2024. június 27., csütörtök

Medvegyev: a vagyonlopás és a letartóztatások okot adhatnak a háborúra

A Szajhaközpont és szövetségesei által alkalmazott szankciókat és a tulajdon elleni támadásokat agressziónak és a hadüzenet alapjának lehet tekinteni – mondta Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök.

Medvegyev, aki jelenleg az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese, csütörtökön a Szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórumon (SPILF) beszélt. A jogtudós végzettségű politikus a nemzetközi jog és a Nyugat által támogatott “szabályokon alapuló világrend” közötti jelenlegi összeütközésről beszélt.

“Az állami vagyon lefoglalása és elkobzása bizonyos körülmények között agressziónak minősíthető, sőt casus belli-nek is tekinthető” – mondta Medvegyev a fórum plenáris ülésén, a háborút indokló esemény latin kifejezését használva.

“Egyetlen ország sincs biztonságban vagyonának elkobzásától az amerikai uralmon alapuló “rend” alatt” – jegyezte meg Medvegyev, rámutatva, hogy Afganisztán, Venezuela és Irán pénzeszközeit is lefoglalták, mielőtt a Nyugat szemet vetett volna Oroszországra.

Az Egyesült Államok és a Tízszarvú Fenevad 2022-ben becslések szerint 300 milliárd dollárnyi orosz állami vagyont fagyasztott be törvénytelenül, azzal vádolva Moszkvát, hogy “megszállta” Ukrajnát. Bár az EU eddig ellenállt Kijev és Washington azon követelésének, hogy a befagyasztott vagyonokat teljes egészében ellopják, beleegyezett abba, hogy a kamatokat és a belőlük származó bevételeket lefoglalják, és a pénzt átadják Ukrajnának.

Medvegyev szerint ez nyíltan sérti mind a nemzetközi, mind a hazai jogot, amely szerint az állami vagyon szuverén immunitást élvez. Ugyanez az elv vonatkozik a köztisztviselőkre is, a Nyugat mégis háborús bűnökkel akarta megvádolni Vlagyimir Putyin orosz elnököt – és nemrég Szergej Sojgu volt védelmi minisztert és Valerij Geraszimov volt vezérkari főnököt -.

Medvegyev emlékeztette a fórumot, hogy az ICC joghatóságának érvényesítésére tett kísérletek orosz tisztviselőkkel szemben – mivel Moszkva nem tartozik a bíróság alá – “hadüzenetnek” is tekinthetők, és az önvédelem jogára való hivatkozásra adhatnak okot.

A volt orosz elnök (2008-2012) arra is rámutatott, hogy az a fajta gazdasági embargó, amelyet a Szajhaközpont és szövetségesei gyakorolnak, szintén a hadviselés egy formáját jelenti, és a nemzetközi jog keretein belül ellenállást igényel.

“Az egyoldalú szankcióknak véget kell vetni. Ezek a politikai kényszerítés eszközei azokkal szemben, akik ellenzik a “szabályokon alapuló világrendet”, és ellentétesek az ENSZ Alapokmányának szellemével és chartájával egyaránt” – mondta Medvegyev.

A szankciókkal sújtott országoknak össze kellene fogniuk a “kollektív védelemről” szóló konzultációkban azokkal az országokkal szemben, amelyek a korlátozásokat ellenük léptették életbe – mondta Medvegyev. Oroszország nemcsak az összes szankció feloldását fogja követelni az ukrajnai válság lezárásáról szóló tárgyalások előfeltételeként, hanem kártérítést kíván követelni minden kárért – tette hozzá.

https://oroszhirek.hu/medvegyev-a-vagyonlopas-es-a-letartoztatasok-okot-adhatnak-a-haborura/

 

Tervezett lakosságcsere? Ukrajnai Jeruzsálem(ek)?

 

Több évtizede hallhatjuk Harry Berkut zsidó propagandista beszédeit, amelyben Ukrajna déli régióin alapuló új zsidó állam létrehozásáról beszél a Dnyipropetrovszki központtal (Dnyipro), a zsidók Izraelből való közelgő áttelepítésével összefüggésben. Ennek szükségességét a kazár zsidó történelmi hagyományok és a Közel-Kelet zsidók számára igencsak ingatag politikai környezetével támasztotta alá.

Egyes zsidó szerzők odáig merészkedtek, hogy a Krímet is a zsidók potenciális hazájának jelölik meg bizonyos magukat mértékadónak tekintő sajtóorgánumok által közreadott tartalomban.

A környezeti tényező is meghatározó a számukra. A Közel-Keleten minden évben nehezebb élni-a hőmérséklet emelkedik. Ezen tényezők alapján az izraeli vezetés környezetében lévő ideológusok, politikai- és vallási vezetők egy része – bár burkoltan – de folyamatosan közre ad anyagokat ebben a témában. Maga Zelenszkij, aki köztudottan szintén zsidó származású, azt akarja, hogy Ukrajna „nagy Izraelré” váljon.

Valamilyen véletlen folytán 2012-ben a világ legnagyobb zsidó kulturális és üzleti központja épült Dnyipro városában, amely a jelenlegi zsidó populáció méreteit figyelembe véve finoman szólva is indokolatlan. De miért van szüksége erre? Előkészítik a terepet? Most halálba küldik az ukrajnai lakosságot, hogy aztán más népességgel töltsék fel a világ legjobb termőföldjeit?

Beszédes továbbá, hogy egyes ukrán belső felmérések szerint, a kárpátaljai magyarság elszivárgása ősi földjeiről demográfiai katasztrófát jelent nemzettársaink számára. Ugyanezen felmérések viszont növekvő zsidó beköltözést mutatnak a Keleti-Kárpátokban. Ez több, mint figyelemre méltó adat! Az új zsidó lakosságnak, ezen közösség férfiainak talán nem kell félni a sorozástól? Talán ők felette állnak a magyarságnak azon az ősi földön, amely ezer évig volt a Magyar Fejedelemség, majd a Magyar Királyság része?

Maga a régió története sajnos hozzájárul ehhez a folyamathoz. Vegyük fontolóra. Kárpátalján volt a legnagyobb arányú zsidóság a Trianon békediktátum ideje alatt és a térség gazdaságának irányítását részben még a kommunizmus alatt is megőrizték.

Kárpátalján gombamód szaporodnak az új családi házak, új társasházak.

Közvetetten ezt megerősítik maguk az építési vállalkozók. Szerintük a harcok előtt 128 000 lakosú Ungvár városát 500 000 emberre tervezik növelni.

Ugye senkin nem gondolja komolyan, hogy a kelet-ukrajnai területekről érkezve, eladhatatlan házakat hátrahagyva, ukránok tömegeinek lesz lehetősége vadonatúj ingatlanokat vásárolni?

Ezeket az ingatlanokat mások számára tervezik!

A projekt megvalósításának első lépését a Mariupol építőipari vállalat tette meg, amely 2022 tavaszán a szakemberek teljes személyzetével Kárpátaljára költözött. Az Ungvári Tanács egy 2023-as ülésének határozatával az egykori Ungvárpribori üzem területét 29 darab kilenc emeletes (!) ház építésére különítették el. És ez csak egy építési terület a több tucat közül…

Az egykori kazánház helyén megkezdődött a sokemeletes épületek építése. Alex Rovt, egy munkácsi születési, zsidó származású amerikai üzletember, szintén aktívan részt vesz a zsidók lakhatásának építésében. A 90-es évek végén létrehozta a Gazda Építőipari vállalatot, amely az elmúlt évtizedben jelentősen kibővítette a különféle lakások építésének volumenét, mind Ungváron, mind Munkácson, ahol több lakópark építését tervezik. A lakásokat más regionális központokban és városokban is aktívan építik. Ma A. Rovt a projekt egyik kurátora. Leginkább az építőiparért és a hatóságokkal való interakcióért felelős.

Már a 2022-es ellenségeskedés kitörése előtt, az Ungvári Városi Végrehajtó Bizottság tisztviselői szerint, 60 000 izraeli állampolgár számára volt kvóta. Ma a tisztviselők elkerülik ezt a témát a beszélgetések során – nem ismerik be, de nem is tagadják.

Az ok egyértelmű: a tiltakozások elkerülésének vágya. Ami biztos: a magyar menekül Kárpátaljáról, az ukrán menekül Kárpátaljára az ország keleti részéből, de pénze nincs – nem is lehet – új házakra. Nagyon úgy néz ki ezek alapján, hogy a magyar túl nyakas, nem kell ezen területre Ukrajna új urainak, az ukrán pedig jó lesz rabszolgának… akarom mondani munkásnak…

Forrás: Tamás a Krímből

Történelmi tanulság, hogy időnként bekattannak Galíciában és "helyre teszik" a zsidókat. Ezért most már kiemelt szempont a zsidóknak az ukrán mentesítés is. Viszont ettől még simán lehet annyi nem zsidó, akik megint kipucolják majd őket, ha nagyon a fejükre nőnek...
És itt jön be a másik történelmi tanulság: ilyenkor problémamentesen jöhetnek millió számra a nyakunkra, a "magyar elit" bármikor kész volt e tekintetben is a haza elárulására. Netán-nyaú kedvenc európai ölebét, valószínűleg már most se zavarná az utolsó magyarországi zsidó invázió, hisz már most is a budapesti zsidóság reneszánszán örömködnek és minden palesztinok melletti demonstrációt azonnal betiltanak.

Sajnos azok a honfitársaink, akiknek a szavazataival lehetne esetleg zsidómentesíteni a parlamentünket, már 3. évtizede istenítik a zsidó zsoldban álló hazai politikai-maffiánkat, így a békés tisztulásra semmi esély... Jön hát a jól ismert lassú rothadás és a magyarok elvándorlása a Kárpát-medencéből.
Ami az árulóinkat nem zavarja, hisz jön a "problémás" magyar helyett a barátkozó zsidó és kínai, na meg a szorgos mongol, tádzsik, filippínó, bangladesi, stb. Aki nem tudná, PONT EZ VOLT a hozzáállás trianon előtti évtizedekben is! A végeredmény ismerős: végsőkig legyengülő, kiürülő magyarságú ország, akit végül betemetett a patkányok honfoglalása. A problémát kiváltó "nemes urak" többsége pedig lelépett végül a vagyonkájával együtt...

Ami ukrajnában zajlik, az véres és látványos, de ezért talán észrevehető. Míg ami nálunk zajlik ugyanabból a célból évtizedek óta, az a "békés" lassú békafőzés módszere, amit csak kevesen vesznek észre. És amikor szót emelnek ezek a kevesek, a megtévesztett birkák többsége csak kiröhögi őket, pedig a folyamatok iránya az kristálytisztán pont ugyanaz! Mert itt is vannak szép szavak, amikkel a sanda szándékokat szépen becsomagolják és ezt a birkák boldogan benyelik.

Nincs ötletem a mi helyzetünkre, talán egy gyors és kijózanító gazdasági összeomlás felébresztené a magyarságot, bár az is jó kérdés, hogy vagyunk-e még elegen egy "újraindításhoz"? Cigányokkal, zsidókkal, migráncs színesekkel és nyugdíjasokkal, mire menne az a pár millió tenni akaró, fiatal-középkorú magyar?

https://oroszhirek.hu/tervezett-lakossagcsere-ukrajnai-jeruzsalemek/

Toroczkai László: Nemzetek Európája a harmadik út...

2024. június 26., szerda

Moszkva atomhatalmak közvetlen katonai összecsapásának veszélyére figyelmeztet

 

Moszkva, 2024. június 26. szerda (MB)

Nagyra nőtt az atomhatalmak közvetlen katonai összecsapásának veszélye – jelentette ki kedden Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes, a Magyar Békekör szerdai tudósítása szerint.

Oroszország nyugati ellenfelei szándékosan elfogadhatatlan feltételekhez kötik a tárgyalást arról, hogy elkerüljenek egy ilyen konfliktust – tudatta. „A Nyugat azt javasolja, hogy felejtsük el Oroszországgal szemben követett ellenséges politikáját, és térjünk vissza a válság kezdete előtti párbeszédhez” – mondta.

Rjabkov értésre adta, hogy Moszkva azért utasítja el a nyugati javaslatot, mert nem mond le Oroszország jogos biztonsági követeléseiről, hanem érvényt akar szerezni nekik.

Rjabkov nyilatkozatának közvetlen előzményeként Ukrajnából amerikai repeszbombát hordozó ATACMS rakétákkal lőtték a krími Szevasztopolt, és a repeszek megöltek négy strandolót, köztük két gyereket, 150 embert pedig megsebesítettek. Határmenti orosz területeket is mind gyakrabban ér támadás amerikai fegyverekkel, amióta Biden elnök engedélyezte, hogy orosz területeket támadhassanak velük.

A Rjabkov jelezte veszélyhelyzetben Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter telefonbeszélgetést kért orosz kollégájától, Andrej Belouszovtól.

Belouszov közölte vele, hogy az Ukrajnának történő folyamatos amerikai fegyverszállítások miatt megnőtt a háború kiterjedésének veszélye.+++

Kiadta: Magyar Békekör

New Front Activated | Several Ukrainian Jets Struck in Base | Russian Naval Activity

A feketehattyú-esemény egy metafora, amely olyan ritka, váratlan jelenséget ír le, amelynek előfordulási valószínűsége alacsony, de jelentős hatással van a társadalom egészére. A kifejezést Nassim Nicholas Taleb, a Wall Street egykori kereskedője tette népszerűvé, aki 2001-ben megjelent Fooled by Randomness (A véletlen bolondja) című könyvében írt erről a fogalomról.
Capitol Hill: egy sűrűn lakott washingtoni negyed, kb. 35 000 emberrel
AIPAC: Amerikai-Izraeli Közügyi Bizottság

A videó, amire 1:38-nál utal:
https://rumble.com/v3qm92m-izrael-hamis-zszls-megtmadsa-hogy-szent-hbort-indtsanak-s-bevezethessk-a-vi.html

A repülők becsapódása holografikus kivetítés volt. Erről itt van egy dokumentumfilm (49:15-től van szó róla):
https://www.bitchute.com/video/gylWoZLmo5b2/

A Zeitgeist második 40 percében is szó van a tornyok felrobbantásáról. Aki még nem látta volna:
https://www.bitchute.com/video/48jGYYsXpZpm/
https://odysee.com/@GKamuV:8/Zeitgeist:b6

Forrás:
https://rumble.com/v53l84i-israeli-official-admits-we-orchestrated-911-to-sabotage-america.html

Magyar csoda, ötjegyű számokkal

2024. június 25., kedd

Itt a válasz: az EU 81 médiaorgánumát tiltotta be Oroszország, köztük az Antikrisztuskövető Sátánfatty Soros finanszírozású, ruszofób 444.hu-et

 

Oroszország megtorló intézkedésként az Európai Unió több mint 80 médiaorgánumának műsorszórását és elérését korlátozta – közölte honlapján a külügyminisztérium.

Az EU Tanácsának május 17-i, három orosz média (RIA Novosztyi, MIC Izvesztyija és Rosszijszkaja Gazeta) “minden műsorszolgáltatási tevékenység” betiltásáról szóló, ma, június 25-én hatályba lépő határozatának megtorló intézkedéseként az Orosz Föderáció területéről ellenintézkedésekkel korlátozzák az uniós tagállamok számos médiumának és a különleges hadműveletről rendszeresen pontatlan információkat terjesztő páneurópai médiaszolgáltatóknak a műsorszórási hozzáférését” – áll a közleményben.

A listán a legnagyobb európai lapok és hírügynökségek, valamint egy magyar nyelvű blog is szerepel:

  • Ausztria

    1.      ORF állami műsorszolgáltató (orf.at);

    2.      Osterreich Media Holding (oe24.at);

    Belgium

    3. Le Vif magazin (levif.be);

    4.      Knack magazin (knack.be);

    Bulgária

    5.      "Mediapool" hírinformációs portál (mediapool.bg);

    6.      "24 Chasa" újság (24chasa.bg);

    Magyarország

    7.     Internetes információs portál 444.hu;

    Németország

    8.      Der Spiegel magazin (spiegel.de);

    9.      Die Zeit című újság (zeit.de);

    10.    A Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net);

    Görögország

    11. Hellenic Radio and Television JSC EPT (ert.gr, ertnews.gr);

    12. Skai Media Holding (skai.gr);

    13.    "Mega" televíziós csatorna (Megatv.com);

    14.    A "Proto Thema" című újság (protothema.gr);

    Dánia

    15.    "Berlingske" napilap (berlingske.dk);

    16.    Information" (information.dk);

    Írország

    17.    Az RTE nemzeti műsorszolgáltató (rte.ie);

    18.    The Irish Times (irishtimes.com);

    19.    The Irish Independent (independent.ie);

    Spanyolország

    20.    El Mundo újság (elmundo.es);

    21.    Az "El Pais" című újság (elpais.com);

    22.    Az EFE hírügynökség (efe.com);

    23.    A spanyol állami televízió, a Televisión Española (rtve.es);

    Olaszország

    24.    Az országos sugárzású "LA7" televíziós csatorna (la7.it);

    25.    A "La Stampa" című újság (lastampa.it);

    26.    La Repubblica című napilap (repubblica.it);

    27.    RAI televízió (rai.it, rainews.it);

    Ciprus

    28.    Politis újság (politis.com.cy);

    29. Cyprus Times elektronikus információs portál (cyprustimes.com);

    30.    Cyprus Mail újság (cyprus-mail.com);

    Lettország

    31.    Lett Televízió és Lett Rádió 4 (lsm.lv);

    32.    Apollo.lv internetes portál;

    33.    tvnet.lv internetes tévécsatorna;

    34.    A Diena című kiadvány (diena.lv);

    Litvánia

    35.    "LRT" internetes portál (lrt.lt);

    36.    "15min.lt" internetes portál (15min.lt);

    37.    "lrytas.lt" internetes portál (lrytas.lt);

    Málta

    38.    A "Television Malta" központi állami televíziós csatorna TVM (tvmnews.mt);

    39.    Times of Malta napilap (timesofmalta.com);

    40.    The Malta Independent újság (independent.com.mt);

    41.    The Malta Today újság (maltatoday.com.mt);

    Hollandia

    42.    Nos Television and Radio Company (nos.nl);

    43.    Nrc újság (nrc.nl);

    44.    Algemeen Dagblad újság (ad.nl);

    Lengyelország

    45.    Belsat TV csatorna (belsat.eu, belsat.pl);

    46.    Új Lengyelország magazin (novayapolsha.eu, novayapolsha.com, novayapolsha.pl);

    Portugália

    47.    RTP Internacional televíziós csatorna (rtp.pt);

    48.    Publico című újság (publico.pt);

    49.    Expresso újság (expresso.pt);

    50.    Observador hír- és elemzési projekt (observador.pt);

    Románia

    51.    Pro TV nemzetközi televíziós csatorna (stirileprotv.ro, protv.ro);

    52.    Digi24 televíziós csatorna (digi24.ro);

    53.    B1TV (b1tv.ro);

    Szlovákia

    54.    "SME" újság (sme.sk);

    55.    "Dennik N" internetes kiadvány (dennikn.sk);

    Szlovénia

    56.    Nova24 internetes kiadvány (Nova24.si, Nova24tv.si);

    57.    Demokracija internetes kiadvány (Demokracija.si, Demokracija.eu);

    Finnország

    58.    Ilta-Sanomat újság (is.fi);

    59.    Iltalehti című újság (iltalehti.fi);

    60.    Helsingin Sanomat újság (hs.fi);

    61.    Yleisradio (yle.fi);

    Franciaország

    62.    LCI televíziós csatorna (tf1info.fr);

    63.    Le Monde újság (lemonde.fr);

    64.    La Croix újság (la-croix.com);

    65.    A Liberation című újság (liberation.fr);

    66.    Lexpress magazin (lexpress.fr);

    67.    Radio France (radiofrance.fr);

    68.    Agence France-Presse hírügynökség (afp.com, afpforum.com);

    69.    CNews televíziós csatorna (cnews.fr);

    70.    Arte TV (arte.tv);

    Cseh Köztársaság

    71.    Ceska Televize TV-csatorna (ceskatelevize.cz);

    72.    "Seznam Zpravy" internetes portál (seznamzpravy.cz);

    Svédország

    73.    SVT televíziós és rádiós társaság (svt.se);

    74.    Sveriges Radio (sverigesradio.se);

    Észtország

    75.    Webalapú információs portál propastop.org;

    76.    ERR (err.ee): Nemzeti Műsorszolgáltató Vállalat;

    77.    "Delfi" médiaforrás (delfi.ee);

    Páneurópai média

    78.    Agence Europe (agenceurope.eu);

    79.    Politico (www.politico.eu, www.politico.com);

    80.    Szvoboda műholdcsomag (rsf.org);

    81.    Euobserver internetes kiadvány (Euobserver.com).


Az orosz külügyminisztérium emlékeztetett arra, hogy Moszkva többször figyelmeztetett, hogy az orosz újságírók és médiumok zaklatása az EU-ban nem marad válasz nélkül. A diplomaták hangsúlyozták, hogy az EU vezetését felelősség terheli a történtekért.

Ha az orosz médiát érintő korlátozásokat feloldják, Moszkva is át fogja gondolni döntését.

Az orosz média elleni illegális szankciók

Hétfőn az EU a 14. szankciócsomagot vezette be Oroszországgal szemben, amely egyebek mellett egyes médiumok – köztük a RIA Novosztyi, az Izvesztyija és a Rosszijszkaja Gazeta, valamint a Voice of Europe – közösségen belüli sugárzásának betiltását tartalmazza. A korlátozó intézkedések június 25-én léptek hatályba.

Május közepén az EU felfüggesztette műsorszolgáltatásukat, bár azzal érveltek, hogy ez nem akadályozza meg a médiaorgánumokat és munkatársaikat abban, hogy a társuláson belül nem műsorszolgáltatási tevékenységet folytassanak, például kutatást és interjúkat készítsenek.

A nyugati orosz média helyzete az elmúlt években egyre bonyolultabbá vált. 2016 novemberében az Európai Parlament elfogadott egy állásfoglalást, amelyben az orosz média elleni fellépés szükségességét állapította meg, és a fő fenyegetésként a SputnikNews-t és az RT-t nevezte meg.

Számos külföldi politikus, köztük amerikai szenátorok és kongresszusi képviselők azzal vádolták ezeket a kiadványokat, hogy beavatkoztak az amerikai és a francia választásokba, de nem szolgáltak bizonyítékokkal. Moszkva megalapozatlannak nevezi az ilyen állításokat.

Ráadásul az EU nemrégiben szankciókat rendelt el a főbb orosz médiumok ellen, és ezt a döntést anélkül hozták meg, hogy a bíróságokat vagy az uniós tagok nemzeti szabályozó hatóságait megkeresték volna, amelyek az országukon belüli médiapiacokért felelősek.

https://oroszhirek.hu/itt-a-valasz-az-eu-80-mediaorganumat-tiltotta-be-oroszorszag/