Stefan Magnet értékelése szerint 2026 rendkívül veszélyes geopolitikai év, amelyben a korábbi folyamatok felgyorsulnak, „lehullanak a maszkok”, és tömegek ébrednek rá arra, hogy alapvető világrendszerszintű változás zajlik. Állítása szerint a globalista elit régóta készíti elő a „nagy resetet”, és 2026 vége után már nem lesz visszaút.
Magnet úgy látja, hogy az Európai Unió a szabad információ felszámolására és egy kontrollállam kiépítésére törekszik: digitális azonosító, internetes regisztráció, pénz fokozatos kivezetése, digitális euró, valamint szankciók és ellehetetlenítés a kritikus hangokkal szemben. Szerinte mindez előjátéka egy nagyobb háborús konfrontációnak, miközben Európa saját polgárai ellen fordul.
A beszéd központi eleme az Egyesült Államok venezuelai fellépésének értelmezése. Magnet ezt fordulópontnak tartja: nyílt, katonai erővel alátámasztott beavatkozásnak, amely mögött nem demokráciaexport, hanem nyers geopolitikai érdekek állnak. Kiemeli Venezuela óriási olajtartalékait, de hangsúlyozza, hogy a döntő tényező a dollár globális dominanciájának védelme. A beszéd párhuzamot von Irak (2003) és Líbia (2011) esetével, ahol az olaj dollártól való elszakadási kísérlete háborúhoz vezetett.
Magnet szerint a világhatalmak újraosztják a befolyási övezeteket: – az USA a nyugati féltekét és az erőforrásokat biztosítja, – Oroszország Ukrajnában, – Kína Tajvan körül, – a Közel-Kelet Irán és Izrael tengelyén válik kulcstérséggé.
Európát e folyamatokban eszköznek, nem önálló szereplőnek látja, amelyet háborúba sodorhatnak saját politikai és gazdasági válságainak elfedésére.
Gazdasági vonalon súlyos monetáris összeomlást vetít előre. Példaként említi az ezüst árának meredek emelkedését, a fizikai nemesfémek hiányát, és azt állítja: a bankrendszerben tartott pénz veszélyben van, míg a kézzelfogható eszközök túlélési esélyt adhatnak.
Politikailag 2026-ot még utolsó „ablaknak” nevezi, amikor választások és ellenállás lehetséges. Úgy véli, később a háborús állapot és a digitális kontroll felfüggeszti a demokratikus folyamatokat. Németországot, Ausztriát és Magyarországot külön is említi, ahol szerinte a rendszer mindent megtesz majd a status quo fenntartásáért.
Zárásként Magnet azt hangsúlyozza: a háború, a kisajátítás és a digitális diktatúra nem elkerülhetetlen, de csak akkor kerülhető el, ha elegen mondanak nemet. 2026-ot döntő évnek tartja, amikor még van esély irányt váltani – később már nem biztos. Forrás: https://youtu.be/JiJJCzgad-Q
2026. január 7., szerda
Stefan Magnet: 2026- Lehullanak a maszkok
Venezuela mint gyújtópont: petrodollár, káosz és a „digitális rend” felé vezető út – Ernst Wolff
Ernst Wolff szerint a venezuelai események nem elszigetelt incidensek, hanem egy globális hatalmi átrendeződés részei. Állítása szerint az Egyesült Államok fellépésének fő oka, hogy Venezuela olaját Kínának jüanban kezdte értékesíteni, ezzel aláásva a petrodollár-rendszert. A petrodollár gyengülése különösen veszélyes az USA számára, amely hatalmas államadósságát egyre nehezebben tudja finanszírozni. Wolff úgy látja, a katonai és politikai lépések mögött nem elsősorban választott politikusok, hanem az amerikai titkosszolgálatok, a Wall Street, valamint a nagy technológiai és pénzügyi konszernek állnak. A cél szerinte nem a stabilitás, hanem épp ellenkezőleg: minél több káosz és bizonytalanság előidézése világszerte – Latin-Amerikában, a Közel-Keleten, Európában és Ázsiában egyaránt. Ez a káosz Wolff értelmezésében előkészíti a terepet egy „digitális diktatúra” számára, amelyet a rend helyreállításának ígéretével vezetnének be. Ide sorolja a digitális jegybankpénzek (CBDC-k) terjedését, a készpénz háttérbe szorítását és a társadalmak fokozódó ellenőrzését. A beszélgetés kitér arra is, hogy a nyersanyagpiacok – különösen az arany és az ezüst – miért reagálnak erős áremelkedéssel. Wolff szerint az elszálló árak a pénzügyi rendszerbe vetett bizalom megingását tükrözik. Felhívja a figyelmet a papíralapú és a fizikai nemesfémek közti súlyos aránytalanságra, valamint arra, hogy válsághelyzetekben – például áramszünetek idején – a digitális fizetőeszközök gyorsan működésképtelenné válhatnak. Összességében Wolff azt állítja: a venezuelai válság, az Irán körüli feszültség, az energiapiaci bizonytalanság és a társadalmi megosztottság mind ugyanabba az irányba mutatnak. Egy olyan korszak felé, ahol a félelem és a zűrzavar legitimálhat egy új, központosított és digitálisan vezérelt világrendet. Forrás: https://youtu.be/ZvRnQdBErSc
Nyílt imperializmus és a Nyugat széthullása
A Glenn Diesen podcastjében John Mearsheimer a jelenlegi amerikai külpolitika radikális eltolódását elemzi, különös tekintettel Venezuelára, Grönlandra, Európára és a NATO jövőjére.
Mearsheimer szerint az Egyesült Államok venezuelai fellépése nem a Monroe-doktrínáról szól, mivel sem Oroszország, sem Kína nem készül katonai jelenlétre a térségben. A valódi motiváció nyers imperializmus: Washington nyíltan a venezuelai olaj feletti ellenőrzést tekinti fő célnak. Donald Trump ebben szakít a korábbi amerikai gyakorlattal, mert nem próbálja liberális vagy humanitárius retorikával elfedni a hatalmi politikát – nyíltan beszél beavatkozásról és erőforrás-szerzésről.
A beszélgetés központi eleme, hogy Trump elnöksége alatt az Egyesült Államok tudatosan rombolja a „szabályalapú nemzetközi rendet”. Mearsheimer hangsúlyozza: korábban Washington ugyan gyakran megsértette a nemzetközi jogot, de mindig igyekezett jogi és erkölcsi igazolást adni. Trump ezzel szemben megveti a nemzetközi normákat, és nem is próbálja fenntartani a látszatot. Ez hosszú távon nemcsak a világ, hanem az USA érdekeit is sérti. A beszélgetés kitér Grönland esetleges amerikai megszerzésére is. Mearsheimer szerint ez nem puszta retorika: katonailag könnyen kivitelezhető lenne, és beleillik Trump „olcsó, gyors, korlátozott” katonai akciókra épülő mintázatába. Egy ilyen lépés azonban végzetes csapást mérne a NATO-ra, amely már most is meggyengült az ukrajnai háború és az amerikai–európai viszony romlása miatt.
Európát Mearsheimer rendkívül kiszolgáltatottnak látja. Az európai vezetők azért nem állnak ellen Washingtonnak, mert mindenáron fenn akarják tartani az amerikai katonai jelenlétet és a NATO-t. Ez azonban kontraproduktív: Trump a gyengeséget megveti, és további nyomásgyakorlásra használja. A Közel-Kelet, különösen a gázai háború nyugati támogatása szerinte végleg hiteltelenítette a „liberális értékekre” hivatkozó nyugati narratívát.
Összességében Mearsheimer úgy látja: a „politikai Nyugat” mint egységes érték- és hatalmi közösség felbomlóban van. Az Egyesült Államok stratégiai fókusza Ázsiára tolódik, Európa pedig egyre inkább magára marad, megosztottan és mérgezett viszonyban Oroszországgal. Venezuela és Grönland fontos tünetek, de a valódi töréspont Ukrajna és a NATO jövője – ezek határozzák meg, hogy a transzatlanti korszak lezárul-e végleg. Forrás: https://youtu.be/-NQ3lnuYcXs
Alex Krainer: A müncheni hazugság: hogyan segítették tudatosan Hitler felemelkedését – és mi köze ennek a mához?
Alex Krainer elemzése radikálisan szembemegy a második világháborút megelőző „megbékélési politika” (appeasement) közkeletű értelmezésével. Állítása szerint az 1938-as müncheni egyezmény és Csehszlovákia feláldozása nem gyávaságból vagy tévedésből történt, hanem egy tudatos, hosszú távú brit geopolitikai stratégia része volt, amelynek célja Németország megerősítése és kelet felé, a Szovjetunió ellen terelése volt
Krainer szerint a hivatalos narratívával ellentétben Csehszlovákia 1938-ban katonailag erős, jól felszerelt és védhető állam volt, amely akár egyedül is komoly vereséget mérhetett volna a náci Németországra. A német katonai vezetés tisztában volt ezzel, olyannyira, hogy Hitler eltökélt támadási szándéka esetén puccsot és merényletet is terveztek ellene. Ezt azonban – Krainer értelmezésében – a brit diplomácia aktívan akadályozta meg.
A beszéd részletesen bemutatja, hogy London és Párizs miként gyakorolt folyamatos nyomást Prágára a területi engedmények elfogadására, miközben a brit sajtó és politikai elit propagandakampánnyal teremtett háborús pszichózist: eltúlozta a német katonai fölényt, démonizálta a cseh államot, és elhallgatta a szovjet és francia segítség lehetőségét. A müncheni egyezmény így nem a békét szolgálta, hanem lehetővé tette, hogy Németország harc nélkül megszerezze Csehszlovákia ipari és katonai kapacitásait. Krainer hangsúlyozza: a müncheni megállapodás után Hitler nemcsak megszegte a vállalásait, hanem a megszerzett cseh fegyverekkel és iparral vált Európa meghatározó katonai hatalmává. Mindez – az előadás szerint – összhangban állt a brit elit „háromblokkos” világrend-elképzelésével, amelyben Németország Közép- és Kelet-Európa ura, egyben Oroszország elleni ütőeszköz lett volna.
A beszéd végén Krainer párhuzamot von a harmincas évek és a jelen között. Úgy véli, a mai politikai diskurzusban újra megjelenik a történelem leegyszerűsítő és manipulált használata, amikor aktuális geopolitikai konfliktusokat Hitlerrel és 1938-cal hasonlítanak össze. Figyelmeztetése szerint a történelem félreértelmezése és tudatos torzítása könnyen új, sokkal pusztítóbb háborúba sodorhatja Európát, ezért elengedhetetlen a hivatalos narratívák kritikus újragondolása.
2026. január 6., kedd
Neil Oliver: Vihar közeleg – A bizalom összeomlása és a felgyülemlő társadalmi düh
Oliver autoriter hatalomgyakorlásról beszél, amely szerinte tudatosan és élvezettel vont el alapvető jogokat az emberektől. Állítása szerint ennek természetes következménye a társadalmi harag fokozódása, amely már nem rejtett, hanem egyre nyíltabban jelenik meg világszerte. Felteszi a kérdést: mi mást vártak a döntéshozók, amikor „folyamatosan szorították a csavarokat”.
Érvelése szerint aki sarokba van szorítva, akitől mindent elvettek – vagy aki úgy érzi, nincs több vesztenivalója –, az egyfajta végső szabadságállapotba kerül, ahol már nem kötik a korábbi korlátok. Oliver ebből arra következtet, hogy komoly társadalmi „vihar” közeleg, és azok, akik hosszú időn át haszonélvezői voltak ennek a rendszernek, most kezdik megérezni a változás szelét.
Színjáték vagy háttéralku? – Alex Krainer értelmezése a venezuelai Maduro-ügyről
Krainer szerint a mainstream narratíva (olaj, amerikai hegemónia, „Trump rossz”) túlságosan leegyszerűsítő. Felhívja a figyelmet arra, hogy Maduro elfogása katonailag csak akkor volt kivitelezhető veszteségek nélkül, ha előzetes megállapodás született. Úgy véli, nem történt klasszikus rezsimváltás: a chavista hatalmi struktúra változatlan maradt, csak Maduro került ki a képből.
Az elemző kizárja, hogy az ügy elsődlegesen az olajról vagy a kábítószer-kereskedelemről szólna, és inkább mélyebb pénzügyi–politikai összefüggéseket vet fel. Ilyenek a választási technológiák (Dominion, Smartmatic), a mögöttük álló offshore tulajdonosi hálók, valamint az a lehetőség, hogy Maduro érzékeny információkkal rendelkezik ezekről, ami magyarázhatja az amerikai „védett” megoldást.
Krainer párhuzamot von a venezuelai narratívakezelés és más globális ügyek kommunikációja között: szerinte ugyanaz a csoportgondolkodás működik, amely kizár alternatív magyarázatokat. Úgy látja, Donald Trump lépései illeszkedhetnek a poszt–második világháborús világrend lebontására és egy multipoláris rend felé való elmozdulásra.
Végkövetkeztetése: az ügy valódi jelentése csak idővel derül ki. Addig érdemes figyelni a nagy pénzügyi és energetikai szereplők piaci reakcióit, valamint azt, miként viszonyulnak az eseményekhez a globális hatalmi központok. Forrás: https://youtu.be/qzLwn0Zy12g
Taktikai siker, stratégiai katasztrófa? – Venezuela és az amerikai erőpolitika következményei
Glenn Diesen podcastjában Daniel Davis volt alezredes a venezuelai amerikai akció következményeit elemzi, kendőzetlenül.
Davis szerint a művelet katonai értelemben gyors és hatékony volt, ám jogi és stratégiai szempontból súlyosan hibás. Állítása szerint az Egyesült Államok megsértette a nemzetközi jogot, az amerikai alkotmányt és az 1973-as War Powers Actet. Egy államfő fegyveres elfogását „letartóztatásnak” nevezni szerinte jogilag értelmezhetetlen, és veszélyes precedenst teremt: innentől más hatalmak is hasonló logikával léphetnének fel idegen országok vezetői ellen.
A beszélgetés központi állítása, hogy a taktikai siker elfedi a stratégiai kudarcot. Az USA nem rendelkezik reális kapacitással egy ország politikai alárendelésére anélkül, hogy nagyszabású, elhúzódó háborúba ne sodródna. Davis figyelmeztet: ha Washington katonai erővel próbálja kikényszeríteni Venezuela engedelmességét – különösen az olaj feletti ellenőrzés miatt –, az ellenállást, regionális destabilizációt és akár nagyhatalmi konfrontációt válthat ki.
A podcast kitér arra is, hogy a hivatalos indoklások (drogterrorizmus, amerikai halálesetek) torzítottak vagy hamisak, Venezuela szerepe marginális. A valódi következmény a morális hitelesség elvesztése és az, hogy az Egyesült Államok „erőpolitikai precedenst” állít fel, amelyre Oroszország, Kína vagy más államok is hivatkozhatnak.
Davis szerint a Trump-adminisztráció logikája túlterjeszkedéshez vezethet: Panama után Venezuela, majd fenyegetések Kolumbia, Mexikó, Kuba, Irán és akár Grönland irányába. Ez szerinte már nem a Monroe-doktrína védelmi értelmezése, hanem annak kifordítása: nyílt dominanciaigény. Ha egy ország „kihívja a blöfföt”, az USA válaszút elé kerülhet – megalázó visszalépés vagy eszkaláció –, ami globális konfliktushoz vezethet.
Összegzésként Davis úgy látja: a rövid távú erődemonstráció hosszú távon az amerikai biztonságot gyengíti, és a második világháború utáni nemzetközi rend szétesésének kockázatát növeli. Forrás: https://youtu.be/4iTddhgmcV0