Angela Merkel német kancellár kijelentette, hogy „nem szabad megismétlődjön az a 2015-ös eset, amikor egyetlen nyár folyamán egymillió migráns jött az országba”.
A német belügyminisztérium adatai szerint 2015 folyamán 890 ezer olyan migráns érkezett Németországba, akik később ott is maradtak és valamilyen formában menekültjogot vagy letelepedési jogot kaptak. A német kancellár korábban nyíltan támogatta a migránsok korlátlan számú beengedését – kedden azonban a Kereszténydemokrata Unió pártkonferenciáján felszólalva kijelentette, hogy a tavalyi eset nem ismétlődhet meg. Merkel továbbá egyértelművé tette;
politikai céljának tekinti, hogy a továbbiakban ne érkezhessenek nagy számban, ellenőrizetlenül a migránsok Németországba.
Hetekkel korábban már mutatkoztak annak jelei, hogy a kancellár mégis megváltoztatja korábbi elveit, és a továbbiakban hajlandó lesz fellépni a bevándorlás ellen. November végén a Kereszténydemokrata Unió kiadott egy kiáltványt, melynek célja, hogy visszaszorítsa a tömeges bevándorlás elutasítása miatt erősödő ellenzéki pártokat. A párt politikájának megváltoztatására az Alternatíva Németországnak párt gyors erősödése miatt volt szükség.
A CDU bajor testvérpártjának nyomására megjelent dokumentum kimondta, hogy a bevándorlást kemény kézzel kell kezelni; Németország meg kell védje határait, a német határokon tranzitzónákat kell működtetni (ahol a migránsok meg kell várják a kérvényeik elbírálását), a Földközi-tengeren át érkező afrikaiakat pedig hajóval vissza kell küldeni oda, ahonnan jöttek.


http://www.hidfo.ru/2016/12/merkel-ma-mar-nem-engedne-egymillio-migranst-nemetorszagba/