Törökország és Izrael előzetes megállapodást kötött arról, hogy a felek helyreállítják diplomáciai kapcsolataikat.
A török-izraeli kapcsolatok befagyasztása a 2010-es izraeli gázai blokád idején hivatalosan humanitárius segélyszállítmány jellegű rakománnyal a Gázai-övezet kikötője felé tartó Mavi Marmara teherhajón történt incidens óta tart. A törökországi IHH civil humanitárius segélyszervezet által üzemeltetett hajót akkor az izraeli haditengerészet speciális egységei tűzharcban foglalták el, melynek során kilenc török állampolgár életét vesztette. Izrael az áldozatok családjainak részére juttatandó anyagi kártérítést ajánlott a török kormánynak, amit a török vezetés az összeg felsrófolása után az izraeli miniszterelnök bocsánatkérése mellett 20 millió dollár értékben elfogadott. Az áldozatok családjai 2015 augusztusában beperelték a török kormányt a kártérítési összeg kifizetésének késleltetésében Izraellel való összejátszás, és az akciót vezető izraeli parancsnok nemzetközi felelősségre vonásáért indított eljárás lezárása miatt, melyet a török vezetés a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elutasítása után fellebbezés nélkül hajtott végre.
A Zürichben létrejött török-izraeli előzetes megállapodás pontjai a kártérítési összeg kifizetését, a nagykövetek kölcsönös visszahelyezését, az incidenssel kapcsolatos mindennemű izraeli felelősségre vonás kizárásának török parlament által megszavazott törvénybe foglalását (!), a Hamasz törökországi működésének teljes körű korlátozását, és egy izraeli-török gázüzlet és vezetéképítés kooperációs szándékának megerősítését tartalmazzák.
Recep Tayyip Erdogan török elnök a megállapodással kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az Törökországnak, Izraelnek, Palesztinának és az egész régiónak jó. A megállapodás reálpolitikai értelmezéséből egyértelmű az a következtetés, hogy minden eddigi török-izraeli konfliktus olyan álkonfliktus volt csupán, amely a felek nem egyértelműen meghatározott érdekeinek ütközéséből fakadt. A két fél politikai vezetése az általuk folytatott külpolitika mechanizmusain keresztül létrejövő folyamatok egyértelmű iránya alapján mostanra pontosan meghatározta saját regionális érdektörekvéseit, és mivel ezek az érdekek egyezést mutatnak, a felek kooperációját politikailag is törvényszerűnek minősítették. Ezen egyezések a következők:
Irán ellenes politika – A Szaúd-Arábia által beharangozott iszlamista országok nagykoalíciója, amely retorikában a Daesh ellen irányul, valójában egy Irán ellenes szövetség katonapolitikai alapjait hivatott létrehozni, melynek sikeressége akárcsak politikai szempontból igencsak kérdéses, valós hadászati értékminőségéről a jemeni háborúban elszenvedett szaúdi koalíciós fiaskót tekintve nem is beszélve. Irán az expanzív török politika iráni érdekövezet elleni lépéseit – a szunnita terrorcsoportok szíriai és iraki támogatása; a katari török katonai bázis kiépítése; Irak területi egységének megbontása irányában ható török katonai műveletek – egyértelmű fenyegetésként értelmezi, és ez az iráni-török kapcsolatokban lévő feszültségek kiélezéséhez vezet. Ennek a feszültségnek az enyhítésére a török vezetés semmilyen lépést nem hajlandó tenni, ezért a feszültség további várható fokozódása a hagyományos iráni-izraeli ellentét miatt Ankarát az Izraellel való szövetség újbóli megerősítésére ösztönzi.
Expanzív politika – a felek politikai elitjeinek intenzív területszerző külpolitikai természete a régió vonatkozásában Szíria és az iraki kurdisztáni régió bizonyos területei felett gyakorolt ellenőrzést illetően mindkét fél részéről az együttműködésben biztosítja ezen politika kapacitásainak legnagyobb kibontakozását. Törökország Szíria északi részének, Izrael pedig Szíria délnyugati részének teljes ellenőrzésében érdekelt. A török vezetés egy esetlegesen létrejövő, Damaszkusszal szövetségi viszonyban lévő észak-szír önálló kurd régió meghiúsítása és a Daesh-el folytatott jövedelmező illegális olajkereskedelem további biztosítása, Izrael pedig a Golán vízbázisa és olajkészleteinek kiaknázása miatt. Az iraki kurdisztáni régióból származó olcsó olajhoz való hozzájutás az iraki kurdok Barzani klán vezette politikai szárnyának támogatására ösztönzi egyidejűleg mind Izraelt, mind Ankarát, amely egy erős iráni ellenmanőver (a Barzani klánnal szembenálló kurd politikai erők erősödő megtámogatása) esetén Irak területi integritásának felszámolásának kísérletére késztetheti a feleket, melynek első jele a török haderő iraki bevonulásában meg is nyilvánult.
Amerikai hegemón befolyása – A hidegháború alatt a török-izraeli együttműködés a washingtoni külpolitika egyik Közel-Kelettel kapcsolatos alappillére volt. Az USA közel-keletre gyakorolt befolyási erejének nagyfokú csökkenése a szíriai orosz katonai jelenlét, és annak támogatási hatására újból felerősödő szír-iraki-iráni együttműködés (az un. síita tengely) miatt az elvesztett geopolitikai kontroll visszaszerzését az USA külpolitika kiemelt célnak tekinti, és minden hagyományosan általa felhasznált és bevált eszköz újra felhasználásra kerül.
Gazdasági érdekegyezés – A  már említett olajkereskedelemben való kooperáció mellett, amely nagyban függ a többi térségi szereplő cselekvésének irányától és intenzitásától, az a terület, amely a felektől független szereplők hatásától a leginkább érintetlen marad, a gázkereskedelem. Izrael a Leviatán gázmező-blokk kiaknázását egy Egyiptomba irányuló exportra alapozta, de a Nílus országának tengerparti övezetében feltárásra kerülő, a Leviatánnál jóval nagyobb mennyiségű energiahordozót rejtő Zohr gázmező miatt Egyiptom elállt a további tárgyalásoktól, így Tel-Aviv új értékesítési piacot kénytelen találni. Az izraeli kínálatra pedig Törökország jelenleg megfelelő piac lenne. A török agresszió miatti orosz-török konfliktushelyzetben egyelőre bizonytalan kivitelezésű Török-áramlat esetleges kiesése által okozott vákuum, és az Azerbajdzsánból és Iránból török területre érkező gázimport infrastrukturális sebezhetősége a kiújuló kurd-török polgárháború okán a török vezetést egy olyan importforrás biztosítására kényszeríti, amely ideális esetben ezen tényezőktől független, és rövidtávon is megvalósítható. A keresleti és kínálati érdekek teljes egyezése ezért egy Izraelt-Törökországgal összekötő gázvezeték kiépítésének lehetőségét vetítik előre. Ennek a realitása azonban a török-áramlat gázvezetékkel megegyező, ugyanis a Gazprom, amely eddig kizárólagos koncesszióval rendelkezett a másik Izraeli gázmező – a Tamar – jelentős részének feltárására, egy októberi államközi megállapodással többségi részesedést szerzett a Leviatán blokk feltárását végző konzorciumban.
A fenti tények összegzéséből az a következtetés vonható le, hogy a török diplomácia az elszigeteltség felszámolására tett legújabb kísérlete is legfeljebb hamis sikernek könyvelhető el, mert a török hatalmi elit számára mostanra gyakorlati szinten politikailag a túlélés egyetlen esélye az amerikai hegemóniára alapozott unipoláris világrend szerkezeti megerősítése, míg a török gazdaság csak egy többpólusú gazdasági világrendbe való konfliktusmentes betagozódás esetén lesz fejlődőképes. Ez az ellentmondás pedig a török politika további nagymértékű kilengéséhez vezet, amivel Törökország elveszti annak a koncepciónak a lényegét, melynek alkalmazásával az Atlanti-Óceántól a Csendes-Óceánig terjedő, úgynevezett szunnita öv stabilizációs központjává válhatott volna. Így a kibontakozó multipoláris világrendben ennek a központnak a szerepét más fogja minden bizonnyal betölteni, és az erre irányuló hatalmi harcok már elkezdődtek. Az egyiptomi kezdeményezésű arab katonai koalíció létrehozásának terve az Arab Liga keretein belül, és a szaúdi vezetés bejelentése a terrorellenes iszlám nagykoalícióról már ennek a folyamatnak része, és ezekben a csatákban Törökország a kezdeményezés elvesztésével statisztaszerepbe szorult.


http://www.hidfo.ru/2015/12/torokorszag-izraellel-szovetkezve-rendezne-at-a-kozel-kelet-terkepet/