A korszellem

 

[A fordító megjegyzése:
Az Antimodernist újságban megjelent cikk egy olyan írást mutat be, mely kétszáz évvel ezelőtt, azaz a francia forradalmat követő és az egész Európán végigsöprő anti-keresztény szekularizációs és liberális történések éveiben keletkezett, és amit a közreadó sok helyen saját közbeszólásaival tarkít. A jobb érthetőség kedvéért e közbeszólások közül csak azokat fordítom le, melyek valóban hozzátesznek valamit az eredeti íráshoz – és ezeket zárójelbe teszem. A saját beszúrásaimat, mind eddig is, szögletes zárójelben közlöm. – A cikket azért fordítottam le, mert rámutat, hogy már 1821-ben – a francia forradalom után, a liberalizmus hódításának korában – is az a szellem uralkodott a világban, mint most. Ha nem tudnók biztosan, hogy a cikk kétszáz évvel ezelőtt íródott, azt hihetnők, hogy napjainkban írták. A különbség akkor és ma csupán abban rejlik, hogy a technika segítségével ez a szellem ma már nem csak az ú. n. művelt körökben rontotta meg az embereket, hanem már a legeldugottabb falu legutolsó viskójában lakókat is. Ez utóbbira Sátánnak elengedhetetlenül szüksége volt, hogy rombolása valóban sikeres, és egyúttal teljes körűvé válhasson.
A közlés másik oka az, hogy a cikk a világ történéseit és benne az emberiség sorsát a Teremtő és a teremtmények viszonyából, vagyis az alapoktól kezdve tárgyalja, ami elengedhetetlen feltétel annak megértéséhez, hogyan jutott a mai világ ide, azaz a földi pokolba. – Ezzel kapcsolatban újfent felhívom a figyelmet Turgonyi Zoltán „A kereszténység” című tanulmányára, elsősorban annak is e fejezetére: A világ teremtése és működtetése.]

Szinte pontosan kétszáz évvel ezelőtt, 1821-ben a „Der Katholik” (A katolikus) című újságban (1. év, 8. füzet) egy cikk a következő felirattal jelent meg: „A korszellem a történelem nézőpontjából bemutatva”. E cikk az elmúlt két évszázad alatt semmit nem vesztett időszerűségéből. Sőt, mondhatnánk, pont fordítva, a cikk ma aktuálisabb, mint megjelenésének idejében. A szerző Urunk szavaival kezdi írását, aki ellenségeinek, amikor azok Ábrahámra, mint atyjukra hivatkoztak, ezt válaszolta: „A sátán az atyátok” (Jn 8,44), mert „azt teszitek, amit atyátok tett.” (Jn 8,41); majd így folytatja:

A függetlenség szelleme
Még soha nem voltak számomra Urunk eme szavai annyira érthetőek, mint napjainkban [azaz 1821-ben], amikor bizonyos emberek e mondat igazát véres színekkel rajzolják szemeink elé. Minden gonoszság oka, amit a Sátán eddig elkövetett és még mindig elkövet, és ami őt voltaképpen sátánná tette, a függetlenség (gőg, önhittség, kevélység) szelleméből – „non serviam = nem akarok szolgálni” – származik. Minthogy azonban egyetlen teremtmény sem lehet soha független, vagy válhat soha függetlenné teremtőjétől – aki örökös jelenben létezik teremtményéhez képest –, az a teremtmény, aki mégis független akar lenni, direkt szembenállásba kerül Teremtőjével, akinek ezért őt ellenállhatatlan erejével szükségszerűen el kell taszítania; úgy miként a lezúduló ár mindent, ami az útjába kerül, elsodor, feldönt. Ez az eltaszítás, elhajítás lett Sátán sorsa. Le lett taszítva a pokolba, az Istentől való messzeség legtávolabbi helyére, a kitaszítottak, az elvetettek helyére.

Sátán függetlenség utáni vágyálmát az első emberbe is beültette. Ádám a Sátántól kapott eszköz segítségével önmagától akart azzá válni, amivé kizárólag az Istentől való függőség, tehát az Istenhez való ragaszkodás által válhatott volna, és kellett volna válnia. Emiatt Isten őt is eltaszította magától. Ádám azt tette, amit Sátán. (Ezért kiűzetett a paradicsomból, és Sátán szolgájává vált, és elszenvedte a gondok, bajok és halál büntetését.)
Ha tehát ezután is létre kell jönnie egy új kapcsolatnak ember és Isten között, akkor ennek a kapcsolatnak szükségszerűen az Istentől való abszolút függőségen és az Istenhez való abszolút ragaszkodáson lehet és kell alapulnia. Ugyanis egyedül a függőség-érzülete képes az emberből a gőgöt, a függetlenség szellemét kiirtani, és az embert Istennel ismét harmonikus kapcsolatba emelni. Ezért szól a Kinyilatkoztatás egész tanítása a hitről vagy alárendeltségről, az Istennel szembeni engedelmességről. Az engedelmes szellem aláveti magát Isten kinyilatkozó szellemének.
(Valóban, a magát kinyilatkoztató Istennel szembeni engedelmesség a hitnek legfontosabb, legmeghatározóbb lényege. Nem annyira az a döntő, hogy mit hiszünk, hanem hogy kinek és miért hiszünk: Azért hiszünk, mert Isten így nyilatkoztatta ki, és nekünk az Egyház így írja elő, hogy higgyük. A megnyilatkozó Istenben való hit és az Ő nevében tanító Egyház alapvető fontosságú. A hit nem „több mint az engedelmesség”, hanem a hit lényegében engedelmesség!)

Ez az Istennek való tökéletes odaadás (engedelmesség, hit) Jézus Krisztusban, Isten Fiában láthatóvá vált szemeink előtt. Isten Fia azért öltött emberalakot, hogy az emberiség tagjaként, tehát az emberiség képviselőjeként engedelmes legyen Atyjának a kereszten elszenvedett haláláig. Az az ember születik tehát Istenből, aki Jézus Krisztussal és Jézus Krisztus által egészen kiüresíti magát (megtagadja magát), és teljes engedelmességgel átadja magát Istennek, az ilyen embernek lesz az atyja az Isten, aki ebből a függőségből fakadóan „azt teszi, amit Isten tesz”. Pont úgy, ahogy a gőgös, a függetlennek lenni akaró teremtmény azért cselekszi Sátán műveit, mert az ő atyja a Sátán.
Ezért hangzik így Jézus nyomatékos felszólítása: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.” (Mt 16,24)

Nos, a mostani korszellem [= 1821-es] nem más, mint éppen az a függetlenségi szellem, amit Sátán az emberek között felgerjesztett, hogy ennek segítségével elpusztítsa Isten művét. Napjainkban [= 1821-ben] persze az emberek tagadni szeretnék Sátán létezését vagy a világra gyakorolt hatását: Mindazonáltal, nekem az a véleményem, hogy Sátán eddig még soha nem volt a földön annyira szorgos, mint éppen most. De hogy romboló tevékenységét minél biztosabban és nyugodtabban folytathassa, létezését követői által előbb letagadtatta. Ez a tagadás is Sátán tervei közé tartozik. (Ezt a munkát senki nem végzi buzgóbban, mint a modernisták, köztük például egy Herbert Haag nevű ember „Búcsú az ördögtől” című fércművével.)
Aki Sátánt valóban látni akarja, az nézzen azon úgynevezett emberek fúriáira, akik Franciaországban tomboltak, akik Spanyolországban és Amerikában most tombolnak, akik Nápolyban tomboltak, és akik Németországban, Angliában és Svájcban a háttérben lesben állnak.
[Lásd ezzel kapcsolatban a honlap cikkei közül ezt: „Itt az iránytű veszett el”.]

Az igazság akaratlanul is ezt mondatja velünk: Igen, ez valóban csak sátáni gonoszság lehet – mert belsőleg meg vagyunk győződve arról, hogy ekkora gonoszság nem lehet az ember sajátja, hacsak nem kívülről erre buzdítják, vagy erre kényszerítik. (Való igaz: létezik egy olyan fokú gonoszság, ami magasan meghaladja az emberi „normális” gonoszságot, és ennek sátáni eredetűnek kell lennie. És ez az ami most, a 21. század elején elöntötte az egész világot,)
És mindennek alapja éppen az a függetlenségi eszme, ami Sátánból született, és amit Sátán szór szét a világban, és amit ő a titkos társaságokon keresztül szorgalmasan „ápol és eltakar”, hogy birodalma a földön minél tovább fennmaradhasson. (Ez a gondoskodás az elmúlt kétszáz évben nem hagyott alább, és az ember azt kívánná, hogy a katolikusok bárcsak ugyanekkora gondossággal ápolták/ápolnák volna hitüket, mint ahogy a Sátán a saját eszméjét gondozza.)

Sátán taktikája
A mai korszellem első magjait Sátán az úgynevezett reformációval vetette el (valójában már az úgynevezett humanizmussal és „reneszánsszal”). Miként ma ezt a folyamatot [= szekularizáció, liberális fordulatok] az államok megreformálásának nevezik, akkor ezt az Egyház megreformálásának nevezték. Sátán súgta akkor a gőgös, elbizakodott első reformátor fülébe az Egyház hatalma elleni függetlenségi tervet, ébresztett fel benne minden lehetséges téves következtetést és szofizmát, melyek segítségével az Egyház tekintélyét szétzúzta. Mikor ez sikerült neki, áttért az úgynevezett filozófusokhoz, és megmutatta nekik az oly természetes konzekvenciát, nevezetesen, hogy ugyanezek a szofizmák az államok hatalmának megsemmisítésére is kiválóan alkalmasak. És a Sátán apostolai olyan ügyesen végezték dolgukat, hogy mostanra a világ nagy része se az embereknek, se Istennek nem akar szolgálni többé. (Ez nem más, mint a liberalizmus, ami az egész világot az örvénybe taszította.)

Ezen függetlenségi szellem [megszületésének és elterjedésének] előkészítésére Sátán sokfajta embert felhasznál. Elsőnek a magukat felvilágosítónak (nagykorúnak, racionálisnak, tudományosnak, ellentétben a szerintük bigott és babonás vallásos fanatikusokkal) nevezőket. Másodszor Sátán azokat az ifjoncokat használja fel, akik a mi új nevelőintézeteinkből kerülnek ki. A harmadikok a gazdagokká vált bankárok, akik képtelenek felfogni, hogy miért nem ők a királyok már (az is a 21. század elejének egyik nagy "vívmánya", hogy amire ezek kétszáz évvel ezelőtt csak vágytak, az mára valósággá vált: mára már valóban ők a "királyok"), az éhes ügyvédeket, akik beképzelik maguknak, hogy sokkal méltóbbak lennének arra, hogy a bírói székekben üljenek, mint a korlátok előtt állni; a kéjenceket, akiket egy jó kormányzat megakadályoz abban, hogy egészen disznókká váljanak. A negyedik fajtához tartozók azok, akiket kifejezetten nem Sátán maga használ fel, hanem akiket a függetlenség szellemének apostolai vadászkutyaként alkalmaznak. Ezek a vallás és erkölcs nélküli emberek, akik a jobbmódú polgárokra bőszült irigységgel tekintenek, miközben csak a gyilkolásra, rablásra és fosztogatásra szóló első jelre várnak. (Az irigység nemcsak a tömegeket sarkallta/sarkallja forradalmi rémtettekre, hanem valójában ez az, ami az ördögöt hajtotta és hajtja ma is, hogy az embereket is romlásba taszítsa: „A sátán irigysége révén jött a világba a halál.” (Bölcs 2,24))

A sajtószabadság valójában nem más, mint a Sátán vehiculuma, amivel függetlenségi szellemét minél gyorsabban el tudja terjeszteni a nép között: Olyan dolgokat nyomtatnak ki, melyeken jól látható, hogy a Sátán mondta tollba őket. Úgynevezett „olvasó-társaságokat” hoznak létre, hogy a nép-felvilágosítás címszó alatt mindenki olcsón hozzájuthasson az újságokhoz, melyekben a sajtószabadság leple alatt gyűlöletre izgatják őket. Ezen kívül nevelő intézeteket rendeznek be, melyekben a nevelés fő célja arra irányul, hogy az embereket, miként ők kifejezik, „önállókká” tegyék, azaz beoltsák őket a függetlenségi szellemmel.
(A sajtószabadság vagy a véleményszabadság azonban a liberálisoknál csak olyan mértékben és addig van érvényben, amíg az az ő elképzeléseiknek megfelel, és amíg nem ők vannak hatalmon. Mert ahogy a liberálisok hatalomra kerülnek, a sajtó- és véleményszabadságnak máris vége lesz. Ma már nincs szükség olvasó-körökre és külön nevelőintézetekre, hogy szellemiségükkel az egész világot megrontsák: A mindent behálózó média és az általános iskolakötelezettség gondoskodik arról, hogy a fiatal emberek a "helyes" szellemet átvegyék és "politikailag korrektül" gondolkozzanak és éljenek.)

Sátán igazi apostolai közvetlenül nem láthatóak, hanem cinkosaikon keresztül agitálnak. Ha aztán ezek a talajt már előkészítették, akkor megnyílik a pokol, és a nép önjelölt képviselői előbújnak, akiket állítólag a nép választott, holott valójában semmit nem tudnak róluk; és követelik a szabadságot, ami nem jelent mást, mint hogy ne gondolkozz és ne viselkedj másképp, mint ahogy ezek a forradalmárok parancsolják, különben biztosan meghalsz. Egyetlen más zászló alatt sem voltak annyira tele a börtönök, és folyt az ítélet-végrehajtás helyén rendszeresen annyi vér, mint e sátáni szabadság zászlai alatt.
(Ma már nincs szükség arra, hogy Sátán apostolai a háttérben maradjanak. És ha valaki politikailag nem korrekt, akkor sem biztos, hogy szó szerint életével fizet ezért, "mindössze" csak társadalmilag és egzisztenciálisan lehetetlenítik el, teszik tönkre. Nem túlzás azt mondani, hogy soha nem uralkodott a világon nagyobb rabszolgaság, mint ebben a korban, amiben az egész világ a "szabadságot" tűzte ki a zászlóira.)

Isten birodalma és a Sátán birodalma
Mivel a függetlenségi szellem terjedésének semmi nem áll jobban az útjában, mint a vallás, és mert pont a vallás veti alá az embereket – bár szabadon és szeretettel – de mégis kérlelhetetlenül Istennek, ugyanakkor pap nélkül nem tud meglenni, azért törekszik a Sátán olyan sürgősen arra, hogy az egyházi javakat megsemmisítse, és ezáltal a papokat megfossza materiális életalapjaiktól.
(Ma már erre sincs szükség, hiszen Sátán új utakat talált a papság kikapcsolására. Ebben leghatásosabb eszköze az ú. n. II. Vatikáni Zsinat volt, és az abból létrejött embercsinálta-egyház az ő ál-miséjével és ál-papságával.)
De hogy ez a terv az igazi Sátán-terv, az Isten birodalma alapideájának és a Sátán birodalma alapideájának összehasonlításából egyértelműen kitűnik. Isten birodalma a lehető legmagasabb egységből indul ki, és a legmagasabb egység felé vezet. Ezzel szemben a Sátán birodalma az egyenetlenségből, a felbomlásból indul ki, és összeomláshoz, pusztuláshoz vezet. Szétszakítja az Isten és ember közötti köteléket és az emberek közötti egység kötelékét. Ahol ez a sátáni birodalom elkezdi működését, ott a természet és a barátság legszentebb kötelékei mind elszakadnak, fiak az atyákkal és testvérek a testvérekkel szemben vádlókká és hóhérokká válnak.
Ezek után azt is könnyű megmagyarázni, hogy honnan ered ez a szólás: a forradalom elsőnek saját gyermekeit falja fel: mert mindenki független akar lenni, mindenki elsőnek akar kasszírozni. Ezért áll mindenki mindenki másnak az útjában, de mivel egyesével mindegyikük gyenge, a legrafináltabbak megalakítják frakcióikat, aminek segítségével az egyik társulás meg tudja dönteni a másikat. De hogy a legyőzött ne tudja magát később megbosszulni, megölik őket. Ezután jön a rombolás – valójában a saját otthoné, hazáé, a legjobb és legpompásabb intézményeké, még az épületeké is. Tulajdonképpen nem lenne érthető, hogyan képesek az emberek saját maguk ellen így tombolni, ha nem ismernénk a pokoli tervet, amit Sátán elvetettségében kiagyalt. Itt is látható, hogy „gyümölcseiről lehet megismerni a fát”.

A vesztes a nép
Mindezen folyamatok eredményeképpen az, amit népnek neveznek, jár a legrosszabbul. (Ami nem is történhet másképp, hiszen a nép fiai a gyengék, a fölöslegesek, akiknek Sátán szolgái nem tartoznak semmivel, akiktől a legszívesebben a legrövidebb úton megszabadulnának.)
Korábban léteztek alapítványok, melyek a vallásért, a szegényekért, egyszóval, mindenért, ami az emberek szellemi és testi szükségleteit szolgálta, illetékesek voltak, úgy hogy ez a népnek egyetlen fillérébe sem került, hiszen a gazdagok alapították és tartották fenn őket. Ezek munkájából szinte egyedül a nép húzott hasznot. De amint a világra telepszik a kor-, azaz a Sátán szellemisége, mindezeket tönkreteszik. De mivel e szükségleteket valahogyan mégis ki kell elégíteni, az ezekre fordított kiadások az adóbevételek oldalán jelennek meg, és a népnek, mely korábban csak profitált ezek működéséből, most magának kell mindezt megfizetnie.
(E mondatokat olvasva, tényleg alig hihető, hogy ezeket 1821-ben írták le, és nem napjainkban a lassan horrorisztikus magasságokba szökő különböző adókkal, és illetékekkel.)

Ugyanez a szétforgácsolódás található meg minden úgynevezett alkotmányban. Eddig egyetlen uralkodó néhány tanácsadóval, vagy a köztársaságokban néhány tanácsos csinált mindent, ők gondoskodtak mindenről, ők intéztek mindent. A népnek tehát nagyon kevés embert kellett eltartania. Most mindent szétforgácsolnak, a törvényadó hatalom, az adminisztráció, a bírói, és ahogy még mind ezeket a hatalmi szervezeteket nevezik –mindennek külön kell lennie. Egyszóval minden közfeladat elvégzését egyre növekvő számú különböző csoportra bízzák. És mindezen hatalmaknak megvannak a maguk hivatalnokai, a titkárok, másolók egész légiói – azért, hogy Sátán a maga segítőiről és ezek segítőiről a neki tett szolgálatukért úri módon gondoskodni tudjon. Ehhez jönnek még az új állami gyűléstermek gazdag előkészítésének költségei, a 200, 300, 400 vagy még több úgynevezett népképviselő, és az összes többi ezekhez tartozó dolgok díjai. És most mindezt a szegény népnek kell megfizetnie. Nem csoda, hogy szinte megrokkan az adók súlya alatt, és rosszkedvűvé, majd kétségbeesetté kell válnia – de pont ez szerepel Sátán tervében. E terv szerint a nép szeretetének, ami korábban az őket kormányzó hatalommal összekötötte, el kell szakadnia, és helyette egy sátáni harag, marcangolás és kétségbeesés terjed szét, és ezáltal a pokol birodalma már a földön el lesz ültetve.
A szerencsétlenség, a baj nem alulról felülre, hanem felülről indul ki és úgy éri csak el az alsó rétegeket (a forradalmak sem indulnak soha alulról, hanem mindig felülről kezdeményezik őket).
Ennek folyamata így zajlott/zajlik le: A hatalom birtokosai jólétükben élvezetekbe merültek, majd egyre jobban elfojtották a vallást, kerülték Istent. De Istenen kívül csak az van, ahol Sátán uralkodik, aki valójában maga vakította el a régenseket, olyannyira, hogy az egyházi vezetők figyelmeztetéseit figyelmen kívül hagyták, akiket számukra gyanússá tettek, akiket nem tiszteltek, miközben a titkos társaságokat eltűrték, sőt némelykor még ők maguk is e társaságok élére álltak, és ily módon segédekként maguk hordták a fát a tűzhöz, aminek éppen őket kellett elemésztenie.
Távol állok attól, hogy a kormányzók hatalmát bíráljam, hiszen vallásom azt tanítja, hogy hatalmuk Istentől származik. De ha Sátán barátaitól hagyják magukat rászedni, és azt képzelik, hogy kényük-kedvük szerint uralkodhatnak, vagy saját erejükből képesek Sátánt elűzni, és nincs szükségük semmilyen vallásra, akkor egy becsületes ember kötelességének azt tartom, hogy hangosan rájuk kiáltson: Nem látjátok be, hogy éppen ezzel feleltek meg a Sátán függetlenségi szellemének, ami kikerülhetetlenül a saját hatalmatok ellen fog fordulni, és azt szét fogja zúzni? „Nos, királyok, térjetek észre, föld urai, hadd intselek benneteket! Szolgáljatok az Úrnak félelemmel!” (Zsolt 2,10-11)
Ha a régensek elismerik, hogy a hatalmat, amivel bírnak, Isten helyezte kezeikbe, és hogy ezért nekik azt az Ő előírásai szerint kell gyakorolniuk, akkor Isten rendületlenül megtartja saját hatalmát e régensek kezeiben Sátán és az ő függetlenségtől ittas segédjeinek minden vakmerő támadásával szemben.
(Csak az uralkodóknak Istenhez és a hithez való visszatérése tud a jelenlegi reménytelen helyzetnek véget vetni. Ahol nem Isten uralkodik, ott előbb vagy utóbb a Sátán veszi át az uralmat.)

Korunk szellemisége a Sátán szellemisége
A mostani idő szellemisége ezért valódi Sátán-szellemiségnek, a hazugság szellemiségének bizonyul – hazudnak a népnek, melynek tagjait állítólag boldoggá akarják tenni, miközben szerencsétlenné teszik az embereket. Ennek bizonysága minden forradalmi népnél világosan felismerhető a széthúzás, a harag szellemiségében, mely e szellemiség minden megnyilatkozásánál szintén kikerülhetetlenül feltör, és a családokban a szeretetet és egységet több generáción keresztül szükségszerűen tönkreteszi; mint a rombolás szelleme, ami minden meglévőt lerombol, és a romokból képtelen bármi jót felépíteni; mint a lázadás szelleme, melyben ez a sátáni szellem a leginkább elemében érzi magát, mert Istentől és az embertől elszakadva függetlennek érzi magát, és még büszke is saját nyomorúságára; mint a kétségbeesés szelleme, mellyel ez az egész szomorújáték végződik, amikor a nép ráébred tévedésére, magát becsapottnak találja, és mindent, ami jó volt körülötte, elpusztítva lát.
A forradalmak mind annak bizonyítékai, hogy egy és ugyanazon tervet követnek, melyet Sátán agyalt ki, és amit csatlósai által az egész világban elterjesztett. Úgy tűnik nekem, hogy látom őt, a pokolnak a fejedelmét, egy még félig álló romos templom vagy kórház párkányán ülni, pokoli kacajban saját magának tetszelegve, ahogy lent a vértől csöpögő áldozatain saját függetlenségi tervének megvalósulását nézi, és mindazt az istengyalázást hallja, amit emberi sátánfiókái a zendülés mámorában a menny felé üvöltenek, miközben a vallás eltörlésén örvendenek. Akkor velük örül, és kétségbeesett gúnnyal ordítja: Nézzetek oda! Ez az én művem!
Ez az igazi korszellem, ha alapjaiban vizsgáljuk meg, és társadalmi kibontakozásában vesszük szemügyre. Tagadjátok le Sátán létezését és az emberekre gyakorolt hatását, és utána, ha tudjátok, magyarázzátok meg nekem azt a szerencsétlenséget, ami az emberiséget napjainkban sújtja! Ez az állapot a korszellem gyümölcseiből elárulja, mely atyának a gyermeke! Most értem meg, mit akarnak ezek a szavak mondani: A Sátán a ti atyátok, hiszen az ő műveit cselekszitek!

A kétszáz évvel ezelőtt közreadott írás itt végződik.
Az Antimodernist újság szerzője a leírtakhoz még egy teljes fejezetet, és néhány megjegyzést fűzött:

A „sátánizmus formulája”
Néhány hónappal ezelőtt egy baloldali hírportál újságírója „A sátánizmus formulája” című írásában arról számolt be, hogy „elbűvölten” olvasott egy könyvet a sátánizmusról, amit „e szellemi beállítottság egyik támogatója” írt. Szemben azzal, amit várt, a könyvből nem „ördögimádásról és fekete misékről” tudott meg valamit, hanem „inkább józan gondolatok felsorolását” találta benne, „melyeket, ha a könyv címoldalán nem a 'sátánizmus' szó állna, akár a liberális gazdaság kézikönyveként lehetett volna értelmezni”.
Ő maga, vallja be a cikk szerzője, nem hisz Sátán létezésében, és nem akar senkit sem a sátánizmustól megóvni. Ő a sátánizmus alatt pusztán azt a világnézetet érti, amit Anton LaVey (1930-1997) a Church of Satan (Sátán temploma) megalapítója és főpapja, kidolgozott, és az 1969-ben kiadott könyvében, a sátáni "bibliában" felvázolt. (És amiben Sátán tanítványai úgy imádkoznak az ő idoljukhoz, ahogy a keresztények Istenhez imádkoznak: „Jöjjön el a Te országod!”)

A szerző ezen kívül Carl Amerys könyvére: „Hitler, mint előfutár” is hivatkozik, melyben Amerys egy "Hitler-formulát" ír le, mely a nemzetiszocializmus speciális gondolkodási modelljén alapszik, amit azonban a történelem során mások is felhasználtak. Ez a formula körülbelül úgy szól, hogy egy véges, behatárolt térben elhelyezkedő és behatárolt mennyiségű forrásokkal rendelkező világban nincs elegendő hely és lehetőség minden ember szükségleteinek kielégítésére. Ezért bölcs szelektálással ki kell alakítani egy elitet, mely eljárás során szükség esetén a hagyományos erkölcsi előítéleteket el kell vetni – azok érdekében, akik jogot kaptak a túlélésre – eddig „A sátánizmus formulája” című írás szerzője.

Az Antimodernist-szerző ezeket a gondolatokat fűzte mindehhez: Nem kell sokáig kutatni, hogy e gondolkodás nyomait egészen a napi politikáig felfedezzük. A sátánizmus formulája ennek megfelelően úgy szól, hogy minden jog az erősek kezében van, akik minden erkölcsi kategória felett állnak, akiknek a gyengékkel szemben semmiféle kötelességük nincs, és akiknek a cselekvési szabadságát a gyengék irigysége ellen az állami intézményeknek védeni és támogatni kell.

Csak csodálkozni lehet, hogy egy ilyen embert megvető program láttán valaki nem ismeri fel az e program mögött álló szerzőt, aki nem más, mint az, aki „kezdettől fogva gyilkos” (Jn 8,44), azaz a Sátán. Micsoda feneketlenül romlott ember-képpel kell bírnia annak, aki – miután nem hisz az ördög létezésében – azt hiszi, hogy közönséges emberek ilyen ördögök lehetnek. Mint ahogy az emberek a Szentlélek befolyása nélkül nem válhatnak szentekké, ugyanúgy nem válhatnak az emberek Sátán befolyása nélkül ördögökké. Nem! a sátánista szellemiség ilyen térhódítása az emberek között nem magyarázható meg a sötét hatalmak befolyása nélkül!
Korunk szellemisége az Apokalipszis szellemisége, az Istentől való nagy elszakadásé – és ki volt az első aposztata, aki ezt a romlást a világba hozta, ha nem a Sátán?

Végszó
„Ha az emberek istentelenekké válnak, akkor a kormányok tanácstalanok, a hazugságok határtalanok, az adósságok visszafizethetetlenek, a tárgyalások eredménytelenek, a felvilágosítás esztelenség, a politikusok jellemtelenek, a keresztények ima nélküliek, az egyházak erőtlenek, a népek békétlenek, az erkölcsök féktelenek, a divat szemérmetlen, a gaztettek mértéktelenek, a konferenciák végtelenek, a kilátások reménytelenek.” (Antoine de Saint-Exupéry, 1900-1944)

(forrás: Antimodernist – 2022. július)

[A témával kapcsolatban lásd még a következő cikket: A Sátán és a gonoszság szolgái]

https://katolikus-honlap.hu/2201/1821.htm