Az orosz külügyminiszter szerint a NATO megpróbálja Montenegrót rákényszeríteni a csatlakozásra, még mielőtt Barack Obama elnöki mandátuma véget ér.
Úgy tűnik, a NATO még Barack Obama elnöki mandátumának lejárta előtt megpróbálja „behúzni” Montenegrót saját szervezetébe – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Lavrov az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet miniszteri tanácsának pénteki ülését követően azt mondta, egyértelműen láthatóak ennek jelei, de eközben az ország lakosságát senki nem kérdezte meg arról, hogy akarnak-e csatlakozni a NATO-hoz.
A NATO-csatlakozást az újonnan belépő kelet-európai országok közül számos esetben népszavazás előzte meg. Ugyanakkor, az észak-atlanti szövetség vezetői sokkal inkább csak esetleges legitimáló tényezőnek tekintik a demokráciát, mint döntési módszernek.
Magyarországon a NATO-csatlakozás előtt módosítani kellett a népszavazásokra vonatkozó törvényt, hogy a referendum 50%-os részvételi arány alatt is érvényes legyen. Mint utóbb kiderült, ma a lakosság többsége már nem támogatja a tagságot.

http://www.hidfo.ru/2016/12/nemsokara-a-nato-ba-kenyszerithetik-montenegrot/