A német sajtó hetek óta azt sulykolja a lakosságnak, hogy Angela Merkel pártja amiatt fogja elveszíteni a választásokat, mert idegen hatalmak beavatkoznak a választási folyamatba.
A német titkosszolgálatok készen állnak arra, hogy meghiúsítsák a választások során várható adatmanipulációs kísérleteket – írja a Bild am Sonntag. A lap emlékeztet, hogy a múlt hónap folyamán a német külföldi hírszerző szolgálat, a BND (az a titkosszolgálat, ami az amerikaiakkal együttműködve hallgatta le fél Európát) azzal vádolta Oroszországot, hogy megpróbálja majd befolyásolni a 2017-es választások eredményét.
„Nem fogjuk hagyni, hogy bárki beavatkozzon a választási folyamatba, legyen bármely ország is a befolyásolási kísérlet forrása. A külföldi és belföldi hírszerző ügynökségek figyelik a manipulációs kísérletekre utaló jeleket.” – írták.
Oroszországot tavaly még összeomlás szélén álló középhatalomnak mutatta az atlantista sajtó, de időközben kiderült, hogy szerintük mégis az orosz titkosszolgálatok választották meg a „világ egyetlen szuperhatalmának” elnökét.
A német titkosszolgálatok nemrég szintén azzal vádolták Oroszországot, hogy megpróbálja majd befolyásolni a 2017-es választások eredményeit. A vádak megfogalmazása – és a vizsgálat lefolytatása – után azonban kiderült; semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy az oroszok a választási eredmények befolyásolását célzó dezinformációs kampányt folytatnának Németországban.


http://www.hidfo.ru/2017/02/merkel-bukasara-keszulnek-bunbakot-gyartanak-a-bevandorlaspartiak/