Hogyan támogatják a szegények a gazdagokat?
A nemzetközi segélyezés ideája mindössze egy jól sikerült PR-kampány, ami eltereli a figyelmet a fejlődő országok kifosztásáról - állítja a London School of Economics tanára, Dr Jason Hickel, 2013. decemberében megjelent cikkében. A fejlődő országoknak nyújtott segélyek eltörpülnek a szegény országokból a gazdagok felé áramló tőke nagysága mellett.
A nemzetközi segélyezés ideája mindössze egy jól sikerült PR-kampány, ami eltereli a figyelmet a fejlődő országok kifosztásáról - állítja a London School of Economics tanára, Dr Jason Hickel, 2013. decemberében megjelent cikkében. A fejlődő országoknak nyújtott segélyek eltörpülnek a szegény országokból a gazdagok felé áramló tőke nagysága mellett.
Ki támogat kit?
Egyes kutatások szerint a fejlett Nyugatról a fejlődő Dél felé áramló pénz nettó egyenlege mínusz 2,8 billió (azaz 2.800.000.000.000) dollárt tett ki 2002 és 2007 között. Azaz a pénz visszafelé, a szegény országoktól a gazdagok felé áramlott.
A fejlődő országok cirka 136 milliárd dollár segélyt kapnak évente az adományozó országokból. Ugyanakkor ezek az országok adósságaik kamatos kamatai után minden évben kb. 600 milliárd dollárt fizetnek a fejlett országoknak.
Számítások szerint továbbá a fejlődő országok évente 1 billió dollárt veszítenek az offshore tőkekiáramlás révén, nagyrészt a multinacionális vállalatok adóelkerülésének „köszönhetően”. Adóminimalizálása miatt keltett 2012-ben közfelháborodást pl. a Vodafone, a Google, az Amazon, a Starbucks és az Apple stb. is (az adóelkerülések visszaszorítása érdekében az OECD létrehozta a nemzetközi adóügyi együttműködést szabályozó többoldalú egyezményt 2011-ben, melyhez 2013 novemberében Magyarország is csatlakozott).
A multiknak ezen túlmenően évente kb. 138 milliárd dollárral több marad a zsebükben a fejlődő országok által nyújtott adókedvezmények révén is. Az adókedvezmények intézménye nálunk sem ismeretlen: ezeket jellemzően azért nyújtják a kormányok (vagy önkormányzatok), hogy bizonyos vállalatokat, iparágakat a térségbe vonzzanak.
További évi 60 milliárd dollárt visznek el a WTO TRIPS egyezményében előírt szabadalmi díjak, amelyek a szellemi tulajdon után illetik meg a tulajdonost. Az egyezményt alapvetően a fejlett országok nyomására fogadták el 1995-ben.
Mindezekhez hozzájárulnak még a kizsákmányolás nehezebben számszerűsíthető formái is, amilyen pl. a földszerzés.
Az alapvető probléma nem az, hogy a szegény országok nem képesek fejlődést elérni; sokkal inkább az, hogy ebben nemhogy nem segítik, hanem aktívan gátolják őket. Ennek eszköze részben az előzőekben bemutatott kizsákmányolás, részben pedig az IMF és a Világbank által megkövetelt „strukturális átalakulás”, melyet a segélyek feltételeként szabtak a 80-as években. Az általánosan elfogadott doktrína szerint ez a fajta sokkterápia élénkíti a gazdaságot, a szegény országokban azonban ennek pontosan az ellenkezője ment végbe. A University of Massachusets közgazdászának becslése szerint a fejlődő országok kb. 480 milliárd dollárnyi potenciális GDP-től estek el a strukturális átalakulás hatására.
A fejlett országok gazdagsága a szegény országok szegénységén alapul. Más szóval a szegények „jóvoltából” és kárára lehetnek gazdagok a gazdagok. A segélyezés intézménye valójában illúzió: a jótékonyság álarca mögé rejti azt a tényt, hogy A SZEGÉNY ORSZÁGOK TÁMOGATJÁK A GAZDAGOKAT.
Fent és Lent
