2024. június 15., szombat

EKB - a globális árnyékkormány pénzügyi karja!

Az Európai Központi Bank (EKB) független hatóság, és csak az euró árstabilitása és az euró övezet gazdasági növekedése iránt elkötelezett? Vagy ez egy világméretű, nem választott kormány része, amely mindent a háttérből irányít és kormányoz. És milyen következményekkel jár majd a digitális euró bevezetése a lakosságra nézve? Miért válnak a polgárok a digitális euró használata által átláthatóvá és manipulálhatóvá? Maradjon velünk, és kompetens válaszokat fog kapni a fent említett vitás kérdésekre. Az Európai Központi Bankot, röviden EKB-t, 1998. június 1-jén alapították. Ernst Wolff pénzügyi szakértő szerint különleges helyet foglal el a világ összes központi bankja között. Wolff szerint ennek az az oka, hogy egy olyan valuta monetáris politikáját határozza meg, amely nem csak egy országban, hanem az úgynevezett eurózóna összesen 20 országában hivatalos fizetőeszköz! Ez tehát alapvetően a pénzügyi rendszer egyre inkább központosított irányítása felé tartó fejlődés része. Az EKB jelentőségét a globális pénzügyi rendszerben az a tény is mutatja, hogy az euró a világszerte forgalmazott valuták rangsorában az amerikai dollár után a második helyen áll. A polgárok az EKB-t elsősorban Christine Lagarde, fellépéseiböl ismerik, aki 2019 óta az EKB elnöke, amikor a kamera elé áll, hogy bejelentse az eurózóna aktuális kamatlábát. Az egyik projekt, amelyet az EKB már jó ideje tervez, a digitális euró bevezetése. A digitális eurót CBDC-nek, azaz központi banki digitális valutának is nevezik. A műsor későbbi részében megvizsgáljuk, hogy a digitális euró bevezetése milyen következményekkel jár a lakosságra nézve. Először is, meg kell értenünk: Mik az EKB céljai és eredete, és kit szolgál?
Az EKB eredete Az EKB eredete 1988-ra nyúlik vissza. Ebben az évben az Európai Tanács célul tűzte ki a Gazdasági és Monetáris Unió, röviden GMU megvalósítását. Megbízott egy bizottságot, amelynek elnöke Jacques Delors, az Európai Bizottság akkori elnöke volt, hogy dolgozza ki az unió felé vezető konkrét lépéseket. 1989-ben Delors egy új tervet terjesztett elő a monetáris unióról, amely az Európai Gazdasági és Monetáris Unió alapja lett. Azt javasolta, hogy a GMU-t három egymásra épülő szakaszban valósítsák meg. Végül 1999. január 1-jén a 15 tagállamból 11-ben bevezették az eurót elektronikus fizetőeszközként, így Európában több mint 300 millió ember fizetőeszköze lett. Az első három évben az euró kezdetben láthatatlan volt, mivel ez idő alatt csak számviteli célokra használták, például az elektronikus fizetésekhez. Az eurókészpénz 2002. január 1-jén került bevezetésre, és rögzített átváltási árfolyamon váltotta fel a nemzeti valuták bankjegyeit és érméit. Ma az Európai Unió 27 tagállamából 20-ban az euróbankjegyek és -érmék törvényes fizetőeszközök. Az EKB alapító atyái és hátterük Jacques Delors [1925-2023] Mint már említettük, Jacques Delors dolgozta ki azt a tervet, amely végül a monetáris unióhoz és az EKB létrehozásához vezetett. Az egyik legbefolyásosabb európai politikusnak tartották, 1985 és 1995 között az Európai Bizottság elnöke volt. Jacques Delors szabadkőműves volt, és mint ilyen, tagja volt a Johannis és Montesquieu szabadkőműves páholyoknak. Egyik legközelebbi barátja 2023-ban bekövetkezett haláláig Étienne Davignon szabadkőműves volt. Hosszú ideig ő volt az exkluzív Bilderberg-csoport elnöke. Delors és Davignon 1983-ban társalapítói voltak az Európai Ipari Kerekasztalnak. Ezt az agytrösztöt azzal a céllal alapították, hogy stratégiailag befolyásolja az európai fejlődést. Étienne Davignon az EUobserver online újságnak nyilatkozva elismerte, hogy a Bilderberg Klub részt vett az euró létrehozásában az 1990-es években.
Báró Lámfalussy Sándor [1929-2015] Ö egy magyar-belga közgazdász volt. 1994 és 1997 között Lámfalussy a frankfurti Európai Monetáris Intézet, az Európai Központi Bank elődjének elnöke volt. Mint ilyen, döntő szerepet játszott az euró bevezetésében. Lámfalussy Sándor szintén szabadkőműves volt, és 1983-ban, 1986-ban, 1988-ban és 1992-ben részt vett a Bilderberg-konferencián.
Niels Thygesen A nemzetközileg legelismertebb dán közgazdászként és az "euró atyjaként" ismert. 1988 és 1989 között Niels Thygesen volt a Delors-bizottság egyetlen akadémiai tagja. Thygesen 1979-től tagja volt a Trilaterális Bizottságnak, és 1981 és 2004 között ennek a végrehajtó bizottsági tagja volt. 1988 óta tagja a Bilderberg-csoportnak.
Miguel Boyer [1939-2014] A spanyol közgazdász és politikus is az egyik kulcsszereplője volt a Jacques Delors által vezetett, az Európai Monetáris Uniót létrehozó bizottságnak. 1989-től tagja volt a Bilderberg csoportnak. Összefoglalva, egyértelmű, hogy az Európai Központi Bank megalapítása mögött álló valamennyi kulcsszereplő tagja volt a Bilderberg csoportnak vagy a Trilaterális Bizottságnak, vagy nagyon szoros kapcsolatban állt velük.
Mi a Bilderberg csoport és kik a Trilaterális Bizottság tagjai? A Bilderberg csoportot [1954-ben] David Rockefeller kezdeményezésére alapították. A Bilderberg csoport mellett Henry Kissingerrel és a globális stratégával, Zbigniew Brzezińskivel együtt megalapította a Trilaterális Bizottságot is. A Trilaterális Bizottság az 1972-es Bilderberg találkozóra nyúlik vissza, amelyen David Rockefeller javasolta a létrehozását. Ma a Bilderberg csoportot egy Irányítóbizottság vezeti, amely körülbelül 35 főből áll. Az Irányítóbizottság a világ számos országában egyfajta árnyékkormányként tevékenykedik. David Rockefeller, Henry Kissinger és Zbigniew Brzeziński szintén szabadkőművesek voltak. A Bilderberg konferencia 1954 óta a világ vezetőinek exkluzív találkozója. Évente egyszer zárt ajtók mögött kerül rá sor – mindenféle nyilvánosság nélkül, teljes titokban. A konferencia előtt kevéssé ismert résztvevők gyakran röviddel a Bilderberg látogatásuk után magas pozíciókban találhatók.
Most az EKB korábbi és jelenlegi elnökeit vesszük szemügyre.
Az EKB korábbi és jelenlegi elnökei Willem Duisenberg [1935-2005] 1998-2003 között az EKB elnöke. Holland politikus és közgazdász, 1998 és 2003 között a Frankfurt am Main-i Európai Központi Bank első elnöke volt. Az euró 2002-es bevezetése az ő elnöksége alatt hozta meg számára a "Mr. Euro" becenevet. Az ő aláírása szerepel a 2003-ig nyomtatott összes euróbankjegyen. 1978-tól kezdve rendszeres résztvevője volt a Bilderberg konferenciának, és hosszú ideig tagja volt David Rockefeller Bilderberg csoportjának vezetőségi bizottságának.
Jean-Claude Trichet EKB-elnök 2003-2011 között 1978-ban Valéry Giscard d'Estaing volt francia elnök tanácsadója lett. 1993-ban nevezték ki a francia központi bank élére. Jean-Claude Trichet szabadkőműves, és a Rockefeller család által alapított Harmincas Csoport igazgatótanácsának tagja, amely egy vezető pénzügyi szereplőkből álló zártkörű magán klub. Ő a Kissinger és Rockefeller által alapított Trilaterális Bizottság európai elnöke. A Bilderberg csoport vezetőségi bizottságának is régóta tagja volt.
Mario Draghi az EKB elnöke 2011-2019 között Olasz jegybankár, aki 2021. február 13-tól 2022. október 22-ig volt olasz miniszterelnök. Draghi 2006 és 2011 között az olasz központi bank elnöke volt. Szabadkőműves, és 1994-ben, 1995-ben, 2002-ben, 2004-ben és 2007-ben részt vett a Bilderberg konferencián. Ő is tagja a Rockefeller család által alapított Harmincas Csoportnak.
Christine Lagarde 2019-től az EKB elnöke Francia politikus és ügyvéd. Lagarde 2011 és 2019 között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója volt. Lagarde tagja a Bilderberg csoportnak, és 2009-ben, 2013-ban, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben is részt vett a Bilderberg konferencián. Lagarde továbbá tagja a The Ring és az Edmund Burke szabadkőműves páholyoknak is.
Végül pedig az EKB alelnökei következnek.
Vítor Constâncio - az EKB alelnöke 2010-2018 között Részt vett a Bilderberg konferencián 1978-ban, 1979-ben és 1988-ban.
Luis de Guindos - az EKB alelnöke 2018 óta A 2013-as és 2017-es Bilderberg konferencia résztvevője.
Tisztelt hölgyeim és uraim, egyre világosabbá válik, hogy a Bilderberg csoport, a Trilaterális Bizottság és vezetőik igen jelentös kapcsolatokkal és befolyással rendelkeznek az EKB és döntéshozói felett. E két ellenőrző központ célkitűzései ma már közismertek. David Rockefeller 1994-ben az ENSZ Gazdasági Bizottsága előtt így nyilatkozott: "Egy globális átrendeződés küszöbén állunk - már csak egy megfelelő, mindent átfogó válságra van szükségünk, és a nemzetek bele fognak egyezni az új világrendbe". Összefoglalva tehát azt kell mondanunk, hogy a Bilderberg-csoport és a Trilaterális Bizottság egy globális árnyékkormányként jött létre, hogy lépésről lépésre, a lakosság figyelme nélkül készítse elő ezt az új világrendet. Az EKB létrehozása egy ravasz húzás, melyet úgy kell tekinteni, mint az új világrend fokozatos megvalósítását a pénzügyi szektorban. Az EKB létrehozása volt a következő lépés a korábbi nemzeti központi bankok ellenőrzésének és irányításának nemzetközi kiterjesztése felé. Ez azt jelenti, hogy a központi bankokat nem az államok, hanem a magántulajdonban lévő dróthúzók irányítják. Az EKB tehát azt a célt szolgálja, hogy olyan globális pénzügyi rendet hozzon létre, amely nemzetközi irányítók kezében van, és amely a nemzetállamoktól elvonja az ellenörzest. Ezt megerősíti az is, amire Ernst Wolff pénzügyi szakértő is rámutat, hogy a polgároknak és az adófizetőknek nincs befolyásuk az EKB-ra. Ernst Wolff megjegyzi: "Az EKB-t 1998-ban, három évvel az euró bevezetése előtt alapították, székhelye Frankfurt am Main-ban van. 2015 óta a mintegy 2500 alkalmazottja egy olyan épületben lakik, amelyet az adófizetők pénzéből, összesen 1,3 milliárd euró értékben építettek kifejezetten a számukra. Az EKB irányítása egy nem választott, hanem az EU-tagállamok pénzügyi és gazdasági miniszterei által javasolt, és az EU állam- és kormányfői által kinevezett Igazgatóság kezében van. Az EKB tehát nem áll a választók ellenőrzése alatt."
Digitális központi banki fizetőeszköz bevezetése A polgárok fokozatos megfigyelése. Mint már említettük, az EKB egy ideje már a digitális jegybankpénz bevezetésére összpontosít. Az EKB 2020 októberében a "Jelentés a digitális euróról" című dokumentumában felvázolta, hogyan kellene nagyjából megtervezni a digitális eurót. Norbert Häring pénzügyi szakértő szerint ez lényegében az EKB által valamennyi polgár számára vezetett hitelszámlákat jelent majd, amelyekhez a polgároknak a kereskedelmi bankokon keresztül közvetlen vagy közvetett hozzáférésük lesz, hogy a hitelegyenleggel fizethessenek, vagy pénzt kapjanak erre a számlára. Milyen következményekkel jár a digitális központi banki valuták bevezetése és különösen a digitális euró bevezetése az uniós polgárok számára? Norbert Häring pénzügyi szakértő szerint a digitális euró bevezetése az emberek pénzügyi magánéletének titkos felszámolását szolgálja! Ennek oka, hogy az Európai Központi Bank nem hajlandó garantálni a polgárok anonimitását a digitális euróval történő fizetések során. Mivel a digitális euró használata során nem biztosított a magánélet védelme, az Európai Központi Bank részletes naplót készíthet mindenki életéről a digitális fizetési tranzakciók révén. Ez évtizedekig tárolható, és folyamatosan automatikusan ellenőrizhető az EKB által meghatározott gyanús minták tekintetében. A pénzügyek területén és az EKB segítségével egy olyan átlátható állampolgár jön létre, akit minden lépésnél ellenőrizni lehet. Ez minden polgárt átláthatóvá tesz ezen agytrösztök és az árnyékkormány számára. A digitális központi banki valuták bevezetése által lépésről lépésre közelebb jön a polgárok zökkenőmentes és globális felügyelete! A Világgazdasági Fórum, röviden WEF, egy 2024. áprilisi cikkében azzal büszkélkedik, hogy a központi bankok 98%-a jelenleg CBDC-programokat, azaz digitális jegybanki valuták bevezetésére irányuló programokat folytat. Ez nem véletlen. Klaus Schwab, a WEF elnöke a Bilderberg-csoport vezető testületének is tagja. A CBDC digitális jegybankpénz bevezetésével kapcsolatban sok figyelmeztető vélemény hangzik el. "Mindenkinek, akinek fontos a gazdasági szabadság, óvakodnia kell a központi banki digitális valutáktól, a CBDC-ktől, mivel ezek jelentik talán a legnagyobb fenyegetést az emberi szabadságra az oltási útlevelek bevezetésének kísérlete óta." Hölgyeim és uraim, az emberek ellenőrzésének képessége a közelgő CBDC-k és a kapcsolódó kockázatok révén rendkívül fontos. A Kla.TV-nek adott interjújában a jól ismert újságíró, James Corbett is kifejtette, hogy a digitális központi banki fizetőeszközökkel való visszaélések lehetőségei fennállnak: "A legrosszabb rémálom az lenne, ha egy kormányzathoz kötődő szervezet diktálná, hogy hol, mikor, miért és hogyan költheti el a pénzét, mire és mennyit. És úgy értem, a határ a csillagos ég. Nincs határa azoknak a módoknak, lehetőségeknek, amelyek a központi bankok előtt megnyílnának a viselkedésünk manipulálására. Példaként megnézhetjük, hogy mi történt az elmúlt néhány évben, például Ausztráliában, Franciaországban és más helyeken, ahol különböző típusú lezárások voltak, ahol alapvetően egy vagy öt kilométeres földrajzi körre korlátozták a lakóhelyünk körüli mozgásszabadságot. És ez elég kemény dolog manapság. De egyre valószínűbbé válik, különösen a GPS-követéssel. És ha ezt kombináljuk a QR-kódokkal, amelyeket be kell szkennelnünk, hogy bizonyos helyekre bejuthassunk a mobiltelefonunkkal, és amelyek egy oltási igazoláshoz vagy mondjuk egy szociális hitelhez és természetesen egy digitális valutához kapcsolódnak. A digitális valutát úgy lehetne programozni, hogy ha a mobiltelefonja rájön, hogy egy kilométernél messzebb van az otthonától, akkor nem tud vásárolni semmit. Valahogy így. Ez csak egy példa a sok közül arra, hogyan lehet visszaélni vele." Ez az évtized egyik legfontosabb híre kellene legyen a médiában. Ezt az információt azonban következetesen és szinte teljesen eltitkolják! Ezért terjessze ezt az adást barátainak és ismerőseinek. Fedje fel a globális árnyékkormány cselszövéses machinációit a pénzügyi szektorban! Mert nem átlátható és így manipulálható polgárokra van szükség, hanem átlátható háttéri főszervezőkre valamint rejtett és embertelen céljaik világméretű nyilvánosságra hozatalára.

Szerző: ch. / mw.

Források/Linkek: EZB https://www.buchhaltung-einfach-sicher.de/finanzen/europaeische-zentralbank
https://infopoint-europa.de/de/europa-im-ueberblick/euro
EZB – Lexikon der Finanzwelt mit Ernst Wolff https://www.youtube.com/watch?v=nZedCIYOoy4
Christine Lagarde https://www.manager-magazin.de/finanzen/europaeische-zentralbank-
wird-christine-lagarde-erste-signale-fuer-zinswende-geben-a-9ea936d8- d37d-4f7c-b097-1688f7739653 Digitaler Euro https://norberthaering.de/bargeld-widerstand/digitaler-euro-bezahlkarten/
https://de.wikipedia.org/wiki/Europ%C3%A4ische_Zentralbank#Aufgabe
n_und_Ziele CBDC – digitale Zentralbankwährung https://www.zerohedge.com/economics/cashless-society-wef-boasts-98-
central-banks-are-adopting-cbdcs https://uncutnews.ch/bargeldlose-gesellschaft-wef-ruehmt-sich-dass-98-
der-zentralbanken-cbdcs-einfuehren/ https://de.wikipedia.org/wiki/Digitales_Zentralbankgeld
Ursprung der EZB https://www.buchhaltung-einfach-sicher.de/finanzen/europaeische-
zentralbank https://www.ecb.europa.eu/ecb/history-arts-culture/history/html/index.en.html
Jacques Delors Institut und Kuratorium https://de.wikipedia.org/wiki/Jacques_Delors
https://institutdelors.eu/en/our-organisation-and-financing/
Jacques Delors Freimaurer Buch Massoni. Società a responsabilità illimitata: La scoperta delle Ur- Lodges von Gioele Magaldi Jacques Delors und Étienne Davignon https://www.lesoir.be/558056/article/2023-12-27/etienne-davignon-jacques-delors-ete-un-formidable-president-de-la-commission
European Round Table for Industry https://kurier.at/wirtschaft/von-davos-bis-bilderberg-so-maechtig-sind-
die-eliten-zirkel/400729995 Bilderberger und Entstehung des Euro https://euobserver.com/9/27778
Bilderberger Teilnehmer 1954 ̶ 2008 https://contraganda.files.wordpress.com/2010/03/bilderberger_mitgliede
rliste.pdf Étienne Davignon https://de.wikipedia.org/wiki/%C3%89tienne_Davignon
https://news.bbc.co.uk/1/hi/world/americas/4290944.stm
Baron Alexandre Lamfalussy (1929 ̶ 2015) https://de.wikipedia.org/wiki/Alexandre_Lamfalussy
Alexandre Lamfalussy Freimaurer Buch Massoni. Società a responsabilità illimitata: La scoperta delle Ur- Lodges von Gioele Magaldi Niels Thygesen https://da.wikipedia.org/wiki/Niels_Thygesen
Miguel Boyer https://en.wikipedia.org/wiki/Miguel_Boyer
Trilaterale Kommission https://www.trilateral.org/about/members-fellows/
David Rockefeller und Henry Kissinger Freimaurer Buch Massoni. Società a responsabilità illimitata: La scoperta delle Ur- Lodges von Gioele Magaldi Präsidenten der EZB Wim Duisenberg https://de.wikipedia.org/wiki/Wim_Duisenberg
Jean-Claude Trichet https://de.wikipedia.org/wiki/Jean-Claude_Trichet
Jean-Claude Trichet Freimaurer Buch Massoni. Società a responsabilità illimitata: La scoperta delle Ur- Lodges von Gioele Magaldi Foto Jean-Claude Trichet und Mario Draghi https://www.flickr.com/photos/europeancentralbank/52942234776/in/alb
um-72177720308466472/ Mario Draghi https://de.wikipedia.org/wiki/Mario_Draghi
https://group30.org/members
Mario Draghi Freimaurer Buch Massoni. Società a responsabilità illimitata: La scoperta delle Ur- Lodges von Gioele Magaldi Christine Lagarde https://de.wikipedia.org/wiki/Christine_Lagarde
Christine Lagarde Freimaurer Buch Massoni. Società a responsabilità illimitata: La scoperta delle Ur- Lodges von Gioele Magaldi Vítor Constâncio https://de.wikipedia.org/wiki/Pr%C3%A4sident_der_Europ%C3%A4isch
en_Zentralbank Luis de Guindos https://de.wikipedia.org/wiki/Pr%C3%A4sident_der_Europ%C3%A4isch
en_ Zentralbank Aussage David Rockefellers https://www.kla.tv/26219
Digitaler Euro – Finanzexperte Norbert Häring https://norberthaering.de/bargeld-widerstand/digitaler-euro-
bezahlkarten/ WEF – CBDC-Einführung weltweit https://www3.weforum.org/docs/WEF_Modernizing_Financial_Markets_
with_Wholesale_Central_Bank_Digital_Currency_2024.pdf https://uncutnews.ch/bargeldlose-gesellschaft-wef-ruehmt-sich-dass-98-
der-zentralbanken-cbdcs-einfuehren/ https://www.zerohedge.com/economics/cashless-society-wef-boasts-98-
central-banks-are-adopting-cbdcs

2024. június 14., péntek

Ladóczki Éva: A GLOBÁLIS ELIT ÚJ VILÁGREND-TERVE EDDIG 3-SZOR BUKOTT EL:

 

-ELŐSZÖR:
A 20-as, 30-as években akarták létrehozni. Teddy Roosevelt és Woodrow Wilson elnöksége alatt Amerika mélyen a britek által irányított elitosztály befolyása alá került az Egyesült Államokban, és nemzetközi szinten egyaránt.
1919. május 30-án megalakult a Nemzetközi Ügyek Intézete (más néven Chatham House) . Az alapítók között volt a hatalmas befolyással rendelkező Jacob Schiff, Paul Warburg német-amerikai pénzember és Edward M. House Wilson-tanácsadó, akik elősegítették az Egyesült Államok Federal Reserve Systemének 1913-as megalapítását és részt vettek az orosz bolsevik forradalom finanszírozásában is.
1919-ben pedig a Round Table csoport létre hozta a Népszövetséget, és elindult az új világrendet célzó nemzetállami-ellenes program, amely nagyon csekély ellenállással söpört végig Európa és a Nemzetközösség nemzetein.
1920 márciusában akarták ratifikálni, de az Egyesült Államok Szenátusa 49-30 arányban megszavazta a Liga-szerződés és szövetség ratifikációjának elutasítását, az antiglobalista Warren Harding elnöknek köszönhetően.
Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a Liga ellenzőit eltették láb alól: Warren Harding 1922-ben osztrigamérgezésben halt meg, a német Walter Rathenaut pedig 1923-ban gyilkolták meg ..)))

MÁSODSZOR:
Ezt követően a teljes káosz alakult ki a kérdésben, majd a globális elit a 1929-33-as gazdasági válságot akarták felhasználni arra, hogy gyorsan keresztül vigyék az új világrend tervét, a bankárok diktatúráját.
De FDR ezt megakadályozta azzal, hogy az Egyesült Államok nem képviseltette magát, kvázi szabotálta a londoni konferenciát.
Az Egyesült Államok nélkül pedig nincs új világrend.
Franklin D.Roosevelt, egész életében komoly csatát vívott a Wall Street pénzemberei ellen, akik 1932.februárjában merényletet kíséreltek meg ellene, majd 1934-ben JP Morgan által támogatott katonai puccsal akarták eltávolítani.

HARMADSZOR:
Hitlert ugyan a Wall Street bankárai juttatták hatalomra azzal a céllal, hogy rajta keresztül hajtják végre az új világrend totalitárius világdiktatúráját.
De Hitler nem hajtotta végre a parancsot, és ő akart egyeduralomra törni, és az okkult erők hatása alá került.
Ezért szövetkezett ellene Oroszország és a Nyugat, hogy legyőzzék.
Hitler tudta, hogy a mennyiségi fölény miatt nem nyerheti meg a háborút, ezért expedíciókat szervezett Antarktiszra, és a háború után oda telepítette a katonai-hadi bázisát. Nem véletlen, hogy a közeli Argentínát választották menedéknek a náci tisztek.
1942-ben a nácik erődemonstrációt tartottal Los Angelesben, majd 1945-ben Washingtonban.
https://www.magyarhirlap.hu/tudomany/20230519-mi-volt-az-1942-es-los-angeles-i-legi-csata
https://en.wikipedia.org/wiki/1952_Washington,_D.C.,_UFO_incident
https://onlinetaltos.blog.hu/2020/02/09/az_1952-es_washingtoni_ufo_invazio
Ezt követően indult el Byrd adminális expedíciója, amit a nácik rommá zúztak.
Majd a legfőbb hatalmak részvételével létrejött a titkos Antarktiszi Egyezmény, amiről nem tudunk szinte semmit.

https://orvosokatisztanlatasert.hu/tucker-carlson-idos-idiotanak-nevezi-klaus-schwabot/

Putyin közölte az ukrajnai béketárgyalások feltételeit

Vlagyimir Putyin elnök szerint Ukrajnának el kell távolítania csapatait Oroszország új régióiból, mielőtt érdemi béketárgyalások kezdődhetnek.

Moszkva vitatja Kijev szuverenitási igényét öt, korábban ukrán terület felett, amelyek közül négy csatlakozott Oroszországhoz a folyamatban lévő ellenségeskedések során. A Donyecki és Luganszki Népköztársaságok, valamint a Herszon és Zaporozsjei régió lakói 2022 végén szavaztak az elszakadás mellett. Az ellenségeskedések bizonyos mértékben mindegyik régióban folytatódnak.

Az ukrán csapatokat el kell távolítani ezekről a területekről – mondta Putyin pénteken Szergej Lavrov külügyminiszterrel és más magas rangú orosz diplomatákkal tartott találkozóján.

„Hangsúlyozom: ezeknek a régióknak a teljes területéről, ahogyan azt a közigazgatási határaik meghatározták akkor, amikor [1991 augusztusában] Ukrajnához kerültek” – jelentette ki Putyin.

„A mi oldalunk tűzszünetet rendel el és megkezdi a tárgyalásokat abban a pillanatban, amint Kijev kijelenti, hogy kész meghozni ezt a döntést, és megkezdi a csapatok tényleges kivonását ezekből a régiókból, valamint hivatalosan is tájékoztat minket arról, hogy többé nem tervezi a NATO-csatlakozást” – ígérte az orosz vezető.

Putyin azután vázolta fel a feltételeket, hogy elítélte Kijev nyugati támogatóit, amiért állítólag megakadályozzák, hogy béketárgyalásokat folytasson Moszkvával, miközben Oroszországot a tárgyalások elutasításával vádolta.

„Arra számítunk, hogy Kijev a jelenlegi realitások alapján, függetlenül, az ukrán nép valódi érdekeitől vezérelve, és nem nyugati utasításra hozza meg az ilyen jellegű döntést a kivonulásról, a semleges státuszról és az Oroszországgal folytatott párbeszédről, amelytől Ukrajna jövőbeli léte függ” – jelentette ki Putyin.

Moszkva ezen a ponton nem fog elfogadni egy befagyasztott konfliktust, amely lehetővé tenné az USA és szövetségesei számára, hogy újra felfegyverezzék és újjáépítsék az ukrán hadsereget – állította Putyin. A kérdés teljes megoldásához az kell, hogy Kijev elismerje a négy új régiót, valamint a Krímet Oroszország részeként – hangsúlyozta.

„A jövőben mindezeket az alapvető elvi álláspontokat alapvető nemzetközi megállapodásokban kell rögzíteni. Ez természetesen magában foglalja az Oroszország elleni összes nyugati szankció feloldását” – jelentette ki Putyin.

Ezeknek a feltételeknek az elfogadása lehetővé teszi minden érintett számára a lapozást és a megromlott kapcsolatok fokozatos helyreállítását – mondta az elnök. Végül egy olyan páneurópai biztonsági rendszer jöhetne létre, amely a kontinens minden nemzet számára működik – tette hozzá Putyin, megjegyezve, hogy Moszkva évek óta erre az eredményre törekszik.

https://oroszhirek.hu/putyin-kozolte-az-ukrajnai-beketargyalasok-felteteleit-2/

Szerintem nem lehet Putyin olyan naív hogy azt higyje hogy ezt elfogadják Ukrajna gyarmatosítói, ezért azt gondolom hogy nem is hiszi, csak szembesítette őket a valósággal, meg azzal a ténnyel, hogy már most sokkal többet veszítettek, mintha Isztambulban megegyeztek volna. A Krím mellett újabb területeket veszítettek, amiket Oroszország érvényesnek tekint, a gyarmatot és a gyarmatosítókat meg ki nem szarja le.
Nyilvánvaló hogy a gyarmatosítók folytatják az erőlködést, aminek a következménye az lesz, hogy a következő orosz békeajánlatban már Kharkov Oroszországhoz tartozása is benne lesz. ()

A jelek szerint az Ukrajnának nevezett államtákolmány elérkezett arra mélypontra, hogy Putyin elő tudott állni e javaslattal.

Bizonyára, ő sokkal több információ birtokában van és reális lehetőségnek tartja a tűzszünet létrejöttét.
Ehhez kellene egy Egyesült Államok is, egy olyan, mely felismeri felelősségét a Föld-golyó és az emberiség jövőjével kapcsolatban. ()

Ép itt a lényeg: ha ezeket mondta Putyin, az nem jó jel...inkább egy vagy/vagy pontnál vagyunk, mintsem egy tűzszüneti lehetőség előtt. Irtam 10 napja a 8 nukleáris tengeralattjáró ről amin 300 atom uszkalt fel az Atlanti óceánra, errefel most pár napja a kubai orosz misszió...tehát elfogyott a türelem. Most ha nem kap Putyin normális választ és nem lát értelmét már a párbeszédben, akkor az emberiség jövőjét felejtsük el...előbb utóbb úgyis el fogjuk... (
)

A nyugati bűnszervezet nem akar békét, és minden békeajánlatot gyengeségnek értelmeznek.

Ukrajna megadására szólít fel Oroszország, ha Kijev nem fogadja el békefeltételeit

Bécs, Szolnyecsnogorszk, 2024. június 15. szombat (MB)

Mivel Élőhalott Zsebhitler Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken visszautasította Vlagyimir Putyin békefeltételeit, Moszkva legközelebb dokumentumban fogja javasolni a kijevi kormánynak, hogy adja meg magát – jelentette a Magyar Békekör tudósítója szombaton Konsztantin Gavrilovnak, a bécsi biztonsági és fegyverzetellenőrzési tárgyalásokon résztvevő orosz küldöttség vezetőjének a Rosszija-24 TV-ben elhangzott nyilatkozatára hivatkozva.

„Vannak olyan helyezetek, ahonnan többé nincs visszatérés. Oroszországnak legközelebb dokumentumban kell felajánlania a kijevi kormánynak, hogy mondjon le” – mondta Gavrilov.

Az orosz diplomata nyilatkozata két nappal az után hangzott el, miután Putyin elnök békekötést ajánlott a következő feltételekkel:

  1. Ukrajnának el kell ismernie a Krím, a Donyecki Népköztársaság, a Luhánszki Népköztársaság, továbbá Zaporozsje és Herszon megye Oroszországhoz tartozását;
  2. Ukrajnának jogilag kinyilvánítottan el nem kötelezetté és atomfegyvermentessé kell válnia;
  3. Ukrajnának le kell szerelnie (demilitarizálás) és nácitlanítania kell;
  4. Fel kell függeszteni a szankciókat Oroszország ellen;
  5. A béketárgyalás megkezdéséért Ukrajnának vissza kell vonnia fegyveres erőit a Donyecki Népköztársaságból, a Luhánszki Népköztársaságból, Zaporozsje és Herszon megyéből.

Az orosz békefeltételek teljesítésének nem szabnak határidőt ugyan, de a harci helyzet gyorsan változtathat rajtuk – adta értésre Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Szolnyecsnogorszkban.

Hazug Haramia Zelenszkij ultimátumnak minősítette, és visszautasította az orosz békefeltételeket. A lejárt mandátumú ukrán elnök úgy véli, hogy a békefeltételeket Kijev diktálhatja, az oroszoknak pedig ki kell vonulniuk Ukrajnából, ha békét akarnak. Álláspontját szeretné a svájci úgynevezett béke konferencián is keresztül vinni, amelyből Oroszországot kizárták.

Mivel Moszkvának nincs kivel tárgyalnia a békéről, Konsztantin Gavrilov bejelentése arra enged következtetni, hogy az orosz fél kilátásba helyezett kapitulációs ajánlatával még egy utolsó kísérletet tesz az ukrajnai konfliktus befejezésére, ha pedig Kijev ezt is visszautasítaná, mint az várható, akkor átfogó katonai műveletre szánná rá magát Ukrajnában – értékelte tudósítónk a kialakult helyzetet.+++

Kiadta: Magyar Békekör