2023. október 31., kedd

Ladóczki Éva: A COVID 19-nak nevezett nemzetközi terrorakció egy szervezett bűnözés volt, amelyben a globalisták felfegyverezték az államokat a népük ellen, a totalitárius elven működő világkormány létrehozása érdekében.

 

Ez a tudatos káoszteremtés előbb a vírussal, majd a háborúkkal, a hamis zöld narratívákkal, valamint ezeken keresztül történő elszegényítéssel, a középosztály tönkrerételével, mind egy világszintű hatalom és pénzkoncentrációt készítenek elő, amivel olyan helyzetet akarnak teremteni, amelyben nem lesz más választásunk, mint az, hogy a terveiket elfogadjuk, ami egyenlő lenne a digitális rabszolgasággal.

2023. október 7-én aktiválták a Great Resetet.
Az akció neve is árulkodó, Al-Aksza, ami arra utal, hogy elindítják a hamis bibliai forgatókönyvet.
Két éves a vörös borjú, és az áldozat bemutatása után megkezdődik a Harmadik Templom építése.
A Jelenések könyve egy 7 éves renkívül nehéz időszakot jelöl meg, és ez 2023-tól pontosan beleillik az AGENDA 2023-as forgatókönyvükbe.

De a világ felébredt, és ez a szégyenteljes forgatókönyv remélhetően kudarccal végződik.
https://childrenshealthdefense.org/defender/vaccine-awareness-week-barbara-loe-fisher-covid-shot/

Mindenesetre azt nem árt tudni, hogy kikkel állunk szemben.
https://thewatchtowers.org/lara-logan-reveals-why-innocent-children-are-vital-to-the-elites-sick-agenda/

https://orvosokatisztanlatasert.hu/sulyos-vadak-a-nemet-szovetsegi-kormannyal-szemben-a-covid-intezkedesek-es-oltasok-miatt/

Magyarországon működik egy ZSIDÓ ÁLLAM. Állam az államban.

Ök irányitják a pénzügyeket, a gazdaságot és a politikát. Minden más csak látszat.....
Ez nem antiszemitizmus, hanem tények sora...

Az US katonák rájönnek mit csináltak

Géczy Gábor: Itt komoly igazságok hangzanak el

2023. október 30., hétfő

Egy férfi 35,6 millió dollárra perli a Pfizert a fia oltás okozta halála miatt

 

“A kanadai Ontario tartományban élő Dan Hartman beperelte a Pfizert. A vakcinagyártót okolja fia, Sean haláláért.

https://uncutnews.ch/mann-verklagt-pfizer-auf-356-millionen-wegen-impftod-seines-sohnes/

2021. szeptember 27-én reggel, 33 nappal a Pfizer kovid-géninjekció beadása után, Seant holtan találták a hálószobájában.

Az apa kijelentette, hogy Sean jó egészségnek örvendett, semmilyen alapbetegsége nem volt. Azért oltatta be magát, hogy tovább tudjon jégkorongozni.

Négy nappal az első oltás után Sean barna karikákkal a szeme alatt, kiütésekkel az arcán és fájdalommal a jobb vállában érkezett az ügyeletre.

Ryan Cole patológus júliusban megállapította, hogy Sean az oltás miatt halt meg. Megvizsgálta a szöveteket és tüskefehérjéket talált a mellékvesében. A mellékvesék szabályozzák a vérnyomást.

Az apa 35,6 millió dolláros kártérítést követel.

A “Dr. Rath-Alapitvány” megjegyzi, hogy világszerte egyre több per indul a kovid-oltóanyagok gyártói ellen.

Az Egyesült Királyságban 90 család indított csoportos keresetet az AstraZeneca ellen. Több tucat halálesetért okolják a gyógyszeripari óriást.

Ausztráliában is pert indítottak. Itt körülbelül 500 olyan állampolgárról van szó, akik saját maguk szenvedtek károsodást a kovid elleni “oltások” miatt, illetve a rokonukat veszítették el.”


Biró Éva

2023. október 29., vasárnap

Dr Pócs Alfréd előadása-Oltások és következményei

Káros pornográfia, internetfüggőség, videojátékok, közösségi háló, TikTok

Az Extra új dokumentumfilmjében egy olyan témával fogunk foglalkozni, amellyel nem könnyű szembenézni, és még kevésbé elsajátítani: az internet és a pornográfia káros hatásaival, mivel senki sem kapott helyes és világos eligazítást ebben a témában, és mivel intimitásban van, a legtöbbször rejtve marad, tabunak tekintik, és végül senki sem akarja elismerni, hogy ez egy probléma, és még kevésbé annak súlyosságát.
Pedig a pornográfia és származékai súlyos következményekkel járnak, hiszen ami kíváncsiságként kezdődik, az szokássá és nehezen megtörhető függőséggé válik, ami testi, szellemi, szociális, családi és lelki károkat okoz.
A mobiltelefonokhoz való egyre korábbi hozzáférés, a szexuális felvilágosítás hiánya, a korlátok és a cenzúra hiánya miatt egyre gyakoribbá válik a gyermekek és fiatalok körében. Tíz 13-17 éves kamaszból közel hét gyakran fogyaszt pornográfiát.
Ez olyan függőséggé vált, amely veszélyesebb, mint bármelyik kábítószer. Sok híresség nyilvánosan bevallja, hogyan lett rabja ennak a függőségnek, hogy felfedje a valóságot.
Mi a helyzet az internetfüggőséggel és a közösségi hálózatok veszélyeivel, a fiatalok megtévesztésével és zsarolásával? Mi a helyzet a videojátékokkal, az olyan alkalmazásokkal, mint a Tik Tok és azok veszélyes és halálos kihívásaival?

"Először a beoltottak vérét érintette, majd a nem beoltottakét is"

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Dr. Ana Maria Mihalcea a telemetriához használt mikrorobotikus önösszeszerelő nanotechnológiát filmezett le beoltott és be nem oltott személyek vérben. Ezek biológiai és technológiai fegyverek, amelyeket be kell tiltani. Ez népirtás. Az emberiség és a fajunk a tét, és most kell harcolnunk ellene, mert kifutunk az időből.

A WHO-nak saját alkotmánya van. A 21. cikkely révén, 2024-ben, minden országot át akarnak venni.

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Dr. Astrid Stuckelberger elítéli, hogy a "WHO Alkotmánnyal" felülírják a világ és az összes ország alkotmányát. A WHO alkotmányát 1948-ban írta alá az összes tagállam. Ez olyan, mint az önök országának alkotmánya. Ez az egyetlen ENSZ-ügynökség, amelynek alkotmánya van, mintha előre kitervelték volna, mert a globális kormányzásra akarják használni. A 21. cikkely összekapcsolódik a többi ország egészségügyi vészhelyzeti törvényeivel, és ezt fogják felhasználni arra, hogy mindenkinek ők diktáljanak - mondta.

Híres emberek a vakcinák ellen. CXXII. RÉSZ

Sok híresség ellenzi a gyilkos oltásokat, akik ezt nyilvánosan is kijelentik, köztük van Ice Cube, Aaron Rodgers, Eva Herzig, Mary Miller és mások.

Demenciában szenved-e az amerikai elnök, és vajon kormányképes lesz-e? VI. rész

A média titkolja a túlzott halálozásokat. Átláthatóság nélküli kormányok vannak uralmon

Dr. John Campbell azzal vádolja a mainstream médiát, hogy nem mer, vagy nem hajlandó foglalkozni a "többlethalálozással". A többlethalálozás minden életkorban előfordul, még a nagyon idős korosztályban is. Jogunk van az átláthatósághoz, különösen az általunk fizetett kormányoktól. Ne hagyják, hogy bárki mást mondjon Önöknek. Joguk van tudni - hangsúlyozta.

Vigyázat, átverés!

Forrás: AUF1.TV

Az egyiptomi hadsereg készen áll a térség minden lehetőségére.

Nem magyar érdek az Izrael melletti egyoldalú elköteleződés

A Magyar  Békekör állásfoglalása

Magyarországnak nem fűződik érdeke ahhoz, hogy Izrael oldalára álljon a közel-keleti konfliktusban, a népirtásba torkoló jogfosztásban, megfeledkezve a palesztin nép önálló államhoz való jogáról – figyelmezteti az Orbán-kormányt a Magyar Békekör. Magyarországnak ahhoz fűződik érdeke, hogy az ENSZ határozatokkal összhangban megszülessék a független Palesztina, zsidók s arabok végre lehetőséget kapjanak a békés együttélésére. Izrael melletti egyoldalú elköteleződésével a kormány annak kedvez, hogy a palesztin népet továbbra is megfosszák a szabadságától, sőt még az életétől is. Mi ezt a politikát elítéljük, mert szemben áll a népek önrendelkezési jogával, és hazánk biztonságára nézve súlyos veszélyeket rejt magában. A Gáza ellen indított izraeli hadművelet miatt szembekerülhetünk az egész arab világgal, Iránnal és Törökországgal, mely nem fogja eltűrni az övezet megszállását, s számíthat Oroszország és Kína támogatására is.  Újabb népvándorlási hullám gerjedhet, melyet már nem tudunk kezelni. Nincs szükségünk arra sem, hogy megromoljon a magyarországi arab közösség jó viszonya a kormánnyal és a magyar emberekkel. Arra szólítjuk fel a kormányt, hogy ne egyik vagy másik fél pártját fogja, hanem a két nép békés együttéléséért szálljon síkra. A palesztin népnek ugyanolyan joga van biztonságban élni, mint Izraelnek! Álljon ki az önrendelkező Palesztináért! Ez egyszerre nemzeti érdekünk, és egyetemes erkölcsi követelmény.

Lásd még: https://bekekor.wordpress.com/2023/10/16/a-magyar-bekekor-allasfoglalasa-a-kozel-keleti-konfliktusrol-es-a-palesztin-kerdes-megoldasarol/

Irán: Izrael átlépte a türelem határát

Legyen-e azonnali tűzszünet Gázában és kezdjék-e el a civilek, nők és gyerekek azonnali mentését...


Dubaj, 2023. október 29. vasárnap (MB)

Izrael átlépte a vörös vonalat, és ezzel mindenkit cselekvésre kényszeríthet – közölte Irán elnöke vasárnap azt követően, hogy a zsidó állam hadserege szárazföldi hadműveletet indított Gáza ellen.

Ebrahim Raiszi kijelentette: „Miközben Washington széleskörő támogatásban részesíti Izraelt, tőlünk azt kéri, hogy ne tegyünk semmit. Az USA üzeneteket küldött az Ellenállási Tengelynek, de egyértelmű válaszban részesült a csatatéren.”

Izrael teljes blokád alá vette bejelentette a Gázai övezetet, és légicsapásokat is mért Gázára, valamint Libanon és Szíria egyes részeire. Ciszjordániában is összecsapások folynak.+++

Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2023/10/29/nem-magyar-erdek-az-izrael-melletti-egyoldalu-elkotelezodes/

Kiadta: Magyar Békekör

2023. október 28., szombat

Az évezred bűntette

A Covid őrületnek akkor lesz vége, ha a felelősek börtönbe lesznek

A kiszivárgott Pfizer-szerződés: Az orvostörténet legnagyobb botránya

 

Az egyetemi docens, dr. Hannes Strasser oltóorvos volt! Az Osztrák Orvosi Kamara tagja és alaposan szemügyre vette a kitakarások nélküli szerződést:

  • Az, hogy ezeket a szerződéseket az Európai Bizottság és az EU tagországok kormányai aláírták, számomra orvosként hihetetlen. Véleményem szerint ez az orvostudomány történetének legnagyobb botránya.
  • Azt kell elképzelni: Hogy egy olyan “vakcinát”, amelynek a hatékonysága és a biztonságossága nem ismert, amelynek az előállítása nagy veszélyekkel jár és amely a szerződés szerint halálhoz, betegséghez, rokkantsághoz vezethet, feltételesen jóváhagyott az EMA, majd ezt követően a időseket, betegeket, egészségeseket, gyermekeket, csecsemőket és terhes nőket oltottak vele.
  • A “vakcinát” világszerte 4,6 milliárd alkalommal fecskendezték be.
  • Röviden és tömören fogalmazva: az EU Bizottság és az európai kormányok úgy hazudtak, hogy majdnem rájuk szakadt a plafon és gátlástalanul kísérleti nyulat csináltak minden beoltott emberből.
  • Most már minden beoltott ember számára világossá kell váljon, hogy a kormány politikusai kezdettől fogva tisztában voltak azzal, hogy az “oltás” minden lehetséges következménnyel járhat, beleértve a halált is és hogy a hosszú távú következményeket ahogy korábban sem, úgy most sem lehet előre látni.
  • Nem tudjuk, hogy hosszú távon mi lesz az oltottakkal. Annyit látunk, hogy egyre többen halnak meg, egyre többen betegszenek meg és például a rákos megbetegedések robbanásszerűen szaporodnak.

A legújabb publikációk szerint világszerte már 17 millióan haltak meg a kovid elleni “oltások” miatt. A felelőtlen politikusok számtalan ember halálában és betegségében bűnrészesek világszerte. Kinyitották Pandora szelencéjét a kovid elleni “oltással” és most az emberiség felett betegségek, halál és rossz dolgok terjednek.

Dr. Strasser részletes elemzése itt olvasható:
https://auf1.info/dr-strasser-der-groesste-menschenversuch-der-geschichte/

“A rákgenomikai szakértő, Dr. Phillip Buckhaults többek között a dél-karolinai szenátus előtt tanúskodott a Pfizer kovid elleni mRNS-“vakcinájában” talált DNS-szennyeződésekről.

 

“A rákgenomikai szakértő, Dr. Phillip Buckhaults többek között a dél-karolinai szenátus előtt tanúskodott a Pfizer kovid elleni mRNS-“vakcinájában” talált DNS-szennyeződésekről.


(https://x.com/Haintz_Media/status/1704576635108761727?s=20)


Buckhaultst esetében nem áll fenn annak a gyanúja, hogy oltásellenes aktivista lenne. Úgy gondolja, hogy az mRNS-módszer előtt ígéretes jövő áll, különösen a rák elleni küzdelemben és a kijelentései szerint valószínűleg a saját idősebb pácienseit be is oltotta ezzel a (szennyezett) vakcinával, a lányát viszont nem.”

Dr. Phillip Buckhaults:

“A Pfizer-oltóanyag plazmid-DNS-sel szennyezett. Nemcsak mRNS van benne, hanem DNS is. Ez a DNS egy DNS-vektor, amit a laboratóriumi transzkripciós reakció sablonjaként használnak az mRNS előállításakor. Tudom, hogy ez így van, mivel ezt a saját laboratóriumomban szekvenáltam.

A Pfizer-oltóanyaggal töltött ampullák, melyeket itt Columbiában adtak ki, az egyik kollégám illetékessége alá tartoztak, aki a gyógyszerészeti főiskola oltási programjában tevékenykedett. És valamilyen okból, amit máig nem értek, minden egyes ampullát megtartott. Szóval egy egész fagyasztó tele volt üres üvegcsékkel. Az üres üvegcséknek csak egy igen kicsi volt az alján. Mindet ideadta nekem és én mindet megnéztem.

Két sorozat volt, amit itt Columbiában szétosztottak és én mindkét sorozatot megvizsgáltam, mégpedig szekvenálással vizsgáltam meg. Szekvenáltam a teljes DNS-t, ami az oltóanyagban volt és láthattam, hogy mi van benne. Meglepő, hogy egyáltalán van benne DNS és megpróbál rájönni az ember, hogy mi ez és hogyan került oda és nyugtalan vagyok a lehetséges következmények miatt az emberi egészségre és a biológiára nézve. Önöknek pedig nyugtalannak kellene lenni a szabályozási eljárás miatt, ami ezt lehetővé tette, hogy a DNS benne landoljon.

Véleményem szerint ez a DNS lehet az oka egyes ritka, de súlyos mellékhatásoknak, mint amilyenek a szívmegállás miatti halálesetek. Mostanra sok olyan eset van, hogy emberek az oltás után gyanús módon halnak meg. Nehéz bizonyítani, hogy mi az oka, csak egy időbeli összefüggés van. És ez a DNS egy hihető mechanizmus. Ez a DNS valószínűleg integrálódni tud és integrálódni fog azoknak a sejtek a genomi DNS-ébe, amelyekbe az oltóanyag bekerül. Ez így működik.

A laborban ezt csináljuk egész idő alatt. DNS-darabokat veszünk és összekeverjük őket egy lipidkomplex-szel, mint amilyen a Pfizer-oltóanyag, ez lesz a sejtekhez adva. Közülük sok a sejtekbe kerül és sok a sejtek DNS-ébe kerül és a sejt egy maradandó alkotóelemévé válik. Ez nemcsak egy átmeneti dolog. Ez benne lesz ebben a sejtben és onnantól fogva minden utódban is egészen az örökkévalóságig. Ámen.

Ezért vagyok nyugtalan, hogy ez a DNS ott van az oltóanyagban. Különbözik az RNS-től, mivel ez maradandó lehet. Ez egy valós veszély a hosszú életű szomatikus sejtek, mint pl. az őssejtek genom-változása szempontjából és elméletileg ahhoz vezethet, -mindez egy elméleti probléma, de molekuláris biológiai szempontból nagyon is ésszerű-, hogy ez egy maradandó autoimmun reakcióhoz vezethet ezekben a szövetekben.

És az is egy nagyon reális elméleti veszély, hogy egyes emberek a jövőben rákot fognak kapni emiatt. Annak függvényében, hogy a genom melyik részében fog landolni ez az idegen DNS-darab, gátolhat egy tumorszupresszort (a tumorszupresszor gátolja a rákos sejtek kialakulását) vagy aktiválhat egy onkogént (az onkogén elősegíti a rákot).”


Biró Éva

2023. október 27., péntek

RÖVID VÁLTOZAT Vérszekta II - 111 áldozat, 50 tanú, 50 elkövető (Lois Sasek-től)

A Baálnak és Molochnak gyermekeket áldozó ősi luciferi kultusz mind a mai napig beszennyi Földünket, mint Földünk rákfenéje. Több száz áldozat és szemtanú vet véget a hallgatásnak, és kezd el beszélni, az elkövetők nyomatékos fenyegetései ellenére. Egymástól függetlenül mindannyian ugyanarról számolnak be világszerte: egy elit elkövetőkből álló összefonódásról, amely minden fontos területre és mindenekelőtt az igazságszolgáltatásba is belenyúlik, hogy a bűncselekmények ne legyenek megbüntetve. A „Vérszekta 2.” adás a Kla.tv egy évvel ezelőtt kisugárzott dokumentumfilmjének a folytatása. Ebben az adásban további áldozatokat és tanúkat láthatnak, akik rendkívül kegyetlen bűncselekményekről számolnak be. A túlélők számára csak EGY mód van arra, hogy ezeket a szörnyűségeket leállítsák, még pedig az, hogy ezt mindenkinek meg kell tudnia! Azért könyörögnek, hogy KIÁLTSUNK az érintettekért!

A Ben-Hinnom völgyében áldozati helyeket építettek Baálnak, és gyermekeiket Moloch istennek áldozva elégették. Saját fiaikat és lányaikat is feláldozták a démonoknak. Soha nem parancsoltam nekik ilyen utálatos dolgot, még csak nem is gondoltam erre, hogy ilyen nagy bűnbe keveredjenek! Mert ezek a nemzetek azt tették, amit az ÚR gyűlöl. Még a gyermekeiket is elégették isteneiknek. A Baálnak, Molochnak és az összes luciferi istennek való gyermekáldozás évezredes gyakorlatát, amelyet a Biblia elítél, a mai napig gyakorolják. Világszerte számos áldozat és szemtanú töri meg a hallgatást erről a sötét titokról, amely évezredek óta mit egy rákos daganat tapad a földünkre. Azok az emberek, akiket hallani fogunk, egy olyan luciferi vérszektát lepleznek le, akik gyermekáldozatokat és más kegyetlenségeket hajtanak végre. Ha nem hallgatjuk meg őket, és már azt is szörnyűnek tartjuk, hogy MEGHALLGASSUK azt, amit másoknak ÁT KELL ÉLNIÜK, ha MI nem terjesztjük ezeket a segélykiáltásokat, akkor a védtelen gyermekek ártatlan vére továbbra is folyni és folyni fog. Önnek is van ebben felelőssége, Önnek, aki most nézi ezt a filmet! Max Lowen túlélő: „A legrosszabb dolog számomra az volt, amikor láttam, hogy gyerekeket áldoznak fel a Vatikánban. Látni, ahogy behozzák őket és felvágják, és látni a VIP (Nagyon Fontos Személyiség) vendégeket a teremben. Azért végzik ezeket az áldozati rituálékat, hogy behívják a démoni lényeket, hogy beléjük költözzenek. Én is képes voltam látni és érezni is ezeket a lényeket. És ez olyan volt nekem... A gonoszt magát látni olyasvalami volt, ami még a mai napig is kísért engem." Karly Franz túlélő: „Amikor a kisfiút élve felvágták, a férfiak fölé hajoltak. Úgy tűnt, hogy elkezdték enni a beleit és inni a vérét. Amikor a fiú meghalt, és a sikolyai abbamaradtak, egy fekete köd jött be a szoba közepére, körülbelül olyan távolságra, mint amilyen távolságra a fiú feküdt tőlem. Még mindig az asztalfőnél voltam, és a férfiak elkezdték skandálni, hogy „Lucifer, Lucifer". A fekete köd egyre nagyobb lett, és egy démon jelent meg. Láttam a vörös szemeit, és idegen nyelven beszélt, olyan hangon, mintha mennydörgés lett volna". Túlélő Steffi: „De aztán felfűrészelték őket, ők pedig sikoltoztak. Azt mondták nekünk, hogy az ördög támad fel a sikoltozásuk közben. Ekkor még életben voltak." „Mit csináltak a holttestekkel?" „Részben megették őket." Sok túlélő pontosan ugyanazt a történetet meséli el. Astrid Dauster is leírja „Opferkind" című könyvében, hogy apja, gyakorló sátánistaként, közvetlenül kommunikált Luciferrel, sőt hogy ő maga is részt vett ilyenen. Astridot apja leírhatatlanul kegyetlenül kínozta egész gyermekkorában. Fekete misékre is elvitte, ahol csecsemőket áldoztak fel. Annyira megkínozták, hogy nagyon gyakran volt halálközeli állapotban, ahol többször találkozott Istennel, aki erőt adott neki. A „Brotherhood auf Samael“ nevű sátánista közösség a Facebookon keményen támadta a lány szenvedésének történetét, és így a videót törölték. A sátánisták nagy örömüket fejezték ki ezzel kapcsolatban. A „Samael" egyébként a bukott angyal, Lucifer másik neve, akit ördögnek is neveznek. Chuck Swindoll felvilágosító: „Ezek az emberek ízig-vérig luciferiánus sátánisták. Teljesen átadták magukat ennek a kultusznak." „A luciferiánusok közvetlenül Luciferrel kommunikálnak a gyermekáldozat rituális gyakorlatán keresztül. Ez a gyakorlat a Baál-kultuszból ered. Baál csak Leviatánnak vagy Lucifernek vagy Molochnak egy másik neve. Mindegyik ugyanarra az energiára utal. A Baál-kultusz, a bolygón valaha alapított legrégebbi kultusz, a luciferianizmus ősi előfutára. Én személy szerint a luciferianizmust egyszerűen egy formális keretek közé helyezett és magasan szervezett Baál-kultusznak tekintem." „Ők a teljes sötétség, és ez az üresség hajtja őket az életenergiánk iránti vágyukban." John Todd szintén a Lucifer-szekta egyik informátora. Arról számolt be, hogy a sátánisták számtalan emberáldozatot mutattak be, csak halloweenkor több ezer embert áldoznak fel. Elmondta, hogy a Rothschildok vezetik a szektát, ők Lucifer szócsövei. Az asztaluknál 13 szék volt, amiből a 13-dik Luciferé, mert ő személyesen ül ott. Mindezt a saját szemével látta. John Todd elmondja, hogy a „13-as tanács" csúcsán volt, és a Rothschildoktól származó közvetlen politikai utasításokat adott tovább politikailag befolyásos embereknek, például a hozzá tartozó kormányzóknak vagy szenátoroknak. Azt mondta, hogy Woodrow Wilson óta - őt is beleértve - nem volt olyan amerikai elnök, aki ne tartozott volna a sátán szektához. Azokat az elnököket választhatjuk meg, akiket ők jelölnek ki. Például azt is mondta, hogy a Külkapcsolatok Tanácsa ( Council on Foreign Relations) ennek a szektának egy karja. Azt mondja, hogy ennek a szektának semmi köze a zsidó dolgokhoz, hanem 100%-osan druida okkultizmus. Teal Swan, túlélő: "...részt vettünk rituálékon, beleértve olyan rituálékat is, ahol gyerekeket és állatokat gyilkoltak meg. Egy átlagos ünnepen állatokat szerettek feláldozni, de a nagy ünnepeken, amiket fekete miséknek neveztek, (...) ahol alapvetően csak sátánista emberek vannak jelen, ezek a körletek általában 13 tagból állnak, (...) tehát általában 13 tagja van egy sátánista körletnek, ők találkoznak más körletekkel a környékről ezeken a nagy fekete miséken, ahogy ők hívják őket, és ezeket az év bizonyos napjain tarják. Láttam, hogy némelyik, valóban megölt gyerekeket." Például egy olyan rituáléról is mesél, amikor egy nagyon kicsi lányt egy nagy rúdhoz kötöztek, majd egy hatalmas tűz fölé emelték, és azonnal meghalt. A haja azonnal feloldódott, a bőre pedig rétegesen hullott le a testéről, ez volt az egyik legkegyetlenebb dolog, amit ember valaha is látott. Karin C. túlélő: „Emlékszel olyanra is, hogy bizonyos ünnepnapokon rituálékat is végeztek?" „Igen, ősszel, Halloweenkor is gyakran. Ezeken a rituálékon felismertem, hogy ezek nem csak mindennapi átlagos rituálék, hanem tényleg olyan különleges ünnepek, ahol nagyon-nagyon sok gyereket áldoztak fel.” Alex Jonesnak sikerült egy ilyen rituálét egy hatalmas Moloch-szobor előtt rejtett kamerával tanúként lefilmeznie a szigorúan lezárt „Bohemian Grove*-ban. A szertartásokon a politika, az üzleti élet és a média magas rangú képviselői vesznek részt. A következő személyek részvételét dokumentálták: Jelen voltak Richard Nixon, Ronald Reagan, Jimmy Carter, idősebb és ifjabb George Bush, Bill Clinton amerikai elnökök, sőt Helmut Schmidt német kancellár is. Ezen kívül Henry Kissinger, Arnold Schwarzenegger, valamint a Standard Oil és a General Electric vezetői is részt vettek ezeken a találkozókon. Szemtanúk, mint Cathy O'Brien és Kathy Collins mesélnek a Bohemian Grove-ban történt eseményekről. Kathy Collins túlélő: „Sok minden, amit átéltem Presidio-ban (szómagyarázat: amerikai katonai bázis) és Bohemian Grove-on történt (...) Kiskoromtól kezdve sátáni rituálékhoz használtak. Emlékszem egy beavatási szertartásra hároméves koromból, ahol arra kényszerítettek, hogy vért igyak. (...) Aztán volt egy eset a Bohemian Grove-ban, ahol egy gyermek rituális meggyilkolását kellett végignéznem." Cathy O'Brien túlélő szintén arról számol be, hogy a Bohemian Grove területén emberáldozatokat mutattak be. Túlélő Thies: „Az egész cselekménynek ez volt a megdicsőülése, hogy látni lehetett ezeket a vörös köpenybe és palástba burkolt embereket, amint vallásos módon hajtották végre a rituálékat Üdvözítőjük, a Sátán dicsőségére." „Ami még ezen felül volt: Gyilkosság és kannibalizmus. Gyerekeket öltek meg, és a tenor az volt: „Ha te nem teszed meg, te leszel a következő". „Ez a lény aztán átvette az irányítást fölöttem, és meg kellett ölnöm a kislányt." Túlélő gyermek: „Megöltek egy gyereket..." „De egy élőt! És aztán megették. És csak a haja és az összes többi csontrész maradt meg. És a szemek is, és a fogak. Fúj!" Claudia túlélő: „A találkozókon ... a Sátánt imádták. És ők ... a miséket tartottak. Az ottani hangulat olyan ... mintha... mintha az ördög tényleg a szobában lenne. És körbeállnak. És ... az arcok el voltak takarva. Fekete köpenyben voltak… és csuklyában. És a mormogásuk nagyon hasonló ahhoz,... mintha énekelnének." „Rahel"/Vicki Polin túlélő : „És mindannyian az ördögöt imádták a házban?" „Igen." (...) „Voltak rituálék, ahol csecsemőket áldoztak fel, és neked kellett... - tudod - ...csecsemőket." „Szóval tanúja volt Ön is a feláldozásnak?" „Igen, így van. Amikor nagyon fiatal voltam, arra kényszerítettek, hogy részt vegyek rajta, és áldozzak fel egy csecsemőt." „És mi a célja az áldozatnak? Mi hasznuk van belőle? Miért áldoznak?" „A hatalomért." „Aha. A hatalomért." Russ Dizdar tanú: „Ha megnézzük az Ószövetséget, Molochot és a Baált, ez a normális, hogy ők egy csecsemőt akarnak, a gyermekeket. Ezt a sátánisták magyarázták el nekem, mert ez az istenkáromlás egy magasabb szintje. És valamiért a démonok szeretnek ilyenfajta károkat okozni. Ránézünk egy gyerekre, és automatikusan meg akarjuk védeni, megmenteni, óvni akarjuk, azt tenni, amire szüksége van. Ha ők meglátnak egy gyermeket, legszívesebben élve megennék, elpusztítanák, kínoznák. Ezért neveznek egyes rituálékat démoni fesztiváloknak vagy sátáni fesztiváloknak is. Minél fiatalabb a gyerek - pontosan ezt mondták nekem a sötét földalattiak. Minél fiatalabb, annál jobb. És soha nem öljük meg őket azonnal. Elhúzzuk a kínzást. És miért? Mert növelnünk kell az energiákat, a terrort és a félelmet. És akkor apránként hagyjuk, hogy egy kis vér is folyjon...". Mesél egy fekete miséről, ahol mindenki énekelni kezdett, és lemészároltak és kibeleztek egy újszülöttet. Közben az áldozat nagyapja imát mondott a Sátánért. Ez az áldozat arról számol be, hogy a sátánisták hogyan játszották el újra Jézus keresztre feszítését úgy, hogy felfüggesztették azt a férfit a keresztre, aki előtte megpróbálta őt és a nővérét megmenteni. Egy halom megölt csecsemő véres testrészével dobálták meg őt és a két áldozatot is. Sok áldozat beszámol arról, hogy a sátánisták elferdítik a keresztény szokásokat és ünnepeket, hogy káromolják Istent. Bill Schnoebelen okkultizmus szakértő: „Vannak sátánista csoportok, ahol az anyákat arra szólítják fel, hogy áldozzák fel saját gyermeküket a Sátánnak. Előfordulhat az is, hogy rituálisan teherbe ejtik őket, csak ebből a célból". Kurt Jackson nyomozó a Beaumont-i rendőrségtől szintén megerősíti ezeket a gyermekáldozatokat és gyermekmészárlásokat. Néhányukat lelőtték, leszúrták vagy megmérgezték. Carine Knapen ügyvédnő felhívja a figyelmet a sátánista elitre, valamint a gyermekek és újszülöttek rabszolgasorba taszítására, megerőszakolására, kínzására és meggyilkolására. Felhívja az emberek figyelmét egy fontos kutatásra a sátánista rituálékon ahol azt nyomozták, hogy megyilkolnak gyerekeket, majd szerveiket kiveszik, hogy eladják őket. „Itt egy védett milliárd dolláros üzletről van szó" - mondja Knapen. Egy németországi női tanácsadó központ a rituális visszaélések fő háttereként a sátánizmust nevezi meg. Arra a kérdésre, hogy városában ma is előfordul-e a gyerekek rituális bántalmazása, így válaszol: „Nem csak gyanítom, hanem tudom, hogy igen". Ray Wyre brit kriminológus és a sátánista szekták abszolút szakértője. A sátánista-rituális erőszak számtos esetét kivizsgálta, és a túlélő Teresa vallomásait is ellenőrizte hitelességük szempontjából. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy a nő igazat mondott. A nő többek között arról számolt be, hogy fiatal korában többször erőszakkal teherbe ejtették, és hogy gyermekeit elvették tőle, majd rituálisan feláldozták őket. Lásd a vérszektáról szóló első filmemet. Paul Bonacci is megszólalt a legutóbbi filmemben - ő a legszörnyűbb rituális visszaélésekről számol be, amelyeket a nebraskai sátánista szektákban élt át. Julianne Densen-Gerber ügyvéd szerint Paul Bonacci lehetetlen, hogy hazudjon, a vallomásai egybeesnek nagyon sok más áldozat vallomásával, akik ugyanilyen visszaélésekről beszéltek. Ő egy bántalmazási szakértő. Azt mondja, a férfi olyan sátáni rituálékat írt le nagy részletességgel, amelyekről nem tudhatott volna, ha nem vett volna részt bennük. Loretta Smith túlélő szintén Paul Bonaccitól függetlenül és anélkül, hogy ismerte volna, ugyanolyan szörnyű rituális visszaélésről tanúskodott, amelyet a nebraskai sátánista szektákban tapasztalt meg. Igen, egészen a sátáni rituális áldozatokig és kannibalizmusig, amire őt magát is rákényszerítették. Neil Brick a szabadkőművesek által elkövetett rituális visszaélések túlélője. Brick most a rituális visszaélésekkel kapcsolatos bűncselekményekről tájékoztatja a nyilvánosságot. Amint azt a Kla.TV Mennyire humánus valójában a szabadkőműves csúcs? www.kla.tv/3858 dokumentumfilmje elmagyarázza, hogy ennek a szervezetnek a csúcsa rendkívül sátáni… Rachel Vaughan túlélő: „Apám szabadkőműves, sátánista és rózsakeresztes, és az ASIO ügynöke is volt. Az ASIO az MI6 vagy a CIA megfelelője az én hazámban, Ausztráliában, ők tehát hírszerzési ügynökök." „Néhány rituálisan bántalmazott gyermeket, akiket feláldoztak, valóban megettek. Ez borzalmas és sok ember számára nehezen érthető, de valójában eléggé elterjedt dolog. Egy bizonyos rituálé során egy csecsemőt meggyilkoltak, majd megették. Körülbelül 50 felnőtt volt jelen." „Tehát sokféle gyermekáldozatról beszélünk, nemi erőszakról, ami után a gyerekeket feldarabolják, és kannibalizmusról." Asia Raine olyan családba született, amely aktívan gyakorolta a sátáni rituális visszaéléseket. Megkínozták és megerőszakolták, és rituális áldozati szertartásokon kellett részt vennie. Azt mondták neki, hogy Isten az, aki bántja őt. Gyakran az elkövető Jézusnak adta ki magát. A rendkívül brutálisan okozott sérülések után az áldozatot aztán „megmentette" valaki. Az volt a cél, hogy az áldozat kötődést építsen ki ezzel a személlyel, amit sok túlélő úgy nevez, hogy „elkövetői kötődés", Ebben az esetben ez a személy az áldozat felügyelője vagy közvetlenül Lucifer. Djamal Bahrit eladták egy luciferiánusnak, és borzalmasan megkínozták és meggyalázták. Mesél egy lányról, aki sok verset kívülről megtanult a Bibliából. Bántalmazták és megerőszakolták, és a fülébe súgták: „Én vagyok a te Urad, Jézus!" „Először is meg kell értenünk, hogy, mint mondtam, különböző csoportok vannak. Vannak ateisták is, de másrészt akiet tisztelnek, azok a hívők, ebben az esetben a Luciferben, a Sátánban hívők. Tudják, hogy Isten létezik, különben nem lehetne ezt a negatív energiát összpontosítani. Ez azt jelenti, hogy tudja az ember, hogy Ő létezik, hátat fordít neki". „És azon a napon – soha nem fogom elfelejteni egész életemben – egy fiatal lányt – nem tudom megmondani, hány éves volt, de nem volt még 13 éves – odabilincselték az asztalhoz. És nem akarok nektek hazudni, de rengeteg férfi megerőszakolta, addig, amíg bele nem halt. Ez is egy rituálé. És még egyszer elmondom, hogy a Evil is real, a gonosz létezik. Roger Morneau-t a sátánimádók beszervezték, és betekintést nyert a szekta felépítésébe, ahonnan később heves támadások, üldöztetés és halálos fenyegetések közepette kimenekült, és áttért Jézus Krisztushoz. Ő is beszámol többek között a halloweenkor, október 31-én tartott sátáni áldozásokról is. „Meglepődtem. Azt hittem, durva alakokat keresnek fel, de amikor odaértünk, meglepődtem, hogy mindannyian jól öltözött, jól nevelt emberek voltak, sokan magasan képzettek, orvosok, ügyvédek és egy csomó üzletember." - mondta. „A tanácsosok három fontos stratégiát fektettek le. Először is arról kellett gondoskodniuk, hogy az emberek ne higyjenek a Sátán és angyalai létezésében." „Lucifer azt mondta, hogy el kell hitetnünk az emberekkel, hogy a Sátán és fekete angyalai nem léteznek.“ A szekta másik stratégiája az volt, hogy a Bibliát elégetés nélkül semmisítette meg. Ezért úgy döntöttek, hogy Charles Darwin, aki a sátánista szekta egyik vezető tagja volt, előáll az evolúció elméletével, így a Bibliába vetett hit magától feloldódik. Roger Morneau szerint Darwin a nagyon tisztelték a Lucifer kultuszban. De éppen a Biblia, mint többszörösen hitelesített történelmi krónika bizonyítja ezeket a Molochnak és Baálnak vitt áldozatokat, amelyek évezredekkel ezelőtt történtek. A «Jahwe - Schöpfergott oder Teufel?» című könyvecskében édesapám, Ivo Sasek az egész Biblián keresztül igazolja, hogy a sátáni áldozati kultusz mindig is létezett, és hogy ez mindig is a legnagyobb szörnyűség volt a Teremtő Isten szemében. A szektát túlélő Svali kiadványaiban felbecsülhetetlen értékű információkat ad át a szekta belső szerkezetéről, amelyekben a Bibliában leírt bálványimádó kultuszok egy az egyben megerősítést nyernek. Leírja például a babiloni programot: ennek keretében megtanulnak kegyetlen áldozatokat és szertartásokat végezni Moloch, Astaroth, Bel és Ashtoth istenségeknek. Az egyiptomi program Rah, Hórusz, Széth stb. istenségeknek való felajánlásokat tanít. Emellett Svali druida vagy Q'balah programozásról stb. is beszámolt. Ami mindezen programokat áthatja, az a kínzás és gyilkosság a mérték nélküli kegyetlenség - az ideológiai háttértől függetlenül. Néhány túlélő ugyanilyen kegyetlen gyakorlatokról tanúskodik, amelyeknek nincs nyilvánvaló ideológiai háttere. Az elkövetők masszív fenyegetései ellenére a rituális erőszak számtalan túlélője világszerte megtörte a hallgatását. Lois Sasek ebben a vadonatúj dokumentumfilmben számos új áldozatot és szemtanút foglal össze. A legtöbb esetben az áldozatok nem járnak sikerrel a rendőrségnél, az igazságszolgáltatásnál és az ügyészségnél tett feljelentéseikkel. A független tanúvallomások sokasága ellenére a felsőbb körök közül sokan maguk is érintettek ezekben a bűncselekményekben, és egymást fedezik. Ezért elengedhetetlen, hogy ezeket a tanúvallomásokat független szervek vizsgálják ki. Joy, egy túlélő arra szólít fel minket, hogy „Űgy kiáltsunk az érintettekért, hogy a süketek is meghallják! Kiáltsatok, ha tudtok!" Nézze meg a „Vérszekta 2" hosszú változatát is a Kla.tv csatornáján, és terjessze tovább ezeket a kényes információkat. Nézze meg a teljes műsort itt németül: www.kla.tv/27211

ettől ls.

Források/Linkek: Aussagen von Überlebenden ritueller Gewalt www.50voices.org
Dokumentarfilme zu satanisch ritueller Gewalt ENTER THE PIZZAGATE - (THE MOST FORBIDDEN DOCUMENTARY EVER!!) - LEARN WHAT YOU NEED TO KNOW.... [MIRRORED] rumble.com/v31g26o-enter-the-pizzagate-the-most-forbidden-documentary-ever-learn-what-you-need.html DEEPEST DARK - deutsch - komplett odysee.com/DEEPEST-DARK---deutsch---komplett:c Was in aller Welt ist passiert? - Teil 7/13 - DeeTube https://gegenstimme.tv/w/tzgBLC2i3zTPLuyFMVwY5K
Satanismus und Kindesmissbrauch in der High Society (2022) https://www.bitchute.com/video/SvfFvpYkbUGA/
1914 -Temple of Moloch. Cabiria (Silent Film). Moloch, The Ancient God Of Child Sacrifice. t.me/FREEDOMFIGHTERSWW/46196 1933 historischer Festzug in Chicago zu Ehren Molochs „The Romance of a People“ https://t.me/satanisch_ritueller_missbrauch/1453
Broschüre: Jahwe – Schöpfergott oder Teufel? Von Ivo Sasek https://www.elaion-verlag.ch/broschuere-jahwe-schoepfergott/
Überlebende Max Lowen Unbroken Max Lowen https://unbroken.global/about-max/#
https://www.50voices.org/2023/08/22/max-lowen-deu/
Überlebende Karly Franz Satanische Rituale im Vatikan Ein Opfer berichtet https://www.youtube.com/watch?v=NyAfkSXiEVA
Satanisch-ritueller Missbrauch: Karly Franz (Noel) deutliche Ansage (deutsche Übersetzung) https://www.youtube.com/watch?v=4eLwMCzyTzU
Überlebende Steffi ZDF-DOKU SATANISMUS, KANNIBALISMUS & MENSCHENOPFER IN DEUTSCHLAND Bericht vom ZDF ~2002 https://www.youtube.com/watch?v=02A75ogECtg
Überlebende Astrid Dauster Buch von Astrid Dauster „Opferkind“ - Ich habe die Hölle überlebt, weil ich an den Himmel glaubte www.scm-shop.de/opferkind.html
Aufklärer Chuck Swindoll Lucifer and Luciferians, Masters of Deception by Chuck Swindoll www.youtube.com/watch?v=t80cMnevJtc
Zeuge John Todd Das Zeugnis von John Todd - Lance Collins (komplett auf deutsch) https://www.youtube.com/watch?v=7zVpwcnWhao
Überlebende Teal Swan Satanic ritual abuse is real - Interview with Teal Swan www.youtube.com/watch?v=Mf3zcm4iOoM
Überlebende Karin C. https://t.me/rundetisch/2737
Coolman's Chat E06: Über das Unaussprechliche reden–Talk Runde mit Überlebenden von ritueller Gewalt www.youtube.com/watch?v=zCmfiCzeJQI
Alex Jones versteckte Kamera Bohemian Grove Infiltration www.youtube.com/watch?v=E4JLAeKu5Dk
THE ORDER OF DEATH www.youtube.com/watch?v=DVBI2cveRRY
Bohemian Club: Wohlfühloase für Superreiche? Was der „Spiegel“ verschweigt https://www.compact-online.de/bohemian-club-wohlfuehloase-fuer-superreiche-was-der-spiegel-verschweigt/
COMPACT-Spezial 27: Geheimakte Kinderschänder. Die Netzwerke des Bösen www.compact-shop.de/shop/compact-spezial/compact-spezial-27-geheimakte-kinderschaender-die-netzwerke-des-boesen/
Überlebende Kathy Collins (zu Kinderopfer Bohemian Grove) Dokumentarfilm „Satanismus und Kindesmissbrauch in der High Society“ https://www.bitchute.com/video/SvfFvpYkbUGA/
https://dieunbestechlichen.com/2018/04/bohemian-grove-dunkle-rituale-neue-einblicke/
Überlebender Thies, 50voices www.50voices.org/2023/08/05/asia-rain-2-2/
Überlebendes Kind ZDF-Dokumentation: Satanismus, Kannibalismus und Menschenopfer in Deutschland Überlebende Claudia In ritueller Gewalt aufgewachsen, als Kind von Satanisten | Interview mit Claudia https://www.youtube.com/watch?v=4rR2C8ouwd4
Überlebende „Rahel“ / Vicki Polin Film Deepest Dark https://odysee.com/DEEPEST-DARK---deutsch---komplett:c
Zeuge Russ Dizdar https://www.facebook.com/wucnews/videos/gird-up-those-loins-people-the-black-awakening-is-coming-the-evil-ones-are-waiti/1184482769047541/
Wer ist Russ Dizdar https://latestcelebarticles.com/russ-dizdar/
2 Überlebende sagen aus über Satanskult und Kinderopferungen Witchcraft and Satanism, Ted L. Gunderson www.youtube.com/watch?v=utrz2ZuGZeM
Bill Schnoebelen Okkultismus-Experte Dokumentarfilm: Sexzwang www.kla.tv/311
Kurt Jackson Detektiv, Polizei Beaumont Dokumentarfilm: Sexzwang www.kla.tv/311
Anwältin Carine Knapen „Ekelerregender“ Bericht über Kinder- und Babyhandel https://uncutnews.ch/ekelerregender-bericht-ueber-kinder-und-babyhandel/
Frauenberatungsstelle in Deutschland Höllenleben https://www.youtube.com/watch?v=qkr4qJA6oYY
Britischer Kriminologe Ray Wyre Teresa's escape from brutal 'satanic cult' and bizarre rituals (1989) | 60 Minutes Australia https://www.youtube.com/watch?v=c2ioRBNriG8
Wikipedia zu Ray Wyre https://en.wikipedia.org/wiki/Ray_Wyre
Teresa, Paul Bonacci, Cathy O‘Brien: 27 Opfer + 27 Zeugen der Blutsekte www.kla.tv/26203
The Franklin Scandal and Cover-Up https://pedoempire.org/chapter-13-the-franklin-scandal-and-cover-up/#_edn73
Dr. Julianne Densen-Gerber Anwältin, Psychiaterin Buch: The Franklin Coverup Loretta: Quelle Buch: „Lifting the veil“ Kapitel XII: Die Pädophokratie https://www.wanttoknow.info/mk/lifting-the-veil.pdf
Überlebender Neil Brick https://neilbrick.com/
Neil Brick - Survivorship Conference 2021 - Mind Control and How To Stop It https://www.youtube.com/watch?v=yLX9YKP-v3s
Überlebende Rachel Vaughan, 50voices https://www.50voices.org/2023/09/06/rachel/
Überlebende Asia Raine, 50voices https://www.50voices.org/2023/08/03/asia-rain-2/
Überlebender Djamal Bahri https://t.me/TagXDeutschlandKanal/8214
Zeuge Roger Morneau Roger Morneau - Eine Reise ins Übernatürliche (Kompl. Deutsch Synch.) - Befreiung v. Dämonen https://www.youtube.com/watch?v=UAQ5SS9E0UI
Überlebende Svali Svali Speaks Again https://svalispeaksagain.wordpress.com/2018/07/29/growing-up-international-part-three-ages-three-to-six/
https://svalispeaks.wordpress.com/
SVALI SPEAKS -Clips from her only known video interview https://www.youtube.com/watch?v=_2paIHOgE8Q
Überlebender Herbi Steiner Das Buch «Einfach Herbi» https://einfachherbi.com/
YouTube Kanal von Herbi Steiner https://www.youtube.com/@einfachHerbi
Überlebende Mary Knight Mary survived satanic cult rituals https://www.youtube.com/watch?v=PHvBO4Rq_Jg
Überlebende Lily, 50voices Lily’s Aussage https://www.50voices.org/2023/08/02/elisa-e-de-2-2/
Überlebende Natalie, 50voices Natalies Aussage https://www.50voices.org/2023/10/11/natalie/
Parlamentarier David Wilshire, Member of Parliament U.K. Dokumentarfilm: Sexzwang https://www.kla.tv/311
Satanismus-Experte, Zeuge Ingolf Christiansen Höllenleben - Ritueller Missbrauch in Deutschland Teil 2/2 https://www.youtube.com/watch?v=cd3gEDhjKhg
Dr. Werner Tschan Bücher: „Weg in die Freiheit“ „Das Schweigen brechen“ Überlebende Sarah, 50voices https://www.50voices.org/2023/09/13/sarah/
20 tote Opfer, Augenzeugen, Kinder The Hard Truth about the Crime called Canada https://murderbydecree.com/the-hard-truth-about-the-crime-called-canada/#page-content
Remembering the Man who named Queen Elizabeth as a killer: William Combes https://www.youtube.com/watch?v=OtjXSXK8Fnc
A List of the “Dirty Thirty”: The Convicted War Criminals of Kanata https://murderbydecree.com/a-list-of-the-dirty-thirty-the-convicted-war-criminals-of-kanata/#page-content
An Appeal to the Global Community: A Memorandum on the Continuity of Genocidal Crimes in Canada https://murderbydecree.com/an-appeal-to-the-global-community-a-memorandum-on-the-continuity-of-genocidal-crimes-in-canada/#page-content
Massengräber, DEEPEST DARK - deutsch - komplett https://odysee.com/DEEPEST-DARK---deutsch---komplett:c
Überlebende Hajar Rituelle Gewalt: "Vergewaltigt und gezwungen zu töten" - Hajar https://www.youtube.com/watch?v=dqiEM5hbTNo
Traumaspezialistin Roswitha Ewald Religionswissenschaftlerin Adelheid Herrmann-Pfandt Sektenbeauftragte Brigitte Hahn Wenn Kinder im Namen Satans gepeinigt werden https://www.welt.de/gesundheit/psychologie/article9207940/Wenn-Kinder-im-Namen-Satans-gepeinigt-werden.html
Überlebende Jeanette Archer - Klaus Schwab, David Rockefeller SRA Survivor Jeanette Archer: Her Story and Recovery https://unbroken.global/sra-survivor-jeanette-archer-her-story-and-recovery/
SRA Exposed. Windsor Castle. Jeanette Archer https://www.youtube.com/watch?v=PcVF1aEns6U
Überlebende Nessjah https://www.50voices.org/2023/09/20/nessjah/
Überlebende Elke https://www.50voices.org/2023/09/27/elke/
Überlebende Elisa https://www.50voices.org/2023/08/06/elisa-e-de/
Überlebende Elena Ich wurde für Kinderpornografie missbraucht! https://www.youtube.com/watch?v=BYDxG-lIYXM
Überlebende Lily https://www.50voices.org/2023/08/02/elisa-e-de-2-2/
Überlebendes Kind Vincent Die Vincent-Affäre; im Zentrum des Staatsterrorismus https://www.mediafire.com/file/am152107zx51621/l%2527affaire_vincent_-_au_coeur_du_terrorisme_d%2527%25C3%25A9tat.pdf/file
Adolf Gallwitz/Manfred Paulus: Grünkram. Die Kinder- Sex- Mafia in Deutschland, Hilden/Rhdl., 1997 https://www.amazon.de/Gr%C3%BCnkram-Kinder-Sex-Mafia-Deutschland/dp/3801103609
So SADISTISCH sind KINDERSCHÄNDER: »SM-, Folter-, Trash- und Snuff-Filme!« (1) https://www.guidograndt.de/2023/08/05/so-sadistisch-sind-kinderschaender-sm-folter-trash-und-snuff-filme-1-2/
Überlebende Karin, Annette H., Annegret, Lucie T Höllenleben - Ritueller Missbrauch in Deutschland Teil 1/2 https://www.youtube.com/watch?v=gt_zaRdxliU
Überlebende Meike+ Lea ERINNERUNGEN AN RITUELLEN MISSBRAUCH**MENSCHENHANDEL**EIGENTÜMERSTRUKTUREN DEUTSCHER ZEITUNGSVERLAGE https://www.youtube.com/watch?v=anrY_1R0u24
SCHLUSS MIT SPALTUNG! – Ich habe rituellen Missbrauch überlebt. Lass uns reden. https://www.youtube.com/watch?v=o9gEPXFf0Tw
Compact - Ausgabe 7/2020 „Es gibt keine Einzeltäter“ Überlebende Julia https://www.50voices.org/2023/09/03/julia-2/
Überlebende Rike https://www.50voices.org/2023/10/04/rike/
Überlebende Michelle Smith Buch: Michelle Remembers https://oceanofpdf.com/authors/michelle-smith/pdf-michelle-remembers-download/?id=000801052070
Satanic panic - Eintrag auf Wikipedia https://en.wikipedia.org/wiki/Satanic_panic
False Memory Bewegung und ihr täterlobbyistischer Hintergrund https://zur-corona-krise.info/False_Memory_Bewegung
False Memory Syndrome Foundation- Eintrag auf Wikipedia https://de.wikipedia.org/wiki/False_Memory_Syndrome_Foundation
SRF-Skandal nur Spitze des Eisbergs: Weltweite Vertuschung rituellen Missbrauchs: www.kla.tv/26577
Überlebende Carol Rutz A Nation Betrayed: Secret Cold War Experiments Performed: An Interview with Carol Rutz https://www.rutherford.org/publications_resources/oldspeak/a_nation_betrayed_secret_cold_war_experiments
Secret Cold War Experiments Performed on our Children https://my.dmci.net/~casey/
Überlebende Laura Coolman's Chat E06: Über das Unaussprechliche reden–Talk Runde mit Überlebenden von ritueller Gewalt https://www.youtube.com/watch?v=zCmfiCzeJQI
Zeugin Amy Carmichal Missionarin Bericht von Missionarin Amy Carmichael https://www.gutenberg.org/ebooks/29426
Leben mit Schizophrenie https://lebenmitschizophrenie.ch/fragen-antworten/autor/gabriella-hagger
Überlebende Marie SATANISMUS, KANNIBALISMUS & MENSCHENOPFER IN DEUTSCHLAND Bericht vom ZDF ~2002 https://www.youtube.com/watch?v=02A75ogECtg
Überlebender Steve: Dokumentarfilm: Sexzwang www.kla.tv/311
Überlebende Kaya https://www.50voices.org/2023/10/08/kaya/
Rechtsanwältin Heidi Saarmann Doku Höllenleben https://www.youtube.com/watch?v=gt_zaRdxliU
ZDF-Reporter Rainer Fromm Ermittlungen gegen Menschenfresser-Sekte https://www.spiegel.de/panorama/deutschland-ermittlungen-gegen-menschenfresser-sekte-a-230907.html
Psychotherapeutin Dagmar Eckers Satans-Morde auch in Berlin? https://www.bz-berlin.de/archiv-artikel/nach-schock-report-im-zdf
UN-Berater Calin Georgescu WELTWEITE ENTLARVUNG DER VEREINTEN NATIONEN https://stopworldcontrol.com/de/uno/
Doku von Jan Böhmermann https://www.zdf.de/comedy/zdf-magazin-royale/zdf-magazin-royale-vom-8-september-2023-100.html
https://t.me/EvaHermanOffiziell/145615
Überlebende Coco Berthmann Deepest Dark https://odysee.com/DEEPEST-DARK---deutsch---komplett:c
Hollywood-Film Regression Überlebende Lunis #079 Das ist Mind Control und absichtsvolle Spaltung. DIS-System erzählt https://www.youtube.com/watch?v=wkCAmFdkMKw
#071 Zwischen Skepsis und Fakten - Rituelle Gewalt wie wir sie erlebt haben. https://www.youtube.com/watch?v=pRfh3X4AvZM
Zeugin Anne Marie van Blijenburgh, langjährige Juristin und Olympionikin “Politicians abuse and murder children”, say FBI chief and witnesses https://stopworldcontrol.com/abuse/
NL5 Child Sacrifice and Prime Minister Mark Rutte Human Hunting https://cathyfox.wordpress.com/tag/guus-pareau-dumont/
Zeugin Regina Louf Depesche „Mehr wissen – besser leben“ Nr. 02-03 vom 29.1.2013 auf S. 5-8, 12, 14, 16 „The X-Dossiers“ - Bericht von Regina Louf zum Fall Marc Dutroux https://archive.org/details/ZemblaDeXDossiersI11Maart2004
OLIVER GREYF: OKKULT-Gruppe ABRASAX (1) https://www.guidograndt.de/2023/03/10/oliver-greyf-okkult-gruppe-abrasax-1/
Der Fall Marc Dutroux: Der Mittäter Bernhard Weinstein, gewisse Zeugenaussagen und die angeblich satanischen Hintergründe (Teil 2) https://www.aufklaerungsgruppe-krokodil.de/DerFallMarcDutroux_2.pdf
OLIVER NEVERMIND: „Marc Dutroux und die Gladio-Satanisten!“ – Kindesentführung, Satanismus, Pädophilie, Mind Control & Menschenopfer! https://www.guidograndt.de/2019/04/05/oliver-nevermind-marc-dutroux-und-die-gladio-satanisten-kindesentfuehrung-satanismus-paedophilie-mind-control-menschenopfer/
Verwicklung der hohen Politik in Kindersexpartys www.kla.tv/6611
Dutroux-Affäre Netzwerk für Kindesmissbrauch in Belgien https://pedogate.world/cases/dutroux-affair/
Ex-Landeskriminalamt-Chef Uwe Kranz Ex-LKA Chef Uwe Kranz: Es gibt Kinderschänderringe bis in höchste Kreise https://report24.news/ex-lka-chef-uwe-kranz-es-gibt-kinderschaenderringe-bis-in-hoechste-kreise/
Kinderärztin Dr. Dorothea Thul Kinderärztin Dr. Dorothea Thul über staatlich organisierten Kindesmissbrauch und Kinderhandel https://www.youtube.com/watch?v=OJTvTEV9Lnw
Anke Hills (Mutter von Opfer) #AnkeHill #SRA #StolenChildren https://angelascaches.org/ankehill-sra-stolenchildren-auch-aufdeutsch/
Zeuge Wilfred Wong Wilfred Wong scheiterte daran, ein Kind in einem umstrittenen Missbrauchsfall zu retten und wurde zu 19 Jahre Gefängnisstrafe verurteilt https://www.ellaster.nl/2023/08/03/wilfred-wong-scheiterte-daran-ein-kind-in-einem-umstrittenen-missbrauchsfall-zu-retten-und-wurde-zu-19-jahre-gefangnisstrafe-verurteilt/
Wilfred Wong: background case to be referred for re-investigation https://carvath.wordpress.com/2023/08/30/wilfred-wong-background-case-to-be-referred-for-re-investigation/
What is Satanist Ritual Abuse? https://casra.org.uk/
Dr Anke Hill case: Police were forced to drop the original charge of kidnap https://carvath.wordpress.com/2023/07/09/dr-anke-hill-case-police-were-forced-to-drop-the-original-charge-of-kidnap/
Alisa Aussage vor der Polizei (Hampstead-Fall) Chapter 31: The Hampstead 2 Whistleblowing Kids Expose Satanic Cult’s MK Ritual Abuse-Child Porn Operation https://pedoempire.org/chapter-31-the-hampstead-2-whistleblowing-kids-expose-satanic-cults-mk-ritual-abuse-child-porn-operation/
Sabine McNeill SabineMcNeill epic update series part ONE! https://angelascaches.org/sabinemcneill-epic-update-series-part-one/
It's too much Sabine McNeill Peti Committee https://www.youtube.com/watch?v=VNvQFlFy9Cs
Hampstead – The Great British Cover Up https://cathyfox.wordpress.com/2022/04/02/hampstead-the-great-british-cover-up/
Kathleen Sorenson (Zeuge) Pflegemutter Quelle Buch: „Lifting the veil“ Kapitel XII: Die Pädophokratie Kathleen Sorenson Died to Give You this Testimony https://www.youtube.com/watch?v=OAPoW91-rTc
Psycho-Therapeutin Sandra Fecht https://sandrafecht.com/
sandrafecht@rogers.com Sandra Fecht: Mass Mind Control, Hidden History, Treatment of Satanic Ritual Abuse https://www.youtube.com/watch?v=gSmpx00hQcU
Larisa Butnariu Ausschnitt aus dem Film mit Larisa Butnariu https://mylifeinprostitution.wordpress.com/startseite/
Larisa Butnariu und die "menschliche" Bosheit (UT: mit deutschen Youtube Untertiteln) https://www.youtube.com/watch?v=W0RsXlNfucA
Missbrauchsopfer Justine Richterin spricht Kinderschänder frei - Keine Gerechtigkeit - Schützt die Justiz unsere Kinder? #J5K https://www.youtube.com/watch?v=i4wSxZPASFI
Missbrauchsopfer Lena Jensen Als Kind missbraucht und gefilmt - Lena Jensen klärt auf https://www.youtube.com/watch?v=ei870ENziOU
Geraubte Kindheit – Als Kleinkind sexuell missbraucht | Teil 1 Lena Jensen https://www.youtube.com/watch?v=6raEwKnz-wk
Wikipedia-Mitbegründer Larry Sanger ‘The World Is Run By Pedophiles’: Wikipedia Co-Founder Blows Whistle On Elite ‘High Society’ https://thepeoplesvoice.tv/the-world-is-run-by-pedophiles-wikipedia-co-founder-blows-whistle-on-elite-high-society/
Überlebende Andrea LASS REDEN #1 ANDREA über MK ULTRA & VERBRECHEN GEGEN DIE MENSCHLICHKEIT https://www.youtube.com/watch?v=9omDvfdjCcM
Angela Power-Disney Introducing the amazing life of Angela Power-Disney https://angelascaches.org/who-is-angela-power-disney/
Youtubekanal von Angie Power-Disney https://www.youtube.com/@powerdisney
#SabineMcNeill 4 The Final Interview with Angie! (edited) https://www.youtube.com/watch?v=MTMgkZuFhWI
HOAX IMPERSONATION OF IRISH POLICE https://www.youtube.com/watch?v=dHd2qfbgENA
FLORIAN recorded 21st November 2020 RE UPLOAD https://www.youtube.com/watch?v=cLjMs2s_Cjo
Überlebende Ally Carter VICTIM: "BIDEN & OBAMA RAPED ME": POWERFUL ELITES, CELEBS, DEMONIC SEX ABUSE RING https://rumble.com/vp0za3-victim-biden-and-obama-raped-me-powerful-elites-celebs-demonic-sex-abuse-ri.html
Expose how U.S government traffick children; Amber Alert is a tool for human trafficking. Teil 1-4 https://rumble.com/vtsed0-expose-how-u.s-government-traffick-children-amber-alert-is-a-tool-for-human.html
Hollywood-Filmproduzent John Paul Rice Hollywood-Filmproduzent John Paul Rice https://odysee.com/DEEPEST-DARK---deutsch---komplett:c
Walt Disney Freimaurer: https://rumble.com/v31g26o-enter-the-pizzagate-the-most-forbidden-documentary-ever-learn-what-you-need.html
Top Disney Exec Charged With Molesting Young Girls — They Have A History Of Hiring Sex Abusers https://humansbefree.com/2017/12/top-disney-exec-charged-with-molesting-young-girls-they-have-a-history-of-hiring-sex-abusers.html
Brad Martin, Mike Smith, Kevin Shipp (CIA-Whistleblower) Film: Out of Shadows – Hollywood-Stuntmen berichten www.kla.tv/16541
Täter Michael Aquino OLIVER NEVERMIND: „Marc Dutroux und die Gladio-Satanisten!“ – Kindesentführung, Satanismus, Pädophilie, Mind Control & Menschenopfer! https://www.guidograndt.de/2019/04/05/oliver-nevermind-marc-dutroux-und-die-gladio-satanisten-kindesentfuehrung-satanismus-paedophilie-mind-control-menschenopfer/
Amerikanischer Sicherheitsrat-Historische Mitgliederliste https://isgp-studies.com/american-security-council-membership-list
Basketballer Larry Johnson ENTER THE PIZZAGATE - (THE MOST FORBIDDEN DOCUMENTARY EVER!!) - LEARN WHAT YOU NEED TO KNOW.... [MIRRORED] https://rumble.com/v31g26o-enter-the-pizzagate-the-most-forbidden-documentary-ever-learn-what-you-need.html
Popstar Shane Lynch Shane Lynch von Boyzone: „Die Musikindustrie ist satanisch“ https://www.premierchristianity.com/features/boyzones-shane-lynch-the-music-industry-is-satanic/16349.article
„Es ist sehr real“ – Popstar der 90er Jahre Shane Lynch spricht öffentlich über satanische Rituale in der Musikindustrie & über Dämonen, die sich manifestierten: https://legitim.ch/es-ist-sehr-real-popstar-der-90er-jahre-shane-lynch-spricht-oeffentlich-ueber-satanische-rituale-in-der-musikindustrie-ueber-daemonen-die-sich-manifestierten/
Rapper Smart Smart Exposes Gay Agenda In The Hip Hop Industry, Satanic rituals , New Music, Growing Up In Harlem https://www.youtube.com/watch?v=EYX4sfU54b0
Überlebende Chantal Frei Prominente Täter https://www.youtube.com/watch?v=n1716262pBw
Buch „Ich rede“ https://www.amazon.de/ICH-REDE-Ausstieg-satanisch-ritueller/dp/B09MJ1LNZL
Journalist Paul Rodriguez Quelle Buch: „Lifting the veil“ Kapitel XII: Die Pädophokratie Zeitungsartikel vom 29.06.1989 in der Washington Times : „Untersuchung über homosexuelle Prostitution verwickelt VIPs mit Reagan und Bush“. Opfer Troy Boner Buch: „Lifting the veil“ Kapitel XII: Die Pädophokratie Überlebende Hollie Greig, Zeugin Anne Greig A Video of the Hollie Greig Scandal https://justiceforhollie.wordpress.com/about/avideo-of-the-hollie-greig-scandal/
Pedophilia & Empire: Satan, Sodomy, & The Deep State: Chapter 26 Raping Hollie Greig - Another Scottish VIP Pedo Cover-up at all Cost https://www.amazon.com/Pedophilia-Empire-Chapter-Scottish-Cover-up-ebook/dp/B07T55FRDH
Überlebende Dr. Katherine Horton PSYCHIATRIEN SIND NAZI TODESLAGER- Dr Katherine Horton die neusten Nachrichten https://www.youtube.com/watch?v=Jx0CbFaYGOw
Überlebender Carl Beech Wikipedia zu Bernard Hogan-Howe https://en.wikipedia.org/wiki/Bernard_Hogan-Howe,_Baron_Hogan-Howe
Überlebende Top Fashion-Model Nathalie Augustina “Politicians abuse and murder children”, say FBI chief and witnesses https://stopworldcontrol.com/abuse/
Zeugin Topmodel Gabriela Rico Jimenez Das rätselhafte Verschwinden des mexikanischen Supermodels Gabriela Rico Jiménez: https://telegra.ph/Das-r%C3%A4tselhafte-Verschwinden-des-mexikanischen-Supermodels-Gabriela-Rico-Jim%C3%A9nez-05-25
Leonie leugnet alles nach Psychiatrie Tragische Folgen einer Verschwörungserzählung | «Satanic Panic 3» | Reportage | rec.| SRF https://www.youtube.com/watch?v=wzVe684qbOY
Satanistische Verschwörungstheorie im Umlauf | «Satanic Panic 1» | rec. | SRF Dok https://www.youtube.com/watch?v=dF7XJ5OZn44
Gehirnwäsche in der Psychiatrie? | «Satanic Panic 2» | Reportage | rec. | SRF https://www.youtube.com/watch?v=4GK0DETWYPQ
Überlebende Petra Petras Leidensgeschichte https://www.pressetext.com/news/paedokriminalitaet-sexuelle-gewalt-folter-schwarze-magie-mkultra-petra-hat-ihre-kindheit-ueberlebt.html
Einweihung des Gotthardtunnels https://www.dw.com/de/schweizer-feiern-einweihung-des-gotthard-basistunnels/a-19297675
https://www.youtube.com/watch?v=CbOldRsITpQ
https://lenews.ch/2016/06/01/worlds-longest-train-tunnel-opened-in-switzerland-today/
https://www.youtube.com/watch?v=t3moUYEKD_o
https://www.luzernerzeitung.ch/schweiz/das-tessin-frohlockt-mehr-touristen-dank-neuem-gotthardtunnel-ld.1633404
Alain Berset Die gewaltfreie Erziehung soll gesetzlich verankert werden https://www.admin.ch/gov/de/start/dokumentation/medienmitteilungen.msg-id-97409.html
Hetze gegen Christen https://www.nau.ch/news/schweiz/diese-gefahrlichen-sekten-gibt-es-in-der-schweiz-66615656
https://www.watson.ch/schweiz/gesellschaft%20&%20politik/727300209-laederach-ceo-zu-den-vorwuerfen-gegen-seinen-vater-das-wuehlt-mich-auf
Yves Rausch wird im Internet gefeiert Yves Rausch wird im Internet gefeiert https://www.20min.ch/story/so-wird-schwarzwald-rambo-yves-rausch-im-internet-gefeiert-192611846621
Prozess um „Waldläufer von Oppenau“ https://bnn.de/mittelbaden/ortenau/urteil-gegen-waldlaeufer-von-oppenau-ist-rechtskraeftig
So sieht es in der Hütte von dem gesuchten Yves Rausch aus | Oppenheim https://www.youtube.com/watch?v=Do3d4aIKGks
Überlebende Nathalie Der Fall Nathalie: 8-jähriges Mädchen rituell missbraucht: Täterschutz durch Behörden? https://www.pressetext.com/news/der-fall-nathalie-8-jaehriges-maedchen-rituell-missbraucht-taeterschutz-durch-behoerden-.html
Buch: Der Fall Nathalie: Rituelle Gewalt und Satanismus in der Schweiz und in Deutschland https://www.amazon.de/Fall-Nathalie-Rituelle-Satanismus-Deutschland/dp/B0BKSGFPFP/ref=sr_1_1?
Der Fall Nathalie: Militärische Spezialeinheit ist im Besitz von Beweisen - Aussagen Nathalies bestätigt https://cdn.pressetext.com/news/20221119001
Ruth Mauz Gründerin von CARA (care about ritual abuse) + 27 Überlebende https://www.verein-cara.ch/buch
Bücher von Ruth Mauz: „Weg in die Freiheit“, „Das Schweigen brechen“ 100 Personen protestieren vor der Sissacher Kindes- und Erwachsenenschutzbehörde KESB https://www.20min.ch/story/sissach-bl-sehen-sie-vor-die-kinder-wie-vieh-festhalten-zu-lassen-639632616096
https://t.me/schnauzevol/15290
BUKAREST: Marsch der Verteidiger des Glaubens – 7. Oktober 2023 https://www.voceacrestinilor.com/evenimente/live-marsul-aparatorilor-credintei-7-octombrie-2023/
https://www.youtube.com/watch?v=-jA-MLaqLN8

Miért nem engedik kivizsgálni a II. Világháború óta bekövetkezett legnagyobb katasztrófát?

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Wybren van Haga, holland európai parlamenti képviselő, azt kérdezi a Parlamentben, hogy miért nem lehet kivizsgálni a második világháború óta bekövetkezett legnagyobb katasztrófát: a többlethalandóságot, a rákot, a szív- és érrendszeri betegségeket, a gazdaságra, a jólétre és sok-sok ember életére háruló költségeket.

Egy kiút van, kilépni innen: ENSZ, WHO és WEF. Ez eugenika. Mondjunk nemet, ne engedelmeskedjünk

Maria Zeee és Dr. Rima Laibow azt állítják, hogy ma a társadalom egy tárgy, nincsenek jogaink. Az ENSZ-t, a WHO-t és a WEF-et el kell hagyni. Elhitették velünk, hogy ezek a szervezetek a békét, az egészséget, a jót... szolgálják, de a rabló filantróp elit hozta létre őket, és Népirtó Haramia Soros, Tömeggyilkos Sátánfajzat Gates és Hazug Népirtó Clintonék ugyanezzel a rabló filantrópiával az emberiség elpusztítására használják a pénzüket. Nemet kell mondanunk, nem szabad engedelmeskednünk. Lehetséges, hogy mi mégiscsak többen vagyunk, mint ők.

"Kerüljék az új Covid oltásokat, ezek emberellenesek. Nem ajánlom a bolygó egyetlen élőlényének sem"

Dr. Joseph Ladapo, Florida egészségügyi fővezetője azzal érvel, hogy már több tudományos tanulmány is bizonyítja a vakcinák negatív hatékonyságát és a fertőzés kockázatának növekedését. Ez egy emberellenes politika. Ezek a vakcinák növelik a szívkárosodás kockázatát, ez messze túlmutat a szívizomgyulladáson, amiről hallani lehet, van szubklinikai szívizomgyulladás is. Azt is mondja, hogy nem javasolná, hogy ezeket a vakcinákat a bolygó bármely élőlényének beadjuk.

2023. október 26., csütörtök

A Budapesti WHO elleni tüntetésének szervezése

“Új-zélandi politikus: „A kormány minden mellékhatásról tudott az oltás beadása előtt”.”

 

Liz Gunn, új-zélandi politikus bűnügyi vizsgálatot követel a kovid-“oltás” okozta halálesetek ügyében. (…)

https://tkp.at/2023/10/26/neuseelaendischer-politikerin-die-regierung-kannte-jede-nebenwirkung-bevor-eine-einzige-impfung-in-neuseeland-verabreicht-wurde/

Gunn egy komoly dolgot állít:

„Az információszabadságra vonatkozó törvény révén bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy a kormány minden mellékhatásról tudott, mielőtt egyetlen “oltást” is beadtak volna Új-Zélandon. Állításának forrásai itt találhatók:
https://www.docdroid.net/htV2dnZ/h202117570-response-0-pdf
https://www.docdroid.net/hDgvjvo/h202203737-nightingale-final-pdf

Gunn elmagyarázta, hogy az új-zélandi kormány még azelőtt hozzáfért a Pfizer forgalomba hozatalt követő adataihoz, amelyek 1.223 halálesetet és több oldalnyi nemkívánatos eseményt tartalmaztak, mielőtt 2021. március 10-én megkezdte volna a tömeges oltási kampányát.

A Pfizer adatai: https://phmpt.org/wp-content/uploads/2022/04/reissue_5.3.6-postmarketing-experience.pdf


Biró Éva

Neil Oliver: A valódi ellenség

Forrás: Neil Oliver @ YouTube

‘…it’s time to look up and see the real problem, the real enemy’
https://youtu.be/WleLAd1INyA

Kiszivárgott az EU és a Pfizer közti szerződés: A hatékonyság, a mellékhatások és a hosszú távú következmények ismeretlenek!

 

És kiszivárgott az EU és a Pfizer közti szerződés is, kitakarások nélkül: A hatékonyság, a mellékhatások és a hosszú távú következmények ismeretlenek!


https://tkp.at/2023/10/26/ungeschwaerzter-vertrag-eu-pfizer-wirksamkeit-nebenwirkung-und-langzeitfolgen-unbekannt/


Az EU mintegy 100 milliárd euró értékben 5,4 milliárd vakcinaadagról írt alá szerződést a Pfizerrel. A szerződésben világosan benne szerepel, hogy a hatékonyság, a mellékhatások és a hosszú távú következmények nem ismertek. (…)

Tegnap a Dél-Afrikával kötött Pfizer szerződés került nyilvánosságra, amely ugyanezeket a bekezdéseket tartalmazza. Ma pedig Kim Dotcom közzétette az EU-szerződését.
A 48. oldalon a következő olvasható:

“A résztvevő tagállam tudomásul veszi, hogy a vakcina és a vakcinával kapcsolatos anyagok, valamint azok összetevői és alkotóelemei a kovid világjárvány miatti vészhelyzetre való tekintettel gyorsan lettek kifejlesztve és a résztvevő tagállamok számára történő rendelkezésre bocsátás után is tovább vizsgálják az APA (Advance Purchase Agreement= Előzetes adásvételi szerződés) keretein belül. A résztvevő tagállam elismeri továbbá, hogy a vakcina hosszú távú hatásai és hatékonysága jelenleg nem ismert és hogy a vakcinának lehetnek olyan nemkívánatos hatásai, amelyek jelenleg nem ismertek…

A teljes dokumentum itt olvasható: https://tkp.at/wp-content/uploads/2023/10/Contract-EU-Pfizer.pdf

https://orvosokatisztanlatasert.hu/kiszivargott-az-eu-es-a-pfizer-kozti-szerzodes-a-hatekonysag-a-mellekhatasok-es-a-hosszu-tavu-kovetkezmenyek-ismeretlenek/

2023. október 25., szerda

Kína kész az egymás javára váló együttműködödésre az Egyesült Államokkal

 

Peking, 2023. október 25. szerda (MB)

Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán kijelentette: országa kész együttműködni az Egyesült Államokkal annak érdekében, hogy hozzájáruljon a közös jóléthez, és az egész világ javára váljon – jelentette az Új Kína hírügynökség.

“A kölcsönös tisztelet, a békés egymás mellett élés, és a mindenki számára előnyös együttműködés három elve alapján Kína kész együttműködni az Egyesült Államokkal, és ennek megfelelően kezelni a nézeteltéréseket” – idézte az elnök szavait az Új Kína.

Hszi az amerikai-kínai kapcsolatok nemzeti bizottságának éves konferenciájához küldött gratuláló üzenetében lépett fel kezdeményezően.

Peking emellett hajlandó közös erőfeszítésre Washingtonnal a globális kihívások leküzdése, egymás haladásának elősegítése és a közös jólét érdekében, hogy az együttműködés mindkét ország előnyére váljék, és az egész világ javát is szolgálja – áll Hszi Csin-ping üzenetében.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Dócs Dávid: Egyre többen csatlakoznak a WHO diktatum ellen

Breaking News! A COVID-19 EGY EMBER ALKOTTA SZENZORPROGRAMOZÓ VÍRUS!!!!

 

” A Corona vírus… Ember alkotta szenzorprogramozó vírus, amely embereket és állatokat betegíthet meg azáltal, hogy meghatározott GPS-távolságon követi őket azáltal, hogy az emberi és állati szem retináját érzékelő eszközökön keresztül állítja be.

– Ez 2018-ban derült ki a malajziai UNIMAS (Universiti Malaysia Sarawak) PhD-kutatásában végzett ISNAH tesztből.
A doktori értekezést az UNIMAS szenátusa 2018. május 20-án hagyta jóvá. A tanulmány azóta is igyekszik tájékoztatni a világ lakosságát a 2018-tól kezdődő PhD-kutatás eredményeiről, de a kiberhackerek akadályokat gördítenek különböző módokon.
2018-ban a szenzortechnológiai tesztről szóló tanulmány neve “ISNA-Impact of Sensor Networks to Animals” volt, 2019-ben pedig “Corona” volt Wuhanban, akkor a WHO COVID-19-nek nyilvánította.

– Tehát a koronát nem denevérek, emberek vagy más állatok terjesztik, nem olyan tudományos laboratóriumban készítették, mint a Wuhani Virológiai Intézet, hanem a kiberhackerek felhőérzékelő eszközökön keresztül terjesztik a koronabetegséget az emberek és az állatok szervezetében. a vezeték nélküli szenzorhálózatokkal való visszaélésekkel, bizonyos GPS-távolságokon belül.

-A szenzorbetegségek terjedési folyamata A Common Acute Sensor Infections and Disorders (CASID) az új kifejezés, amely azt jelzi, hogy a szenzorbetegségek az érzékelőtechnológia fejlődésének feldolgozott rádiófrekvenciáján keresztül keletkeznek és terjednek. Amikor ezt a feldolgozott rádiófrekvenciát a GPS-pozíciókban követik az élő sejteket, különösen az emberi lények és állatok esetében.
Az érzékelt élő sejtek blokkolják az elektronok mozgását, és különböző típusú rendellenességeket vagy betegségeket okoznak az érintett test szervében.”

-A koronavírus-betegség a vezeték nélküli szenzortechnológián keresztül terjed A telematika egy olyan szenzortechnológiával készült szenzorfény, amely a légköri hullámokkal kombinálva működik.

– A kiberhackerek telematikai eszközökön keresztül kiderítik az Ön testének különböző részeinek távolságát a környezetétől, majd a digitális szkennelés a nyaktól a testfejéig olyan szoftverekkel történik, mint a CT (Computed Tomográfia) vagy az MRI (Mágneses Rezonancia Képalkotás). Ezután az alacsony frekvenciájú elektromágneses szenzorerőt intelligens távérzékeléssel, telematika segítségével a hely hangdobozára és légcsövére hatnak.”

A csatolt linken megtalálható ennek a folyamata, és az is, hogyan védekezzünk ellene.
https://anamihalceamdphd.substack.com/p/scientific-study-corona-is-technology?

Nyilvánosságra hozták a Pfizer és Dél-Afrika közötti szerződést: A polgárok laboratóriumi patkányok voltak

 

Sem a hatékonyság, sem a mellékhatások és legfőképpen a hosszú távú következmények nem ismertek.

A Pfizer és Dél-Afrika közötti szerződés immár nyilvános – és megerősíti azt, amit a kritikusok évek óta mondanak.

A Pfizer szerint az mRNS oltóanyagnak:

Ismeretlen a hatékonysága
Ismeretlen mellékhatásokat vált ki
Ismeretlenek a hosszú távú hatásai

https://tkp.at/2023/10/25/vertrag-zwischen-pfizer-und-sued-afrika-veroeffentlicht-buerger-wurden-laborraten/