2018. október 30., kedd

A szlovák titkosszolgálat szuperkurvája ölette volna meg Kuciakot?

Egy titkosszolgálati vakolókanalas frakciónak dolgozó, normálban mézes-mázos-csapdának használt közönséges kurva közvetítette volna Ján Kuciak újságíró megölését, ami miatt tavasszal majdnem színes-forradalom tört ki Szlovákiában?
Korábban én is foglalkoztam a témával a Holnap államcsínykísérlet lesz Pozsonyban c. írásban. Láss csodát, most, fél évvel késöbb, állítólagos fordulat történt az elkövetök felderítésében!

A csütörtökön Gútán őrizetbe vett Szabó Tamás, Miroslav Marček, Andruskó Zoltán és a pénteken elfogott Alena Zsuzsová rács mögött marad. Alena Zsuzsovát a gyilkosság megrendelésével gyanúsítja a bíróság,

A sajtó szerint "rendkívül profi elkövetök" névre regisztrált mobiltelefont használtak (!) a tett elkövetésének közvetlen közelében. Ezt erösíti meg a bírósági határozat is, amely alapján örizetbe vették öket:


De ez még nem minden! A határozat szerint 80 EURóért vásároltak két öreg, billentyüs mobiltelefont, melyekbe akkor elöször rakták be a névre regisztrált SIM kártyákat! Az egyik állítólagos elkövetö korábban rendör volt, tehát tudnia kellett, hogy minden le van hallgatva, s a cellainformációk alapján lokalizálható, hogy adott idöben mely mobiltelefonok mozognak egy adott tetthely szélesebb körzetében.
Bizony baromi hülye elkövetöknek kellett lenniük ezeknek az embereknek, s baromi "hülyének" a nagyságos szlovák rendörségnek is, amely ennek ellenére több mint fél évig nem tudta öket megtalálni?!
Az IMEI (International Mobile Station Equipment Identity) a mobiltelefonok azonosítására használt egyedi számsor, amivel az egyes készülékek egyértelmuen beazonosíthatóak. Az IMEI-re azért van szükség, mert a SIM-kártya nem a telefonhoz, hanem az adott elofizetohöz van rendelve, ráadásul cserélheto, azaz nem alkalmas arra, hogy magát a telefont azonosítsa. A szám segítségével az ellopott telefon helye is felderítheto, hiszen a hálózatba bejelentkezve a szolgáltató képes rögzíteni a mobil helyzetét.

A meggyilkolt újságíró anyósa még februárban tudtára adta a rendörségnek, hogy nézete szerint a gyilkosságnak február 21-én, szerda este nyolc óra után kellett történnie, mert ezután az idöpont után a lánya már nem reagált se a hívásaira, se a küldött SMS-ekre.
S igen, a bírósági dokumentum szerint is nagyon valószínü, hogy a gyilkosság ekkor történt!
Tehát, veszem a szerda este nyolc után a tetthely szélesebb körzetében található mobiltelefonok híváslistáját, s kezdem átfésülni azt. Különös figyelmet fordítok bármilyen nem megszokott, gyanús jelenségre. Gyanús például az, ha egy a tetthely közelében használt, adott IMEI azonosítószámú mobiltelefont akkor elöször használnak egy adott SIM kártyával, pláne ha a SIM kártya nem helybeli lakos nevére van regisztrálva.

S kész, ennyi, nyomon vagyok! Ez tartott a nagyságos szlovák rendörségnek több mint fél évig úgy, hogy az eddigi történetének állítólagos legnagyobb nyomozócsoportja dolgozott az ügyön, "külföldi szakértök" bevonásával is!
Ah! Itt bizony valami nagyon nincs rendben, ez a kép bizony nagyon nem akar összeállni!
Vagy az elkövetök voltak elképesztöen hülyék, vagy a nagyságos rendörség mocskosabb egy görénynél, s politikusi megrendelésre úgy próbálja a "történteket" rávarrni ezekre az emberekre, hogy azok valójában meg se történtek, mivel a valódi elkövetök sérthetetlenek, lévén CIA/MI6-os védelem alatt állnak, s angol ügynökökkel egy ilyen jelentéktelen országban mint Szlovákia nem nagyon lehet lacafacázni!

A helyzet az, hogy minden jel szerint az utóbbi történt...

Sajnos létezik több más, már-már megmosolyogtató állítás is a nyomozati anyagokban, például hogy az állítólagos elkövetök, akik mögött állításuk szerint Marian Kocner dúsgazdag "nagyvállalkozó" állt, Zsuzsová csak a köztes láncszem volt, annak ellenére nem próbáltak elszökni Szlovákiából, hogy az ország legnagyobb kaliberü gyilkosságát követték el, hanem egy csendes, dél-szlovákiai kisvárosban, Gútán, csücsülve gondosan kivárták, hogy a rendörség ott megtalálja öket, gondosan megtartva még az állítólag a tetthely közelében használt mobiltelefonokat is, sötmitöbb, még állítólag egy illegálisan tartott fegyverarzenélt is gondosan maguknál tartottak, állítólag még drónokat is, hogy az is kompromittálhassa öket, s mindezt azután, hogy az állítólagos "megrendelöt", Marian Kocnert már hetekkel korábban letartóztatta a rendörség, tehát tudhatták, hogy Kocner kegyvesztett lett, s hogy a szlovák rendörség ezután mindenét vizsgálni fogja. A rendörség szerint azért nem próbáltak elszökni Gútáról, mert "nem volt pénzük", holott állítólag az ország egyik leggazdagabb embere bérelte fel öket, egy nagyhatalmú vakolókanalas-illuminátus, az izraeli Mosszad szlovákiai helytartója, aki mögött egy nagyhatalmú szlovák  titkosszolgálati frakció is áll, akik bármikor hozzáférhetnek a titkosszolgálat arzenáljához és eszközeihez.  S ez a titkosszolgálat se elbújtatni, se likvidálni nem próbálta öket, hanem inkább gondosan megtartotta öket, megtalálásra, mintegy relikviákat Gútán, annak ellenére, hogy állítólag az ország legnagyobb kaliberü gyilkosságát követték el!

http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=245:2018-10-30-11-52-01&catid=23:belfoeld&Itemid=60
Miért lett Marian Kocner kegyvesztett, s miért próbálják most Lauder megrendelésére rávarrni a Kuciak ügyet? A válasz:  Kocner 70 millió eurós (22 milliárd forint) követelése a Markíza magántévé és annak förészvényese, a Lauder által tulajdonolt CME médiabirodalommal szemben, melyet Lauder nem akar kifizetni.
Két nagykaliberü ügy, a Kuciak gyilkosság (a korábbi kormánydöntési kisérlet) és a Lauderrel szembeni 70 millió eurós követelés szálai futottak össze, ezért a jelenlegi fejlemények.

22.06.2018.
Kočner zrejme vedel, čo ho čaká
Silný súper Vyzerá to tak, že Kočner proti Markíze rozohral spor, ktorý je nad jeho sily. Tu totiž nejde len o televíziu Markíza, ktorá má ručiť za údajné Ruskove zmenky. Pri sume takmer 70 miliónov eur už ide o problém akcionárov Markízy. Teda o problém americkej CME a jej zakladateľa Ronalda Laudera, jedného z najvplyvnejších amerických mediálnych investorov. Kočnerom, resp. zmenkami sa mala už opakovanie zaoberať rada CME. Zmenky v objeme 70 miliónov zaťažujú jej účtovníctvo, znižujú hodnotu akcií na burze a komplikujú plánovaný predaj televízií v Európe. Lauderova CME, spojená s gigantom Warner Media, využije všetky právne páky na ochranu svojich záujmov. A svojho majetku.

Szlovákiában sajnos a következö helyzet állt elö:
1. A Kuciak-gyilkosság nem lett kinyomozva, mivel a valódi elkövetök CIA/MI6-os védelem alatt állnak. Emiatt viszont lecsökkent a lakosságnak a rendörségbe és a kormánypártokba vetett bizalma, mivel az ellenzéki kormánydöntöjelölt/CIAs sajtó elhitette a lakossággal, hogy a Kuciak-gyilkosság mögött a kormánypárt és hozzá kapcsolódó olasz szervezett bünözöi körök állnak. A kormánypártnak is sajnos idövel az lett az érdeke, hogy "találjanak valamilyen elkövetöket", s így próbálja meg valahogy tisztára mosni magát. Bár ez nem fog olyan könnyen menni, mert Kocnernek rengeteg kormánypárti kapcsolata is van/volt. Kocner magasrangú illuminátus volt, míg ki nem csinálták, a kormánypárti és ellenzéki oldalt egyaránt befolyásolgatta, de olyan nagy hallal mint Lauder már ö se bírt. A nagyon nagy hal megette a kisebbet, egyszerüen ez történt!
2. A Lauder szolgálatában álló CIA/MI6-os ellenzéknek pedig ki lett adva az ukáz, hogy bármi áron kompromittálják Kocnert, mert Lauder nem akarja kifizetni a 70 millát ... Mivel a cionista Zsidó Világkongresszus elnöke jóval nagyobb hatalmú ember a szlovák kormánynál, így utóbbi nem tehetett mást mint belemenni abba, hogy Kocnert a Kuciak üggyel csinálják ki, hogy rávarrják az egészet. Ez ellen természetesen az ellenzéknek se volt kifogása, mert most már egyrészt szajkózhassa, hogy Kuciakot a "kormánypárti maffiozó Kocner" tetette el láb alól, másrészt ezzel tökéletesen le tudja fedni a valódi elkövetöket.

Hogyan és mikor keletkezett a 70 milliós követelés?

Ez egy hosszú történet, melynek szálai még 1998-ba nyúlnak vissza, Vladimir Meciar akkori miniszterelnök hatalmának a megdöntéséhez, melyben a Markíza magántévének (és a nyugati titkosszolgálatoknak) nagy szerepe volt. És igen, Marián Kočnernek is, aki akkor eljátszotta a "maffiozó rosszfiút" azzal, hogy a maffia-csoportjával "el próbálta foglalni" a Markíza magántévét közvetlen az 1998-as választások elött, és azt a látszatot keltette, hogy emögött Meciar áll, holott semmi se állt távolabb az igazságtól. Kocner cégének valóban voltak követelései a Markízával szemben, de csak üzleti jellegü dologról volt szó, nem politikairól, Meciarnak pedig végképp nem volt semmi köze az egészhez. A CIA, és Meciar ellenzéke erre hatalmas tüntetést szervezett a tévé székháza elé, ahol megjelentek a "Markíza védöi" akik a "demokrácia és emberi jogok védöi" (ismerös?) szerepében tetszelegtek, és rengeteg ember fejét bolondították el a tévéállomáson keresztül, ami aztán Meciar rendszerének a bukásához vezetett, mivel a tévé igazgatója, Pavol Rusko is Meciar ellen fordult. Kocner a vállalt "rosszfiú" szerepéért késöbb böségesen meg lett jutalmazva a Lauder-banda által, meg lett neki engedve többek között, hogy a késöbbi Dzurinda és Fico kormányok idején annyit lopjon és privatizáljon az állami vagyonból, amennyit csak akar, így az ország egyik leggazdagabb embere lett belöle.

Kocner (jobbról) a Markíza TV "elfoglalásakor", annak székházában 1998-ban. Mellette Pavol Rusko TV igazgató:

Ezek pedig itt a "Markíza védöi", amint 1998-ban a tévé székháza elött szónokolnak, amint "védik a demokráciát". Balról Mikuláš Dzurinda, jobbról Rober Fico. Dzurindából késöbb Szlovákia kétszeres miniszterelnöke lett, Ficoból pedig késöbb Szlovákia háromszoros miniszterelnöke lett! Ezzel persze nem azt akartam mondani, hogy a Lauder féle cionáci kabbalista-sátánista elitista zsidók uralják a világot, dehogyis!!!

Ez itt pedig Kocner Ruskóval jelen korunkban. Az 1998-as "ellenségeskedés" megjátszott volt, valójában mindigis barátok voltak!


A Lauder banda 2000-ben felvásárolta Kocner Gamatex nevü cégét is, természetesen jelentösen túlárazva, továbbá Kočner és Pavol Rusko tévéigazgató aláírtak egy szerzödést Lauder CME-jével, melyben vállalják, hogy csúcspolitikusi kapcsolataik révén (Kocner személyes ismeröse lett mindkét késöbbi miniszterelnöknek) 2012-ig biztosítják, hogy a Lauder magántévé zavartalanul müködhessen, gyakorlatilag a törvények felett álljon, minisztériumi szinten se legyenek gondjai a müsorszórási engedélyével, és hasonlók. Kocner és Rusko ezt be is tartották, de nem ingyen! Még 2000-ben több tíz millió euró értékü váltók kibocsátására került sor a Markízát tulajdonló cég részeröl (a CME leányvállalata), melyeket 2015-16-ban kellett volna pénzre váltani, hogy Kocner és Rusko megkapják a jutalmukat. Csakhogy, Lauder átvágta öket, azt mondta nekik, hogy tölem többet egy centet se kaptok! Ha pedig ugrálni fogtok, ki foglak csinálni benneteket!

Mindkét úriembert 2018. júniusában letartóztatták:
Po Kočnerovi zadržala polícia aj Pavla Ruska, pre oboch žiada väzbu

Ruskót késöbb szabadon engedték, mert beadta a derekát. Kočner viszont tovább ugrált, így letartóztatásban maradt. Mivel nem hajlandó beadni a derekát, így most a Kuciak-gyilkosság rávarrásával próbálják megtörni.
http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=246:2018-10-31-09-08-22&catid=23:belfoeld&Itemid=60
Amikor pár Kočner mellett küzdö szlovák vakolókanalason kívül nem áll ki mellettük senki ... beleértve a CIA által irányított "szlovákiai magyar" sajtót se. Ott bizony nagy a túlerö, amivel szemben nem egyszerü védekezni. De azért mégis lehetséges, csak jó nagyokat kell "ütni". És szarni jó magasról a személyiségi jogaikra. Üsd vágd, nem apád. Elöször is tisztázzuk, mi az a förtelmes undokság, ami "szlovákiai magyar" sajtónak nevezi magát, holott az USA-ból irányítják, és a globális szabadkömüves hierarchia felsö szintjein található amerikai-angolszász milliárdosok mint Soros, Lauder vagy Murdoch érdekeit képviseli. Nevezett úriemberek hatalmasabbak bármelyik közép-európai kormánynál.

A képen balról jobbra: David de Rothschild, Ronald Lauder és a pápa.

Egy jó cikk Ronald Lauder magyarországi mocskos ügyeiröl:
A Lauder-kapcsolat

Már az se volt véletlen, amikor a 19. században Kossuth Lajos az Egyesült Államokba emigrált, és ottani dúsgazdag illuminátusok szolgálatába állt.
Már az se volt véletlen, amikor 1988-ban, egy évvel a "rendszerváltásnak" nevezett irányított komédia elött Duray Miklós az USA-ba ment "kiképzésre".

bumm.sk, parameter.sk, ujszo.sk, felvidek.ma, korkep.sk egyre megy, mindet ez az erö irányítja.

Ronald Lauder 1989-ben Bécsben volt amerikai nagykövet, a késöbbi fö CME-s üzleti partnere, Mark Palmer, pedig 1989-ben Budapesten volt amerikai nagykövet... A CME-t és rengeteg közép-európai,  "magántévéknek" nevezett agymosodát valójában a vakolókanalas "testvériség" tulajdonolja ...
Ronald Lauder egyik nagyapja egy Dunaszerdahely melletti magyar faluból, Gelléröl (Holice) származik. Édesanyjáról, Lauder Esztikéröl van elnevezve az Estée Lauder nevü kozmetikai világmárka és világcég. Ez tette öket az USA-ban szupergazdaggá. Erre hivatkozva formálja most magának a jogot egy amerikai kozmetikai nagyiparos, hogy ö irányítsa a háttérböl Szlovákiát és az egész világot! Ah!
Vajon szeretnél találkozni ezzel az ijesztö alakkal késö éjszaka egy eldugott utcácskában? Én esetleg csak akkor, ha egy géppisztoly is lenne nálam! Bemutatom Ronald Laudert, a Zsidó Világkongresszus elnökét és a 2001. szept 11-i hamis zászlós merényletek egyik kitervelöjét az ikertornyok ellen.

Mintha ugyanabból a puruttya genetikai-szeméttelep-állományból származna, höhö, mint a szintén dunaszerdahelyi származású Világi Oszkár, igen, az az alak ott Orbán Viktor homoszexuális partnere és bizalmasa, Mészáros Lörinc mellett.

A vakolókanalas testvériség hozta létre az 1990-es években a dunaszerdahelyi maffiát is. Fenét, a világ összes maffiáját a "testvériség" hozta létre, nemcsak a jelentéktelen szerdahelyit.

Vakolókanalasok, milliárdosok, maffiozók, titkosszolgák, buzik és kurvák. Ez a háttérhatalom, ilyenek irányítják a háttérböl a világ összes országát. Lehangoló közeg. Indikátora annak, hogy az emberiség mint "civilizáció" csödöt mondott.

De visszatérve a Kuciak-ügyhöz... Kicsoda "Zsuzsová Alena", a gyilkosság állítólagos "megrendelöje".
Még az 1990-es években Olaszországban, közönséges kurvaként kezdte  a "pályafutását", ott ismerkedett meg gazdag olaszokkal, majd hazajött, és cégeket alapított velük Szlovákiában. Akkor figyelhettek fel rá a vakolókanalasok és titkosok mint "célszemélyre", aki gazdag külföldieket hozott az országba. Itthon kezdte el ismét "eredeti foglalkozását" is, immár vakolókanalas szuperkurvaként Kočner és nagyhatalmú titkosszolgálati frakciója szolgálatában, nagyhatalmú célszemélyek kompromittálására használták. Sokan haragudhattak rá a hatalmasok közül, akikkel korábban lefeküdt és ezzel zsarolhatová tette öket Kočner számára. Ilyen volt például Daniel Lipšic exbelügyminiszter, vagy Boris Kollár korábbi vakolókanalas milliárdos maffiozó, jelenleg egy parlamenti párt elnöke ... valószínüleg bosszúállás lehet az oka annak, hogy Zsuzsová lett kiválasztva arra, hogy most meghurcoltassék!
A gútaiak pedig, akik szintén messziröl ismerték Zsuzsovát, lényegében ártatlannak tekinthetök. Rossz kapcsolatrendszerük volt rossz idöben.. a titkosok már régóta figyelhették öket... Nem voltak maszületett bárányok, de gyilkosok se. Amolyan kisstilü verölegény-szegénylegények. A kurvák is csak kurvák, szeretik a pénzt és a faszt, de irtóznak a gyilkolástól, gyilkoltatástól.
A szabadkömüves sajtó mindössze annyi fényképes bizonyítékot tudott idáig felhozni Zsuzsová ellen, hogy néha találkozgatott Kočnerrel egy Pozsony melletti étteremben, ahová magával vitte a tinilányát is, akinek Kočner volt a keresztapja. Ha a tisztelt olvasó is egy gyilkosságot menne megszervezni, ön is okvetlen magával vinné a tinilányát? Aligha. Szerintem a lányt is a titkosszolgálat arra a bizonyos "legösibb szakmára" szemezgethette, mint korábban az édesanyját.
A Kočner vezette titkosszolgálati frakció 2012-ben lehallgatta és nyilvánosságra hozta Zsuzsová erotikus csevegéseit Daniel Lipšic ex-belügyminiszterrel. Maga Kočner állította rá akkor Zsuzsovát az ostoba, gigantikus szexuális étvággyal rendelkezö Lipšicre.
Nem csoda, most Daniel Lipšic volt az, akinek a legnagyobb volt a szája Zsuzsová megvádolásában, ö kürtölte tele a sajtót azzal, hogy állítólag Zsuzsová gyilkoltatta meg Kuciakot.  S erre, mintegy válaszként a Kočner mögött álló vakolónalas frakció újból nyilvánosságra hozta, hogy hat évvel ezelött maga Lipšic is találkozgatott Zsuzsovával!  Bammm, a "gránát", amit a nöre készült "hajítani", a saját kezében robbant fel.
Zsuzsová nevypisovala len Lipšicovi. Je to typická volavka, hovorí Kollár

A Kuciak-gyilkosság egyik vádlottja állítólag már "mindent be is vallott". Nemrég még egy bíró elött is megjelent. Vajon ki a fene látott már olyat, hogy egy vádlott álarcban (fekete símaszkban) jelenik meg egy bíró elött? Agyonverhették, kék-zöld az arca, azért vihették maszkban a bíró elé, ezért "vallhatott be mindent"? Egyáltalán ki az a símaszkos alak ott?

A másik állítólagos gútai elkövetö testvére pedig "felakasztotta magát", búcsúlevél nélkül.
Kuciak-gyilkosság – Megszólalt az öngyilkos fiú, Rigó Ronald édesanyja


És itt a Kuciak-pár valódi meggyilkoltatója, szerintem!

Tom Nicholson, az angol hírszerzés, az MI6 ügynöke. Az alábbi kép egy 2018. február 26-án készült interjú-cikkböl származik, melyet Monika Tódová, a DennikN napilap munkatársa készített Nicholson-al pár nappal a Kuciak gyilkosság után, és egy nappal azelött, mielött Nicholson örökre elhúzta volna a csíkot Szlovákiából.

Akinek van szeme, az látja! Látja a képen a "fényt", az il-lument/"Lucifer fényét", és látja rajta Nicholson fekete piramis alakú sapkáját. Látja, hogy maguk az elkövetök "valloták be" rajta az elkövetett nagy csínyt! Ilyenekkel szoknak "szórakozni", illetve kigúnyolni a teljesen vak, megvezetett néptömegeket, akik tízezres csoportokban bégettek akkor Pozsony utcáin mint a birkák!

2018.2.26:
Tom Nicholson: Kuciaka mohla zavraždiť talianska mafia s väzbami na slovenských politikov

https://dennikn.sk/1041480/tom-nicholson-kuciaka-mohla-zavrazdit-talianska-mafia-s-vazbami-na-slovenskych-politikov/




Olyan "ártatlan", szimpatikus kinézetü fiatal hölgy ez a Tódová. Kevesen sejtik, hogy egy veszedelmes, teljesen gátlástalan fúria rejtözik az "ártatlan" kinézet mögött! Kevesen sejtik, hogy a CIA, újságírói álarc mögé bújt, szlovákiai "helytartójához" van szerencséjük!

Tudom, hogy itt vagy a laptopomban is kedveském, és hogy valamit értesz magyarul is, tudom én!

Az ember, ha vírusirtót kénytelen instalálni a gépébe, azzal teljesen "felnyitja" azt a CIA elött is. De bánom is én! Ha nem megy virusirtóval, akkor is figyelnek, csak másként, kvantumkütyükkel, miegyébbel ...

Mikor lesz vége az ámokfutástoknak, he? Hány halott lesz még?

És hogy mertek olyat firkálni, hogy "gúta a gyilkosok városa"? Nincsen bör a pofátokon, egy kevés se?

https://dennikn.sk/1257147/tiche-mestecko-vrahov-reportaz-z-kolarova/?ref=tit

Kezdem az ilyet személyes sértésnek venni.. emlékszel, tavasszal is ki volt az, aki hozzájárult ahhoz, hogy ne tudjátok olyan jól eladni a "forradalmatokat" a külföldi sajtó szemében? Csinálhat a köztársasági elnök most is annyi nemzetközi sajtótájékozhatót, amennyit csak akar ... meg is baszhatjátok!

Heh, ki hitte volna, ez a két fúria a leggátlástalanabb firkász talán az egész országban! Tódová a DennikN-böl és Vrabec Mária az Új Szó-búúú. Két vakolókanalas "testvér leány". Amit Vrabec Marika is levert a Vasárnapban és az Új Szóban a gútaiak ellen... hihetetlen és elképesztö. Pár eurócskáért ekkora gátlástalanságot. Nem fizet tán jól a Lauder, hogy ennyire ragaszkodtok minden centecskéhez? Mire köööö a píz olyan nagyon, tán ránctalanító krémekre? Azt se ad a Lauder ingyen, még Estée Lauder krémeket se? Kenjétek be magatokat kedveskéim fossal, a kollegáitokat is!

Szégyen és gyalázat.

http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=247:2018-10-31-15-45-57&catid=23:belfoeld&Itemid=60

Itt az aranyfedezett magyar virtuális pénz

Arannyal fedezett kriptopénzt bocsájtott ki egy magyar hátterű, észt bejegyzésű vállalat. A rendszer lelkét egy saját fejlesztésű, okosszerződések kezelésére alkalmas, más kriptodevizák kezelésére is képes platform adja, amely szintén egy aranyfedezett tokenen alapszik. Azok, akik vásárolnak a kriptóból, akár fizikálisan is kikérhetik a nemesfém-fedezetet a széfekből - derült ki mindez a rendszert üzemeltető Blockben mai sajtótájékoztatóján.

A BlockBen észt bejegyzésű, mivel a globális kriptovalutákkal kapcsolatos szabályozás még hiányos, Észtországban viszont már létezik erre vonatkozóan rendszer. A cég rendelkezik virtuális valuta pénztárca-szolgáltatásra, virtuális valuta hagyományos pénzre váltásra és nemesfém-kereskedésre vonatkozó engedéllyel is - mondta el Bodnár Viktor, a BlockBen vezérigazgatója.

A szakember elárulta, hogy sokat küzdött a kriptopiac az elmúlt években a rosszhiszemű felhasználókkal, hamis ICO-kkal, csalásokkal és az ezek által generált rossz hírnévvel. Egy része ennek a szabályozói környezet hiányosságaiból származott, most viszont két fontos irány körvonalazódik a felügyelet szintjén: a KYC-rendszerek elvárt bevezetése ügyfélazonosításhoz és a megfelelő befektetővédelmi és ügyféltájékoztatási rendszerek.

Krocsek Attila, a BlockBen társalapítója, igazgatója elmondta, hogy rendszerük lényegében egy platform, melyet egyes kriptovaluták kibocsátására használhatnak különféle kriptocégek. Itt nincs bányászat, nagy tranzakciószámmal, enterprise blockchain környezetben tudnak kriptovalutákat forgalmazni. A platform működési alapját a Blockstock kriptotoken adja, ez hasonlóan az ethereumhoz és ennek okosszerződéseihez, egyes tranzakciók lebonyolításában segédkezik. A tranzakciókból befolyt jutalékot arannyá váltja a Blockstock, egy önálló aranypoolt képezve ezzel.

Rendelkeznek egy önálló aranyfedezett kriptovalutával is, ez a Blocknote. 100% fizikai aranyletéttel rendelkezik, egy Blocknote 0,01 gramm aranynak felel meg, vagyis 120-130 forintot ér. Ezzel online-offline lehet fizetni, de egyszerre aranyba fektetési alternatívaként is szolgál. Mobilalkalmazás formájában is lehet majd venni, 2,2% jutalékért cserébe a Blocknote-ot, de külsős tőzsdékre is bevezetésre kerül majd.

A Portfolio kérdésére Krocsek és Bodnár elmondták, hogy az arany fizikailag egy zürichi széfben van, az LBMA brit intézményen keresztül vették meg. Az ügyfélnek van lehetősége kikérni az aranyat fizikálisan is, de akár az arany értékének megfelelő eurót is ki lehet venni a rendszerből. A szakemberek úgy vélik, fizikálisan kivenni az aranyat kisebb mennyiségben nem éri meg, de tudnak egyedi ajánlatot felvenni. A visszaváltás jutalék nélkül, aktuális piaci értéken történik.

A Portfolio kérdésére Krocsek elárulta, hogy más arannyal fedezett kriptovalutákhoz képest az ügyfélvédelem sokkal kifinomultabb, mivel EU-s engedélyekkel rendelkeznek, működő, nem anonim KYC-rendszerük van és ténylegesen az ügyfél nevén van nyilvántartva az aranyletét, vagyis az ügyfél rendelkezik ezzel az arannyal. A szakember úgy véli, árazásuk is nagyon kompetitív más kriptókhoz képest. Bodnár hozzátette: nagyon kevés működő, EU-s szabályozási környezetnek megfelelő aranyfedezett kriptovaluta van jelenleg.

Dolgoznak egyébként egy olyan megoldáson is, melyen keresztül egy műtárgyban lehet résztulajdont vásárolni.

forrás : Portfolio.hu

2018. október 29., hétfő

Bolívia – a vízellátás emberi jog

 

Miután Bolíviában a privatizálások következtében a víz ára 400%-kal nőtt, az országban tüntetések kezdődtek. A vízellátás privatizálását ezután újra eltörölték. 2017.október 29-én Carlos Ortuño, a bolíviai környezetvédelmi és vízügyi miniszter kijelentette, hogy a vízhez és a szennyvízhálózathoz való egyetemes hozzáférést Bolíviában minden embernek garantálni kell. Ezt a jogot mindenféle megkülönböztetés nélkül kell megvalósítani, mert a tiszta vízhez való hozzáférés emberi jog. Bravó, bolíviai állam bácsi!

von gf.

2018. október 28., vasárnap

Bér gyilkosság – avagy munkáltatás alulnézetben

Öngyilkos kormánybukás

Kezdhetnénk azzal az immár közhellyé vált feltehetőleg tévesen Churchillnek tulajdonított mondással, miszerint „Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok”, de azért ez nem lenne pontos. Inkább hajdani főnököm kissé morbid mondása „ha egy napig hasmenésem, egy napig rekedésem volt, akkor átlagban minden rendben”.
Feltehetőleg a kormányunk által hivatkozott statisztikai adatok szerint bérek folyamatosan nőttek mint egy 50%-al az elmúlt 10 évben, illetve a tavalyi átlagbér 250-300 ezer Ft/hó, önmagában akár igaz is lehet. Ez azonban így nem igaz, mint ahogyan az sem, hogy aki dolgozni akar, az talál munkahelyet.
Nézzük a álláskeresést és elhelyezkedést:
Kezdetnek azt leszögezhetjük, hogy a családok elsöprő többségének ma még mindig legalább két keresőre van szüksége, épp úgy, mint a szocializmusban a rendszerváltás előtt.
Talán annyi a különbség, hogy a manapság már a kétkeresős család sem garancia a biztonságos és normális megélhetéshez. Különösen, ha gondoskodásra, anyagi támogatásra szoruló idősebb családtag is van.
A fejvadász cégek, álláskereső portálok valóban rengeteg betöltetlen állást hirdetnek, ebből úgy is tűnhet, hogy nincs elegendő munkavállaló. Eközben ennél sokkal árnyaltabb a probléma, kb. 100 álláshirdetésre leadott jelentkezésből jó, ha 10 válasz érkezik, és jó esetben ebből 2-3 olyan van, ami realizálhatónak látszik.
Először is böngészni kell az álláshirdetéseket – akár heteken, hónapokon át, hogy olyan munkahelyre bukkanjunk, ahol olyan munkát kínálnak, melynek elvégzésére megvan a képesítésünk, melyet egyáltalán képesek vagyunk ellátni, megoldható a bejárás is, esetleg – már ha feltüntetik – a kínált munkabér is megfelelő.
Az álláskereséssel eltöltött idő túl hosszú annak, aki már akár 1-2 hónapja nem rendelkezik bevétellel, mert a számlák eközben gyűlnek, enni is kell, netán elromlik otthon bármi, ami miatt nem tudunk, fürdeni, fűteni, mosni, stb. Ilyenkor még ez az egy-két hónap is rengeteg, különösen, hogy a fizetési elmaradások miatt keletkezett lukakat (lassan gödröket) mielőbb be kéne tömni.
Ám akinek több hónapja nincs állása, annak helyzete szinte kilátástalan, elborítják a kifizetetlen számlák, esetleg nem tudja gyermekének biztosítani a rendes ellátást, a befizetendő díjakat. Eközben esetleg kiteszik a lakásából, elzárják a gázt vagy kikapcsolják az áramot. Ezek tetejébe a család is egyre idegesebb, türelmetlenebb, a viták elfajulnak, mindenki mindenkit okol, a frusztráltságba belebetegszik. (A betegbiztosítás nélküli embernek nem jár bármilyen ellátás, csak mikor már nagy a baj)
Maga az álláskeresés azért sem egyszerű, mivel nem mindenki tudja vállalni a teljes munkaidőt, a több műszakos beosztást, a 12 órázást, sokan keresnek 4-6 órás munkát (ami utazással együtt akár 6-8 órát is elvesz a 24-ből) ám ezekből igen kicsi a választék, hát még az otthonról végezhető munkalehetőségből.
A 60 éven túliaknak talán még nehezebb megfelelő állást találni, van olyan, aki az elmúlt pár hónapban legalább 5-6 álláson van túl. A munkaügyi központban pl. favágó állást kínáltak neki. Azonban a nehéz fizikai munkára, vagy a 2-3 műszakos, vagy a folyamatos műszakban végzendő munkára nem mindenki alkalmas, akár kortól függetlenül is.
Egy cég például kiemelt bérezést hirdetett, majd kiderült, hogy ez 150 ezer forintot jelent, amit heti 6! napon át 12 órában kellene végezni.
Egy másik cégnél a 12 órás munkában mindössze egyszer volt szünet, és 5 percre sem lehetett leülni, miközben 20-40kg-os dobozokat kellett folyamatosan emelgetni.
Egy másik helyen a megállapodott munkavégzés helyett 5 napból 4-et másféle munkával és üzemben kellett töltetni, mely lényegesen nehezebb volt.
Vagy egy másik helyen kiderült, hogy az elvégzendő munka egyszerűen nem fér bele az adott munkaidőbe, ergo a fennmaradó többletmunkát már bérezés nélkül, a hivatalos munkaidőn túl, kell elvégezni.
Még sorolhatnám a buktatókat, amik nemhogy megnehezítik, de akár ellehetetlenítik, hogy a választott munkahelyen huzamosabb ideig megmaradhasson a munkavállaló.
S azokról a cégekről még nem is beszéltünk, akik nem fizetik ki rendszeresen a megállapodás szerinti bért, össze-vissza módosítják a beosztás helyét, a munkarendet, netán kiderül, hogy egy munkakörben valójában 2-3 ember munkáját kell elvégezni.
Egy konkrét esetben egy biztonsági őrtől a porta szolgálat, a telefonkezelő és még jó pár más feladat elvégzését is elvárták volna, mindezt minimálbérért! Épp ennél a munkáltatónál sportot űztek abból is, hogy különböző ürügyeket keressenek, amivel a bérből való levonásokat indokolhatják.
Ráadásul emellé olyan megengedhetetlen stílus is társult, ami magalázó és ezért a munkavállalók inkább vették a kalapjukat és odébb álltak. A vezetőség meg értetlenül szemléli, hogy miért mennek el az emberek zsinórban, aminek következtében a cég természetesen állandó munkaerőhiánnyal küzd. No vajon miért is?
Amúgy egyébként sem ritka, hogy kizárólag minimálbért kínálnak, közlekedési támogatás, plusz juttatás nélkül, amiből manapság nem lehet megélni, legalábbis alapvető dolgokra sem futja, nem hogy számlákra, közlekedésre, autó –, háztartási eszköz javíttatására, törlesztőrészletre, s egyéb hétköznapi dolgokra.
Szóval nem csak az álláskeresés, de az elhelyezkedés sem egyszerű, de sok esetben a munkafeltételek, a pihenőidő, a bérek sem érik el a szükséges mértéket.
Mivel a felsorolt problémák általánosnak mondhatók, ezért elég álságos a kormánytól, hogy a statisztikával nyugtatja magát. Nem különben a hatalmas fluktuációt is ez okozza, amiről ugyan tudnak az illetékesek, de nem értik, vagy nem akarják tudni az okokat.
Amit nem tudnak, azon ugye nem is lehet változtatni.

Vajon az adóellenőrzésen túl, miért nem jut eszébe senkinek, hogy a munkavállalókat is megkérdezze, vajon mi folyik a cégüknél, milyenek is valójában a munkafeltételek?

Talán meglepő, de a dolgozók nem olyan hülyék, mint amilyennek nézik őket. Nagyon is jól látják a hibákat, problémákat, mi több gyakorta még a megoldásokat is. Csakhogy a kutya nem kíváncsi sem a véleményükre, sem az ötleteikre.
Tapasztalataim szerint a munkaügyi központok sem állnak helyzetük magaslatán, munkájuk jórészt kimerül a túlzott adminisztrációban és állásajánlatok tekintetében is igen szűkös lehetőségekkel rendelkeznek. Feltehetően így fordul elő, hogy a hozzájuk forduló munkanélkülinek nem tudnak olyan álláslehetőséget kínálni, melyre alkalmas lenne az álláskereső.
Emiatt sokan kényszerülnek elvállalni olyan munkát, aminek az elvégzéséren sem adottságaik, koruk, egészségi állapotuk, sem képzettségük nem teszi alkalmassá őket. Ennek fényében garantált a sikertelenség, többszöri próbálkozás után pedig a reménytelenség.
Mégis miért vállalnak el akkor sokan olyan munkát, amiben előre megjósolható módon kudarcot vallanak? Mert élni kell, valamiből, valahogyan.
Ha valóban annyira munkaerőhiány van, mint azt a munkaadók állítják és a kormány is mondja, ugyanakkor pedig emberek százezrei kénytelenek állandóan vándorolni munkahelyről munkahelyre, vajon miért nem teszi fel a kérdést a kormány és bízza meg az illetékes hivatalt, hogy vizsgálja meg a valós helyzetet és okokat? Ha mindkét oldal (munkaadó és munkavállaló) egyaránt elégedetlen, annak bizonyára jó oka van. Ám statisztikákra hivatkozva sajnálkozni és semmit sem tenni – bár kényelmes – mégis erkölcstelen dolog. Mindamellett a problémára sem ad megoldást.
Úgy gondolom, az illetékes hivataloknak sokkal mélyebben kellene a problémát megismerni, a gyökerekig lehatolni, jó helyen és jó kérdéseket feltenni, majd pedig megfelelő általános és speciális megoldásokat kidolgozni.
Meg kell vizsgálni, hogy az amúgy jó megoldásnak tűnő átképzési rendszer miért nem váltja be a hozzá fűzött reményeket? Hogy a vízvezeték szerelőt, favágót, fizikai munkást hogyan lehet nyelveket beszélő – ami ma már szinte minden szakmában követelmény valamilyen szinten – számítógépes ismeretekkel rendelkező, vagy épp teljesen más szakmára átképezni.
Ha ennek a sikertelenségnek ésszerű oka van, akkor pedig meg kell vizsgálni, hogy adott szakterületen jártas embereket, hogyan és főként milyen más szakemberré lehet átképezni. Nem biztos, hogy egy pénzügyesnek szalag mellett kell dolgozni, vagy egy mérnöknek takarítania kell menni, netán bolti eladóként munkát vállalni, vagy egy sofőrnek a kereskedelemben a helye.
Ezzel azonban még jócskán adósak a kormány illetékesei.
Ki és mikor fog ezekre a húsba vágó problémákra megoldással előállni?
Audie / Szabad Riport

2018. október 27., szombat

A magyarok kiűzessenek…

“…ibi decretum eft, Ugros Boiariae regno eliminandos esse” (Annalium Boiarum)
IV. Lajos (893– 911), (aki Hatto mainzi érsek és III. Salamon konstanzi püspök gyámsága alatt állt), a támadással 907-ben Luitpold őrgrófot, Theotmár salzburgi érseket bízta meg.
Úgy tűnik a magyarok (hunok, szkíták …) régóta, legalább ezer éve, ha Attila korát és a megelőző évszázadokat nem számítjuk, gyakran szálka a nyugati vezetés körében, rendszerint akkor, amikor nem úgy táncolnak, ahogyan nekik megfelel.
Manapság sincs ez másként.
Most legutóbb a LIBE bizottságot képviselő J. Sargentini (hivatásos mozgalmár) mintegy 75 vádpontban összefoglalt nagyívű jelentésében csúcsosodott ki vergődésük.
A műkedvelő J. Sargentini pár napos magyarországi magánlátogatásán, a vele egy nézetet valló fotelforradalmárokkal igyekezett összekaparni valami dehonesztálót hazánkról. Minthogy láthatóan ugyanolyan műkedvelőkkel gyűjtögetett és értékelt zömében, mint ő maga, nem csoda, hogy mindössze egy szánalmas jelentésnél többre nem futotta. A valós tényeket jócskán mellőző vagy erősen ferdítő és csúsztatásoktól hemzsegő fércmű egy tisztességes és kicsit is tájékozott bizottság előtt azonnal elbukott volna. S hogy ez nem következett be, az nem annyira a LIBE-n múlt, mint inkább az erős hátszéllel megtámogatott, ráadásul kettős mércével mérő, meglehetősen elfogult (hogy ne mondjuk fröcsögő) képviselők szavazásán, melynek egyetlen – bár szóban be nem ismert – célja egy olyan politikai döntés kikényszerítése, mellyel a magyarokat, – jelenleg még kiirtani nem is -, de megbüntetni képes lehet.
Ezt megelőzően is egymást érték az erre irányuló legkülönbözőbb kezdeményezések az EP-ben, ezeknek se szeri, se száma.
S mi a valódi kiváltó ok?
Az, hogy a magyarok nem simulnak bele az utóbbi évtized(ek) agresszívan terjesztett (gender, migráció, neoliberalizmus, stb) trendi elméleteibe.
Kezdenek ellenállni a kifosztásukra, elkorcsosításukra, hagyományaik, történelmük elorozására irányuló törekvéseknek.
Az éppen aktuális invázióval kapcsolatban, vagy annak okán ér minket, magyarokat a legtöbb támadás, miszerint antidemokratikusak, antiszolidárisak, homofóbok, stb. vagyunk. Eközben a nagyon demokratikus és szolidáris A. Merkel az európai népek felhatalmazása, vagy az EP tagállamainak egyetértése nélkül totálisan antidemokratikus módon meghirdette a „…minden szír menekültet befogadunk…” szlogenjét. Az „Európa tárt karokkal vár” polkorrektnek hazudott döntést végig nem gondoló, józan eszüket sem használó politikusok – vele az élen -, most kezdenek beleütközni és belefulladni a maguk gerjesztette politikai és gazdasági következményekbe, tetézve a lakosaik, dolgozóik egyre elkeseredettebb növekvő ellenállásával.
E rövidlátó s ki tudja milyen érdekektől vezérelt választott képviselők, vagy épp senki által meg nem választott vezető bürokraták szemforgatóan vádaskodnak a demokrácia, vagy az államiság, netán a szolidaritás nevében azzal, hogy az ellenlábas országok antidemokratikusak, nem szolidárisak. Csupán azért, mert az általuk behívott és számukra nem hasznosítható vagy épp kártékony ellenőrizetlen egyedek százezreit nem tudják országainkra erőltetni, vagy ide deportálni.
Nem csoda, hogy a magyarok elejétől fogva kitartó ellenállása, szókimondása egyre több követőre talált.
Ennek a polkorrekt „demokráciának” egyik eleme a neoliberális, baloldali, elvtelen megalkuvó és a nemzetidegen érdekeket kiszolgáló kormányok hatalomba juttatása. Ezzel szemben a magyarok immár harmadszorra a maguk számára legkisebb rosszként egy jobboldali, családcentrikus, zsidó és keresztényi értékeket valló liberális kormányt választottak maguknak. Mely bár éppúgy nem mentes a korrupciótól, összefonódásoktól, gazdasági és egyéb tévutaktól, mint bármely más európai ország kormánya. (Bár ez a kormány tanulva a negatív tapasztalatokból, legalább némileg törekszik a politikai, gazdasági tévedéseit kijavítani, hibáit lassan levetkőzni – kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk)
Mindezen ok miatt ütötte fel a fejét ismét a magyarokkal szembeni ellenállásuk, a mi kiiktatásunk iránti vágyuk.
A fent leírtakra, a már-már megszokott vegzálásunk ellenére A. Merkel egyik szeptemberi „kiszólása” tette fel a koronát. Mikor is az esett ki a száján, hogy a Frontex (az ő, és még néhány, főként nyugat európai ország vezetője szerint) több jogot, hatáskört kell kapjon az országok szuverenitásának kárára. Véleménye szerint e szervezet megerősítése azt jelenti, hogy sokkal szélesebb hatáskörrel kell felruházni, azaz, az Unió tagállamai mondjanak le bizonyos jogköreikről, szuverenitásukról a Frontex javára.
Szerencsére a javaslat Salzburgban az EU-csúcson megbukott.
Ha az EB reformterve alapján a Frontex felfegyverzett egységei az EU-tagállamok nemzeti hatáskörén átlépve hajthatnának végre műveleteket, mi több a közösséghez nem tartozó országokban is elláthatnának határőrizeti feladatokat, annak következményei beláthatatlanok lennének.

Egy felfegyverzett idegen irányítás álló idegen hadsereg, mely országunk határain belül, nemzetközi egyetértéssel biztosított jogokkal tartózkodik, a történelmi tapasztalatok alapján; valójában az ország fegyveres megszállását jelenti.

Ebben volt már részünk a történelem során többször is. De nem kecsegtető abból a szempontból sem, hogy a Frontex, mely korábban az ellenőrizetlen migránsok taxiztatásában segített lényegében az embercsempészeknek, megbízhatatlan, hiteltelen. Épp így óvatosságra int, s egyben aggodalomra ad okot, hogy a „tervezet megerősíti azt, hogy tagállami döntés alapján nem lenne kötelező szankciót alkalmazni az illegális határátlépőkkel szemben”, valamint a rendeletet kötelező jogérvényű lenne, amely minden tagállamra nézve közvetlenül alkalmazandó, ennek egyenes következmény pedig a nemzeti parlamentek saját hatáskörű szabályzása erősen korlátozottá válna e tekintetben. Ugye mondani sem kell, hogy az álruhába bujtatott a végső terv célja a határőrizet átvételén túl, az invázió legalizálása, az őslakos nemzet kirekesztése; s a köntös neve, – mint eddig mindig – a „szolidaritás”, mértékegysége pedig „együttműködési készség”.
Hab a tortán, a „bátor” kvótavitéz EB elnök, J-C Juncker, kihasználva Orbán miniszterelnök pillanatnyi távollétét egy füst alatt sietve javaslatot tett a FIDESZ Európai Néppártból való kizárására is.
Ez ugyanaz a kissé korrupt Juncker, akinek miniszterelnöksége alatt a luxemburgi adóhivatal szakmányban biztosította a multi cégek számára, hogy a külföldön keletkezett bevételeik után, az ott fizetendő adójuk töredékét kelljen csak leróniuk Luxemburgban. (kb. 70 milliárd euróra tehető bevételkiesést jelentett az érintett országoknak) A politikai felelősségét végül 2017-ben elismerte az EP pénzmosással, adóelkerüléssel és az adókijátszással foglalkozó vizsgálóbizottsági ülésén.
Amúgy az üvegszámra fogyasztott isiász nem gátolja Junckert a korlát nélküli migrációs kvóta erőltetésében, de bizonyosan okozója a NATO csúcson való „sasszézásának”, a politikusok csókolgatásának s talán ennek tudható be az a 2018. október 23-i remekbe szabott, ám minden történelmi és valóság alapot nélkülöző (nem különben a magyarokat sértő) kijelentése is, miszerint európai ünnep Románia és Erdély trianoni „egyesülése”, melyet az EU-s tagállamoknak közösen kellene megünnepelniük.
Még egy szóra visszatérve a jó öreg Muttira és elvbarátaira, mára ott tartunk, hogy a „szír menekültek” kifejezést behelyettesíthetővé tették, pl afrikai migrációval, globális migrációval, azt szeretnék, hogy az illegális migrációt nevezzék át legállissá az ENSZ globális migrációs csomagjának decemberi elfogadásakor. Erről A. Merkel Berlinben beszélt október 11-én a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főtitkárával, Antonio Vitorióval folytatott megbeszélése előtt.
Az IOM-ben remélik is, hogy sikerül decemberben elfogadni a „biztonságos, szabályos és rendezett” migrációról szóló csomagot. (értsenek ezalatt valóságban bármit is) Már semmin sem lepődünk meg egy olyan, a köreikben, mi több az ENSZ főtitkára A. Gutteres által is hangoztatott általánosan elfogadott kijelentés után, miszerint:
“A migráció erősíti a gazdasági növekedést, visszaszorítja az egyenlőtlenségeket és távoli társadalmakat köt össze… Olyan világot kell létrehoznunk, amelyben megünnepelhetjük a migráció hozzájárulását a jóléthez, a fejlődéshez és a nemzetközi egységhez. …”
Úgy látszik nem véletlen az összecsengés Juncker csókos barátja a világ számos országából kitiltott spekuláns, (aki egyszersmind a globális pénzügyi maffia arca) eme migrációszervező és támogató tevékenységével, melyet az általa is pénzelt ún. NGO-kon keresztül hajtanak végre (no meg többszörösen profitálnak is belőle!)
Audie / Szabad Riport

2018. október 25., csütörtök

MSZF: A szegénységet nem lehet rendőri eszközökkel felszámolni

– A hajléktalan-törvény életbe lépése óta hárman fagytak meg –

Magyarországon hárman szenvedtek kihűléses halált október 15. óta, amikor életbe lépett a közterületen való életvitelszerű tartózkodást tiltó törvény – tudatta a Magyar Szociális Fórum (MSZF) október 23-án.
Velük együtt heten szenvedtek fagyhalált a szeptember végi hideg éjszakák óta.
Az MSZF szerint a fejlemény arra enged következtetni, hogy a törvény nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket. A hajléktalanságot nem lehet tiltással megoldani, a szegénységet nem lehet rendőri eszközökkel felszámolni – szögezi le az emberjogi szervezet -, emlékeztetve arra, hogy a kormánynál következetesen süket fülekre találnak javaslataik a társadalmi probléma megoldásáról.
A Magyar Szociális Fórum támogatásáról biztosítja azt a petíciót, amelyet „Ügyvédek tiltakozása a hajléktalanság kriminalizálása ellen” címmel tettek közzé, és eddig már több mint kétezren írtak alá. A petícióban leszögezik: „sem a rendőrség, sem a büntető igazságszolgáltatás nem arra való, hogy helyettesítse a megfelelő szociális ellátórendszer, a bajba jutott embereket segítő állami és önkéntes szervezetek munkáját. A hajléktalanság nem bűn és nem szabálysértés. A hajléktalanság a legszörnyűbb helyzetek egyike, amelybe ember kerülhet. A szegénység és a reménytelenség végső állapota, ahonnan számtalan embernek már nincs visszaút. A jogrendszer legfeljebb keretet adhat ahhoz, hogy ezeket az embereket a talpra állásban segítse, és ez nem korlátozódhat arra, hogy száz évvel ezelőtti elvek szerint egy kényszermosdatással és a zsúfolt szállókra zsuppolással “oldja meg” a dolgot. Évtizedek óta tudományos kutatások haladták meg ezt a szemléletet, és Magyarországon is évtizedek óta vannak szakemberek, akik megfelelő támogatás és megbecsülés mellett nagyon hatékonyan tudnak segíteni a bajbajutottakon. Ha hagyják őket dolgozni.”
Az ügyvédek a törvény felfüggesztését sürgetik ártatlan emberek elítélése és szegénységük okán történő megalázása miatt, és arra szólítják fel a bírókat, ne jussanak el odáig, hogy az ügyvédeknek bojkottot kelljen hirdetniük, mert embereket ítélnek el szegénységük miatt.
A petíciót kedden aláírta a Magyar Szociális Fórum alapítója, Dr. Simó Endre.+++
Kiadta: MSZF SZK (+36 30 5927371)
Magyar Szociális Fórum

2018. október 23., kedd

A köztársaság mostohagyermekei

Ők azok, akik ma nem ünnepelnek. Azok, akiket már nem érdekel október 23.-a, sem az 56-os, sem pedig a 89-es. 2006-ra pedig keserű nosztalgiával emlékeznek.
De ma már csak annak örülnek, hogy ma nem kell dolgozni, s ez legalább fizetett ünnep. De dolgoztak tegnap, sőt szombaton is, – nekik nincsen 4 napos hosszú hétvége, mert ők nem engedhetik meg maguknak, mint az uraságok.
Ők azok, akik megszakadnak nap, mint nap, – és akarnak is megszakadni, egyszerűen azért, hogy ne haljanak éhen, s jussanak is valamire. Hiszen ők csak munkával tudnak pénzt keresni.
Ők nem spekulálnak, nem trükköznek, nem csalnak, de nem is lopnak, fosztogatnak. Ők “csak” dolgoznak, s ezért szegények.
De az ő munkájukból élnek olyan jól főnökeik, munkáltatóik, a gazdagok. Mert ők, annak az értéknek, amit megtermelnek, a tizedét sem kapják meg. Ők, kik hajnalban kelnek, s borotválatlanul, s a lányok smink nélkül mennek munkába, mert egész héten túlóráznak. Napi 16 órát.
Ők azok, kiket rabszolgaként tartanak a munkáltatóik, akiknek kamera vigyázza minden lépését, elektromos azonosító lóg a nyakukban, ami még azt is jelzi, mikor és mennyi ideig voltak vécén, vagy szívtak el egy cigit. Mert ők dohányoznak, méghozzá sokat. Met valami élvezet csak kell, ebben a rohadt hajtásban.
Ők azok, kik, ha támaszkodnak két percre, mert olyan fáradtak, de látja a kamera, s már ugrik a bónusz, kevesebb a fizetés. De még az is halálos bűn, ha esetleg becsuknak egy ajtót, mert fáznak az éjszakai műszakban.
Ők azok, kikkel bűnözőkként bánnak, pedig soha, semmit nem loptak el, mert azt valóban bűnnek tartják. Táskavizitkor fehérneműiket, madárlátta szendvicseiket vizslatják a kapuban a biztonságiak, ahol úgy állnak sorban, mint a szabadulók egy lágerből.
Ők az üzemi balesetek elszenvedői, – robbanások, égések, csonkolások, – de minél hamarabb fel akarnak épülni, hogy hajthassanak tovább, hogy minél hamarabb tönkre tegyék magukat a cégük érdekében. De meg vannak győződve róla, hogy az ő érdekük is, mert a menedzsment, s a tulajdonosok asztaláról lepotyogó morzsákkal is megelégednek, mert fogalmuk sincs arról, hogyan kell jobban élni.
Ők azok, kik betegen is dolgoznak, kiknek már negyven éves koruk előtt a megerőltető munkától sérvük lesz, s mikor ettől kezd lebénulni az ujjuk, kezük, csak még jobban hajtanak, mert tudják, hogy hamarosan vége, s aztán nincs tovább.
És nem véletlen a hajnali munkakezdés sem. Hiszen a túl korai kelés kezdi ki legjobban az ellenálló képességet, mind egészségügyi, de pszichikai értelemben is. Egy halálosan fáradt dolgozónak nem nagyon van kedve lázadozni.
Ők azok, kik a munkájukhoz képest túl keveset keresnek, akik, ha elérik az úgynevezett átlag nettó fizetést, a nettó 214 ezret, – azt megszakadással érik el. De legtöbben nem ilyen “szerencsések”, ennek a felét keresik meg. Úgyszintén erőn felüli munkával.
S nem véletlen az alacsony bérszínvonal sem, így több jut a puccos tőkésnek, de több jut a banknak is, – mert, ha a dolgozók jutni akarnak valamire, esetleg meg akarják csináltatni az elromlott bojlert, már hitelt kell fölvennünk, 200-300 százalékos uzsora kamatra.
Amelynek a visszafizetéséhez még ennél is több pluszmunka szükséges, mert még mindig érvényes a régi mondás; “Aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni.” És ők régimódiak. Még, ha fiatalok akkor is; úgy vélik; a lopás, csalás bűn, – csak a munka az egyedüli érték.
Mert ők az ország gerince. Az ő vállukon, az ő munkájukon nyugszik az egész ország gazdasága, ők tartják el a hazát, a hatalmasaikkal együtt.
És talán nem véletlen, hogy ők azok, kik gyűlölik főnökeiket, s tulajdonosaikat. Mert látják, (hisz puccosék nem is titkolják), hogy míg a dolgozóik 100-120 ezret keresnek, addig a tulajok, a részvényesek a családjukkal együtt 600 milliós osztalékot vesznek ki a vállalatból.
És talán éppen ezért, ők azok, akiket soha nem mernének fölfegyverezni, ha egy támadás érné a vállalatot, vagy akár az egész országot, mert puccosék attól félnének, hogy ők megfordítják azokat.
És az uralkodó osztály ezért fog elbukni, mert nem lesz, aki megvédené őket. Aki kibírná a küzdelem megpróbáltatásait, melyre az uracskák nem képesek. Hacsak… meg nem kérik az eddig végtelenségig lenézett, kihasznált dolgozóikat, ha csak meg nem kérik szépen, nagyon szépen őket, hogy ugyan már védjenek meg mindent, – ami ugyan nem az övéké, de ők teremtették meg.
De akkor az is eldől majd, hogy kik azok, akik valóban szeretik hazájukat. – Ám az már egy másik rendszer, másik világ lesz.
Garbolczy János / Szabad Riport

2018. október 18., csütörtök

Putyin elárulta, mikor veti be az atomot

Oroszország abban az esetben kész nukleáris fegyvert bevetni, ha a potenciális agresszor elsőként mér rá csapást - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitaklub csütörtöki szocsi plenáris ülésén.
"Amikor meggyőződünk arról, hogy támadás történt Oroszország területe ellen, csak azután indítunk válaszcsapást. Természetesen ez egy világkatasztrófa  lenne. De megismétlem: mi nem lehetünk ennek a kezdeményezői, mert nálunk (a tervek között) nincs preventív csapás" - fogalmazott az elnök.
"Igen, ebben a helyzetben mintegy várunk arra, hogy (nukleáris) fegyvert alkalmazzanak ellenünk. Mi magunk semmit sem teszünk. De az agresszornak akkor is tudnia kell, hogy megtorlás elkerülhetetlen és hogy meg fog semmisülni. És mi agresszió áldozata vagyunk. Mi, mint mártírok a mennybe kerülünk, ők pedig egyszerűen megdöglenek. Még bűnbánatra sem lesz idejük".

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/putyin_elarulta_mikor_veti_be_az_atomot.671872.html

2018. október 14., vasárnap

Indulhat a háború az utcai hajléktalanság ellen, avagy nemsokára itt a nyomkövető chip

Hétfőn életbe lép az új szabályozáscsomag, amely tiltja az életvitelszerű utcán lakást, azaz az utcai hajléktalanságot. A szabálysértési törvénybe csomagolt új jogszabály az egész országban tiltást vezet be, tehát már nem csak az önkormányzat által kijelölt területeken nem tartózkodhatnak hajléktalanok, hanem egyetlen közterületen sem.
Aki pedig életvitelszerűen közterületen tartózkodik, és a hatóságok felszólítása ellenére sem megy el onnan, az szabálysértést követ el.
A helyszín elhagyásának minősül az is, ha a hajléktalan bemegy egy szállóra, avagy jogászul "együttműködik a hajléktalan személyek részére fenntartott ellátások igénybevétele érdekében".
A szankció is szigorodott a korábbi hatályos szabályokhoz képest. Eddig "csak" közérdekű munkát szabhattak ki a hatóságok, és ha ezt nem vállalta a hajléktalan, akkor pénzbírságot kapott. Ha fél év alatt háromszor kapták el, akkor elzárás jött.
AZ ÚJ SZABÁLY SZERINT VISZONT ELSŐ KÖRBEN UGYANÚGY KÖZÉRDEKŰ MUNKA SZABHATÓ KI, DE HA A HAJLÉKTALAN EZT NEM VÁLLALJA, ELZÁRÁS JÖN.
A köztéren élés miatt az új törvénytervezet szerint pénzbírság nem szabható ki, tettenéréskor helyszíni bírság kiszabásának nincs helye. Ha 90 napon belül három alkalommal is figyelmeztetniük kell a rendőröknek a hajléktalant, megindítják az eljárást ellene.
Október elején aztán érkezett egy új kormányrendelet:
megsemmisítik azoknak a hajléktalanoknak a tárolhatatlan holmijait, akiket október 15-e után is az utcán találnak.
A hajléktalan ingóságait ideiglenesen tárolni kell valahol, ez a helyi önkormányzat vagy a rendőrség feladata lesz. Erről pedig az illetékes szervnek határozatot kell hoznia, aminek egyebek mellett tartalmaznia kell az ingóságok megnevezését, mennyiségét, valamint a becsléssel megállapított értékét is.
Korábban arról volt szó, hogy a tárolhatatlan dolgokat megsemmisítik, például elégethetik, amiről megsemmisítési jegyzőkönyvet kell készíteni, amin fel kell majd tüntetni a megsemmisítés kezdő és befejező időpontját. Ha azonban a hajléktalan a megsemmisítés után jelentkezett volna a dolgaiért, akkor a szabály szerint vissza kellett volna neki fizetni az ingóságai értékét. A visszajáró pénzből azonban levonták volna az ideiglenes tárolás és a megsemmisítés költségeit, tehát a hajléktalannak még fizetnie is kellett volna azért, hogy elégetik a dolgait. A személyes tárgyakat, mint például az utcán élő emberek fényképeit, személyes iratait, gyógyászati segédeszközeit nem lehetett volna megsemmisíteni.
A kormány a hétfői életbe lépés előtt aztán még a hétvégén módosította a hajléktalanrendeletet, kiszedve belőle azokat az elemeket, amelyek minimális emberiességet engedtek volna:
el lehet égetni a gyerekekről őrzött megkopott fotót is, bármit. Kártérítés sem jár, cserébe a hajléktalanoknak sem kell megfizetniük a "tárolás és megsemmisítés indokolt költségeit".
Ha a megsemmisítés alaptalanul történt, az ideiglenes tárolásba vételkor megállapított értéket kamattal növelve vissza kell fizetni a hajléktalannak. Új pont ugyanakkor, hogy a hatóságoknak „az ingóságok ideiglenes tárolásba vételének folyamatáról" kép- és hangfelvételt kell készítenie, mégpedig úgy, hogy "az alkalmas legyen az ingóságok későbbi, egyedi azonosítására”.

Hosszú évek munkája

A kormány 2011-ben már megpróbálta betiltani a hajléktalanságot, akkor a szabálysértési törvényt módosították, ami szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát. Ezt az Alkotmánybíróság 2012-ben megsemmisítette és alkotmányellenesnek nyilvánította. Ezután a Fővárosi Önkormányzat hozott egy olyan rendeletet, ami kimondta, hogy „az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül" – ezt a Kúria semmisítette meg 2014-ben. Legutóbb, 2016-ban szintén az Alkotmánybíróság kaszált el egy hajléktalanellenes rendeletet, amit Kaposvár hozott. A város látszólag nem a hajléktalanságot akarta büntetni, hanem csak azt, ha valakik az ingóságaikat a közterületen tárolják. A kreatív rendeletalkotást azonban így is megtiltották nekik.
Idén, nem sokkal a választások után azonban a fideszes Bajkai István felvetésére úgy változtatták meg az alaptörvényt, hogy alkotmányos legyen a hajléktalanság tiltása.
A Mérce azt írta névtelen forrásaira hivatkozva kedden, hogy az új szabályozás életbe lépése után,
feltehetően október 16-17-én nagyszabású rendőrségi razzia készül arra, hogy a hajléktalanokat kisöpörjék a belső kerületekből, de akár még a külterületekben, saját összetákolt kunyhókban élők ellen is akciózhatnak.
Ezekhez pedig még a külső kerületek kapitányságának rendőreit is bevezénylik a belső kerületekbe.
A rászorulóknak biciklivel ételt szállító Budapest Bike Maffia múlthéten körbejárta a várost, hogy egy Nagyokost osszon szét a hajléktalanok között, amiben közérthető nyelven, paragrafusok nélkül írják le az új törvényt, hogy senki ne maradjon információ nélkül.

Jóval több a hajléktalan, mint a férőhely

Az utcai hajléktalanság úgymond megterhelő. Ez nemcsak közbiztonsági, közegészségügyi, hanem egyszerűen a városi élet szempontjából is problémát jelent.
Ezzel indokolta az Orbán család korábbi ügyvédje, és nemrég parlamentbe jutott Bajkai István júniusi sajtótájékoztatóján a kezdeményezését. A képviselő tehát azt kérte, hogy – az ő hasonlatával élve – a hajléktalanok ne tekinthessék a közterületeket lakásnak. „Köztünk legyen mondva, rendkívül nehézzé teszi azt, hogy a várost otthonként kezeljük” – mondta. Budapest szerinte sokaknak nemcsak egyszerűen otthon, de Magyarország – és a Kárpát-medence – szellemi, gazdasági és kulturális központja.
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára október 11-i veszprémi sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint azt mondta:
Ez a jogszabályi változás az egész társadalom érdekét szolgálja, és célja, hogy ne legyen utcán éjszakázó hajléktalan, és az állampolgárok zavartalanul használhassák a közterületet.
Azt is mondta, a kormány döntött a 300 millió forintos hajléktalan-ellátási tartalékalap létrehozásáról. Ennek egy részét arra fordítják majd, hogy a nappali és az éjszakai menedékhelyek nyitva tartása illeszkedjen egymáshoz, így pedig szerinte huszonnégy órás ellátási lehetőséget kapnak a rászorulók. További 650 millió forintból pedig a hajléktalanokat ellátó intézményeket korszerűsítik. Ezek Fülöp szerint a hajléktalanokkal szembeni az "emberiesség szempontjából" fontosak.
Ma Magyarországon körülbelül 30 ezer ember hajléktalan, de csak a töredéküknek jut hely a szállásokon. Az országban ugyanis az EMMI államtitkár szerint 19 ezer férőhely van összesen. Civil szervezetek szerint ez a szám jóval alacsonyabbra, 11 200-ra tehető, de mindkét esetben
sokkal TÖBB AZ OTTHONTALAN, MINT A HELY.
Korábban Tarlós István főpolgármester ezzel kapcsolatban azt mondta:
Senkinek sem kell a fővárosban azért közterületen maradnia, mert nincs szabad férőhely a hajléktalanszállókon.
Kapcsolódó
Miért alszanak annyian a Blaha aluljáróban?

Miért alszanak annyian a Blaha aluljáróban?

Legalább húszezerrel több a hajléktalan, mint amennyi a szállás. A helyzet nem is Budapesten a legdurvább, vidéken még rosszabb. Állandó a tűzoltás, a tartós megoldáshoz jóval több pénz kellene.
Azt is mondta, az csak egy sztereotípia, hogy a hajléktalanok azért nem mennek a szállókra, mert ott atrocitás érné őket. Szerinte a Budapesten elérhető mintegy 7,5 ezer férőhelyet biztosító szállások 99 százaléka biztonságos, normális és tiszta, akár egy munkásszálló vagy egy kollégium, épp ezért nem indokolható, hogy bárki is aluljárókban húzza meg magát.
Kapcsolódó
Hajléktalan karácsony

Hajléktalan karácsony

Mise, ételosztás, lehetőség fürdeni, pihenni - a Fűtött utca nevű menedékhelyen és a Menhely Alapítvány munkatársaival néztük meg, hogy vészelhetik át a telet hajléktalanok. Nagykép.
Hogy néz ki egy hajléktalanszálló? Felnőtt emberek vannak összezárva egy légtérben, jellemzően négy, de inkább ennél is többágyas szobákban, néhol még akár emeletes ágyakkal is. Gyakoriak a lopások, ágyi poloskák és a csótányok is. Magyarországon csak egy olyan intézmény van, ahol a lakó akár egyedül is lehet egy szobában. Amíg viszont nem biztosított valamennyire az intim szféra, addig a hajléktalanok inkább választják az utcát a szállások helyett. A fizetős szállásokra pedig elég nehéz bekerülni, több helyen nagyon hosszú a várólista.

Nincs szem előtt, nincs pénze sem

Bajkai a júniusi sajtótájékoztatóján azt is mondta, ma Magyarországon minden adott ahhoz, hogy valaki ne legyen hajléktalan: szerinte nagy az állam és az önkormányzatok támogatási rendszere, ami miatt sok-sok olyan nappali és éjjeli szállás működik, ahova a hajléktalanok bevonulhatnak, valamint az országnak van „egy rendkívül sikeres közmunkaprogramja" is.  Az utóbbiról azt mondja,
BÁRMELYIK HAJLÉKTALAN ELMEHETNE KÖZMUNKÁRA, ÉS ABBÓL MÁR TUDNÁ A SAJÁT ÉLETÉT RENDEZNI ÉS A SAJÁT SZÁLLÁSÁRÓL GONDOSKODNI.
Az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke és a Menhely Alapítvány elnöke az Indexnek akkor azt mondta, aki valamennyire is tisztában van a mai albérletárakkal, az tudja, hogy ez egy lehetetlen gondolat: 50 ezer forintos közmunkás minimálbérből nem lehet egy albérletet fenntartani.
És bár az állam a kevésbé vonzó utcai látványt akarja megszüntetni, de
A HAJLÉKTALANOKNAK PONT AKKOR VAN NÉMI JÖVEDELMÜK, HA SZEM ELŐTT VANNAK.
Márpedig ha elsöprik őket a csomópontokról, akkor elesnek ettől, ráadásul a hajléktalanokat segítő szervezetek is nehezebben találják majd meg őket.
Kapcsolódó
Nem adom fel, én ki akarok törni

Nem adom fel, én ki akarok törni

Most azért büntetnek, ha dolgozunk – meséli Zsolt, aki 16 éves kora óta melózik, mégis hajléktalan öt éve, most végre bérlakást szeretne. Végigkövettük egy napját hajnaltól hajnalig.
A legnagyobb baj, hogy nincs út a hajléktalanlétből a bérlőlétbe, és ezt a lépcsőt egyelőre szinte kizárólag civil szervezetek próbálják megteremteni. A hajléktalanok lakhatás problémáival és az ellátórendszerrel korábban ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben.
Presinszky Judit

2018. október 13., szombat

Különös, kriptopénzre épülő anarchista állam van születőben

Egy észak-szíriai anarchista ország, Észak-Szíria Demokratikus Szövetsége, vagy más néven Rovaja kriptopénzt vezetne be, ezzel egyúttal megkerülné az őket sújtó gazdasági szankciókat. A háborúk által évekig kínzott ország különös berendezkedést próbálna ki: egy pozitív példát szeretnének állítani a világnak arra, hogyan nézhet egy "blockchain" alapú közvetett demokrácia, amelyben az ökológia, a nemek egyenlősége és a háborús tapasztalatok pozitív oldala kap hangsúlyos szerepet - írja a Coindesk.

Különös állam

A négy millió embernek otthont adó Rovaja régió az elmúlt hat évet területi függetlenségéért vívott háborúkkal töltötte, jelenleg törékeny béke uralkodik a kis országban. A szomszédos hatalmak - Törökország, Szíria, Irán, Irak - ugyanakkor gazdasági szankciókkal sújtják a kis országot, ezért most azt fontolgatják, hogy a hivatalos pénznemet, a szír lírát egy kriptopénzre cserélik le. De ez nem minden, a blockchain technológiát a társadalomszervezésben is alkalmaznák.

Erselan Serdem, az ország technológiai fejlődési programjának vezetője elmondta, kriptográfiát tanító akadémiát is kialakítanának. Az ötletgazda Amir Taaki, egy bitcoin-fejlesztő veterán, aki Barcelonában is egy kriptoegyetem megalapításán dolgozik jelenleg.

Rojava egy különös államforma meghonosításán is dolgozik, "a forradalmi projekt a társadalmat az anarchista alapelvekre építené fel jogi, védelmi, társadalmi és kulturális szempontból is" - mondta Taaki a Coindesknek.

Erselan Serdem hozzátette: a háborúban szerzett tapasztalataik segítenek az erőforrások hatékony elosztásának megszervezésében, és hogy egy pozitív példát állítsanak a világnak. Alapjaitól gondolják újra a rendszert, és azt is, az emberek hogyan osztják el a javakat egymás között demokratikusan, központosítás nélkül.

Az új rendszert a társadalom decentralizált rendszerének nevezzük.


Az akadémiák egy kurd elméleti politikus, Abdullah Ocalan "demokratikus konföderáció" filozófiáját követik, amely az államberendezkedéshez hasonlóan a közvetlen demokráciát, feminizmust és az ökológiát helyezi előtérbe. A blockchain technológia és a kriptopénzek pedig ennek elérésében kulcsfontosságúak lesznek.

Készpénzről kriptopénzre

Jelen pillanatban Rojava gazdasága készpénzen alapul, ezért is fontos lenne az átállás egy digitális kriptopénzre. A készpénzes működés és a szankciók miatt ahhoz, hogy az országhatáron túlra küldhessenek pénzt a helyiek, magas díjakat kell fizetni.

Ahhoz, hogy Isztambulba küldjünk pénzt, nagyjából 10 százalékos (értékarányos - a szerk.) díjat kell fizetni. Úgy gondoljuk, kriptopénz segítéségével ezt globálisan 2 százalékért meg lehet valósítani.

- mondja Amir Taaki.

Ehhez persze az első lépés, hogy infrastruktúrát kell építeni, helyi készpénzváltókat kell kialakítani bitcoinnal, és a lakosoknak helyi nyelvekre lefordított pénztárca szoftvereket kell elérhetővé tenni. ezen kívül bitcoinos pénzforgalmi rendszert (például mint a lightning network, a bitcoin nettósító elszámolási rendszere) kell létrehozni a pénzforgalom meggyorsítása, olcsóvá és biztonságossá tétele érdekében.

Olyan megoldásokat is keresnek, amely nem feltétlenül használ netkapcsolatot, a kriptopénzeket akár rádiós frekvencián is küldhetnék, és felmerült, hogy olyan papírpénzt bocsátanak ki, amely kritopénzhez kötött.


Rojava új elképzelt társadalmát együttdolgozók rendszere alkotja, akik különböző funkciókat látnak el a közösségen belül. Létrehozzák a digitális közigazgatási rendszerüket Rovaja demokratikus szellemében, és a blockchain technológia teszi lehetővé, hogy a polgárok uralmat gyakoroljanak az intézmények felett, okosszerződéseken keresztül léphetnek velük kapcsolatba, és transzparens módon nyomon követhetik a működésüket.

Azt akarják megmutatni, hogy igenis létezhet egy teljesen új berendezkedésű társadalom, amely korábban nem látott módon működik - az autonómiával, az ökológiával és az "ön-adminisztrációval" összhangban.

forrás : Portfolio.hu

2018. október 12., péntek

Dubajozók figyelmébe: Dubai sötét oldala – A rabszolga munkások pokla



…”Mohammed sejk jó munkát végzett és széles mosollyal adta be az embereknek azt, hogy Dubai az ‘1001 éjszaka’ meséinek az országa és ezt úgy tűnik, hogy mindenki be is nyeli…
A rengeteg építkezés csökkenésével A parasztvakítás hatékonysága kezd megszűnni és kezd Dubai sötétebb oldala is a felszínre emelkedni…”
Egy év alatt 971 halálesetet regisztráltak a munkások között, “mely a hatalmas hőségnek, a kimerültségnek és az öngyilkosságnak volt “köszönhető”…
“Talán, ha egy nap a méregdrága pezsgőt iszogató és csillogó 60 emeletes épületekben lakó emberek valamelyik családtagját ugyanilyen körülmények közé helyeznék, akkor észhez térnének és végre tennének valamit s nem csak egy nyílt titokként kezelnék azt, hogy ezt a fajta luxus életstílust ezeknek a rabszolgáknak köszönheti mindenki, aki egy nap Dubaiban köt majd ki…”

Videó: ‘A legjobb magyar top 10’
Ajánlja: Arató Péter / Szabad Riport
(Úgy tűnik, hogy Dubai fantasztikusnak tűnő építménye nem mások, mint gigantikus (és gyorsan erodálódó) díszletek egy modern XXI. századi drámában, melynek címe; “Multinacionális feudalizmus”.)

2018. október 10., szerda

Bejelentés kiskorúak erkölcsi fejlődésének veszélyeztetéséről – Bochkor Gábor és a Music FM ellen (18)

Tisztelt Média Hatóság!
Ezúton teszek közérdekű panasz bejelentést a kiskorúak erkölcsi fejlődésének veszélyeztetésének ügyében – Bochkor Gábor műsorvezető és a Music FM kereskedelmi rádiócsatorna ellen.
2018. október 7-én vasárnap reggel 9 óra tájban, valamint kora délután 13.20-kor olyan verbális tartalmak hangzottak el Bochkor Gábor műsorvezető, és reggeli stábjának szájából, valamint különféle bejátszásokból, – melyek a kiskorúak erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztetik, s amelyeket szigorúan csak 22 óra és reggel 6 óra között lett volna szabad bejátszani.
Mivel manapság már a telefonokon is vannak rádió alkalmazások, a kisgyermekek a fent említett vasárnapi napon kora délelőtt, s kora délutáni időpontokban bármikor hallhatták az említett rádióműsor szexuális perverziókat felsoroló trágárkodásait.
Azt már megszokhattuk Bocskor Gábortól, hogy a gyerekeit büdösnek tartja, ám az, ami vasárnap 9 óra tájban elhangzott, (a hétköznapi reggeli műsor ismétlése gyanánt), ez túlmegy minden határon.
Bochkor részletesen taglalta, hogyan szokta az okostelefonját a vécén ülve használni, s nemcsak a telefonról beszélt, majd egy bejátszásban az hangzott el, hogy az illető “hölgy” jobban ismeri közelről a partnere, élettársa szexuális testrészét, mint az arcát. (Persze pongyolább megfogalmazásban).
Ezzel kapcsolatban az is elhangzott, hogy az illető “társ” a szexuális testrészének a fotójával hirdeti magát a társkereső oldalakon.
Később 13 óra után az volt a téma, hogy mi van akkor, ha valaki, egy férfi, anyaszült meztelenül ül a kertben, egy műanyag és lukacsos kerti széken, s jön a macska, s alulról belekap a fickó lelógó testrészébe. (Nagy röhögések). – Majd 13.18-kor, szó szerint a következő hangzott el:
“Nagymama ül szemben veled, neked meg lóg a zacsid.”
Ezzel a szöveggel felnőttek között nem lehet különösebb probléma, (persze, ha valakinek van gyomra hozzá), – ám azonban nagyon nem gyerekeknek való, ezért véleményem szerint szigorúan korhatáros tartalom, melyet csakis éjszaka lehetne bejátszani.

Az NMHH adatai szerint ez év elején 685 ezren hallgatták naponta ezt a csatornát, ezek közül legyen kiskorú csak 10 százalék. Az is több mint 65 ezer.

“89.5 összehoz minket, Music FM.” – ez a csatorna jelszava.
Kérdésem: Kit hoz össze kivel ez a fajta trágár stílus, amit ezek minden reggel megengednek maguknak? Szabadon mérgezhetik a vasárnap, netán ha vallásos; éppen misére induló, vagy később ebédhez készülődő gyerekek lelkét ezekkel a trágárságokkal, korhatáros szexuális tartalmakkal?
De, ha a gyermek nem vallásos nevelést kap, akkor sem megengedhető ez szexuális perverzitásokat felsoroló stílus vasárnap délelőtt, amikor a gyerekek több, mint a fele a médiaeszközöket használja.
Szinte minden gyereknek van már okostelefonja, hacsak nem nagyon kicsi. – Ha pedig hétköznap megy iskolába, hallgatja rajta a zenét, a rádiót, ezeket a tartalmakat. Ellenőrizetlenül.
Meddig tűri még ezt a Média Hatóság?
És meddig tűrik még ezt a kisgyermekes szülők?
Tisztelettel: Fort András

2018. október 8., hétfő

Leállítják a Google+-t , majd megszámolom hány elérhetőségem szünik meg miatta

Leállítja a Google az annak idején a Facebook kihívójának szánt Google+ szolgáltatását. A cég azt írja, amit mindenki tudott vagy sejtett, azaz, hogy nagyon kevesen és keveset használták ezt a közösségi felületet. Erről most csak annyit árultak el, hogy a Google+-használatok 90%-a 5 másodpercnél rövidebb.
A megszűnés bejelentésében azt is írják, hogy egy új, céges munkaszervezési platformba (olyasmi, mint a Slack, vagy a Facebook Workplace-je) építik majd be az eddigi funkciókat, tehát a Google+ megszűnik, de amit tudott, azt egy új, jobbnak szánt programban lehet majd használni.
A Google+ évek óta haldoklik (Ön például mikor használta utoljára?), és most egy adatvédelmi hiba észlelése és kijavítása után döntöttek úgy, hogy a magányszemélyeknek jövő augusztusig leállítják a szolgáltatást. A részletekről majd tájékoztatják a felhasználókat.

Hogyan tovább?

Russel Brand moderálja Yuval Noah Harari előadását diákoknak
Forrás: Yuval Noah Harari @ YouTube
https://youtu.be/j0uw7Xc0fLk

2018. október 7., vasárnap

‘Bátor Skócia’ – A függetlenség elkerülhetetlen (csak azért mert a Fenevad fogságában jobban érzik magukat)

Skót dragonyos szakasz dudásai

… “Vége London uralmának! – A skót fővárosban, Edinburghban szombaton, az SNP kongresszusának előestéjén a szervezők becslése szerint 100 ezren tüntettek a függetlenségért…”

Brexit – Skót miniszterelnök: “elkerülhetetlen” Skócia függetlenné válása

A skót miniszterelnök szerint Skócia “elkerülhetetlenül” független ország lesz, és ennek valószínűségét a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) is erősíti.
Nicola Sturgeon, aki vasárnap, a Skóciát kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) éves kongresszusának nyitónapján nyilatkozott a BBC közszolgálati televíziónak, kijelentette: a Brexit-folyamat nagyon erőteljesen kihangsúlyozza azt a demokratikus deficitet, amely annak nyomán alakult ki, hogy a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett népszavazáson országos átlagban a résztvevők 51,9 százaléka a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt.
Arra a riporteri kérdésre, hogy ennek alapján a Brexit “csaknem elkerülhetetlenné” tette-e Skócia függetlenné válását, Nicola Sturgeon úgy fogalmazott: véleménye általánosságban is az, hogy Skócia függetlenné válik, de “ha azt kéri tőlem, hogy használjam az ‘elkerülhetetlenül’ kifejezést, akkor használhatom ezt is”.
A skót miniszterelnök a 2016-os EU-referendum óta többször is kilátásba helyezte, hogy Skóciában újabb népszavazást tartanak a függetlenségről, mert Skóciát – Sturgeon visszatérő érvelése szerint – nem lehet akarata ellenére “kirángatni” az Európai Unióból.
A skót függetlenségről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.
A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap skóciai kiadásának megbízásából készült friss felmérés ugyanakkor arra vall, hogy a Brexit “karnyújtásnyi közelségbe” hozhatja a függetlenségpártiak többségbe kerülését, különösen akkor, ha Nagy-Britannia úgy lép ki az Európai Unióból, hogy nem sikerül megállapodásra jutnia az EU-val a Brexit utáni kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok feltételrendszeréről.
A Panelbase közvélemény-kutató cég által 1024 fős skót választói minta bevonásával elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy jelenleg a skótok 44 százaléka támogatja, 56 százalék ellenzi Skócia elszakadását Nagy-Britanniától.
A felmérés szerint azonban ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül távozna az EU-ból, a függetlenséget pártoló skótok aránya 48 százalékra emelkedne, az elszakadást ellenzőké 52 százalékra csökkenne.
Egy másik vizsgálat azonban, amely a The Sun on Sunday című országos tömeglap skóciai kiadása és a The Sunday Herald című vasárnapi skót lap megbízásából készült, azt mutatja, hogy megállapodás nélküli Brexit esetén a skótok 52 százaléka támogatná a függetlenné válást.
A Survation közvélemény-kutató által 1013 skót választó megkérdezésével készített felmérés szerint abban az esetben is 50 százalékra emelkedne a Skócia elszakadását pártolók tábora, ha megállapodás születik London és az EU között a Brexit utáni kapcsolatrendszerről.

A skót fővárosban, Edinburghban szombaton, az SNP kongresszusának előestéjén a szervezők becslése szerint 100 ezren tüntettek a függetlenségért.

A 2014-es skóciai népszavazás óta ez volt a legnagyobb függetlenségpárti megmozdulás.
Nicola Sturgeon a vasárnapi BBC-interjúban mindazonáltal kijelentette: jóllehet a felmérések előrelépésről tanúskodnak, még mindig dolgozni kell a többség meggyőzéséért arról, hogy Skócia számára a függetlenség jelenti a lehetséges legjobb jövőt.
Hozzátette: az újabb függetlenségi népszavazás kiírásának és időzítésének ügyében elfoglalt álláspontját a Brexit-tárgyalások lezárulása után véglegesíti.
MTI, – Daily Express, – Russia Today, – SzRTI

Videók Cathair barátunk ajánlásával:

1. Bátor Skócia! – John McDermott

2. Bátor Skócia! – A katonai verzió: (Amatőr film, – profi előadásmód.)

És itt a skót dal katonás előadása. A felkészülést a függetlenségre itt kell kezdeni! Figyeljük meg azt a peckes, büszke járást! A fegyelmezettséget. – Pedig, akik ezt az eredetileg harci dalt, (hisz az is a címe: Bátor Skócia,) előadják, – mind civilek! Férifak, nők, gyerekek. De lélekben mind katonák. – Egy komoly harci hagyományokkal rendelkező büszke nemzet fiai. Akik rövidesen újra elnyerik függetlenségüket.
Cathair Donegal /SzRTI