Több mint 44.000 halott a gázai háborúban, és még nem látni a végét? Miért van ez? Vannak olyan erők a háttérben, amelyek újra és újra felszítják ezt a konfliktust? Ki áll Benjamin Netanjahu mögött? Ki irányítja a Hamászt? Milyen szerepet játszik a befolyásos Chábád Lubavics mozgalom? Tudta azt, hogy ezt a háborút évszázadokkal ezelőtt megjósolták és megtervezték? Ebben az adásban a Kla.TV felfedi az eddig elrejtett összefüggéseket és a háttérben álló háborús uszítókat. Terjessze ezt az adást, mindenkinek, akinek csak tudja - különösen ma, a béke világnapján -, hogy végre véget érjen a népek egymás elleni uszítása.
Gázai háború: A rejtett háborús uszítók leleplezése! Fontos megjegyzés: A Kla.TV kifejezetten felhívja a figyelmet arra, hogy a műsorban említett személyek, hátterek és kapcsolatok megemlítésével nem célja, hogy a nézőt antiszemita megítélésre késztesse.
Még ha az ebben a műsorban említett személyek és érdekcsoportok az izraeli kormány zászlaja alatt cselekszenek is, és zsidóknak adják ki magukat, minden nézőnek szem előtt kell tartania, hogy az erőszak, függetlenül attól, hogy melyik oldal követi el, nem vezethet ahhoz, hogy rasszista módon ítéljük meg a helyzetet. Mivel ha közelebbről megvizsgáljuk a dolgokat, akkor gyakran a következő megállapításra jutunk: Azok az emberek, akik az oknyomozó újságírás révén a nyilvánosság elé kerülnek, úgy terelik el a figyelmet erőszakos cselekedeteikről, hogy vallási csoportjukat vagy nemzetüket használják fel bűnbakként vagy pajzsként. Ily módon a gyűlöletet és az azt követő erőszakot szándékosan és jogellenesen a vallási közösség vagy a nemzet ellen fordítják.
Azt, hogy sok esetben nem valódi zsidókkal vagy más vallások valódi követőivel van dolgunk, hanem egy luciferi ideológiával, azt részletesen kifejtik a német nyelvű „Wider Rassismus und Verschwörung“ [www.kla.tv/23509] és a „Das Geheimnis der Obelisken“ [www.kla.tv/14340] című adások. Ez a dokumentumfilm is pontosan ezt az összefüggést tárja fel. Amikor a film során újra szükség lesz erre a figyelmet felhívni, akkor figyeljenek erre a jelzésre! A gázai háború olyan szinten osztja két táborra világunkat, mint szinte semmilyen más kérdés sem.
Míg egyesek a Hamász 2023. október 7-i - 1139 izraeli halálát és 239 túsz elrablását okozó - terrortámadása óta ragaszkodnak Izrael önvédelemhez való jogához, addig a másik tábor a támadások arányosságát kérdőjelezi meg, tekintettel a palesztin civil lakosság köréből megölt 41 000 palesztinra.
Palesztin-párti tiltakozó táborokat hoztak létre az Egyesült Államok egyetemein, valamint Németországban és Svájcban. Dieter Hallervorden német színész is állást foglalt erről a „Gáza, Gáza" című együttérző és megindító versében, amelyben felvetette a kérdést, hogy Izrael háborúja a Gázai övezetben nem népirtás-e. Dél-Afrika állama is felkarolta ezt a kérdést azzal, hogy 2023. december 29-én eljárást kezdeményezett Izrael ellen a hágai Nemzetközi Bíróság előtt a népirtásról szóló egyezmény feltételezhető megsértése miatt ["A népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény alkalmazása a Gázai övezetben (Dél-Afrika kontra Izrael)"], amelyhez azóta jóval több mint húsz állam csatlakozott.
Ami azonban egyesíti a konfliktus megfigyelőit - mind a palesztin-párti, mind az Izrael-párti oldalt -, az az a kifejezett vágy, hogy a háború sújtotta térségbe végre visszatérjen a béke. De miért tűnik a béke itt olyan lehetetlennek és távolabbinak, mint valaha? Lehetséges, hogy a háttérben olyan erők állnak, amelyeknek egyáltalán nem érdekük a béke, és szándékosan szítják újra és újra ezt a konfliktust? Sajnos úgy tűnik, hogy ez a helyzet.
Az egyik ilyen, a nyilvánosság számára észrevétlen, de mégis nagy befolyással bíró csoport, amely itt nyilvánvalóan felbujtóként tevékenykedik, az a Chábád Lubavics nevű vallási misztikus mozgalom, amely ártalmatlan ortodox zsidónak* adja ki magát. "FIGYELEM: Kérjük, vegye figyelembe a jelzésre vonatkozó előző megjegyzést! Ez a - mint ahogy később látni fogjuk - rendkívül radikális mozgalom vágyik a Messiás eljövetelére. És ezt aktívan próbálja előmozdítani azáltal, hogy a saját szempontjukból szükségesnek tartott feltételeket megteremtsék.
Az egyik szükséges előfeltétel az, hogy az Armageddon (= a Biblia szerint a végidők döntő csatája; továbbá: nagyon nagy, mindent elpusztító katasztrófa) előbb hatalmas vérfürdő formájában bekövetkezzen. Az ilyen ideológiák követői ezért logikusan nem érdekeltek abban, hogy mindkét nép számára bekövetkezzen a enyhülés és a béke, mivel világnézetük szerint ez csak késleltetné a Messiás eljövetelét. Most azzal lehetne érvelni, hogy mindig is voltak ilyen bizarr világnézetet valló szekták, és hogy bizonyára legfeljebb csak egy kisebbség lelkesedik az ilyen elméletekért. Ha azonban megnézzük a Chábád Lubavics mozgalom befolyását és pénzügyi erejét, meg kell állapítanunk, hogy itt nem csupán elvétve egy-egy személyről van szó, hanem valószínűleg a világ egyik legbefolyásosabb mozgalmáról.
A 18. század végén a mai Fehéroroszország területén alapított Chábád Lubavics mozgalom székhelye ma a New York-i Brooklynban található, és csupán a működési költségei évente közel egymilliárd dollárt tesznek ki. Ez nem tartalmazza az új épületeik építési költségeit, amelyek gyakran több millió dollárt nyelnek el, mint például a 25 millió dolláros Chábád egyetem San Diegóban.
Meggazdagodás a nagy jövedelmű anyagi támogatókon keresztül Ezeket a nagy beruházásokat rendkívül befolyásos adományozók teszik lehetővé. Ezek közé tartozik például Eduardo Elsztain, Argentína legnagyobb ingatlanvállalkozója, a Chábád Argentína elnöke.
A 2020-ban elhunyt Josef Safra, aki életében Brazília leggazdagabb embere volt, szintén a Chábád támogatói közé tartozott, akárcsak a dél-afrikai milliárdos, Nathan Kirsch. A grúz és kazah milliárdosok mellett a keleti blokkból itt kell megemlíteni Roman Abramovics és Lev Leviev orosz oligarchákat és Gennagyij Bogoljubov ukrán oligarchát, aki Ihor Kolomojszkival együtt építette fel az ukrán PrivatBank-ot.
Az Egyesült Államok milliárdosai, mint a médiacár és New York korábbi polgármestere, Michael Bloomberg, a befektető Ronald Perelman, a vezérigazgató üzletember és a Zsidó Világkongresszus vezetője Ronald Lauder és a hedge fund menedzser Michael Steinhardt is a Chábád támogatói.
Donald Trump és veje - Jared Kushner - szülei szintén nagylelkűen támogatják a Chábád Lubavicsot. Wolfgang Eggert történész szerint a Rothschildok - a világ valószínűleg leggazdagabb családja - szintén szoros kapcsolatban állnak a Chábád Lubavicscsal. A Rothschild-ház alapítójának, Mayer Amschel Rothschildnak az ősei olyan zsidó rabbik voltak, akik kizárólag az okkult miszticizmussal foglalkoztak. Mayer Amschel maga is egy rabbinátus iskolában tanulmányozta a misztikus kabbalát, amely szintén fontos szerepet játszik a Chábád Lubavics tanításaiban. "FIGYELEM: Kérjük, vegye figyelembe a jelzésre vonatkozó előző megjegyzést!
A Chábád Lubavics politikai befolyása Ezeket a rendkívül befolyásos mecénásokat látván, nem meglepő, hogy a Chábád Lubavics politikai befolyása is nagyon jelentős. Wolfgang Eggert történész szerint a Chábád bármikor bejáratos az amerikai elnökhöz, és gyakran meghívják oda. Még odáig is elmegy, hogy azt mondja, hogy ezeket az elnököket korábban a Chábád „tette elnökké“. Sue Fishkoff írónő így foglalja össze a lényegét: „Nem elég, hogy a Chábád washingtoni képviselője ismeri az összes képviselő, szenátor és a nemzetek fővárosának külföldi nagyköveteinek nevét és telefonszámát – hanem ismeri a törvényhozási asszisztenseiket, a titkárnőiket és azokat az embereket is, akik takarítják az irodáikat." Az USA-ban a Chábád mozgalom nagy vezetőjének, az úgynevezett "Rebbe"-nek, [Rebbe: a haszid csoportosulás (zsidó irányzat) vezetőjének megtisztelő vallási címe, szó szerint: Úr, Tanító, Mester, Rabbi], Menachem Mendel Schneerson-nak még ünnepnapot is szenteltek, az úgynevezett „Nevelés és megosztás“ napját", amelyet 1978 óta minden évben a születésnapján ünnepelnek. Richard Nixon óta minden amerikai elnök tiszteletét nyilvánította ki a Rebbe felé, és nyilatkozatokat írt alá tiszteletére. Ő volt az első vallásos személy, akit valaha is kitüntettek az amerikai kongresszusi aranyéremmel. Halálakor Schneerson „Rebbe"-t az Amerikai Rabbik Tanácsának elnöke „Világvezetőnek" nevezte.
Úgy tűnik, a Chábád előtt az ajtók nemcsak az Egyesült Államok, hanem más országok politikusai előtt is tárva-nyitva állnak. Ez megfigyelhető Stephen Harper és Justin Trudeau kanadai miniszterelnököknél, valamint Boris Johnson volt brit miniszterelnöknél is. Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár is meggyújtotta már a gyertyatartót a Chábád Lubavics rendezvényén.
Amikor a Chábád 5 millió euróért új közösségi központot avatott fel Berlin-Wilmersdorf-ban, Frank-Walter Steinmeier - akkor még német külügyminiszter - természetesen jelen volt. Annalena Baerbock, Robert Habeck és Ricarda Lang, a németországi Zöld Párt vezetői szintén a Chábád-Lubavics képviselőivel együtt jelentek meg. Nagyon irritáló az a tény, hogy a németországi SPD és a Zöldek vezető politikusai egy olyan mozgalommal mutatkoznak, amely egy olyan rasszista és nemzeti emberképet képvisel, mint a Chábád Lubavics. Végül is mindig úgy mutatják be magukat, mint akik „példamutató" módon harcolnak a rasszizmus ellen. Vagy ez csak akkor érvényes, ha a politikai riválisokat lehet ezzel rágalmazni?
A német államfőkön kívül Zelenszkij ukrán elnök és Putyin orosz elnök is jó kapcsolatokat ápol a Chábád Lubaviccsal. 1999-ben, amikor Borisz Jelcin hivatalban levő orosz elnökként az akkor még ismeretlen Putyint nevezte ki miniszterelnöknek, az oligarcha Gusinszkij potenciális fenyegetést jelentett Putyinra és Jelcinre. Gusinszkij akkoriban az oroszországi zsidó közösségek ernyőszervezetét [Orosz-Zsidó Kongresszus] vezette. Hogy túlszárnyalja őt, Putyin megbízta két legközelebbi bizalmasát - az oligarchákat, Leviev-et és Abramovics-ot -, hogy alapítsanak egy alternatív zsidó ernyőszervezetet [Oroszországi Zsidó Közösségek Föderációja]. A Chábád rabbit, Berel Lázárt nevezték ki a vezetőjévé. Abramovics és Leviev később a Chábád Lubavics legnagyobb támogatóivá váltak világszerte. Gusinszkijt viszont egy évvel később Putyin kormánya letartóztatta és száműzetésbe kényszerítette. Letartóztatásának napján Lázár "Chábád rabbi" megválasztatta magát Oroszország főrabbijává, noha a konkurens ernyőszervezetből már volt egy főrabbi. A Kreml azonban csak Berel Lázárt ismerte el, amiért a „Putyin rabbija" becenevet kapta. Hogy mennyire szoros a kapcsolat Putyin és a Chábád között még ma is, azt mutatja egy 2023-as eset, amikor Alekszej Pavlov, az orosz Biztonsági Tanács helyettes titkára az ukrajnai "Chábád Lubavicsot" felsőbbrendű szektának nevezte. A felsőbbrendűség híve az, aki hisz egy adott csoport vagy faj felsőbbrendűségében. Néhány hónapon belül Putyin utasítására eltávolították őt hivatalából. De vajon Pavlov tényleg akkorát tévedett ezzel a kijelentéssel? Ha alaposabban megvizsgáljuk a Chábád-Lubavics alapítójának, Snéor Zálmán-nak a következő idézetét, nyilvánvalóan igenis hisz saját fajának felsőbbrendűségében. "FIGYELEM: Kérjük, vegye figyelembe a jelzésre vonatkozó előző megjegyzést!
A nem zsidók lelke teljesen más és alacsonyabb minőségű. Ők abszolút gonoszak [...] Minden zsidó mindig is eredendően jó volt, minden nem zsidó eredendően rossz"." Hogy ez nem egyszerűen Snéor Zálmán nyelvbotlása volt, az abból is látszik, hogy ezt le is írta a „Tanja" című könyvében, amely máig a mozgalom központi alapműve: Idézet az 1. fejezetből: "A nemzetek lelkei viszont a másik, tisztátalan Kelipot-ból [a szerkesztő megjegyzése: ez a gonosz erőket jelenti] származnak, amelyekben nincs semmi jó." Idézet a 6. fejezetből: „A Kelipot-ok azonban két fokozatra oszlanak, az egyik alacsonyabb a másiknál. Az alsó fokozat a három teljesen tisztátalan és gonosz kelipot-ból áll, amelyek a legcsekélyebb jót is nélkülözik. (...) A világ összes népének lelke belőlük származik és belőlük árad. (...) Hasonlóképpen, minden tisztátalan, fogyasztásra tiltott élőlény lelke ezekből a kelipot-okból származik." "FIGYELEM: Kérjük, vegye figyelembe a jelzésre vonatkozó előző megjegyzést!
Zálmán tehát a nem zsidók lelkét a tisztátalan állatok szintjére helyezi, és a mozgalom a mai napig nem határolódott el ezektől a kijelentésektől. Az alapító atya ezzel nincs egyedül. A „Rebbe" Menachem Mendel Schneerson is a következőképpen nyilatkozott: „Két ellentétes lélektípus létezik, a nemzsidó lélek három sátáni szférából származik, míg a zsidó lélek a szentségből." Következzen egy másik idézet a Rebbétől: „A testről a következőket lehet elmondani: A zsidó ember teste alapvetően más minőségű, mint a világ bármely más nemzetének tagjainak a teste. ... A nem-zsidó teljes valósága puszta semmi. Az egész teremtés csak a zsidókért létezik." "FIGYELEM: Kérjük, vegye figyelembe a jelzésre vonatkozó előző megjegyzést!
Meg kell azonban jegyezni, hogy a Chábád Lubavics rasszista emberképének alapja nem a Tóra és a judaizmus, hanem a zsidó tanítást súlyosan elferdíti. Ha tanulmányozzuk a Tórát, világossá válik, hogy Isten nem egyszerűen egy magasztos isteni népnek tekinti Izraelt, hanem éppen ellenkezőleg, tanúsítja népének, hogy úgy választotta ki őket, mint a legkisebbeket a népek között (5Mózes 7:7+8). Arra akarta rávezetni őket, hogy példájukkal a többi népet is jó cselekedetekre buzdítsák (5Mózes 4:6; 1Királyok 8:43; 2Krónika 6:33), és ne egyszerűen csak brutálisan leigázzák és elnyomják a többi népet. Amikor Isten beavatkozott Izráellel közösen a pogány népek ellen, az elsősorban azért történt, mert azok sátáni gyermekáldozatokba és hasonló gyakorlatokba keveredtek bele. Amikor Izrael maga is beleesett ezekbe a gyakorlatokba, például a Baál és Moloch kultuszába, Isten szintén megbüntette, és végül asszíriai illetve babiloni száműzetésbe küldte őket. (5Mózes 12:31; 3Mózes 18:21; 2Királyok 16:3; Ézsaiás 57:3-5; Jeremiás 7:31). Ezekről az összefüggésekről többet olvashat Ivo Sasek „Jahwe - Schöpfergott oder Teufel" című brosúrájában. Bár kezdetben Isten Izrael népével kezdte ezt el, de mindig is az volt a célja, hogy az összes ember Istenévé legyen(Malakiás 1:11; 1Timóteus 4:10).
Hogy milyen gyümölcse van A Chábád Lubavics rasszista tanításainak, azt a „Rebbe" egyik tanítványánál, a Chábád rabbinál, Yitzchak Ginsburgh-nél láthatjuk. Miután vallási iskolájának diákjai lelőttek egy 13 éves palesztin lányt, Ginsburgh ezt a következőképpen kommentálta: "FIGYELEM: Kérjük, vegye figyelembe a jelzésre vonatkozó előző megjegyzést! „El kell ismerni, hogy a zsidó vér és a gój (gój = pogány, nem-zsidó) vére nem ugyanaz."
Ginsburgh Chábád-rabbi is méltatta Baruch Goldstein tettét, aki 29 palesztint ölt meg és 150-et megsebesített lőfegyverével, és mártírnak nevezte őt. Ezzel a zsidókra és nem zsidókra való felosztással a Chábád Lubavics vezetői szándékosan vezetik az embereket a faji felosztás rossz útjára. Ahelyett, hogy az említett példában Goldsteint tömeggyilkosnak bélyegezné, ahelyett Ginsburgh Chábád-Rabbi a zsidó és nem zsidó vér témájáról vitatkozik. Egyrészt megpróbálja Goldstein szörnyű tetteit nemzetisége mögé rejteni, másrészt ezzel egyidejüleg minden zsidót összefüggésbe hoz ezzel a terrortámadással, még akkor is, ha ők nem helyeslik azt. Ezzel ő maga szítja a zsidógyűlöletet, és az áldozatok haragját a valódi terroristák helyett átirányítja a zsidókra.
A Chábád Lubavics vezetői ezzel a magatartásukkal a zsidó nép ellenségeinek bizonyulnak. Aggasztó, hogy ez a Chábád Lubavics által propagált, más népeket emberi mivoltuktól megfosztó szellemiség előrenyomult egészen az izraeli politika legfelsőbb köreiig: Eli Ben-Dahan, Izrael akkori védelmi miniszterhelyettese 2013-ban a következőket mondta a palesztinokról: „Számomra olyanok, mint az állatok, ők nem emberek". Yoav Galant, izraeli védelmi miniszter, 2023.10.09-én: Megkezdjük Gáza teljes megszállását. Nem lesz áram, nem lesz élelmiszer, nem lesz üzemanyag, minden zárva lesz. Emberi állatok ellen harcolunk, és ennek megfelelően cselekszünk."
Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője, 2023. október 10-én: „Gázára több száz tonna bombát dobunk le. A hangsúly a pusztításon van, nem a pontosságon."
Tally Gotliv, a Likud párt parlamenti képviselője 2023. október 10-én: „Kímélet nélkül lőjétek Gázát. (...) Gázát el kell pusztítani és a földdel kell egyenlővé tenni. (...) Kímélet nélkül! Kímélet nélkül!"
Galit Distel Atbaryan, parlamenti képviselő, Izrael korábbi tájékoztatási minisztere 2023. novemberében: „Az energiátokat egyetlen dologba fektessétek, hogy: Gázát eltöröljétek a Föld színéről. Egy bosszúálló és kegyetlen izraeli hadseregre van szükség. Minden más erkölcstelen. Egyszerűen etikátlan."
Dan Gillerman, Izrael állandó ENSZ-képviselője 2003-2008 között: „Megdöbbenek azon, hogy a világ folyamatosan aggódik a palesztin népért, ezekért a szörnyű, embertelen állatokért, akik a legszörnyűbb kegyetlenségeket követték el, amelyeket ez az évszázad látott"."
Mordechai Kedar, izraeli tudós az izraeli Bar-Ilan Egyetemen 2023 novemberében: „Nem teszem egyenlővé a palesztinokat az állatokkal, mert ez sértés lenne az állatokkal szemben."
Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő ugyanezt a vonalat követi, amikor a gázai háborúról tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett a bibliai parancsolatra, hogy „emlékezzünk arra, mit tettek az amálekiták Izraellel". „Emlékezünk és harcolunk." A palesztinokat az amáleki néphez hasonlítja, amelyet az Ószövetségben Izrael népének kellett volna kiirtania. Arra utal ez a kijelentés, hogy jelenleg népirtás folyik a palesztinok ellen? Netanjahu évtizedek óta szoros kapcsolatot ápol a Chábád Lubaviccsal, és rendszeresen kap tanácsokat rabbijaiktól. Itt egy felvétel a fiatal Netanjahu-ról a Chábád Lubavics ikonjával,
Menachem Mendel Schneerson rebbével: (Rebbe): „Minden jót! Régóta nem láttam Önt. Áldás és siker! Kétszeres adag áldást." Benjamin Netanjahu (B.N.): „Azért jöttem, hogy áldását és segítségét kérjem". Rebbe: „Mindenben." B.N.: „Minden területen - mind magánszemélyként, mind politikailag." Rebbe: „Sok minden történt a legutóbbi találkozásunk óta." B.N.: „Sok minden tovább fejlődött". Rebbe: „Ami azonban nem változott, az az, hogy a Messiás még mindig nem jött el. Szóval, tegyen valamit azért, hogy felgyorsítsa az érkezését!" B.N.: „Csináljuk, csináljuk…" Rebbe: „Ez nyilvánvalóan nem elég, mert ma már sok óra eltelt, és még mindig nem érkezett meg… De még van néhány óra a napból, próbálja meg még ma!" B.N.: „Igen." Rebbe: „Jó hírek. Örömmel és boldogan."
Schneerson azt követeli Netanjahutól, hogy idézze elő a Messiás eljövetelét. De hogyan értendő ez? Mielőtt a Messiás e tanítás szerint eljöhet, azelőtt a világnak át kell mennie Armageddonon, nagy nyomorúságon, erkölcsi hanyatláson, inváziókon és zűrzavaron. És mindenekelőtt hatalmas háborúkon.
Eliyahu Kin rabbi elmagyarázza: „A harmadik világháború, amelyhez képest a második világháború gyerekjátéknak fog tűnni, a megváltás kezdete lesz". Lehetséges-e tehát, hogy Netanjahunak a Messiás eljövetelét azzal kellene elősegítenie, hogy a közel-keleti háborút addig fokozza, amíg abból ki nem alakul egy futótűz, ami aztán az az egész világra kiterjed? Mert az előbb bejátszott Rebbe Menachem Mendel Schneerson kilencvenes évekbeli próféciája szerint Netanjahu lesz az a miniszterelnök, aki átadja a jogart a Messiásnak. Ez nagy ösztönzést jelent Netanjahu számára, hogy mindent megtegyen ennek a célnak az elérése érdekében. A helyzet jelenleg úgy tűnik, hogy egyre inkább kiélesedik:
Ugyanis 2023 szeptemberében kifejezetten Texasban tenyésztett vörös teheneket hoztak be az országba. Vallási fanatikus körök hagyománya szerint egy feláldozott vörös tehén hamva a templomépítés egyik előfeltétele. Abu Ubaida, a Hamász szóvivője az Izraelbe hozott vörös teheneket is a háború egyik okaként említette meg, amelyek feláldozása a templomépítés rituális előkészítésére szolgálna.
Az olyan radikális erők, mint a jeruzsálemi Templom Intézet, nyíltan elismerik, hogy azt a célkitűzést követik, hogy ezt a 3. templomot az eredeti helyén állítsák fel. Ez azt jelentené, hogy ehhez az Al-Aksza mecsetnek - az iszlám harmadik legfontosabb imahelyének - , és a Szikla mecsetnek (az iszlám legrégebbi monumentális vallási épületének) át kellene adnia a helyét- ami valószínűleg egyszer s mindenkorra felerősítené a konfliktust a zsidó és az iszlám világ között. A zsidók és a muszlimok közötti konfliktus széles körű futótűzzé való eszkalálódása egy olyan ütemterv, amelyet sátáni körök évszázadok óta igyekeznek előmozdítani.
1871-ben az amerikai háborús tábornok, és sátánista Albert Pike három közelgő világháborút vázolt fel az Illuminátusok vezetőjének, Mazzininek írt levelében. Levelében a magas fokú szabadkőműves és sátánista, Pike pontosan megjósolja az első és a második világháború kialakulását, a második világháború pedig Izrael állam megalapításához vezetne. Ezután az Armageddonról is beszél: „És aztán egy harmadik világháború. Ez a Közel-Keleten kell, hogy kialakuljon, és ez egy háború lenne a judaizmus és az iszlám között, amely az egész világon elterjedne. A muszlimok és a zsidóság közötti háború kell, hogy végül előidézze ezt az Armageddont." Hogy ezek a körök milyen messzire képesek elmenni téveszméik megvalósítása céljából, azt pontosan a Chábád Lubaviccsal szoros kapcsolatban álló Rothschildok és a Harmadik Birodalomban a zsidók üldözése mutatja.
A 19. század végén Edmond de Rothschild masszívan támogatta a zsidók Izraelbe telepítését, mivel a kabbalisztikus értelmezők szerint a zsidóknak vissza kell térniük földjükre, hogy beteljesedhessenek a végidőkre vonatkozó próféciák. Abban az időben csak néhány ezer zsidó élt Izraelben, és a Rothschildok anyagi támogatással próbálták arra ösztönözni a zsidókat, hogy visszatérjenek Izraelbe. Az 1920-as években, a weimari köztársaság idején csak néhány zsidó volt hajlandó feladni hazáját, és a sivatagba költözni. A zsidók 60%-ának német házastársa volt , és folyamatban volt az asszimilációjuk. Ez szálka volt a Rothschildok és más fundamentális cionista [br] körök szemében.
Cionizmus: Radikális politikai mozgalom, amelynek célja egy zsidó nemzetállam létrehozása és fenntartása törvénytelen módon a korábbi történelmi határokon belül (Palesztinában és azon túl).] [br] Amint azt különböző történészek bizonyítani tudják, a Rothschildok és Wall Street-i szövetségeseik, mint a Rockefellerek, Warburgok és Harrimanok sok millió dollárral finanszírozták Adolf Hitler előmenetelét. Hitlert milliókkal támogatták a Royal Dutch Shell révén is, amelyet a Rothschildok a holland királyi családdal együtt kontrollálták.
Heinrich Brüning volt német kancellár a második világháború végén ezt írta: „Hitler felemelkedésének egyik fő tényezője az a tény volt, hogy 1923-ban és később nagy összegeket kapott külföldről. A náci párt finanszírozása - részben olyan emberek által, akikről a legkevésbé várnánk ezt – önmagában is egy külön történet." Hitler hatalomra jutása sok zsidót késztetett arra, hogy a náciktól való félelem miatt kivándoroljon Németországból. Sokak számára az egyetlen lehetőség az volt, hogy Palesztinába menjenek, mert a cionista lobbi nyomására [br] [Cionizmus: Radikális politikai mozgalom, amelynek célja egy zsidó nemzetállam létrehozása és fenntartása törvénytelen módon a korábbi történelmi határokon belül (Palesztinában és azon túl)]. [br] sok a kivándorlók körében kedvelt állam, mint az USA, Ausztrália és Kanada elutasította a zsidó kivándorlókat. A zsidók Palesztinába való áttelepítésének kikényszerítésével a cionisták [br] [Cionizmus: Radikális politikai mozgalom, amelynek célja egy zsidó nemzetállam létrehozása és fenntartása törvénytelen módon a korábbi történelmi határokon belül (Palesztinában és azon túl).] [br] Albert Pike tervének megvalósítóinak bizonyultak, aki kifejezetten Izrael állam megalapítását vázolta fel a II. világháború céljaként. Érdekes ebben az összefüggésben a lubavicsi Rebbe Schneerson válasza arra a kérdésre, hogy hogyan történhetett meg a zsidók üldözése a Harmadik Birodalomban, ha Izrael Istene uralkodik a világon. Yoram Kaniuk izraeli író szerint a Rebbe kijelentette, hogy „a zsidóságban volt egy rothadt ág, amelyet le kellett, hogy vágjanak". Ha Schneerson valóban ezt mondta, akkor itt meg kell jegyeznünk, hogy egy ilyen embertelen hozzáállás nem egyeztethető össze az igazi judaizmussal. Ahogy Pál apostol a Róma 2:28-29-ben megállapította, hogy : Mert nem az a zsidó, aki külsőleg zsidó, [...] hanem az a zsidó, aki belsőleg az...". Ez különösen igaz ezekre a családokra, például a Rothschildokra és a Rockefellerekre, akik ismételten visszaélnek zsidó származásukkal, mint pajzzsal, amikor gonosz tetteiket valaki megkritizálja. Habár lehetnek zsidó származásúak, de tetteik azt mutatják, hogy természetük szerint egyáltalán nem zsidók. Valójában azonban a helyzet sokkal inkább úgy néz ki, ahogy Jézus a Jelenések 3:9-ben rámutatott, hogy ők „zsidóknak nevezik magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája". Aki - ideológiája érdekében - emberek százezreit szolgáltatja ki a kegyetlen halálnak a háborúkban, az valóban a Sátántól megszállott. Apropó Sátán zsinagógája: A Chábád Lubavicsnál egyértelmű jelei vannak az okkult gyakorlatoknak. Amikor például II. János Pál pápa az ezredfordulón bejelentette izraeli látogatását, a Chábád aktivistái elvégezték a Pulsa DiNura halotti rituálét. A Channel 2 tévécsatorna még a televízióban is közvetítette a rituálét. A résztvevők megátkozták a katolikus egyház fejét, mint „Izrael ellenségét", és kosszarvak fújásán keresztüli fekete-mágiás megidézéssel hívták a szellemvilágot, hogy azok hozzanak halált a pápára. Egy hónappal Jitzak Rabin – a békefolyamatot előmozdító - volt izraeli államfő halála előtt szélsőséges rabbik szintén ilyen szertartást hajtottak végre a háza előtt. Armageddon-vízióival a Chábád egy véleményen van a sátánista és szabadkőműves Albert Pike-kal. A Chábád Lubavicshoz hasonlóan őt is a misztikus Kabbala vezérelte, és úgy tűnik, hogy a Chábád Lubavics egyike azoknak a csoportoknak, amelyek elkezdték Albert Pike terveinek megvalósítását. Ennek a játéknak az egyik kulcsszereplője Netanjahu miniszterelnök, aki az ő befolyásuk alatt áll, és egyre inkább előmozdítjai a muszlimokkal való konfrontációt. Még ha Netanjahu mindig hangsúlyozottan hazafiasnak is mutatja magát, erősen kérdéses, hogy az általa gerjesztett eszkaláció valóban a zsidók javát szolgálja-e. Mert Pike a következőket írta levelében a konfliktusról: „A harmadik világháborút a politikai cionisták [br] [Cionizmus: Radikális politikai mozgalom, amelynek célja egy zsidó nemzetállam létrehozása és fenntartása törvénytelen módon a korábbi történelmi határokon belül (Palesztinában és azon túl).] [br] és az iszlám világ vezetői közötti ellentétek kihasználásával kell végrehajtani, amelyeket az "Illuminátusok" "ügynökei" idéztek elő. A háborút úgy kell megvívni, hogy az iszlám (a muszlim-arab világ) és a politikai cionizmus (Izrael állama) elpusztítsa egymást." Itt válik világossá, hogy mind a zsidók, mind a palesztinok fel lesznek áldozva ezeknek a sátánistáknak az oltárán. Még ha ennek a menetrendnek a támogatói szeretik is zsidóknak kiadni magukat, és minden őket érő kritikát antiszemitának bélyegeznek, valójában ők az igazi antiszemiták, akik a zsidókat és a muszlimokat játékszerként használják aljas terveikhez. Ezért nem célszerű sem a palesztinok, sem az izraeliek oldalára állni, mert mindkét fél a háttérben álló felbujtók áldozata. Amint azt az "Izrael - Egy rejtély leleplezése" című dokumentumfilm [lásd: www.kla.tv/29751] bemutatja, nem arról volt szó, hogy az izraeli vezetést csak úgy meglepte a Hamász 2023 októberi támadása, hanem arról, hogy annak harcosait szó szerint meghívták gonosz tetteik elkövetésére azzal, hogy hagyták őket akadálytalanul átlépni a világ egyébként legjobban őrzött határát, hogy aztán kiprovokálhassák ezt a háborút. A Hamász vezetése Katar-ban hatalmas gazdagságban él, míg a Gázai övezetben élő emberek szegénységben sínylődnek. A Hamász három vezetőjének összesen 11 milliárd dolláros vagyona van. Honnan szerezték a vagyonukat? Biztosan nem a saját népük adományaiból. A Hamász - Izrael maga építette fel? Vannak egyértelmű vélemények és utalások arra, hogy a Hamászt maga az izraeli kormány szándékosan építette fel radikális erőként, hogy pontosan azt a szerepet játssza, amelyre szükség van a konfliktus eszkalálódásához. Íme néhány idézet: Gregor Gysi (a "Die Linke" német párt politikusa): „Mellesleg az izraeli titkosszolgálat is benne volt, mikor a Hamászt a PFSZ [PFSZ = Jasszer Arafat mérsékelt Fatah ernyőszervezete] versenytársaként megalapították." Avigdor Lieberman (volt izraeli miniszter): Avigdor Lieberman volt izraeli miniszter azzal vádolja Netanjahut, hogy „könyörgött" a katari vezetésnek, hogy az továbbra is támogassa a Hamászt. Jasszer Arafat (a Palesztin Autonómia Hatóság elnöke 1996 és 2004 között) 2001-ben: „A Hamász Izrael teremtménye.(...) Ezt végül még Rabin (a volt izraeli miniszterelnök) is elismerte, amikor Mubarak (az egyiptomi elnök) jelenlétében megvádoltam őt." Benjamin Netanjahu: „Aki meg akarja akadályozni egy palesztin állam létrehozását, annak támogatnia kell a Hamászt, és pénzt kell utalnia a Hamásznak. ... Ez része a ciszjordániai palesztinok elszigetelésére irányuló stratégiánknak." Következtetés: Feltételezhető, hogy a Hamász vezetői maguk is részesei ennek az összeesküvésnek, ami azt is megmagyarázná, hogy miért foglalnak olyan álláspontot a tárgyalásokon, ami miatt ez a konfliktus egyre jobban eszkalálódik. A Hamász továbbá évek óta több ezer rakétatámadást hajt végre nagyon kezdetleges rakétákkal. Ezeknek a támadásoknak katonailag kevés értelme van, mivel ezek a rakéták alig irányíthatóak, és ezért kevés kárt okoznak a másik félnek. Másrészt viszont a rakéták használata jó ürügyet szolgáltat az izraeli kormánynak arra, hogy a palesztinok elleni, nők és gyermekek ezreinek halálával járó bombázását saját népe és a világ nyilvánossága előtt igazolja. Ezen több évtizedes negatív tapasztalatok ellenére a Hamász továbbra is folytatja ezeket a támadásokat, amelyek károsak és értelmetlenek a népük számára. A palesztin nép, férfiak, nők és gyermekek szenvedik ezt meg, akik évtizedek óta szenvednek e szándékosan szított konfliktus miatt. Ismét láthatjuk, hogy a jelenlegi világkatasztrófák nem véletlenül történnek, hanem szándékosan idézik elő őket, és hogy valójában nem a világ nyilvánossága előtt bemutatott elkövetők okozzák ezeket az eseményeket! Ebben az esetben mind a palesztinok, mind az izraeliek áldozatai ezeknek a fanatikus és radikális háttérembereknek - ami már számtalan ártatlan ember életébe került és fog kerülni, ha ezeknek a fejleményeknek nem parancsolunk megálljt. De hogyan lehet megakadályozni ezt a tömeges vérontást, amelyet a végidők szektái tűztek ki célul? Mivel ezek az összeesküvő körök teljesen kiforgatják a Biblia szavait, és e végzetes ferdítésekre alapozva egy véres Armageddont akarnak kierőszakolni, ezért ezen adás végén szeretnénk arra hivatkozni, hogy a Biblia hogyan írja le ezeknek az összeesküvőknek a végét. A Biblia győzelmet ígér az összeesküvő erők felett abban a pillanatban, amikor az igazságot és igazságosságot a szívükben hordozó emberek összefognak, és felfedik ezeket a sötét terveket. A Biblia ezt a feltáró munkát „szájból származó leheletnek" nevezi. És pontosan ez a lehelet az, amely maradéktalanul le fogja dönteni a látszólag túlerőben lévő háborús uszítókat. 2 Thesszalonika 2:8 „És akkor le lesz leplezve a törvénytaposó, akit az Úr Jézus a szája leheletével fog meg:semmisíteni." Jelenések 3:9 „Nézd, én adok ⟨embereket⟩ a Sátán zsinagógájából, azokból, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem hazudnak; íme, elvezetem őket arra, hogy eljönnek, és leborulnak a lábaid elé, és felismerik, hogy szerettelek téged." Jelenések 20:1-3a „És láttam egy angyalt leszállni az égből, aki a mélység kulcsát és egy nagy láncot tartott a kezében. És megragadta a sárkányt, azt a vén kígyót, aki az ördög és a Sátán, és megkötözte ezer évre, és a mélységbe vetette, és bezárta, és lepecsételte fölötte."
Szerző: thzw.
Források/Linkek: Südafrika leitete am 29.12. 2023 vor dem Internationalen Gerichtshof ein Verfahren gegen Israel wegen Verstoß gegen die Völkermordkonvention ein: https://de.wikipedia.org/wiki/S%C3%BCdafrika_gegen_Israel_
(V%C3%B6lkermordkonvention) Gedicht „Gaza, Gaza“, Dieter Hallervorden: https://www.youtube.com/watch?v=PDrKz_cFk6s
Dieter Hallervorden verteidigt sich gegen den Antisemitismusvorwurf wegen des Gedichtes: https://www.tagesspiegel.de/dieter-hallervorden-verteidigt-umstrittenes-video-situation-im-gazastreifen-nicht-mit-dem-volkerrecht-vereinbar-11533718.html
Erläuterung des Begriffs „Harmagedon“: https://de.wikipedia.org/wiki/Harmagedon
Interview Wolfgang Eggert: Verstrickungen messianischer Endzeitsekten: https://www.youtube.com/watch?v=Yn8wunRxl2Q
Chabad Lubawitsch, eine missionarische jüdische Bewegung: https://de.chabad.org/library/article_cdo/aid/1463102/jewish/KAP-I-AUS-DER-SYNAGOGE-IN-IHR-WOHNZIMMER.htm
Chabad-Spender auf der Forbes-Liste: https://collive.com/chabad-donors-on-forbes-list/
Chabad: Spendenpraxis wohlhabender Spender https://chabadinfo.com/news/chabad-its-wealthy-donors/
„Privatbank“, Ukraine – Hauptaktionäre waren Ihor Kolomojskyj, Oleksij Martynow und Hennadij Boholjubow https://de.wikipedia.org/wiki/Privatbank_
(Ukraine) Spenden von Trump und Verwandtschaft an Chabad: https://www.timesofisrael.com/report-trump-kushner-foundations-donated-thousands-to-chabad/
Hunderttausende von Spenden verbinden Kushners und Trump mit der Chabad-Bewegung: https://www.haaretz.com/us-news/2017-01-10/ty-article/.premium/donations-tie-kushners-and-trump-to-chabad-movement/0000017f-ef45-ddba-a37f-ef6fdc270000
Tilman Knechtel: Die Rothschilds - Eine Familie beherrscht die Welt S. 26 Drehbuch für Armageddon: Im Gespräch mit Wolfgang Eggert, min 1:39:00 https://www.youtube.com/watch?v=_q8X3xgZsPI
Der politische Einfluss von Chabad Lubawitsch: Interview von Michael Vogt mit Wolfgang Eggert, min 15 https://www.bitchute.com/video/2BPz2OTHl7hl/
Zitat von Autorin Sue Fishkoff: https://infrakshun.wordpress.com/2014/04/06/the-z-factor-viii-chabad-lubavitch-1/
Buch: The Rebbe’s Army: Inside the World of Chabad-Lubavitch S.185 von Sue Fishkoff, April 15, 2003 | ISBN-13: 978-0805241891. Der „Tag der Bildung und des Teilens“ wurde vom Kongress der Vereinigten Staaten zu Ehren des Rebben, Rabbi Menachem Mendel Schneerson, eingeführt: https://en.wikipedia.org/wiki/Education_and_Sharing_Day
Das Rätsel Menachem Mendel Schneerson: https://de.chabad.org/library/article_cdo/aid/1463103/jewish/KAP-IV-DER-REBBE.htm
Ein "Weltführer" – Mitschrift einer Rede, die kurz nach dem Tod des Rebben gehalten wurde: https://www.chabad.org/therebbe/article_cdo/aid/395797/jewish/A-World-Leader.htm
Chabad-Rabbiner mit Premierminister Stephen Harper (Fotos): https://www.dollardchabad.com/templates/articlecco_cdo/aid/854437/jewish/Chabad-Rabbis-With-PM-Stephen-Harper.htm
Kanadas neuer Premierminister zündet Menorah mit Shluchim an: https://crownheights.info/chabad-news/514078/canadas-new-prime-minister-lights-menorah-with-shluchim/
Der Londoner Bürgermeister Boris Johnson besuchte das erste Chabad-Zentrum in London: https://collive.com/london-mayor-visits-chabad/
Der französische Präsident Emmanuel Macron nimmt an der historischen Menorah-Beleuchtung teil: https://chabadinfo.com/news/eu/france/french-president-emmanuel-macron-joins-in-historic-menorah-lighting/
Olaf Scholz bei Chanukka-Feier in Berlin https://www.youtube.com/watch?v=HxCYKX7z4CA
Eröffnung des neuen Chabad-Hauses 2007 in Berlin mit Außenminister Frank-Walter Steinmeier: https://www.chabad.org/news/article_cdo/aid/563374/jewish/Gala-Opening-for-Berlin-Chabad-House.htm
Baerbock bei Chabad: https://www.juedische-allgemeine.de/unsere-woche/solidaritaet-gottesdienst-mit-israels-botschafter-und-justizministerin-in-berlin/
Robert Habeck beim Jüdischen Zentrum Chabad Lubawitsch: https://www.facebook.com/belit.onay/posts/robert-habeck-und-ich-waren-heute-gemeinsam-beim-j%C3%BCdischen-zentrum-chabad-lubawi/1303640103148677/
Yehuda Teichtal von Chabad-Lubawitsch zeichnet Ricarda Lang von den Grünen aus: https://twitter.com/PamelaWelt/status/1714511074597187673
2019: Zelensky der frisch gewählte, jüdische Präsident der Ukraine, trifft sich mit Chabad-Rabbinern: https://www.timesofisrael.com/ukraines-jewish-president-elect-meets-with-chabad-rabbis/
Fotos von Zelensky mit den Chabad-Rabbinern: https://www.lubavitch.com/photo_gallery/ukraine-first-jewish-president-elect-meets-chief-rabbis/
Chabad: Die jüdische Gruppe, die Trump und Putin miteinander verbindet: https://www.politico.com/magazine/story/2017/04/the-happy-go-lucky-jewish-group-that-connects-trump-and-putin-215007/
Das Geheimnis hinter Putins Liebe zu Chabad: https://chabadinfo.com/blogs/the-secret-behind-putins-love-for-chabad/
Russland: Die jüdische Gemeinde ist gespalten über die engen Beziehungen ihres Führers zum Kreml: https://www.juedische-allgemeine.de/allgemein/medwedjews-rabbi/
Drehbuch für Armageddon? Im Gespräch mit Wolfgang Eggert: https://www.youtube.com/watch?v=_q8X3xgZsPI
1:39:21 bis 1:40:47 Putin entlässt hohen Beamten, der Chabad als suprematistische Sekte bezeichnet hatte: https://www.timesofisrael.com/putin-fires-top-official-who-describes-chabad-as-a-supremacist-cult/
Zitat von Chabad-Gründer Schneur Salman: The New Republic, A Nadler, Last Exit Brooklyn: The Lubavitcher‘s Powerful and Preposterous Messianism 1992, S.33 Zitate aus dem Buch „Tanja“ (Zentrales Grundlagenwerk von Schneur Salman): Kapitel 1: https://de.chabad.org/library/article_cdo/aid/583075/jewish/Kapitel-1.htm
Kapitel 6: https://de.chabad.org/library/article_cdo/aid/583092/jewish/Kapitel-6.htm
Zitate von Rebbe Menachem Mendel Schneerson: https://lipstick-and-war-crimes.org/jared-kushner-rothchild-belong-jewish-supremacist-cult/
https://by-julietbonnay.com/2022/12/the-monstrous-laws-president-george-h-w-bush-signed-into-being/
https://www.wrmea.org/2000-march/book-review-jewish-fundamentalism-in-israel.html
https://muslimskeptic.com/2023/10/23/spiritual-mentor-ben-shapiro
Broschüre: „Jahwe – Schöpfergott oder Teufel?“ https://www.elaion-verlag.ch/broschuere-jahwe-schoepfergott/
Rassistische Zitate von von Rabbi Ginsburgh: https://forward.com/news/352016/the-kabbalist-who-would-be-king-of-a-new-jewish-monarchy-in-israel/
Aussagen von Rabbi Yitzchak Ginsburgh, der Baruch Goldsteins Massaker in der Moschee in Hebron lobte: https://de.wikipedia.org/wiki/Baruch_Goldstein
Orthodoxe Rabbiner verurteilen den Rassismus von Rabbi Yitzchak Ginsburgh: https://www.toratchayimrabbis.org/orthodox-rabbis-condemn-the-racism-of-rabbi-yitzchak-ginsburgh.html
Die Vertreibung der Palästinenser, Aussage von Eli Ben-Dahan: https://diefreiheitsliebe.de/politik/warum-wir-der-vertreibung-der-palaestinenser-gedenken-muessen/
Neuer stellvertretender Verteidigungsminister bezeichnet Palästinenser als „Tiere“: https://www.timesofisrael.com/new-deputy-defense-minister-called-palestinians-animals/
Verteidigungsminister kündigt "vollständige Belagerung" des Gazastreifens an: Kein Strom, keine Lebensmittel und kein Treibstoff: https://www.timesofisrael.com/liveblog_entry/defense-minister-announces-complete-siege-of-gaza-no-power-food-or-fuel/
Galant: „Wir kämpfen gegen menschliche Tiere“: https://www.youtube.com/watch?v=rlgHztaeoO4
Wikipedia zu Yoav Gallant, israelischer Verteidigungsminister: https://en.wikipedia.org/wiki/Yoav_Gallant
Zitat Hagari: „Wir werfen hunderte Tonnen von Bomben auf Gaza…“: https://weltexpress.info/zitat-des-tages-wir-werfen-hunderte-tonnen-von-bomben-auf-gaza-daniel-hagari/
Zitate Tally Gotliv: https://en.wikipedia.org/wiki/Tally_Gotliv
https://derstatus.at/welt/atomraketen-auf-gaza-israelische-politikerinnen-fordern-offen-volkermord-1577.html
https://www.merkur.de/politik/knesset-abgeordnete-atomwaffen-forderung-angriff-hamas-israel-krieg-zr-92570881.html
Zitat von Distel Atbaryan: https://www.timesofisrael.com/relatives-of-captives-held-in-gaza-urge-government-to-ensure-their-safe-return/
Zitat Dan Gillerman: https://x.com/SkyNews/status/1717279204130037806?lang=de
Israelischer Akademiker: "Palästinenser als Tiere zu bezeichnen ist eine Beleidigung für Tiere": https://www.reddit.com/r/AskMiddleEast/comments/17hppka/israeli_academic_calling_palestinians_animals_is/
Erklärung von Premierminister Netanyahu: „Dies wird ein Sieg des Guten über das Böse… die Mission meines Lebens." https://www.gov.il/en/pages/statement-by-pm-netanyahu-28-oct-2023
Die gefährliche Geschichte hinter Netanyahus Amalek-Rhetorik: https://www.motherjones.com/politics/2023/11/benjamin-netanyahu-amalek-israel-palestine-gaza-saul-samuel-old-testament/
Interview von Michael Vogt mit Wolfgang Eggert, min 6, zu Netanjahu und Chabad Lubawitsch: https://www.bitchute.com/video/2BPz2OTHl7hl/
Netanjahu trifft den Rebbe im Jahr 1990 https://www.youtube.com/watch?v=rHBiT6eJaQQ
https://www.compact-online.de/mysterioes-scholz-bei-endzeit-rabbi/
Rabbi Kin erläutert Auslegungen über das Armageddon: "In-Deutschland-verboten"-Zeitung (ehemalige Express-Zeitung), Ausgabe Nr. 59, auf S.61 Chabad-Lubawitsch-Rabbi: „Nach Bibi kommt der Messias“ https://www.israelheute.com/erfahren/lubawitscher-rebbe-nach-bibi-kommt-der-messias/
Rote Kühe und ein weißer Altar machen Christen in Israel große Sorgen: https://www.katholisch.de/artikel/52537-rote-kuehe-und-ein-weisser-altar-machen-christen-in-israel-grosse-sorgen
Schlüssel für Dritten Tempel: Rote Kälber bald für Tempelzeremonie bereit: https://www.jesus.ch/news/religioeses/23084_rote_kaelber_bald_fuer_tempelzeremonie_bereit
Was haben rote Kühe mit dem anvisierten dritten Tempelbau in Jerusalem zu tun? https://de.catholicnewsagency.com/news/15489/was-haben-rote-kuhe-mit-dem-anvisierten-dritten-tempelbau-in-jerusalem-zu-tun
Albert Pike's 3. Weltkrieg: Mit dem Einmarsch der Hamas in Israel könnte ein 152 Jahre alter Plan in seine letzte Phase treten: https://qlobalchange.substack.com/p/albert-pikes-3-weltkrieg
Hochgradfreimaurer Albert Pike beschreibt in einem Brief an Guiseppe Mazzini die Strategien hinter den Weltkriegen https://wiederkunftchristigrosspolitik.wordpress.com/2021/04/27/albert-pike-william-guy-carr-und-3-weltkriege-wer-versucht-uns-einzuschuchtern/
Über Albert Pike, 33 Grad-Hochfreimaurer und Satanist: https://www.kla.tv/1213
Der Masterplan für 3 Weltkriege - Vortrag von Prof. Dr. Walter Veith https://www.youtube.com/watch?v=zX7jT0-GUAM
ab min 4:51 Buch „Now is the Dawning of the New Age New World Order“ (zu Deutsch: „Jetzt bricht das neue Zeitalter der neuen Weltordnung an“) von Dr. Dennis Laurence Cuddy (Oklahoma City, OK: Hearthstone Publishing, Ltd., 1991), p. 72 Die Förderung der Nazis durch die Rothschilds und ihre Verbündeten: Deutscher Investigativ-Journalist und Buchautor Tilman Knechtel - Buch: „Die Rothschilds, eine Familie beherrscht die Welt“, S. 151-157,159,167 Deutscher Historiker und Buchautor Wolfgang Eggert - Buch: „Israels Geheimvatikan als Vollstrecker biblischer Prinzipien: Teil 3“, S.74-80 US-amerikanischer Historiker und Buchautor Anthony C. Sutton - Buch: „Wall Street and the rise of Hitler“ (zu Deutsch: „Die Wallstreet und der Aufstieg Hitlers“) https://robscholtemuseum.nl/wp-content/uploads/2019/05/Antony-C.-Sutton-Wall-Street-and-the-rise-of-Hitler.pdf
Finanzierung Hitlers, beschrieben im Buch „Das größte Geheimnis“ des britischen Investigativjournalisten und Buchautors David Icke https://www.interessantes.at/pdf-buecher/Icke-David_Das-groesste-Geheimnis.pdf
Seite 252 bis 254 Britischer Investigativ-Journalist und Buchautor David Icke: „War Hitler ein Rothschild?“ https://www.bibliotecapleyades.net/sociopolitica/esp_sociopol_rothschild04.htm
Deutscher Investigativ-Journalist und Buchautor Tilman Knechtel - Buch: „Die Rothschilds, eine Familie beherrscht die Welt“, S. 169-170 Jüdische Flüchtlinge werden gezwungen nach Palästina auszuwandern: Deutscher Historiker und Buchautor Wolfgang Eggert - Buch: „Israels Geheimvatikan als Vollstrecker biblischer Prizipien": Teil 3“, S.310-311 Der Rebbe Menachem Mendel Schneerson über den Holocaust: https://www.zeit.de/1997/34/Gott_schuetze_uns_vor_den_Religioesen_
Interview von Michael Vogt mit dem Historiker Wolfgang Eggert, min 23-24 https://www.bitchute.com/video/2BPz2OTHl7hl
Elberfelder Bibel: Aus dem Brief des Apostels Paulus an die Römer 2,28-29 Hintergrund zum von Chabad-Lubawitsch-Anhängern durchgeführten schwarzmagischen Todesritual Pulsa diNura: https://www.youtube.com/watch?v=1mkQuzmBIJ0
Hintergründe zur Ermordung des israelischen Ex-Präsidenten Jitzak Rabin https://www.hagalil.com/israel/rabin/mord/harkabi.htm
"In-Deutschland-verboten"-Zeitung (ehemalige Express-Zeitung), Ausgabe Nr. 59, Seite 48 Pulsa diNura vor Papstbesuch: Buch von Wolfgang Eggert: Erst Manhattan dann Berlin - Messianisten-Netzwerke treiben zum Weltenende S. 63-64 Der Satanist Albert Pike und die Kabbala: Buch von Albert Pike: Morals and Dogma, Seite 707 Freimaurerei und jüdische Kabbala: Eine ungewöhnliche Verbindung: https://jlahnet.com/wp-content/uploads/2020/05/6.pdf
Beziehung von Chabad und Netanjahu: https://www.hagalil.com/archiv/99/05/chabad.htm
Interview von Michael Vogt mit Historiker Wolfgang Eggert: min 6 https://www.bitchute.com/video/2BPz2OTHl7hl/
Brief des Hochgrad-Freimaurers und Satanisten Albert Pike an Guiseppe Mazzini (deutscher Text) https://qlobalchange.substack.com/p/albert-pikes-3-weltkrieg
Illuminat Albert Pike, William Guy Carr und 3 Weltkriege? https://wiederkunftchristigrosspolitik.wordpress.com/2021/04/27/albert-pike-william-guy-carr-und-3-weltkriege-wer-versucht-uns-einzuschuchtern/
Brief des Hochgrad-Freimaurers und Satanisten Albert Pike an Guiseppe Mazzini (englischer Text) https://archive.org/details/albert-pike-letter-to-mazzini/mode/2up?view=theater
Hamas-Führer mit einem Vermögen von 11 Milliarden Euro schwelgen im Luxus - während die Menschen in Gaza leiden: https://nypost.com/2023/11/07/news/hamas-leaders-worth-11bn-live-luxury-lives-in-qatar/
Gregor Gysi, Politiker der Partei „Die Linke“ erklärt, dass der israelische Geheimdienst die Hamas gegründet hat https://www.youtube.com/watch?v=iyuf1AS07Yo
bei Minute 6:04 Lieberman: Netanjahu schickte Mossad-Chef und General nach Katar und "bettelte" darum, die Hamas zu bezahlen: https://www.timesofisrael.com/mossad-chief-top-general-visited-qatar-begged-it-to-pay-hamas-liberman-says/
Arafat: Hamas ist eine Schöpfung Israels: https://www.washingtonpost.com/wp-srv/world/texts/arafattext_121601.html
https://larouchepub.com/pr/2001/2850arafat_on_hamas.html
Als Premierminister der letzten 15 Jahre war Netanyahu ein Förderer der Hamas. Er hat die Organisation aufgebaut, sie ungehindert im Gazastreifen regieren lassen…: https://www.theguardian.com/commentisfree/2023/oct/20/benjamin-netanyahu-hamas-israel-prime-minister
Spielt die Hamas ein falsches Spiel? "In-Deutschland-verboten"-Zeitung (ehemalige Express-Zeitung), Ausgabe 59, S.15 Bibelzitate 2. Thessalonicher 8 Offenbarung 3,9 Offenbarung 20,1-3a Lied: „Prayer of the Mothers“ – Das Gebet der Mütter um Frieden! Co-Produktion von Yael Deckelbaum (Israel), Miriam Toukan (Palästina) und Familie Sasek, 2017: www.kla.tv/10696
A 100 évvel ezelőtt még nagy elfogadottságnak és népszerűségnek örvendő gyógymódokat már alig ismeri és értékeli országunkban valaki. Külföldön persze nem ez a helyzet. A külföldi pozitív és működő minta átvehető. A problémát hazainak érzem, nem általánosnak.
A régi, önálló gyógymódonként különálló oktatási rendszerek elismerésének és visszaállításának lenne értelme és hasznossága nálunk, ami lehetővé tenné a sarlatánság definiálását és kiszűrését. Például az oltás is sarlatánság. Viszont nem elvárható, hogy minden gyógyító minden önálló technikában képzett legyen. Az önálló technikának az a lényege, hogy önmagában működőképes.
Kifejezetten hátrányos lehet a keverés, mert nem fogja érteni és érezni a beteg, hogy mitől gyógyult meg. A különböző technikák egyidejű alkalmazása korlátozhatja, akadályozhatja a gyógyulást, a különféle működési logikájukból kifolyólag.
A tudomány már kikutatott számos valós eredményt, például cáfolta a vírus és a fertőzés teóriát. Ennek nem a kikutatása vár a jövőre, hanem a mára vár ezen letagadott eredmények letagadásának a megszüntetése.
A lakosság igényei pont az összefoglalóban elhangzottak alapján a hiányos ismeretek miatt el vannak torzítva. Így a gyógyulásban való pozitív eredményű segítési-közreműködési elváráson kívül, ami egy általános elvárás, milyen többlet elvárás megfogalmazását várják? Külföldön sokkal tudatosabbak lehetek a betegek, mert nem ennyire elnyomottak a gyógymódok, sokkal hozzáférhetőbbek, megfizethetőbbek, vagy TB által finanszírozottak, így ők részletesebben tudnak nyilatkozni is ezekről. Nálunk, ha az orvoslás nem ismerni fel, hogy amit „rockefelleri módon” művel, az magas arányban nem gyógyítás, hanem valódi megbetegítés, akkor miért a potenciális betegek köre mondja meg, hogy mi az elvárás? Az effajta kérdés felvetés magában hordozza azt a választ, hogy a hazai orvoslás önmagát, a saját tevékenységét nem képes értelmezni. Nincs önazonossága. Miért nem bízható a gyógyítás azokra már most is, akiknek viszont van önazonosságuk és bevált eszközrendszerük? Csak ők pont nem „rockefelleri” orvosok? A materialista szemléletet kiemelése egy megosztó kötözködés, ami ráadásul irreleváns a témában. A releváns a létező, jól működő gyógyítási rendszerek működésének elismerése lenne hazánkban is. (Hegedűs A)