2018. február 20., kedd

Dél-Korea szerint valamit kezdeni kellene az amerikai szankciókkal

Dél-Korea elnöke, Mun Dzsein elrendelte, hogy a kormány dolgozzon ki olyan válaszokat, melyekkel érdemben reagálni lehet az Egyesült Államok dél-koreai termékek számára hátrányos intézkedéseire. Donald Trump bejelentését követően a két ország közti szabadkereskedelmi egyezmény is veszélybe került.
Trump az utóbbi hetek folyamán azzal fenyegetőzött, hogy újabb kereskedelmi korlátozásokat vezet be Kína és Dél-Korea ellen, emellett kijelentette; a közeljövőben felülvizsgálná vagy eltörölné az USA és Dél-Korea közt 2012 óta érvényben lévő szabadkereskedelmi egyezményt.
Dél-Korea elnöke, Mun Dzsein hétfőn azt mondta, fokozott aggodalommal tekint az amerikaiak protekcionista intézkedéseire, és azok hátrányos volta miatt felül kell vizsgálni, hogy sértik-e a szabadkereskedelmi egyezményt.
“Aggodalomra ad okot, hogy az Egyesült Államok korlátozásokat vezet be exporttermékeinkre, többek közt a vasra, elektronikai termékekre, napelemekre és háztartási gépekre vonatkozóan, ami annak ellenére visszavetheti az exportunkat, hogy ezek a termékek globálisan versenyképesek” – mondta, hozzátéve, hogy a kormány meg kell vizsgálja, a Trump által kezdeményezett intézkedések sértik-e a szabadkereskedelmi egyezményt, és komoly sérelmek esetén a szabadkereskedelmi egyezmény felülvizsgálatára is sor kell kerüljön.
Mun azt követően tette ezt a kijelentést, hogy az USA kereskedelmi minisztériuma bejelentette; azt tervezi, hogy magas – több esetben akár 53%-os – importtarifákat vezet be bizonyos termékekre. Az intézkedés által érintett termékek közt voltak több ország vas- és alumíniumtermékei.
Januárban az Egyesült Államok közel 30%-os védővámot vezetett be Ázsiából importált napelemekre vonatkozóan, de ez az intézkedés főleg Kínát célozta. Kína válaszként mezőgazdasági téren hozott ellenintézkedéseket amerikai termékekre vonatkozóan.

http://www.hidfo.ru/2018/02/del-korea-szerint-valamit-kezdeni-kellene-az-amerikai-szankciokkal/

2018. február 19., hétfő

CIA-vezető: az USA beavatkozhat a magyar országgyűlési választásokba

A CIA volt igazgatója egy interjú során azt mondta, az Egyesült Államok beavatkozhat más országokban az országgyűlési választásokba, a “jó ügy érdekében.”
Pénteken a CIA volt igazgatója a Fox Newsnak nyilatkozva arról beszélt, hogy az Amerikai Egyesült Államok beavatkozhat más országok választási folyamatába, ha ezzel a “jó ügyet és a demokráciát” szolgálja. A volt igazgató James Woolsey az újságíróknak arra a kérdésre, hogy az USA korábban beavatkozott-e más országok országgyűlési választásaiba, azt a választ adta, hogy “valószínűleg, de ezt a rendszer érdekében tette.”
A volt CIA-igazgató azt követően beszélt a Fox Newsnak az amerikai beavatkozásokról, hogy a szövetségi hatóságok több orosz állampolgárt megvádoltak azzal, hogy beavatkoztak a 2016-os amerikai elnökválasztásba.
Woolsey Bill Clinton elnöksége idején szolgált a CIA igazgatójaként, és elmondása szerint az Egyesült Államok számára megszokott, hogy beavatkozik más országok választási folyamatába, a “demokrácia védelmében.”
Októberben az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője a Magyar Újságírók Országos Szövetségének rendezvényén felszólalva nyíltan elismerte, hogy rendszeres kapcsolatban áll ellenzéki újságírókkal. A kijelentés nem sokkal azt követően hangzott el, hogy az amerikai nagykövetség egyértelművé tette, szerintük Magyarországon sérülnek a demokrácia alapelvei.

http://www.hidfo.ru/2018/02/cia-vezeto-az-usa-beavatkozhat-a-magyar-orszaggyulesi-valasztasokba/




Index:
a jobboldali ellenzék meg kell védje a külföldi ügynököket

Az Index.hu értékelése szerint a jobboldali ellenzékiek baloldali jelöltre kell szavazzanak, hogy ezáltal lehetővé váljon a külföldi titkosszolgálatok magyarországi tevékenységének megkönnyítése.
Több körzetben is baloldali jelöltre kell átszavazzanak a radikális jobboldali választók, hogy ezáltal lehetővé váljon az újabb Fidesz-kétharmad megakadályozása az országgyűlési választásokon – írja az Index.hu. A liberális lap szerint ez amiatt fontos, hogy a magyar kormány ne tudjon fellépni a tömeges bevándorlással és a külföldről finanszírozott ügynökszervezetekkel szemben.
Az Index.hu több példát is említ annak kapcsán, hogy pontosan milyen eredmény érhető el azáltal, ha jobboldali ellenzéki választók bizonyos körzetekben átszavaznak a liberális baloldalra. Ennek következtében többek közt lehetővé válna olyan törvények megakadályozása, mint az úgynevezett “Stop Soros” törvénycsomag, amely a külföldön kiképzett és külföldről finanszírozott mozgalmak magyarországi tevékenységét korlátozná.
A lap beszámolóiból kiderül, hogy egy kátharmados Fidesz-győzelem esetén a civil szervezetekre egészen más szabályozás vonatkozna, mint az utóbbi évtizedek liberális demokráciájában. Nemcsak, hogy kötelezően nyilvántartásba kell vetessék magukat a külföldről finanszírozott mozgalmak, de emellett külföldi támogatásaik egy részét be kellene fizessék az állami költségvetésbe, hogy a hatóságoknak nagyobb keret álljon rendelkezésre a külföldi befolyási kísérletek elleni fellépésre.
Az úgynevezett Stop Soros törvénycsomag alapján emellett a belügyminiszter elrendelhetné az idegenrendészeti távoltartást bizonyos személyekre vonatkozóan. Utóbbi törvény a civil mozgalmat szervező, külföldön kiképzett politikai ügynökökre vonatkozik, akik ezáltal nem utazhatnának külföldre, összekötőik pedig nem utazhatnának Magyarországra.
A Stop Soros törvénycsomag emellett lehetővé tenné a külföldről finanszírozott civil mozgalmak feloszlatását, ha azok illegálisan a bevándorlás szervezését folytatják; például tájékoztatókat osztogatnak a migránsoknak azzal kapcsolatban, mit és hogyan hazudjanak a magyar rendőröknek ahhoz, hogy a hatóságok védelemre szorulónak tartsák őket.
Az Index.hu azt írja, ezekhez a törvényekhez kétharmados többség szükséges, de a baloldal és a Jobbik korábban már bebizonyította, hogy meg tudja akadályozni az ilyen törvények elfogadását.
“A Fidesz ebben a ciklusban többször is belefutott abba, hogy nem sikerült keresztülvinnie az akaratát, miután elvesztette a kétharmados többségét. Emlékezhetünk Orbán Viktor alkotmánymódosítására, de akár a plakáttörvényre is, amelyet végül egy feles törvénybe beletuszkolva fogadtak el a képviselők. A Stop Soros javaslatot is csak kétharmaddal lehet elfogadni” – írták.
A liberális lap szerint, bár a közvélemény-kutatások egyelőre a Fidesz kétharmados győzelmét vetítik előre, ez még megakadályozható lenne, ha a radikális jobboldali választók több körzetben is valamelyik balliberális jelöltre adják le szavazatukat. Ez nagyban megkönnyítené a külföldi titkosszolgálatok magyarországi tevékenységét, hiszen továbbra is külföldre utazgathatnának azok a magasan képzett politikai ügynökök, akiknek taníttatásába hosszú éveket és rengeteg pénzt fektettek egy idegen ország ügynökségei. A baloldalra átszavazás emellett azt is lehetővé tenné, hogy a liberális baloldal továbbra is politikai tényező maradjon Magyarországon.
Az Index.hu korábban a Freedom House amerikai civil szervezet jelentésére hivatkozva azt írta, hogy Magyarország már nem teljesértékű demokrácia. A CIA volt igazgatója a Fox Newsnak adott interjúja során egyértelműen kijelentette; ilyen esetekben az amerikai titkosszolgálatok beavatkozhatnak a választási folyamatba, amit a jó ügy szolgálata és a demokrácia védelme tesz indokolttá.

http://www.hidfo.ru/2018/02/index-a-jobboldali-ellenzek-meg-kell-vedje-a-kulfoldi-ugynokoket/

2018. február 17., szombat

Az ENSZ rákényszerítené Magyarországra a szabadkőművesek migrációs tervét!

Az ENSZ menekültügyi hivatala arra kéri Magyarországot, hogy hajtsa végre azt a migrációs tervet, amit nemrég szabadkőműves páholyok fogalmaztak meg egy közös nyilatkozatban.
Az ENSZ menekültügyi szervezete (UNHCR) február 16-án egy kritikus hangvételű közleményt adott ki a magyar kormány bevándorláspolitikájával kapcsolatban, melyben felszólítja Magyarországot a határellenőrzés eltörlésére, a migránsok korlátlan beengedésére, és a tömeges bevándorlást segítő szervezetek szabad működésének garantálására – írja az Index.hu, szélsőségesen liberális hírportál. Az UNHCR közleményéből kiderült; amellett, hogy az ENSZ megpróbál durván beavatkozni a magyar belügyekbe, már nem csak korábban hozott intézkedések visszavonását követeli, hanem előzetesen tiltakozik egy olyan törvényjavaslat ellen is, amit még nem fogadott el az országgyűlés.
“Az elmúlt hetekben az UNHCR azt tapasztalta, hogy a magyar hatóságok naponta átlagosan mindössze két menedékkérőt engednek belépni az országba a szerb-magyar határ mentén található két úgynevezett tranzit zónán keresztül. Miután azokat a menedékkérőket pedig, akik a pengés drót határkerítésen át próbálnak meg bejutni az országba, automatikusan visszaviszik a határ túloldalára, Magyarország gyakorlatilag bezárta a határait […] egyértelműen megszegve a nemzetközi és az európai uniós jogból fakadó kötelezettségeit”írták.
Az ENSZ menekültügyi hivatalnának közleményéből kiderül, hogy a nemzetközi szervezet a határellenőrzés eltörlését várja el Magyarországtól, emellett követeli, hogy a százmilliós külföldi támogatásokból működő szervezetek tovább folytathassák a migráció szervezését Magyarországon és az Európai Unióban.
“Az UNHCR sürgeti Magyarországnak, mint az EU egyik tagállamának a kormányát, hogy biztosítsa a nemzetközi védelmet kereső emberek számára a belépést az ország területére” – áll a közleményben.
A fenti közlemény tartalma lényegében megegyezik annak a közös nyilatkozatnak a tartalmával, amit európai szabadkőműves páholyok írtak alá 2015. szeptemberében a tömeges bevándorlással kapcsolatban. A francia Médias-Presse által közölt nyilatkozatban a szekták felszólították az Európai Unió vezetőit, hogy korlátozás nélkül engedjenek be minden közel-keleti és afrikai migránst, aki be akar lépni az EU területére.

http://www.hidfo.ru/2018/02/az-ensz-rakenyszeritene-magyarorszagra-a-szabadkomuvesek-migracios-tervet/

Német közvélemény: a terrorizmus és az USA jelent legnagyobb veszélyt a világbékére

A német lakosság az Iszlám Állam nevű terrorszervezet után az Amerikai Egyesült Államokat tartja a világbékére leselkedő legnagyobb fenyegetésnek – derült ki a Stuttgarter Zeitung beszámolójából.
A német lakosság abszolút többségének véleménye szerint leginkább az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és az Amerikai Egyesült Államok jelent fenyegetést a világbékére – áll a Stuttgarter Zeitung szerdai beszámolójában. A német lap az Institut für Demoskopie Allensbach által végzett közvélemény-kutatás eredményeit ismertetve azt írta; a németek leginkább a terrorizmustól tartanak, és közvetlen a dzsihádista fanatikusok után egy “szövetséges országot” tartanak második számú biztonsági fenyegetésnek.
Az elemzésből egyértelműen kiderült, hogy a németek saját országukra vonatkozóan a terrorizmust és nagyobb külföldi konfliktus-zónákat tartják fenyegetésnek, míg általánosságban a világbéke szempontjából az “amerikai szövetségest” egy platformra helyezik a terroristákkal. A Németországra leselkedő legnagyobb biztonsági fenyegetés a németek 74%-a szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, míg a megkérdezettek 48%-a Észak-Koreát nevezte meg egyik fő biztonsági fenyegetésként. A németek 37%-a szerint ugyanakkor az “Oroszország és Ukrajna közti konfliktus” jelent biztonsági fenyegetést Németországra. A világbékére leselkedő fenyegetések közt első helyen áll Észak-Korea, második helyen azonban az Amerikai Egyesült Államok, amely így megelőzte Iránt, Törökországot, Szíriát és Oroszországot mint biztonsági fenyegetést.
A kutatásból emellett kiderült, hogy a németek általánosságban véve nem tartanak a közvetlen katonai konfliktus lehetőségétől, de abban a lakosság többsége egyetért, hogy a Bundeswehr ma már nem lenne alkalmas egy háború megvívására; a megkérdezettek mindössze 22%-a mondta azt, hogy a német fegyveres erők meg tudnák védeni az országot egy háború esetén.
A német sajtónak nyilatkozó szakértők azzal magyarázzák az Egyesült Államokkal szembeni “bizalmatlanságot”, hogy Donald Trump külpolitikáját tartják kiszámíthatlannak a németek, ezért összességében az Egyesült Államok tevékenységét egyre inkább a világbékére leselkedő fenyegetésnek látják.

http://www.hidfo.ru/2018/02/nemet-kozvelemeny-a-terrorizmus-es-az-usa-jelent-legnagyobb-veszelyt-a-vilagbekere/

Ukrajna mesterséges állam, a megszűnés szélére jutott

Mihail Szaakasvili egy német lapnak nyilatkozva azt mondta, az ukrán államiság a megszűnés szélére jutott; megszűnt az állami erőszakmonopólium, az országban hatósági ellenállás nélkül működnek a félkatonai szervezetek.
Az ukrán államiság a megszűnés szélére jutott; ma már gyakorlatilag bárkinek lehet saját fegyveres félkatonai szervezete, melyek működését a hatóságok nem korlátozzák. Az ország vagyona hét személy kezében van, de a félkatonai csoportok szabad működése miatt erősödő szeparatizmus is az ukrán államiság megbomlásának irányába hat – mondta Mihail Szaakasvili egy német napilapnak nyilatkozva.
Odessza volt kormányzója a Die Presse hasábjain megjelent interjú során kifejtette, hogy az országot belülről fenyegeti a korrupció és az oligarchák uralma, kívülről pedig az orosz katonai nyomás és a nemzetiségi alapon erősödő szeparatista törekvések bonthatják meg Ukrajna államiságát. Szaakasvili szerint
ma már bármelyik milliárdosnak lehet saját fegyveres neonáci szervezete Ukrajnában
de Petro Porosenko és a védelmi miniszter fennhatósága alá is tartoznak ilyen csoportok, melyek szisztematikus katonai felkészítést kapnak és éles lőfegyverekkel szabadon működnek Ukrajna területén. Az érdekellentétben álló oligarchák ezeket a szervezeteket használják az egymással leszámolásra, tevékenységük pedig tovább erősíti a krími népszavazás óta egyébként is határozottabban megmutatkozó szeparatista érzületeket.
Szaakasvili kifejezetten Kárpátalja vonatkozásában azt mondta, hogy fokozatosan olyan szintre jut a szeparatizmus, ami akár az ország területi egységének megbomlásához is vezethet.
Odessza volt kormányzója szerint ugyanezek a problémák – a korrupció, az oligarchák mindenre kiterjedő befolyása – a Janukovics-korszakban is jelen volt, de akkor legalább még működött olyan szinten az államigazgatás, hogy a szélsőségesek nem gyilkolhattak meg bárkit a nyílt utcán.
Szaakasvili megfogalmazásában az EuroMaidan során “a régi rendszert megsemmisítették, de senki nem épített fel újat helyette. Ez nagyon veszélyes folyamatokat indított be.”

http://www.hidfo.ru/2018/02/ukrajna-mesterseges-allam-a-megszunes-szelere-jutott/


Az európai haderőfejlesztés ellen kampányol a NATO-főtitkár

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tegnapi közlése szerint az Amerikai Egyesült Államok fokozza katonai jelenlétét Európában, és nem tudja javasolni, hogy Európa egy védelmi unióval megpróbálja szavatolni saját biztonságát.
Az Európai Unió nem képes saját erőből megvédeni magát, és az ilyen irányú védelmi együttműködésnek nem csak előnyei, de kockázatai is vannak – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az 54. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián felszólalva.
A NATO-tisztviselő elmondása szerint az európai védelmi unió kezdeményezése addig támogatandó, ameddig nem a NATO-tól függetlenül, hanem azt erősítve működik, ezáltal is megerősítve az észak-atlanti szövetséget és a “transzatlanti köteléket.”
A NATO-főtitikár felszólalása során egyértelműen megmutatkozott, hogy Stoltenberg európai részről a katonai kiadások fokozását kívánatosnak tartja, ugyanakkor a NATO elképzelései szerint nem az európai védelmi ipar bővítésére, hanem az amerikai fegyvergyártó-cégek termékeinek vásárlására kellene fordítani ezt az összeget.
Stoltenberg számára az újságírók kínos kérdéseket tettek fel; többek közt megkérdezték, a jövőben hogyan próbál a NATO több missziója során is a német haderőre támaszkodni, miután nemrég nyilvánosságra jutott, hogy Németország már nem tudja ellátni ezeket a feladatokat. A NATO-főtitkár nem válaszolt az újságíró kérdésére, ehelyett részletezte, hogy Németország mely NATO-missziókban kell részt vegyen, illetve elismerte, hogy 20 éven át a katonai kiadások csökkentése jelentősen lekorlátozta a német katonai lehetőségeket, emiatt a NATO a katonai kiadások fokozását várja el Németországtól.
Stoltenberg válaszából nem derült ki, hogyan tervezik megoldani azt a problémát, hogy a gyakorlatban nem is üzemképesek azok a német páncélosok, amivel a NATO Oroszországot próbálná elrettenteni a katonai agressziótól.
Az Al-Dzsaszíra újságírója azt kérdezte a NATO-főtitkártól; az elmúlt egy év során sikerült-e meggyőznie arról Donald Trumpot, hogy a NATO nem egy elavult szervezet? Stoltenberg erre azt a választ adta, hogy az Egyesült Államok fokozza katonai jelenlétét Európában és rengeteg fegyvert értékesít az európai kontinensen, amit az USA részéről erős NATO-elkötelezettségként kell értelmezni.

http://www.hidfo.ru/2018/02/az-europai-haderofejlesztes-ellen-kampanyol-a-nato-fotitkar/

2018. február 16., péntek

Amerikabérenc Lengyelország saját gázvezetéket építene az Északi Áramlat 2 helyett (Hogy világos legyen orosz gázt amerikától vásárolni akar cseppfolyósítva, hányszoros áron?)

A lengyel kormány határozottan ellenzi az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítését, a miniszterelnök Mateusz Morawiecki ennek kapcsán azt is támogatja, hogy az Egyesült Államok szankciókat hozzon európai cégek ellen.
A lengyel kormány saját gázvezetéket építene az Északi Áramlat 2 helyett, ami Dániából vezetne Lengyelországba – áll a Frankfurter Allgemeine Zeitung német lap beszámolójában. A kormánypárt által kezdeményezett, “Balti vezeték” néven emlegetett projekt összekötné a norvég gáztranzit-rendszert Lengyelországgal és később a kelet-európai országokkal. A lap szerint az új gázvezeték 2022-től kezdi meg működését, megvalósításáról még idén év vége előtt döntést hozhatnak.
Lengyelország korábban már megkísérelte az Északi Áramlat 2 építésének meghiúsítását, és Mateusz Morawiecki miniszterelnök arra kérte az Egyesült Államokat, hogy hozzon szankciókat a projekt megvalósításában résztvevő európai cégek ellen.

A lengyel kormány elmondása szerint az Északi Áramlat 2 fokozná Európa orosz gáztól való függését. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter ennek kapcsán egyértelművé tette, hogy Washington “támogatja” a lengyeleket a Németország és Oroszország közti energetikai együttműködés megakadályozásában.
A lengyelek és amerikaiak akadályoztatási kísérletei ellenére Németország már engedélyezte a Gazprom számára az építési munkálatok megkezdését és az Északi Áramlat 2 működtetését német felségvizeken. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a lengyel-amerikai gázprojektet hangos kritika fogadta Németországban, Berlin valószínűleg megpróbálja majd megakadályozni annak megvalósítását.

http://www.hidfo.ru/2018/02/lengyelorszag-sajat-gazvezeteket-epitene-az-eszaki-aramlat-2-helyett/


Merkel elköteleződött az orosz gázbehozatal mellett

A német hatóságok az utóbbi hetek folyamán engedélyezték az “Északi Áramlat 2” megépítését, mely évente 55 milliárd köbméter orosz gázt hozna Németországba. Lengyelország hevesen tiltakozik az új gázprojekt ellen, ezzel tovább mélyítve az Európai Unió megosztottságát.
“Az Északi Áramlat 2-t gazdasági projektnek tekintjük. Emellett támogatjuk az energiaforrások diverzifikálását is. Azt akarjuk, hogy Ukrajnán keresztül is tovább folytatódjon a gáztranzit, ahogy korábban. Ugyanakkor úgy hisszük, az Északi Áramlat 2 nem jelent fenyegetést a diverzifikálásra”mondta Angela Merkel német kancellár Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Merkel közleménye azt követően hangzott el, hogy a nap folyamán megbeszéléseket tartott a lengyel miniszterelnökkel az Európai Unió jövőjével és energetikai kérdésekkel kapcsolatban. Varsó hevesen ellenzi az Északi Áramlat 2 megépítését, mert attól tart, hogy a projekt megvalósulása tovább növelheti Európa orosz gázimporttól való függését.
“Eltérő álláspontra helyezkedtünk az Északi Áramlat kérdése kapcsán” – mondta Merkel, egyértelműen elismerve, hogy az Európai Unió két tagállama közt érdekellentét alakult ki egy fontos energetikai kérdésben.

Csütörtökön a lengyel kormány közölte, hogy egy alternatív gázvezetéket akar építeni, ami Oroszország helyett inkább Dániából importálna földgázt. Morawiecki emellett arra kérte az amerikai külügyminisztert, hogy hozzon gazdasági szankciókat a lengyel kormány elképzeléseivel ellenkező európai cégek ellen.
Korábban a német külügyminisztérium szóvivője, Rainer Breul azt mondta, egyáltalán nem tartja meglepőnek a közös amerikai-lengyel kritikákat, és nem látnak semmilyen indokot arra, hogy a Varsó által emelt kifogásokat fontolóra vegyék.
Az Északi Áramlat 2 Nyugat-Európa legnagyobb energetikai cégei és az orosz Gazprom közös projektje, mely a Balti-tenger mélyén húzódó vezetéken át évente 55 milliárd földgázt hozna az orosz gázmezőkről Németországba.

http://www.hidfo.ru/2018/02/merkel-elkotelezodott-az-orosz-gazbehozatal-mellett/