Franciaországban a szélsőjobboldali elnökjelölt azzal számolná fel a terrorfenyegetést, hogy visszaállítaná a nemzeti határellenőrzést és betiltana számos muszlim szervezetet. Alig egy hónap van hátra az elnökválasztásig.
A fundamentalista muszlim szervezetek betiltására és a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kettős állampolgárok deportálására tett ígéretet Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője, a Le Parisien lapnak nyilatkozva.
Kezdetben helyreállítanám a nemzeti határok ellenőrzését. Azt követően deportálni kell minden, úgynevezett ‘S indikátorral’ bíró külföldi állampolgárt, akik veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra, jelenlen mégis Franciaország területén tartózkodhatnak. Az iszlám fundamentalizmussal szemben a szalafista mecsetek bezárásával venném fel a harcot, emellett a Franciaországi Muszlim Szervezetek Unióját is betiltanám.” – mondta.
Franciaország évek óta a terroristák egyik elsődleges célpontja – biztonságpolitikai szakértők szerint azért, mert Európában ott él a legnagyobb létszámú zsidó közösség.

Március 18-án egy újabb terrortámadás történt, melynek során az elkövető észak-Párizsban – akkor még lőfegyver nélkül – rendőrökre támadt, majd megpróbálta magához ragadni az egyik rendőr fegyverét. Később a hatóságoknak azt mondta, készen állt meghalni Allahért.
2015. november 13-án több robbantásos merénylet történt Párizsban, melynek során 130 ember veszítette életét. 2016. július 14-én Nizzában egy kamion hajtott bele a tömegbe, több mint 80 ember halálát okozva. Később a Daes – Iszlám Állam – vállalta a felelősséget a merényletek elkövetéséért.
Le Pen a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint esélyes arra, hogy az elnökválasztás második fordulójában Emmanuel Macronnal mérkőzzön meg, ám a győzelemre úgy tűnik nincs esélye.
Az elnökválasztás első fordulóját április 23-án, második fordulóját május 7-én tartják.


http://www.hidfo.ru/2017/03/le-pen-hatarzarral-es-deportalassal-kuzdene-a-terrorizmus-ellen/