forradalom beindítás stratégiájának.
“A migránssimogató globalisták számára terv tehát egyáltalán nem létezik. Ezért keresik oly bőszen, ezért kérik számon cinikusan a nemzeti oldalon és a nemzeti kormányon, hol a Soros-terv. Mindezt úgy, hogy a DC Leaks kiszivárogtatott jó néhány dokumentumot, amelyek konkrét útmutatást tartalmaznak arra vonatkozóan, hogyan tudják az unió döntéshozóit használni céljaik elérése érdekében a Soros által pénzelt, civilnek hazudott, de politikai tevékenységet folytató szervezetek” – írta.
Gajdics Ottó szerint ráadásul Magyarország különleges szerepet tölt be a nemzetközi Soros-hálózat forradalmi törekvéseiben, mert idehaza működik az az oktatási intézmény, ami összefogja a forradalom során felhasznált civil szervezetek meghatározó alakjait.
“A kiszivárogtatott anyag szerint a budapesti CEU-n találkoztak azok az aktivisták, akik annak idején tevékeny szerepet vállaltak az ukrán válság előidézésében. Emlékszünk, az a projekt nagyon sok halálos áldozatot követelve ugyan, de annyira jól sikerült, hogy Ukrajna azóta sem tért igazán magához.”
A Soros-hálózat tagjai azonban tagadják, hogy egy nemzetközi terv végrehajtására alkalmaznák őket. De miért szükséges ez a tagadás? Az ukrán Euromajdan esete azt mutatja, hogy önmagában a civil szervezetek hálózata nem elég egy forradalom beindításához. Ehhez más politikai erőket is be kell vonni a kormánydöntési kísérletbe. A külföldi tervezettség tagadása pedig megkönnyíti a közeledést azok felé, akik a haza iránti elkötelezettségből politizálnak.
Ennek okán, a halálos áldozatok kapcsán érdemes visszatérni a radikális jobboldal felelősségére. Az ukrán forradalmat ugyanis nem a civil szervezetek és romkocsmás liberálisok robbantották ki. Velük mindössze a nagy létszámú tüntetéseket tudta megvalósítani a Soros-hálózat. Azt a tüntetést, ami kivonul plakátot mutogatni, de utána hazamegy. Az erőszak és az összecsapások akkor kezdődtek, amikor sikerült bevonni az erőszakkomponenst a kormányellenes tüntetésekbe. Ukrajna esetében ez Lengyelországban katonai kiképzésben részesült nemzeti-radikális aktivistákat jelentett. Ők voltak azok, akik a fizikailag mindenre alkalmatlan liberálisok helyett elvégezték a piszkos munkát. Azt gondolták, szövetségre lehet lépni a liberálisokkal, és miután együtt elmozdítják a közös ellenséget, majd folytatják a korábbi politikai harcokat, mintha mi sem történt volna – de elárulták őket. Kaptak sajtójelenlétet, pénzt, fegyvereket, hogy ezáltal hasznosabbak legyenek a kormány elmozdításában. Majd a forradalom után, amelyikük még nem halt meg Kijevben, azt a frontra küldték meghalni az újdonsült szövetségesek.
17-18 éves fiatalok haltak meg a fronton. Nem egy magasabb ügy érdekében; egyszerűen azért, mert ez a Soros-hálózat nem egy politikai erő, amire szövetségesként lehet tekinteni, hanem egy külföldi ügynökhálózat, aminek eldobható eszközök kellenek. Az Euromajdan során egyértelművé vált: a liberálisoknak a legjobb “szövetséges” a radikális jobboldal, mert ha sikerül felhasználni a kormány elmozdítására (majd továbbküldeni a frontra meghalni), az is jó – de ha nem sikerül, és a liberálisokkal összefogás miatt hagyják ott saját hívei, nekik az is jó; máris egy riválissal kevesebb fenyegeti a liberális demokráciát. Az sem véletlen, hogy Ukrajnában néha felrobbantanak egy szélsőjobboldali politikust a nyílt utcán. Valaki elvarrja a szálakat, és úgy tűnik, ez jár azoknak a szövetségeseknek, akik tovább akartak politizálni a közös ellenség félreállítása után. A Soros-hálózat nem osztozik a hatalom gyakorlásában.

http://www.hidfo.ru/2017/10/a-soros-halozat-nem-osztozik-a-hatalom-gyakorlasaban/

Kikiáltották a független Katalán Köztársaságot, Gironában nem kívánatos személy a spanyol patetikus szabadkőműves király

Katalónia parlamentje pénteki ülésén megszavazta a független Katalán Köztársaság kikiáltását célzó javaslatot – az indítványt titkos szavazással fogadták el, 70 képviselő szavazott igennel, míg 10-en ellene voksoltak.
A szavazás előtt a Ciudadanos nevű liberális párt és a Katalán Szocialista Párt képviselői elhagyták az üléstermet.
A dokumentum tartalma nagyrészt megegyezik a függetlenségpárti katalán képviselők által október 10-én aláírt közös nyilatkozattal, melynek végrehajtását akkor a katalán elnök átmenetileg felfüggesztette, lehetőséget hagyva a tárgyalásos rendezésnek a spanyol hatóságokkal.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a függetlenség kinyilvánítása után egyértelművé tette: az Európai Unióban semmi nem változik, Brüsszel továbbra is Spanyolországot tartja egyetlen legitim tárgyalópartnerének.
Az amerikai külügyminisztérium szintén kiadott egy állásfoglalást, melyben hangsúlyozta: az amerikai kormány szerint Katalónia Spanyolország szerves része, és az Egyesült Államok Spanyolország területi egységének megtartását támogatja.
Korábban az Európai Bizottság szintén egy hivatalos közleményben tette egyértelművé, hogy a születőben lévő köztársasággal szemben a spanyol királyság területi egységének megtartását támogatja.

http://www.hidfo.ru/2017/10/kikialtottak-a-fuggetlen-katalan-koztarsasagot/

2017. október 27., péntek

Egy kis médiatanulmány!

 

A média jelenleg a legközelebbi hatalmi struktúra mely az emberek életét meghatározza! Kiterjed mindenre. Tv> rádió> internet >digitális fejlődés,>írott napi sajtó >és fogyasztás.

Mivel ez a legközelebbi kontroll így ez a leghatásosabb is mivel rajta keresztül szabályozható hogy mit lehet eladni megvenni mi az értékrend..stb...egyszóval akinek a kommunikáció a kezében van az lényegében minden szempontból birtokolja azt az információ mennyiséget ,mely alapján a struktúra többi része ellátja a mindennapi feladatát! Jelenleg minden országban az alternatív médiákat kivéve,mindenhol ugyanaz a 4 globális média vállalat szolgáltat!

Comcast Corporation

-Övé az ABC>NBC>MSNBC is. 2013-ban még a Disney-t is megelőzte bevételben! stb...(és a páva szimbóluma mit jelképez kérem nézzen utána!)

Walt Disney Production

- Övé az American Broadcasting Company ( ABC) , a filmkészítés részlege Walt Disney Pictures , valamint a Pixar és a szórakozás Sport és programozás Network , más néven ESPN. A tulajdonosa a Marvel Comics -nak és a Time Warner Inc. - nek is. Övék a TBS , TNT , HBO , a CNN ,CW Network stb..

Viacom

- övé minden zene csatorna ami létezik a nickelodeon a CBS több részlege és kizárólagos partner a Paramount Pictures Studióval! stb..

British Sky Broadcasting Group Plc

- Szinte minden létező média hálózatban befektetési kapcsolatokkal bír és részesedéssel!

Jelenleg nincsen olyan Média társaság melyre közvetetten vagy közvetlenül a vatikáni kommunikációs és sajtófőnök ( Federico Lombardi Jezsuita Bíboros) ne hatna a saját helybéli klientúráin keresztül,illetve a teljes média hálózatot kézben tartó TavistocK intézet döntéshozó csoportjai.

Valamint ide tartozik még az a tény, hogy a mai híreket a világ minden tv állomása részére egy bizonyos REUTERS nevű cég adja ki!...ez a cég pedig Rothschild tulajdonlás alatt van!

https://nwoinfo.webnode.hu/l/egy-kis-mediatanulmany/

2017. október 26., csütörtök

Kifizetéseket kaptak, külföldre jelentettek liberális újságírók

A liberális újságírók nem tudják titokban tartani, hogy külföldről fizetik őket.
Rendszeresen tettek jelentéseket egy külföldi milliárdosnak liberális újságírók, akik idegen hatalommal összejátszva próbálták lejáratni a miniszterelnököt – derült ki a Magyar Idők beszámolójából.
Liberális újságírók rendszeresen jelentéseket írtak George Sorosnak a hazai lejárató-kampányok alakulásáról, és botrányos tevékenységükért cserébe kifizetéseket is kaptak. Mindezt egy hackercsoport által kiszivárogtatott adatállomány is alátámasztja; ezekben olyan számlák is találhatóak, melyek igazolják, hogy az újságírókat a külföldi milliárdos fizeti – derült ki a Magyar Idők konzervatív napilap beszámolójából.
“A jelentések nagy részében a Soros György elleni politikai és médiatámadásokról írnak. […] a 888.hu által közölt magyar “Soros újságírók” listáról több név is rendszeresen felbukkan közöttük (Marton Dunai, Stefan J. Bos, Bayer Lili), de érdemes megemlíteni Rényi Dániel, Sárosi Péter és Nizák Péter tevékenységét is, akik számos jelentést írtak Sorosnak.” – áll a beszámolóban.
A lap azt írja, a kiszivárogtatott dokumentumok szerint a külföldi milliárdos nemcsak hálózatszerűen működtetett alapítványokkal próbálja befolyásolni az európai hivatalok munkáját, de emellett képviselők lefizetésével is érvényesíti érdekeit, valamint újságírókat is megfizet bizonyos érdekek képviseletéért.
“A 2500 dokumentum között munkatervek, stratégiák, elemzések, európai választásokról és a migrációról szóló jelentések, valamint kifizetési bizonylatok is megtalálhatók.”
“Lefizetett képviselők, újságírók, hálózatszerűen működtetett alapítványok, jelentéstevők…és ez még csak egy kicsiny szeletét képezi a Soros-birodalom működésének, ami portfólióként tartja számon a migrációt vagy éppen az polgárháborús helyzet előidézését” – írták.
A Washington Post szerint G. Soros egy “a liberális demokráciát szolgáló filantróp szuperhatalmat” hozott létre, amely globális hálózatként működik, és befolyásolja a politikát, lejáratja a kormánypolitikusokat, kormányokat mozdít el a tömeges bevándorlást ellenző országokban. A Soros-hálózat érdekérvényesítésével szembeni fellépést ellenző újságírók közül sokan tehát egy ilyen külföldi “szuperhatalom” szolgálatában állnak, amit kifizetési bizonylatok is igazolnak.



http://www.hidfo.ru/2017/10/kifizeteseket-kaptak-kulfoldre-jelentettek-liberalis-ujsagirok/

Robbantásos merénylet Kijevben – meghalt a politikus testőre

Erőteljes robbanás rázta meg Kijev belvárosát egy magánkézben lévő TV-csatorna irodájánál. Az incidens során legkevesebb öt személy megsérült és életét veszítette egy parlamenti politikus testőre. Az ukrán hatóságok terrorcselekménnyé nyilvánították az incidenst és vizsgálják a történteket.
Robbantásos merénylet történt Kijev központjában szerda délután – az incidens során életét veszítette az ellenzéki Radikális Párt tagjának, Ihor Moszijcsuknak testőre. Az ukrán hatóságok közlése szerint legkevesebb öt sérültről tudnak, beleértve az országgyűlési képviselőt és Vitalij Bala politikai elemzőt, aki komoly sérüléseket szenvedett a robbanás során.
Az ukrán rendőrség szerint az elkövetők egy motorkerékpárhoz rögzített detonátort robbantottak fel távvezérléssel, amikor az országgyűlési képviselő a magántulajdonban lévő TV Expresso irodájának bejáratához közelített.
A belügyminisztérium szerint terrorcselekményként kezelik az ügyet, és az Ukrán Biztonsági Szolgálat vezetésével folyamatban van a nyomozás.
A pártvezető, Oleh Ljasko szerint a merénylet a robbantás során megsérült törvényhozó politikai tevékenységéhez köthető.
Júniusban az ukrán katonai hírszerzés ezredese, Makszim Sapova szintén egy a nyílt utcán történt robbantásos merénylet során veszítette életét. 2016-ban egy okonyomozó újságíró, Pavel Seremet ugyanilyen körülmények közt halt meg.

http://www.hidfo.ru/2017/10/robbantasos-merenylet-kijevben-meghalt-a-politikus-testore/

2017. október 25., szerda

Fenevad tovább korlátozná a tagállamok jogköreit

Az Európai Bizottság egy sor újabb javaslattal állt elő, ezek egy része tovább korlátozná a tagállamok jogköreit.
Az Európai Bizottság egy sor újabb javaslattal állt elő, melyek nagyobb hatalmat összpontosítanának Brüsszel kezébe, a tagállamok rovására. A több mint kéttucatnyi kezdeményezést 2018 májusáig akarják útjára indítani, ami a hivatalos közlemény által mondottak szerint egy “még demokratikusabb Európához” vezetne.
A listán szerepel többek közt egy olyan javaslat is, ami
megfosztaná a tagállamokat vétójoguktól azokon a területeken, melyek egyhangúan elfogadott döntést követelnek.
Ezeken a területeken az uniós testület a továbbiakban minősített többséggel is határozatképessé válna, annak érdekében, hogy a döntéshozatal kijusson holtpontról. E szerint egy-egy tagállam ellenkezése többé nem tudná megakadályozni Brüsszelt bizonyos törekvések keresztülvitelében.
Az egyöntetű igen szavazatot igénylő döntések közt vannak többek közt a pénzügyi kérdések (adózás), az erőforrások elosztása, a szociális biztonság és jóléti politika harmonizációja, a családtörvény, rendőrség és igazságszolgáltatás, nemzetközi rendőrségi együttműködés, közös kül- és biztonság-, illetve védelmi politika, emellett az állampolgárság kérdése (pl. diszkriminációellenes intézkedések, európai uniós állampolgárok jogai). Az egyhangú döntéshozatal emellett szükséges az uniós tagság kapcsán hozott döntések során is; az újabb tagállamokkal folytatott csatlakozási vagy kilépési tárgyalásokkal kapcsolatban.
Azáltal, hogy az egyhangú döntéshozatal helyét átvenné a minősített többség szükségessége, Brüsszel kezében nagyobb politikai hatalom összpontosulna, a nemzeti szuverenitást máig fontosnak tartó országok (Közép-Európa) pedig hátrányosabb helyzetbe kerülnek, hiszen az újabb tagállami jogkörök megvonásakor kevesebb eszköz lenne a kezükben Brüsszel központosítási törekvésével szemben.
A Bizottság javaslatai közt szerepel emellett a Google, a Facebook és más nagy amerikai techcégek adóterheinek fokozása, emellett egy új európai monetáris alap létrehozása, melynek deklarált célja, hogy megakadályozza a görög pénzügyi válság megismétlődését. A Bizottság emellett tervezi egy “demokratikusan számonkérhető” európai gazdasági és pénzügyminiszteri poszt létrehozását.
A Bizottság szerint ezeket a törekvéseket ténylegesen 2025-ig kell megvalósítani. Ez a célkitűzés arra utalhat, hogy az Európai Unió politikáját a következő 8 évben is a központosítási törekvés fogja jellemezni.

http://www.hidfo.ru/2017/10/brusszel-tovabb-korlatozna-a-tagallamok-jogkoreit/

Mindent látó Sam: az USA újraindítja a tömeges megfigyelést

Az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága kedden megszavazta az NSA tömeges megfigyelési programjának újraindítását.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) felhatalmazást kaphat arra, hogy újraindítsa a korábban kritikák célkeresztjébe került – és állítólag leállított – tömeges megfigyelési programot, mert a szenátus hírszerzési bizottsága 12:3 arányban elfogadta az ezt lehetővé tévő javaslatot.
A bizottság szavazása kedden zárt ülés keretén belül zajlott, ahol a törvényhozók elfogadták a Mark Warner szenátor által javasolt módosítást. Ezek alapján a hírszerző szervek belföldön tovább folytathatják a korábban nagy botrányt kavaró tömeges megfigyelést, ill. a Szövetségi Nyomozóhivatal (FBI) a külföldi hírszerzési bírósághoz fordulhat, ha olyan információk birtokába jut, melyek alapján meg akar figyelni egy amerikai állampolgárt.
A törvény jelenlegi változata, mely felhatalmazza az amerikai hírszerző szerveket az Egyesült Államok területén kívül nem-amerikai állampolgárok online tevékenységének megfigyelésére, idén év végén jár le, ezt a törvényt újítják meg és módosítják.
A szenátus máig megosztott ebben a kérdésben. A Képviselőházban az utóbbi hetek során is elhangzottak javaslatok a megfigyelés korlátozására; a Ház Igazságügyi Bizottságának javaslata szerint az FBI csak bizonyos esetekben és csak bírói engedéllyel tekinthetne be nyomozás során lefoglalt adatállományba.
Az American Civil Liberties Union non-profit szervezet szintén kritizálta a tervezett módosítást, hangsúlyozva, hogy az kiszolgáltatottá teszi az amerikaiakat – különösen az újságírókat, a kormány kritikusait és aktivistákat – a korlátlan megfigyelésnek.

http://www.hidfo.ru/2017/10/mindent-lato-sam-az-usa-ujrainditja-a-tomeges-megfigyelest/

2017. október 24., kedd

Elítélte az amerikai nyomásgyakorlást a szerb védelmi miniszter

Az Egyesült Államok külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára, Hoyt Brian Yee Szerbiában tett hivatalos látogatása során azt mondta; azoknak az országoknak, melyek csatlakozni akarnak az EU-hoz, követniük kell Brüsszel politikáját. Az amerikai közleményre a szerb védelmi miniszter is reagált.
“Az Egyesült Államok külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára, Hoyt Brian Yee által tett közlemény a legmagasabb szintű nyilvános nyomásgyakorlás országunkon, aminek joga van autonóm döntéseket hozni. Nem tudom, Aleksandar Vucic elnök hogyan fog reagálni és válaszolni, de biztos vagyok abban, hogy meg tud majd birkózni a nyomásgyakorlással, ahogy eddig is tette” – mondta Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter, a Tanjug hírügynökség szerint. A történtekről a Washington Post is beszámolt.
A szerb védelmi miniszter azzal vádolja az amerikai diplomatát, hogy tiszteletlenséget tanusított Szerbia iránt. A miniszter hangsúlyozta; Szerbia saját maga hoz döntéseket az ország jövőjéről, és nincs tekintettel arra, hogy mások milyen döntést hoznának helyettük.
Hétfőn Bryan Hoyt Yee azt mondta, hogy azoknak az országoknak, melyek csatlakozni akarnak az Európai Unióhoz, demonstrálniuk kell eltökéltségüket, ahelyett, hogy kettős játszmát játszanak. A Washington Post hozzátette; a diplomata egyértelműen közölte a szerb vezetőkkel, hogy Szerbiának választania kell a két nagyhatalom, a Nyugat és Oroszország közt, ha az Európai Unióhoz akar csatlakozni.
Szerb tisztviselők az utóbbi évek során rendszeresen hangoztatták: annak ellenére, hogy csatlakoznának az Európai Unióhoz, nem kívánják megszakítani kiváló kapcsolataikat Oroszországgal. Elmondásuk szerint, az Európai Unió és Oroszország közt nem kell választani, hiszen egymás természetes szövetségesei.
Szerbia ennek megfelelően az EU oroszellenes szankcióihoz sem csatlakozott, és katonai téren megpróbál egyensúlyi állapotot fenntartani a NATO-val és Oroszországgal folytatott együttműködés közt. 2013-ban a szerb parlament megfigyelői státuszt szerzet a Kollegtív Biztonsági Szerződés Szervezetében, amely egy Belorusszia, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Oroszország által alkotott katonai szövetség.

http://www.hidfo.ru/2017/10/elitelte-az-amerikai-nyomasgyakorlast-a-szerb-vedelmi-miniszter/

A német sajtó továbbra is beavatkozna a magyar belügyekbe

A választások után sem látszik megszűnni a Magyarország elleni német médiaoffenzíva. A Die Welt publicistája felháborodott azon, hogy Közép-Európában a lakosság többsége nem akar migránsokat. A szerző szerint elhamarkodott döntés volt felvenni az Európai Unióba Magyarországot és néhány térségi országot, akik szintén nem akarnak afrikai társadalomban élni.
Magyarország belpolitikája nem csak üres kampánytéma volt Németországban: a választások már lezajlottak, de a német közélet máig azzal foglalkozik, hogy a magyar lakosság miért nem akar befogadni afrikai és arab migránsokat. A Die Welt német lap újságírója propagandistája, Thomas Schmid egy újabb publicisztikával folytatta a Magyarország elleni sajtóoffenzívát, amit a német sajtó és német kormánypolitikusok már jóval a választási kampány előtt megkezdtek. A szerző szerint az Európai Uniónak azon országai, melyek nem engedélyezik a tömeges bevándorlást, szégyent hoznak egész Európára és sértik az európai értékeket.
A Die Welt publicistája kifejezetten a közép-európai országokat említi, mint olyan “illiberális államokat”, melyek szégyent hoznak az Európai Unióra. A szerző a cseh országgyűlési választások kapcsán folytatta a Magyarország elleni rágalomhadjáratot; abból indult ki, hogy a Cseh Köztársaságban bevándorlásellenes párt nyerte a választást, és ha még ehhez hozzáadjuk egy “nyíltan szélsőjobboldali” párt választáson elért eredményét, ezzel biztosan kijelenthető, hogy a társadalom nagy része ellenzi a tömeges bevándorlást. Ez a német szerző szerint felháborító.
Schmid ráadásul odáig viszi a gondolatmenetet, hogy kár volt felvenni Magyarországot és más térségi országokat az Európai Unióba, mert az “illiberális államok” megtűrése azzal fenyeget, hogy az Európai Unió keleti fertályán ez a politika általános trenddé válik. Ezen a ponton – a bevándorlásellenesség említésénél – máris említésre került Oroszország és Törökország, mint két fertelmes diktatúra, ahol van ugyan némi demokratikus választás, de ez “nem garantálja automatikusan a demokráciát.”
A Die Welt vélemény-publicisztikájára ráadásul azt sem lehet mondani, hogy ez a szerző saját véleménye, ami önmagában még nem jelenti, hogy a német sajtó állandóan kritizálná Magyarországot. Hiszen állandóan kritizálja Magyarországot.
Nem ez az első alkalom, hogy német sajtóorgánum a magyar kormány migrációs politikájával szemben nyíltan ellenzéki pozíciót vett fel. Júniusban a Tagesschau a magyar rendőrség ellen tett kirohanásokat, azzal vádolva a magyar hatóságokat, hogy meg tudták volna akadályozni az embercsempészek furgonjában megfulladt 71 illegális bevándorló halálát. A német újságírók ismeretlen úton hozzáfértek a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozati aktáihoz, és az embercsempészek lehallgatott telefonbeszélgetéseinek részletét hozták nyilvánosságra, ez alapján fogalmaztak meg vádakat a magyar hatóságokkal szemben.

A választási időszak előtt, és a választási kampány során egyaránt gyakran foglalkozott Magyarországgal a német sajtó. A Die Zeit április 26-án annak szükségességéről beszélt, hogy amennyiben a délkelet-európai kormányok különutas politikát folytatnak, az Európai Uniónak kormányellenes tüntetések, civil szervezetek, pártok finanszírozásával kísérletet kell tennie a kormány elmozdítására. A Die Zeit publicistájának szintén a magyar migrációs politikával volt problémája. Szeptemberben a német kancellár pedig az uniós források megvonásával fenyegetőzött, ugyanezen indokra hivatkozva.
Ugyanakkor, a Magyarország elleni német sajtóoffenzíva a németországi választások után sem látszik enyhülni, ami arra utal, hogy a lejáratókampány oka nem a választási kampány volt. Schmid kijelentése összecseng azon német politikusok és uniós vezetők kijelentéseivel, akik Magyarország és Lengyelország Európai Unióból való kizárását is lehetségesnek tartják, a migrációval szembeni hathatós fellépés okán. A szerző szerint “bárki, aki ellenzi a migránsok és menekültek befogadását, ezzel a liberális demokráciát utasítja el”, és ezzel az állásponttal az EU keleti tömbjének tagjai “frontális támadást intéznek az Európai Unió mint jogi közösség ellen.”
Schmid szerint majdnem eljutottunk arra a pontra, hogy az Európai Unió keleti bővítését utólag “elsietettnek” lehet minősíteni. Mint kiderült, Brüsszel az újabb tagállamok felvétele során “nem fordított kellő figyelmet” arra, hogy a tagjelölt országok “az európai jog szellemét” is elfogadják – amely kifejezéssel a szerző ki nem mondottan a bevándorlás és multikulturalizmus igenlésére hivatkozott.

http://www.hidfo.ru/2017/10/a-nemet-sajto-tovabbra-is-beavatkozna-a-magyar-belugyekbe/

Juncker: Oroszország jelentős szerepet tölt be az európai biztonságpolitikában

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint Oroszország nélkül nem garantálható az Európai Unió biztonsága, és egy multipoláris világrendben már nem megengedhető, hogy az EU az Egyesült Államok iránymutatását kövesse.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság Strasbourgban, az Institute of Political Studies rendezvényén felszólalva fejtette ki nézeteit Oroszország európai biztonságpolitikában betöltött szerepével kapcsolatban. A politikus egyúttal a britek Európai Unióból kilépéséről is beszélt, ami szintén nagy hatást gyakorol az európai biztonsági struktúrára. Juncker szerint Oroszország jelentős szerepet tölt be az európai biztonságpolitikában, és ez a jövőben méginkább előtérbe kerülhet.
“A számos nézeteltérés ellenére el kell ismernünk az a tényt, hogy Európa biztonsági felépítménye alapjaiban hibás lenne Oroszország részvétele nélkül” – mondta.
Juncker az előadás során kifejezte támogatását egy “multipoláris nemzetközi közösség” iránt, mellyel szemben a nemzetközi viszonyok korábbi állapotát hozta fel ellenpéldaként; elmondása szerint az unilaterális rendszer egy “egyoldalúan kinyilvánított diktatúra, ahol mások egyetlen ország iránymutatását követik.”
Ugyanezen a napon a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov kijelentette; Oroszország abban érdekelt, hogy az Európai Unió egy “egységes, erős, kiszámítható és barátságos partner” legyen.
Juncker már korábban is beszélt arról, hogy Európának nem lehet saját biztonsági felépítménye Oroszország részvétele nélkül.
Az európai politikában mindinkább teret nyer az az elképzelés, miszerint az Európai Unió saját védelmi ipart kell megalapozzon, és Oroszországgal közösen kell gondoskodjon Európa biztonságáról. Ez a fejlemény szorosan összekapcsolódik azzal a ténnyel, hogy az EU katonai lehetőségeinek tekintélyes hányadát az Egyesült Királyság adta; a britek Európai Unióból való kilépésével az Európai Unió katonailag meggyengül, így az Oroszországhoz való katonai közeledés mindinkább reális alternatívának tűnik.

http://www.hidfo.ru/2017/10/juncker-oroszorszag-jelentos-szerepet-tolt-be-az-europai-biztonsagpolitikaban/

2017. október 23., hétfő

“Sohase becsüljük le a sötét oldal erejét” – Az ellenállás központjává vált Közép-Európa

Ahogy 1956-ban, Magyarország napjainkban is a nemzetköziség és globalizmus elleni harc bástyájává vált. Most dől el, sikerül-e visszaszereznünk a régi, multikulturalizmus előtti nagyszerű Európát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszéde során.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt rendezett október 23-i díszünnepségen a Szovjetunió és napjaink európai bürokráciája közt vont párhuzamot. A kormányfő hangsúlyozta; az 1956-os forradalom nemzeti forradalom volt, ami a nemzetköziséggel és globális feloldódással szembeni ellenállásból mutatott példát a világ országainak. A nyugat nem értette a magyarok szabadságharcát, emiatt nem értik ma sem, miért nem akar a magyar nemzet feloldódni a globális olvasztótégelyben, elveszítve saját identitását és keresztény kultúráját.
“Nem értették, miért harcolunk olyan túlerővel szemben, amelyet emberi számítás szerint aligha győzhetünk le. Nem értették, hogy azért küzdünk, mert a végsőkig ragaszkodunk a saját kultúránkhoz és életformánkhoz, és nem akarunk föloldódni senkinek az olvasztótégelyében”mondta, hozzátéve, hogy a gyárakban dolgozókról egy csapásra kiderült, hogy nem nemzetközi proletárok, hanem magyar munkások.
A kormányfő kijelentette; a szovjet uralom meg akarta semmisíteni a múltunkat, a kultúránkat, és bár reménykedhettük abban, hogy a történelem nem ismétli önmagát, ma ugyanezzel a törekvéssel kell szembesüljünk az európai bürokraták részéről.
Elmondása szerint
pénzügyi spekulánsok kidolgoztak egy tervet, amellyel Európát kevert földrésszé akarják alakítani.
A miniszterelnök szerint ma minden választás sorsdöntő Európában, mert az országgyűlési választások ma arról szólnak, hogy az európai népek visszaveszik-e saját nemzeti életük politikai irányítását a gazdasági elitekkel összefonódott európai bürokratáktól. Miközben a nemzetközi spekulánsok Nyugat-Európát már kevertté tették, Közép-Európa az ellenállás központjaként lép fel ezzel a tervvel szemben, mert ide még nem tudtak betelepíteni elegendő migránst ahhoz, hogy a folyamat visszafordíthatatlanná váljon.
“Most dől el, sikerül-e visszaszereznünk a régi, multikulturalizmus előtti nagyszerű Európánkat” – mondta. “A tét nagy, semmit sem vehetünk félvállról. Nem ringathat minket tétlenségbe és kényelmességbe a mai erőnk. Sohase becsüljük le a sötét oldal erejét.”
A kormányfő értékelése szerint lehetséges a népvándorlás megállítása, a globalizáció fékentartása, és az Európai Egyesült Államok létrehozásának megakadályozása, de ehhez arra van szükség, hogy Közép-Európában a lengyelek, a csehek, a szlovákok, a románok és a magyarok összefogjanak.

http://www.hidfo.ru/2017/10/sohase-becsuljuk-le-a-sotet-oldal-erejet-az-ellenallas-kozpontjava-valt-kozep-europa/

SPARS pandémiás forgatókönyv

 

A Központ SPARS Pandemic testnevelése egy futurisztikus forgatókönyvet tartalmaz, amely szemlélteti az orvosi ellenintézkedésekkel (MCM) kapcsolatos kommunikációs dilemmákat, amelyek elfogadhatóan felmerülhetnek a nem is olyan távoli jövőben.

Célja, hogy arra ösztönözze a felhasználókat, hogy egyénileg és másokkal is megbeszélve képzeljék el azokat a dinamikus és gyakran konfliktusos körülményeket, amelyekben a sürgősségi MCM fejlesztése, terjesztése és felvétele körül zajlik a kommunikáció. Miközben szigorúan szimulált egészségügyi vészhelyzetben vesznek részt, a forgatókönyv-olvasóknak lehetőségük van arra, hogy mentálisan "gyakorolják" a válaszokat, miközben mérlegelik cselekedeteik következményeit is. Ugyanakkor az olvasóknak lehetőségük van megvizsgálni, hogy a mai környezetben megvalósított lehetséges intézkedések miként kerülhetik el a hasonló kommunikációs dilemmákat vagy dilemmák osztályait a jövőben.

A közegészségügyi kommunikátorok és a kockázatkommunikációs kutatók számára készített önálló gyakorlati forgatókönyv számos témát és kapcsolódó dilemmákat ölel fel a kockázati kommunikációban, a pletykák ellenőrzésében, az ügynökségek közötti üzenetek koordinálásában és következetességében, a kérdések kezelésében, a proaktív és reaktív médiakapcsolatokban, a kulturális kompetenciában és az etikai kérdésekben. Annak biztosítása érdekében, hogy a forgatókönyv gyors technológiai innovációt eredményezzen, és meghaladja a résztvevők elvárásait, a Központ projektcsapata információkat gyűjtött a témakör szakértőitől, a korábbi orvosi ellenintézkedési krízisek történeti beszámolóit, a korabeli médiajelentéseket, valamint a szociológia, a sürgősségi készültség, az egészségügy tudományos irodalmát. oktatás, valamint a kockázat- és válságkommunikáció.

A forgatókönyv hipotetikus; a fertőző kórokozó, az orvosi ellenintézkedések, a szereplők, a sajtórészletek, a közösségi média bejegyzése és a kormányzati szervek válaszai teljesen kitaláltak.

A projekt csapatvezetője: Monica Schoch-Spana, PhD

A projekt csapata: Matthew Shearer, MPH; Emily Brunson, PhD, a Texasi Állami Egyetem antropológia docense; Sanjana Ravi, MPH; Tara Kirk Sell, PhD, MA; Gigi Kwik Gronvall, PhD; Hannah Chandler, a Központ volt kutatási asszisztense

A befejezés dátuma: 2017. október

Erőforrások:

 


1. SPARS 2025-2028-as pandémia: Futurisztikus forgatókönyv a közegészségügyi kockázatok közlésére

Forrás: Egészségbiztonsági Központ [Johns Hopkins Egyetem, Bloomberg Közegészségügyi Iskola]

Megjelenés dátuma: 2017.10.23

Formátum: PDF

Megjegyzés: Ez a 89 oldalas dokumentum egy önvezérelt hipotetikus gyakorlati forgatókönyv a közegészségügyi kommunikátorok és a kockázati kommunikáció kutatói számára, akik mélyebben szeretnék megérteni azokat a kommunikációs dilemmákat, amelyek felmerülhetnek, amikor egy pandémia során orvosi ellenintézkedéseket dolgoznak ki és terjesztenek. A SPARS szcenárió az új SPARS koronavírus kitörését mutatja be, amelyet először egy nagy amerikai városban azonosítottak 2025-ben. Az Egyesült Államokban a SPARS tüneteinek kezelésére egy meglévő gyógyszert alkalmaznak, míg a szövetségi szabályozók egy gyógyszergyárral működnek együtt a egy SPARS vakcina. [Lásd kevesebb]

URL: http://www.centerforhealthsecurity.org/our-work/pubs_archive/pubs-pdfs/2017/spars-pandemic-scenario.pdf

Típus: Jelentés

ID: 16075 . Feladó: Disaster Lit ® az Egyesült Államok Országos Orvostudományi Könyvtárának adatbázisa.

https://besthirdetes.hu/tudasfa/spars-pandemias-forgatokonyv.html

A Veneto tartomány 98%-os többséggel szavazott az autonómia megszerzésére



Veneto kormányzója, Luca Zaia történelmi eseménynek nevezte a véleménynyilvánító népszavazást, aminek komoly következményei lehetnek, mert az olasz régióban a választók 98%-a az autonómiát támogatta szavazatával.
Olaszország Veneto régiójának lakossága 98%-os szavazati aránnyal támogatta az autonómia megszerzését vasárnap egy nem ügydöntő népszavazás során. A választási bizottság adatai szerint a részvételi arány meghaladta az 57%-ot, és a szavazatok többségét már feldolgozták.
Veneto kormányzója, Luca Zaia szerint
“ez egy történelmi esemény, aminek komoly következményei lesznek. Több mint kétmillió lakos szavazott az autonómiára. Ez Veneto új történelmének kezdete.”
A választási bizottság már hivatalosan is közölte; a részvételi arány elég magas ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen.
Veneto és a szomszédos Lombardia egyaránt – nem ügydöntő – népszavazást tartott az autonómia megszerzéséről, ami a modernkori Olaszország esetében példátlan esemény. Mindkét tartományban az Északi Liga párt volt a népszavazási kezdeményezés egyik elsődleges támogatója.

http://www.hidfo.ru/2017/10/megszavazta-az-autonomiat-olaszorszag-tartomanya/

2017. október 22., vasárnap

Puccsot követnek el a katalán kormány ellen

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök szombaton jelentette be nyilvánosan, hogy a kormány döntést hozott az alkotmány 155. cikkelyének életbe léptetéséről, ami lehetővé teszi Katalónia megfosztását az eddigi széleskörű autonómiától. A katalán kormány szerint puccsot követnek el.
A katalán parlament házelnöke, Carme Forcadell a nyilatkozatot követően élő adásban közölte, hogy a spanyol kormány szemmel láthatóan autoriter irányba mozdult el és puccsot akar véghez vinni Katalóniában.
“Mariano Rajoy gyakorlatilag puccsot hirdetett a demokratikusan megválasztott kormány elűzése céljából.”
mondta. Szombaton a spanyol miniszterelnök egy rendkívüli találkozót követően jelentette be az alkotmány 155. cikkelyének alkalmazását, ami azt jeleneti, hogy amennyiben a szenátus támogatását adja Rajoy kezdeményezéséhez, a miniszterelnök kiterjedt jogköröket kap és megfoszthatja Katalóniát a területi autonómiától.
A spanyol miniszterelnök közlése szerint feloszlatják Katalónia országgyűlését és előrehozott választásokat írnak ki.
A spanyol hatságok figyelmeztetése szerint abban az esetben, ha Carles Puigdemont katalán vezető egyoldalúan kihirdeti a Spanyolországtól elszakadást, azonnal letartóztatják és akár 30 évi börtönbüntetést kaphat.


http://www.hidfo.ru/2017/10/puccsot-kovetnek-el-a-katalan-kormany-ellen/



Katalónia nem tart előrehozott választást

Spanyolország arra készül, hogy megvonja Katalóniától a területi autonómiát és előrehozott választásokat ír ki a régióban. A katalán kormány szóvivője szerint azonban nem fognak előrehozott választást tartani.
A katalán hatóságok nem veszik fontolóra annak lehetőségét, hogy az autonóm régióban megtartsák a madridi kormány által követelt előrehozott választásokat – derült ki Jordi Turull katalán kormányszóvivő közleményéből. A szóvivő szerint Katalónia ehelyett ellenintézkedéseket fog hozni, amiért a spanyol kormány életbe lépteti az alkotmány 155. cikkelyét.
Turull nem részletezte, milyen ellenintézkedéseket hoz a katalán kormány, emellett nem jelentette ki egyértelműen, hogy Katalónia kikiáltja-e a függetlenséget a következő parlamenti ülésen. Ehelyett azt mondta, a helyi hatóságok mindent megtesznek a katalán hivatalok védelme és az október 1-i referendum eredményének teljesítése érdekében.
“A spanyol kormány törvényen felülivé nyilvánította magát és puccsot próbál végrehajtani a demokratikus úton választott intézményekkel szemben” – mondta.
A katalán tisztviselő nyilatkozatának előzménye, hogy a spanyol kormány szombaton közölte; életbe lépteti az alkotmány 155. cikkelyét, ami Katalónia területi autonómiájának részleges felfüggesztését jelenti. Madrid emellett döntött a katalán parlament feloszlatásáról és előrehozott választások kiírásáról.

http://www.hidfo.ru/2017/10/katalonia-nem-tart-elorehozott-valasztast/



Polgári engedetlenségre tett felhívást a katalán baloldal

A katalán Népi Egység párt közleményben válaszolt a spanyol kormány döntésére, mely szerint érvénybe léptetik az alkotmány 155. cikkelyét és megvonják az autonómiát Katalóniától.
A baloldali és függetlenségpárti Nép Egység párt (CUP) tömeges polgári engedetlenségre tett felhívást, amiért a spanyol kormány elkezdte előkészíteni a katalán autonómia korlátozását. A közlemény szerint Madrid kézi vezérléssel akarja irányítani a régiót, ami október 1-én referendummal döntött a függetlenségről, és ezt követően agresszív hatósági fellépésnek lehetett szemtanúja, amivel szemben tömeges, erőszakmentes ellenállást kell folytatni.
A CUP szerint a 155. cikkely a függetlenséget támogató többségi lakosság jogait korlátozza, de azoknak a jogait is sérti, akik nem támogatták a függetlenséget.
A CUP, mely jelenleg 10 mandátummal rendelkezik a 135 fős katalán parlamentben, felszólította a hatóságokat, hogy “amilyen hamar csak lehet”, hirdessék ki Katalónia függetlenségét. A párt szerint ez egy legitim lépés lenne, mert október 1-én a szavazáson résztvevő több mint 2,2 millió ember 90%-a ezt a döntést támogatta.
A spanyol kormány szombaton rendkívüli ülést tartott, melyen döntés született Katalónia területi autonómiájának korlátozásáról, a katalán parlament feloszlatásáról, a kormány menesztéséről, és előrehozott választások kiírásáról. Ez a döntés azonban még nem lépett életbe, mert a szenátus szavazati támogatása is szükséges hozzá, ami legkorábban pénteken történhet meg.
A katalán hatóságok szerint a spanyol kormány a demokratikusan választott intézményeket támadja és autoriter módon akarja igazgatni a szeparatista régiót. A baloldali párt közleményében egy új egységkormány felállítását is javasolta, ami egybefogná a Spanyolországtól elszakadásra törekvő pártokat és civil szervezeteket.

http://www.hidfo.ru/2017/10/polgari-engedetlensegre-tett-felhivast-a-katalan-baloldal/

2017. október 19., csütörtök

Tényleg kidobják az uniós tagságot a britek

Negyvenhárom évi uniós tagság után tényleg kilépnek a britek az Európai Unióból. A kormányfőt ráadásul vezető politikusok sürgetik, hogy ez akár új kereskedelmi megállapodás nélkül is meg kell történjen – derült ki a The Guardian beszámolójából.
Konzervatív politikusok szorgalmazzák, hogy Theresa May brit kormányfő akár új kereskedelmi megállapodás megkötése nélkül is léptesse ki az Egyesült Királyságot az Európai Unióból, ha a másik 27 tagállam nem hajlandó tárgyalást folytatni egy kilépés után érvénybe lépő kereskedelmi megállapodásról. Owen Paterson volt környezetvédelmi miniszter szerint megállapodás nélkül is kilépnek az EU-ból, és a Világkereskedelmi Szervezet feltételei mellett történik majd a kilépés utáni kereskedelem.
A volt környezetvédelmi miniszter a keményvonalas Brexit-pártiak közé tartozik, és nemrég egy levelet írt a kormányfőnek, melyben arra kérte, hogy akár megállapodás nélkül is bonyolítsa le a kilépést, ha Brüsszel nem hajlandó érdemi tárgyalásokat folytatni az új üzleti/kereskedelmi feltételekről.
Paterson a BBC-nek nyilatkozva azt mondta, mostanra egyértelművé vált, hogy a tárgyalások holtpontra jutottak, és végül a megállapodás híján a WTO szabályozása mellett fognak kikötni. Ennek ellenére véghez viszik a kilépési folyamatot, de a brit vezetők még csak ezután fognak elkezdeni keménységet mutatni – a megállapodás nélküli kereskedelem az Európai Uniónak is komoly veszteségeket okozhat, ezzel erősebb tárgyalási pozícióba hozva a briteket.

Paterson szerint az EU vezetőit elsősorban a pénz érdekli, ezért a kilépés előtt megpróbálnak minél több pénzt kifizettetni az Egyesült Királysággal.
Négy volt miniszter – Paterson, Nigel Lawson, John Redwood és Peter Lilley – hétfőn közösen felszólította a kormányfőt, hogy hagyjon fel a tárgyalásokkal, ha az EU nem akarja megvitatni a kilépés utáni kereskedelem feltételeit.

http://www.hidfo.ru/2017/10/tenyleg-kidobjak-az-unios-tagsagot-a-britek/

2017. október 18., szerda

Az amerikaiak szerint nincs sajtószabadság, ezért saját kézbe veszik az ellenzéki médiát

Az amerikai nagykövetség ügyvivője szerint nincs sajtószabadság Magyarországon. Emiatt megragadják az alkalmat, és felvásárolják az ellenzéki sajtóorgánumokat, hogy biztos kézben legyen a médiaellenzék.
A Magyar Újságírók Szövetségénél tartott beszédében bírálta a kormány médiapolitikáját David Kostelancik, az USA budapesti nagykövetségének ügyvivője – derült ki a 444.hu beszámolójából. Az elhangzottak szerint Magyarországon már nem tud elég nyomást gyakorolni a kormányra a külföldi kézben lévő ellenzéki sajtó, emiatt megszűnt a sajtószabadság.
„A közelmúltban a kormányzatot támogató személyekhez kötődő vállalatok megszerezték az ellenőrzést az utolsó, még megmaradt független megyei lapok felett” – mondta.
Az ügyvivő beszédéből azonban az is kiderült, hogy
ellenzéki újságírók rendszeres kapcsolatban állnak az amerikai nagykövetséggel.
“Azok az újságírók, akik ezeknél a médiumoknál dolgoznak vagy dolgoztak, úgy tájékoztattak minket, hogy az új tulajdonosok diktálta szerkesztőségi irányvonalat kell követniük, és nem lehet kormánykritikus cikket megjelentetniük” – mondta Kostelancik, a 444.hu beszámolója szerint.
Szerdán a külügyminisztérium közleményben reagált az ügyvivő kijelentésére. Eszerint a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjének a sajtószabadságról tett keddi nyilatkozata, és az ahhoz hasonló megnyilvánulások nem értelmezhetőek másként, mint kéretlen beavatkozásként a magyar belpolitikába.
Bár a külügyminisztérium mindeddig csak az ideiglenes ügyvivő kijelentésére reagált, úgy tűnik, az amerikaiak épp arra készülnek, hogy saját kézbe vegyék az ellenzéki médiát Magyarországon.
Szeptember végén az Origo.hu arról számolt be, hogy a legnagyobb ellenzéki médiabirodalommal rendelkező – egyébként Bilderberges kötődésű – milliárdos, Simicska Lajos egy budapesti kávézóban amerikai közvetítőkkel tárgyalt. A lap szerint az oligarcha arra készül, hogy amerikai tulajdonba adja a kezében lévő ellenzéki médiabirodalmat, és az Egyesült Államokba menekül az elszámoltatás elől.
A sajtóhírek alapján a hazai titkosszolgálatok és az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága egyelőre nem foglalkoznak annak kockázatával, hogy a Magyarországi működő legnagyobb ellenzéki sajtóorgánumok nemsokára egy idegen ország kezébe kerülnek.

http://www.hidfo.ru/2017/10/az-amerikaiak-szerint-nincs-sajtoszabadsag-ezert-sajat-kezbe-veszik-az-ellenzeki-mediat/

Utasítást osztogat a bíróságoknak a Soros-szervezet

A külföldről finanszírozott "civilek" régóta aktívan részt vesznek a belpolitikában.
A Társaság a Szabadságjogokért nevű, külföldről finanszírozott szervezet szerint a sajtószabadság csak az ellenzéki sajtóorgánumokra lehet érvényes, és a bíróságok ennek megfelelően kell ítélkezzenek.
“A sajtószabadság […] értelemszerűen csak az államtól ténylegesen független újságírókat és szervezeteket illetheti meg.” – írja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselője egy az Index.hu-n megjelent ideológiai útmutató cikkben.
A megtévesztő módon “vitacikk” néven közölt harcparancs a külföldről finanszírozott civil szervezetek képzésein résztvevő bírák számára közli félreérthetetlen formában a Soros-szervezet állásfoglalását a sajtóperekre vonatkozóan. E szerint a bírósági döntések során csak a külföldről finanszírozott – ellenzéki – szervezeteket támogató sajtóra érvényes a sajtószabadság, a nem velük egy alomból származó lapokra viszont nem érvényes.
A Soros-szervezet tagja szerint a jogegyenlőség egy elvetendő dolog, és az igazságszolgáltatásnak kivételeznie kell a kormánybuktatásban érdekelt újságírókkal.
“Mivel a sajtónak járó alkotmányos védelem csak a kiegyensúlyozott tájékoztatásra képes, a kormánytól független orgánumokat illeti meg, a bíróságok ítéleteinek tükrözniük kell, hogy független lap vagy egy kormánypropaganda-média ügyében döntöttek-e” – írták.
A Soros-szervezet tagja ráadásul kifejti, hogy a kormánypárti sajtóorgánumok alkalmazottaira nem kellene érvényes legyen se a véleménynyilvánítási jog, se a sajtószabadság, és szerintük a bíróságok ennek megfelelő ítéleteket kellene hozzanak.
“A propagandamédia ilyenkor nem hivatkozhat a sajtószabadságra: amikor egy politikus magánügyeiben turkálnak, a politikus magánélethez való jogával szemben nem egy másik alapjog, a polgárok véleménynyilvánítási jogának, a sajtószabadságnak az érvényesítése áll, hanem maga a kormány és annak politikai érdeke. A bíróságnak ezt fel kell ismernie, és ennek megfelelő döntést kell hoznia.”
A TASZ által közölt ideológiai útmutatás szerint a bírák alkalmatlannak bizonyulnak feladataik ellátására, amennyiben nem tudják pozitív diszkriminációban részesíteni a liberális újságírókat.
“A feladat nem könnyű, és súlyos politikai terhet ró a bíróságokra, melyek e szempont mérlegelését a nehézségek ellenére sem kerülhetik meg. Ellenkező esetben alkalmatlannak bizonyulnak egyes alapjogsérelmek orvoslására.”
Korábban az Origo.hu egy oknyomozó írásából kiderült, hogy a külföldről támogatott civil szervezetek gyakran tartanak különböző ideológiai képzéseket bíráknak, ügyészeknek, és megpróbálják saját nézeteik képére formálni a jogásztársadalmat. A történtek után az Országos Bírósági Hivatal egy önkéntesen kitöltendő kérdőívben arról kérdezte a bírákat, hogy tagjai-e valamilyen civil szervezetnek.
Sajtóhírek szerint az amerikai milliárdos több tízmilliós támogatásokat küld a TASZ-nak és számos más szervezetnek. A civiltörvény módosítása után a külföldről finanszírozott civil szervezetek szintén az Index.hu-nak adott interjú formájában hozták nyilvánosságra, hogy nem kívánják betartani a hatályos törvényeket.

http://www.hidfo.ru/2017/10/utasitast-osztogat-a-birosagoknak-a-soros-szervezet/

Kiderült, mitől retteg a CIA ötven éve

Az amerikai katonai hírszerzés szerint az oroszok nem csak választásokat hekkelnek, de a puszta akaratukkal tárgyakat mozgatnak, emellett arra is képesek, hogy telepatikus képességeikkel behatoljanak emberek elméjébe a világ távoli pontján. A mai liberálisok hisztériakeltése semmi ehhez képest, a főállású rettegés számos szakmai fogását tanulhatnák meg ebből a feloldott titkosítású dokumentumból.
Az amerikai katonai hírszerzés feloldott titkosítású, ma már nyilvánosan elérhető dokumentumaiból kiderült, hogy a ’70-es években a titkosszolgálatok a nemzetbiztonságra leselkedő valós fenyegetésnek tartották az oroszok paranormális képességeit. Az amerikai kormány szerint a szovjetek tökélyre fejlesztették a telepátiát, a hipnózist, emellett képesek arra, hogy behatoljanak az emberek álmaiba, ha már más úton nem megy. A CIA weboldalán elérhető (itt, erre a szürke linkre kattintva) a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) “Kontrollált Ellenséges Viselkedés” című jelentése, mely szerint leginkább az alusisak használhat az oroszok ellen, mert egyébként az Egyesült Államokat semmi nem védi az oroszok paranormális képességeitől.
A katonai hírszerzés évtizedeken át titkolta, hogy ilyenekre költik az adófizetők pénzét.
Az 1972-es, mára feloldott titkosítású jelentés azzal kezdődik, hogy Leningrádban és Moszkvában parapszichológusok a tudat telepatikus manipulációját folytatják, és ezen a téren visszaellenőrizhető, bizonyítható sikereket értek el. De nem elég, hogy nagy távolságokból is képesek behatolni az emberek tudatába, a biztonság kedvéért még tárgyakat is mozgatnak a puszta akaratukkal.
“A telekinézis megfigyelése helyett a szovjetek kifejezetten az alkalmazásra összpontosítanak. Mrs. Kulagina testfunkcióit vizsgálták a telekinézis demonstrációja során, és a szovjetek azt látták, hogy amikor a tárgyak mozgásnak indulnak, Mrs. Kulagina életfunkciói – szívverés, légzés, agyi aktivitás – felgyorsulnak, és a teste körüli elektromágneses mező ritmikusan lüktet. A szovjet tudósok szerint ezek a vibrációk tették lehetővé, hogy a tárgyakat magához vonzza vagy ellökje magától” – áll az évtizedeken át titkosított jelentésben, ami egyébként hozzáteszi, hogy
Nina Kulagina képes volt pusztán a gondolataival megállítani egy béka szívverését.
A békának esélye sem volt Nina Kulagina telekinetikus képességeivel szemben. Még mire lehetnek képesek az oroszok?
A DIA által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint az oroszok paranormális képességek segítségével például a következőkre is képesek:
  1. közvetlen hozzáférés nélkül betekintést nyerni titkos amerikai dokumentumokba, ellenőrizni az amerikai haderő és a hajók mozgását, emellett megállapíthatják titkos amerikai katonai létesítmények pontos elhelyezkedését.
  2. nagy távolságokból formálhatják amerikai katonai és civil vezetők gondolatait,
  3. a távolból amerikai tisztviselők azonnali halálát (!) okozhatják,
  4. minden típusú amerikai katonai eszközt azonnal hatástalanítani tudnak nagy távolságból, beleértve űreszközöket is.
A dokumentum ezek után megemlíti, hogy mindezek valóban sci-finek hangzanak, de szerintük ez a legvalószínűbb módja annak, ahogy az oroszok a paranormális képességeiket használják. Márpedig az amerikai katonai hírszerzés meg van győződve arról, hogy az oroszoknak paranormális képességei vannak, hiszen ezt részletezi a nyilvánosság elől 40 éven át rejtegetett dokumentum több mint 170 oldalon keresztül.
A titkosított dokumentumok egy részlete.
És hogy miért dolgoznak ezen az oroszok? Az amerikai titkosszolgálatok szerint bármi is legyen ennek oka, ez az egész közvetlen nemzetbiztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államokra nézve. A dokumentum szerint az Egyesült Államok védtelen az oroszok paranormális képességeivel szemben, és ha tíz éven belül nem történik ezen a téren ellenintézkedés, “már késő lesz”.
A szerző szerint a komoly nemzetbiztonsági fenyegetést főleg azzal lehetne elhárítani, ha további költségvetési forrásokhoz jutna az ő kutatási részlege. Ez nagyjából párhuzamba állítható a ma is megfigyelhető “minden bokorban ott vannak az oroszok, de ha jól megfizettek minket, mi elhárítjuk ezt a fenyegetést” mentalitással, de a mai liberálisok hisztériakeltése semmi ehhez képest; a főállású rettegés számos szakmai fogását tanulhatnák meg ebből a feloldott titkosítású dokumentumból.

http://www.hidfo.ru/2017/10/kiderult-mitol-retteg-a-cia-otven-eve/

2017. október 17., kedd

Veszélyben van a francia atomerőművek többsége

Közel 30 atomreaktor hűtőrendszere kerülne veszélybe egy természeti katasztrófa esetén – derült ki a francia atomenergia-biztonságért felelős hatóság (ASN) jelentéséből.
Hétfőn az ASN kiadott egy jelentést, mely szerint 8 atomerőmű 20 reaktora esetében felmerül annak veszélye, hogy egy természeti katasztrófa esetén a teljes hűtőfolyadék elveszne, ami a nemzetközi radiológiai eseményskála szerint kettes fokozatú eseményt jelentene. További kilenc reaktor esetében a hűtőfolyadék “részleges elvesztésével” számolnak.
A francia atomerőműveket működtető cég, az EDF korábban maga is közölt egy jelentést, mely szerint 20 reaktor nem tudna kiállni egy földrengést, esetükben ez a hűtőrendszer összeomlásához vezetne. További kilenc reaktor esetében a hűtés szintén veszélynek van kitéve, amennyiben bekövetkezik egy földrengés.
Az ASN szerint a Belleville atomerőmű esetében 2017 júniusi vizsgálatok felfedték, hogy az épület fémszerkezete túl vékony, ahhoz, hogy ellenálljon egy földrengésnek. A gyengeség felfedése után elkezdték a szerkezet megerősítését a veszélyben lévő erőműveken.
Az EDF október 11-i közlése szerint 20 atomreaktor esetében csöveket kellett cserélni, hogy megakadályozzák a hűrőrendszer összeomlását. Az ASN jelenleg vizsgálja ennek eredményeit.
Franciaországban összesen 58 reaktor működik. A földrengések által jelentett kockázat miatt a Fessenheim atomerőművet 2020 áprilisáig véglegesen leállítják.

http://www.hidfo.ru/2017/10/veszelyben-van-a-francia-atomeromuvek-tobbsege/

2017. október 16., hétfő

Kilépnének a NATO-ból a brit fiatalok

A brit Munkáspárt ifjúsági szárnya elfogadott egy határozatot, melyben felszólítja a Munkáspárt vezetőit, hogy támogassák a NATO-ból kilépést.
A Young Labour ezzel szembehelyezkedik a Munkáspárt vezetőivel, akik viszont inkább meg akarnák tartani az ország NATO-tagságát.
A “Támogasd Corbynt és az internacionalizmust, ellenezd Trumpot és a NATO-t” című határozat szerint
a NATO egy fasiszta gyarmatosító hatalom, ami agressziót folytat a világ országai ellen
ezzel az Egyesült Királyságot is kevésbé biztonságossá téve. A határozat szerint a NATO-tagsággal az Egyesült Királyság az amerikai tengerentúli agresszió eszközévé vált.

http://www.hidfo.ru/2017/10/kilepnenek-a-nato-bol-a-brit-fiatalok/

Aranyláz: Oroszország úgy halmozza fel az aranyat, mintha már nem lenne holnap

Az Orosz Központi Bank a közelmúltban példátlan ütemben vásárolt aranyat. Gabriel Rubinstein argentin pénzügyi szakértő szerint ez a poli...

Itt az új aranyfedezetű valuta, mellyel lecserélhető a dollár, és valamennyi fizetőeszköz a világon
A Világbank informátora azt állítja, hogy a dollár össze fog omlani, és helyére egy új, aranyfedezetű valuta lép

Az Orosz Központi Bank a közelmúltban példátlan ütemben vásárolt aranyat. Gabriel Rubinstein argentin pénzügyi szakértő szerint ez a politika az orosz gazdaság válsághelyzetben történő védelmére irányul, beleértve az USA dollárral kapcsolatos "manipulációit" is.

"Az országok aranyat stratégiai és védelmi okokból halmoznak fel, például abban az esetben, ha a nemzetek közötti kapcsolatok megsérülnek, és pénzeik elvesztik értéküket," - mondta Gabriel Rubinstein pénzügyi tanácsadó, az Argentin Központi Bank korábbi képviselője.

Ha ilyen helyzet alakulna ki, akkor a szakértő szerint az aranytartalékok egy új valuta vagy más értékes eszközök számára jelentenének alapot a jövőben.

"Az arany, ez az örök pénzügyi forrás valódi értéket rejt magában más pénzügyi eszközökhöz képest. Az orosz kormány úgy véli, jobb, ha több aranytartalékkal rendelkeznek, mint dollárral. Elméletileg, ha Oroszország tonnányi amerikai dollárt tartalékolna és az Egyesült Államok kárt kívánna okozni az orosz gazdaságnak, ezt megtehetné valuta manipulációkon keresztül," - mondta Rubinstein hozzátéve, hogy az arany tulajdonképpen garancia egy ilyen forgatókönyv ellen.


Az Orosz Központi Bank jelentősen növelte az arany vásárlásának ütemét. A 2017 januári és szeptemberi időszakban a szabályozó 4,2 millió troy uncia értékben vett a nemesfémből több mint 5 milliárd dollárért, 15 százalékkal többet, mint tavaly.

Október 1-jétől az Orosz Központi Bank 73,6 milliárd dollár értékű aranytartalékkal rendelkezik, szemben az egy évvel ezelőtti 65,5 milliárddal.

Oroszország azt követően kezdte növelni a veretlen arany vásárlását, miután az Egyesült Államok és az Európai Unió szankciókat foganatosított a 2014-es krími népszavazásra és a kelet-ukrajnai katonai konfliktusra hivatkozva. Azóta a Világ Arany Tanács szerint az Orosz Központi Bank hathavonta hozzávetőlegesen 100 tonnával növeli az aranytartalékait, ami több, mint amennyit bármely más központi bank vásárol a világon.

Oroszország jelenleg a világ hetedik legnagyobb aranytartalékkal rendelkező országa, és ha az arany vásárlások mostani üteme tovább folytatódik, akkor valószínűleg a hatodik helyre fog kerülni, megelőzve Kínát, amelynek jelenleg 1842 tonnányi aranytartaléka van.

Az elmúlt évtizedben az Orosz Központi Bank megváltoztatta arany- és devizatartalékainak kezelését, beleértve az euró 40 százalékos részarányának 26 százalékra történő csökkentését, valamint aranytartalékainak növelését 8 milliárdról 73,6 milliárd dollárra az idei év október 1-jétől. (1)

https://sputniknews.com/analysis/201710141058226369-russia-gold-reserves/
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2017/10/aranylaz-oroszorszag-ugy-halmozza-fel.html

Nem fog megerősödni az ellenzék a Soros-egyetem bezárásán

A kormány a választások utánra halasztja a CEU-kérdés rendezését; 2019. januárjáig nem írnak alá megállapodást az egyetem továbbműködéséről.
Orbán Vikor miniszterelnök indítványozta az oktatási törvény módosítását, amiről már akár kedden szavazhat is az Országgyűlés – derült ki az ATV beszámolójából. Az újabb módosítás szerint a Magyarországon működő nem-európai egyetemeknek további egy év állna rendelkezésre ahhoz, hogy teljesítsék a korábbi módosításban megszabott feltételeket. Ennek megfelelően a G. Soros által alapított Central European University további egy évet működhet Magyarországon a törvénymódosításban meghatározott feltételek teljesítése nélkül.
A beszámoló szerint “a törvényjavaslat mielőbbi elfogadásához fűződő kormányzati érdek” indokolja a hirtelen döntést.
Az országgyűlés április 4-én fogadta el a felsőoktatási törvény módosítását, ami előírja, hogy nem-európai felsőoktatási intézmény csak akkor működhet tovább Magyarországon, ha annak elvi támogatásáról a két érintett nemzetállam megállapodást köt.
Az áprilisi törvénymódosításnak köszönhetően a CEU további sorsa közvetlen az országgyűlési választások előtt dőlt volna el, mindenféleképpen ellenzéki pártok megerősödésének irányába befolyásolva a magyar közvéleményt. Amennyiben kampányidőszakban a kormány megállapodást köt a CEU továbbműködéséről, ez a Jobbik számára ad lehetőséget szélsőjobboldali szavazatok megszerzésére, azáltal, hogy hangsúlyozzák, a kormány nem gondolta komolyan a Soros-egyetem elleni fellépést. Amennyiben a választásokat megelőzően a CEU működési engedélyét visszavonják, ez vélhetően kiterjedt tömegdemonstrációkat von maga után, újra lendületet adva egyébként a megszűnés szélén álló balliberális pártoknak.
A határidő kitolására válaszként a CEU egy közleményt adott ki, mely szerint elfogadhatatlannak tartja az újabb módosítást, és arra kéri a kormányt, hogy mihamarabb írja alá a CEU továbbműködését lehetővé tévő megállapodást New York állammal.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a történtek kapcsán azt mondta, a törvénymódosítást követően 2019 január előtt okafogyottá válik a továbbműködést garantáló megállapodás aláírása.


http://www.hidfo.ru/2017/10/nem-fog-megerosodni-az-ellenzek-a-soros-egyetem-bezarasan/

Eldőlt: jön az oroszok saját kriptopénze

Hosszú hónapok találgatása után úgy néz ki, eldőlt: Oroszország saját kriptorubelt bocsájt ki. Az új kriptopénz azonban több tulajdonságában eltér majd a ma ismert kriptovalutáktól.

Júniusban már hivatalosan is szó volt arról, hogy Oroszország hamarosan saját kriptopénzt bocsát ki. Olga Szkorobogatova, az orosz jegybank elnökhelyettese június elején egy konferencián azt mondta: terveik szerint nemzeti kriptodevizát fog létrehozni az orosz központi bank, a bevezetésről hatástanulmány készül.

Orosz lapértesülések szerint Vlagyimir Putyin döntött: létrehozzák az orosz kriptorubelt, amely azonban nem ugyanúgy fog működni, mint a már létező nyílt kriptopénzek. Az egyik legfontosabb különbség, hogy nem bányászhatja akárki, ezt a tevékenységet a kormányzat végzi majd el, ugyanakkor blockchain alapú lesz az új deviza, a használata biztonságos lesz.

Ezen felül a kormány azt mondja, ha a kriptorubel tulajdonosa nem tudja megmondani, honnan van nála a pénz, akkor 13 százalékos adót kell fizetni, és ugyanekkora adókulcs vonatkozik majd az árfolyamváltozásból származó nyereségre is.

Habár Oroszország belép a kriptodevizák világába, ez a lépés egyáltalán nem jelenti azt, hogy a bitcoint vagy más kriptopénzt legalizálnának. Épp elenkezőleg, a bitcoint és társait Oroszországban betiltották, és ehelyett a saját kriptopénzüket vezetik be, amit képesek kontrollálni.

(Cointelegraph, TechCrunch)

Bahrein is megvásárolná az Sz-400 rakétakomplexumot

Egy újabb közel-keleti ország fejezte ki érdeklődését az orosz rakétavédelmi rendszer megvásárlása iránt.
Bahrain és Oroszország tárgyalásokat folytat Sz-400 légvédelmi rendszerek megvásárlásáról – mondta Nasser bin Hamad Al Khalifa, Bahrein királyi gárdájának parancsnoka egy hétfői sajtótájékoztató során.
“Mostanra megkezdődött a tárgyalási sorozat, Isten segítségével véghez visszük ezt az üzletet” – mondta egy Bahreinben tartott nemzetközi fegyverkiállításon, újságíróknak nyilatkozva.
“Bahrein és Oroszország széleskörű egyűttműködést épített ki a katonai ágazatban. Találkozókat tartanak, tárgyalások vannak folyamatban, a két ország vezetői közti kapcsolatok kiépültek. Fokozni szeretnénk ezt az együttműködést, valamint az orosz fegyverek számát a bahraeini fegyveres erőkben.”
A közlemény nem sokkal azután hangzott el, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia megállapodott az Sz-400 rakétakomplexum értékesítéséről a szaúdi király egy Moszkvában tett látogatása során. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője október 9-én közölte, hogy pozitív kilátások vannak az Sz-400 Szaúd-Arábiának történő értékesítése terén.
Mindemellett, Törökország már ki is fizette az első részletet az orosz légvédelmi rendszerekért. Az orosz és török vezetők szeptember 12-én állapodtak meg az Sz-400 megvásárlásáról.

http://www.hidfo.ru/2017/10/bahrein-is-megvasarolna-az-sz-400-raketakomplexumot/