Szlovákia belügyminisztere szerint amiatt nem fogadják el a migráns-kvótákat, mert az csak tüneti kezelés, és a probléma kiváltó okán semmit nem változtat.
Robert Kaliňák egyértelművé tette, ők sem érdekeltek abban, hogy az Európai Unió egy a migránsok szétosztásán alapuló megoldás felé mozduljon el, és egy ilyen rendszer bevezetése nem lenne megfelelő reakció a kialakult válsághelyzetre. Kaliňák szerint nem kvótarendszerben kell gondolkozni, hanem meg kell segíteni azokat az országokat, melyeket elsőként érint a migrációs válság. Így főként a háborús övezetek térségi országainak kell segítséget nyújtani a menekültek elszállásolása terén, nem az Európai Unió területére importálni a problémát.
A Visegrádi Csoport országai közt konszenzus alakult ki arra vonatkozóan, hogy a kvótarendszert elutasítják, lehetőség szerint egyetlen menekültet sem akarnak hosszú távon letelepíteni a térségünkben, ehelyett a határvédelem rendezése után a migráció által elsődlegesen sújtott országok megsegítése irányába kell fordulni. Bár elvi megállapodás született 160 ezer menekült szétosztásáról az Európai Unió területén, nem csak Magyarország, de Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Románia is elutasítja kötelező érvényű kvótákat.
Kaliňák szerint a fokozott hatósági ellenőrzés szintén csak tüneti kezelés; anélkül, hogy a közel-keleti országokban valós válságkezelés kezdődne, a lezárt országok határain humanitárius válság fog kialakulni, amit szintén kezelni kell – de nem Európában.
A válsághelyzet valós rendezését nehezíti, hogy az európai kormányok az Egyesült Államok nyomására továbbra sem merik támogatni Szíria kormányát. Bár a Visegrádi Csoport válságkezelése idővel egy pragmatikusabb irányba mozdult el, a migrációs válság láthatóvá tette, hogy az Európai Unió nem rendelkezik független külpolitikával: az Egyesült Államok irányvonalként megszabta, hogy a szíriai kormánnyal szemben a “mérsékelt fegyveres ellenzéket” kell támogatni, és Európa máig ehhez tartja magát. Ez a patthelyzet a szíriai menekültek helyzetét is megoldhatatlanná teszi, mert a probléma valós rendezéséhez Szíria legitim kormányának kellene segítséget nyújtani, amit Európa – Washington nyomására – továbbra is karanténban próbál tartani.
Ali Haidar, béketárgyalásokért felelős szíriai miniszter augusztus 28-án az illegális bevándorlás által sújtott országok segítségét kérte abban, hogy a kormány újjáépíthesse az otthonaikból elűzött családok házait, eközben pedig lehetővé tegye a háború miatt hajléktalanná vált családok átmeneti elhelyezését. Magyarország és a Visegrádi Csoport – mint illegális bevándorlás által sújtott régió – a szíriai kormánynak kellene segítséget nyújtson a humanitárius válság kezelésében.

http://hidfo.ru/2015/09/washington-ellehetetleniti-a-humanitarius-valsag-kezeleset-europaban/