2016. március 31., csütörtök

Petr Hlaváč: Merkelnek! – A német kormány arcul köpött bennünket

Üzenet a németeknek, hogy ne feledjék, mekkora óvatossággal „engedték” be Visegrád országait az EU-ba, ellentétben azzal, hogy hogyan lehet ma az EU-ba belépni, amikor elég csupán „felülni a migrációs hullámra”.
Emlékeznek a lengyel szerelőre?
Merkel Német Kancellár
Tisztelt Kormánya!
Szeretném önt megszólítani Csehország, Szlovákia, Magyarország és Lengyelország polgárainak nevében. Fel akarom idézni azokat az időket, amikor a Visegrádi 4-ek ezen országait kellett volna felvenni az EU-ba.
Emlékszik ezekre az időkre?
Emlékszik ezen idők fenoménjára; a tréfás rövidítéssel „lengyel szerelő”-ként ismert fenoménra?

Akkor az EU országok és polgáraik amiatt aggódtak, hogy a V4-eknek az EU-hoz való csatlakozása után, nem történik-e meg az Önök munkaerőpiacának tömeges elárasztása a mi polgáraink által. A poszttotalitáris, posztkommunista országok részére az Önök munkabérének nagysága valóban lényeges bevételt jelentett ezen országok polgárainak szemében. Négy országunk alázattal respektálta az Önök aggályait, elfogadtuk a tényt, hogy félnek attól, hogy a „lengyel szerelők” elfoglalják az önök munkahelyeit. Türelmesen megértettük, hogy amikor ezeket az aggályokat a német polgárok kinyilvánítják, ezt azon érzéseknek köszönhetően teszik, amikhez mindenkinek joga van, ha valami újdonság jelentkezik. Nem állhatom meg, hogy ne említsem meg azt, hogy akkortájt a polgáraikat, az érthető aggályaik miatt nem büntették és nem gúnyolták xenofób szitkokkal. Az aggályok kifejtése és a körülöttük zajló vita akkoriban Németországban legális volt.
Nem is tudják, mennyire lealacsonyítottak minket
Belátva azt, hogy egyes polgáraik minket veszélyként foghatnak fel, elfogadtuk az Önök által felállított rendeleteket.
A munkaerő szabad mozgására ideiglenesen 7 évet szabtak meg, megértettük önöket és minden további nélkül elfogadtuk.
Országaink határainak megnyitását a shengeni térség előtt átmeneti 4 évre ugyancsak nem kommentáltuk, hanem alkalmazkodtunk.​
Az EU-ba olyannyira óvatosan léptünk be, ahogyan ezt megkívánták, éspedig azon okból kifolyólag, hogy elhessegessük félelmeiket, miszerint mi rögvest ugyanazon feltételek mellett megyünk dolgozni, amilyenek mellett az önök szerelői dolgoznak! Nem akartunk többet. Csak munkát, de önök ettől is féltek. El tudja képzelni a lealacsonyításnak ilyen érzését? El tudja képzelni, vajon hogyan érezheti magát a V4-ek polgára, amikor ma látja, hogy emberek ki tudja honnan, identifikálatlanul, beazonosítatlanul, önhöz, a Mama Merkelhez, végtelen sorokban jöhetnek anélkül, hogy respektálnák a shengeni határok átlépésének és a térségben való mozgásnak a szabályait… ráadásul teljes mértékű ellentétben a rendes menekültügyi eljárás törvényeivel?
Tudja, mennyire lealacsonyítva érezzük magunkat, amikor nekik azonnal sokkal magasabb juttatásokat adnak, mint ami a „dolgozó lengyel szerelő” fizetése lenne?
A német kormány arcul köpött bennünket
​ ​
Minden további nélkül engedte, hogy polgáraik minket kritizáljanak, és mi tudtuk, hogy – tisztelve a szólásszabadságot, amit értékeltünk, mivelhogy nekünk újdonság volt – kötelességünk magunkról ezt hallanunk. Ámde ma, a névtelen idegen hordákat az Önök polgárai nem kritizálhatják. Nem szabad neki egyet nem érteni a bőséges adományokkal, amit az ő adójából köteles adni nekik. És az ilyen lealacsonyítás után, amit velünk szemben elkövet azzal, hogy velünk másképpen, sokkal de SOKKAL szigorúbban tárgyalt, az Európai Parlamentben megengedi magának, hogy beleegyezésünk nélkül kvótákat szavaztat meg, hogy kötelesek legyünk ezeket az embereket négyünk országába szintén meghívni és ugyanolyan bőségesen eltartani, mint Ön? Nem tudom ezt másképp összefoglalni, mint hogy a német kormány és az Európai Parlament az arcunkba köpött!
Befejezésül németországi barátainkat ez úton szeretném szívélyesen üdvözölni és megkérni őket, hogy éljék bele magukat a V4-ek polgárainak gondolataiba és minden demokratikus eszközzel vessenek véget Angela Merkel kormányának, aki minket így meggyaláz.
Köszönöm.
Petr Hlaváč, Czech Republic
Bal-Rad komm: Ugye emlékszünk még a “Nagy Bumm”-néven emlegetett tömeges gyarmatosításra! Amikorra Magyarországot sikeresen lepusztította honi politikai elitünk.
És a letarolásunkat/letarolásainkat követő megalázásainkra!
Mi-itt-még sokan emlékszünk! Ezek szerint mások is emlékeznek.
Megkaptak mindent!-TŐLÜNK-és megtagadtak mindent!-TŐLÜNK! De türelmet parancsoltak RÁNK! Hogy aztán kegyet gyakorolva irántunk, megengedjék néhányunknak, hogy országaikban közvetlenül is szolgálhassuk őket! Annyi fizetségért, amennyit ők jónak láttak/látnak. Jóval kevesebbért, amit ők kaptak munkájukért!
És ők nagy egyetértésben örömködtek egymás közt!
És mi közben egymást mocskoltuk! Magyar a tótot, tót a magyart, tót a polákot, polák a tótot. Cseh a tótot, polák a csehet, cseh a magyart! Magyar a magyart, tót a tótot, cseh a csehet, polák a polákot!-és így tovább.
Ez volt gyarmatosítóink, megalázóink sikerének záloga!
Persze hogy arcul köptek bennünket! De mi még azt is elismerésként kezeltük!
Persze hogy nem fogják beleélni magukat a V4-ek polgárainak gondolataiba. Ez csak akkor menne, ha helyet cserélnénk!
Germánia szemen köpdös bennünket! Na és? Már megszoktuk-és ők is megszokták!
Az EU-hoz “mi akartunk” csatlakozni!
A migránsokat ŐK HÍVTÁK!

Ez az igazi különbség!
Meg az, hogy a migránsokat nem lehet megalázni mint minket! Mert azok “visszaszólnak”!
Mi csak tűrtünk/tűrünk!

Szemeteszsákban védik a rendőrök a határt

Maguknak kénytelenek zacskóból húzni a gallyak közé esővédő beállót a műszaki határzárral megerősített határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök. A kerítés fél éve áll a szerb szakaszon, öt hónapja a horváton, de az ott szolgáló katonák és rendőrök azt mondják: nincsenek meg a munkájukhoz szükséges alapvető feltételek.
str
A tapasztalat szerint a kiosztott esőkabát nem véd az esőtől, ezért épültek a Bear Grylls találékonyságát a hajléktalanok gyakorlatiasságával ötvöző beállók.
A beszámolóik alapján érdemes lenne a Belügyminisztériumnak az alábbi videóval útnak indítani a szolgálatot teljesítőket.
Nemcsak az eső, de a hideg ellen sem kaptak megfelelő védelmet a 14-16 órás szolgálatra kirendelt rendőrök, nem is beszélve a higiéniás feltételekről.
A járőrözés feltételei az elmúlt napokban javultak csak: Ásotthalom környékéről arról számoltak be, hogy néhány mobilvécét helyeztek el és megjelentek a menedéksátrak is, ahonnan eső idején is szemmel tarthatják a környéket és a holmijukat is tárolhatják ott – bár belülről olyan hírek jöttek, hogy a sátrakat nem szabad használniuk a járőröknek.
A fáradtság a legkínzóbb
Az egyébként is rossz körülményeket a kevéssé hatékony logisztikai szervezés is súlyosbítja. „Három órát utaznak platón, hogy szolgálatba álljanak” – írta egy rendőrfeleség az édesanyjának. Így aztán sokaknak csak 4-5 óra valódi pihenés jut a 12, de a gyakorlatban sokszor 14-16 órás műszakok után.
Már ha pihenésnek lehet nevezni, hogy egy tornateremben alhatnak, 150 társukkal együtt.
Nem véletlen, hogy a legtöbben alváshiánnyal küzdenek.
A szolgálatban a hideg mellett az eső a legnagyobb ellenség: az elmondások szerint a ruhák két óra alatt átáznak, így van, aki szemeteszsákot húz magára, úgy járőrözik a kerítés mentén.
Mi van a családdal?
„Pár napot még ki lehet bírni, de egy idő után egyre nyűgösebbek az emberek” – írta egyikük, márpedig az ígéretek ellenére sosem pár napról van szó. Volt, akinek egy hetet mondtak, de bő egy hónap lett belőle.
tsz
Ez nemcsak a rossz feltételek miatt nehéz, de azért is, mert a rendőr, katona teljesen el van vágva ilyenkor családjától: saját mobilját nem tarthatja magánál, így még akkor sem tud velük beszélni, ha éppen volna térerő, ami a határ mentén gyakran amúgy is hiányos. Így előfordulhat, hogy napokig nem tud érdemben kapcsolatba lépni családjával.
A nyomasztó egyedüllétet a munka sem enyhíti: az előírás szerint a rendőrnek és a vele együtt szolgálatot teljesítő honvédnak látó- és hallótávolságra kell lenniük egymástól, de annyira azért távol, hogy ne tudjanak beszélgetni egymással – nehogy ezzel elterelődjön a figyelmük a munkáról.
Széles út készül a kerítés mentén
Tovább emelkedik a déli határszakaszon átjövők száma, miután a húsvéti hosszú hétvégén ismét napi 200 embert fogtak el. Az élőerő nagy, sok rendőrt és honvédet, rengeteg járművet látni. Folyamatban van a kerítés melletti út szélesítése is. A fakivágásokat Ásotthalom környékén is végrehajtották – számolt be Ásotthalom polgármester-helyettese. Fackelmann István szerint megnyugtatóan intenzív a határ ellenőrzése, de aggasztó a határon átjövők számának növekedése. Egy szakaszon a tőzeges, lápos talaj miatt nem épült kerítés, ott csak gyoda húzódik, de a szögesdrót egy takaróval könnyedén átmászható.
Fackelmann szerint az út szélesítése hasznos, de legalább ennyire fontos lenne a kerítésen túl, de még magyar oldalon lévő Kőrös-éri-főcsatorna kitisztítása. „70 centiméter átmérőjű törzsek is vannak benne, 30 éve elmaradt a tisztítása, most könnyedén megbújnak benne a migránsok” – Fackelmann a maga részéről még az ősszel írt is az illetékes vízügyi igazgatóságnak, de levelére nem reagáltak. A kerítés miatt a munkát most már csak a szerb oldallal együttműködve lehetne elvégezni, de Fackelmann szerint a benőtt csatorna megtisztítása vízügyi okokból is indokolt lenne.
hú
Kétezer ember a déli határon
Jelenleg körülbelül 600 katona és négyszáz készenléti rendőr áll a 170 kilométer hosszú szerb–magyar határszakaszon, körülbelül ugyanennyi a horvát szakaszon. Nyáron, kora ősszel számuk hétezer körül volt. Idén egyelőre 5500 ember jött a zöldhatáron, tavaly ilyenkor már 30 ezer felettit regisztráltak. Nyárra újabb hullámot várnak.
(index)
Bal-Rad komm: A katonaság az ország területének védelmére hivatott. A rendőrség a közbiztonság megteremtésére. A HATÁROK ŐRZÉSE-VÉDELME SPECIÁLIS FELADAT, AMIRE SPECIÁLIS ERŐK, SPECIÁLIS FELKÉSZÜLTSÉGGEL ÉS ESZKÖZÖKKEL SZÜKSÉGELTETNEK!
A jelek szerint semmire sem alkalmas, ám méregdrága csodaGYODA csak akkor hatásos, ha nem rontanak rá a migránsok! Hiszen az idén már 5500 ember jött a zöldhatáron. A kerítésen keresztül!
A tegnapelőtti qrmányhencegésben pedig az szerepelt, hogy MINDEN ESZKÖZZEL… (Persze lehet, hogy a szemeteszsák is beleértendő!)
“…a sátrakat nem szabad használniuk a járőröknek…” – Az a fáradt migránsok pihenőhelye!
Kijelenthető, hogy HATÁRÉDELEM-MINT OLYAN-TOVÁBBRA SINCS!
Van migránsösszefogdosás!

Az itt élő zsidó közösség miatt válhatott célponttá Magyarország

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában emlékeztetett; a terrorista fenyegetések korábban nem nevesítették Magyarországot. Nem vagyunk Európa közepe, hazánk mégis felkerült az Iszlám Állam célpontjainak listájára.
Magyarországot és Portugáliát említette név szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, mint következő lehetséges európai célpontot. Bakondi György a Kossuth Rádiónak nyilatkozva azt mondta: nem tudják, miért épp hazánkat nevezte meg a terrorszervezet. A belbiztonsági főtanácsadó egyúttal azt is kijelentette, a hatóságoknak nincs tudomásuk hazánkban működő terrorista sejtekről. “Magyarországon nem jellemző az iszlám radikalizálódás, mert a magyar embereknek és a kormánynak normális kapcsolata van az országban élő muszlim közösséggel.”
Bár Bakondi tagadja, hogy a hatóságoknak tudomása lenne a hazánkat érintő terrorfenyegetés okáról, egy korábbi interjú arról árulkodik; a titkosszolgálatok nagyon is tisztában vannak azzal, miért vált Magyarország a terroristák célpontjává. Szeptember 17.-én Horváth József, a polgári elhárítás és a katonai titkosszolgálat volt főigazgató-helyettese a Magyar Időknek adott interjú során azt mondta;
“Magyarország az iszlám szélsőségesek kiemelt célpontja, hiszen Franciaország mellett itt él a legnagyobb zsidó közösség.”
Horváth József akkor úgy fogalmazott: Európa felült egy puskaporos hordóra, az unió meghatározó vezetői pedig maguk gyújtották meg a kanócot. Elmondása szerint a tömeges bevándorlással kimeríthetetlen utánpótláshoz jutottak a vallási alapon szerveződő extrémista csoportok. Európa gyakorlatilag importálta a Közel-Kelet vallási konfliktusait, és a tapasztalat azt mutatja, hogy a menekültek többségére jellemző a szélsőséges antiszemitizmus. Hazánk azért vált célponttá, mert itt kellő létszámú zsidó közösség él ahhoz, hogy amiatt értékes célponttá váljunk a muszlim radikálisok számára.
Október 14.-én Feldmájer Péter a Magyar Időknek nyilatkozva azt mondta, az európai zsidóság túlnyomó része el fog tűnni, amennyiben a muszlim bevándorlás ilyen ütemben folytatódik. A Mazsihisz volt elnöke szerint az iszlám világban felnövő embereket abban az eszmében nevelik, hogy a zsidó államot el kell törölni a térképről. “Ilyen tömegek európai letelepedésével megszűnne a biztonság, mert a közel-keleti konfliktust ide exportálnák, és ez objektív értelemben az itteni zsidó közösségek végét jelentené.”


http://www.hidfo.ru/2016/03/az-itt-elo-zsido-kozosseg-miatt-valhatott-celpontta-magyarorszag/

Szíria

Palmüra felszabadítását szinte az egész világban megkönnyebbült sóhajtással fogadták, hiszen ez hosszú idő óta az Iszlám Állam legnagyobb katonai veresége. Rakka mellett azonban van még egy hely, ahol letargikus a hangulat – ez a washingtoni külügyminisztérium. Nézzék meg, hogyan reagált március 23-án a jó hírre Mark Toner helyettes külügyi szóvivő. Nem fognak hinni a szemüknek/fülüknek.
A hivatalos, külügyminisztériumi átirat szerint is ez volt a reakció:
Riporter: Híradások szerint a szír hadsereg, a kormányerők nemsokára elfoglalják Palmürát. Van erről információjuk?
Toner: Láttam ezeket a jelentéseket. Nem vagyok benne biztos, van-e erről bármi konkrét infónk. Az ISIL-uralta Palmüráról beszél, igen. Nincs erről semmilyen friss infónk. Úgy értem, azt továbbra is látjuk, hogy a rezsim csapásokat hajt végre, vagy rendszeresen megsérti a tűzszünetet, és ezt nyilvánvalóan ki kell vizsgálnunk…
Riporter: Csakhogy ez az Iszlám Állam ellen irányul.
Toner: Ezt mondom, nincs konkrét infónk. Nincs semmilyen információnk.
Riporter: Akkor legyünk egyértelműek, mit szeretnének? Foglalja vissza a rezsim Palmürát vagy inkább maradjon az Iszlám Állam kezében?
Toner: Ez igazán egy…, hát… Amit mi látni szeretnénk, a politikai rendezés, hogy a tárgyalások felgyorsuljanak, éppen ezért is van most Moszkvában a miniszter, hogy a politikai folyamat elinduljon, és a tűzszünet valódi fegyverszünetté alakuljon. És akkor…
Riporter: Nem válaszol a kérdésemre.
Toner: Igen, tudom, hogy nem. (Nevetés). Szélesebb kontextusba helyezem.
A fenti átiratból néhány hm, izé és bah kimaradt, ami a videóban látható, de a lényeg világos: az Egyesült Államok hivatalos képviselője nem örül.
Külön figyelmet érdemel a – muszáj minősíteni, kifejezetten aljas – húzás az elején, amikor Toner megvádolja a szír kormányt a tűzszünet megsértésével, miközben a megállapodás deklaráltan nem vonatkozik a fegyveres terrorista csoportokra, különösen az Iszlám Államra.
Hogy mit gondoljunk erről az egészről? Egy biztos: az amerikai kormány számára nem elsődleges preferencia az Iszlám Állam bukása. Bármit gondoljanak is a lefejezős, embereket élve elégető, tornyokról mélybe dobó barbárokról, még mindig nem tartanak ott, hogy a terrorkalifátusnál minden más megoldás jobb. (valasz)
Hogy az amerikaiak mennyire NEM ÖRÜLNEK Palmüra miatt, (meg úgy általában a legitim szír kormány hadisikereinek) az egyáltalán nem foglalkoztatja a különféle dzsihadista martalócbandák ellen Szíria területén harcolókat. Ők nem az USA kedvéért cselekednek! Teszik a dolgukat, zajlik a féregirtás!
alq
Al-Qaryatayn latorerősség ellen megindult a kormányerők offenzívája. Égből-földről pusztítják a bűnbandákat. A csapások fő elszenvedője itt is az ISIS rémszervezet.
Aleppo tartomány török határral szomszédos területén Sheikh Aisaa település környékén a “Szabad Szíriai Hadsereg” nevű bűnbandával keveredett csetepatéba tegnap a kormányhadsereg. Három török tisztet azonosítottak a kitikkasztott latrok között.
Latakia tartományban Kalaz-Faukani, Karamanli és Shamruran térségében a Dzshebhat an-Nuszra banditahordára mért fájdalmas csapásokat a kormányhadsereg.
Deir ez-Zoor provinciában továbbra is a belháború ritkítja leginkább a bűnbandák egyedállományát. Tegnap a szír légierő is beavatkozott Dar Tlyul Hlef és Bir al-Tanma környékén. Az an-Nuszra többtucatnyi dzsihadmobilját pusztították el a csapások. Meg vagy nyolcvan latoregyedet.
El tudjuk képzelni, hogy ezeknek a híreknek a hallatán sem tapsikolnak örömükben Wshingtonban meg New-Yorkban, de hát ha ott valaminek nem örülnek-az minket elégedettséggel tölthet el!


http://www.balrad.com/2016/03/31/sziria-98/

A nemzeti határellenőrzés helyreállítását támogatják a lengyel fiatalok

A Rzeczpospolita lengyel napilap által rendelt újabb közvélemény-kutatás szerint a fiatalabb generációhoz tartozók abszolút többsége támogatná a nemzeti határellenőrzés helyreállítását az Európai Unión belül, miközben határozottan elutasítja a migránsok befogadását.
A felmérésből kiderült, hogy a 18 és 24 év közöttiek 80%-a akarja az Európai Unió tagállamai közt a határellenőrzés helyreállítását. Ugyanezen korcsoport 84%-a határozottan ellenzi, hogy az ország közel-keleti migránsokat fogadjon be.
Az IBRiS közvélemény-kutató intézet által végzett mérés szerint ez a válasz leginkább a fiatalokra jellemző – a teljes lakosságra vonatkozó adatok szerint a lengyelek 50%-a támogatja a határellenőrzés helyreállítását, 47%-a pedig ellenzi. A 18-24 éves korcsoport az integráció visszafordításának legaktívabb támogatója.
Korábban egy másik közvélemény-kutatás, az Onet.pl mérése jutott arra az eredményre, hogy a lengyel lakosság 73%-a tart a terrorveszélytől, és többségük a terrorfenyegetés elhárítása egyetlen módjának a közel-keleti migránsok be nem beengedését tartja. Utóbbi mérés azonban még a Brüsszelben történt öngyilkos merényletek előtt készült. A Párizsban történt novemberi terrortámadás óta stabilan 10%-kal növekedett a migránsok befogadásának elutasítottsága, és ugyanerre számítanak a brüsszeli merényletek következtében.

http://www.hidfo.ru/2016/03/a-nemzeti-hatarellenorzes-helyreallitasat-tamogatjak-a-lengyel-fiatalok/

Várfoglalás: újabb 200 milliárdot költünk Orbán értelmetlen megalomániájára

A Budai Vár megújításával kapcsolatos fenntartásai miatt pár napja lemondott a Nemzeti Hauszmann Tervet jegyző Hauszmann bizottság három tagja is. A döntésük fő okaként azt jelölték meg, hogy a kormány döntéseiről az újságokból értesülnek, a fejlesztésekről a testület nem folytathatott vitát, és azok nem illeszkednek semmilyen hosszabb távú fejlesztési koncepcióba, továbbá teljesen átgondolatlanok.
A Várnegyed felújítása, továbbá Orbán és a kormányzat egy részének odaköltözése legalább 200 milliárdba kerül az adófizetőknek, ebből azonban sem a szakma, és a közvélemény kutatások szerint az emberek sem kérnek. Orbánnak 2002-ben még csak a Sándor-palota kellett, most azonban, úgy, ahogy a felcsúti kisvasút esetében – amit ha támadnak, meghosszabbítjuk Bicskéig – már az egész vár kell.

Értelmetlen megalománia: Orbánnak a Budai Vár is kell
A Nemzeti Hauszmann Tervnek keresztelt program keretében Orbán Viktor és a kormány egy része hamarosan a Budai Várba költözik. A legalább 200 milliárd forintos beruházás felelőse L. Simon László, aki azt mondta korábban, hogy a projekt, bár sokba fog kerülni, „de mindannyiunk örömét fogja szolgálni”. A kormány által létrehozott Hauszmann bizottságba több neves szakértőt is meginvitáltak, akik kezdetben még reménykedtek abban, hogy a cél a közös gondolkodás, a vita, a véleménycsere, aminek végeredménye egy hosszú távú koncepció lehet.
A valóság azonban egész más lett: mint kiderült, a szakértők csupán biodíszletként funkcionáltak, akiknek a véleményére egyáltalán nem voltak kíváncsiak, és csupán csak tájékoztatást kaptak a kormány terveiről. Ebből lett elege az építésztársadalom két kiválóságának, Csomay Zsófia Ybl-díjas építésznek és Dr. Schneller Istvánnak, Budapest egykori főépítészének, valamint Lővei Pál művészettörténésznek, akik nyílt levélben jelentették be, hogy kilépnek a kormány Hauszmann bizottságából.
Hogy mennyire semmibe vették őket, arra jó példa, hogy csak sajtóközleményekből értesültek, a kormány két minisztériumot is a Várba akar költöztetni. A nyílt levelükből és a különböző médiumoknak adott nyilatkozataikból tökéletesen kirajzolódik, hogy Orbánék megint egy megalomán agymenést próbálnak több százmilliárd forintból megvalósítani, a szakma és az emberek megkérdezése nélkül.
Részletek a nyílt levélből:
Elfogadhatatlannak tartjuk a kortárs megoldások helyett száz-százötven éve megrajzolt tervek, fel sem épült épületek anakronisztikus megvalósítását, teljesen elpusztult épületek újraépítését, az ennek érdekében teljesen felszámolt magyar műemlékvédelem történetének és eredményeinek teljes semmibevételét.
[…]
A Várban is olyan épületeket akarnak százhúsz éves rajzok, illetve fényképek alapján visszaépíteni, amelyek eredetileg sem képviseltek kimagasló építészeti-művészeti értéket,
ami indokolná a teljes helyreállításukat A középszerűség restaurációja irtózatos pénzt, százmilliárdokat emésztene fel. Ráadásul egy olyan politikai, gazdasági és művészeti szempontból egyaránt válságos korszakot készülnek megidézni, amely az I. világháborúba, majd Trianonba torkollott.
A Hauszmann Tervet nem csak a kilépők támadták. Erő Zoltán építész szerint például nem lehet ennyi eklektikus épületet egyszerűen újjáépíteni a 21. században, mintha nem történt volna semmi velük a történelem viharaiban.
Miért rossz, ha a kormány a várba költözik?
Nem csak az épületek kinézetével van baj, hanem magával a funkcionális elképzelésekkel is. Urbanisztikai szakértők petíciót írtak Lázár Jánosnak, amelyben jelezték, hogy a Budai Várban kormányzati intézményeknek semmi keresnivalója nincsen, mivel egy demokráciában a miniszterelnökség és a minisztériumok a legjobb helyen az ország háza, a Parlament körül vannak.
További probléma, amelyre Dr. Schneller István építész hívta fel a figyelmet, hogy a minisztériumok áttelepítése egyenesen szétdúlná a Várnegyed nyugalmát. A kormányzat Várba költöztetése azért sincs rendben, mert jelentős forgalomterhelést okozhat, márpedig az eddigi fejlesztési tervek mind arról szóltak, hogy ezen a területen csökkenteni kéne a forgalmi terheket. „Képzelje el, ha például Pintér Sándor összehívja megyei kapitányait, autóik pillanatok alatt dugót képeznek a Bécsi kapu téren"hozta fel példaként a 168 órában adott interjújában Dr. Schneller.
Ezen kívül Orbán Várba költöztetése (az anyagiakon túl) rengeteg kényelmetlenséggel fog járni: többek között a Palota épületéből el kell vinni a 80-as években oda költöztetett közgyűjteményeket, tehát az Országos Széchényi Könyvtárnak is egy új helyet kéne találni (ami eddig még nem sikerült). Annyit lehet tudni, hogy a Magyar Nemzeti Galériát a városligeti múzeumi negyedbe, a Budapesti Történeti Múzeum állományának egy részét pedig Kiscelli Múzeumba helyeznék át.
Az emberek sem kérnek a tervekből
Az Ipsos közvélemény-kutató nemrég a Városligetbe tervezett múzeum negyed beruházása kapcsán kérdezte meg a fővárosiakat, hogy miképpen vélekednek többek között arról, hogy a Magyar Nemzeti Galériát elköltöztetnék a Várból, illetve hogy a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium székhelyét is áttennék Budára.

Az összesítés szerint a megkérdezettek 83 százaléka nem szeretné, hogy a Magyar Nemzeti Galériát a budai Várból a Városligetbe telepítsék. Az új kormányzati negyed kialakítását pedig mindössze a megkérdezettek 16 százalék tartja jó ötletnek.
Változás azonban nem lesz, a miniszterelnök rögeszméjéről van szó.
A lengyel köztársasági elnök, Andrzej Duda Facebook-oldalára került fel egy fénykép március 19-én, amelyen Duda Orbán Viktor vendégeként a magyar miniszterelnök dolgozószobájában látható – adta hírül a 444.hu.
ovivar1.jpg
A fényképen hátul látni egy állványt, rajta egy leginkább tervrajznak látszó lappal. A fényképre egy építészfórum hozzászólói akadtak rá, ők kezdték el alaposabban megnézni, hogy miről lehet szó. És a nagyítások alapján többen arra jutottak, hogy ez bizony a Budai Várról készített alaprajz lehet, amelyen pirossal az Orbánék odaköltözése miatt átépítendő területeket jelezték.

Hogy a miniszterelnök ilyen álmokat dédelget, az nem új keletű dolog. A miniszterelnököt már 2002-ben is csak a Fidesz választási veresége akadályozta meg abban, hogy hivatala a Várba, az akkora felújított Sándor-palotába költözzön. Most úgy tűnik, hogy mint a felcsúti kisvasút esetében – amit ha támadnak, meghosszabbítjuk Bicskéig – Orbánnak most már a Sándor-palota helyett az egész Budai Vár kell.
Lázárék már megpróbálták megindokolni, hogy miért is dobunk ki az ablakon több tízmilliárd forintot szükséges az egész hercehurca. A kulturális bizottság előtt a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy érvelt, hogy a Vár a magyar államhatalom végrehajtó központjának épült, így logikus a kormányzati szervek odaköltöztetése. Igen ám, de ez leginkább csak a múltra volt igaz: a feudalizmus eszközrendszerébe fért bele, hogy a végrehajtó hatalomnak – az államfővel és a kormányzattal együtt – egy várban kell lennie, erőt sugározva, és egyben szimbolikusan jelezve, hogy hol is van az ő és egyszerű állampolgároknak helye.

TényTár

OROSZORSZÁG ASZIMMETRIKUS VÁLASZT AD AZ AMERIKAI KATONAI JELENLÉT EURÓPAI NÖVELÉSÉRE

Oroszország nem fogja passzívan figyelni az amerikai katonai jelenlét európai megerősítését, és arra aszimmetrikus választ fog adni – jelentette ki Alekszandr Grusko, Oroszország NATO-nagykövete a Rosszija 24 orosz állami hírtelevízióban szerdán sugárzott interjúban.

Hangsúlyozta, hogy Moszkva következetesen meghoz minden olyan katonai intézkedést, amelyet szükségesnek tart a szavai szerint “indokolatlan” amerikai katonai jelenlét erősítésének ellensúlyozására.
“Természetesen a válasz tökéletesen aszimmetrikus lesz” – mondta a diplomata.
Az amerikai hadsereg Európában állomozó erőinek főparancsnoksága szerdán közleményben tudatta, hogy az Egyesült Államok 2017 februárjától új páncélos dandárt telepít Kelet-Európa valamelyik, egyelőre meg nem nevezett országába. A döntést az “orosz agresszió” miatt aggódó kelet-európai szövetségesek megnyugtatásával indokolta.
A nagykövet szerint az Egyesült Államok a közeli napokban pontosíthatja európai katonai jelenlétének paramétereit. Mint mondta, ezt talán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár április 4-i amerikai látogatására időzíthetik. Grusko úgy értékelte, hogy az Egyesült Államok és a NATO lépéseinek következtében a biztonsági helyzet “jelentősen rossz irányban” változik.
“Azt látjuk, hogy következetesen végrehajtják a walesi NATO-csúcstalálkozón a harckészültség növeléséről elfogadott tervet, mind újabb lépéseket jelentenek be azzal a céllal, hogy +megnyugtassák+ az Egyesült Államok szövetségeseit Kelet-Európában” – mondta.
Úgy vélte, joggal feltételezhető, hogy a júliusban esedékes varsói csúcsot követően a NATO folytatja majd a szövetség “keleti szárnyának” jelentős mértékű megerősítését, emellett folytatva a párbeszédet Oroszországgal is azokról a kérdésekről, amelyek kölcsönös érdeklődésre tartanak számot.
Az orosz diplomata újabb propagandafogásnak nevezte Philip Breedlove európai NATO-főparancsnok kijelentését arról, hogy fokozzák a szövetség felderítő gépeinek tevékenységét Európában.
“Oroszország felett nem repülnek majd felderítő gépek” – szögezte le.
A NATO következő lépéseit előkészítő propagandának minősítette a Baltikum elleni orosz támadással riogató anyagokat is.
Grúzia és Ukrajna NATO-taggá válási törekvésével kapcsolatban kijelentette: “nem lehet olyan helyzetet elképzelni”, hogy “a szövetség reális terveket készítsen elő a felvételükre, mert az felrobbantja a helyzetet, és olyan válság szélére állítja Európát, amelynek méreteit és mértékét ma el sem lehet képzelni”.
Hangot adott véleményének, hogy a NATO Ukrajnában nem azokat az erőket segíti, amelyek a minszki megállapodások végrehajtását támogatják, hanem azokat, “akik azt az álmot dédelgetik, hogy ez a kérdés katonai eszközökkel megoldható”, holott Grusko szerint nyilvánvalóan nem ez lesz a megoldás.
A nagykövet szerint az orosz-NATO együttműködés felújításához az szükséges, hogy a szövetség elvesse a konfrontáció politikáját.
Az Egyesült Államok jelenleg mintegy 65 ezer katonát állomásoztat Európában. Létszámuk a ’80-as években meghaladta a 200 ezer főt.
http://www.balrad.com/2016/03/31/oroszorszag-nem-fogja-passzivan-figyelni/

2016. március 30., szerda

A Bilderberg szponzoráért aggódnak a liberálisok

A jobboldali és baloldali liberálisok egyaránt Simicska Lajos gazdasági térvesztésével és politikai térnyerésének lehetőségével foglalkoznak; valaki az ördöggel is kezet fogna a hatalom megszerzése érdekében – mások inkább reménykednek, hogy a politikai ellenfél fog az ördöggel kezet fogni.
A VS.hu információi szerint Debrecenben is bontják Simicska Lajos vállalkozásának hirdetőoszlopait; annak ellenére, hogy a folyamatot bírósági döntések akadályozzák, országos szinten zajlik a milliárdos vállalkozó érdekeltségeinek kiszorítása – Budapest már tavaly egyoldalúan szerződést bontott a vállalkozó cégével, a Mahir hirdetőoszlopait pedig januárban kezdték eltávolítani a közterekről, amit helyenként azt követően is folytattak, hogy a Fővárosi Bíróság kimondta annak tiltását.
Pénteken az Origo számolt be arról, hogy “Nem hagyják békén Simicska rádióját”, és hatósági eljárás indult a Class FM-mel szemben. A liberális sajtóorgánumok körében látható gyakorlatnak megfelelően az Origo is hangsúlyozottan “Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben álló” személyként hivatkozik Simicska Lajosra, mintha a milliárdos pusztán annak okán az ellenállás szimbólumává válhatna, hogy kormánykörökben már nem neki szokás leosztani a nagy üzleteket. A Class FM-mel szemben többek között annak okán indított eljárást a médiatanács, hogy társadalmilag elfogadott jelenségként mutatta be a prostitúciót, elfogadható konfliktuskezelési módszernek mutatta be az erőszakot, és pozitív színben tüntette fel a drogfogyasztást.
Szombaton a HVG azt kifogásolta, hogy nem Simicska vállalkozása nyerte meg a Bátaapátiban épülő nukleáris hulladéklerakó újabb tendereit – alig egy nappal azt követően, hogy a HVG újságírója hasonló stílusban közölte; az Aldiban már nem kapható Simicska Lajos lapja, a Magyar Nemzet – ehelyett inkább Magyar Időket árulnak.
Ma a Népszabadság arról számolt be, hogy a közbeszerzési törvény megsértéséért ötmillió forintra büntették Simicska vállalkozásait, a Közgépet és az A-Hídat. Vasárnap pedig az ATV kormánykörökben eluralkodó rettegést vizionált annak kapcsán, hogy Simicska Lajos esetleg beállt a Jobbik mögé anyagi támogatónak. Szerintük Simicska “számtalan vitatott ügyre érdemi rálátással rendelkezhet, így a választási kampányban tippeket adhat a Jobbiknak korrupciós jellegű ügyekben.”
Hidakat építenek
Korábban Vona Gábor teljes magabiztossággal állította, hogy pártja semmilyen külföldi támogatásban nem részesül, a múltban sem kapott ilyet, és a jövőben sem fogadná el. Kijelentése akár teljes mértékben igaz is lehet: nem sok példát látni arra, hogy egy politikai párt közvetlen egy idegen országtól kapna támogatást. Ehelyett belföldi szponzorokat alkalmaznak (hidakat építenek), amivel teljes mértékben elkerülhető a külföldi támogatás látszata.
A Marine Le Pen féle francia Nemzeti Front esetében nyilvánvaló volt a “külföldi támogatás”, hiszen belföldi banktól – politikai okokból – hitelt nem kaptak, emiatt egy az ő irányukba politikailag nem ellenséges ország állami tulajdonú bankjához kellett fordulniuk.
Simicska Lajos híd szerepét töltheti be – és, hogy pontosan milyen híd lehet Simicska Lajos, annak visszafejtésére Bajnai Gordon egy szerencsétlen kijelentése ad alkalmat.
2014. május 29-én Bajnai Gordon neve volt az egyetlen magyar név a Bilderberg csoport Koppenhágában kezdődő találkozója meghívottjainak listáján. Koppenhágából hazaérkezését követően Bajnait a sajtó képviselője arról kérdezte, hogy milyen célból vett részt az összeesküvés-elméletek által övezett csoport találkozóján. A politikus akkor saját közösségi-média profilján számolt be egy újságíróval zajlott beszélgetésről, amelyben azt kérdezték tőle, “kapott-e bármilyen politikai, gazdasági kérdésekkel kapcsolatos, iránymutatást, felkérést, esetleg feladatot?” A politikus a kérdésre azt felelte; “Igen, hogy próbáljam Simicska Lajost megnyerni a Bilderberg szponzorai közé. A tavalyi osztalékból bőven telik rá.”
Ha egy milliárdos a Bilderberg csoport szponzora, az alatt nem azt kell érteni, hogy a milliárdos anyagilag támogatná a rejtélyes nemzetközi csoportot. Ehelyett kötelezettséget vállal arra, hogy az általuk meghatározott személyeket és csoportokat fogja szponzorálni a saját országában. Bajnai elejtett mondata szerint Simicska Lajos egy ilyen személy.
A milliárdos vállalkozó és a Jobbik vélt vagy valós kapcsolata szintén nem új keletű dolog: 2015. február 27-én Vágó István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy a kormány holdudvarából kiszorított oligarcha nem saját pártot fog alapítani, hanem támogatóként beáll a Jobbik mögé, és hosszú távon a nemzeti radikális párt irányvonalát próbálja majd meghatározni, hogy ezáltal revansot vegyen a kormánypárton. Ezeknek a feltételezéseknek az eloszlatásában nem segített, amikor Vona Gábor július 24.-én a Vona7 c. online műsorban azt mondta, szerinte Simicska Lajos lenne a korrupcióellenes ügyészség vezetésére egyik legalkalmasabb személy.
A párt politikusait megosztja a kérdés. Valaki szerint Vona Gábor ironizált: ők azok, akik szeretnék nem elhinni ezeket a feltételezéseket. Mások bizonyíték nélkül is kész tényként kezelik, hogy a Jobbik vezetése elárulta saját elveit, és összejátszik kétes hátterű milliárdosokkal. Megint mások a párton belül zajló zsarolásokról és megfigyelésről adnak információkat. Bár a Jobbik-Simicska összetalálkozás egyelőre nem bizonyított tény, annyi biztos, hogy a Jobbik új alapokra helyezné a politikát – Simicska viszont nem fogja. Ő egy hanyatló rendszer milliárdosa; amiatt szakadt le a kormánypárt holdudvaráról, mert nem volt hajlandó mindent új alapra helyezni. Sokáig ő volt a Fidesz mögötti pénzember, és ha egy másik párt mögé áll be, az idővel pontosan olyan lesz, mint a Fidesz – Simicska idejében.
Ahogy közeleg a Jobbik tisztújító kongresszusa, ez mindinkább meghatározó kérdéssé válik; miért nem alapítanak saját pártot inkább azok, akik a régi Fideszt akarják újjáépíteni? A Jobbikot nemzeti radikális fiatalok építették fel. Ha hagyják a pártot néhány személy által új alapra helyezni, minden befektetett munkájuk hiába való volt.

http://www.hidfo.ru/2016/03/a-bilderberg-szponzoraert-aggodnak-a-liberalisok/

Menekültválság: még több pénzt akarnak a törökök

tét

Az Európai Uniónak a már megígért 6 milliárd eurónál várhatóan többet kell adnia Törökországnak az illegális bevándorlás leállítására – mondta kedden Karl Erjavec szlovén külügyminiszter, miután Ljubljanában tárgyalt Volkan Bozkir török Európa-ügyi miniszterrel.
Úgy vélem, hogy a válság kezelésére betervezett összeg nem lesz elég. Ez csak az első lépés, de fontos ahhoz, hogy a Törökországgal kötött megállapodás eredményes legyen – mondta Erjavec egy közös sajtótájékoztatón.
A megállapodás alapján Törökország visszafogadja a rajta keresztül Európába érkezett összes illegális bevándorlót, de cserébe az unió Törökországból közvetlenül átvesz szíriai menekülteket. A csere elvben öt nap múlva kezdődik. Törökországban befogadóközpontokban helyezik el a visszatérőket, és ugyanannyi szíriait küld Európába.
Bozkir leszögezte, hogy az unió nem válogathat a szíriaiak között a képzettségük és szakértelmük szerint. Törökország a visszavett migránsokat megpróbálja hazaküldeni a származási helyükre, mint például Pakisztán, amellyel már megkötötte a visszafogadási megállapodást. Nem küldik viszont haza azokat a menekülteket, akiket ott veszély fenyeget. Ha nem térhetnek haza, Törökországban maradnak azokban a központokban, amelyeket a számukra építettek 16 városban – mondta a miniszter.
(MTI)
Bal-Rad komm: Az ankarai maffia Családfője behúzta az EU-t a bazárba, és amíg pénzt szimatol az uniós bukszában-nem engedi! Most megüzente: “aggyatok még píízt!”
Nyilvánvaló volt a kezdetektől fogva, hogy a törökök a pénzre utaznak. Három milliárd helyett már hat milliárd eurot követeltek az emberkereskedelemért. Miután ezt megkapták (“feltételesen”) nyilvánvaló, hogy észlelték: VAN PÉNZ A DOLOGRA! Be is indították a zsarolást. Ők is sejtik, hogy a vízummentesség kétséges dolog, ezért aztán még több pénzt akarnak! Meg fogják kapni!
Persze az sem lesz elég! A török bazárból nincs menekvés!
A Germán Ribanc-ki tudja ki és mi által felhatalmazva?-fizet mint a hülye a török maffiának! BELŐLÜNK FIZET!

Az ENSZ nem volt képes betölteni a béke őrének szerepét

Damaszkusz kizárólag az orosz hadsereg bázisainak jelenlétét ismeri el, más országok illegálisan próbálják megvetni lábukat Szíria területén. Az ország legitim államfője kijelentette; Oroszország fegyveres erőinek jelenléte nem csak a terrorellenes harc szempontjából fontos, hanem a világ erőegyensúlyának biztosítása érdekében is jelen kell legyen az orosz hadsereg Szíriában.
Bassár el-Aszad, Szíria elnöke a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva úgy fogalmazott; “ez csak az egyik ok. A külföldi bázisok jelenléte nem pusztán a terrorizmus elleni harchoz kötődik, hanem a nemzetközi helyzet egészéhez. Sajnálatos módon a Nyugat a hidegháború során és azt követően sem változtatta meg politikáját, ami a mai napig változatlan – hegemóniát akar a nemzetközi döntéshozatalban, és sajnálatos módon az ENSZ nem volt képes betölteni a világban a béke őrének szerepét – még most sem, annak érdekében, hogy eredeti státuszát visszanyerhesse.”
Az államfő elmondása szerint az orosz katonai bázisok jelenléte szükséges a szíriai kormánynak, de más országoknak is, a világban a nemzetközi egyensúly fenntartása érdekében. “Ez az igazság, akár egyetértünk vele, akár nem – de jelenleg ez a jelenlét szükséges” – tette hozzá. “Az orosz hadsereg bázisainak jelenléte Szíriában nem megszállás, hanem segítség az ország stabilitásának és biztonságának fenntartásában”.
Aszad elmondása szerint ez a mintegy hat évtizede tartó kapcsolat amiatt működik gördülékenyen, mert más téren is hasonló alapelvek mentén működik a két ország. Ennek okán, a nyugati világ változékonyságával és kiegyensúlyozatlanságával ellentétben a stabilitás és biztonság fenntartását jelenti az orosz katonai jelenlét, “és éppen ez, amit mi akarunk” – mondta Aszad.
Az államfő szerint Szíriának azt követően is szüksége lesz az orosz bázisok jelenlétére, hogy a terrorizmus elleni harc lezárult, és az ország újra stabilizálódott. Épp annak okán, hogy jelenlétük lehetővé tette az ország destabilizálására adott döntő erejű választ, – és a jövőben minél nagyobb nyomás nehezedik a szíriai kormányra a nyugati országok részéről, annál nagyobb szükség lesz az orosz katonai segítségre.

http://www.hidfo.ru/2016/03/az-ensz-nem-volt-kepes-betolteni-a-beke-orenek-szerepet

Amerikai páncélos dandár jön Kelet-Európába

amt
Ezt jelentette be az amerikai haderő európai főparancsnoksága szerdán. A döntés az “orosz agresszió miatt aggódó” kelet-európai szövetségesek megnyugtatását szolgálja.
Az Egyesült Államok egy páncélos dandárt telepít Kelet-Európába – jelentette be az amerikai haderő európai főparancsnoksága szerdán.
Közleményében nem nevezett meg célországot, de indoklásként megjegyezte, a döntés az “orosz agresszió miatt aggódó” kelet-európai szövetségesek megnyugtatását szolgálja.
(MTI)
Bal-Rad komm: “…az orosz agresszió miatt aggódó kelet-európai…”-politikai maffiák megnyugtatására!
Mert valahogyan-Magyarországon pedig kiváltképpen-az EGYSZERŰ LAKOSOKAT nem igazán idegesítik az “agresszív orosz törekvések”!
De a “megnyugtató” amerikai lánctalpcsörömpölés az igen!
antv

Közvetlen demokrácia? Online szavazást írtak ki egy terrorista kivégzéséről

Az Instagramon kiírt szavazással döntött egy iraki milícia arról, hogy kivégezzék-e az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egy elfogott harcosát. Nem sokáig élt az oldal, de az emberek előtte még megszavazták a kivégzést.
Egy az Iszlám Állam ellen létrejött iraki szabadcsapat (@iraqiswat) így adta át az emberek kezébe a döntést: “Az ISIS-nek ezt a tagját Moszulban fogtuk el. Szavazhattok: megölni, vagy szabadon engedni. Egy órátok van a szavazásra. A döntés eredményét utána posztoljuk. Szóljatok barátaitoknak, most lehetőségetek van bosszút állni az ISIS-en.”
Az eredeti bejegyzés egy a milícia által elfogott Daesh-terrorista fotójával jelent meg, amit később az Instagram eltávolított. A hozzászólók többsége támogatta a terrorista kivégzését, amiről egy óra múlva újabb fotó jelent meg, egy újabb kommenttel: “köszönjük a szavazást.”

A síita milíciák tevékenységét vizsgáló szakértők szerint gyakran tartanak ilyen kérdésben közvetlen szavazást, de ez volt az első alkalom, hogy az iraki milícia nyilvánosságra hozta egy elfogott terrorista fotóját.

http://www.hidfo.ru/2016/03/kozvetlen-demokracia-online-szavazast-irtak-ki-egy-terrorista-kivegzeserol/

Szíriában a tavaly október óta bemutatott néhány orosz technika arról árulkodik, hogy a Medve nem talpvakarászással töltötte utóbbi tíz évét.

Csináltak sok érdekes kütyüt a katonáiknak. Mindenféle fegyvernem számára összeraktak valami játékot. Itt van például ez a “játéktank”! Kicsi is, fürge is, meg kellően félelmetes is.
Az alábbi videon is akad még néhány érdekesség a 6. generációs orosz fegyverekről. Van itt még kozmikus repülőgép is.
http://www.balrad.com/2016/03/30/medvekutyuk/

Az ő vagyonosodása miatt fizethet egész Magyarország

Az Európai Unió Bírósága jogerős ítéletet hozott a kormány 2012-ben bevezetett kaszinótörvényével kapcsolatban; az Andrew Vajna által kiszorított vállalkozók százmilliárdos nagyságrendű kártérítésért perelhetik Magyarországot, amit a kormány az adófizetők pénzéből fizetne.
A 24.hu Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnökére hivatkozva azt írja, az Európai Unió Bírósága kifogásolta, hogy a szerencsejáték-piacot érintő új szabályozást nem előzte meg átmeneti időszak, ami lehetővé tette volna az érintett vállalkozók alkalmazkodását az új jogi környezethez. Ennek okán megnyílt az iparágból gyakorlatilag egyik hónapról a másikra eltávolított vállalkozók kártérítési alapja, akik nemsokára százmilliárd forint kártérítést perelhetnek ki a magyar államból.
2012. folyamán a kormány sokszorosára emelte a játékadót, majd októberben egyik napról a másikra vonta vissza a játékgépek engedélyeit. 2013-ban az engedélyeket néhány kiszemelt személynek adta ki, ennek köszönhetően az ország nyolc megmaradt játékkaszinójából öt az amerikai milliárdos Andrew Vajna kezébe került. Schreiber elmondása szerint a Vajna tulajdonában álló kaszinók által termelt többmilliárdos nyereség ismeretlen helyre távozik az országból.
Miközben a kormány néhány tollvonással monopolhelyzetbe hozott egy amerikai milliárdost, a kártérítési perek során megkövetelt akár százmilliárdos összeget az állami költségvetésből fizetné, a magyar adófizetők közvetlen megkárosításával.
Andrew Vajna egy 2015-ös összesítés szerint Magyarország 7. legbefolyásosabb személye, ami igen elgondolkodtató, tekintve, hogy amerikai állampolgárként lett kormánybiztos Magyarországon. Gyöngyösi Márton, az országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke szerint továbbra is nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy a magyar törvényhozás tele van kettős állampolgárokkal, miközben a választóknak nincs joga tudni, hogy az ország vezetői – és befolyását tekintve Andrew Vajna kétségkívül annak mondható – milyen idegen ország irányába tettek hűségesküt.
http://www.hidfo.ru/2016/03/az-o-vagyonosodasa-miatt-fizethet-egesz-magyarorszag/

A mecsetek bezárását követeli a német jobboldal

Németország összes mecsetének bezárását követeli egy új politikai erő, aminek népszerűsége rohamosan nő. Az Alternatíva Németországnak pártprogramjában egyértelműen kijelenti: az iszlám nem tartozik Németországhoz, meg kell kezdeni a kiszorítását.
A német sajtó a korábbinál aktívabban kezdett foglalkozni az Alternatíva Németországnak párt részletes céljaival, miután az ellenzéki mozgalom támogatottsága a migrációs válság közepette ugrásszerűen megnövekedett, és több regionális választáson bejutottak a helyi parlamentbe. A párt a nagy migrációs hullám tetőzésekor követelte a határok hermetikus lezárását és a korábban érkezett migránsok kiutasítást, ennek köszönhetően Németország több tagállamában második politikai erővé váltak.
A sajtó megszerezte az ellenzéki mozgalom egyelőre nem-nyilvános részletes programtervét, ami nem csak a migránsok kiutasítását követeli, de azonnali hatállyal bezáratná a mecseteket, és betiltaná az újabb mecsetek építését is. A programtervet várhatóan áprilisban fogadja el a pártvezetés.
Az Alternatíva Németországnak párt 2013-ban alakult, és rohamos népszerűségre tett szert, miután az Angela Merkel által képviselt politikai vonal egyetlen év leforgása alatt közel kétmillió migránst engedett az országba, és bebizonyosodott, hogy a rendőrök “felsőbb utasítások” mentén nem alkalmazhatnak erőt bűnelkövető migránsokkal szemben. Miközben a radikális jobboldalt folyamatos nyomás alatt tartják a hatóságok, a nők százai ellen szexuális zaklatásokat elkövető migránsokat máig nem sikerült törvény elé állítani, emiatt a párt rekord gyorsasággal vonzza magához a politikai fősodor tömegtámogatását.
Tavaly szeptemberben a Frankfurter Allgemeine Zeitung arról számolt be; Szaúd-Arábia hivatalos úton is felajánlotta “segítségét” a migrációs válság kezeléséhez, és minden századik menekült után egy mecsetet építtetne Németországban. Eszerint a tavaly érkezett menekültek száma alapján akár húszezer új mecset épülhetne – a ma működő mintegy kétezer mellé – Németország területén, a szaúdi királyi család vagyonából.


http://www.hidfo.ru/2016/03/a-mecsetek-bezarasat-koveteli-a-nemet-jobboldal/

Félmilliárd forintért vett földeket egy titokzatos vevő Cegléd környékén

Gyanúsan olcsón vett meg közel 600 hektárnyi földet egy titokzatos magánszemély Cegléd környékén. Az eredményes licitáló félmilliárd forintért, a tavalyi értékesítési ár feléért jutott a föld területekhez.
dpmg
A keddi árverésen körülbelül 632 hektárnyi, a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. által bérelt földre lehetett licitálni, kb. 537 millió forint kikiáltási áron. A Cifrakert gazdálkodóegység által használt összesen 544,5 hektárra egy magánszemély, Kaposvári Zsoltné licitált eredményesen – írja a Magyar Nemzet szerdai számában. Az eredményes licitálónak 471,5 millió forintot kell majd fizetnie ezekért a földekért, ami azt jelenti, hogy hektáronként kevesebbet mint egy millió forintot, pedig még tavaly 1,8–2 millió forint volt az értékesítési ár. Az, hogy ki áll az árverés mögött, csak akkor derül ki, amikor hivatalosan is közzéteszik.
A lap szerint a szóba forgó parcellákat gyanúsan alacsony áron írták ki licitre. Cikkükben felidézik, hogy a tavalyi kiírásokban a DPMG által használt földrészletek esetében 55 500 forint körüli aranykoronánkénti árak szerepeltek, és mivel licit jellemzően nem volt, a területek ezen az áron keltek el. Az idei kiírások is ilyen árakat tartalmaztak, 2016. március 1-jén például ugyanazokból a táblákból adtak el, ugyanennyiért. Keddre azonban a korábbi, már említett aranykoronánkénti 55 ezer forint körüli kikiáltási árhoz képest fél áron hirdettek meg több földet.
(HVG)
Bal-Rad komm: A DPMG Zrt. “az idők kezdete óta” a döbrögista horda aranytojást tojó tyúkja. Környékbeli potentátok keltetőüzeme és abrakolóhelye. De a bandaközpont is szépen lakomázhatott/lakomázhat a birtokból.
A cifrakerti új birtokosnak pedig-vélhetően-SEMMI KÖZE a döbrögista hordához! Tán csak egy egyszerű kozmetikus. Volt. Mostmár meglehet “aranykalászos” gazdálkodó! Majd beköltözik a kastélyba. Kicsit később. Ha már azt is megvásárolta! MERT AZ IS VAN ÁM OTT! Igen mutatós.

Szíria

szít
Palmüra után Szíriában az egyre tehetetlenebb dzsihadista latorbandák dühe a civil lakosság ellen fordul!-egyre több helyen.
Aleppo, Damaszkusz, Idlib és Latakia tartományokban a “Dzshebhat an-Nusra” a “Jaish al-Islam” és a “Liwa al-Haq” bűnbandák terrorja tizedeli a lakosságot.
Palmürába tegnapelőtt orosz aknamentesítő műszaki alakulatok érkeztek. Kutyákkal, ketyerékkel. Megkezdődött az ősi romváros aknamentesítése.
De hát Palmürán túl is van élet a szíriai polgárháborúban. A kormányhadsereg előtt “vannak még” elvégzendő feladatok. Tegnap meg is kezdték Latakia tartományban Jisr al-Shughour városa felszabadításának előkészületeit. A várost a “Jaysh Al-Fateh latorhorda terrorizálja.
Homsz tartományban Deir ez-Zor van beírva a hadsereg programfüzetébe. Az ISIS által már csak részben-de nagyobb részben-megszállva tartott város felé Palmüra irányából megindultak a sivatagon áthaladó úton a kormányerők a tartományi főváros irányába.
paz
Persze mind az orosz, mind a szír légierő harci gépei gyorsabban térülnek-fordulnak. A földi erők érkeztéig ők készítik fel Deir ez-Zor sátánfattyait a rájuk váró végre. Tegnap sem volt ez másként. A kalifátus pribékjei nem unatkoztak-viszon néhány légicsapás eredményeként fogyatkoztak.
A nevezetes út mentén komoly olajbót működik/működött Sukhnah falunál. Jó kis bevételi forrásként az ISIS-nek. Meg is erősítették a banditák rendesen, de hát akkori elgondolásaikban egy hatékony légierővel nem számoltak. Így aztán a bót tegnap bezárt.
Homszban szintén a kormányhadsereg programjára van tűzve az asszír város Quraytayn-mint ISIS erősség elfoglalása.
qar
A város környéki magaslatokat a szír tüzérség tegnapra “belakta”! Az orosz-szír légipáros is beköszönt. Legalább harminc alkalommal. Úgyhogy Quraytayn dzsihadistáira mozgalmas időszak vár.
A Törökországgal határos Al-Hasaka tartomány határmenti szír városát, Qamishlit tegnap a török tüzérség bombázta. A városban a kurd YPG és a Demokrata Szövetség szervezi az életet, azaz ők irányítják a várost. A török tüzérségi attaknak pontosan meg nem nevezett számú civil áldozata lett.
Aleppo török határmenti területeit is több alkalommal ágyúzta tegnap a török tüzérség. Itt is a kurdok voltak a célpontok.
Quneitra és Damaszkusz tartományokban tovább dúl a dzsihadista belháború. Afféle külön polgárháborút vívnak egymással a különöző latorbandák. A libanonnal határos Kalamük hegység nyugati lejtőin az al-Kaida pusztítja igencsak véres csatákban az ISIS martalócait. Dzharud Karah határátkelőhelynél közel száz dzsihadita pusztult el.
A harcok több szakaszon már átterjedtek Libanon területére is.
http://www.balrad.com/2016/03/30/sziria-97/

Ocsmány Fidesz-MSZP mutyizás zajlik Budapesten

A Városüzemeltetési Holding Zrt. igazgatósági tagjává nevezik ki Czeglédy Gergőt a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén – értesült városházi forrásokból a Nyugati Fény. A tisztség havi 450 ezres jövedelmet jelent a politikusnak, a meglévő bevételein felül.
Czeglédy Gergő jelenleg az MSZP III. kerületi elnöke, korábban ő volt Hagyó Miklós kabinetfőnöke. Czeglédy nevét beütve a Google-be csupa korrupciós ügyekkel foglalkozó cikket találunk:
MSZP-s belharc: ki kérte az ötmilliót?
Végnapjaiban lett bőkezű több munkatársával Hagyó
Eltűnt a vagyon? – Így takarított maga után Hagyó Miklós
nyf
(fotómontázs: Czeglédy Gergő, Molnár Zsolt, Tarlós István, Rogán Antal)
Hagyó Miklós előbb börtönpihenőre ment, majd eltűnt a balfenéken, ám egykori irodavezetője és mindenese, Czeglédy Gergő kibekkelt, és mostanában Molnár Zsolt jobbkezeként tartják számon a szocialista pártban.
(Molnár Zsolt az MSZP egyik legsötétebb figurája. 2002-ben ügyvédként még a Fidesznek dolgozott, Tarlóssal és Rogánnal legendásan jó viszonyt ápol.)
A 2014-es választási kampányban az MSZP kampányfőnöke volt. Rogán Antal frissen kipattant ingatlanbotrányát személyesen igyekezett több baloldali médiumnál levenni a napirendről, saját pártjában pedig megtiltotta, hogy tematizálják az ügyet.
Ron Werber, a MSZP kampánytanácsadója másfél héttel a választás előtt szórólapot készített Rogán Antalról, amelyen felhívta volna a nyilvánosság figyelmét Rogán valós vagyoni helyzetére. A fővárosi szocialisták azonban Molnár hatására nem voltak hajlandóan teríteni azt.)
Megy tehát a parasztvakítás: Miközben az MSZP tessék-lássék módon eljátssza az ellenzékit, a színfalak mögött ocsmányul összejátszik a tolvaj Fidesszel. Cserébe megkapja a maga júdáspénzét – jól fizető kamupozíciók formájában, amit persze szintén az adófizetők csengetnek ki.
A Nyugati Fény alapítása óta szívügyének tekinti, hogy leleplezze a minden oldali korrupciót. Hiszünk benne, hogy csak egy tiszta világra érdemes lecserélni a fideszes uralmat. Nem kérjük ugyanezt a gazemberséget pepitában!
(nyugatifeny)
Bal-Rad komm: Ez a valós veszély! A döbrögisták-maszoposok sikamikája? Egy fenét! Ezt mindenki tudja, még ha apró részleteiben nem is!-de a lényeget illetően senki újdonsággal nem találkozik már a magyarországi politikai maffiák történelmi/történeti együttműködését illetően!
Lehet meglepetés az olvasók számára az együttműködésük egy-egy storyjának a megemlítése, ám ezeken senk nem lepődik meg! Ez a rendszer alapja!
A valós veszély a HITELESSÉG LÁTSZATA! Az, hogy “gerillamédiának” kikiáltott atlantista kiteregető portálok szállítják a meglepő információkat a honi maffiabandák együttműködéséről. Amely információk igencsak szelektívek, és igencsak irányítottak! RÁADÁSUL IGAZAK IS!
És mert RÉSZIGAZSÁGOKAT TARTALMAZNAK!-HITELESNEK IS TŰNNEK!
Az a legnagyobb valós veszély a magyar népre nézve, hogy az igazság szelektív tálalásával KÉPESEK BEFOLYÁSOLNI A KÖZHANGULATOT EGY EGYÁLTALÁN NEM KÍVÁNT IRÁNYBA! Körbenjárásra késztetve egy egész országot mindaddig, amíg a körbenjárás során el nem kopik a tömeg!
Az a valós veszély, ha a vészkolompot nem, csak a vezérkolompot halljuk!

2016. március 29., kedd

Európai Bizottság: maradnak a fokozott biztonsági intézkedések

Továbbra is fokozott biztonsági intézkedések vannak érvényben Brüsszelben, az Európai Bizottság központjának környékén. A bizottság szóvivője szerint hosszú távon maradhat a fegyveres őrizet.
Kristalina Georgieva, az Európai Bizottság alelnöke hétfőn közölte; másnap az Európai Unió valamennyi, Brüsszelben található hivatala csökkenteni fogja a terrorkészültség fokozatát, “narancs” szintről (terrortámadás fokozott kockázata) “sárga” (megemelt) szintre. Kedden azonban a bizottság döntést hozott a rendkívüli biztonsági intézkedések fenntartásáról a brüsszeli központ környékén. A szóvivő szerint a közvetlen a terrortámadás bekövetkezte után életbe lépett készültségi fokozatot csökkentették ugyan, de “továbbra is szükséges az éberség”, ezért a megszokottnál szigorúbb biztonsági intézkedések maradnak érvényben az Európai Bizottság központjának környékén.
Belgium belügyminisztériumának kockázatelemzési koordinációs egysége kedden közleményében jelezte, hogy továbbra is eggyel a legmagasabb lehetséges terrorkockázati szint alatti fokozat van érvényben. A március 22.-én, Brüsszelben történt robbantásos merényletek egyike uniós hivatalok közvetlen szomszédságában történt, ennek okán az Európai Bizottság központjának környéke a közeljövőben is fegyveres őrizet alatt maradhat.

http://www.hidfo.ru/2016/03/europai-bizottsag-maradnak-a-fokozott-biztonsagi-intezkedesek/

Az ügyvéd, mint maffia főnök… – Vagyonelkobzást, fegyházat neki!

Vagyonelkobzást, fegyházat, – a bűnözővé lett ügyvédnek!

SzRTI: Igen, itt az ideje a hogy végre igazságszolgáltatássá váljon, a jogszolgáltatás…

MTI: Vádat emeltek egy ügyvéd által vezetett bűnbanda tagjai ellen

Vádat emelt egy nyíregyházi ügyvéd által vezetett, negyventagú bűnszervezet ellen a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.
Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint a büntetőügyekben jártas helyi ügyvéd pár évvel korábban határozta el, hogy meggazdagodása érdekében létrehoz egy prostitúcióval, illegális cigarettaforgalmazással, valamint gazdasági társaságok színlelt értékesítésével és vagyonuk eltüntetésével foglalkozó bűnszervezetet.
Az ügyvéd a magyar cégtulajdonosoktól esetenként félmillió forintot kért azért, hogy a cégüket olyan ukrán embereknek játssza át, akik nem akarják működtetni, ténylegesen nem fizetnek érte, sőt ők kapnak pár ezer forintot a szükséges okiratok aláírásáért. Olyan is előfordult, hogy az ügyvéd megtévesztette a magyarul nem értő ukránokat, akik azt hitték, hogy magyarországi munkavállalással kapcsolatos iratokat írnak alá – ismertette a főügyész.
Elmondta, az ügyvéd egyik társának az volt a feladata, hogy felkutassa az eladni szándékozott cégeket és az új ukrán tulajdonosokat, míg másik társa a lakásán biztosított székhelyet az így külföldi tulajdonba került társaságoknak. Ezzel a módszerrel 49 magyar cég került ukrán tulajdonosok nevére.
A cégek közül hatnak jelentős – esetenként több tízmillió forintos – vagyona volt, ezt azonban a korábbi magyar tulajdonosok az ügyvéd és társai segítségével maguknak tartották meg. Ezekből az összegekből főként az adótartozásokat kellett volna kifizetni.
A negyvenezer oldalnyi nyomozati irat feldolgozása után a bűnszervezetben elkövetett csődbűncselekménnyel és közokirat-hamisítással vádolt, előzetes letartóztatásban lévő ügyvéddel és két társával szemben fegyházbüntetés kiszabására, foglalkozástól eltiltásra és vagyonelkobzásra, a többi harminchét vádlott – a cégek magyar eladói és ukrán vevői – esetében ennél enyhébb büntetésre tett indítványt az ügyész a bíróságnak – közölte Zsíros Zsolt.
MTI – SzRTI

„- Börtönbe fog jutni. – Dehogyis” – egy kicsit sem fél Mészáros embere

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester több mint 47 millió forintért újabb földeket vásárolt hétfőn az általa vezetett falu környékén. A milliárdos polgármestert Vörös József ügyvéd képviselte, aki a Puskás Akadémia elnökségi tagja, és évek óta kapcsolatban áll több Fidesz-közeli vezetővel.
Dolga végeztével felfedte magát kérdésünkre Vörös József: ő Mészáros Lőrinc képviseletében licitált a keddi földárverésen. Az ügyvédnek tehát a miniszterelnök gyerekkori jó barátja, a felcsúti polgármester adott felhatalmazást a hatvanpusztai Orbán-birtok szomszédságában fekvő, eladásra kínált föld licitjére, és úgy reméli, hogy újabb megbízásokat is kap majd a gázszerelőből lett milliárdostól.
vör
Miután más meg sem próbálkozott licitálni, Felcsút első embere két újabb földterületet csatolhat jelentős birtokegyütteséhez, az egyik 44,4 millió forintjába, a másik hárommillióba kóstált.
Jól mutatja, mennyire borítékolható volt a kormányfő környezetének vagyonszerzése az Orbán Viktor apjának tulajdonában álló, ám Mészáros által jelenleg bérbe vett hatvanpusztai birtok szomszédságában, hogy az Együtt képviselői tüntetést szerveztek a földárverés elé. „Mibű gazdagodott meg ennyire az Orbán-klán?” feliratú transzparenseket feszítettek a politikusok és aktivisták kocsijuk oldalára a Fejér megyei licitálás helyszíne előtt.
„Abban bízunk, hogy ma meglátjuk, ki az az újabb stróman, akivel Orbán Viktor a magánvagyonát gyarapítani fogja” – mondta Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke, aki Juhász Péter alelnökkel közösen beült az Orbán-birtokkal szomszédos 36 hektáros földterület árverésére. Gőgös Zoltán, az MSZP földügyekkel foglalkozó szakpolitikusa is csatlakozott hozzájuk. Ő az árverés kezdete előtt még biztosra vette, hogy senki nem fog licitálni az Orbán-birtokkal határos földterületre. „Majd megoldják máshogy” – utalt a több tucat újságíró jelenlétére. Nem lett igaza.
elm
Egy licitáló regisztrált a két Alcsútdoboz környéki földterületre. Az első sorban helyet foglaló ügyvéd ellenfél nélkül, percek alatt vitt el egy 36 hektáros és egy 6 hektáros földsávot.
Vörös József nem először járt Fejér megyei földárveréseken. Ő volt az, aki ősszel szinte az összes, Mészáros Lőrinc által vezetett Búzakalász 66 Kft. által bérelt földet is megvásárolta a polgármester számára. Akkor is többnyire ellenfél nélkül, kikiáltási áron nyert Mészáros, aki családjával együtt december végére 1391 hektár területhez jutott összesen csaknem 2 milliárd forint értékben.
Az akkor árverésre bocsátott földek között volt olyan is, amely határos a hatvanpusztai Orbán-birtokkal. Akárcsak a most elárverezett egyik földsáv.
Az eredményes licit után az „érdeklődők” soraiból, ahol a politikusok és az aktivisták foglaltak helyet, többen a „tolvaj” és a „stróman” szavakkal illették az ügyvédet.
Az Orbán-családhoz köthető hatvanpusztai birtokot a miniszterelnök édesapja vásárolta hitelre és Mészáros Lőrinc pont annyiért bérli tőle – állítása szerint gépei tárolására –, amennyit a miniszterelnök apjának évente részletként fizetnie kell. Az Együtt valószínűsíti, hogy a két kúriából és három gazdasági épületből álló birtokon élhet életvitelszerűen Orbán Viktor is.
Vörös József neve nem ismeretlen Felcsúton. A Puskás Akadémia öregfiúk csapatának vezetője és jogi képviselő volt, majd 2012-ben elnökségi taggá lépett elő. Felcsút korábbi polgármesterét váltotta az akadémia elnökségi székben, mert az – ahogy az akadémia honlapja fogalmaz – „több alkalommal is a felcsúti sport illetve a Puskás Akadémia érdekei ellen fordult”. Az ügyvéd újságírók és politikusok gyűrűjében, sietve távozott a földárverés helyszínéről. Búcsúzóul az Együtt egyik képviselője közölte vele, hogy börtönbe fog jutni, mire ő halkan azt válaszolta: dehogyis.
(NOL)
Bal-Rad komm: Miután Vörös ügyvéd úr konstatálta, hogy az Együtt egyik képviselője fenyegette meg “…hogy börtönbe fog jutni, mire ő halkan azt válaszolta: dehogyis…” – És akár azt is hozzátehette volna, hogy LEGFELJEBB VELETEK!
-Addig, amíg tolvajok fenyegetnek maffiózókat-SENKIT NEM FENYEGET BÖRTÖN!
Földrajzilag távoli hasonlat, de érdemes megemlíteni: Brazilia kormánya most bukik bele éppen a korrupcióba! Pedig ott (elsősorban is) CSAK AZ OLIMPIA ELKORRUMPÁLÁSA MIATT VAN A BALHÉ! Egy teljes ország-Magyarország-elsikkasztása miatt NÁLUNK ilyen veszély, hogy megbukjon egy qrmány!-kizárt. MOST MÉG KIZÁRT!
Addig, amíg az ellenmaffiák acsarkodnak nyálcsorogva az orruk elől elhappolt zsákmányt siratva az éppen aktuális rablóbandára, a döbrögista horda magabiztossága, veszélyérzet nélküli gátlástalansága teljességgel érthető. (A veszett állatból is kimúlik a félelemérzet!)
Vörös ügyvéd úr sem lett volna olyan magabiztos tegnap, ha CSAK EZER EGYSZERŰ MAGYAR sorakozik fel kint az épület előtt néma csendben!
Vörös ügyvéd úr és a magyar politikai maffiózók számára aggodalomra semmi ok, amíg az ellenmaffiák kaffognak rájuk.
De ha majd ezer egyszerű magyar úgy dönt, hogy ebből aztán elég!-na akkor fog elillanni MINDEN POLITIKAI MAFFIABANDA magabiztossága!
MERT BÖRTÖNVESZÉLY CSAK AKKOR FENYEGETI ŐKET!

Már régóta mondjuk: Nem adósok vagyunk, hanem károsultak. – Mostmár az MNB is ezt állítja.

Most már az MNB is az alábbiakat állítja: „2016 a bankok, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény kárrendezésének éve.”
(Legalábbis ez van abban a dokumentumban, amit Golcs Marika felolvasott 2016. március 20-án Matolcsi háza előtt)

mhe
Vannak kétkedők, akik úgy gondolják, hogy a lenti 6 oldalas ajánlást nem az MNB adta ki.
– Szerintem ezt a saját lelkiismeretük mondatja velük. Nem hiszik el, hogy tettek annyit SeVizahiteles ügyben, hogy az MNB végre odacsapjon a bankoknak.
Pedig minden normális országban úgy van, hogy az emberek által választott politikusok megvédik az embereket a kifosztóktól. Hiszen ez miatt választják őket az emberek.
Ha egy országban az emberek annak ellenére vezetőnek választank valakiket, hogy azok kifosztják, támogatják a kifosztókat, akkor az az ország nem normális, mert nem normálisak a lakói. Te tettét-e már annyit, hogy szabadulhass a kifosztás alól, és elvárhasd, hogy kártérítést fizettessenek a kifosztóiddal?

Nézzük mit olvasott fel Marika Matolcsinál:

MNB ajánlása „SeVizahitel”károsultaknak, hogyan érvényesítsék kártérítési igényüket a bankokkal, mint  adóssal, kifosztóval, károkozó pénzügyi intézménnyel szemben.
2016.03.20.
A”SeVizahitel” károsultak kiemelt célja, hogy a  már kezdetben is tisztességtelennek induló lakossági jelzáloghitel-szerződések esetében elősegítse a bankok, mint adós,kifosztó,károkozó pénzügyi intézmény kártérítés fizetési hajlandóságát.
2016 a bankok,  mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény kárrendezésének éve
A  2014. évi LXXVII.  törvény ( Forintosítási törvény) során,  mi az MNB forintosítottuk a forintot!  Ez Hungaricum! Ilyet még nem csinált senki a világtörténelemben!
Nemzeti eszközkezelő program keretében vissza kell szolgáltatni az ingatlanokat jogos tulajdonosának!
A kártérítési igény iránt nagyfokú érdeklődés mutatkozik! A súlyos, társadalmat érintő igen jelentős károkozásért,kifosztásért a bankok,mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény mielőbb kezdjék meg a kártalanítás végrehajtását!
Jelentős dátum: 2016.03.01-vel megszünt újabb kilakoltatások foganatosítása! A bankok, mint adós,kifosztó,  károkozó pénzügyi intézmény, nem lakoltathatnak ki többé károsultakat!
Végre, több százezer károsult család helyzete rendeződni látszik!
Jelen ajánlás célja, hogy bemutassa azokat a magatartási formákat (  pl. sárgapólós figyelemfelhívás , ez a bank is  évekig tisztességtelen volt  ügyfeleivel plakáttal, szüli napi gyertyával,  sátorral stb.) és jó gyakorlatokat, (pl. patkány-kereső  túra, bank plakátolás,  banki besátorozás, gyertyagyújtás bankban, stb.) amelyeket a „SeVizahitel” károsultak, akik jelzáloghitel-károsultak vagy ingatlannal fedezett követelések károsultjai,  életminőségének helyreállítása során elvárnak a banktól, mint adóstól, kifosztótól, károkozó pénzügyi intézményektől, , a jogszabályokban meghatározott követelményeknek való megfelelés mellett, a károkozók, kifosztók kártérítési kötelezettsége mellett.
A „SeVizahitel” károsultak álláspontja szerint a megoldás keresési folyamat sikerességének kulcseleme a felek konstruktív és jóhiszemű együttműködése, ezért kiemelten fontos, hogy objektív és egyértelmű kritériumok mentén legyen megítélhető, a  bank, mint adós, kifosztó,károkozó pénzügyi  intézmény kártérítési hajlandósága.  A bank, mint adós,kifosztó,károkozó pénzügyi intézmények együttműködése  a károsultakkal hosszú távon mindkét fél számára előnyös lenne, a nagyon is késedelmessé vált kárkifizetés paramétereinek betartásával az adós, mint bank, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény,  presztízse, valamelyest helyreállna, vagy ha nem: akkor le is út, fel is út! Volt bank, nincs bank! Előreláthatólag a banki pályafutás hazánkban befejeződni látszik! Ja kérem! Tetszettek volna tisztességesek lenni!
Az ajánlás esetén nem tekinti a” SeVizahitel” károsultak együttműködőnek azt a bankot, mint adóst, kifosztót, károkozó pénzügyi intézményt, a súlyos társadalomra  igen veszélyes helyzet okozásáért amely:
a)nem kísérelte meg legalább három alkalommal a kapcsolatfelvételt a„SeVizahitel”károsultakkal,több károsult esetén károsultakként kell érteni a kapcsolat felvételi kísérletet;
aa)most lehet, sőt kötelező is a „SeVizahitel” károsultakat felkeresni, és alázattal közreműködni a kártérítésük mielőbbi rendezése érdekében,
b)a sikeres kapcsolatfelvételt követő három hónapon belül nem jönne létre írásos – ide értve a szóbeli egyezség írásban történő megerősítését is – mert a”SeVizahitel” károsult időközben öngyilkos lett, vagy külföldre menekült a bank, mint adós,kifosztó, károkozó pénzügyi intézménynek felróható okból. Ez esetben egy kártérítési alapot kell létrehozni, az elhunytak árváinak, illetve családtagjainak kártalanítására.
Az ajánlásban foglaltak végrehajtása tekintetében nem minősül együttműködőnek az adós, bank, kifosztó,  károkozó pénzügyi intézmény
c)aki élő szerződés esetében legalább három,a kifosztásból eredő „SeVizahitel” károsultak követelés esetében legalább kettő alkalommal bizonyítható módon elutasítja az együttműködést   a kapcsolat felvételi kísérlet során,továbbá
–  rendőri segítséget kér, hogy a ”Sevizahitel”károsultak ne menjenek be a bűncselekmény elkövetésének színhelyére, (pl. K&H bank)
-tiltakozik a „SeVizahitel” károsultak sárga színű ruházata ellen,
– birtokvédelmi eljárást kezdeményez a „SeVizahitel” károsultak ellen, (pl.OTP bank)
-aki rendőri segítséget kér a bankban való besátorozás idejére,
-aki születés napi köszöntés esetén rendőri segítséget vesz igénybe
d)aki elutasítja a helyzetértékeléshez szükséges azon releváns információk megadását, vagyoni helyzetének valódi állapotát bemutatását,amelyek nem állnak a  „SeVizahitel”károsultak rendelkezésére;
e)aki szándékosan valótlan információt ad a  „SeVizahitel”károsultak számára a megoldás keresési folyamat időtartama alatt;
f)aki bizonyíthatóan elutasítja a  „SeVizahitel”károsultak által közölt követelések alapján reális megoldási lehetőségek mindegyikét;
g)akinek az együttműködési hajlandósága hiánya miatt a sikeres kapcsolatfelvételt követő három hónapon belül nem jön létre írásos egyezség, vagy az adós, mint bank,kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény nem kezdi meg a javaslatnak megfelelő kártérítés kifizetését,
h)aki nem teljesíti a megoldás keresési folyamat eredményeként létrejött írásos egyezségben szereplő lényeges kötelezettségeit, fizetési késedelem esetén 30 napot meghaladó késedelembe esik;
i)ha  a „SeVizahitelkárosultak esetén az adós,mint bank, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény nem működik együtt a „SeVizahitel”károsultakkal.
A „SeVizahitel” károsultaktól elvárt, hogy világos és egyértelmű módon, közérthető nyelvezetben kommunikáljon. A kommunikáció során – ahol lehetséges – indokolt kerülni a jogi szakkifejezések használatát, illetve biztosítani szükséges ezek közérthető magyarázattal történő ellátását. A kapcsolattartás nyelvezetének sugallnia szükséges a bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény együttműködési szándékát, mellyel azt kívánja kifejezésre juttatni, hogy kész fenntartható megoldást kínálni a kártérítés mielőbbi kifizetése érdekében.
A „ SeVizahitel” károsultak elvárják, hogy a késedelemmel érintett, fel nem mondott, meg nem szűnt szerződések (a továbbiakban: élő szerződések) esetében a pénzügyi intézmény – az általa meghatározott ütemezésben, tértivevényes postázási móddal –  Kártérítés Felhívó levél 1-et küldjön.
A”SeVizahitel”  károsultak javasolják, hogy a  Kártérítési Felhívó levél 1 stílusa térjen el a számára a korábban megküldött valamennyi levéltől. A„SeVizahitel” károsultak fontosnak tartják, hogy a Kártérítés Felhívó levél 1 érzékeltesse a bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény együttműködési hajlandóságát. A „SeVizahitel” károsultak indokoltnak tartják, hogy a levél első bekezdése érzékeltesse, hogy –a  bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény, csalást követett el, és a tisztességtelenséget már korábban  a 2014. évi XL. törvényben ( Elszámolási törvény ) el is ismerte.
Az MNB indokoltnak tartja, hogy a levél első bekezdése érzékeltesse, hogy- amennyiben a „SeVizahitel” károsultak eljárásrendjéből adódik, úgy-ez az utolsó lehetőség arra, hogy közösen  megoldást találjanak a problémára. A probléma megoldás, már csak a kártérítés fizetésével orvosolható.
Az „SeVizahitel” károsultak jó gyakorlatnak tekintik azt, ha a telefonos kapcsolatfelvételre minden esetben a hívott fél által beazonosítható – azaz nem rejtett – hívószámról kerül sor. Ezzel az együttműködő bankok, mint adós, kifosztó,  károkozó pénzügyi intézmény számára biztosított a visszahívás lehetősége. Az MNB jó gyakorlatnak tartja, ha a telefonhívások abank, mint adós ,kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény beleegyezése esetén rögzítésre kerülnek, továbbá megtörténik a bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézménytájékoztatása az adatkezelés céljáról, valamint ha a bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény kérésére biztosítják a „SeVizahitel”károsultak a hangfelvétel visszahallgatását. Az MNB indokoltnak  tartja, hogy a telefonos kapcsolatfelvétel esetén abank, mint adós, kifosztó, károkozó  pénzügyi intézmény úgy járjon el, hogy annak megtörténte utólag bizonyítható legyen.
Felmondott szerződésekkel kapcsolatos eljárás. Az MNB elvárja, hogy a  bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény – 2016. szeptember 30. napjáig – legalább kettő alkalommal kísérelje meg a „SeVizahitel” károsulttal, kezessel, zálogkötelezettel a kapcsolatfelvételt. Amennyiben a telefonszám nem ismert a bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény előtt, úgy a személyes megkeresés, vagy a  Kártérítés Felhívó levél 1 ismételt alkalmazása is elfogadható az MNB részére.
Az MNB elvárja, hogy a felmondott lakossági jelzáloghitel szerződések esetében a bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény – az általa meghatározott ütemezésben, tértivevényes postázási móddal –  Kártérítés Felhívó levél 2-t küldjön a  „SeVizahitel” károsultnak,kezesnek és a zálogkötelezettnek.
Az MNB javasolja, hogy a  Kártérítés Felhívó levél 2 stílusa térjen el a  bank, mint adós,kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény által a „SeVizahitel” károsultak számára korábban megküldött valamennyi levéltől. A levél érzékeltesse a  bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény együttműködési hajlandóságát és észérvekkel hasson  arra, hogy a felmondott lakossági jelzáloghitel szerződésből eredő  kártérítés megfizetésével kapcsolatban  milyen kártérítési javaslati megoldást  találtak. Célszerű, ha a levél első bekezdése érzékelteti, hogy – amennyiben a „SeVizahitel” károsultak eljárásrendjéből ez adódik, úgy – ez a  kártérítés követelését  megelőzően az utolsó lehetőség arra, hogy közösen megoldást találjanak erre a súlyos,egész társadalmat érintő problémára.
Annak érdekében, hogy a bank, mint adós, kifosztó,  károkozó pénzügyi  intézményteherviselő képességének ismeretében születhessen megfelelő döntés az adott helyzetben alkalmazható megoldásról, kiemelten fontos, hogy a „SeVizahitel” károsultak a megoldási alternatívák vizsgálata során a bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézményegyüttműködésével végezze el a bank, mint adós,kifosztó, károkozó pénzügyi intézményjövedelmi és vagyoni helyzetének felmérését.
Az MNB célszerűnek tartja, hogy a banktól, mint adós,  kifosztó, károkozó pénzügyiintézménytől begyűjtött, valamint nyilvántartásaiban rendelkezésre álló információk alapján a „SeVizahitel” károsultak egyedileg elemezzék a bank,mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény fizetőképességét. Indokolt, hogy a „SeVizahitel” károsultak számára ajánlott megoldási lehetőségek mellékleteként a „SeVihaitel” károsultaknak nem kell számításokkal és részletes szöveges elemzéssel alátámasztani  a helyzetértékelést, mert  anélkül is jól látható, hogy a bank, mint adós, kifosztó,károkozó pénzügyi intézményfelbecsülhetetlen nagy kárt okozott eddig is.
Itt jegyezzük meg, hogy már készülnek a „SeVizahitel” károsultak kártérítési igényei.
A bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény jövedelmi helyzetének felmérése
a)a „SeVizahitel” károsultak értékelik a bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény jelenlegi és a kártérítési ügylet futamideje alatt várható rendszeres és nem rendszeres jövedelmeinek meglétéről a tájékoztatást,
b)a bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény, mint gazdasági ágazatra jellemző átlagos bérdinamikát, valamint az általános munkapiaci kilátásokat, gazdasági fellendülést elő is idézheti a kártérítés megfizetésével, egy gazdaság élénkítési programmal,azzal, hogy visszaszolgáltatja az elrabolt pénzt,kamataival.
c))a „SeVizahitel” károsultak csak az egy összegben befolyó kártérítéseket veszik figyelembe, súlyos káraik enyhítésére.
A bank, mint adós, kifosztó , károkozó pénzügyi intézmény az alábbi károkozásért kell, hogy kártérítést fizessen!
A tönkretett életekért
Az elvett otthonokért
Az önként eldobott életekért
Az egészségkárosodásokért
A fagyos lakásokért
A megnehezített anyagi biztonságért
Az egészségügyi kockázatok megelőzésének meghiúsításáért
A létbiztonság elvesztéséért
Az éhező gyermekekért
Az álmatlan éjszakákért
A stresszel terhelt napjainkért
A végrehajtásoktól való rettegésekért
A mindennapos szorongásokért
A biztonságérzet kilátástalanságáért
A kiszámíthatatlan jövőért
A megtévesztésekért
Az emberi méltóságtól való megfosztásokért
A családok ellehetetlenüléséért
A családok széthullásáért
Az elmaradt nyaralásokért
A nyugalom elvesztéséért
Az olcsóbb, és rosszabb minőségű élelmiszerekkel való táplálkozás kényszere miatt
A szükséges minőségű és mennyiségű gyógyszerek megvásárlásának meghiúsításáért
A sportolás lehetőségének elvétele miatt
A kikapcsolódás ellehetetlenítése miatt
A pihenés meghiúsítása miatt
A szórakozás lehetőségeinek csökkenése miatt
A meg nem született gyermekekért
A meg nem született unokákért
A nagyszülőként megélhető élmények végleges elvesztéséért
Az elvándorolt barátokért
A teljes kifosztásért
A telefoncsörgéstől való rettegésekért
Az öregebb, és kevésbé biztonságos, nagyobb energiafelhasználású eszközök használatának kényszere miatt:
Gépkocsik
Háztartási berendezések
Gyógyászati segédeszközök
Szerszámok
Fegyverek (csak a rendvédelemnél)
A baráti kapcsolatok elvesztéséért
Az emberhez méltó élet meghiúsításáért
A sorozatos rendőri, és hatósági intézkedésekért
Az oktatásban való részvétel meghiúsításáért
Középiskolák
Főiskolák
Tanfolyamok
Szakmák
Idegen nyelv tanulása
Amiért a családdal töltött idő helyett az igazunkért kell harcolni
Az időért, amit a jog tanulásával töltenek olyanok, akiknek ez nem lenne dolga
A harcunk költségeiért
Utazás
Jogászok
Perköltségek
Kiesett bevételek
Eszközök költsége
Postai kiadások
Büntető ügyek, bírságok
Nyomtatási költségek
Telefonköltség
A kényszerű külföldi munkavállalásokért
Az elveszett gyermekkorért
Magyarország kifosztásáért
Az ingatlanok értékvesztéséért
Az ingatlanok állagromlásáért a szükséges felújítások elmaradása miatt
A tönkretett vállalkozásokért
A megszűnt munkahelyekért
A közüzemi számlák kiegyenlítésének ellehetetlenítéséért
A túlfizettetésekért
A hosszú időn át tartó jogtalanul magasabb törlesztő részletek beszedésért
A korábbi ingatlanok értékesítéséből származó önrészek elveszítéséért
A vagyonvesztésért
A kényszerből felvett, és törlesztett kölcsönök miatt, kell, hogy feleljen!
Ez a felsorolás a teljesség igénye nélkül történt!
Az MNB jelen ajánlás alkalmazását kötelező érvényűnek tekinti, és az ajánlás közzétételét várja el a „SeVizahitel” károsultaktól, a bank, mint adós, kifosztó, károkozó pénzügyi intézmény felé! Minden bankba el kell juttatni ezt az ajánlást.
A Magyar Nemzeti Bank 1/2016. (III.11.) számú ajánlása a kártérítés kifizetésének mielőbbi megkezdésére .
(Póka László)