Katonai támogatást kért országa számára az oroszbarát szeparatisták elleni harchoz a NATO-tól és az Európai Uniótól az ukrán külügyminiszter. Kijev közben elismerte, hogy humanitárius segélyt szállít az orosz konvoj.

Pavlo Klimkin a Deutschlandfunk német rádióállomásnak adott interjúban úgy vélekedett, hogy a nyugati katonai szövetség részéről új stratégiára van szükség Ukrajnával kapcsolatban.

Szerinte a NATO-nak és az EU-nak fontolóra kell vennie, hogy milyen lépéseket tehetnek, illetve tesznek akkor, ha „megszegik a szabályokat, amint azt a Krím félsziget annektálása, valamint a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták támogatása bizonyítja”.

Csak később tudnak fizetni

A hírügynökségek által szombat éjszaka előzetes ismertetett interjúban Klimkin hangsúlyozta, hogy Ukrajna egyértelműen katonai támogatást kér. Utalt arra is, hogy az ország gazdaságilag és pénzügyileg rendkívül nehéz helyzetben van, ezért a most szükséges katonai segélyt csak később tudja visszafizetni.

Az általa említett új stratégiával kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy szeptemberi csúcstalálkozóján a NATO elfogadja azt. A stratégia részeként említette a politikai támogatást, a katonai segélyt, a reformok segítését, továbbá támogatást olyan területeken, mint a terrorizmus elleni harc vagy a kiberbiztonság.
Kijevbe hívták Angela Merkelt

Az ukrán külügyminiszter Berlinben tartózkodik, ahol vasárnap orosz, továbbá német és francia kollégájával találkozik.

Szombat késő este vált ismertté a német fővárosban, hogy Petro Porosenko ukrán elnök a jövő hétre kijevi látogatásra hívta meg Angela Merkel kancellárt. A kancellár szóvivője szerint jelenleg tanulmányozzák a meghívást.

Segély jön az oroszoktól

Petro Porosenko ukrán elnök rendeletet adott ki, amely szerint a Nemzetközi Vöröskereszt koordinálásával érkezett humanitárius segítségnek tekintik a határon veszteglő orosz szállítmányt. Ezzel közelebb kerültek ahhoz, hogy a 300 teherautóból álló konvoj átléphesse az ukrán határt.

Kijev korábban hangoztatott aggodalmai szerint a konvoj katonai célokat is szolgálhat. Oroszország mindvégig azt állította, hogy humanitárius segítségről van szó a jelentős arányú oroszbarát lakosságnak otthont adó térség számára.

A vöröskereszt egyik illetékese, Pascal Cuttat szombat éjjel elmondta, hogy Ukrajna és Oroszország már megállapodott az 1800 tonnányi rakomány átvizsgálásának módjáról. Ahhoz azonban, hogy a rakomány átléphesse a határt, a kijevi vezetés egyértelmű engedélyére és biztonsági garanciáira is szükség van. Az ukrán kormány előzőleg azt hangoztatta, hogy a konvoj biztonságáért Moszkva a felelős.
(Origo)

Bal-Rad komm: Klimkin BEISMERTE A DONBASSZI KATONAI VERESÉGET!

És még csak most “jön a java”! Rettegnek Kijevben és a latorszövetségek főhadiszállásain a gyors és totális POLITIKAI ÖSSZEOMLÁSTÓL UKRAJNÁBAN!

Rettegnek a gazdasági katasztrófa nyomán bekövetkező forradalomtól! (Pedig mily sok milliárd dollárocskát beleöltek a kijevi cionfasiszta rendszerbe, és az most mind menjen a “levesbe”?)

Ugyanakkor a “Jobb Szektor” tegnap hadüzenetet intézett Nyalókakirályhoz!

“…Долой пособников террористов в милицейских мундирах с украинской земли! Слава Нации! Смерть врагам!»”

ÉS KÖZBEN UKRAJNA NÉPÉNEK VÉLEMÉNYÉRE SENKI SEM KIVÁNCSI!

A kijevi latorhatalom a bőrét mentené, a NATO-EU latorszövetség pedig a már régen elveszett tekintélyét!

UKRAJNA NÉPÉNEK MOST KELL FELLÁZADNIA!

ВСТАВАЙ УКРАИНА! ТЕПЕРЬ! СЕЙЧАС НАСТАЛО ВРЕМЯ!
https://balrad.wordpress.com/2014/08/17/valcmanek-beismertek-katonai-vereseguket-%D0%B2%D1%81%D1%82%D0%B0%D0%B2%D0%B0%D0%B9-%D1%83%D0%BA%D1%80%D0%B0%D0%B8%D0%BD%D0%B0-%D1%82%D0%B5%D0%BF%D0%B5%D1%80%D1%8C-%D1%81%D0%B5%D0%B9%D1%87%D0%B0/