Mostanában egészen korán kelek. Ma negyed tíz előtt pár perccel ébredtem, holott régebben simán aludtam délig is. Egy ideje nem megy. El kell ismernem azt is, hogy nem is vagyok fent sokáig, éjszakai életemet leadtam, az igaz, hogy nem önszántamból, hanem a sors kényszerítő erejének nyomására, de nem bánom, megvallom őszintén. Frissen fekszem az ágyban, jólesik még vagy tíz percet heverészni, lassan beindul fejemben a motor, a gondolatok elővánszorognak; nem hívja őket senki, ez benne a gyönyörűség, maguktól alkotják a szép körtáncot. Nincs ború, semmiféle melankólia, bár igazán jókedv sincs… Fekszem, nézem a mennyezetet, majd kezembe veszem a telefont, hogy megnézzem, mi történt a nagyvilágban. Ezzel eltelik tíz perc, talán negyed óra is.
Ma érdekes gondolat zörrent meg a fejemben: a politika áldatlan képei kerültek előterembe, mégpedig a labdarúgáson keresztül. A Ferencvárosnál zajló elvtelen gyalázat kapcsán jutott eszembe a politika, merthogy ezt a Fidesz csinálja, ez az egész cirkusz nyugodtan az ő számlájukra írható, függetlenül attól, mit ígért a Viktor, mit nem. Egy régi, hatalmas múlttal rendelkező csapat, Magyarország egyik jelképe teljesen szét van züllesztve, annyit sem ér az egész, hogy az ember a tévében megnézze egyik-másik mérkőzésüket. Kubatov Gábor; ez a pokol bugyraiig gyalázott, szóban már ezerszer meghurcolt gazember nem kíván lemondani; nem tudom, a hatalom vagy a pénz a fontosabb, őszintén megmondom, nem értem az esetet. Olyan vastag bőr lenne a képén, hogy minden lepereg róla, mint a rossz vakolat? A Ferencváros most kapott új stadiont, az építőcég májusban adta át Európa egyik legszebb, legjobb stadionját, csakhogy soha nem látott módon próbálják béklyóba zárni a szurkolókat, hogy ők teljesen jogosan tiltakoznak, és nem hajlandók venni bérleteket, jegyeket. Megértem őket!
Magyarországon az a tendencia, hogy hirtelen súlyos pénzeket költünk stadionokra, építünk, felújítunk, rombolunk, megint építünk, csakhogy ettől még nem lesz labdarúgás… Félreértés ne essék, egyetértek a döntésekkel, hiszen a mi lerongyolt arénáink már semmire sem jók, nemhogy mérkőzések lejátszására; tessék csak megnézni a Népstadiont! (Nekem sosem lesz az Puskás Ferenc stadion!) A móddal van a probléma, mert nekem úgy tűnik, az egész amolyan látszatintézkedés, hogy az emberek szája be legyen fogva: tessék, kérem, ide tettük azt a rengeteg pénzt, vannak új stadionok vagyonokért, mi nem loptunk, nézzék csak meg! Közben meg a hülye is tudja, hogy az államkasszából súlyos pénzek vándorolnak harácsoló, éhenkórász politikusok zsebeibe, akiknek minden idegszáluk a nagy zabálásokra van beállítva. Elvtelen verseny, hajsza, adózás, politikánk annyit sem ér, mint egy rozsdás, lyukas bögre; nincs itt tulajdonképpen semmi, csak rothadó sártenger, iszap, amelyben fuldoklik a magyar ember…
Legfrissebb gondolataim ekörül forogtak az ébredés után jó tíz perccel… Amolyan megérzéssel megtámogatott gondolatok ezek, ezért hiszek valódiságukban. Amit az ember a szívével érez, mindig igaz, ezt szokta mondani jó anyám, és igazat kell adnom neki. Botorkálásunk a sötét, hideg, nagyon undorító világban nem vezet igazán sehova, szédelgők hada ma a lakosság, és az emberi butaság mindent ural, nézzük csak meg alaposan a mai társadalom rétegeit.
Össze vannak mosva ezek a rétegek, a szegények hada borzasztóan megduzzadt, miközben valakik a jó élet áldásait élvezik, villákat harácsoltak össze, ahol egykoron magyar nemesek éltek, üzleteket foglaltak le, ahol magyar emberek mérték a jó debrecenit, kocsmákat alakítottak át bárokká, ahol régi sváb kocsmárosok csapták a pulthoz a söröskorsókat. Mindenkinek minden jár, a magyar viszont fogja be a száját… Jogos ez? – kérdem én. Választ nem igazán várok, hiszen a válasz oly nyilvánvaló, nem is kell rajta gondolkodni.
Így van ez a labdarúgással is: olyan emberek élnek meg belőle, akiknek egyáltalán nem fontos a sport, nem érdekes az, hogy Magyarország jól szerepeljen a nemzetközi versenyeken, nem érdekli a társadalmi elvárás, egyedül csak a pénzért képes dolgozni, bármit is tenni, hogy a zsebe tele legyen; amíg ez nem változik, a magyar labdarúgás megmarad a mocsárban!
Konrád György egyik írása jutott eszembe, ahogy ágyamban fekve beindultak a fogaskerekek. Szövegében egy new yorki utazásról ír, hogy ott mennyire szabad minden, megférnek egymással a feketék a fehérekkel, a kínaiak a mexikóiakkal, és hogy mennyi olasz család császkál az utcákon; szerinte a hatalmas város minden kis rezdülése egy csoda, valódi paradicsom, ahol sokkal jobb élni, mint például Budapesten. Mert a szövegben el van helyezve, hogy New Yorkban senki nem bántja a fekete srácot, aki elnagyolt lejtésekkel táncol jártában, ám ezzel akaratlanul kimondja, hogy bezzeg Pesten hamar szóvá teszik bőrszínét, elképzelhető, hogy egy kopasz fiatalember meg is üti, gyalázat éri, csak és kizárólag a bőrszíne miatt… A gondolatoknak csodálatossága, hogy egyetlen képből eljuthatunk a messzi következtetésekig, levonhatunk konzekvenciákat, természetesen szubjektív eredményeket szülhetünk, hiszen mindenki saját szája íze szerint gondolkodik. Úgy gondolom, Konrád messzemenőkig rosszindulatú, ha Magyarországról van szó! Úgyszólván kéjes gyönyörrel tapossa sárba mindenféle nemzeti kezdeményezésünket, magyarságtudatunkat; kigúnyolja és megveti Budapest világvárosiasságát.
Lehetne ettől az írótól kérdezni számos dolgot…
Meg lehetne neki magyarázni, hogy távozzon. Persze, nem kell agresszívan fellépni, ez a magyarságtól úgyis távol áll, de nyugodtan, érvekkel alá lehetne támasztani, hogy Konrád úr, önnek sokkal jobb lenne New Yorkban, úgyis az egekig felmagasztalja annak a nagy fertőnek minden egyes képét. Nem szabad elvitatni ettől a férfiútól zsidó származását, sem liberális beállítottságát. Az objektivitás keretein belül nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a zsidó liberálisok a messzemenőkig ártottak Magyarországnak, az elmúlt bő százötven évben mindenképp! Ebben az a fonákság, hogy mindezt úgy próbálták beállítani, oly módon tálalták a büszke magyarok elé, mint egy megváltást, áldást, hogy tessék parancsolni, ez kell nektek, demokrácia, szabad versenyben tobzódó szabad rablás, ahol mindenki érvényesítheti tudományát, akaratát. Konrád hidegfejű gondolkodó, szövegeit tekintve jó író, éppen ezért érdemes odafigyelni rá. Jól látja a dolgokat, csakhogy elvitathatatlan tőle származása, az idegen fajhoz köti minden gondolata, ezért magyarságát a messzemenőkig meg kell kérdőjelezni! Magyarok ellen dolgozván a zsidók uralmát, képmutatását, gyalázatát segíti elő!
És hogy mindez hogy jön a labdarúgáshoz, az ország helyzetéhez?
Egyszerűen. Ahogyan Konrád az irodalomban, a közéletben operál elvtelen, arcátlan szövegeivel, úgy Kubatov Gábor, valamint idegen fajú vezérkara a magyar sportélet legnépszerűbb sportágában gyalázza a Nemzetet, építi le a tartópilléreket. Egyszerű az egész, csak látni kell! Sosem szabad elfelejteni, hogy a zsidók mindig több frontról támadnak, ha kell ezerfelől, minden aprócska rést kihasználva vetik be fegyvereiket, és oda ütnek elsőnek, ahol a legjobban fáj. A magyar védelmi vonal, finoman szólva is, csak lyukakból áll, így nincs nehéz dolguk.
Furcsa az emberi gondolkodás, ahogyan láncolatként követik egymást, így akár egyetlen képecskéből eljuthatunk egy vargabetűvel olyan képekhez, egy egész galériához, ahol aztán világméretű történéseket világíthatunk át. Valahogy mindig is úgy képzeltem, hogy az emberek nagy dolgokra hivatottak. Mindenki. Én, a szomszéd néni, a postáskisasszony, a hegesztő az autószerelő műhelyben, de a színészek is, a drámaírók, és így tovább… Mindenkinek van valamiféle rendeltetése, feladata, ha úgy tetszik: kötelessége, ez alól senki soha az életben nem bújhat ki, bármennyire is megúszásra játsszon. A gondolatok elengedhetetlen esszenciái feladatunk ízesítéséhez, és hogyha sikeresen megtöltjük bensőnket olyan gondolatokkal, amelyekről tudjuk, hogy előrébb hajtanak, máris jót cselekedtünk, elsősorban önmagunkkal, ám ez szinte azonnal megjelenik a külvilág számára is.
A gyűlölet egyáltalán nem jó. Nem azért, mert azt mondják az emberek, a Szentírás, és még ki tudja, micsoda, hogy ne gyűlölj, egész egyszerűen a gyűlölködő ember nem érzi jól magát, jelene, mindennapjai fertőként fognak rothadó görcsöket okozni. Ebben az esetben nincs tévedés! Most leírhatnám, hogy a szeretet mindennek az alapja, de feleslegesnek tartom, mert ez az élet alaptétele, ha valaki nem így látja, azután sem fogja, ha én ezerszer leírom.
Éppen ezért szeretném mindenkinek leszögezni, hogyha én a zsidókról írok, akár Konrád úrról, akár Esterházyról, akár Köves Slomóról, tollamat semmilyen formában nem vezérli gyűlölet, mindenképpen a szikár, gyomorforgató tényekre szorítkozom, abszolút hideg fejjel. Ha elvakítana a gyűlölet, nem tudnék rálátni dolgokra, nem tudnám hűen az emberek elé tárni a valóság nem ritkán undorító arculatát. Nem könnyű a tényeket megírni, szilárd objektivitással szemlélni az embert körülölelő mindennapokat, hiszen az embernek vannak érzései, és bizony fájnak bizonyos dolgok, amik a szemek elé kerülnek. Fájdalom, ez az, ami megkeseríti a hétköznapok szürke falatjait. Ha olyan lennék, mint Konrád György, akkor kiadnék a zsidókról egy könyvecskét, és abban rájuk zúdítanám fájdalmaimat, abban az esetben nyugodtan megbélyegezhetnének mindenféle gyűlölködő jelzővel, én magam ismerném el aljasságomat. Íróként nem buzdíthatok senkit gyűlöletre, csakhogy én emberileg sem tenném soha! A humánum fontos, éljünk bármilyen korban, ahogy a nagy költőnk, az én személyes kedvencem, Arany János írta: „Ember lenni mindég, minden körülményben…”
Ha őszinte akarok lenni, és ismételten az objektivitás eszközéhez nyúlnék, ma a zsidók semmilyen formában nem tudják emberségesen intézni ügyeiket, legyen szó bármiről. Jelen állás szerint Gázában halomra ölik az embereket. Lehetséges, hogy nem jól tudom, de mostanára közel ezer ember halt meg, és közel jár az ötezerhez a sebesültek száma… Erre mit lehet mondani? Vagy akár azokra az emberekre, akik a teljesen lerombolt egészségügy miatt haltak meg, orvosi műhibák következtében, vagy azért, mert nincsenek megfelelő műszerek a kórházakban? Válasz nem érkezik sehonnan, olykor jobb hallgatni, ezt súgják onnan fentről… Én nem akarok hallgatni! Nem csak azért, mert magyar vagyok, és féltem testvéreimet, szeretem őket, hanem más nemzetek miatt is, mert mindenki szenved az ő nyomásuk alatt! Az meg egyenesen botrány, hogyha az ember szólni merészel, mindjárt letapasztják a száját az antiszemitizmus tapaszával! Hol élünk? Szólásszabadság, miközben alattomban cenzorok vizslatják a cikkeket, könyveket, a műsorokat! Minden alá van vetve a Pénz hatalmának, erejének, legyen szó bármiről… Ma nincs pénz, azonban, ha egy zsidó művész kíván valamit tető alá hozni, mindjárt megnyílnak a bugyellárisok, amiből aztán nemzetromboló, nemzetbutító művek, előadások születnek… Ez is számos országban jelenlevő betegség…
Igaztalanul sosem szólnék semmiért, nem kenyerem mások lejáratása, önös céloktól vezérelve nem is tenném meg, ez biztos. Amiről fentebb szóltam, mind igaz, csupán látni kell az országban végbemenő eseményeket. Az orránál fogva van vezetve minden magyar ember… A tisztességes emberek kaptak egy pártot, amely felcicomázta magát mindenféle nemzeti jelképpel, unos-untalan magyar zászlókat lengetnek, magyar ősöket hoznak fel példának, ami nekem nagyon bűzlik… Ha valaki túlságosan hangoztatja magyarságát, mindég gyanús! Ne higgye azt senki, hogy bármilyen jó szándékkal is viseltetik hazája iránt, nem vezetik meg valamely fronton! Egy pillanatig sem szabad lankadni, különben átvernek bennünket, mindég mindenhol…
A média áldásos tevékenységéről nem kell szólni, mindenki tudja, micsoda gyalázatgyár az egész; a tévéműsorok butító hatása köztudott, a reklámok gyilkos szlogenei tudat alatt megölik az embereket… Legyen bárki bármennyire szkeptikus, el kell ismernie, hogy a reklámcégek mind zsidókézen vannak… Kérdezem én, csak így egyszerűen: Mi lehet a célja a zsidóságnak Magyarországon, illetve az egész világon? Léteznek válaszok, tele van a padlás mindenféle történetekkel, elméletekkel, egyik-másik igaz is, azonban a legegyszerűbb igazság mégis az, hogy ezek az emberek imperializmusuk gőgjétől fűtve uralmuk alá kívánják hajtani az egész bolygót. Az emberi ostobaság soha nem látott méreteket ölt világszerte; emberek ölik egymást, akár néhány ezer forintért; mások összeverekszenek egy-egy nő miatt, csak azért, mert a kisasszony erkölcstelen játékot játszik több férfival egyszerre, továbbá a férfiak nem nőttek fel, maradtak egyszerű fiúcskák…
Hová kerültünk az irodalomtól és a labdarúgástól?
Milyen csodálatos az emberi gondolkodás! Ez mind összefügg egymással, sokkal szorosabban, mint hisszük. Akármerre tekeregjünk a gondolatok térképén ujjainkkal, mindig egyetlen célba fogunk jutni, mégpedig a zsidóság undok várához érkezünk, ahol tűzokádó sárkányok emésztik fel a józan emberek táborait. Ez megint csak tény!
Sok embernek nem tetszik, ha ostobának nevezik őket, meg is értem őket, nekem sem tetszene, csakhogy mindannyian ostobák vagyunk, egytől egyig! Mert tűrünk… Hallgatjuk a meséket, s közben elfelejtjük, hogy nem ezért vagyunk itt a Földön, nem ezért születtünk magyarnak! Iskolákba adjuk gyermekeinket, noha semmit nem tanítanak e becses intézményekben; szórakozni megyünk számos villódzó, dühöngő helyre, de csak agresszív felhördülés jut nekünk osztályrészül… Ez jó? Ez tetszik a magyar embernek?
A föld szeretete, a gazdálkodás művészete, az erdők csendességében fogant gondolatok áldása ma már nem téma, nem számít értéknek. Oda nem lehet hazugságot telepíteni, a föld kiveti magából azt, ami nem odavaló, az erdő elnyeli a hazug gyalázatot. A paraszt szó mai értelmezése: bunkó, tuskó ember, aki nem képes civilizáltan viselkedni, beszélni. Ekkora gyalázatot! A talpig becsületes parasztságot ily módon megbélyegezni – ez a mai kor átka! A parasztembert lenézni, aki élelmet termel, zöldséget kapál, szánt-vet a földeken, le van nézve, holott kezét megcsókolva, térdre borulva kéne hálát adnunk feltört kezének minden repedéséért! Olyan embereket nézünk le, akik az elemek mellett mindenféle politikusokkal is küzdenek, mert az életükhöz szükséges aprócska juttatásokat is elmarják tőlük; van értelme ennek? A parasztok becsülete messze földön híres, a magyar paraszt munkabírása legendás! Úgy nézzék le a ficsúrok eme embereket, hogy ők egyetlen napot nem tudnának eltölteni a földeken, ágynak esnének, karjaikban izzásig hevülnének az izmok! Nem számít, ha a frizura megfelelően be van lőve, máris királyok vagyunk – íme, a mai kor áldatlan üzenete.
Gyárak kellenek Magyarországra, ahol megmondják, mennyi pénzt lehet keresni, ahol parancsszóra kezdődik a munka, ahol akkor esznek az emberek, amikor lehet, akkor mennek ki szünetre, amikor engedélyezve van. Modern rabszolgaság kontra termőföld szeretete… A paraszt soha nem lesz rabszolga, mert ő a szabad ég alatt nem szorítható korlátok közé, éppen ezért veszélyes. A parasztembernek senki nem tudja megmondani, mikor egyék, mert ő meghallja a déli harangszót, besétál a tanyára, keresztet vet, aztán nekilát a levesnek, a sültet magához veszi, ledől a nyoszolyára, egy félórára, majd újra kiballag a földjére, folytatja a munkát. Amikor a Nap lefelé ereszkedik, újfent bemegy a tanyára, ellátja az állatokat, és véget ért a nap. A szabad élet szentsége az övé…
Érdemes meggondolni kétszer is, miket mondunk ki. Egyrészt, mert a szavak elvesztették régi jelentésüket, esetleg más értelmet nyertek, másrészt azért, mert a kimondott szónak hihetetlenül nagy ereje vagyon… Kimondja az ember, aztán csak kapirgálhat a mágikus, olykor hihetetlenül pusztító szavak után. Hány és hány ember beszél meggondolatlanul, forgatja a szavakat, fröcsögve okádja ki a szitkokat, és amikor feje fölé vonulnak a viharfelhők, tobzódva, teljes haraggal átkozza az eget! Így működünk, mi emberek…
Sosem szabad egyetlen percre sem elfeledni, hogy mi magyarok vagyunk, a mag népe, ezért a mi hihetetlenül kifejező, árnyalatokkal operáló nyelvezetünk hihetetlen romboló-, ugyanakkor építőerővel van megáldva! Élünk egy kicsiny országban, hatalmas múlttal, óriási kultúrával, mégis reggeltől estig, estétől reggel mást sem szajkóznak a zsidók, mint a kicsinységünket. Ebből egy valamirevaló magyar ember nem kér! Sem abból, hogy a történelmet kényük-kedvük szerint írják mindenféle sarlatánok, hogy a magyarság értékeit gyalázzák, hogy Budapestből zsidó várost csinálnak, mert a zsidók hazája Izrael, nem pedig Magyarország.
Erre mondhatnók, hogy kirekesztő vagyok… Csakhogy ebben az országban már semmiről nem lehet beszélni, csak a magyarokat lehet ócsárolni, ha pedig valaki dühödten, védekező állásban eltüsszenti magát, mindjárt megbélyegzik a kirekesztés vádjával! Aki kirekesztőnek nevezi azt, aki megpróbálja feltárni a tényeket, nem tesz mást, mint nemzetét árulja el, a valódi nemzetvédő kezéből veszi ki a kardot, a tollat… Mi kell még az embereknek ahhoz, hogy felemeljék végre a fejüket, meglássák az álarcok mögött lapuló pénzéhes gnómokat, és végre letépjék a hazugság évszázados függönyét? Olyan kevesen vagyunk, akik látni vélünk valamit, hogy ez nem elegendő ahhoz, hogy megváltsuk a lelkünket, kisszámú csoportosulásunk harca – jelenleg – szélmalomharc… Hittel, szeretettel, igaz gondolatokkal lehet operálni ebben a háborúban, mert ez nem más, mint egy fű alatt zajló gyalázatos háború.
Érdemes megfigyelni, manapság mi történik a Ferencváros háza táján. Kubatov Gábor ész nélkül, erkölcstelen módon arcul köpi a szurkolókat, bevezet egy olyanfajta átvizsgálási rendszert, amelyet csak gyilkosoknál használtak eddig, teljesen szétzilálja a csapatot, mindezt miért? Akárhonnan vizsgáljuk a történéseket, egyet láthatunk: Kubatov teljesen haza akarja vágni a Ferencvárost, csapattal, szurkolókkal, közösséggel együtt! Itt nincs mese, oly nyilvánvaló az idegen faj minden egyes mozdulata, hogy számomra hihetetlen ez a közöny, ami az országban zajlik… Az Újpest szurkolójaként amondó volnék, hogy nekünk liláknak, kutya kötelességünk kiállni a Ferencváros szurkolói mellett, és erre buzdítanám a Diósgyőr, a Debrecen, a Haladás, és az összes magyar csapat szurkolóit, mert az összes magyar sportot szerető embernek össze kéne állnia, és egy emberként megálljt parancsolni Kubatov Gábornak, valamint idegen társainak! Ez is Nemzetvédelem!
Fontos megjegyezni, hogy azok az emberek, akik megpróbálják a zsidóveszélyt elbagatellizálni, akik kicsinyítik a zsidók álságos viselkedéseit, megpróbálják megmagyarázni, hogy ez nem úgy van, illetve olyan kevesen vannak, hogy ők nem képesek magukhoz ragadni a hatalmat, óriási árulást követnek el, hiszen elterelik a figyelmet a valóságról! Szabó Dezső, a drága jó író, kiváló magyar férfiú, katonai példával mutatta be eme gondolatot: ha egy felderítő felméri az ellenséges csapatok helyeit, egységeit, fegyverzetét, és utána azt jelenti, hogy csekély létszámmal, gyenge fegyverekkel van jelen az ellenség, miközben hatalmas tömegek acsarkodnak a túlparton, mérhetetlen arzenállal, akkor egyértelműen árulást követ el; ezt soha ne feledjük! Itt szúrnám közbe azt is, hogy az esztelen, valóban kirekesztő zsidózás is hatalmas veszedelmeket rejt magában, és a tisztaszívű magyarsággal semmilyen formában nem fér össze! Mert az az ember, aki vékony, magas hangon rikácsol zsidókról, gaztettekről, illetve aki vaskos, mélyen dörmögő hangon bömböli a világba zsidógyűlöletét, nem tesz mást, mint éppen a zsidókat szolgálja ki, hiszen az úgynevezett gyűlöletbeszédekkel éppen ők vegzálják a lakosságot, mindig, minden országban…
Érdemes lenne meglátni, hogy a gyűlöletkeltés, a habzó szájjal való fröcsögés annyira távol áll a Magyar Nemzettől, ettől a békés, természetet szerető nemzetségtől, akinek mindene a föld, a család, az asszonyok szeretete. A magyar embereket manapság csupán a parasztok jellemzik úgy Isten igazából. A kedves parasztok, akik a szó legszorosabb értelmében harcolnak meg a mindennapokkal megélhetésükért…
Szeretek írni, mert írás közben mindig frissülnek a gondolataim, olyan dolgokat is képes vagyok meglátni, amelyeket ültömben, pipafüstbe burkolózva nem vennék észre. Bújnak elő a különböző ötletek, virágokat hajtanak, persze, valamelyik elsorvad, elhervad, de az nem is értékes, annyira biztosan nem, hogy az ember leírja őket. Az úgynevezett ihlet valóban csak úgy jön, de képes távozni is, egyetlen pillanat alatt… Számos kacskaringón, lejtőn, emelkedőn jutottam el idáig, érintve néhány témát, amelynek gyökerét könnyedén, mindenféle erőlködés nélkül meg lehet találni. Ébredés után, friss fejjel gondolkodva, lejegyezve minden szócskát, egy-egy mondatot papírra vetve lebegni, majd amikor az ember már élő szöveget kíván kiadni a kezéből, akkor kerülnek elő a földben rejlő gyémántok.
Globálisan látni mindent lehetetlen, egy írónak mégis meg kell próbálkoznia vele, pontosan azért, hogy hideg fejjel, szerető szívvel, építő jelleggel adjon ki valamit a keze alól. Írónak lenni nem kiváltság, nem valamiféle sztárélet, ahol az ember mindenféléket megtehet, ez vérbő kötelesség, vaskos hivatás, amely egy életen át tart, s komoly kézzel művelendő. Ha valaki nem országát és nemzetét szolgálja tollával, olcsó firkász csupán, mint ilyennek pedig nincs helye az Irodalomban, ha az Irodalom kicsit is ad magára…      

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/mveszetek/sz-kovacs-peter/3316-ebredes-utan