Az igazság nem tűr meg maga mellett riválist. Az igazság nem ismer könyörületet. Nem kér védelmet. Az igazság olyan, amelynek nem kell törvény, vagy meghurcoltatás a védelméhez, mert elég erős önmagában, hogy fennmaradjon. A holokauszt nem igazság, a holokauszt védelmét kér. A holokauszttagadás bűncselekmény, 3 év szabadságvesztés jár érte a hazai jogrendszer alapján. A holokauszt nem áll meg a saját lábán, mert Németországban tudósokat és átlagembereket börtönöztek be megkérdőjelezéséért – többek között Rudolfot és Leichtert híres tanulmányiért (cianid koncentrátum vizsgálata, fizikális lehetetlenségek, számmisztikai realitások). Égető bizonyítékok kerültek felszínre 1945 óta, de az új európai rendszerek félresöpörték ezeket. Most nem fogom leírni ezeket a bizonyítékokat – töredékük is oldalakat kíván – mert tudom, hogy jogilag utána felelősségre vonható volnék. Aki a bizonyítékok után szeretne kutatni és megbizonyosodni a valóságról, az igazságról, ajánlom a Gede Testvérek könyvkiadót – ott fog találni olyan információkat, melyeket valószínűsítem: még nem hallott.
Demokráciát és szólásszabadságot élünk papíron. De hogyan működik ez a rendszer, mi az alapja, amely ilyen sikeresen fenntartja annak ellenére, hogy egyre bátrabban száll szembe az egész nyugati világon olyan alapvető értékekkel, mint a nemzettudat, a keresztény erkölcsi rendszer, vagy a realitásokra – és empirikus adatokra – alapozott, tudományosan bebizonyított rassztudat és a rassz valósága? Hogyan történhetett meg az, hogy ha valaki ma nemzetszerető, akkor csupán abból a perspektívából ítélik meg, hogy elnyomja a kisebbségeket? Hogyan fajultunk odáig, hogy azt mondják, szabadelvűség van, bármilyen érték uralkodhat, csak az ne legyen keresztény, se nemzeti, ne ismerje el a faji különbségeket, nemi különbségeket, s ne legyen semmi köze semmilyen gondolathoz, amely 70 évvel ezelőtt és azelőtt több ezer évig alkotta civilizációnk alapjait? Itt jön szóba a holokauszt.
pázmány1
Nem azért szállok szembe a holokauszt rejtelmeivel, mert unalmamban matekzseninek akarok tűnni, hogy én bizony kiszámoltam azt, hogy kettő meg kettő az nem öt. A holokausztot egy „tagadó” nem azért kérdőjelez meg, mert önmagában emberek érzelmeibe akar belefájdítani. Azért támadjuk, mert ez egy eszköz arra, hogy fenntartsa a rendszert. Ha a rendszeren kívül eső, politikailag inkorrekt eszmék kerülnek szóba, egyből a következővel teremtik le az illetőt: gaz fasiszta, álnok náci, szélsőséges antiszemita. Ha én elkezdek beszélni arról, hogy a hungarizmus miként magasztalja fel Krisztus szeretetét, vagy hogy a hungarizmus magyar nép és magyar nemzet között azt a különbséget teszi, hogy a nemzet kereteibe beleillik mindenki, aki kulturálisan azonos és vállalja a magyar érdek iránti elkötelezettségeket – függetlenül attól, mely népcsoporthoz tartozik! –akkor ez ugye a kutyát se fogja érdekelni, mert egy „antiszemitának” nem lehet véleménye! Az előbbi nemzettudat hungarista megfogalmazása amúgy a konnacionalizmus. Ha elkezdem mondani, hogy a Harmadik Birodalomban milyen fejlett volt a szociális rendszer – egy mai rendszer se éri utol! – akkor a büdös náci jelző a legkevesebb, amelyet bóknak elkönyvelhetek. Ha megközelítem, hogy a 30- és 40-es évek ifjúságai milyen erkölcsi magasságokban nevelődtek, milyen életerős generációk nőttek fel és küzdöttek az utolsó leheletig az európai családok életéért, akkor senkit nem érdekel hogy ebben a gondolatban eszmények uralkodnak, értékek és a puszta nemzet- és családszeretet, egyszerűen: felejtsem el az ilyen gondolatbűnözést, mert az őseim csak szörnyű barbárok voltak és bármi amit gondoltak, az helytelen és nem való nyugati világunkba. Ezért van a holokauszt, ezért fogják tanítani kedves hallgatótársak és nemzettestvérek, hogy a nyugati séma szerint kellőképpen identifikálódjunk. Hogy annyi legyen a magyar öntudat – ahogy már a németeknél elérték – hogy a liberalizmus az egyetlen helyes út és az őseim meg sem érdemlik az emlékezést, és én is csak bűntudatot érezhetek szegény zsidóság szenvedéseiért. Ugye-ugye, arról senki se tudna semmit se mondani, ha felteszi önmagának a kérdést: vajon miért lett akkor Európa – sőt előtte az elmúlt évezredekben is – így antiszemita? Mert megtanították nekünk kiskorunktól kezdve, hogy ne kérdezzünk a rendszer legitimitását illetően. Elég, ha azt gondoljuk, hogy azt a szavazatok adják. Ne gondolkodjunk, ne kutassunk. Higgyük azt, hogy az a rengeteg ország, az a rengeteg nemzet a saját nemzetiszocialista irányzatával csupán puszta idegengyűlöletből cselekedett. Ha a családom veszélyben van, hanyatlik, fogyatkozik, morálisan megtört idegen kezek által és én a családom védelmében harcba szállok értük, akkor engem vajon az idegenek elleni gyűlölet, vagy a családom iránti hűséges szeretet vezérel? Egyértelmű, hogy az a mélységes szeretet, amit a családom iránt és a nemzetem iránt is érzek.
Szeptembertől csak úgy kaphatunk diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ha levizsgáztunk holokauszttörténetből, mint kötelező tárgyból. Rendben, akkor tanuljunk a más nemzetek, rasszok elleni elnyomásból. Tudtátok, hogy Gavrilo Princip zsidó volt, és mikor a tárgyaláson megkérdezték miért ölte meg a trónörököst, mit válaszolt? Nem, bizony nem azért, mert a Habsburgok rosszul kezelték volna a nemzeti kisebbségek kérdéseit. Azt mondta Princip, azért ölte meg Ferenc Ferdinándot, mert gyűlölte. Gyűlölte, mert katolikus. Nos, ez egy olyan apró töredéke a történelem elrejtett részleteinek, mely viszont úgy vélem reprezentálja azt, hogy tudatos elferdítés folyik a történettudomány berkein belül. Egy katolikus egyetem, ahol a múltbéli vagy a jelenkori keresztényüldözésekről szó sincs, de már kötelező holokauszttörténetet kell megtanulnunk. Egy magyar egyetem, ahol a magyarság irtásáról a történelemben egy szó sincs, de holokauszt kell, hogy legyen, mert holokauszt nélkül nem múlhat el nap a nyugati társadalmakban, hogy ezzel ne erősítsék meg a bűntudatra épülő, új európai identitást, mely egyben tartja az értékeiből kiforgatott és hanyatló politikai rendszereket. Meg fogjuk kapni az okítást, hogy aztán foggal-körömmel védjük a holokauszt-mítoszt, ezzel is eltávolodva gyökereinktől és morális értékeinktől. Csak szégyelljük magunkat és ne gondolkodjunk, ezt akarják. Fogadjuk el, amit elénk raknak. Én is a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója vagyok. Viszont nem fogadom el, amit elém raknak. Mert megannyi más forrásból táplálkozom nap, mint nap, melyek szöges ellentétei és mégis bizonyítékai annak, hogy az oktatásban, a rendszerben, a nyugati építményben hiba van.
pázmány2
Nem kérem azt tőletek, hogy akarjátok velem együtt azt, hogy hungarista állam legyen. Azt kérem tőletek kedves hallgatótársak, hogy attól függetlenül, hogy fideszesek, jobbikosok, bármely párt tagjai, szimpatizánsai vagytok, bármilyen oldalon is álltok, gondolkozzatok. Sokat gondolkozzatok, mert a gondolkodás a kulcs. Az, hogy megkérdőjelezünk dolgokat, így kutatva Szókratész szerint az igazság után. Ha gondolkodtok, öntudatra ébredtek. A gondolkodó ember a jövő kulcsa, azé a jövőé, melyben Európa újra évezredes értékei mentén építkezik. Ha elkezdődik a holokauszttörténet oktatása és ti beültök az órákra: ne vegyétek készpénznek azt, ami hipotézis. Mert amit börtönnel és meghurcoltatással kell védeni, az csak hipotézis lehet. Érezzétek át a felelősségeteket, hogy egy világ hanyatlik, mind demográfiailag, mind morálisan. Érezzétek át, hogy a jövő generációért ti feleltek, nem mások. Lássátok meg, hogy amit Platón mesélt nekünk, hogy a rendszert a bukásakor már csak szavakkal védik, megbélyegzésekkel – bármilyen égető érv is merül fel ellene – az most valóság. Ha azt mondják nektek, hogy idegengyűlölő, bigott, rasszista, antiszemita egyének vagytok, ne érezzétek magatokat bűnösnek. Mert az, ha a családotokért – a nemzetért – cselekszetek és azt helyezitek szívetekbe, akkor az nemes cselekedet és megmenti, felemeli a világunkat.
Gondolkodjatok, legyetek bátrak, és kutassatok. Sokat kutassatok, mert a jövő értelmiségeként felelősek vagytok az igazságért, hát tegyétek magatokévá.
Köszönöm, hogy elolvastátok soraimat. Egy hallgató vagyok közületek. Egy hallgató, aki gondolkodik. Gondolkodjunk együtt!
„A világcsalás korában az igazság kimondása forradalmi tett.” Orwell
Lengyel Péter