Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2024. január 31., szerda
A COVID-oltás hivatalosan is a történelem leghalálosabb gyógyszere, és senki sem beszélhet róla
VAIDS: vaccine-acquired immunodeficiency syndrome (vakcina okozta immunhiányos szindróma)
A Contergan-botrányról: https://hvg.hu/elet/20160513_Conterganbebik_a_gyarto_ceg_tudott_a_magzatokat_karosito_sulyos_mellekhatasokrol
VAERS: Vaccine Adverse Event Reporting System (oltási mellékhatások jelentési rendszere az USA-ban)
Nemzetközi jog szerinti büntetőfeljelentés
Az államok világszerte a pandémia alatt olyan szerződéseket írtak alá a gyógyszergyárakkal, hogy ebből már előre lehetett tudni, hogy nagyon sok károsult lesz, mert az anyagok hatásáról és a mellékhatásukról senkinek sem volt fogalma. Még abban is beleegyeztek ráadásul, hogy előreláthatólag silány minőséget fognak kapni. Ugyanakkor aláírták az is, hogy a gyógyszergyárakat semmi kárért nem lehet felelősségre vonni. Ez azt jelenti, hogy a károsultaknak semmi kilátásuk sincs kártérítést kapni, mert az államok is elhárítanak maguktól minden felelősséget. Itt olvashatják a tényeket a Pfizerrel kötött szerződésből, ami a többi szerződésre is érvényes, mert mind hasonló.
Ezért teszük nyilvánosságra ez felhívást és reméljük, hogy sokan terjesztik és támogatják.
Felhívás a világjárvány általi károsultakhoz és támogatóikhoz
Az elmúlt években a koronavírus elleni intézkedések és a védőoltások rengeteg emberi szenvedést okoztak. Számtalan ember szenvedett fizikai – akár halálos kimenetelű – lelki és gazdasági károkat. Legtöbbjüknek nincs kilátása kártérítésre. Mivel az egész katasztrófát szisztematikusan számos bürokrata okozta, akik a pénzügyi és gyógyszeripari cégek csatlósaiként (strómanjaiként) működtek, nehéz a felelősöket felelősségre vonni.
A legtöbb felelős, aki gátlástalanul, szisztematikusan előkészítette az egész folyamatot, majd kíméletlenül végrehajtotta azt, kulcspozíciókban van. Olyan értékesítési szerződéseket írtak alá a Big Pharmával, amelyek már a kezdetektől fogva bizonyíthatóan károsak voltak az emberekre nézve. Most megpróbálnak tagadni minden felelősséget az okozott károkért, annak ellenére, hogy a szerződések a titokban tartásukra tett kísérletek ellenére kiszivárogtak, és most már nyilvánosak.
Mivel a jogállamiság a legtöbb országban már nem működik megfelelően, az áldozatok számára szinte reménytelen, hogy egyénileg kártérítést kapjanak. Ezért az áldozatok és támogatóik transznacionális szövetsége számos büntetőfeljelentést szervez a felelősök ellen. A büntetőfeljelentéseket Európa-szerte egyszerre kívánják benyújtani, lehetőleg tüntetésekkel kísérve, hogy a lakosság a számos büntetőfeljelentés benyújtását nyilvános bíróságként érzékelje.
Felhívjuk mindazokat, akik az elmúlt évek intézkedései által valamilyen formában kárositva lettek, vagy akik támogatni kívánják a kampányt, hogy vegyenek részt a kampányban, hogy az okozott károkért felelősöket végre felelősségre vonják, és az áldozatok végre megkapják a kártérítéshez való jogukat. A büntetőfeljelentés benyújtása ingyenes!
Mindazok, akik részt kívánnak venni a kampányban, azok itt regisztrálhatják magukat
nevükkel és elérhetőségükkel (lakóhely, emailcím). Kérjük mint jelszót megadni “Büntetöjog”.
orvosokatisztanlatasert@gmail.com
Minden regisztrált személyt tájékoztatnak a kampány előrehaladásáról. Minden megadott adatot a vonatkozó
adatvédelmi előírásoknak megfelelően kezelünk, és kizárólag a kampányhoz használjuk fel.
https://orvosokatisztanlatasert.hu/nemzetkozi-jog-szerinti-buntetofeljelentes/
2024. január 30., kedd
SARS-CoV-2 „soha nem létezett a természetes világban” – és az FBI tudott a lehetséges laboratóriumi szivárgásról 2020 márciusában
A U.S. Right to Know (USRTK=USA.Jog a tudáshoz) által a múlt héten közzétett dokumentumok egy halmaza „megmagyarázhatja, hogy miért nem sikerült megtalálni a SARS2 vírust (más néven SARS-CoV-2), amely állítólag denevérkolóniákat fertőzött meg” – állítja egy neves tudósító.
A Children’s Health Defense cikke
Nicholas Wade, a City Journal írója és a The New York Times korábbi tudományos szerkesztője szerint a most nyilvánosságra került dokumentumok bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a COVID-19 „soha nem létezett a természetben”. A dokumentumokból kiderül, hogy az amerikai tudósok a kínai Wuhan Institute of Virology (WIV) tudósaival terveztek együttműködni új koronavírusok kifejlesztése érdekében.
Az USRTK dokumentumaiból kiderült, hogy a COVID-19 kitörése előtt egy évvel egy közös amerikai-kínai kutatási javaslatban – „Project DEFUSE” – részt vevő tudósok olyan koronavírusok kifejlesztését tervezték, amelyek a természetben ritkák, és amelyek sok hasonlóságot mutatnak a SARS-CoV-2 genomjával.
The Story of the Decade: New documents strengthen—perhaps conclusively—the lab-leak hypothesis of Covid-19’s origins. By Nicholas Wade, former longtime NYTimes science journalist & editor.https://t.co/UXMBdlU3nt— Gary Ruskin (@garyruskin) January 25, 2024
Az Évtized Sztorija: új dokumentumok erősítik meg – talán döntő bizonyító erővel – a Covid-19 labor származási eredetét. Ezt Nicholas Wade állítja, aki korábban hosszú ideig a NYTimes tudományos újságírója & és szerkesztője volt.
Eközben a Public kedden közzétett vizsgálata feltárta, hogy az FBI 2020 márciusában hiteles információkat kapott arról, hogy a COVID-19 jóval azelőtt szivárgott ki a WIV-ből, hogy az FBI vagy az amerikai kormány elismerte volna a lehetséges laboratóriumi szivárgást.
Jim Haslam blogger pedig, aki sokat írt a COVID-19 eredetéről, a héten arról számolt be, hogy az Észak-Karolinai Egyetem kutatója, Dr. Ralph Baric, aki Dr. Peter Daszakkal, az EcoHealth Alliance elnökével dolgozott együtt, és 2018-ban a SARS-CoV-2-től „kevesebb mint 2%-kal eltérő” genomokat szabadalmaztatott.
Daszak és Baric mindketten aktívan részt vettek a DEFUSE projektben.
A Rutgers Egyetem molekuláris biológusa , Dr. Richard Ebright, Ph.D., a gain-of-function kutatások gyakori kritikusa az új fejleményeket kommentálva a The Defender-nek nyilatkozott:
„Két-három tucat korrupt tudós, akik többsége a tudomány egy szűk részterületén tevékenykedik, valószínűleg helyrehozhatatlanul megrengette a közbizalmat a tudomány minden területén tevékenykedő tudósok tízezrei iránt.
„A tudománynak, mint egésznek, ki kell vágnia és meg kell szüntetnie a daganatot, kiűzve azt a két-három tucatot, akik a világjárványt okozták és becsapták a közvéleményt.”
“Both Beijing and Washington have covered up information about the origin of SARS2.”
“Washington’s obfuscation has been aided by…[complicit]…intelligence agencies…and by a mainstream press too opinionated and ignorant of science to understand the story of the decade.” https://t.co/fmioaZS7V4 pic.twitter.com/PWple4uv2X— Richard H. Ebright (@R_H_Ebright) January 26, 2024
„Peking és Washington eltussolta az információkat a SARS2 eredetéről. Washington ködösítésében… (bűnrészesként)…… segédkeztek a titkos szolgálatok, valamint a fősodratú sajtó a nagyképű és tudományhoz nem értő hozzáállásával, amivel nem tudta megérteni az évtized sztorijának lényegét.
Richard H. Ebright
„Az US Jog a tudáshoz szervezetétől kapott dokumentumok…megadják a receptet a SARS típusú vírusok…6 szintetikus darabból…történő összeállításához. Ennek a receptnek a döntő bizonyító ereje abban van …hogy a felhozott bizonyíték már hamarabb igazolta, hogy csak a SARS2-nek van ilyen 6 szakaszból álló struktúrája.
A COVID „egy laboratóriumban előállított vírus minden egyedi tulajdonságával rendelkezett”
Wade szerint a dokumentumok „receptet adnak a SARS-típusú vírusok összeállítására hat szintetikus DNS-darabból, amelyeket úgy terveztek, hogy a 2002-es kisebb járványt okozó denevérvírussal, a SARS1-gyel rokon vírusok konszenzusos szekvenciája – a genetikailag legfertőzőbb forma – legyen” – jegyezte meg Wade.
EcoHealth Alliance Peter Daszak said furin cleavage site insertions would be “beyond the pale” two years before FOIA’d docs revealed EcoHealth’s intention to do furin cleavage site insertions. https://t.co/eqLo5iTZio pic.twitter.com/0pkTLZK48P— Emily Kopp (@emilyakopp) January 22, 2024
„Korábbi független bizonyítékok már utaltak arra, hogy a SARS2-nek éppen ilyen hatrészes szerkezete van” – tette hozzá.
A New York Post szerint az EcoHealth benyújtotta a Pentagonhoz tartozó Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA) számára a DEFUSE javaslatot, amelyben olyan kísérleteket javasolt, amelyek a denevérkoronavírusok emberre való átvihetőségének növelésére irányulnak. A pályázatban 14 millió dolláros támogatást kértek a kutatás elvégzésére.
„A támogatás azt javasolta, hogy a SARS-szal kapcsolatos vírusokba „megfelelő, emberre specifikus hasadási helyeket vezessenek be”, egy olyan eljárást, amely a manipulációhoz használt kiindulási vírustól függően a SARS2 létrehozásához vezethetett volna, annak jellegzetes furin hasadási helyével” – írta Wade.
A DEFUSE javaslat azonban elhallgatta a WIV-nél végzett kutatásra vonatkozó terveket, derült ki az USRTK dokumentumaiból, és kihagyta egy kínai kutató – Shi Zhengli, nevét is akit néha „denevérhölgyként” emlegetnek – , aki részt vett ebben a kutatásban.
„Az új tervezetekből kiderül, hogy a szerzők nyolc-16 SARS-típusú denevér vírustörzs szintetizálását tervezték, amelyeket az emberi sejtek megfertőzésére való valószínűsíthető képességük alapján választottak ki” – mondta Wade – „hogy vakcinát készítsenek a denevérek immunizálására olyan régiókban, ahová a katonai csapatoknak esetleg be kell jutniuk”.
Haslam megjegyezte, hogy míg „az FDA [Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal] vakcina engedélyezése az emberek számára 15-20 évet vesz igénybe”, addig az állatokon végzett kutatások esetében az engedélyezési időszak „mindössze 2-5 év” Ezt „bürokratikus kiskapunak” nevezte, amely „hatalmas ösztönzést teremtett az élő denevérkutatásra”.
A SARS-CoV-2 és a DEFUSE vírus javaslat között szoros hasonlóságok voltak, és ellentmondanak a virológusoknak, akik azt állítják, hogy a COVID-19 természetes úton fejlődött ki, mondta Wade.
„A SARS-CoV-2, a COVID-19-et okozó vírus genomja megegyezik a kutatási javaslatban leírt vírusokéval” – írta az USRTK, míg Wade szerint „amikor a SARS2 először jelent meg a világban, minden olyan egyedi tulajdonsággal rendelkezett, ami egy, a DEFUSE receptje szerint készült vírustól elvárható”.
„Ahelyett, hogy lassan fejlesztette volna ki az emberi sejtek megtámadásának képességét, – ahogyan a természetes vírusoknak kell tenniük ahhoz, hogy állatokról az emberre terjedjenek -, a SARS2 azonnal fertőző volt az emberekre. Valószínűleg azért, mert humanizált laboratóriumi egerekben már alkalmazkodott az emberi sejtek receptorához” – tette hozzá Wade.
Baric szabadalmaztatta a SARS-CoV-2-től kevesebb mint 2%-kal eltérő genomot 2018-ban
Az USRTK felfedezései megerősíteni látszanak a Haslam által nemrégiben tett megfigyeléseket is.
Egy e heti Substack-bejegyzésben Haslam azt írta, hogy Baric 2018-ban kifejlesztette – és szabadalmaztatta – a 293 és HK3 néven ismert „SARS-szerű kimérákat”, amelyek 20%-ban különböznek a járványtörzsektől, és csak 2%-ban különböznek a SARS-CoV-2-től.
„Ez egy Baric szabadalom volt a most SARS-CoV-2 néven emlegetett egyedi genomra” – írta.
Haslam megjegyezte, hogy Daszak az X-en január 20-án közzétett posztján keresztül megerősítette, hogy ez megtörtént.
You’re correct we had the misfortune of predicting that a SARSr-CoV ~20% diff. from SARS-CoV in RBD sequence, w/ proteolytic cleavage site had potential to emerge in China & become pandemic. It did.
Rather than taking these prescient ideas seriously, we’ve had 4 yrs of attacks.— Peter Daszak (@PeterDaszak) January 20, 2024
„2015-ben Baric olyan koronavírusokat keresett, amelyek kevesebb mint 25%-ban különböznek a járványtörzsektől. 2019 novemberében Daszak azt mondta, hogy Baric még mindig ilyen típusú törzseket ‘azonosított’ … A SARS2 22%-ban különbözött a járványos törzsektől” – írta.
Az USRTK szerint „a SARS-CoV-2 genomja a SARS-tól való 25 százalékos genetikai különbség tartományába esik”
‘Semmi köze a vizes piachoz vagy a denevérleves-sztorihoz’
Michael Shellenberger és Alex Gutentag nyilvános oknyomozó riporterek kedden közölték, hogy az FBI 2020 márciusában hiteles információkat kapott arról, hogy a SARS-CoV-2 a WIV-ből szivárgott ki.
A Public szerint „több forrásból” származó információkból kiderült, hogy egy „kínai állampolgár Wuhanból, aki bizalmas emberi forrásként dolgozott az FBI-nak, elmondta az FBI kínai hírszerzési osztályán dolgozó kezelőjének”
In Early 2020, A Chinese Source Trusted By FBI Said Covid Leaked From Wuhan Lab, Sources Say
FBI’s entire 25-person Chinese intelligence squad knew of reliable human intelligence that SARS-CoV-2 Covid leaked from a lab
by @shellenberger and @galexybrane
FBI Director… pic.twitter.com/NbBZkOaDdi— Michael Shellenberger (@shellenberger) January 23, 2024
„[COVID-19]-nek semmi köze nem volt a vizes piachoz vagy a denevérleves-sztorihoz, amivel készültek” – mondták a források az FBI-nak.
Az FBI forrásai azután léptek kapcsolatba a Public-al, hogy elolvasták a Public nemrégiben megjelent cikkét a korábban Dr. Anthony Fauci által vezetett Nemzeti Allergia- és Fertőző Betegségek Intézete (NIAID) által finanszírozott tudósokról, akik ” egy furin hasítóhelyet próbáltak beilleszteni pontosan oda, ahol az a SARS-CoV-2-nél van”.
A Public forrásai névtelenséget kértek, hogy „védjék személyazonosságukat és kollégáikét”
Az USRTK azt is megjegyezte, hogy a DEFUSE javaslatának tervezetei jelezték „a tudósok különös érdeklődését a furin hasadási helyek iránt” – a vírus azon jellemzői iránt, amelyek hozzájárultak a COVID-19 nagyfokú átvihetőségéhez.
A Public szerint az FBI megbízott az információt szolgáltató személyben, „mert az illető információit korábban legalább háromszor megerősítették”, hozzátéve, hogy az FBI „jó hírszerzési információnak” tartotta a wuhani leleplezéseket.
„Az a tény, hogy az FBI legalább már 2020 márciusában tudta, hogy a COVID egy laboratóriumból származik, kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy más amerikai kormányzati tisztviselők, köztük Anthony Fauci és az általa finanszírozott kutatók miért ragaszkodtak még több évig ahhoz, hogy a laboratóriumi szivárgás valószínűtlen” – írta a Public.
‘Természetesen az FBI eltussolná ezt’
Francis Boyle, J.D., Ph.D., az Illinois-i Egyetem nemzetközi jogi professzora, biofegyver-szakértő és az „Ellenállás az orvosi zsarnokság ellen: Miért bűncselekmény a COVID-19 kényszer” című könyv szerzője azt mondta a The Defender-nek, hogy nem lepné meg, ha az FBI eltussolná, hogy mikor kapta az információt a WIV-nél lévő laboratóriumi szivárgásról.
„Természetesen az FBI eltussolná ezt” – mondta, megjegyezve a 2001-es lépfene-laboratóriumi szivárgás hasonlóságait.
„Amint azt az Ellenállás az orvosi zsarnokság ellen című könyvemben megállapítottam, az FBI eltussolta azt a tényt, hogy lépfene szivárgott ki az Egyesült Államok biológiai hadviselési fegyverprogramjából és laboratóriumából. Sőt, ezt már 2001 októberének utolsó hetében elmondtam az FBI-nak” – mondta.
Elmondta, hogy annak ellenére, hogy beszélt az FBI egyik „magas rangú tisztviselőjével”, nem indult vizsgálat. Ehelyett „az FBI elment az amerikai kormány laboratóriumába az iowai Amesbe, ahol az összes lépfene törzset tartják, és engedélyezte az összes törzs megsemmisítését „
Boyle ezt a „bizonyíték megsemmisítést … szövetségi bűncselekménynek” nevezte, és azt mondta, hogy az FBI „meg akarta akadályozni a lépfene genetikai rekonstrukcióját”, amely részleteket tárna fel a kifejlesztéséről.
Boyle, aki a Gain of function – funkciónyeréses kutatások kritikusa, azt mondta, hogy az ilyen kísérletek egy „X-betegséghez” vezethetnek majd, amely az Egészségügyi Világszervezet figyelmeztetése szerint egy új világjárványhoz vezethet.
„Éppen ezért kell igazán a dolgok végére járnunk, és megállítanunk ezeket az embereket” – mondta Boyle. „Először ezek mennek, és kifejlesztik a fegyvert, majd kifejlesztik az állítólagos vakcinát az ártalmas hatás kezelésére”
A tudósok a világjárvány „egyértelmű és jelenvaló veszélye” ellenére is vírusokat fejlesztettek ki
A DEFUSE javaslatot Daszak és az EcoHealth Alliance vezette, akiket a WIV vitatott gain-of-function kutatásaiba vontak be, és akik szorosan együttműködtek Baric-kal.
Baric „a javaslat évenkénti húsz vagy több „kiméra” SARS-szal kapcsolatos vírusos tüskefehérje, valamint két-öt teljes hosszúságú, mesterségesen előállított SARS-szal kapcsolatos vírus kifejlesztését tűzte ki célul” – írta az USRTK.
„A dokumentumok úgy írják le a támogatás keretében vizsgálandó SARS-szal kapcsolatos vírusokat, mint amelyek „egy új SARS-szerű világjárvány egyértelmű és jelenvaló veszélyét” jelentik” – jegyezte meg a USRTK, hozzátéve, hogy a kutatásban részt vevő tudósok „új reverz genetikai rendszereket terveztek használni és a vírusokat in vivo tesztelni … hogy új gerinc szerkezetű élő vírusokat tervezzenek”
A dokumentumokból az is kiderült, hogy „a kutatók azt tervezték, hogy ezekben az ismerős „gerincekben” tesztelik a mesterséges tüske fehérjéket, mint egy kezdeti tesztet, amely segít nekik a genomok rangsorolásában a következő lépéshez: a hat darabból álló szintetikus vírusok előállításához” – írta az USRTK.
A National Institutes of Health (NIH) azt állította, hogy a DEFUSE-kutatás során olyan vírusokat terveztek, amelyek vírusgerince már közkincsnek számít. A NIH a NIAID anyavállalatának, a NIAID-nek az anyavállalata.
„A csoport által ily módon azonosított, „járvány előtti potenciállal” rendelkező tüske fehérjéket a következő lépésben, a „teljes genom hosszúságú életképes vírusok” előállításában alkalmaznák” – tette hozzá az USRTK.
Az USRTK szerint ezek a dokumentumok ellentmondanak azon tudósok korábbi nyilatkozatainak, akik a COVID-19 eredetének zoonózis – állatról emberre terjedés – elméletét hirdették. Többek között Dr. Kristian Andersen – a természetes eredet elméletének szószólója és a Nature Medicine-ben megjelent, mára hírhedtté vált „Proximal Origin” című tanulmány egyik szerzőjének korábbi nyilatkozatainak is ellentmondanak.
„Néhány tudós, aki a természetes eredet elméletet támogatja, azzal érvelt, hogy a wuhani laboratórium csak a publikált irodalomban ismert „gerinceket” alkalmazták volna, és kicserélték volna a tüske fehérjéket. Mivel ezek a publikált irodalomban szereplő gerincek genetikailag túlságosan különbözőek ahhoz, hogy a SARS-CoV-2-t létrehozhassák, azzal érveltek, hogy a DEFUSE javaslata irreleváns a világjárvány szempontjából” – tette hozzá az USRTK.
Az USRTK szerint azonban „az újonnan nyilvánosságra hozott dokumentumok nyelvezete egy 2022-es elemzést idéz, amely két restrikciós enzim, a BsmBI és a BasI mintázatát tárta fel, amelyek a SARS-CoV-2 vírusgenomot hat egyenletes darabra szegmentálták”.
„A tudósok nagyon alacsonyra becsülték annak a valószínűségét, hogy a természetben megfigyelhető legyen az egyenletes szegmensek ilyen mintázata” – jegyezte meg az USRTK. A szóban forgó elemzés, a BioRxiv adatbázisban elhelyezett preprint, Wade szerint „megjósolta, hogy a SARS2 vírus pontosan ilyen módon keletkezett”.
Az X-en – korábban Twitter – közzétett bejegyzésében Valentin Bruttel, Ph.D., a preprint egyik szerzője elismerte a hasonlóságot az általa társszerzőként jegyzett publikáció és az USRTK által közzétett dokumentumokban szereplő kinyilatkoztatások között.
the DEFUSE draft documents show that, exactly as we had postulated, they planned to use 6 SEGMENTS to assemble synthetic viruses, to use unique endonuclease sites that do not disturb the coding sequence, and TO BUY BsmBI!!!
(= NE Bio labs order # R0580S or R0580L)
25/x pic.twitter.com/xZlnzeQBF2— Dr. rer. nat. Valentin Bruttel (@VBruttel) January 19, 2024
Magyarország békéje nem eladó!
A Magyar Békekör állásfoglalása
Az Európai Unió február 1-i csúcsértekezletének küszöbén a Magyar Békekör támogatásáról biztosítja a kormány békepolitikáját Brüsszel háborúpárti politikájával szemben, és arra buzdítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a rá nehezedő példátlan nyomással szemben merítsen bátorságot a magyar emberek túlnyomó többségének békeakaratából. Felháborít minket az a gyarmattartó stílus, ahogyan az EU vezetése hazánkhoz viszonyul. „Stratégiai érdeküknek” kiáltották ki a háború folytatását Oroszország ellen, és még szavazati jogunkat is megkérdőjelezik, ha szuverenitásunkat békepolitikára alapozzuk országunk, nemzetünk, népünk érdekében. A nekünk járó euró milliárdok folyósítását is ahhoz a feltételhez kötik, hogy visszavonjuk vétónkat, és megszavazzuk az 50 milliárd eurót Élőhalott Zsebhitler Zelenszkij Ukrajnájának. Ránk akarják kényszeríteni akaratukat, hogy felülvizsgáljuk fegyverszállítási és ukrán katonák kiképzésére vonatkozó tilalmunkat, s fegyvert, lőszert juttassunk Ukrajnának a magyar készletekből. Részesévé akarnak tenni minket Oroszország ellen vívott háborújuknak, s ha kell, a mi vérünket ontani a sajátjuk helyett. Szövetségeseinknek semmi sem drága, ha érdekük úgy kívánja! Miért kellene hagynunk, hogy a történelem megismételje magát?! Nem volt elég belőle? Kérdéses lehetne, hogy háborúhoz vagy békéhez fűződik érdekünk? Vagy majd ők megmondják, mit választhatunk? Brüsszelben február 1-én egyértelművé kell tenni, hogy békét akarunk. Magyarország békéje nem eladó!
2024. január 28., vasárnap
Halottak mind – III. Károly király, Vilmos herceg, Katalin hercegné és az amerikai védelmi miniszter is
Se Károly király, se Vilmos herceg, se Katalin hercegné, se az amerikai védelmi miniszter, se Smith tábornok már nincsenek az élők sorában, minden meg lettek gyilkolva, mintegy elrettentésként azok számára, akik netán a jövőben is mesterségesen szeretnének Armagedont előidézni. A dolgok a katonai titkosszolgálatoknál szemlátomást kezdenek bevadulni – nagyon helyesen. A csürhét irtani kell, nem kell velük lacafacázni.
Majd később lehet irok róla egy részletesebb cikket is, ha még valami kiszivárog. Mindenesetre ignoráljátok az ilyen hireket, mind kitalációk:
Egy hónapra eltűnik a színről III. Károly király
Vilmos nem mozdul a betegágytól – Katalin karácsony óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt
Drámai hírek érkeztek a kórházban ápolt Katalin hercegnéről, aggódnak miatta az orvosok
Nem tudni, mikor jöhet ki a kórházból az amerikai védelmi miniszter
Nyitott szivműtét után kórházban lábadozik Eric Smith, az amerikai tengerészgyalogság tábornoka
Ha a távolabbi jövőben újból meg is jelennének, azok garantáltan klónok lesznek.
Az angol titkosszolgálathoz köthető, és Smith tábornokot állandóan dicsőitő dezinfo oldal, a realrawnews.com dobta be egyes “alternativ médiumokba” azt a dezinfót, mely szerint az amerikai védemi miniszter egy kijevi bunkerben sérült meg
ukrajnai titkos látogatása során, ez se igaz. Az oldal tele van
gátlástalan hazugságokkal, ugyanaz a gátlástalan gazember kör
szerkeszti, mely mesterségesen szeretett volna Armagedont előidézni
tömegpusztitó fegyverekkel …
https://pokolraveluk.info/2024/01/28/halottak-mind-iii-karoly-kiraly-vilmos-herceg-katalin-hercegne-es-az-amerikai-vedelmi-minszter-is/
Bjorn Andreas Bull-Hansen: Szabadnak születtünk
Forrás: Bjorn Andreas Bull-Hansen @ YouTube
I Need to Warn About This
https://youtu.be/GHr9BajQVgU?si=DEAQ
2024. január 27., szombat
"Az élelmiszer fegyverként való használata" - kapcsolja össze a gazdatüntetéseket, a 2030-as menetrendet és az élelmiszer elleni támadást...
Az élelmiszert már a múltban is az uralkodók fegyverként, a lakosság ellenőrzésére használták. Ez ma még inkább így van! Ha a hagyományos mezőgazdaságot megszüntetik, az élelmiszereket mRNS-szel szennyezik, az állatokat mRNS-vakcinákkal oltják, a természetes élelmiszereket szintetikusakkal helyettesítik, a vizet pedig digitális fizetéshez kötik, akkor ez az Agenda 2030 egy hadüzenet az emberiségellen!
A német és európai gazdák tiltakozása jelenleg mindenütt jelen van. Az ENSZ, a WHO és a WEF hadat üzent a gazdáknak és a hagyományos élelmiszereknek. Az Agenda 2030-on keresztül leginkább a gazdák is célkeresztbe kerültek: A 2030-as menetrend 2. célkitűzése állítólag erről rendelkezik: Az éhezés felszámolása, az élelmezésbiztonság és a jobb táplálkozás elérése, valamint a fenntartható mezőgazdaság előmozdítása. Megfigyelhető azonban, hogy a természetes, kisüzemi gazdálkodás tönkremegy, miközben a multinacionális vállalatok az iparositott mezőgazdaság, a géntechnológia és az agrokémiai szerek révén egyre inkább ellenőrzik a globális élelmiszertermelést.
Tom-Oliver Regenauer független német író és újságíró "Az élelmiszer mint fegyver" című esszéjének vázlata bemutatja, hogyan használják a történelem során és napjainkban is fegyverként az emberiség ellen a létalapot, az "élelmet":1974 decemberében Henry Kissinger titkos stratégiai dokumentumot írt az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsa számára. A Kissinger által felvázolt stratégia 1975-ben Gerald Ford elnök hivatalos politikai irányelve lett: "(...) a népességnövekedés komoly hatással lesz az élelmiszer-szükségletre" - olvasható ott. Kissinger arra a következtetésre jut, hogy a fejlődő országoknak nyújtott élelmiszersegélyt ezért kötelező sterilizációs programokhoz vagy népességcsökkentési kvótákhoz kell kötni. Ez a gondolatmenet a befolyásos Rockefeller-klánnak dolgozó geostratégát arra az amorális felismerésre vezeti, hogy az élelmiszer egy ilyen forgatókönyvben a "nemzeti hatalom hatékony eszközévé" válik. Az élelmiszert fegyverré nyilvánítja. Ez azonban nem új gondolat.
Példák a múltból:A görögök 3000 évvel ezelőtt megostromolták Tróját, hogy kiéheztessék. Írországban mintegy egymillió ember, vagyis az ír lakosság tizenkét százaléka halt meg az 1845-1849-es nagy éhínség következtében. Az elsődleges okok nem a rossz termés vagy egy újfajta burgonyavész voltak, hanem az akkori brit kormány politikája, amelyet a nagy pénzvilág és egyes érdekcsoportok korrumpáltak. Az 1943-as bengáli éhínség során akár négymillió indiai haláláért is a brit gyarmati hatalom volt a felelős. A második világháborúban Leningrád 500 napos ostroma során több mint egymillió ember halt meg. Joszif Sztálin is felhasználta hatalmát, hogy élelmiszerhiánnyal térdre kényszerítse az "Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságot". Az 1930-as évek éhínsége, amelyet egyesek népirtásnak tekintettek, három-négymillió ember életébe került. A kannibalizmus nem volt ritka.Mao Ce-tung alatt 1958 és 1962 között legalább 24 millió ember halt éhen. Az ő mottója volt: "Jobb, ha az emberek fele meghal, hogy a másik fele jóllakhasson".
Jelenlegi fejlemények:Az előzmények ismeretében naivitás lenne azt feltételezni, hogy a 21. században az élelmiszereket nem vetik be fegyverként . Azonban nem az ellenséges flotta ostromával vagy megsemmisítésével, hanem zavarkeltéssel, mesterséges élelemhiánnyal, mérgekkel való szennyezéssel, biotechnológiai adalékanyagokkal, genetikailag manipulált nyersanyagokkal, stb. A koronavírus okozta zárlatok és terméskiesések az ukrajnai háború alatt hatalmas ellátási szűkületeket és hiányt okoztak, sok minden nagyon megdrágult, családi gazdaságok és kisvállalkozások mentek csődbe. A gazdákra a "zöld gazdaság", a nulla CO₂-kibocsátás programja miatt olyan nagy nyomás nehezedik, hogy képtelenek megfelelni a követelményeknek és az emelkedő költségeknek, és kétségbeesésükben az utcára vonulnak. Marc Rutte [holland miniszterelnök] még katonai felszerelést is bevetett a gazdák felkelése ellen! Az egész élelmiszeripar átalakul, a természetes adalékanyagokat egyre inkább felváltják a mesterséges adalékanyagok. Ennek legmarkánsabb példája a laboratóriumban termesztett hús. Néhány éve leginkább Bill Gates, aki jelenleg a legnagyobb földtulajdonos az Egyesült Államokban, valamint Google Ventures [kockázati tőke társaság] nagy erőfeszítéseket tesznek ezen a területen. Ugyanakkor Gates rengeteg pénzt fektet a "mikrobiom" kutatásába és megváltoztatásába, egy olyan összetett ökoszisztémába, amely a "bélflóra" gyűjtőfogalma alatt jelentősen irányítja az emésztési folyamatokat, és nagy hatással van a gyermek mentális és fizikai fejlődésére, különösen az első életévben. Ezzel akar Gates - aki folyamatosan hangoztatja a "túlnépesedés" miatti aggodalmait – figyeljünk csak! - a fejlődő országokban élő gyermekeknek segíteni!!! Az a tény, hogy a közeljövőben az élelmiszereket mRNS vagy RNS adalékanyagokkal szándékoznak ellátni, még inkább nyugtalanít bennünket. A Big-Pharma nyerészkedöi, mint például Bill Gates, már régóta bejelentették azon szándékukat, hogy a kísérleti és káros anyagokat élelmiszereken keresztül terjesszék, és ezáltal a COVID-injekciót elutasító emberekbe is bejuttassák. Az olyan vállalatok, mint a Bayer és a BioNTech, már több mint hat éve dolgoznak az állattenyésztésben használt mRNS-vakcinákon. A mesterségesen előállított mRNS technológia tudósa és társfeltalálója, Robert W. Malone ezzel kapcsolatban rámutatott: A fogyasztót érintő kockázat még nagyobb lehet, mint a COVID-injekciók esetében. Minden, mást hangoztató tényellenőrzés ellenére, a géntechnológián alapuló oltások már használatban vannak. Csak más címkék alatt futnak. Ezenkívül a jövőben a genetikailag módosított spórákat [biotechnológiával módosított spórák] a globális ellátási láncok ellenőrzésére fogják használni. A mikrobákat nyomkövető eszközként fogják használni. Ez a "DNS-vonalkód" nem semmisíthető meg sem hővel, sem hideggel, illetve az áru mosásával és felaprításával sem. Mindezek a fejlesztések az élelmiszerek terén az emberi szervezetet csatatérré változtatják! Mert az élelmiszert fegyverként használni. A háttérben levö maroknyi kis csoport hatalmi eszköze! Nyilvánvaló, hogy az EU is a hatalmon lévők csatlósa, mert elkötelezett a magánállattartás "szabályozása" mellett, és egyre nehezebbé akarja tenni a saját élelmiszer-termesztést. E fejlemények fényében az emberiségnek ezt a régóta tervezett csökkentését a nyilvánosság elé kell tárni. Osszák meg ezt a műsort minél szélesebb körben, kedves nézők! És nézzen be rendszeresen a Kla.tv-hoz, hogy ne maradjon le a folytatásról. A Kla.tv továbbra is azon lesz, hogy még több fényt derítsen a bonyolultnak tűnő összefüggésekre.
Szerző: wou./abu.
Források/Linkek: Original ungekürztes Essay von Tom-Oliver Regenauer: https://www.regenauer.press/blog-search?searchTerm=nahrung%20als%20waffe
Strategie-Papier von Henry Kissinger aus dem Jahr 1974: https://pdf.usaid.gov/pdf_docs/pcaab500.pdf
Existenzkampf der Bauern: www.kla.tv/2024
Etikettenschwindel Agenda 2030: www.kla.tv/18739
2024. január 26., péntek
Ernst Wolff: Tömeggyilkos Sátánfatty Ursulát és Mileit figyeljétek
Forrás: Ernst Wolff @ YouTube
WEF: Von der Leyen & Milei weisen den Weg | Ernst Wolff Aktuell
https://youtu.be/-5OHfoSU92w
Hősök a franciák. ŐK KIÁLLNAK MAGUKÉRT‼
Francia gazdák kidobálják a külföldi élelmiszert, mert van sajátjuk
Földalatti alagutak és hibridtenyésztési programok
A skinwalkereket leginkább alakváltóként ismerik, akik gyakran veszik fel egy állat vagy egy ember alakját. Leggyakrabban farkas, prérifarkas, róka, sas, bagoly vagy varjú alakjában láthatók.
https://the-line-up.com/14-facts-about-skinwalkers-that-will-freak-you-out
Forrás:
https://rumble.com/v49eg7q-underground-tunnels-and-hybrid-breeding-programs.html
A bankhatalom nem tudta lángra lobbantani a Közel-Keletet
2024.1.26: A bankhatalom nem tudta lángra lobbantani a Közel-Keletet (lásd a 2023.okt.15-i bejegyzéseket itt az Eseményfigyelőben) és ezzel világháborúban egymásnak ugrasztani Izraelt és a nyugati világot az iszlám világgal, hogy aztán a háború leple alatt hagyják nyiltan is csődbe menni a jelenlegi dolláralapú pénzügyi rendszert, igy a bankhatalom most maga az USA ellen fordult, és minden erővel polgárháborúba akarja sodorni:
“Klasszikus értelemben vett polgárháborús állapot alakult ki a Texas állambeli Eagle Pass városban… Nagyon leegyszerűsítve a helyzet úgy néz ki, hogy a Joe Biden irányítása alatt álló szövetségi határőrség az összes illegális migránst beengedné az országba, a texasi Nemzeti Gárda viszont egyet sem, a szemben álló felek pedig mindent megtesznek az akaratukat érvényesítése érdekében.”
A dolláralapú rendszer után jönni fog a kizárólag központi banki digitális pénznemeket (CBDC) ismerő új rendszer, a “fenevad” pénzügyi rendszere, legalábbis elméletben. A gyakorlatban az USA (és az amerikai hadsereg) szétesése vérszemet fog adni az oroszoknak, ami Európa megtámadásához vezethez.
A Billy Meier prófécia szerint: Évekkel a “vég” bekövetkezte elött, az USA két szörnyü polgárháborún fog átesni egymás után, minekután az ország szétszakad.
Orosz katonai attasé: aggodalomra ad okot, hogy Magyarország birtokában lévő fegyverek kerülhetnek Ukrajnába
Budapest, 2024. január 26. péntek (MB)
Aggodalomra ad okot, hogy Magyarország birtokában lévő fegyverek kerülhetnek Ukrajnába, mert a NATO-szövetségesek akkora nyomást gyakorolnak Magyarországra fegyverek átadására Ukrajnának, hogy a magyar kormány kénytelen lesz felülvizsgálni álláspontját, és eleget tenni a nyugati követelésnek – mondta Oleg Szmirnov, Oroszország magyarországi katonai attaséja a Magyar Békekörben.
Az ezredes reményét fejezte ki, hogy az Orbán-kormány nem hagy fel pragmatikus politikájával, miszerint nem szállít fegyvert Ukrajnának és nem képez ki ukrán katonákat. „Remélem, győz a józanész, és a magyar emberek nem engedik meg, hogy hazájuk ilyen módon közvetve keveredjen fegyveres konfliktusba.”
Felmerül annak lehetősége is, hogy Nagy Babiloni Szajha-szövetségesei felajánlják, magyar fegyvereket és lőszereket használnak fel Ukrajnának átadott saját készleteik pótlására. Olyan körülmények között, amikor a szovjet típusú lőszer nagy részét az európai országok Ukrajnába szállították, ezeknek az országoknak még mindig vannak kis tartalékaik, amelyeket kénytelenek megtartani a lőgyakorlatokhoz. Ezért, ha Magyarország lőgyakorlat céljából lőszereinek egy részét a szövetségeseknek adná át, a szövetségesek saját lőszereikkel láthatnák el Ukrajnát, az Ukrajnával szembeni magyar fegyverátadási tilalom pedig pro forma nem sérülne – tudtuk meg.
Harmadik országokból (afrikai, ázsiai, stb.) is ismert az érdeklődés a szovjet típusú lőszerek és fegyverek iránt, amelyek a világ különböző országaiban, így Magyarországon is fellelhetőek, és nincs igény rájuk a hazai fegyveres erők kiképzéséhez. Nem szabad kizárni, hogy ezek a fegyverek végül Ukrajnában kötnek ki – vélekedett az attasé.
Oleg Szmirnov elmondta, Oroszország nagyra értékeli Magyarország, mint NATO-ország egyedülálló békepolitikáját. Ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz fegyveres erők rakétatámadásai Kárpátalját szinte egyáltalán nem érintik, s ez nem véletlen, hiszen jelentős magyar közösség él ott.
Általánosságban úgy vélte, hogy a választók akarata alapvető szerepet játszik a magyar kormány békéért folytatott harcában, a Magyar Békekör tevékenysége pedig a magyarországi béke fenntartását és annak megakadályozását célozza, hogy hazánk ne kerüljön fegyveres konfliktusba Ukrajnában.+++
Kiadta: Magyar Békekör
2024. január 25., csütörtök
Kijev ukrán hadifoglyokat ölt meg – Orosz vélemény
Kijev, Moszkva, Budapest, 2024. január 25. csütörtök (MB)
Az ukrán hadifoglyokat Ukrajnába hazaszállító orosz csapatszállító repülőgép lelövése arra utal, hogy a kijevi rezsim elszánt a háború folytatására az utolsó ukrán katonáig – mondták a Magyar Békekör tudósítójának orosz diplomáciai forrásból.
A fogolycsere keretében repülőgépen utazó hatvan ukrán katona mindegyike meghalt. A személyzet nyolc tagja is életét vesztette. Az ukránok orosz légtérben, Belgorod vidékén lőtték le a gépet rakétával, az ukrán határ közelében.
Kijev az oroszokra próbálja hárítani a felelősséget a gép lelövéséért, mondván, nem volt információjuk arról, hogy kiket szállított.
Az orosz forrás hiteltelennek minősítette a kijevi állítást, és azt mondta, Kijev ezzel a tettével az ukrán katonák és a lakosság értésére akarta adni, hogy kész magán érvágást is végrehajtani a dezertálások feltartóztatásáért, és a háborúval szemben fokozódó elégedetlenség leszereléséért.
„Kijev mindent egy lapra tett fel, mert a harcmezőn rosszul áll a szénája, és látja, hogy az ukránok mind kevésbé viselik el a Nyugat által kormányukra erőszakolt háború következményeit” – mondta.
Oroszországnak nem az ukrán állam felszámolása a célja, hanem Ukrajna nácitlanítása, demilitarizálása és semlegessége. Ennek érdekében folytatja ukrajnai különleges katonai műveletét abban a reményben, hogy maguk az ukránok fogják félreállítani azt a kijevi vezetést, amely kiegyezés helyett kiszolgálja a Nyugat háborús érdekeit – vélekedett a diplomata a Békekör tudósítójának.+++
Kiadta: Magyar Békkör
2024. január 24., szerda
Éhezők Viadala
Forrás: AwakenWithJP @ YouTube
What The Loving Elites are Planning Next
https://youtu.be/BYTBcr0gCgE-
Shunyamurti: A gyorsuló események nyomában
"A körülöttünk kavargó, és egyre nagyobb sebességgel örvénylő zűrzavarban magunk is felfedezhetjük a gyorsuló ütemben felbukkanó abszurd történések mintázatait. De ennél többet is tehetünk, ha rendszeresen magunkba nézve igyekszünk a hasonló irracionális hibáinkat korrigálni."
Forrás: Sat Yoga Institute @ YouTube
Urgent Message in Our Morphogenic Field - A Special Transmission from Shunyamurti
https://youtu.be/xnUdpkIxLgA
Magyar felirat: JGarvics @ t.me
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésétől számított három hónapon belül
A következő országokban a gazdálkodók szembeszállnak az elitekkel:
Belgium, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Németország, Norvégia, Olaszország, Románia, Skócia, Szlovénia, Spanyolország
Közlemény a szkiták elleni lejáratásról és a szkiták álláspontjáról
Seregnyi média írt és beszélt ma arról, hogy valamiféle szkíta terror szervezetet számolt fel az ORFK és a TEK.
A SZKITA (Szent Korona Igazsága Tanácsadó és Jogvédő) Egyesület vezetése és 400 fős tagsága, a 2500 magát a népszámláláskor szkítának valló magyar állampolgár, az Országos Szkíta Önkormányzat létrehozását kezdeményező, magát névvel vállaló 1300 magyar állampolgár és a gyarapodó számú vármegyei Szkíta Önkormányzatok nevében elhatárolódunk minden erőszakos cselekedettől. A szkíta erkölcsiség egy tiszta, szeretetteljes, igazságot és méltányosságot kereső filozófia, semmi köze bármilyen erőszakhoz. Az említett szervezetek a magyar állam jogszabályai alapján alakultak, tevékenységüket a jogkövető magatartás jellemzi, ezért alaptalan rémhírnek számít a main stream média szkíta emberekkel szembeni hangulatkeltése. Kérjük, hogy a rendőrség vizsgálja ki az esetet, járjon el és nyugtassa meg lakosságot, hogy nem a szkíta tradíciót követő állampolgárokkal van a baj.
Ugyanakkor felhívjuk a politikai döntéshozatalt is arra az általa elkövetett Alapjog-ellenes diszkriminációra, – a honos népcsoporttá nyilvánítás megtagadására, – ami erősíti az ilyen erőszakosnak látszó eseményeket.
Úgy véljük, hogy ez a rendőrségi akció, az érintett gyanúsítottak általában szkítaként való elnevezése egyébként egy jó alkalom lehet újságírói túlkapásokra, provokációra, szkítasággal szembeni gyűlölet kampány gerjesztésére, amely igen aggályosan sérti ezen körbe tartozó polgártársaink jogait. Ez a magatartás ugyanaz, mint a cigányozás, zsidózás, sorosozás, összeesküvés elméletezés, vagyis egy népcsoport, társadalmi csoport méltatlan kollektív megbélyegzése, démonizálása.
Megnyugtatunk minden velünk szimpatizáló személyt, tagjainkat, hogy az eset kapcsán a szkítaságot lejáratni igyekvő média megjelenések inkább hasonlítanak a COVID hisztéria összehangolt média támadására a COVID- járványt megkérdőjelezőkkel szemben, vagy az oltáskampányt erőltető médiák oltatlanokat diszkrimináló támadására, semmint a tényszerű újságírásra.
Isten áldja a magyarokat!
Dr.Tamasi József Dr.Pócs Alfréd Nagy Gábor
SZKITA Egyesület SZKITA Egyesület SZKITA Önkormányzat
op. alelnöke elnök elnöke (Veszprém m)
A CIA, vagy a kormány állhat a letartóztatott légpuskás álszkíták mögött?
A TEK január 24.-én országosan lecsapott egy magukat „szkítáknak” nevező fegyveres csoportra, aki a médiák szerint a Szent Korona országának,- a korábbi Magyar Királyságnak és alkotmányos rendünknek helyreállítására szervezkedtek.
A TEK és 150 rendőr kellett néhány álszkíta öregember előállítására, akik a kormány leváltását és a politikusok megbüntetését tervezték, állítólag fegyveres csapatot toborozva.
A médiák hatalmas vircsaftot csaptak, lejáratva vele mindent és mindenkit, aki ebben az országban még meg merte őrizni nemzeti identitását. A „nemzeti” és „civil” kifejezések után a bosszantó „szkítára” is sor került egy övön aluli ütéssel. Fideszbirkák tömegei fognak Pócs doktorra, és mindenkire rátámadni, akik ezután a „szkíta” szót ki merik ejteni a szájukon. Az MVSZ Xi.- ik Világkongresszusának címe is csíphette a Hatalom szemét: Szkítákkal a Sötétség ellen”. Az ok tehát megvolt. A játék neve: „Két legyet egy csapásra”, avagy hogyan uszíthatjuk büntetlenül az „önvédelem” álcája alatt még jobban egymás ellen a magyarokat?
A nemzeti öntudat erősödése veszélyes a hatalomra! Ám ezzel csak azt ismerték be, hogy jó úton járunk!
Az MVSZ sajtótájékoztatót tartott az ügy miatt: https://www.youtube.com/watch?v=TKWSVXmVAlE
Patrubány Miklós, az MVSZ elnökének nyilatkozata a lejáratásról:
„Ez egy provokáció, egy súlyos provokáció a magyar nemzet egésze ellen. Aki szót mer emelni a szkíta fogalom, vagy a szkítizmus ellen, az a Szent Koronát gyalázza meg. A Magyarok Világszövetsége elhatárolódik minden erőszakos cselekménytől, amely erőszakkal próbálna hatalmat megdönteni itt Magyarországon, vagy bárhol. Ezt elég világosan bizonyítottuk létezésünk 86 esztendejében. Nem hiszem, hogy mentegetőznünk kéne ennek a hírnek a hallatán. A szkíta világ értékei és erkölcsei azok mások. Mi a szkíta értékeket az elmúlt harminc évben beépítettük a Magyarok Világszövetsége Alapszabályába, a Magyarok Világszövetségének életébe. A Szkíta Magyarország nevű egyesületről sohasem hallottunk.
A Szent Korona maga, a Szent Korona eszmeisége, és a Szent Koronának a magyar nép életében betöltött szerepe, az mind szkíta örökség. Ezért, aki szót mer emelni a szkíta fogalom, vagy a szkítizmus ellen, az a Szent Koronát gyalázza meg.
Én úgy gondolom, hogy ez egy provokáció. Ez egy súlyos provokáció a magyar nemzet egésze ellen. hiszen az egyetemes magyar nemzetnek 2024-ben a legfontosabb eseménye a Magyarok XI. Világkongresszusa. Messze fontosabb, mint az önkormányzati választások, európai parlamenti választások. Itt a magyarság egészének a jövőjéről van szó, az emberiség egészének a jövőjéről van szó. Ez a mostani akció, azzal a média-körettel, amivel tálalták, kimondottan arra való, hogy lejárassa a Magyarok Világkongresszusát, a magyar nemzet ez évi legjelentősebb eseményét – azt a Világkongresszust, amely a címében is a szkítákat hívja a Sötétség elleni harcba –. hogy mindenkit elriasszon tőle, távol tartson küldötteket, előadókat. Nem fog sikerülni!”
Az Orvosok a Tisztánlátásért is tiltakozott: “A SZKITA (Szent Korona Igazsága Tanácsadó és Jogvédő) Egyesület vezetése és 400 fős tagsága, a 2500 magát a népszámláláskor szkítának valló magyar állampolgár, az Országos Szkíta Önkormányzat létrehozását kezdeményező, magát névvel vállaló 1300 magyar állampolgár és a gyarapodó számú vármegyei Szkíta Önkormányzatok nevében elhatárolódunk minden erőszakos cselekedettől. A szkíta erkölcsiség egy tiszta, szeretetteljes, igazságot és méltányosságot kereső filozófia, semmi köze bármilyen erőszakhoz.” Ugyanakkor felhívjuk a politikai döntéshozatalt is arra az általa elkövetett Alapjog-ellenes diszkriminációra, – a honos népcsoporttá nyilvánítás megtagadására, – ami erősíti az ilyen erőszakosnak látszó eseményeket. Úgy véljük, hogy ez a rendőrségi akció, az érintett gyanúsítottak általában szkítaként való elnevezése egyébként egy jó alkalom lehet újságírói túlkapásokra, provokációra, szkítasággal szembeni gyűlölet kampány gerjesztésére, amely igen aggályosan sérti ezen körbe tartozó polgártársaink jogait. Ez a magatartás ugyanaz, mint a cigányozás, zsidózás, sorosozás, összeesküvés elméletezés, vagyis egy népcsoport, társadalmi csoport méltatlan kollektív megbélyegzése, démonizálása.” Megnyugtatunk minden velünk szimpatizáló személyt, tagjainkat, hogy az eset kapcsán a szkítaságot lejáratni igyekvő média megjelenések inkább hasonlítanak a COVID hisztéria összehangolt média támadására a COVID- járványt megkérdőjelezőkkel szemben, vagy az oltáskampányt erőltető médiák oltatlanokat diszkrimináló támadására, semmint a tényszerű újságírásra.
Isten áldja a magyarokat!
Dr Pócs Alfréd felhívást tett közzé és elhatárolódott az álszkítáktól: https://www.youtube.com/watch?v=M5I7pwsStfY
Az álszkíta csoport tavaly novemberben a FB – on tett közzé egy videót terveikről és szólított fel fegyveres ellenállásra, ám érdekes módon ez szúrta a cenzorok szemét! Fennt hagytak egy nyíltan erőszakra felszólító felhívást, ami titkosszolgálati hátteret feltételez. A csoportot a kormány megdöntésére hozták létre, a fegyverek beszerzése háttértámogatásra utal, a terrorcselekményre utalás szintén intő jel. A CIA és a MOSZAD folyamodik ilyen módszerekhez, ahol lázadást és fegyveres puccsot akarnak kirobbantani egy, a nyugati hatalmi világrend útjában álló kormányzat ellen. Az erre létrehozott szervezetek ott vannak az arab államokban, Afrikában, Indiában, és Európában is. Ukrajnában is ezek segítségével vette át a Nyugat a hatalmat. Az ilyen szervezeteket is, de az ellenük önmaguk védelme érdekében fellépő nemzeti mozgalmakat is „terroristáknak” nevezik, elfedve így a megszállás iránti törekvéseiket. Ha egy csoport lelepleződik, látványosan lecsapnak rájuk.
Ez történhetett nálunk is? Vagy csak valami más, rejtett célra használta fel a kormány az akciót?
Az elfogottak között volt Szigeti Sándor, egy 88 éves amerikai-magyar állampolgár, aki 56 ban elmenekült Amerikába, ahonnan csak nyugdíjba vonulása után jött vissza. Követői közül senki nem tudta, hogy az öregember kapcsolatban áll egy magukat „szkítáknak” nevező fegyveres csoport vezetőjével. A gyanúsított saját állítása szerint odakinnt sheriff volt, tehát állami rendvédelmi alkalmazottként talált megélhetést. Hazatérése után 56-os hősként állította be magát, aláírásokat gyűjtött Trianon ellen, megalapította a SZASZKO / Szövetség a Szent Korona Országáért / nevű szervezetet ami egy bejegyzett párt is volt, a Szent Korona Alkotmánya helyreállítására megalakítva. Csodálói segítségével „kormányzóvá” nevezte ki magát. Koronatanácsot nevezett ki a tagokból, akik Horthy mintájára a Szent Koronára tettek esküt. Diplomáciai védettsége tudatában a „tanács” tagjainak is ugyanilyen védettséget adó kártyákat adott, állítva, hogy adott esetben, személyes kapcsolatai és befolyása révén meg tudja védeni őket bármilyen intézkedéssel szemben. Az általa kinevezett „koronatanács” tagjain keresztül akart egy „nemzetgyűlést” szervezni és visszaállítani a Felsőházat a parlamentben, a királysággal együtt. Ezzel nem is lenne semmi baj, hiszen tudjuk, hogy a Magyar Királyságot, és az íratlan Történeti Alkotmánynak megfelelő rendet puccsal, zsarolással, csalással szüntették meg a bolsevik kommunisták, akikből előbb egy kommunista párt, majd 89 után osztódva több „baloldali” párt keletkezett. Grósz Károly már akkor megmondta. „ Ne féljetek elvtársak, mindenhol ott vagyunk”! Így is lett, ahogyan azt az évtizedek alatt tapasztaltuk. A sok osztódásból lett a fidesz is, ami magát már „jobboldali nemzeti pártnak” titulálva magába olvasztva a vatikáni kereszténységet képviselő demokratákat, akik az egyházi állam képviseletét vitték tovább Mária Terézia nyomdokában. A Habsburg királynő tette a magyar állam alapításának a napját aug. 20-ra, mint az egyházi állam megalapításának szentistváni ünnepét, megtagadva ezzel az eredeti, Árpád vezér által itt alapított történelmi magyar államot.
A Szent Korona tisztelete és jogrendjének ismerete megmaradt a magyarokban, ám ez veszélyezteti a megszállóink önkényes hatalomgyakorlását. Az amerikai, és izraeli titkosszolgálatok hálózata minden megszállt országra kiterjed, íratlan alkotmányos rendünk felszámolása miatt ránk különösen figyelnek. A Hatalom bevált módszere az „amit nem tudsz megszüntetni, állj az élére”- ezért kontroll alatt hoznak létre nemzetinek és civilnek tűnő csoportokat támogatást ígérve a háttérből, vagy beépülnek a meglévőkbe, hogy időben közbeléphessenek. Az így felhasznált beépített ember nem is tud róla, hogy megfigyelés alatt áll, rajta keresztül jutnak információhoz a szolgálatok, ám ha csoportja túlerősödik, abban a pillanatban lecsapnak rá, és kiiktatják. Ez történhetett meg most is, de ügyesen összemosták a megszállók „alkotmányos rendjét” megtagadókat a szkíta nemzetiséget elismertetni akarókkal, és a fegyveres csoporttal, nevetségessé téve és bűnözői szintre alacsonyítva a maradék, valódi nemzetieket, joghagyományaink és nemzeti öntudatunk őrzőit is.
A dr Pócs Alfréd és mások által alapított SZKITA egyesület neve: Szent Korona Igazsága Tanácsadó és Jogvédő Egyesület, akik elsősorban az oltáskárosodottaknak segítenek kártérítési pereket indítani. A szkíta nemzetiség elfogadtatását is Pócs doktor kezdeményezte, amit nevetséges indokkal, az Alaptörvényt is sértve utasítottak el. A szkíta- hun rokonságunk tudata Werbőczi Hármaskönyvében is megjelent, de történelmi iratok, leletek és kutatások is ezt igazolják. Az önkényuralommal szembeni ellenállás formája az önszerveződés, ennek jegyében alakulnak sorra a „szkíta önkormányzatok”, felkészülve az önellátásra, egymás megsegítésére, és elveszett önkormányzatiságunk helyreállítására. Egyik céljuk a választásokon pártfüggetlen civilek bejuttatása az önkormányzati testületekbe, kiszorítva minél több pártkatonát és pártok mögé bújó álcivilt.
A magyaroknak nem volt soha írott, chartális Alkotmánya. Jogrendünk a szokásjogon alapult, királyaink hitlevelet adtak ki trónra kerüléskor, melyben hitet tettek az alkotmányos rend megőrzése és az annak megfelelő uralkodásuk mellett. A baj nem a kettős fejedelemséget, és a törzsi államot felváltó királysággal volt, hanem az Árpád-házba beházasodó Habsburgok trónra jutásával, akik a Szent Koronával lettek ugyan megkoronázva, de a magyar érdekekkel ellentétes törvényeket hoztak.
Itthon a Szent Korona tisztelete, az eredeti jogrend helyreállítására törekvés nem újkeletű. Egy évezredes bevált és elfogadott alkotmányos rendet egyébként sem lehet csak úgy kidobni, és kikiáltani egy senki által nem kívánt köztársaságot. A magyar alkotmányos rend megdöntését a háttérből szabadkőműves támogatással a már akkor is kommunistáknak nevezett globalista csoport követte el. Az íratlan Történeti Alkotmány lecserélése chartális alkotmányra nem elfogadható, ám azóta ha ezt valaki cáfolja, a Hatalom azonnal „alkotmányos rend megdöntése iránti szervezkedés” miatt vet véget a próbálkozásnak. Az írott alkotmány egy közönséges háttérhatalmi diktátum, társadalmi elfogadottsága egy esetben sem volt, népszavazást soha nem írtak ki róla, mert a magyarok megtagadták volna. Az ígért földosztási jutalom is elmaradt, mert utána az erőszakos téeszesítéssel vissza is vették amit odaígértek a puccs támogatásáért cserébe. Csak az elitcsere történt meg, durva megtorlások jöttek, besúgórendszer és koncepciós perek sorozata várt az ellenállókra, amit az írott „alkotmány” tett törvényekkel lehetővé.
56 ban is a kommunista megszállás ellen tört ki a harc, hiszen a párt emberein és a felhergelt, megvezetett munkásokon, parasztokon kívül senki se akart se írott „alkotmányt” se köztársaságot az 1918-19 es diktatúra után. Horthy,- aki a Szent Koronára esküdött fel, ugyan helyreállította a jogfolytonosságot, és kidobta a chartális diktátumot, de a II.-ik világháború után a nyugat újra odadobott minket a kommunista diktátoroknak, Sztálinnak és Vorosilovnak. Az 1946 évi I- es törvénnyel, majd az 1949 évi XX- assal újra előbb köztársaságot, majd szovjet típusú népköztársaságot kiáltottak ki.
2006-ban újra fellobbant a megszálló idegen hatalom elleni tiltakozás, és az alkotmányos rend helyreállítása iránti igény is újra megfogalmazódott. A 2010 –es Alaptörvény ezen nem változtatott, csak annyi történt, hogy 1989- ben gazdát váltottunk a keleti típusú kommunistákról a nyugati típusra váltva, és amerikai befolyás alá kerültünk. Az újabb, most már nyugati típusú „demokratikus” köztársaság írott „alkotmánya” szintén nem került népszavazásra, mert akkor nem lehetne a globalisták parancsainak megfelelően módosítgatni a beleegyezésünk nélkül. Az Alkotmánybíróság nem volt hajlandó megvizsgálni az Alaptörvény megfelelését a Történeti Alkotmánynak. A nemzetiek beadványát nem tárgyalták meg a kiszabott 6 hónapon belül. A kormány közben olyan törvényt hozott, amivel megtiltotta az Alaptörvény alkotmányossági vizsgálatát és a határidő letelte után az AB erre hivatkozhatott. Az AB ugyanis csak az Alaptörvénynek való megfelelőséget vizsgálhatja a törvényhozásban, ma ezt nevezzük „alkotmányossági” vizsgálatnak!
Ezek után nem csoda, ha a Történeti Alkotmány és eredeti jogrendünk, államformánk helyreállítása iránt egyre nagyobb az igény, ám a Hatalom ettől retteg a legjobban.
A szkíta nemzetiség elfogadása iránti kérelmet ugyanúgy visszautasította a magyarokat még mindig finnugoroknak tartó kormány és MTA, ahogy korábban a hun a nemzetiség elfogadását is. Hiába minden történelmi és tudományos tény, továbbra sem lehetünk az elődeink utódai! A hajlott gerincű újságírók tudása és logikai készsége annyira se terjed ki, hogy akkor ezzel az erővel a mai modern ember sem lehet az ősemberek utódja, mert azok már kihaltak!
A hun-szkíta eredetünk mellett kitartó magyarokat nevetségessé tevő és bűnözőkké alacsonyító, parancsra cikkeket író médiamunkások tudatlansága, ostobasága, és szolgalelkűsége süt a cikkeikből. Érezhetően semmit sem tudnak a Szent Koronáról, a Történeti Alkotmányról, a szokásjogról, a köztársaságok törvénysértő kikiáltásáról, az Alaptörvény keletkezéséről és kapcsolatáról a sztálini 1949-es törvénnyel,- vagy nem is akarnak tudni róla. Ők a megszálló hatalom egyik fegyvere ellenünk a médiáikon keresztül küldött hamis üzeneteikkel, amikkel egy hamis képeket mutatnak a tömegeknek az objektív tájékoztatás helyett. A feladatuk a félretájékoztatás, a szerkesztői utasítások és megadott sémák szerint írt cikkekkel, cserébe a megélhetésükért. A pártpolitikai képviselők ugyanezeket a hamis képeket mutatják fel nekünk az eseményekről és a világrendről, amiben élünk.
A hatalom átjátszásának a módszere bújik meg az események mögött?
Azzal, hogy kik és hogyan vétettek az alkotmányos rendünk ellen, a kormány nagyonis tisztában van, hiszen minden tagja az Országgyűlésnek a pártállam része, akik most újkommunista bábokként szolgálják a Deep state új hatalmi rendjét. Az Országgyűlés tele van kettős állampolgárokkal, új honfoglalókkal, akik segítségével a bevándorlók nálunk is szavazati jogot kaptak az önkormányzati választásokon, és bevezethetővé vált az önrendelkezésünktől, emberi alapjogainktól mindenkit megfosztó globális világrend új szabályrendszere. A kormány is tart egy átrendeződéstől, de a hatalmat akkor is megtartaná magának: Orbán miniszterelnök maradhat egy Habsburg király alatt is, ám ehhez fel kell számolni az ellenállást, de a szoktatás miatt kontroll alatt engedni kell a királyság helyreállítását követelők hangját is. A szkítákról megjelent hírek most bedobták a köztudatba a Szent Korona nevét, közbeszéd lett szkíta eredetünk tudata, a köztársaságot megtagadók léte, miközben korábban a megyékből újra vármegyék lettek és visszatértek az ispánok is, mint a kormányhivatalok vezetői. A Habsburgok mosdatása a Petőfi Laktanya átnevezésével indult, majd egy Habsburg utód könyvének bemutatójával folytatódott, minden esetben pozitívan bemutatva őket.
Tartsuk mindig szem előtt: A megszálló Hatalom egyetlen dologtól fél a legjobban, attól, hogy kiderül róla az igazság, és elveszíti az uralmát felettünk!
Az igaz magyarokat nevetség tárgyává teszik, miközben a MATT és a UCC alaptörvénytagadói az „üvöltő dervisnek” csúfolt kamionos segítségével tovább hergelik a kormány ellen a megvezetett embereket. Az agresszív, magyargyűlölő cigányoktól, migránsoktól, az új honfoglalóktól és antifáiktól miért nem akar senki megvédeni minket?
A köztudottan fideszes, magát jellemzően „nemzetinek” kikiáltó média, a „Nemzeti” Internetfigyelő máris teljes pályás támadást indított az MVSZ és elnöke ellen. Az írás fideszeshez méltóan nemzetellenes és uszító: https://internetfigyelo.com/szkitak-egymas-kozt/
A népirtás tömegmészárlással, a megtorlás és a bosszúállás nálunk a „keresztény erkölcs” a fideszi pártszövetség nevében önvédelem lett, a demokrácia diktatúrát hozott létre. Az ellenálló terrorista, az igazmondó álhírterjesztő ellenséggé vált. A legjobb termőföldjeink elpusztítását a kormány kiemelt nemzetgazdasági érdeknek tartja.
Van-e még lejjebb, vagy már elértük a pohár fenekét?
/ Gurabi Ági /
Felhasznált források:
https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/hatalomatvetel-magyarorszag-szkit-rendorseg-akcio/v0yxq2r
https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/szkita-csoport-kormanyzo/1lyk9w3
https://www.blikk.hu/politika/magyar-politika/szkitak-vezetoje-allamellenes-osszeeskuves/d2ym679
2024. január 23., kedd
Lavrov: Az ukrajnai béke csak az orosz követelések teljesítése esetén teremthető meg
New York, 2024. január 23. kedd (MB)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt tanácsolta a Nyugatnak, hogy alaposan fontolja meg Oroszország álláspontját az ukrajnai konfliktus rendezésével kapcsolatban, mert az orosz biztonsági követelések teljesítése nélkül nincs megoldás – jelentette a Magyar Békekör tudósítója kedden.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában hétfőn elhangzott beszédében az orosz diplomácia vezetője szó szerint a következőt mondta: „Azt tanácsolom önöknek, hogy nagyon figyeljenek oda erre, míg van rá idejük”.
„Minél hamarabb megérti ezt Washington, London, Párizs és Brüsszel, annál jobb lesz Ukrajnának és a Nyugatnak is, mert nekik az Oroszország elleni keresztes hadjárat nyilvánvaló reputációs és egzisztenciális kockázatot jelent” – fűzte hozzá.
Lavrov szerint az ukrán békés rendezés útjában a Nyugat és a kijevi rezsim áll.
„A valóság az, hogy a kijevi rezsim nyugati pártfogói az ukrán fegyveres erők teljes kudarca ellenére továbbra is mániákusan szorgalmazzák, hogy Ukrajna folytassa az értelmetlen katonai konfrontációt. Hamis szlogeneket fújnak arról, hogy ha nem tartanak ki, és Zelenszkij rendszere összeomlik, az oroszok rabszolgasorba taszítják az ukránokat. Ez szemenszedett hazugság” – mondta az ENSZ BT-ben Szergej Lavrov.+++
Kiadta: Magyar Békekör2024. január 22., hétfő
Christine Anderson: Alkotmánysértő politika
Forrás: AfD im EU Parlament @ YouTube
???????????????????????????????????? ???????????????????????????????? ▶️ Wahre Verfassungsfeinde sitzen auf ???????? Regierungsbank!
https://youtu.be/JeesNss6twE
Candace Owens: Nemmondod!
Forrás: Candace Owens Podcast @ YouTube
What You Need to Know About Alexander Soros
https://youtu.be/U5b8_7MVy_8
A digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA) = GONDOLATRENDŐRSÉG (Orwell) indul..
A birodalmi cenzúratörvény február 17-tõl lép életbe, megszüntetve az emberek közti közvetlen információcserét és adásvételt is
“A
digitális szolgáltatásokról szóló törvény a világ legfontosabb és
legambiciózusabb szabályozása a digitális tér illegális tartalom
terjedése elleni védelme, valamint a felhasználók alapvetõ jogainak
védelme terén.
Nincs még egy olyan jogalkotási aktus a világon, amely
ilyen szintű ambícióval rendelkezne a közösségi média, az online
piacterek, a nagyon nagy online platformok (VLOP) és a nagyon nagy
online keresőmotorok (VLOSE) szabályozására. A szabályokat
aszimmetrikusan alakították ki: A jelentős társadalmi hatású nagyobb
közvetítő szolgáltatásokra (VLOP-k és VLOSE-k) szigorúbb szabályok
vonatkoznak. A digitális szolgáltatásokról szóló törvény után a
platformoknak nemcsak átláthatóbbá kell válniuk, hanem felelősségre kell
vonniuk az illegális és káros tartalmak terjesztésében betöltött
szerepüket.”
2024.
február 17- től a mikro- és kisvállalkozások kivételével minden online
platform szolgáltatónak adatot kell szolgáltatnia a tartalom moderálási
döntéseiről”
Ez a rendelet
teljes mértékben harmonizálja a belső piacon a közvetítő
szolgáltatásokra vonatkozó szabályokat a biztonságos, kiszámítható és
megbízható online környezet biztosítása, az illegális tartalom online
terjesztésének és a félretájékoztatás vagy más tartalom terjesztéséből
származó társadalmi kockázatok kezelése érdekében, és amelyen belül
hatékonyan védik a Chartában rögzített alapvető jogokat, és elősegítik
az innovációt.
Ennek
megfelelően a tagállamok nem fogadhatnak el és nem tarthatnak fenn
további nemzeti követelményeket az e rendelet hatálya alá tartozó
kérdésekkel kapcsolatban, kivéve, ha e rendelet kifejezetten előírja,
mivel ez érintené a szolgáltatókra alkalmazandó, teljesen harmonizált
szabályok közvetlen és egységes alkalmazását és a közvetítő
szolgáltatásokat e rendelet célkitűzéseivel összhangban.” – olvasható a
központi oldalon. A kiszámíthatóság, a védelem, és az innováció minden
esetben a globalista érdekek és narratívák védelmét jelenti!
Forrás : https://www.eu-digital-services-act.com/
A DSA
rendelet nem törvény, de alkalmazását mindenhol törvénybe kell iktatni,
ezáltal felülírja a nemzeti jogot, tágan értelmezve az “illegális”
tartalom vagy cselekedet fogalmát.
Eldöntik
a fejünk fölött, mit mondhatunk, mit tehetünk, ami nem csak a
globalisták számára káros információk átadását teszi lehetetlenné,
hanem a magatartásunk befolyásolására, a gondolkodásunk, véleményünk megváltoztatására irányul.
Ha
nincs cáfolat, ellenvélemény, és mindenhol kizárólag csak a központi
propaganda hallható, vagy olvasható, az embereknek nincs
összehasonlítási alapja, nem tudnak mérlegelni,
befolyásmentesen döntést hozni, ami a választások esetében a globalisták hatalmon maradását segíti.
“Különösen
az “illegális tartalom” fogalmát kell tágan meghatározni, hogy magában
foglalja az illegális tartalommal, termékekkel, szolgáltatásokkal és
tevékenységekkel kapcsolatos információkat.
Ezt
a fogalmat különösen úgy kell érteni, hogy olyan – formájuktól
függetlenül – információra vonatkozik, amely az alkalmazandó jog szerint
maga is illegális, például illegális gyűlöletbeszéd vagy terrorista
tartalom és jogellenes diszkriminatív tartalom, vagy amelyet az
alkalmazandó szabályok illegálisnak minősítenek, vagy illegális
tevékenységekre vonatkozik.”- tehát mindenre, ami ellentétes a
globalisták által megfogalmazottakkal!
Az urainkat és az őket védő törvényeiket tilos kritizálni!
Vegyük
tudomásul, hogy az ember három nemű és nemváltó, mint a csigák, az
oroszokat gyűlölni kell, mert agresszív hódítók, a globalisták ellen
lázadó csoportok terroristák, a zsidók vallási érzelmei nem sérthetőek, a
klímaváltozást az emberek okozták, az influenza ezentúl világjárvány, a
vakcinák biztonságosak, nincs halálos mellékhatásuk.
A nemzeti szabályozás nem tehet kivételt, nem lehet megengedőbb a szabályozás egyik területén sem.
A
“nemzeti” kifejezés alatt a Birodalomban már csak a területén élő
etnikumok értendők, az önálló államiság megszűnt, az országokból a külső
határokon belüli tartományok lettek.
Azt, hogy mi a “káros” és “jogellenes” tartalom, vagy cselekvés, a globalisták dönthetik el, a kör tovább bővülhet.
A
hivatkozási alap most is a jogaink védelme, miközben ennek leple alatt
megtiltják a szabad vélemény nyilvánítást, és tovább szűkítik
cselekvési szabadságunkat, önrendelkezési jogunkkal egyre kevesebb
területen élhetünk.
A szabályozás nem csak a közbeszédre terjed ki, hanem az egymás közti adásvételeket is korlátozza.
A
kereskedelem joga nem tartozik emberi jogaink közé, a
készpénzhasználat nem elismert alapjog, ahogyan már a saját testünk
fölött sem önrendelkezhetünk!
Az
internetes felületeken történő értékesítés minden formáját besorolták a
“digitális kereskedelem és piac” fogalomkörébe, hogy felügyelet alá
vonhassák a magánszemélyek egymás közti eladásait is.
Véget vetnek az általuk nem követhető adásvételeknek, ami az emberek személyes döntését, cselekvési szabadságát korlátozza, a pénzforgalmat kontroll alá terelve, megadóztatva minden, eddig szabad adásvételt, ami az árakat növelve a szegényebb rétegeket még jobban elszegényíti. A tiltás a használt cikkekre is kiterjedhet a homályos megfogalmazásból adódóan, amibe beletartozik ” a nem megfelelő vagy hamisított termékek értékesítése, a fogyasztóvédelmi törvényt sértő termékek értékesítése vagy szolgáltatásnyújtás, szerzői joggal védett anyagok jogosulatlan felhasználása, szállásszolgáltatás illegális felajánlása vagy élő állatok illegális értékesítése.”
Külön kitérnek az élõ állatokra, ahol a tiltás eleinte csak a védett, egzotikus fajokra terjedt ki, de a kört kiszélesítették.
Közösségi platformokon tilos a magánszemélyeknek állatok eladását hirdetni, legyen az ló, kutya, malacka, vagy csirke.
Ezzel vége a falusiak maradék megélhetési forrásának is, az eladásra nevelt állataikat nem hirdethetik meg többé sehol.
A piacokra még kivihetik õket, de ez növeli a költségeket, és csökkenti az eladható mennyiséget.
Az adásvételt így szűkítik, és terelik kontroll alá, kiszorítva a háztáji gazdaságokat, őstermelõket is.
A “tágan értelmezett” illegalitásba bármi belefér, egyetlen célja az emberek közötti közvetlen adásvételi, csereügyletek megszüntetése a tiltással, a forgalmat ezen a téren is a globális nagyvállalatok felé tolva.
A DSA
“sötét mintának” nevezi a központi narratívákat tagadó oldalakat. Káros
tartalom minden, ami a központi narratívákat tagadja, de konkrét
meghatározás itt sincs, ellenben az oldalak tiltás alá esnek.
Legyenek bárhol, bármilyen szerveren, a tárhelyszolgáltatót a birodalomban elérhetetlenné teszik tiltott tartalom miatt.
Ennek legegyszerűbb módja az adott oldalak betöltésének lelassítása, így a tiltás miatt a tulajdonos nem tud fellépni sem.
A legfőbb vezérlő elve a DSA- nak az “átláthatóság” azaz minden platformon érvényesüljön a cenzúra, legyen lehetővé téve a megfigyelés, és nem maradjon sehol lehetőség a “dezinformációk” terjesztésére.
Arról hogy mi az álhír, az EU és a globalisták dönthetnek.
A
következő lépés a büntetést lehetősége, amit a DSA törvény már
hozzáköt az “illegális” és “dezinformációs” tartalmak felismeréséhez és
jelentéséhez.
Az internetes szolgáltatóknak “önkéntesen” moderálniuk kell mindent, letörölhetnek a tárhelyekről tartalmakat, és a szolgáltató is és a terjesztő is büntethető, ha a tartalom törvénysértő általában: a megkülönböztetés tilalma faji nemi, vallási alapon.
Dezinformáció lesz a globalisták propagandáinak és narratíváinak a bírálata, tagadása, mint a koronavírus járvány, a vakcinák tulajdonságai, a klímaváltozás emberi eredete és az orosz agresszió.
A választások befolyásolásának módja nincs részletezve, az általános címke alá bármi befér: ellenérvek a pártokról, a politikusokról, hozzájuk kapcsolódó korábbi események, mint bírósági ügyeik, kapcsolataik megszellőztetése. Politikusokról ezentúl vagy jót, vagy semmit! A következő minden bizonnyal Izrael önvédelmi joga lesz a palesztinokkal szemben, függetlenül az általuk elkövetett népirtástól, amit tagadnak.
A
fizetett cenzorok minden platformon jelen lesznek, munkájuk könnyítése
érdekében kötelező lehetővé tenni a kifogásolható tartalmak jelentését.
A kereső motorok már jó ideje “elhalványítják” a keresésekben a nem központi oldalak megjelenését.
A Google egy rejtett kapcsolót épített be a felhasználóknak, a dezinformációkkal szembeni “személyes biztonságuk” védelmében.
A
kapcsoló közvetlenül nem elérhető, a keresés során véletlenszerűen
jelenik meg egy kis ablak, ahol kikapcsolható a nem kért “védelem”!
A
cenzúrarendelet nemcsak a weboldalakra, internetes médiákra, közösségi
platformokra, online értékesítésre terjed ki, hanem a
tárhelyszolgáltatókra, és hírlevélküldõ szolgáltatásokra is.
Mindenkit
köteleznek a “teljes átláthatóságra”, ami betekintési, azaz
felügyeleti engedélyt jelent a tartalmaikba, és kötelező a jogi
képviselő megjelölése.
Ezzel elérik, hogy az eddig még működő független hírszolgáltatók megszűnjenek az anyagi költségvonzat miatt.
A
DSA törvénnyel a magánemberek közötti tömegkommunikáció és adásvétel
megszüntetése, és a maradék szigorú felügyelet alá vonása a cél.
A globalisták mindig tömegben gondolkodnak, az egymásnak küldött e-mailek ezért- most még- kimaradnak a cenzúrából:
“A
személyközi kommunikációs szolgáltatások, mint például az e-mailek vagy
a privát üzenetküldési szolgáltatások, nem tartoznak az online
platformok definíciójának hatálya alá,
mivel azokat a közlés küldője által meghatározott, véges számú személy közötti interperszonális kommunikációra használják.”
A cenzúra és központi felügyelet alóli kibújó egyetlen módja innentől a visszatérés a “hírláncok” indításához, és a FB csoportok helyett az email csoportokban történő kommunikáció, de ez nyilván nem olyan hatékony, mint a nagy, nyilvános felületek, ami virtuális piacként is működhetett.
A
“szabadpiac” ezentúl egyre inkább csak a globalisták ügyleteinek
szabadságát jelenti, értve ezalatt a “tőke szabad áramlásának” és a
“vállalkozás szabadságának” a védelmét a civil,
emberi kapcsolatok formáinak fokozatos betiltásával.
A szűkítések és korlátozások alól egyre kevésbé hagynak módot kibújni, az ellenszegülők hamarosan büntetésekkel nézhetnek szembe: az online térből való letiltásokat pénzbüntetések fogják követni.
A készpénz megszüntetése, és a digitális felületekre terelés, a digitális identitás bevezetése így teszi lehetővé a DSA rendelet segítségével a totális kontrollt minden és mindenki felett a kommunikáció és kereskedelem, és a politika területén.
Mindez a háttérben zajlik, úgy, hogy az embereknek fogalmuk sincs a következményekről.
Se
a globál médiák, se a nemzeti médiák nem adhatnak tájékoztatást, nem
elemezhetik, vagy értelmezhetik a birodalmi rendeleteket, és azok
összefüggéseit.
A szabályozás a “tartományok ” (vö. egykori nemzetállamok) törvényalkotási kötelezettségén keresztül lép életbe.
Ennek
elmaradása “kötelezettségszegési eljárást” von maga után, ami az Uniós
/ birodalmi/ költségvetési források megvonását, és pénzbüntetés
kiszabását is eredményezi, amit szankciónak neveznek.
A
birodalom csapdájába ejtett “tagállamok” ellenállását így lehet
legyőzni, hiszen a pénzek megvonása a kormányok bukását eredményezheti.
A
nemzeti érdekek már sehol sem azonosak a kormányok által képviselt
politikával, amik Scwab “fiatal globalistáinak” köszönhetően minden
esetben a birodalmi-nyugati érdekeket és ideológiákat emelik a nemzeti
érdekek fölé.
A
szabadulás útja, a szabad akaratunk és nemzeti szuverenitásunk,
semlegességünk visszaállítása a Birodalmon (EU) belül nem lehetséges,
ezért fontolóra kell venni a kilépést.
A
saját érdekeink mentén történő új szövetségek, egyezmények megkötése,
ad csak lehetőséget gazdaságunk újjáépítésére, megszabadulva a globális
nagyvállalatok irányítása alá vont kormányzástól.
(Forrás : https://nemzetihirhalo.hu/)