Susan Kokinda elemzésében azt állítja, hogy Donald Trump új, 2025-ös amerikai nemzetbiztonsági stratégiája alapjaiban fenyegeti az 1945 óta fennálló, brit érdekek által meghatározott geopolitikai rendszert. Értelmezése szerint a brit politikai és stratégiai elit – különösen a londoni House of Lords egyes tagjai – nyíltan azon dolgoznak, hogy az Egyesült Államokban működő politikai, katonai és informális hálózataikon keresztül megakadályozzák e stratégia végrehajtását. 
Kokinda szerint Trump Zelenszkijjel és Netanjahuval folytatott tárgyalásait sokan „meghátrálásként” értelmezik, valójában azonban ezek a lépések egy tudatos nagystratégia részei. A cél nem az egyik vagy másik fél feltétlen támogatása, hanem az, hogy az Egyesült Államok lezárja az ukrajnai háborút, elkerülje a NATO további keleti bővítését, és megszüntesse a Közel-Kelet hagyományos „állandó háborús térség” szerepét. Állítása szerint Trump ezzel az országokat nem geopolitikai bábukként, hanem szuverén partnerekként kezeli. 
Az előadás központi eleme a brit befolyás bírálata. Kokinda azt állítja, hogy a brit stratégiai gondolkodás tudatosan törekszik az amerikai elnöki ciklusok „túlélésére”, és arra, hogy a Kongresszuson, a médián és a transzatlanti intézményeken keresztül fenntartsa az Egyesült Államok európai katonai elköteleződését. Ennek példájaként említi a brit felsőház vitáit, ahol nyíltan elhangzik: a nemzetbiztonsági stratégiák jönnek-mennek, az igazi mérce az, mit szavaz meg az amerikai törvényhozás. 
Gazdasági síkon Kokinda Trump vám- és iparpolitikáját egy „gazdasági forradalomként” írja le, amely szerinte véget vet a szabadkereskedelem és a pénzügyi globalizáció által okozott ipari leépülésnek. A vámokat az amerikai gazdasági szuverenitás visszaszerzésének kulcseszközeként mutatja be, és hangsúlyozza a gyártás, az infrastruktúra és az energetikai innováció – különösen a fúziós energia – stratégiai jelentőségét. 
Összegzésében Kokinda azt állítja: Trump politikája nem taktikai alkuk sorozata, hanem egy átfogó kísérlet a háborúk, a brit dominanciájú világrend és az „állandó geopolitikai sakkjátszma” lezárására. Szerinte a londoni elit ezt felismerte, és ezért minden eszközzel igyekszik megakadályozni a folyamatot. Az amerikai közvélemény számára pedig azt üzeni: ha a stratégiai összképet nézik, nem az aktuális politikai zajt, akkor ez a korszak valódi rendszerváltást jelenthet az Egyesült Államok szerepében.