Azt válaszoltam, hogy nagyon szívesen segítek.
Amit
most olvasni fognak, az a teljes beszámoló arról a kényszerről és
nyomásról, amelynek az ír ápolónők az elmúlt 2 évben ki voltak téve.
Eleanor által nekem küldött e-mailből semmit sem vágtak ki. Ezek Eleanor
szavai a maguk teljességében, ez az ő története...
START
Amikor a
Covid különösen 2020 márciusa körül megkezdődött, általában véve
hihetetlenül aggódtam, mint a lakosság többi része. Az elsők között
voltam, aki a határaink lezárására és a nemzetközi utazások
leállítására gondolt. Engedtük, hogy Cheltenham stb. folytatódjon.
Lassan,
de biztosan, a hírek sok ember életét felemésztették. Az első lezárás
jött és ment. Nem láttam semmi hasznát. Annyira sok társadalmi
elszigetelődést okozott. Különösen az időseket és a gyerekeket
érintette. Az iskolák bezártak, a gyerekek otthon dolgoztak a
számítógépen keresztül, hiányoztak a barátaik, a nagyszülők hiányolták a
családjukat stb.
A
bejelentéstől, hogy egy vakcinán dolgoznak, végigfutott a hideg a
hátamon. Hogy a fenébe tudtak ilyen gyorsan kifejleszteni egy vakcinát?
Az oltóanyagok kifejlesztése éveket vesz igénybe, nem beszélve a
klinikai vizsgálatokról. Nem vagyok oltásellenes, életem során szinte
minden oltást bevettem, kivéve a sertésinfluenza elleni oltást, mivel
véleményem szerint azt is elsiették. Valami azt súgta nekem, hogy valami
nagyon nem stimmel. Akkoriban nagyon világosan gondoltam, hogy ha
sikerülne kifejleszteniük egy ilyen vakcinát, akkor az számomra személy
szerint nem lenne jó.
2020
decemberében találkoztam Dr. Pierre Korys szenátusi meghallgatásával.
Pierre a szenátusban az Ivermectin nevű, újrahasznosított gyógyszer
alkalmazásáról beszélt. Néztem, ahogy az az ember szó szerint
könyörgött, hogy engedélyezzék az Ivermectin használatát. Pierre
szenvedélye, hogy segítsen életeket menteni, inspiráló volt.
2021
januárjában visszatértem a munkahelyemre. Sok kollégám éppen akkor
kezdte meg az 1. vakcinát. Óriási nyomás nehezedett a személyzetre,
hogy vegyenek részt a programban.
A
délelőtt folyamán megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e részt venni az
enyémért. Azt mondtam, hogy ez most nem nekem való. A következő
napokban több alkalommal is több kolléga megkérdezte, hogy részt
vettem-e. Nem tudtam elhinni, hogy ennyi ember behatolhat a személyes
teredbe egy orvosi döntéssel kapcsolatban.
Az ezt
követő hetekben elkezdtem sms-ben meghívásokat kapni, hogy időpontot
kérjek egy oltásra, végül a meghívásokból továbbított időpontok lettek,
majd értesítések érkeztek a távolmaradásról, majd újabb időpontok.
Egyidejűleg
a saját háziorvosomtól és a helyi oltóközpontomtól is érkeztek
meghívók. Egyszerre 3 különböző forrásból érkeztek időpontok. Hogy
merészeli bárki is az adataimat a beleegyezésem nélkül regisztrálni? Le
kellett tiltanom a telefonomról a számokat. Ez hihetetlen szorongást
okozott.
Egy
alkalommal egy vezető kollégám egy nyilvános folyosón szidott, hogy
megpróbáljon lebeszélni. Nem hittem el, amit láttam, mi a fene történt
az emberekkel, hogy merik azt gondolni, hogy joguk van beleszólni az én
orvosi magánügyeimbe. Idővel rájöttem, hogy bizonyára nem vagyok
egyedül ezzel a gondolkodással. Végül találkoztam néhány hasonlóan
gondolkodó emberrel, és csatlakoztam egy egészségügyi támogató
csoporthoz, ahol némi vigaszt és támogatást kaptunk.
Az első
kollégáim Covidot kaptak az 1. alkalommal és 2020 decemberében és 2021
elején. Az elkövetkező hónapokban egyre több és több embert figyeltem,
akik valóban pozitív tesztet végeztek. Ez idő alatt,csendesebbek
voltunk, mint amire valaha is emlékeztem, a félelmem felmerült, amikor
az összes betegre gondoltam, akiket lemondtak, diagnosztikai
eljárásokra és diagnózisokra várva. Rendkívül aggódtam az elmulasztott
és késleltetett diagnózisok mennyisége és az elkövetkező évek
következményei miatt.
Nemcsak
a munkával kapcsolatos nyomással foglalkoztunk, a nyomás hatalmas volt
a családi és baráti körökben, különösen akkor, amikor a vakcinapasszus
2021 júliusában megkezdődött. Ez volt a teljes diszkrimináció
csúcspontja. Ezek az útlevelek nagy stresszt okoztak a lakosság és a
családok körében.
Sok
embert, akiket ismertem, akik nem akartak részt venni a vakcinával,
kényszerítettek, hogy vegyenek be ilyet, hogy kocsmázni, nyaralni
menjenek. Az emberség elveszettnek tűnt. Soha nem kutattam annyit az
alternatívák után, mint korábban. Egyre több és több orvost figyeltem,
akik mindannyian az újratervezett gyógyszerekről beszéltek, amelyek
hihetetlenül jól működtek. Észrevettem, hogy ezeket a kiváló orvosokat
cenzúrázzák, és sok médiabeszámoló szó szerint rágalmazta őket, a
lófertőtlenítő az egyik szó, amit soha nem fogok elfelejteni.
VÉGE
Biztos
vagyok benne, hogy egyetért azzal, hogy ami az ír kórházakban és a
kórházakban világszerte zárt ajtók mögött zajlott, az nem kevesebb,
mint botrányos. Eleanornak hatalmas adóssággal tartozunk, amiért elég
bátor volt ahhoz, hogy beszéljen. Nyilvánvalóan hihetetlenül olvasott,
és mindent szorgalmasan kutatott. Bárcsak többen tennék ugyanezt.
Ha úgy érzed, hogy Eleanor történetét hallani kell, kérlek, tedd közzé, hogy mások is elolvashassák. Köszönöm szépen.
https://www.pokolafoldon.hu/pandemia/ir-apolono-elarulta-mi-tortent-valojaban-a-korhazakban-a-jarvany-idejen