székely szabadság hidfo.ru
Románia az Európai Unió alapelveibe ütköző módon akadályokat állít a magyarság önszerveződése elé; terrorizmusvád és korrupcióellenes harc leple alatt próbálják megakadályozni, hogy a romániai magyarok erős politikai közösségeket építsenek, melyek képesek a kisebbségbe szorított magyarság valós érdekképviseletére.
A román kormány továbbra is egy kiszolgáltatott magyarságot akar, ami képtelen a politikai érdekérvényesítésre – legalábbis erre engednek következtetni Bukarest utóbbi hónapokban hozott lépései, melyek a magyarság érdekképviseleti erejének módszeres elfojtására törekvés jegyeit mutatják.
December elsején, Románia nemzeti ünnepén vette őrizetbe a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, Beke Istvánt, akit mostanra több mint három hónapja tartanak előzetes letartóztatásban, anélkül, hogy bármilyen bűncselekménnyel kapcsolatba hozható lenne. Őrizetbe vételekor a román hatóságok újévi ünnepségeken használatos petárdákat foglaltak le, de terrorcselekmény előkészületeire utaló, bizonyító erejű tényt azóta sem tudtak felmutatni. A mozgalom elleni fellépés hetekkel később folytatódott; Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi elnökét december végén tartóztatták le, és “robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással” gyanúsították meg. Február 22-én az ügyészség mindkettejük esetében újabb 30 nappal hosszabbította meg a vizsgálati időt. A román hivatal azt állítja, Beke Istvánt és Szőcs Zoltán “veszélyes a társadalomra” – de ezt bizonyítékkal alátámasztani továbbra sem tudják.
Február 18.-án őrizetbe vették és kihallgatták Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert. Az Antal elleni fellépés házkutatással kezdődött, majd Bukarestben kihallgatták a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei. A hatósági fellépés azt követően történt, hogy Sepsiszentgyörgy 12 millió eurós hitel felvételéről kötött szerződést az Európai Fejlesztési Bankkal, amit infrastrukturális fejlesztésekre fordítana. Az ő esete azonban nem egyedülálló, a román hatóságok a korrupció elleni harc leple alatt komplett hadjáratot kezdtek a székelyföldi önkormányzati vezetők ellen. Ráduly Róbert – Csíkszereda polgármestere – és Mezei János – Gyergyószentmiklós polgármestere – ellen szintén vizsgálatot indítottak, és fogást keresnek rajtuk.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnökét, Biró Zsoltot kifütyülték a székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi tömegdemonstráción, amit a politikus később fizetett provokátoroknak tulajdonított, akiknek célja a rendezvény megzavarása és az autonómia ügyének hátráltatása volt. Napokkal a rendezvény előtt az erdélyi magyar pártok közös nyilatkozatban tiltakoztak a magyarellenes politikai lépések ellen; a román hatóságok azonban valamennyi, a hatósági terror ellen hangját felemelő magyar politikai közösség ellen szisztematikus nyomásgyakorlást folytatnak.
Az intézkedések célja Bukarest eddigi lépései alapján jól körvonalazható: megakadályozni, hogy a magyar pártok a közéletben aktívan foglalkozzanak az autonómia gondolatával. Ezzel párhuzamosan a román hatóságok törekszenek arra, hogy a romániai magyar kisebbséget elszigeteltségbe kényszerítsék: megpróbálják megakadályozni, hogy a romániai magyar politikai közösségek vezetői kapcsolatokat építsenek az anyaország politikai szervezeteivel. Szávay Istvánt, a Jobbik alelnökét indok nélkül három évre kitiltották Romániából, ami szintén alátámasztja a határ két oldalán élő magyarság elválasztására, politikai elszigetelésére törekvést. A határon túli magyar közösségek és a magyarországi társadalom közti kapcsolat bomlasztásával azonban Románia nem csak a romániai magyarok ellen lép fel, hanem a világ magyarságának megosztottságban tartására törekszik. A romániai magyarság politikai önszerveződésének erővel elfojtása emiatt a magyar nemzet egésze elleni ellenséges lépésnek tekinthető.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Románia mindezt az Európai Unió védőernyője alatt teszi, ami bár elvi szinten garantálja a tagállamokban élő kisebbségek jogait, a gyakorlatban semmit nem tesz az ellen, hogy Románia hatósági terrort alkalmazzon a magyar politikai közösségekkel szemben, és megakadályozza a magyarlakta területek uniós forrásból történő fejlesztését.
Ez a folyamat az utóbbi egy év során fokozódó diplomáciai konfliktust gerjesztett Románia és Magyarország közt. Augusztus 10.-én Románia külügyminisztériuma bekérette a magyar nagykövetség képviselőjét, amiért a bukaresti magyar nagykövet egy a román kormánynak nem tetsző nyilatkozatot tett egy román napilapnak. Zákonyi Botond a Romania libera napilapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastruktúrafejlesztés kapcsán folytatott együttműködéstől is függ, amiben a román fél részéről egyelőre nem látnak elegendő jóindulatot. Zákonyi kijelentette, hogy látványosan késik a román-magyar határon át húzódó úthálózat összekapcsolása, és felmerül annak lehetősége, hogy a román kormány szándékosan hátráltatja azt.
Áprilisban a Jurnalul National román napilapban megjelent egy szakértői anyag, ami abból vezeti le Erdély függetlenedésének várható bekövetkeztét, hogy az új nemzetközi környezetben a régiók a politikai határoktól függetlenül, gazdasági hatalmi pólusok vonzáskörzetében mozognak, amire a politikának minimális ráhatása sincs. Ilie Șerbănescu elemzésében kifejtette, hogy Erdély számára Bukarest a leggyengébb gazdasági hatalmi pólus; a régió számára Budapest és Bécs sokkal inkább meghatározó erőközpont, és a politika rövid időn belül követni fogja a gazdasági realitásokat. A román kormány emiatt mostanra retteg már az úthálózat összekapcsolásától is; a korszerű infrastruktúra megjelenésével az erdélyi magyarság néhány év leforgása alatt jóval szorosabb gazdasági kapcsolatba kerülhet az anyaországgal, mint a múlt század világrendjében, mesterségesen létrehozott román állammal. Ebben a viszonylatban igen árulkodó jel, hogy a román hatóságok egy magyar polgármester ellen az Európai Fejlesztési Bankkal kötött szerződés miatt indítanak vizsgálatot. Nem csak a magyar politikai szervezetek ellen kezdtek hadjáratot, hanem a magyarlakta régiók fejlesztésének megakadályozására is.

http://www.hidfo.ru/2016/03/romania-az-europai-unio-vedoernyoje-alatt-hadjaratot-kezd-a-magyarsag-ellen/