Bejelentette lemondását Matteo Renzi olasz kormányfő, miután elbukott az általa kezdeményezett népszavazás.
Vasárnap az olaszok arról döntöttek népszavazással, hogy módosítsák-e az alkotmányt a szenátus jogköreinek korlátozása és a törvényhozási folyamat felgyorsítása érdekében.
A referendum próbatétel volt Matteo Renzi kormánya számára; számos ellenzéki vezető szólította fel lemondásra a kormányfőt arra az esetre, ha elbukik a központosítási törekvés, emellett maga is bejelentette, hogy le fog mondani, ha elbukik a referendum.
A kormányfő a vereséget jelző ’exit pollokat’ követően bejelentette, hogy a mai nap folyamán benyújtja lemondását. A népszavazás eredményei szerint a választók közel 60%-a ellenezte az alkotmánymódosítást, valamivel több mint 40%-uk pedig támogatta.
Renzi a „demokrácia nagy ünnepének” nevezte a népszavazást, és biztosította követőit arról, hogy tartja magát korábbi ígéretéhez, és vállalja a felelősséget a vereségért.


http://www.hidfo.ru/2016/12/lemond-az-olasz-kormanyfo/


Politikai bizonytalanságot hoz Matteo Renzi lemondása

A Fitch Ratings szerint Olaszország miniszterelnökének lemondása egy politikailag bizonytalan időszak kezdetét jelenti. A pártok hosszas tárgyalásokat kezdenek, és egyelőre nem látható, hogy új kormány jön létre, vagy előrehozott választásokat írnak ki.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő intézet hétfőn kiadott egy jelentést, mely szerint az alkotmánymódosítás kapcsán tartott népszavazás kudarca, és Matteo Renzi lemondása fokozza a politikai bizonytalanságot az országban.
Renzi vasárnap bejelentette, hogy benyújtja lemondását, ha az olasz nép a népszavazáson elutasítja az általa kezdeményezett alkotmánymódosítást. A Fitch jelentése szerint ebben az átmeneti időszakban a törvényhozók nem tudják majd keresztülvinni az esetleg szükséges változtatásokat, és teljes politikai bizonytalanság várható, ameddig az államfő tárgyalásokat folytat a pártokkal új kormány alakításáról.
A jelentés szerint a törvényhozás átmenetileg nem tud majd alkalmazkodni a nemzetközi környezet változásához, emiatt a politikai bizonytalanság rontja Olaszország versenyképességét és újabb kockázatot jelent a bankszektor számára.

http://www.hidfo.ru/2016/12/politikai-bizonytalansagot-hoz-matteo-renzi-lemondasa/


Stoltenberg:
a népszavazás nem befolyásolja a NATO-tagságot

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta, az olasz alkotmánymódosítással kapcsolatos referendum semmilyen módon nem gyakorol hatást Olaszország NATO-tagságára.
Olaszország továbbra is a NATO kulcsfontosságú tagja marad, és a népszavazás semmilyen módon nem gyakorol hatást az észak-atlanti szövetségben betöltött szerepére – mondta Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár.
Vasárnap az olasz lakosság leszavazta a kormányfő kezdeményezését, ami korlátozta volna a szenátus jogköreit a törvényhozási folyamat felgyorsítása érdekében. A politikai szakértők szerint ez egy protest-szavazás volt, ahol az emberek Matteo Renzi politikája ellen szavaztak, mert a népszavazás egy kézenfekvő lehetőség volt arra, hogy kimutassák a kormányfő elleni tiltakozást.
Jens Stoltenberg a referendumot követően külön sajtótájékoztatót tartott, ahol kijelentette, hogy Olaszország továbbra is a NATO kulcsfontosságú tagja marad.

http://www.hidfo.ru/2016/12/stoltenberg-a-nepszavazas-nem-befolyasolja-a-nato-tagsagot/