SZOMORÚ DE EGYSZERŰEN MUSZÁJ VOLT LEÍRNOM!
Az én kicsi hazám…. / Magyarország/
Itthon folyamatosan azt hallani “..élhetetlen hely lett Magyarország”..Tele rosszkedvű, depressziós, egymást lehúzó emberrel, akiknek semmilyen tervük nincs a jövőre nézve. Szegénység, kilátástalan, hitetlenség és rosszindulat.
Bármennyire is szeretném kis hazámat másnak látni…nem tudom. Egy jövőkép nélküli ország lecsúszóbán…csak vegetál, az élet jelei halványan még körvonalazódnak, elkeseredés, éhezés, mély szegénység…
Vajon meddig tud meg a felszínen maradni? Sírunk, sírunk mert a nyugati országokban mást látunk, az emberek 4-5x annyit keresnek, mint Magyarországon…Sírunk, mert minket példamutató, dolgos magyarokat az egész világon galád módon szeretnének kihasználni. Sírunk, mert menekülünk, valahová, ahol kapunk egy kis elismerést, azért, – mert bár a hazánkban emberszámba se vesznek minket – hogy mi is emberek vagyunk…Sírunk, és elkeseredetten keresünk valamit… egy “letűnt országot”, azt amelyikben valaha több millióan építgettünk egy világot…tele reménnyel.
Itthon egy ápoló keres 110 ezer forintot, ugyanezért a munkáért Berlinben 1800 eurót adnak. Miért??? Mert egy okosan kitalált, jól működtetett, átlátható, ellenőrzött, fenntartható rendszerekkel rendelkező országban ennyi a bér. Magyarországot nézve: egy szegény, rossz irányba tartó, végtelenül pazarló, erősen korrupt országban, ennyit ér a munkád, pontosan egy “rabszolga bérét”, mert a milliárdokat lenyúlják…Nem tudsz fejlődni, új dolgokat tanulni, egyáltalán tervezni, továbblépni. Meddig tud süllyedni egy ország, mely szembe megy a demokráciával, és a józan ésszel ?
Valahol, valamikor volt egy ország…Magyarország, melyben a föld barna, az ég gyönyörű kék, a búza arany és az Isteni óramű súlyos ingája percnyi pontossággal járta megszokott útját. De bennünk mintha eltörött volna valami, valami ami leírhatatlan…Hát becsomagoltam a “tündérvilágot” : az elhaló harangszót, tücsökciripelést, az illatfátyolba bújt virágzó réteket, a tündöklő mosolyt, a vidám nevetést, a vakító kék eget,a friss tavaszi szellőt, de meg egy boldogabb holnapot is .. és egy tiszta új lapot! Ezzel a színes csomaggal a hónuk alatt sokan elindulnak szép hazámból…..abból a hazából, ahol az ember nem dolgozhat, nem juthat normálisan egészségügyi ellátáshoz, ahol lassan már nincs hol laknia, ahol nincs joga a választáshoz, szabad véleménynyilvánításhoz, meg ahhoz sem, hogy akkor sétáljon az utcán, amikor neki tetszik…
De !!!! Van joga választani a munkanélküliség és a közmunka közül, joga van… áhhhh, inkább kötelességnek nevezem, mert a “jog” szó értelmét vesztette a mostani országunkban, tehát, kötelességed, ebből a 47 ezer forintból kifizetni a hiteled, a számláid, és “egyesek szerint” eltartani a családodat. ???? Kötelességed a szádra lakatot tenni és lenyelni a falatkákat, amit szépen lassan adagolnak… mert ha nem, akkor meg a közmunkához sem jutsz, vagy a meg meglevő munkahelyedről is kivágnak, hogy a lábad a földet sem éri…Aztán ha meg éhes vagy “felszedegeted az otthagyott morzsákat”…innen-onnan. De , azt is csak óvatosan mert annyi “spiclit” nem hordott még e Föld a hátán, amennyi most ebben az országban van….Anno nekem még azt tanították, hogy a “demokráciában a hatalom a népe….” Hát a nép az “istenadta nép” lassan elfogy a demokrácia, meg visszatekintve integet felénk….
Valahol valamikor volt egy ország, Magyarország, ahol jó érzésű,
dolgos magyar emberek éltek…békében, biztonságban, félelem nélkül,.És mi sírunk, ha nem is láthatóan, de ott belül… mert szétszakítottak megosztanak minket, mert elvettek tőlünk mindent…az egész eddigi életünket.És a kilátástalanság talaján ingázunk ide-oda, cipelve a ránk rakott terheket…. amíg bírjuk..de utána mi lesz? Vegyem a hátamra a két kezemmel épített házamat az idős szüleimet és annak a házat, amiben egy egész élete munkája van benne? Irány egy másik ország? És ha ne adja Isten “ott” történik valami , akkor onnan hova tovább?
Hontalanok lettünk, leszünk? Mi történik ebben az elkorcsosult világban?
Kérem tisztelettel én magyar vagyok, van egy hazám, egy házam, ahol vár a családom…. nem akarom más országban leélni a hátralevő életemet, ott szeretnék békében, boldogságban , unokáim köreben nyugodtan élni, ahol a gyermekkoromat töltöttem, ahol felnőttként éltem, ahol ismerem az “akácos utat”, meg a “hegedűst a háztetőn , ahol édesanyámnak hiányzik az ölelésem, a gyermekeimnek a biztató mosolyom….hát nem egy őrület….
Azt mondják a “jólétet” meg lehet szokni…. Nem! Ahhoz csak hozzá lehet szokni….Én magyarnak születtem, ehhez a néphez tartozom …nem akarok más nép közt “megtűrt” személy lenni…
Van egy ország, Magyarország, az én hazám, amit kiraboltak, kifosztottak, tönkretettek, ahol még a kisgyermekek álmait is ellopták,, ahol a betegeket magukra hagyták….ennek ellenére mégis Te vagy a hazám! Te, Magyarország…
(M. Attila)