Pénteken ismét klímatüntetés volt 
Budapesten. Nem mondom, hogy rossz ötlet lenne a fekete pénteki akciók 
helyett a környezet védelmére összpontosítani, de ahogy arról már 
korábban írtam, a klímapánik olyan mennyiségű negatív hozadékot görget 
maga előtt, hogy azok szinte minden előnyt kioltanak.
A 
Phys.org
 pár nappal ezelőtt megjelent cikkéből például kiderül, hogy az  
apokaliptikus előrejelzések miatt a klímapánik a pánikbetegségek egyre  
gyakoribban diagnosztizált fajtája lett az Egyesült Államokban, bár az  
ország igen szép számban tevékenykedő pszichológusai még nem nagyon  
tudnak mit kezdeni az új kórral.
A betegség gyökere a jelek szerint a 
klíma aktivisták azon kijelentéseiből ered, amelyek szerint a világ, 
vagy legalábbis annak ma ismert formája, drasztikus lépések hiányában, 
akár egy évtizeden belül véget érhet. Persze az előre jelzett időpontok,
 csakúgy, mint a javasolt megoldások között, komoly eltérések 
figyelhetők meg. Ez azonban nem gátolja az aktivistákat egyre 
hisztérikusabb retorikák alkalmazásában, a politikusokat pedig ígéreteik
 osztogatásában.
A Phys.org cikke szerint a 
klímaváltozással kapcsolatos félelmek igen eltérőek. Van, akit a 
társadalmi egyenlőtlenségek aggasztanak, míg mások az eldobható 
műanyagok használata miatt pánikolnak.
Egyes aktivisták szerint kevesebb mint 
egy évtized áll az emberiség rendelkezésére, hogy összeszedje magát és 
drasztikus változásokat vezessen be a Föld megmentéséért, aminek része a
 légiközlekedés korlátozása, az eldobható műanyagok használatának 
betiltása vagy a vidéki életstílus bevezetése, aminek esetenként a 
vegetáriánus étrend is része. Mások ennél is radikálisabb megközelítést 
szorgalmaznak, mint például a gyerekvállalásról való lemondást, a 
fosszilis üzemanyagok és melléktermékeik betiltását vagy éppen a 
kapitalizmus felszámolását.
A „megoldások” sok esetben csupán 
politikai célok elérését szolgálják. A kapitalizmus felszámolása például
 azért is furcsa, mert a szocialista és kommunista országok igencsak 
komoly mértékben támaszkodnak az iparizációra, a szennyezésről nem is 
beszélve. A zöldeket ez persze nem igen zavarja, ahogy az sem, hogy a 
zöld ügy lelkiismeretes, de eltévedt támogatóit az őrületbe kergetik, 
amiért nem képesek teljesíteni a maguk elé tűzött klímavédelmi célokat.
Kate Schapira, a Brown Egyetem 
professzora, felismerve a problémát, 2014 óta közterületi klímapánik 
standokat üzemeltet, például helyi piacokon, ahol szolgálatait mindössze
 5 centért kínálja.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság 
szerint a klímapánik tünetei nem feltétlenül hasonlítanak a klasszikus 
pánikbetegségek tüneteire, így jelentkezhetnek „konfliktuskerülés, 
fatalizmus, félelem, tehetetlenség és rezignáció formájában és együtt 
járhat fizikai tünetekkel is. Például asztmával vagy bizonyos 
allergiákkal.”
A Klíma Pszichológiai Szövetség, mert 
már ilyen is van, arra hívta  fel a brit szülők figyelmét, hogy a 
klímaváltozással kapcsolatos  kommunikációjukkal megijesztik saját 
gyerekeiket. A szintén brit Bath  Egyetem pszichológusai pedig arról 
számoltak be, hogy a gyerekeknél  tömegesen jelentkeznek a klímaváltozás
 miatti pánikbetegség tünetei.
 
Az éghajlatváltozással kapcsolatos 
félelmek miatt egyesek megkérdőjelezik saját tetteik hatékonyságát. Nem 
tudják eldönteni, hogy a műanyag szívószálak mellőzése vagy a második 
gyerekről való lemondás számít-e egyáltalán.
Valószínűleg nem. A szívószálak például 
az óceánokban található mikró  műanyagok kevesebb mint 1 százalékát 
teszik ki, és ez sem az Egyesült  Államokból vagy Európából, hanem 
délkelet Ázsiából származik (bár az is  igaz, hogy Ázsia a fejlett világ
 által termelt szemét egy részét is  importálja). Az igazság az, hogy a 
műanyagok használatának csökkentése  inkább informatív jellegű, célja 
pedig a környezettudatosság erősítése,  de nem jelent állandó vagy 
hatékony megoldást.
 
A népességszabályozásról nem is 
beszélve, hiszen a világ legtöbb  országában a népesség eleve csökken, 
így nagyobb esélye van az emberiség  kihalásának, mint a 
túlnépesedésnek. (Lásd még: 
link, 
link)
Ami pedig a Föld tíz éven belüli végét jelenti, biztosat senki sem mondhat, de azt igen, hogy hasonló jóslatok már a 
70-es években is születtek.
A valós és vélt félelmek kapcsán pedig egy igen fontos kérdéshez érkeztünk: a jövő miatti aggodalomhoz.
Kiindulva abból, hogy Jézus egyértelműen megmutatta a megfelelő hozzáállást, amikor azt mondta, hogy ne aggódjunk a holnapért, 
„mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”, engedjétek meg, hogy ismét C.S. Lewis szavait vegyem kölcsön, aki a 
Csűrcsavar nevű kísértő szavain keresztül figyelmeztetett a „jövőben” rejlő csapdákra:
„Az emberfajzat az időben él, 
Ellenségünk [Csűrcsavar fordított világában Isten vagy Jézus] viszont az
 örökkévalóságra szánja őt. Ezért – úgy gondolom – azt szeretné, hogy 
különösen két dologra irányítsák a figyelmüket: az örökkévalóságra meg 
az időnek ama pontjára, melyet az emberek „jelennek” neveznek. Mert a 
jelen az a pont, ahol az örökkévalóság az idővel érintkezik. Kizárólag a
 pillanat élményében adatik az emberfajzatnak olyan tapasztalás, amely 
hasonlatos Ellenségünk tapasztalatához a teljes valóságról; csakis itt 
adatik meg neki a szabadság és a valóság ajándéka. Az Ellenség azt 
szeretné, hogy mindig csak az örökkévalósággal (azaz Ővele magával) vagy
 a jelennel törődjenek, tehát: elmélkedjenek az Ővele való örök 
egyesülésről vagy az Őtőle való örök elszakadásról – egyebekben pedig 
kövessék lelkiismeretük pillanatnyi szavát, hordják pillanatnyi 
keresztjüket, fogadják el a pillanatnyi kegyelmet, s adjanak hálát a 
pillanatnyi örömökért.
A mi dolgunk ezzel szemben az, hogy 
elszakítsuk őket az örökkévalóságtól, s elszakítsuk őket a jelentől. 
Ebből a célból olykor arra kísértjük némelyiket (például, ha 
özvegyasszony vagy tudós az illető), hogy a múltban éljen. E taktikának 
azonban korlátozott az értéke, hiszen a múlt – amennyiben reális 
ismeretről, s nem valami elmosódott dologról van szó – az 
örökkévalóságra emlékeztet. Sokkal többet ér, ha arra bírjuk rá őket, 
hogy a jövőnek éljenek. Szenvedélyeik élettani szükségből eleve a jövő 
felé irányulnak, s a róla való gondolkodás reményeket és félelmeket 
támaszt bennük. S mivel a jövő ismeretlen előttük, ha sikerül elérnünk, 
hogy róla töprengjenek, csak a képzeletükkel járatjuk a bolondját. 
Egyszóval: a jövő hasonlít a legeslegkevésbé az örökkévalósághoz. A jövő
 az, ami az időben a leginkább ideigvaló; hiszen a múlt már 
megmerevedett, és nem változik többé, a jelent pedig egészen átragyogják
 az örökkévalóság sugarai. Ezért pártoljuk annyira az olyan jelszavakat 
és irányzatokat, mint a „teremtő evolúció”, „tudományos humanizmus”, 
„kommunizmus” – melyek az emberfajzat ragaszkodását az ideigvalóság 
legbensőbb magva: a jövő felé irányítják. Ezért gyökerezik csaknem 
valamennyi bűn a jövőben. A hála a múltra néz, a szeretet a jelenre; a 
félelem, a kapzsiság, a kéjvágy kivétel! …
Persze bizonyos értelemben az Ellenség 
is kívánja, hogy az  emberfajzat gondoljon a jövőre: annyira, amennyire 
azt az igazság és a  szeretet másnapi műveihez – a holnap esedékessé 
váló kötelességekhez – a  jelenben szükséges tervezés megköveteli. A 
holnapi munkára felkészülni:  mai kötelesség; ha a hozzávaló anyag a 
jövőből van is kölcsönvéve, maga  a feladat – mint minden kötelesség – a
 jelen leckéje. Ám ez már  szőrszálhasogatás. Az Ellenség nem akarja, 
hogy az emberfajzat szíve a  jövőn csüggjön, gazdagsága a holnap kincse 
legyen. Mi viszont éppen ezt  akarjuk! Az Ő eszménye olyan ember, aki ha
 hivatása okán egész nap az  utókor jólétén munkálkodott is, képes 
kitörölni lelkéből a jövő gondját,  s az égre bízva a dolgot, máris a 
jelen pillanat követelte türelem vagy  hála gyakorlásával foglalja el 
magát. Mi azonban olyan embert akarunk,  aki a jövő megszállottja; akit a
 földön elkövetkező mennynek vagy  pokolnak látomásai kísértenek; aki 
azonnal kész áthágni az Ellenség  parancsait a jelenben, ha elhitetjük 
vele, hogy ezzel amazt elérheti,  emezt elháríthatja; akinek hite olyan 
programok sikerén vagy kudarcán  áll vagy bukik, melyeknek végét nem is 
fogja megérni. A mi vágyunk az,  hogy az egész fajzat örökké a 
szivárványt kergesse; még véletlenül se  legyen az adott pillanatban 
becsületes, derék vagy akár boldog, hanem az  adott pillanat minden 
valóságos ajándékát égesse el a jövendő  oltárán.”
http://idokjelei.hu/2019/12/uj-kor-uj-betegseg-egyre-tobb-a-klima-panikbeteg/