nicolas-maduro-hidfo-ru
A Kőolajexportáló Országok Szervezete és azon kívüli országok közti új megállapodástól remélné az olaj árának stabilizálását Nicolas Maduro venezuelai elnök. Szerinte egy ilyen új egyezményt még hó vége előtt megköthetnek.
A Kőolajexportáló Országok Szervezete közel áll ahhoz, hogy megállapodásra jusson a szervezethez nem tartozó nagyobb olajexportőr országokkal, ami lehetővé teszi, hogy tartósan stabilizálják az olaj világpiaci árát. Maduro elmondása szerint a Venezuela által előterjesztett javaslatnak az a célja, hogy felszámolja az olajpiacon az utóbbi évek során uralkodó bizonytalan helyzetet.
A venezuelai elnök szerint a tartósan alacsony olajárak miatt már nem áramlik annyi befektetés az olajiparba, hogy az a világ országainak energiaéhségét fedezni tudja, emiatt még szeptember vége előtt bejelenthetik az új megállapodást, ami garantálni fogja az olaj árának magasabban tartását.
Az olaj világpiaci ára 2014 júniusában csökkent 115 dollárról 30 dollár alá, majd 2016 januárjában is minden eddigi legalacsonyabb rekordot megdöntött, ami válságba sodort olyan országokat, melyek bevételei főként olajexportból származnak. Venezuela állami költségvetésének 96%-a függ az olajeladásoktól, emiatt az áresés gazdasági katasztrófahelyzetet idézett elő az országban. A Kőolajexportáló Országok Szervezete korábban számos lépést tett az olajárak stabilizálása érdekében, de ezek mind eredménytelenek maradtak.


http://www.hidfo.ru/2016/09/magasabb-olajarakat-akar-venezuela/