Ez már sokk Küszöbön a Honvédelmi törvény mögé bújtatott lázadási törvény előkészítése. Most Novemberben kezdte el tárgyalni a Parlament az új Honvédelmi törvényt - benyújtója Benkő Tibor Honvédelmi Miniszter-.

Ennek a törvénytervezetnek a lényege, a honvédség hatáskörének átalakítása Alaptörvény módosításon keresztül. Ez lenne a kilencedik alaptörvény módosítás tíz éven belül. Lényegében felruháznák a Honvédséget olyan jogkörökkel, hogy a belső "lázadásokat" felsőbb utasításra akár fegyverarzenálja bevetésével leverje. A mostani törvény szerint a Honvédség kizárólag külső fegyveres támadások visszaverésére használható.

Ezt megelőzően össze kell hívni a Hadi tanácsot, amit a Köztársasági elnök -mint a MH legfelsőbb parancsnoka- vezet. Az új törvény a Köztársasági elnök kezéből kiveszi az irányítást és a Miniszterelnök és a Kormány kezébe adja az ellenzék és más szervek kihagyásával.

A Honvédséget gyakorlatilag kézi vezérelté alakítanák. Módosítják a katonai szolgálatra alkalmas fiatalok behívásának feltételeit is. Ez még nem tisztázott hogyan működne, de sorkatonai szolgálat teljesítése nélkül mégis valamiféle kiképzést akarnak kitalálni. De ami minket érint, hogy a Honvédség gyakorlatilag a Miniszterelnök utasítására a "lázadásnak minősített tüntetések vagy sztrájkok" leverésére is bevethető lenne.

 

Lázadásnak pedig mindent lehet minősíteni a későbbiek folyamán -erre is lesz egy részletesebb törvény-, amit a Kormány vagy a Miniszterelnök úgy ítél meg.

Dr.Harangozó Tamás az MSZP képviselője a parlamenti vitán ezt az egészet így foglalta össze:

"Megítélésünk szerint ez nem egy új honvédelmi törvény, itt nagy stratégiai különbségek vagy változások nincsenek, itt egy történik, az Alaptörvény kilencedik módosítása, és a védelmi törvényben meghozott új szabályok átvezetését látjuk a Magyar Honvédségen keresztül, amik a mi megítélésünk szerint semmi másban nem merülnek ki, mint ahogy egyébként a rendszerváltáskor nem véletlenül meghozott fékek és ellensúlyok rendszerét önök módszeresen, szándékosan, szisztematikusan, a végletekig leépítik, és gyakorlatilag lehetővé teszik, hogy a Magyar Honvédséget békeidőben, civil állampolgárokkal szemben is rendszerszerűen be lehessen vetni, és ehhez semmi más ne kelljen, még csak a magyar Országgyűlés nemhogy kétharmados többsége, még többsége sem, a magyar kormány tagjainak vagy éppen a miniszterelnöknek az egyszemélyi döntése.

Ilyen törvényjavaslatot sem kormányon, sem ellenzékből, sem jobboldalról, sem baloldalról, sem középről szerintem tisztességes demokrata nem támogathat. Tehát mondom egyszerűbben, és megpróbálom érthetőbben elmondani. Az alkotmányos rend felforgatása esetén ezt a szükségállapotot ki lehet majd hirdetni, és kivették a tényállásból azt, hogy ennek erőszakosnak kell lennie. Hát, árulják már el nekem, az alkotmányos rend felforgatása békésen, az hogyan zajlik, és ki fogja eldönteni, hogy ez már az?!

 

Egy tüntetés az utcán, az már az lesz? Ha valaki polgári engedetlenséget hirdet, az már az alkotmányos rend békés felfogatása lesz, és ebben a pillanatban önök kihirdethetik ezt a jogrendszert? És másnap reggeltől vagy attól a pillanattól a Magyar Honvédséget fegyveresen bevethetik a saját polgáraikkal szemben?

Hát, hogyan lehetne ezt támogatni, miniszter úr?! Hogyan lehetne ehhez tapsolni bármilyen módon vagy a szavazatát adnia bárkinek?! És miközben a különleges jogrendek számát ugyan csökkentették, Simicskó képviselőtársamra nézek, mert aztán ha valaki, ő ezt a témát ismeri, de a három között már szinte semmi különbség nincs. Egy közös biztos van benne, és ezt most itt, a vírusjárvány alatt is megtapasztaltuk, hogy a rendeleti kormányzás ezekkel a gumiszabályokkal gyakorlatilag korlátlan.

Nincs tételes felsorolása az eszközöknek, hanem ami a célt szolgálja, azt aztán gyakorlatilag bármit bevethetnek, megváltoztathatnak, átírhatnak, felhasználhatnak. Szerintem ez elképesztő. És még egyszer mondom, visszatérve picit a Honvédelmi Tanácshoz is, ezekben a döntésekben sem vesz részt senki, csak maga a kormány, tehát teljesen korlátlan és ellenőrizhetetlen, arról nem beszélve, hogy kedvük szerint hosszabbítgathatják, ameddig akarják."

https://www.pokolafoldon.hu/hihetetlen/osszefoglalo-a-honvedelmi-torveny-modositasanak-elokesziteserol