2017. augusztus 31., csütörtök

Több mint ezren jelentették fel Merkelt hazaárulásért (Mit lehet belőle leszűrni, ezer körül vannak a német családok Németországban)

Mióta 2015 végén elmérgesedett a migrációs válság, több mint ezer német állampolgár tett feljelentést Angela Merkel ellen hazaárulás miatt.
Frauke Köhler, a szövetségi ügyészség szóvivője a Mannheimer Morgen lapnak nyilatkozva elmondta, hogy természetesen valamennyi ilyen Merkel elleni feljelentést alaptalannak találtak.
A Mannheimer Morgen német lap információi szerint az esetek többségében olyan személyek tettek feljelentést, akik a muszlim bevándorlást ellenző Alternatíva Németországnak (AfD) pártot támogatják.
Az AfD programjában az áll, hogy az iszlám gyakorlása sérti a “szabad, demokratikus társadalom alapjait, az európai kultúra humanista értékeit és a német törvényeket”, emellett hangsúlyozzák, hogy a német menekültügyi törvény szerint Németország nem lenne köteles befogadni az afrikai és közel-keleti menekülteket.
Merkel egy keddi konferencián azzal indokolta korábbi döntését, hogy 2015 végén azonnal reagálnia kellett a kialakult válsághelyzetre, és nem hosszú távú stratégia mentén, hanem humanitárius megfontolások miatt engedte be a “menekülteket”.

http://www.hidfo.ru/2017/08/tobb-mint-ezren-jelentettek-fel-merkelt-hazaarulasert/

2017. augusztus 30., szerda

Újabb kasmíri háború? – Már India is provkálja Kínát: Fizikai összecsapás indiai és kínai határőrök között

A ‘Béke sziklája’ a kínai-indiai határon

Miközben a világ összes médiája a koreai konfliktussal van elfoglalva, szép csendben a fű alatt kibontakozóban van egy újabb és minden eddiginél súlyosabb konfliktus, melynek katasztrofális hatása lehet a világbékére nézve.

India, mely atomhatalom, már több hete ingerli a kínai sárkányt, vitatott területi igényével, s csak a kínai vezetés hidegvérének, diplomatikus tárgylókészségének, s nem utolsósorban a kínai hadsereg felvonulásának is köszönhető, hogy immáron megoldhatónak tűnik az eddig súlyosnak ígérkező konfliktus.
Míg keletről a tengeren az Egyesült Államok, nyugaton Ujgurisztánban az Iszlám Állam, dél-nyugaton a Himalájában, Tibet és Kasmír határán, pedig India hergeli és provokálja a Kínai Népköztársaságot.
Ismereteink szerint a magas hegyekben történt indiai-kínai konfliktusról eddig (a kínai médián kívül), csak nagyon kevés média tudósított.
A történések tehát a következők:
CRI, 2017. augusztus 25. – A Kínai Nemzetközi Rádió információi szerint;

Folytatódik a konfrontáció kínai-indiai határnál

Az indiai határőrség a határt illegálisan átlépve behatolt Kína területére, és immáron két hónapja dacol a kínai határőrséggel.
Indiai egység a Pangong tónál
Kína többször tudatta határozott álláspontját Indiával, és követelte, hogy az indiai hadsereg vonja vissza az országhatáron keresztül eljuttatott berendezéseket, személyi állományt, és közölték: minden lehetséges módon készek tárgyalni.
Az elmúlt két hét során súlyosbodott a feszültség a kínai-indiai határ mentén. A határ nyugati részén fekvő Bangonghu (Pangong-tó) területén találkoztak a kínai és az indiai katonák, és fizikai konfliktus is történt.
Erről Hua Chunying kínai külügyi szóvivő a héten elmondta, hogy augusztus 15-én a kínai határőrség járőrözött a kínai-indiai határ nyugati részén fekvő Bangonghu területén, a határt meghatározó tényleges vonal kínai oldalán. Őket akadályozta és zavarta meg az indiai határőrség.
Az indiai fél erőszakosan lépett fel, és ekkor került sor a fizikai tettlegességre, amelynek kínai sérültje is van.
Az indiai fél tette sérti a két fél által a határterület békéjéről és nyugalmáról kötött konszenzusokat és ez veszélybe sodorja a kínai-indiai határ nyugati részének státusát. Kína határozott felháborodásának adott hangot, és a határkérdéssel kapcsolatban komoly tárgyalásra tett javaslatot az indiai félnek.
2017. augusztus 29.

A kínai hadsereg határozottan megvédi az ország területi integritását és szuverenitását

Kínai katonák Tibet határán
Wu Qian kínai védelmi szóvivő egy hétfői sajtókonferencián elmondta, hogy hétfőn 14 óra 30 perckor India visszavonta a kínai–indiai határon átkelt embereit és berendezéseit India oldalára, amit már megerősített a kínai egységek helyszínen tartózkodó szóvivője is.
A kínai hadsereg továbbra is éber és határozottan megvédi a területe fölötti fennhatóságát.
A szóvivő szerint június 18-án az indiai határőrök illegálisan belehatoltak a határon túli oldalra és beléptek a Kínában fekvő Donglang területre, amivel feszültséget okoztak. A kínai hadsereg határozottan ellenezte ezt a cselekedetet, megerősítette a határellenőrzést, határozottan megvédte az ország területi integritását és törvényes jogait – jegyezte meg a védelmi szóvivő.
„A kínai–indiai határ békéje és csendje a térség békéjét és stabilitását érinti, megfelel a két ország és két nép érdekeinek. Indiának le kell vonnia a tanulságot az incidensből, be kell tartania a határról szóló megállapodásokat és tiszteletben kell tartania a nemzetközi norma alapelveit” – hangsúlyozta a kínai védelmi szóvivő.

A Pangong-tó

A Pangong tó látképe
Pangong Tso egy gyönyörű sós tó, mely 4350 méter magasan fekszik a Himalájában. Pangong Tso jelentése: “hosszú vékony elbűvölő tó”. Ennél pontosabb nevet nehezen adhattak volna neki. A 134 kilométer hosszú tó 60%-a Kínához, Tibethez, – 40%-a pedig Indiához tartozik. Összesen 604 négyzetkilométeren terül el. A Pangong tó legszélesebb része meghaladja az 5 kilométert. Kopár, barna hegyek ölelik körbe.
Ezt az egzotikus tavat a geopolitikai helyzete teszi olyan fontossá a környező katonai hatalmak számára. Mivel India és Kína határán, vagyis Tibet és Kasmír határán fekszik. Ám Kasmírra a muzulmán Pakisztán is igényt tart, s ezért évtizedek óta elmérgesedett konfliktusban áll Indiával, (számtalan fegyveres összecsapással és halottal). Így könnyen meglehet, hogy a Pangong-tó körül kialakult konfliktusba előbb utóbb Pakisztán is belekeveredik.
És, ha a három ázsiai atomhatalom között komoly fegyveres konfliktus alakulna ki, egy valójában kicsiny lakosságú magashegyi tartomány miatt, – az beláthatatlan következményeket vonhat maga után.
CRI – Szabad Riport / Fort András

Továbbküldték az ukrán frontra az amerikai fegyvereket

Az Egyesült Államok által Ukrajnába küldött “katonai segély” egy részét továbbküldték a konfliktus-zónába – derült ki az ukrán Nemzeti Gárda kedden kiadott közleményéből.
Szombaton az Egyesült Államok ukrán tárgyalásokért felelős különmegbízottja, Kurt Volker azt mondta, James Mattis védelmi miniszter augusztus 23-24-i kijevi útjával “védelmi felszereléseket” is vittek Ukrajnába. A látogatás során Mattis elismerte, hogy az USA az utóbbi évek során 750 millió dollár értékű “katonai segítséget” küldött Ukrajnába.
Az ukrán belügyminisztérium sajtószolgálata szerint ráadásul Jurij Allerov, az ukrán Nemzeti Gárda parancsnoka egyértelműen kijelentette: “Ebben az évben lényegi segítséget kaptunk az Egyesült Államoktól, ennek egy része már a Donbassz területén van, az ott zajló katonai művelet részeként.”
Ukrajna korábban számos alkalommal kért fegyvereket az Európai Uniótól és az Egyesült Államoktól. Oroszország ennek kapcsán kifejezte tiltakozását, mert a külföldi katonai jelenlét nem segíti elő a konfliktus békés rendezését, ehelyett eszkalálódáshoz vezet.

http://www.hidfo.ru/2017/08/tovabbkuldtek-az-ukran-frontra-az-amerikai-fegyvereket/

2017. augusztus 29., kedd

Juncker: Oroszországgal együtt kell garantálni Európa biztonságát

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker szerint az Európai Unió a jelenleginél megfelelőbb retorikát kell találjon az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokban, mert Moszkva nélkül nem garantálható Európa biztonsága.
Az Európai Unió fontolóra kell vegye az Oroszországgal ápolt kapcsolatok javítását, mert a következő néhány évszázadban Európa biztonsága nem lesz garantálható Oroszország nélkül – mondta kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
“El kell gondolkoznunk azon, hogyan érhetünk el jobb kapcsolatokat Oroszországgal. Oroszországon és rajtunk egyaránt múlik. Európa biztonságát a következő évszázadok során nem lehet garantálni Oroszország nélkül” – mondta Juncker az uniós nagykövetek konferenciáján.
A Bizottság elnöke hozzátette, hogy az EU a jelenleginél helyénvalóbb retorikát kell találjon Moszkva vonatkozásában, de anélkül, hogy elutasítaná az európai értékeket és alapelveket.
“Európa 5,5 millió négyzetkilométer, Oroszország pedig 17,5 millió négyzetkilométer. Van kérdés?” – mondta.
Juncker beszédében kifejtette, hogy az európai GDP a globális termelés 24-25%-át teszi ki, de ez az arány tíz éven belül 20 százalékra csökken. Az európai lakosság az évszázad kezdetén még a világ összlakosságának 10%-át jelentette, de az évszázad végére ez alig néhány százalékra csökken.
A nagykövetek éves konferenciája, melyen 140 uniós delegáció vezetői és az EU vezető tisztviselői gyűlnek össze, hétfőn vette kezdetét, és péntekig tart.
2014-ben az Európai Unió és Oroszország közti viszony az ukrán válság miatt jutott mélypontra. Juncker azonban több évszázados távlatokról beszélt az EU és Oroszország közti biztonsági együttműködés kapcsán.

http://www.hidfo.ru/2017/08/juncker-oroszorszaggal-egyutt-kell-garantalni-europa-biztonsagat/




Merkel:
Európa biztonsága csak Oroszországgal együttműködve garantálható

Angela Merkel német kancellár szerint Európa biztonsága csak Oroszország részvételével garantálható, ezért javítani kell a Moszkvával folytatott párbeszéden.
A biztonságos Európa csak Oroszország részvételével elérhető cél, emiatt tovább kell folytatni a NATO és Oroszország közti párbeszédet – mondta Angela Merkel német kancellár egy szombaton nyilvánosságra hozott videoüzenetben. A kancellár szerint ő mindig is támogatta a NATO és Oroszország közti párbeszédet, “annak ellenére, hogy Ukrajna kapcsán nézeteltérések merültek fel”.
“Európa biztonságának kereteit csak Oroszország segítségével formálhatjuk” – mondta, hozzátéve, hogy az Európai Unió állandó párbeszédet kellene folytasson Moszkvával az európai biztonsági és védelmi politika kapcsán.
Merkel ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy Európa Oroszországhoz közeledéséhez előbb szükség van arra, hogy teljesüljenek a minszki egyezmény feltételei.
“Ha ez sikerül, van egy kiindulópontunk az intenzív egyeztetések számára” – mondta.
A minszki egyezmény egy Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna által egyaránt elfogadott intézkedéscsomag, melynek célja, hogy elérje a konfliktus rendezését a kijevi hatóságok és az Ukrajna délkeleti részéről leszakadó független köztársaságok közt.

http://www.hidfo.ru/2017/09/merkel-europa-biztonsaga-csak-oroszorszaggal-egyutt-garantalhato/

Németország – 3 év börtön egy tüntetésen részvételért

31 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy holland állampolgárt, amiért részt vett a G20 csúcstalálkozó elleni tüntetésen.
Németországban 31 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy 21 éves holland állampolgárt, amiért részt vett a G20 csúcstalálkozó idején, Hamburgban zajló tüntetéseken.
A július 7-8-án tartott találkozó alatt békés és erőszakos tüntetések egyaránt zajlottak a városban, utóbbiak során 476 rendőr sérült meg.
A bíróság által elítélt holland állampolgár július 6-án Hamburgban két üveget dobott rendőrökre. A Die Welt szerint életveszélyes testi sértéssel és közrend megzavarásával vádolták a holland fiatalt.
Ez az első bírósági ügy, ami kapcsolatban áll a G20 találkozó idején zajló tüntetésekkel. Egy másik külföldi személy – egy lengyel állampolgár – tárgyalása kedden kezdődik. Összesen 32 személy van előzetes letartóztatásban a zavargásokban részvétel miatt.

http://www.hidfo.ru/2017/08/nemetorszag-3-ev-borton-egy-tuntetesen-reszvetelert/

2017. augusztus 28., hétfő

Kelet-Németország: erősödik a népi ellenállás, – az államilag támogatott muszlim hódítással szemben

…”Aki ismeri a németeket, az eddig is ezt mondta; “kis türelem – a németek, ha eljön az ideje, rövid időn belül megszervezik az ellenállást, – méghozzá német módon.”…

Németországi kollégánk információi szerint, egyre komolyabbra fordulnak a tiltakozások a nagyszámú migráns befogadása miatt Németországban. Ebben élen járnak a keleti területek (volt Kelet-Németország, DDR), lakosai, ahol Lipcsében, Drezdában és más keleti településeken egyre inkább kezd kibontakozni a népi ellenállás a migránsbarát (vagyis muszlimbarát), német politika és politikusok ellen.
Kollégánk szerint a népi felkelők egyre komolyabban fenyegetik fizikailag is a politikusokat, autókat gyújtottak fel, tüntetést szerveznek és tartanak a polgármesterek házai előtt, a migránsok befogadása ellen.
A hivatalos német propaganda pedig természetesen elővette a náci kártyát, s kijelentették, hogy a népi ellenállást teljes egészében a neonácik csinálják.
Pedig az ellenállók jelszava a; “Mi vagyunk a nép!” – ugyanaz, amivel elindították a két Németország “egyesítését”.
Egyelőre “még csak” egy halott van, – de nagy a valószínűsége annak, hogy lesz még több is.
“Mindegyik politikus hazaáruló – skandálják a népi ellenállók, a politikusok közül pedig egyre többen kezdenek el rettegni a nép haragjától.
Többen közülük a háttérbe vonulnak, az igazságügyminisztert kifütyülték egy gyűlésen, sőt szó szerint elzavarták onnan, kétségbeesett menekülésre késztetvén a politikust.
Mindeközben a hivatalos “német” politika a “demokráciát” félti.
Míg az ellenállás egyre erősebb lesz, addig az állami cenzúra keményen blokkolja azokat az információkat, amelyek az igazságot tennék közzé.
“Az állami cenzúra megóv téged a realitástól” – s élen Heiko Maas, az “igazságügyminiszter”. – Ez az ellenállók másik jelszava. – Ha Merkel a választási kampány során bárhova elmegy, kórusban kiáltják: “Hau ab!” (Tünj el!”).
Magyarországon sokan kritizálták az utóbbi időben a német embereket, mondván, hogy teszefoszák, s bárki, bármit megtehet velük. Ám úgy tűnik, hogy ők most teljes egészében megcáfolják ezt a róluk kialakult negatív képet. Aki ismeri a németeket, az eddig is ezt mondta; “kis türelem – a németek, ha eljön az ideje, rövid időn belül megszervezik az ellenállást, – méghozzá német módon.”
Az események folyásában, s hangulatában rengeteg hasonlóság fedezhető fel azzal a történelmi időszakkal, aminek következtében aztán a két Németországot egyesíteni kellett, a német nép erős nyomásának következtében.
Kollégánk meglátása szerint a német politikának nincs semmi ereje arra, hogy ezt a kezdődő társadalmi válságot megakadályozza, s a helyzet ezek után csak súlyosbodni fog.

Claymore, Júlia – SzRTI
(A fotók, illusztrációk)

Zeman: a menekült terroristák fenyegetést jelentenek Európára


A cseh elnök szerint Bosznia-Hercegovina területén telepedhetnek le a terroristák, akik a vereség miatt elmenekültek Irakból és Szíriából.
Milos Zeman cseh köztársasági elnök vasárnap aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az Iszlám Állam terroristacsoport (Daes) veresége Irakban és Szíriában azzal járhat, hogy a még életben maradt fanatikusok a bevándorlási hullámokkal Európába érkezve a Balkánon telepednek meg.
“Az iraki és szíriai vereség után az iszlamisták megtelepedhetnek Afganisztánban, ahol nagy esélyük van a sikerre. De jelen van az a fenyegetés is, hogy a menekülő terroristák központot alakítanak ki itt, Európában. Bosznia egy ilyen központ lehet, egyrészt nemzetiségi összetétele miatt, másrészt, mert a Daes fekete zászlaja már így is számos boszniai városban és faluban fel lett vonva” – mondta Zeman a Blesk hírügynökségnek nyilatkozva.
A cseh elnök szerint, amennyiben az Irakból és Szíriából menekült terroristák Boszniában telepednek meg, szükségessé válik, hogy Európa nyomást gyakoroljon a helyi hatóságokra a kérdés rendezése érdekében.
Zeman szerint az újabb fenyegetés kezelése érdekében az európai országoknak könyörtelenül deportálniuk kell minden olyan személyt, akivel kapcsolatban felmerülhet, hogy terrorszervezet befolyása alatt áll.

http://www.hidfo.ru/2017/08/zeman-a-menekult-terroristak-fenyegetest-jelentenek-europara/

Buta, primitív ellenségkép-gyártást kezdtek a liberálisok

Budapestre érkezik Vlagyimir Putyin orosz államfő – a liberális sajtó teljes fokozatra kapcsolt az ellenségkép-gyártásban, miközben azt hazudják maguknak és olvasóiknak, hogy az ő erkölcsi magaslataikban soha nem gyártanak ellenségképet.
Tóta W. Árpád, a HVG szoros mederbe szorított publicistája egy ma reggel közölt írásban szolidaritást vállal a Magyarországot gyalázó holland nagykövettel, és megismételte a diplomata kijelentéseit, miszerint a kormány ellenségkép-gyártást folytat, migránsokkal, Brüsszellel, Soros Györggyel.
A szerző mélységesen megveti a kormánysajtót ezért az ellenségkép-gyártásért, illetve egyelőre még nyomdafestéket is elszenvedő módon kifejti, hogy a kormány ezzel tartja össze a nyájat, miközben a fejlett-nyugatiak nem folytatnak ellenségkép-gyártást, mert nekik nincs nyáj, amit össze kell tartani.
Miközben a szerző erkölcsi magaslatokból folytatott prédikációjából kiderült, hogy a liberálisok és a fejlett-nyugati eurokraták soha nem gyártanak ellenségképet, a liberális sajtó szájából ömlik a szennyvíz, elég ehhez a címlapokat megnézni.
Azt hazudják maguknak és olvasóiknak, hogy ez nem ellenségkép-gyártás, mert az ő ellenségképük az igazi ellenségkép, emiatt nem szabad annak nevezni. Lássuk tehát, mivel okádták tele eddig a közéletet. Az ipari propaganda szokásos üteme szerint estére Vlagyimir Putyint gyalázó címekkel lesz tele minden liberális címlap, de szerintük ez nem ellenségkép-gyártás, hiszen a felvilágosult nyugatosok közt nem szokás az ilyesmi.
Index.hu: “Tíz magyar, aki meghalt Vlagyimir Putyin háborújában.” Figyeljük a sugallt képzettársításokat – Putyin és háború, Putyin és magyarok halála. Az eredeti cím ráadásul ez volt: “Tíz magyar, aki meghalt Vlagyimir Putyin terrorista háborújában”. Utóbbi már a szerkesztőknek is durva lehetett, mert levették címlapról, de a cikk címében és URL-címében még benne van. Ez a képzettársítás a “Putyin és terrorizmus”, ami egyébként teljesen ráfekszik az amerikai külügyminisztérium által korábban sulykolt ellenségképre, miszerint Oroszország és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentik a legfőbb globális biztonsági kihívásokat.
444.hu: Momentum-reklám, és az orosz vezetőt gyalázó punkzene ajánlása az olvasóknak. Putyin – kommunista Oroszország párhuzam. Egyelőre ennyi a mai felhozatal, de biztos lesz még több is, miután a független-függő újságírók bevették a mai teljesítményfokozót.
24.hu: Momentum-reklám, Oroszországgal közös energetikai projekt napirenden tartása negatív kontextusban, de az autósoknak is utálniuk kell Putyint, hiszen mindenhol csak lezárások lesznek miatta, és nyilvánvalóan ez a legfontosabb tényező, amikor egy külföldi vezető Budapestre jön.
168óra: “Putyin – ne hagyjuk”. A lap olyan nyilatkozatot idéz címlapon, miszerint Magyarországon nem is volt rendszerváltás – nyilván Putyin tehet mindenről, ami az Európai Unió és NATO tagjaként történt velünk.
A jobboldali szavazókat kábító HírTV szintén Putyin-ellenes nyilatkozatot hoz címlapon. Az orosz államfő gonosz, gyarmatosítani akarja Magyarországot, a jobboldali szavazóknak utálniuk kell Putyint.
Tehát ez volt a független sajtó, amiért elviekben aggódnunk kellene, nehogy a kormány – vagy Putyin – valamit csináljon vele. Ellenségkép-gyártás még nyomokban sem, hiszen ők a felvilágosult nyugatiak, és az ő ellenségképük legitimebb, mint másé. Erkölcsi magaslatokból beszélnek a magyarokkal, szájukból a szennyvíz ömlik, és egy pillanatig sem feltételezhetjük róluk, hogy az amerikai narratíván felül valami mást is megjelentetnek címlapon, hacsak nem az olvasottság megtartását szolgáló vicces-aranyos dolgokat.
Viszonylag új jelenség, hogy utóbb már a jobboldali választók is célközönséggé váltak a liberális sajtóban; elsősorban abból a célból, hogy megpróbálják őket Washington riválisai ellen fordítani. Az atlantista ukrán hatóságok által besorozott magyarok halálával riogatás például egy ilyen irányvonal, ahol a nemzeti összetartozást fontosnak tartók körében próbálnak ellenséges érzületeket szítani Vlagyimir Putyinnal és általában Oroszországgal szemben.

http://www.hidfo.ru/2017/08/buta-primitiv-ellensegkep-gyartast-kezdtek-a-liberalisok/

Száz brit politikussal végezhettek volna a parlamentbe bejutó terroristák (Ezzel bakot löttek, mint anno Norvégiában)

Egy a londoni rendőrség által végzett titkos szimuláció szerint a terroristák öt perc alatt be tudnának jutni a parlamentbe, ahol száz képviselőt is meggyilkolhatnának – derült ki a Telegraph brit lap beszámolójából.
A szimuláció során a terroristák hajóval, a folyón keresztül kerültek közel a parlament épületéhez, ahová mintegy öt perc alatt be is jutottak. A szimulált támadás, ha a valóságban megtörténik, mintegy száz parlamenti képviselő halálával végződött volna – áll a beszámolóban.
A Telegraph a gyakorlatról értesített személyekre hivatkozva azt írja, a parlamenti képviselők többségét nem értesítették a szimulációról, a politikusok a gyakorlat idején nem tartózkodtak az épületben.
A szimuláció eredményei alapján a rendőrség számos javaslattal állt elő a parlament biztonságának fokozásához; többek közt akadályokat helyeznek el a folyón, hogy onnan ne lehessen megközelíteni az épületet, emellett fegyveres őröket helyeznek el a víz felőli bejáratnál.
Az Egyesült Királyságban számos terrortámadás történt 2017-ben, ezek egy része a parlament közvetlen közelében.

http://www.hidfo.ru/2017/08/szaz-brit-politikussal-is-vegezhettek-volna-a-parlamentbe-bejuto-terroristak/

Moldova az EU-tól és Oroszországtól kérne biztonsági garanciákat

Igor Dodon moldovai elnök vasárnap közölte; fontolóra veszi, hogy Oroszország és az Európai Unió vezetőit, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet kéri meg arra, hogy segítsenek Moldovában a stabilitás és biztonság fenntartásában.
Az elnök elmondása szerint a jelenlegi helyzet Moldova körül egyre feszültebb, az ország a Kelet és Nyugat ütközése miatt újabb geopolitikai kihívásokkal kell szembenézzen – ennek okán akarnak az Európai Uniótól és Oroszországtól egyaránt segítséget kérni az államiság megőrzéséhez. Dodon elmondása szerint Vlagyimir Putyin orosz államfőt, az Európai Unió vezetőit, és az EBESZ elnökét kérné meg a közös segítségnyújtásra, különös tekintettel a Dnyeszter Menti Köztársaság helyzetének rendezésére.
A főként orosz és ukrán lakosságú Dnyeszter Menti Köztársaság 1990-ben szakadt el a Moldovai Szovjet Köztársaságtól, Románia és Moldova egyesülésétől tartva. Az elszakadás fegyveres konfliktushoz vezetett, amely 1992-ben tűzszünettel véget ért, de a terület státusza máig nem egyértelmű: bár a moldovai hatóságoknak nincs fennhatósága a terület felett, hivatalosan Moldovához tartozik, egyetlen ENSZ-tagország sem ismeri el önállóságát.

http://www.hidfo.ru/2017/08/moldova-az-eu-tol-es-oroszorszagtol-kerne-biztonsagi-garanciakat/

2017. augusztus 25., péntek

Mindennapossá vált a terrorizmus Belgiumban

A belgiumi szövetségi ügyészség az év kezdete óta 189 büntetőeljárást nyitott meg terrorcselekménnyel kapcsolatban. Az országban majdnem minden napra jut egy terrorizmussal kapcsolatos ügy.
A De Tijd napilap szerint az ügyészek főként azokra a terroristagyanús személyekre összpontosítanak, akik soha nem hagyták el Belgium területét, szemben azokkal, akik elutaztak egy külföldi országba fegyveres harcot folytatni.
2015-ben összesen 313 terrorizmussal kapcsolatos büntetőügy zajlott Belgiumban, annak köszönhetően, hogy belgiumi állampolgárok is Szíriába utaztak harcolni valamelyik terrorszervezet oldalán.
Áprilisi rendőrségi beszámolókban még az állt, hogy 18874 olyan személy él az országban, aki kapcsolatban állhat terroristákkal. Ezek közül 2248 fő szerepel a rendőrség adatbázisában mint erősen radikalizálódott személy.
Belgiumban magas fokozatú terrorkészültség van érvényben, mióta 2016 márciusban öngyilkos merénylet történt Brüsszel repülőterén és egy az uniós hivatalok közelében található metróállomásnál.

http://www.hidfo.ru/2017/08/mindennapossa-valt-a-terrorizmus-belgiumban/

2017. augusztus 24., csütörtök

Líbia uniós támogatással épít elektromos kerítést a migránsoknak



Líbia miniszterelnöke arra kérte az Európai Uniót, hogy az Európába irányuló migráció megfékezése érdekében segítsen elektromos kerítést építeni az ország déli határán.
Fayez al-Sarraj, az ENSZ által támogatott egységkormány vezetője a The Times-nak adott interjú során bírálta az Európai Unió tömeges bevándorlásra adott válaszát, és azt mondta; Európa el kellene tántorítsa a migránsokat attól, hogy átkeljenek a Földközi-tengeren.
Az interjú során a miniszterelnök követelte, hogy az EU gyakoroljon nyomást a schengeni övezetben élő migránsokra, hogy térjenek vissza származási országaikba. Líbia emellett elvárja a fegyverembargó eltörlését, hogy a haditengerészet képes legyen felfegyverezni magát az egyre veszélyesebbé váló embercsempészekkel szemben.
Sarraj kijelentése szerint Líbia semmit nem profitál a migrációból, viszont állandó biztonsági kockázatot jelent számukra az országra zúduló fekete-afrikaiak tömege, akik közt terroristák is rejtőzhetnek.
A miniszterelnök arra kéri Európát, hogy segítsen egy elektromos kerítés megépítésében az ország déli határa mentén, ami lehetővé tenné a belső-Afrikából érkező tömegek megállítását.
2015-ben, miután a magyar kormány döntést hozott a déli határ megvédéséről és kerítés építéséről, a német sajtó arról számolt be, hogy két német nagyvállalat is beszüntette a szögesdrót exportját Magyarországra. Az egyik vállalat, a Mutanox azzal indokolta a döntést, hogy az általuk árusított szögesdrótot börtönök számára gyártják, de azt “nem szabad menedéket kereső emberek ellen használni”.

http://www.hidfo.ru/2017/08/libia-unios-tamogatassal-epit-elektromos-keritest-a-migransoknak/

Stefan Bauer és Frank Scharf történetei Egészségügy vonatkozásában Iszlám államokban


Fotó: Arab News – “Nem volt hajlandó a muszlim diszpécser vörös félholdas mentőt küldeni egy beteg asszonyhoz, mert az egyedül élt, s nem volt férfi gyámja.”
Amit azonban Stefan Bauer mentöasszisztens elmeselt a Vörös Felhold szolgalataban Szaud Arabiaban eltöltött 1 everöl – nemigen lehet ep esszel felfogni. Az ö elbeszelese egy ritka bepillantast enged egy pajzs möge zart, iszlam tarsadalom viszonyaiba – a legnagyobb elrettentesünkre.

Stefan Bauer, mentöorvosok, felcserek “normalis” körülmenyek között hozzaszoktak a mindennapos emberi szenvedeshez, veres közlekedesi balesetek latvanyahoz – mindez a munkajukhoz tartozik.
Amit azonban Stefan Bauer elmeselt, aki a Szaud Arabiai Vörös Felhold alkalmazasaban Riadban tevekenykedett – felülmul minden kepzeletet. Egy evig Riad, – a vegen mar aludni sem tudott, hazajött – mert meghosszabbitani ezt a munkat Riadban a sajat egeszseget kozkaztatta volna.
Csak Riadban, Szaud Arabia fövarosaban evente 250-re becsülik a közlekedesi balesetben elhunytak szamat. Ilyet Nemetorszagban egy egesz elet szolgalati ideje alatt nem el meg egy nemet mentös.
S miert van ez igy? A fiatal ferfiak egyetlen hobbija: a nehez, gyors autok – s vezetöjük elsösorban a gyorsasag szerelmese, abszolut figyelmen kivül hagyva a közlekedesi szabalyokat, a szaguldas az egyetlen szorakozasuk. Riadban, mint az iszlam vallas fellegvaraban; mozik, barok, szorakozohelyek nincsenek, mert az iszlam mindezt tiltja. Nökkel talalkozni nem lehet! Az egyetlen szorakozasi lehetöseg tehat a gyors auto, a szaguldas a Ring Road-on, amely körülöleli Riadot. Miutan csoportokban autoznak nagy sebesseggel, elöbb-utobb a vezetö elveszti uralmat a jarmü felett – s rögtön 5-6 halott a szaguldas eredmenye. Különösen a hetvegeken sok az ilyen jellegü közlekedesi baleset – s itt a mentök meg csak segiteni sem tudnak, holott egesz ejszaka szinte folyamatosan hivjak öket a közlekedesi balesetekhez.

Aki részletesebben kíváncsi arra, hogy a szaúdi aranyifjak passzióból hogyan teszik tönkre a drágábbnál drágább luxus autókat, (Porsché-kat, Rolls Royce-okat, Laqmborghi-niket, Ferrari-kat, BMW-ket), – az ezen a linken megteheti >>
Stefan Bauer egy allashirdetesre jelentkezett a Vörös Felholdnal, mint mentöasszisztens – s 1 ev alatt teljes szelessegeben, melysegeben megismerte az arab fövaros tarsadalmi törvenyeit, az ott lakok szamara kötelezö Koran elöirasokat.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint Szaúd Arábiában évente kb. 7000 azaz hétezer közlekedési balesetben elhunytat regisztrálnak. Mindez összehasonlítva a Németorszagban  közlekedési balesetben elhunytak számával; hatszor (6) több a halálos közlekedési balesetek száma Szaúd Arábiában, mint Németorszagban.

A nem hivatalos statisztika/becslesek szerint ez a szam azonban Riadban joval magasabb, mint 7000.
Az alábbi videón pedig az látható, hogy az őrült és fegyelmezetlen sofőrök miatt, a közlekedési káosz nappal sem csökken. Ezek tuti, hogy nem normálisak. Nem csoda a rengeteg halálos áldozat:
***

A közelmúltban Riadban az újságok főcímekben számoltak be egy fiatal egyetemista lány haláláról – aki szívinfarktusban halt meg a kórhazban!

A fiatal lány talán megmenthető lett volna, – a mentősöket azonban órákig nem engedték a lányhoz segítséget nyújtani – ugyanis a lány nem volt lefátyolozva!

Elkepzelhetönek tartja ezt a kedves Olvaso akar Magyarorszagon, akar Nemetorszagban? Ugye nem?
Pedig ebben az iranyban halad Europa – megpedig rohamleptekkel.
Nos – ilyen allapotok uralkodnak nemcsak Szaud Arabiaban, de valamennyi iszlam vallas uralta allamban – ez az allapot mindennapos!
Egy pelda erre az allitasra: a mentösöket hivjak egy leanyiskolaba, mert ott egy fiatal lany eszmeletlenül összeesett. Az iskola kapuja elött azonban ott all az iskola biztonsagi szolgalatanak embere/emberei – akik kemeny szigorral utasitjak el a mentöket, nem engedik be – ugyanis a leanyiskolakba ferfiak be nem tehetik a labukat!!
Nos, mi ilyenkor a teendö? A mentöszolgalat a rendörseghez fordul segitsegert s amikor megjelennek a rendörök, elkezdödik a hosszas, neha orakig tarto vitatkozas a teendök miatt.
Ezalatt esetleg (?) kihozzak a kislanyt az iskolabol – csak ezutan következhet az orvosi vizsgalat az ajulas okarol es kezeleseröl. Termeszetesen az ajult kislanyt gondosan le kell fatyolozni s semmifele olyan kezelest nem lehet alkalmazni, ami nöiesseget megsertheti.
Volt mar Ön, kedves Olvaso olyan helyzetben, amelynek soran egy bizonyos szituacio egy ember halalaval vegzödött? Rettenetes elmeny egy mentöasszisztens, orvos szamara.
Egy alkalommal a mentöt hivtak egy megindult szüleshez. Ilyen esetekben a mentösök elsösorban azt merlegelik, hogy a születendö gyermeket ott helyben segitsek a vilagra, vagy van eleg idö arra, hogy korhazba vigyek. Ehhez azonban meg kell vizsgalni a vajudo nöt hogy eldönthessek, mit tegyenek. Es itt kezdödik a baj. A mentösök egy tolmacs segitsegevel haromszor!!! elmagyaraztak a ferjnek a fennallo helyzetet, mire vegre nagy nehezen kinyögte: rendben, szabad neked az abaya (tradicionalis, fekete lepel, ami a nök kötelezö viselete Arabiaban) ala nezni. A mentöasszisztens megtette kötelesseget s azt latta, hogy a gyerek feje a köldökzsinort nyomja – ez pedig a születendö gyerek szamara eletveszelyes szituacio.
Normalis körülmenyek között ilyenkor a gyerek fejet visszanyomjak a szülöcsatornaba, hogy a köldökzsinoron könnyitsenek. Mindezt a mentösök elmagyaraztak a ferjnek – ö azonban lakonikusan csak igy felelt: NEM.
A mentösök ketsegbeesetten magyaraztak a ferjnek: ha most, azonnal nem cselekszenek az elmondottak szerint – a gyerek meghal. Mindez azonban nem hatotta meg a ferjet. A mentösök nem tehettek semmit, a mentöautoba helyeztek a vajudo nöt s bevittek a klinikara – ahol megallapitottak: a születendö gyerek meghalt!
Döbbetes volt a ferj reakcioja, legalabbis a mentösök, de az en szamomra is, mert a következöket mondta: nem baj, majd csinalunk egy masik gyereket. Nos – ez az a pont, amikor a mentösöknek fogalmuk sincs, mit is mondjanak ilyen szituacioban –  ahogy Magyarorszagon mondanak: köpni-nyelni nem tudnak.
Mi is az ilyen helyzetek hattere?

Szaúd Arábiában, s valamennyi iszlám vallású államban a férj vagy egy hímnemű családtag/rokon kizárólagos joga annak eldöntése, – hogy egy hímnemű orvos/asszisztens egyáltalán hozzányúlhat a beteghez, arról már szót sem ejtve, hogy elvégezze a legszükségesebb tennivalókat a beteggel.

Termeszetesen elöfordulnak olyan szituaciok is, amikor a ferj ill. ferfi rokon belatasa, a szituacio teljes megertese olyan minimalis, amikor a szituacio megertetesere nincs idö, vitatkozni meg plane nem – mindez az ellatasra szorulo beteg eletet veszelyezteti! A kairoi nemet nagykövetseg orvosa, Volker Klinnert elismerte: a törtenetnek van realis alapja – mert Szaud Arabiaban es az iszlam vallast követö orszagokban neha abszolut lehetetlen, hogy egy himnemü felcser a veszhelyzetben elvegezze azon feladatokat ugy, ahogy azt Nemetorszagban elvarjak töle.
Hasonlo elmenyekröl szamolt be Frank Scharf, aki 5 even keresztül a Vörös Felhold alkalmazasaban tevekenykedett Szaud Arabiaban.
Nem volt mar az sem meglepö szamara, amikor egy közlekedesi balesethez hivtak a mentöket, a sebesült nö sulyos serülesekkel azonnali ellatasra szorult – a ferj azonban ellentmondast nem türö hangon kijelentette: „nem megfogni!“. S mit tehetnek ilyenkor a mentösök? Szotlanul vegignezhetik a nö haldoklasat! Scharf megerösiti Bauer allitasat, amikor a vajudo nö ugy került a korhazba a ferj csökönyössege miatt, hogy mire a korhazba ertek – a gyerek halott volt. Ö maga (Scharf) Szaud Arabiai tevekenysege soran legalabb 10 – 12 alkalommal atelte ugyanezt a szituaciot!
Hivatalos adatok azonban ilyen esetekröl nincsenek!

2002-ben világméretű botrányt okozott egy, ugyancsak Riadban történt katasztrófa: az iszlám erkölcsrendészet Mekkában megakadályozta a diáklányok menekülését egy égő iskolaépületből – mert a lányok nem voltak lefátyolozva s nem viseltek az iszlám előírásainak megfelelő ruházatot.

Jogosan vetödik fel a kerdes: hogy tudja egyaltalan „feldolgozni“ ezt a szituaciot az orvos/mentöasszisztens, amikor a segitsegre szorulo nöi pancienshez hozza sem nyulhat, mert a ferj/himnemü rokon nem engedi meg?
Mindez a  mentösök szamara a legnagyobb lelki terhet jelenti. Felgyülemlik bennük a tehetetlenseg erzese, s elöbb utobb a hozzatartozokkal szemben hangosabbak lesznek, halmozodik bennük a düh – mert ilyen szituaciokhoz Nemetorszagban nincsenek hozzaszokva – ott tölük szakszerü es gyors ellatast varnak el – s a beteg meg is kapja!
Sajnos, ezt az iszlam vallast követö orszagokban meg kell szokniuk! Azt, hogy a nöi pancienseket elöbb az iszlam elöirasainak megfelelöen fel kell öltöztetni, mielött a pacienst a korhazba tudjak szallitani. Elöször tehat a csalad nötagjai felöltöztetik, lefatyolozzak a beteget – ezutan következhet a korhazba szallitas. Mindez eltarthat 15 – 20 percig is (Keleten ilyesmivel nem sietnek), ertekes percek vesznek karba, ami a beteg eletet is veszelyeztetheti.

Akár a 22-es csapdája, az alábbi megtörtént eset:

Szinte nevetségesnek tűnik az a történet, amikor egy magánházhoz hívtak a mentőket azzal, hogy a családfő 14 éves lánya diabéteszes, s eszméletlen. A mentők érkezésekor a családfő nyitja az ajtót – s a szemével a betegápoló NŐT  keresi – nem tudja mire vélni, hogy a mentősök kizárólag férfiak. A csaladfő ragaszkodott hozzá, hogy az eszméletlen lánynak kizárólag nő segíthet! – de – Sajnos – ez Szaúd Arábiában nem megengedett. Betegápolónők nem dolgozhatnak a kórház, épületén kívül. Mit tesz erre a családfő? Nem engedi a házba az eszméletlen lányhoz a segítségére érkező mentősöket, ellenben hosszas vita után aláírat velük egy nyilatkozatot – hogy nem segíthetnek az eszméletlen lányon, elmehetnek, – amit a mentősök meg is tettek, mert nem tehettek mást. Nem sokkal később, a klinikán várakoztak a sürgősségi osztályon, amikor őrült sebességgel érkezett az apa az eszméletlen lánnyal – akiről az orvos kénytelen volt megállapítani: meghalt!

Kezd Önnel derengeni kedves Olvaso – milyen helyzeteknek teszi ki magat, ha Szaud Arabiaban kivanja tölteni a szabadsagat vagy hivatalos ügyben oda utazik?
Mentöasszisztens Bauer 1 evig dolgozott a Vörös Felholdnal – 1 ev utan hazatert, mert mar aludni sem tudott a sok borzalomtol, amit latott s naponta atelt. Ennek ellenere nem banta meg, hogy elvallalta ezt a munkat, de kijelentette: a tapasztalataim, az ateltek birtokaban nem mennek meg egyszer Szaud Arabiaba.
Tapasztalatokat szerzett azonban arról is, hogy bánnak az országban az idegen, nem szaúdi munkasokkal.
A Bangladeschböl szarmazo epitömunkasokat bezsufoljak egy hajokontenerbe, ahol 30 fö lakik. Gyakran elöfordult, hogy a kora hajnali orakban hivtak a mentöket s a helyszinre erkezeskor megdöbbenve tapasztalta, hogy egy-ket munkas az ejszaka elhalalozott, szomjan- vagy ehenhalt. Gyakran került olyan helyzetbe, amikor a helyszinre erkezeskor a Fülöp szigetekröl szarmazo lanyok egyszerüen kiugrottak az ablakon s a helyszinre erkezö mentök csak a halal bealltat tudtak megallapitani. Mi is ezen teny hattere?
Szaud Arabiaban a becslesek szerint kb. 8 millio külföldi illetösegü dolgozik – majdnem egyharmada  az ott elöknek külföldi illetösegü.
Minden vendegmunkasnak van egy jotalloja s mihelyt egy idegen munkas Szaud Arabia területere teszi a labat – a jotallo kenyenek-kedvenek van kiteve. A jotallo engedelye, hozzajarulasa nelkül nem valtoztathat munkahelyet s az orszagot sem hagyhatja el. A legrosszabb az orszagban alkalmazott kb. l,5 millio nö helyzete, akik munkaadojuk haztartasaban dolgoznak, ejt nappalla teve.
Ezek a nök a Fülöp szigetekröl, Indoneziabol vagy Sri Lankarol szarmaznak s gyakorlatilag a munkaado rabszolgai, akik minden hazimunkat kötelesek elvegezni. Ha szerencsejük van, olyan munkaadohoz kerülnek, aki ki is fizeti az elöre megallapodott bert – ami igencsak ritkasag. Emellett azonban a haz ura az elvegzett munkan kivül elvarja az egyeb “szolgaltatasokat” is – s ha az alkalmazott erre nem hajlando. a haz ura vagy  a csalad  egyik-masik ferfitagja  egyszerüen megeröszakolja! Mi törtenik akkor, ha az eröszak következteben egy nö a korhazba kerül? Az orvosnö ellatja – aztan sajnalkozva kijelenti: sajnos, ez ellen nem tudunk semmit tenni!
Mi törtenik, ha ilyen esetekben egy feljelentes alapjan a rendörseg is bekapcsolodik az ügybe?
Egyszerü: a megeröszakolt nöt viszik a börtönbe! Ez a hir gyorsan terjed  – ezert nem mernek az aldozatok feljelentest tenni, mert tudjak: ök huzzak a rövidebbet, rajtuk csattan az ostor.
De mi törtenik akkor, ha a megeröszakolt lany terhes lesz? Korhazba garantaltan nem mehet, mert rövid idön belül letartoztatjak. A megoldas? Otthon vilagra hozza a gyermeket, majd az ujszülöttet kiteszi a mosche ele, röviddel az imaidö kezdete elött. Ha a gyereknek szerencseje van – eletben marad. Ha nincs szerencseje – az imaidö vegere elpusztul.

A Szaúd Arábiában tevékenykedö német mentőasszisztensek megdöbbentő adatokban számolnak be a Riadban elhagyott vagy megölt újszülöttekről. A gyermekgondozóként dolgozó, megerőszakolt nők újszülöttei szinte úgy kerülnek eltávolításra, mint a háztartási szemét, mégpedig ott, ahová a város összes szemetét lerakják.

Egyebkent a Vörös Felhold semmifele adatot, felvilagositast ebben a temaban nem adott ki a Spiegel-Online kerdesere – egyszerüen valasz nelkül hagytak a levelet.
Mindez szamomra azert is megdöbbentö, mert az ide menekültek elsosorban arra hivatkoznak, hogy a csaladjuk a haboru dulta orszagban maradt, a gyerekei eheznek – tehat sürgösen!!! keri a csaladegyesitest. S hogy követeleseiknek nyomatekot is adjanak – a csoportban levö apro gyerekeket a fejük föle tartva hadonasznak az öket feltartoztato rendörök fele – követelve az orszagba engedesüket. Emlekezzünk csak a magyarországi Bicskén törtentekre, amikor apuka a sinekre rántotta az asszonyt és a gyermeket, nyomatekot kivanva adni a követelesenek. Meg szerencse, hogy akkor eppen nem jött egy gyorsvonat.
Kedves Olvaso – nehany “aprosag” a Szaud Arabiaban uralkodo allapotokra, ahol az egeszsegügyi ellatas a tenyeket figyelembeveve messze elmarad az europai körülmenyektöl, minden tekintetben.

Az ottani állapotokhoz képest a magyarországi állapotok szinte idillinek tűnnek, – de ez hamarosan változni fog, mégpedig nem jó irányban – ha az Iszlám hamarosan teljesen meghóditja Európát.

A tolerancia jegyeben a frankfurti Vöröskereszt Klinika megengedte az iszlam vallast követö növereknek, hogy fejkendöben jelenjenek meg a munkahelyükön, ami a vezetö, hygieniat felügyelö orvos szerint nem jelent semmi problemat. Lehet, hogy a dokinak nem – nekem igen. A mult heten töltöttem ott nehany napot – s a takaritonö valoban fejkendöben kente szet a vizet a folyoson -. takaritas cimen.
Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy bele kell nyugodni a Magyarorszagon jelenleg uralkodo allapotokba.

Az új nyugat-európai kórházi öltözet
Célom az volt, hogy a Szaúd Arábiában (s más, Iszlám vallást követő országokban) uralkodó állapotok ismertetésével, gondolkodásra késztessem az olvasót. Nyíljon fel a szemünk végre s lássuk meg: mi fog történni akkor, ha az Iszlám átveszi a hatalmat Európában!
Kórházaink jelenlegi, lezüllött állapota még alacsonyabbra kerül, aminek következtében megnő a halálozások aránya.
A halal termeszetes allapot, hozzatartozik az elethez – mindenki tulesik rajta. Nem is a halal a rettenetes – hanem a hozza vezetö ut. Sokaknal a halal inkabb megvaltas a szenvedesektöl, a fajdalmaktol – amit gyogyszer hianyaban meg csak enyhiteni sem tudnak  (vagy sporolas cimen nem is akarnak).
Az egeszsegügyi ellatas a mai vilagban mar regen profitorientalt, a menedzserek gondoskodnak arrol, hogy az agyak kihasznaltak legyenek, a milliokert, milliardokert beszerzett müszerek behozzak a lehetö legrövidebb idö alatt a rajuk költött penzt. Megis – több, mint 8 honapot kell varni egy MRT vizsgalatra, egy sürgös mütetre abban a remenyben, hogy: hatha a beteg idöközben meghal, nincs vele tennivalo, nem kell penzt kiadni.
Az ujsagokban rendszeresen olvashatunk arrol, hogy emelkedik az atlageletkor, mindig idösebbek lehetünk. Együnk minel több gyogyszert – hogy hizzon a gyogyszeripar bevetele, az orvosok bankszamlaja, akik sorra hozzak letre a privatklinikakat, praxisokat – ahova csak azok juthatnak el, akik meg tudjak fizetni a horribilis vizsgalati es kezelesi költsegeket. Mert az egeszseg manapsag penz kerdese – s aki nem tudja megfizetni, ki kell varnia a vizsgalatot – az ö problemaja, oldja meg, ahogy tudja. Ha nem tudja – az megint csak az ö baja.
Döbbentem nezem a televizioban a focistak ujsagiroknak adott nyilatkozatait. A hatterben azon cegek emblemajanak “gyülekezete” – akik az egyesületeket penzelik, anyagilag tamogatjak. Meg megdöbbentöbb, amikor hirt adnak arrol – hany milliot fizet ki egy klub, ha egy eredmenyesen focizo jatekost kivan megszerezni – arrol mar szot sem erdemes ejteni, mennyit keres egy focista evente. A stadionok roskadasig megtelnek nezökkel – akik termeszetesen a klubnak magas jövedelmet biztositanak. Ha ezen összegeknek csak egy reszet forditanak az egeszsegügyre – boldogok lehetnenk.
Van azonban az eremnek egy masik oldala. Magyarorszagon a 90-es evekig kb. 8-900 fajta gyogyszer volt forgalomban. Vegre visszatert hozzank a kapitalizmus – egeszsegünk erdekeben a forgalmazott gyogyszerek szama meghaladta a 20.000-t! De minek? Orvosi rendelveny nelkül kaphatunk meg a drogeriaban is haszontalan tablettakat, amik ugyan semmire sem jok – de a gyogyszeriparnak milliardos haszna van belöle.
S egy nagyon fontos dolgot ne felejtsünk el!

Nem az orvos felelős egészségünk fenntartásáért, s az életünk meghosszabbításáért! A felelősek mi magunk vagyunk! Az orvos legfeljebb elősegítheti a gyógyulásunkat – de nem gyógyít! Az emberi szervezet ugyanis egy különleges kémiai gyár: kizárólag saját magát tudja reparálni, megjavítani. Ezért is ismerni kell az emberi szervezet működését, a panaszokat – s azok megjavítására, megszüntetésére kell erőfeszítéseket tenni.

Ez azonban MUNKA, tajekozodas a temaban, rengeteg olvasas, s ha bizonytalanok vagyunk – hat kerdezzünk! Kerdezzünk olyanoktol, akik nem rögtön azzal kezdik: menj az orvoshoz.
Engem haromszor majdnem sikerült az orvosoknak a tulvilagra küldeni – amikor elövettem a jozan partaszti eszemet a fiokbol s megakadalyoztam öket ebben – sajat magam fedeztem fel azokat a modszereket, amik a mai napig segitenek abban, hogy a betegsegekkel kapcsolatos problemakat helyretegyem.
Kedves Olvaso! Lass neki a tanulasnak – ha egeszseges akarsz maradni s ne az orvosokra bizd teljes egeszeben magadat. Tegyel te is valamit az egeszseged erdekeben – mert ROLAD van szo – es a csaladodrol, gyermekeidröl. Hiszen minderre meg kell öket tanitanod – a jövö, egeszsegesebb generacio erdekeben!
Ehhez kívánok neked erőt, egészséget:
Júlia / Szabad Riport, Németország

Hivatalos: eddig tarthat az USA atombombákat Németországban

Német területen addig van szükség az amerikai atomfegyverekre, ameddig külső fenyegetés létezik és más országok a katonai konfliktusok megoldási lehetőségének tartják az atomfegyver bevetését – mondta Ulrike Demmer kormányszóvivő egy szerdai sajtótájékoztató során.
“Meg kell értsük, hogy bizonyos országok máig a katonai konfliktusok végső megoldásának tartják az atombombát. Ameddig ez így van, és jelen van a külső fenyegetés, addig szükség van nukleáris elrettentésre, amit számunkra a NATO biztosít”mondta.
A sajtótájékoztató azt követően történt, hogy Martin Schulz, a szociáldemokraták vezetője és kancellárjelöltje javasolta az amerikai atomfegyverek kivonását Németország területéről.
A sajtótájékoztató során Demmer arra a kérdésre, hogy a kancellár is egyetért-e Schulz álláspontjával, azt a választ adta, hogy Angela Merkel a teljes nukleáris leszerelést tekinti célnak, abban az értelemben, hogy a világ semelyik országa ne rendelkezzen atomfegyverrel.
Különböző becslések szerint jelenleg mintegy 20 B61 amerikai atomtöltetet tárolnak a Büchel légibázison Nyugat-Németországban.
A világ országai régóta próbálják elérni a teljes nukleáris leszerelést, többek közt ennek okán hozták az Észak-Korea elleni szankciókat is, ami egy újabb atomhatalom születését hivatott megakadályozni.
Az amerikai atomfegyverek jelenléte azonban nagyobb fenyegetést jelenthet, mint az észak-koreai atomprogram, hiszen az Egyesült Államok a világ egyetlen olyan országa, ami már ténylegesen bevetett atomfegyvert egy másik ország ellen, ezzel közvetlen meggyilkolva civilek százezreit.

http://www.hidfo.ru/2017/08/hivatalos-eddig-tarthat-az-usa-atombombakat-nemetorszagban/





Az amerikai atombombák kivonását követelik a németek

A múlt hét folyamán Martin Schulz, a Szociáldemokrata Párt vezetője és kancellárjelöltje ígéretet tett arra, hogy megválasztása esetén megkéri az amerikai kormányt a Németországban tárolt atombombák kivonására. Az amerikai katonai jelenlét kampánytémává vált Németországban.
Schulz kijelentését követően Ulrike Demmer kormányszóvivő kitérő választ adott; eszerint a német kormány abban érdekelt, hogy a világ összes országa felhagyjon az atomfegyverkezéssel. A német külügyminiszter, Sigmar Gabriel azonban nyíltan támogatásáról biztosította Schulz kezdeményezését. Szerinte az amerikai atomfegyvereket ki kell vonni német területről: ez a nyilvánosan elérhető adatok szerint 20 B61-es atomtöltetet jelent, melyeket a Büchel katonai bázison tartanak, nyugat-Németországban.
Az a tény, hogy az amerikai atomfegyverek kivonását a két szociáldemokrata vezető nyíltan képviseli, arra utal, hogy ez párt szinten célkitűzéssé válik, amit a választások után megpróbálnak majd keresztülvinni, a szavazás eredményétől függetlenül. A békepártiság és az amerikai katonai jelenlét mint kampánytéma korábban főként kisebb pártokra korlátozódott (pl. Die Linke), a két szociáldemokrata vezető álláspontja azonban azt mutatja, hogy ez bejutott a politikai fősodorba.
Az Amerikai Egyesült Államok augusztus 8-án hajtott végre újabb atomfegyver-tesztelést. A korszerűsített, nagyobb gyilkolásra képes fegyvereket szintén Németországban akarná tartani az amerikai kormány.
Németországban szeptember 24-én tartanak szövetségi választásokat, melynek eredményeként új kormányt és kancellárt választanak. Bár a nyugati közvélemény inkább az iráni és észak-koreai atomprogramtól tart, mindeddig az Egyesült Államok az egyetlen ország, amely atombombát dobott le egy másik országra, ezzel meggyilkolva civilek százezreit.

http://www.hidfo.ru/2017/08/az-amerikai-atombombak-kivonasat-kovetelik-a-nemetek/

2017. augusztus 23., szerda

Figyelmeztette a kurdokat a török külügyminiszter

Mevlüt Cavosoglu török külügyminiszter felszólította az iraki kurd autonóm régiót, hogy mondják le a szeptember végére tervezett függetlenségi népszavazást. A függetlenségi referendum Törökország területi egységét is veszélybe sodorná.
Júniusban az Erbil központú iraki Kurdisztán hatóságai bejelentették, hogy szeptember 25-én népszavazást tartanak a függetlenségről. A régió elnöke, Maszúd Barzani egyértelműen kijelentette, hogy a szavazás elhalasztásáról nem lehet szó.
Az Anadolu hírügynökség szerint azonban Törökország külügyminisztere szerdán közölte: elvárják Erbiltől a referendummal kapcsolatos tervek feladását.
Hétfőn a török külügyminisztérium beszámolt Cavosoglu iraki látogatásáról, mely az iraki és kurd tisztviselőket hivatott meggyőzni a függetlenségi referendummal kapcsolatos tervek feladásáról.
A kurdok egy jelenleg 30-35 milliós fős etnikumot képeznek a Közel-Keleten, de saját államot nem alkotnak. Négy ország területén élnek – több milliós – kurd közösségek: Irán, Irak, Szíria és Törökország. A CIA adatai szerint Törökország területén él a legtöbb kurd, mintegy 14 millió fő, ami az ország összlakosságának 18 százaléka.
2005-ben az iraki alkotmány módosításával elismerték Kurdisztánt autonóm régióként, ami azóta a kurd regionális kormány irányítása alatt áll. Ha a terület kikiáltja függetlenségét, ez ösztönző erőként hathat a másik három országban élő kurd közösségek számára is, így szélsőséges esetben Törökország is destabilizálódna vagy megbomlana az ország területi egysége.

http://www.hidfo.ru/2017/08/figyelmeztette-a-kurdokat-a-torok-kulugyminiszter/

Német miniszter: a további migráció destabilizálná Európát

A német kormány üdvözölte az amerikai elnök azon döntését, hogy még több katonát küld Afganisztánba. Ugyanakkor a külügyminiszter figyelmeztetett; az afgán helyzet eredményeként migránsok indulnak útnak, ami destabilizálhatja Európát.
Németország kormánya is támogatja az amerikai elnök azon döntését, hogy fokozza az Afganisztánban jelen lévő katonai erő létszámát – derült ki a Local német lap beszámolójából.
Sigmar Gabriel német külügyminiszter szerint Németország nem fokozza katonai jelenlétét Afganisztánban, de elvárja, hogy az Egyesült Államok Európával közösen hozzon döntéseket az afgán misszióra vonatkozóan.
Elmondása szerint
a stabil Afganisztán Európa érdeke is, mert a konfliktusok eredményeként rengeteg afgán kér menedékjogot Európában.
“A további migráció destabilizálná Európát, és Afganisztánt is”mondta.
Donald Trump hétfőn jelentette be, hogy visszavonja a kampány során tett kijelentését, miszerint az amerikai fegyveres erők ki kell vonuljanak Afganisztánból. Az Egyesült Államok ehelyett újabb négyezer katonát küld Afganisztánba, ezzel duplájára növelve az amerikai katonai jelenlétet.

http://www.hidfo.ru/2017/08/nemet-miniszter-a-tovabbi-migracio-destabilizalna-europat/

2017. augusztus 22., kedd

Afrikában várakoztatná a migránsokat az AfD

Az Alternatíva Németországnak nevű párt hétfőn kezdeményezte, hogy az Észak-Afrikából érkező migránsokat és menekülteket küldjék vissza észak-afrikai menekülttáborokba, hogy ott várják meg a menedékkérelmeik elbírálását.
Az AfD szerint az afrikai országokból érkező menekültek az országaikhoz közel működő menekülttáborokban kell megvárják menedékkérelmeik elbírálását, és “csak a legkiszolgáltatottabbakat kell befogadni”, majd a migránskvóták alapján elosztani a tagállamok közt.
“Mindenkit, aki 2017 szeptember 1 után illegálisan lép be az Európai Unió területére menedékkérőként, vissza kell küldeni az Észak-Afrikában működő táborokba, hogy ott várják meg a menedékkérelmek elbírálását” – áll a párt közleményében.
A dokumentum szerint a német haditengerészet együtt kell működjön az olasz és líbiai tengeri erőkkel a Földközi-tengeren át zajló migráció megfékezésében.
Németországban szeptember 24-én tartanak parlamenti választásokat, a várakozások szerint ezen mintegy 10%-ot szerezhet az AfD. Az országban a nagyobb pártok mindegyike támogatja a tömeges bevándorlást, a viták mindössze arról szólnak, hogy a menedékkérelem elbírálása idején a migránsok szabadon mozoghassanak-e a schengeni övezetben.

http://www.hidfo.ru/2017/08/afrikaban-varakoztatna-a-migransokat-az-afd/

2017. augusztus 21., hétfő

Megjósolta az egyik legsúlyosabb válságot, most háborúra számít

Marc Faber a Gloom, Boom & Doom tőzsdei hírlevelek szerzője részben arról ismert, hogy örökösen pesszimista hangvételű kijelentéseket tesz a részvénypiacokkal kapcsolatban. Legutóbbi interjújában azonban a legendás befektető nem a részvénypiacokról, hanem a geopolitikai kockázatokról beszélt, szerinte egy háború kirobbanása elkerülhetetlen, azonban ezt nem tankokkal és rakétákkal, hanem sokkal inkább virtuális fegyverekkel fogják megvívni, így ha nem akarjuk elveszíteni a vagyonunkat, akkor épp itt az ideje, hogy felkészüljünk erre az eshetőségre is.

Marc Faber ismét riogat


Marc Faber szerint arra meglehetősen kicsi az esély, hogy bárki lerohanja Kínát, vagy az Egyesült Államokat, az viszont reális veszély, hogy olyan kibertámadás áldozatává válunk, amely akár az egész amerikai áramellátást is veszélyeztetheti.

A szakember szerint amennyiben ez a forgatókönyv lép életbe, a fizikai arany egy helyettesíthetetlen csereeszköze lesz a gazdaságnak, így nem árt, ha még időben rendesen bespájzolunk belőle. Azonban nem ez az egyetlen ok, amit Marc Faber felhozott az arany tartása mellett.
Marc Faber élete
Marc Faber 1946. február 28-án született Zürichben, Genfben járt iskolába. Közgazdászként végzett a Zürichi Egyetemen, 24 éves korában Ph.D. fokozatot szerzett. Az 1970-es években Faber a White Weld & Company cégnél dolgozott New Yorkban, Zürichben és Hongkongban. Az ázsiai városba 1973-ban tette át a székhelyét, 1978-1990 között ügyvezető igazgatója volt a Drexel Burnham Lambertnek. A cég megszűnése után saját céget alapított, Marc Faber Limited névvel. Jelenleg Thaiföldön él, Chian Mai-ban.


A Marc Faber egy befektetési tanácsadó cég, alapvetően érték alapú stratégiát követ, azonban ez a befektetési politika sokszor keveredik a piac ellen játszó megoldásokkal. Faber általában szeret elvonatkoztatni az éppen aktuálisan mainstream nézettől és inkább alternatív befektetési megoldások iránt mutat érdeklődést. Legnagyobb megérzései között említik, amikor az 1987-es tőzsdekrach előtt egy héttel a részvénypiaci kiszállás mellett érvelt, bár később ő is beismerte, hogy életveszélyes volt ez a tanács.

Véleménye szerint a piaci időzítés a legfontosabb, Faber persze nem tökéletes, 1999-ben például nagyon sok pénzt vesztett azzal, hogy az amerikai piac esésére játszott, 2000 óta viszont minden nagyobb trendet helyesen játszott meg. Megjósolta az olaj, a nemesfémek és egyéb nyersanyagok árfolyamának felrobbanását, sőt a feltörekvő piacokat mindig is a legjobb piacok között emlegette. A pénzügyi válságot is nagyjából jól látta előre, 2007 közepén már nagyobb korrekció eshetőségéről beszélt, 2008 júniusában a Bloombergnek adott interjújában azt vetítette előre, hogy gyakorlatilag minden eszközosztály (részvény, ingatlan, nyersanyag) esés elé néz.

A Doktor Doom névre keresztelt befektető sikeres megérzéseinek köszönheti hírnevét, ő jegyzi a Gloom, Boom and Doom hírlevelet, számos konferencián vesz részt előadóként, interjúkat ad a CNBC-nek és a Bloombergnek.

Diverzifikáljunk a bankrendszeren kívül


Faber nem sokkal a második világháború után született Svájcban, így a háborút követő nehéz időkben gyorsan megtapasztalta, hogy milyen értékálló tulajdonságai vannak az aranynak a készpénzzel szemben.
Az 50-es, 60-as, 70-es években egy millió dollár rengeteg pénz volt. Manapság már egy millió sajnos egyáltalán nem sok. Nonszensz mikor az emberek arról beszélnek, hogy egyáltalán nincs infláció a gazdaságban. Más eszközökhöz képest a pénz rengeteget veszített a vásárlóerejéből.


Miután Faber két étvizedet lehúzott a Wall Streeten, a portfóliója főként kötvényekből, részvényekből és ingatlanokból állt. Elmondása szerint a 90-es években jött rá, hogy diverzifikálnia kell a portfolióját a bankrendszeren kívül is, így elkezdett fizikai aranyat vásárolni minden hónapban.
A Fed rendre figyelmen kívül hagyja az aranyat, mint eszközt, mivel az arany kínos a jegybankok számára

Mikor lekapcsolódnak a fények, a Bitcoin is semmivé lesz


Faber szerint attól nem kell tartani, hogy fizikai háborúra sor kerül, a tényleges fenyegetettség abban rejlik, hogy a következő háborút nem tankokkal vívják majd, hanem virtuális eszközökkel. Képzeljük csak el, ha valaki képes lesz arra, hogy lekapcsolja a világítást, az áramellátást, vagy az internetet mondjuk New Yorkban. Manapság egyre többen úgy tekintenek a Bitcoinra, mint a digitális aranyra a decentralizáltság, és az aranyhoz hasonló tulajdonságai miatt, azonban ha ez forgatókönyv lép életbe, akkor az emberek valami fizikai eszközt keresnek majd csereeszközként, ami egyértelműen az arany lenne.

Az aranyat a pénznyomtatás is hajtja


A legendás befektető szerint a Fed monitáris lazítása csak a felső 0,01 százaléknak kedvezett, míg az átlagos amerikaiak csak szenvednek miatta:
Az amerikaiak 50 százalékának egyáltalán nincsen vagyona. Ők nem profitálnak a pénznyomtatásból. Sőt, ők hátrányba kerülnek, mivel a megélhetési költségek folyamatosan emelkednek, jóval nagyobb mértékben, mint az a fogyasztói árindex (az infláció jelzésére szolgáló indexszám) alapján indokolt lenne.


Faber továbbá arra is kitért, hogy a fedezet nélküli hitelek volumene elképesztően gyorsan nő, ami pedig egy újabb pénzügyi összeomláshoz vezethet.
Ha vannak részvényeink, aranyunk, és kis kitettségünk kötvényekben akkor a portfóliónk már kellőképp diverzifikáltnak mondható. Ebben az esetben reménykedhetünk, hogy ha elérkezik az igazság órája, csak a vagyonunk 50 százalékát veszítjük el, míg a szomszédaink valószínűleg mindent. Szóval mondhatni, hogy relatíve nézve meglehetősen jól teljesítettünk.

Menedékjogot kért, hogy finneket késelhessen

A Finnországban történt késeléses merénylet első számú gyanúsítottja egy 18 éves marokkói menedékkérő.
A Turku (Finnország) területén történt késeléses merénylet első számú gyanúsítottja menedékkérőként érkezett az országba – derült ki a finn közszolgálati média rendőrségi forrásokra hivatkozó beszámolójából.
Pénteken két embert gyilkoltak meg és nyolc másik személy megsebesült Turku piacterén. Az Yle rádió elmondása szerint az első számú gyanúsított egy 18 éves marokkói menedékkérő, aki tavaly érkezett Finnországba. Az elkövető kizárólag nőket szemelt ki áldozatának, a nyolc másik személy – főként férfiak – az áldozatok segítségére siettek, eközben sérültek meg.
Korábban a finn nyomozóhivatal közleményében az állt, a késeléses merénylet kapcsán négy másik személyt is letartóztattak, akikről feltételezik, hogy közük lehetett a gyilkosság kiterveléséhez.

http://www.hidfo.ru/2017/08/menedekjogot-kert-hogy-finneket-keselhessen/



Csatlakozni akart a terrorszervezethez a marokkói késes migráns

Abderrahman Mechkah, a Finnországban késes merényletet elkövető menedékkérő csatlakozni akart az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez.
Csatlakozni akart az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez az a marokkói menedékkérő, aki Finnországban civilekre támadt és több embert megkéselt.
Az Yle hírügynökség keddi beszámolójából kiderült, hogy Mechkah az okostelefonján radikális muszlim vezetők prédikációit hallgatta, és korábban az őt befogadó menekültközpont is értesítette már a hatóságokat a marokkói fiatal erőszakos, fenyegető viselkedéséről.
Abderrahman Mechkah
A marokkói menedékkérő pénteken két embert meggyilkolt és nyolc másik személyt megsebesített Turku piacterén.
Mechkah tavaly érkezett Finnországba. A gyilkosság után kiadott rendőrségi közlemény szerint menedékjogot kért, de a hatóságoknak hamis adatokat adott meg nevére és életkorára vonatkozóan.

http://www.hidfo.ru/2017/08/csatlakozni-akart-a-terrorszervezethez-a-marokkoi-keses-migrans/

2017. augusztus 20., vasárnap

Holt államok


A terrorszervezetek működésének eredményeként világszerte állam-nélküli övezetek jönnek létre, ahol a törvény és rend fenntartása bizonytalanná válik. Ez az állam-nélküli övezet a no-go zónák megjelenésével és az ukrán válsággal bekúszott Európába. Az államalapítás ünnepét új kontextusba helyezi a globális biztonsági helyzet. A romló biztonsági környezetben az állam felértékelődik, önmagában vett értékké válik. Az állam meggyengítését hirdető ideológiák egy platformra sodródnak a terrorizmussal, az állam és biztonság ellenségévé válnak.
2011; Tunézia, Egyiptom, Líbia, Jemen, Szíria, Bahrain. 2013; Ukrajna. A konfliktusok közös vonása, hogy a kiváltó okokat és a konfliktus lefolyását a világ eltérő régióiban eltérő módon szabad magyarázni. Népfelkelés, polgárháború, demokráciáért kiáltó jogos forradalom? Kormánydöntés külföldről finanszírozott civil hálózattal és fizetett zsoldosokkal? Ami ezekből a konfliktusokból látható, hogy az államiság törékennyé vált. Diktatúrákat, demokratikus berendezkedésű országokat hasonló hatékonysággal törnek meg az állam ellen fegyveres harcot folytató, állandó mozgásban lévő csoportok.
Politikai hovatartozástól függetlenül mindenki mást gondol ezekről a csoportokról. Valaki szerint terroristák – mások szerint lázadók, felkelők. Ami politikai hovatartozástól függetlenül mindenki számára látható, hogy tevékenységük eredményeként az állam elveszíti az ellenőrzést bizonyos területek felett. Ezeken a területeken az állami erőszakszerveknek átmenetileg vagy állandó jelleggel nincs fennhatósága, az államellenes csoport saját törvényeit kezdi rákényszeríteni a helyi lakosságra. Az államellenes szervezetek működését az állami erőszakmonopólium megbomlása kíséri. Tevékenységük eredményeként állam-nélküli övezetek jönnek létre, ahol a korábban ismert törvény és jog érvényét veszti.
Ilyen állam-nélküli övezetek figyelhetőek meg éveken keresztül a háborúba sodródott Szíriában; akár minden hónapra találhatunk egy újabb térképet, ami bemutatja, milyen területeket tart ellenőrzés alatt egy-egy fegyveres csoport, és melyiket az állam. Ahol az állami ellenőrzés megszűnik, ott az államellenes csoport társadalomformáló ereje kezd érvényesülni. A Daes által ellenőrzött területeken érvényben lévő saría jogrend egy ilyen példa; lényege, hogy ezekben a régiókban az állami erőszakmonopólium többé nem tudja kikényszeríteni az ország törvényeinek betartását.
Fekete-Afrika problémáját importáltuk Európába
Ugyanilyen állam-nélküli övezetek figyelhetőek meg a fekete-afrikai országokban, ahol akár demokratikus választások mellékes jelenléte mellett is bármikor megtörténhet egy fegyveres csoport általi puccskísérlet, elhúzódó gerillaharc, vagy akár gyors lefolyású fegyveres kormányváltás. Állam-nélküli övezet jött létre a forradalom utáni Líbiában is, ahol sok évvel a kormány elmozdítása után évekig nem volt egyértelmű, kivel kell tárgyalni, ha valaki a kormánnyal akar tárgyalni – de ha tárgyalunk is valakivel, nem látható előre, hogy ez az erő képes-e érvényesíteni saját országában a megállapodás ráeső részét. Ennek oka szintén az állami erőszakmonopólium hiánya, az államiság megbomlása.
Az úgynevezett Arab Tavasz lefolyása óta az észak-afrikai országokban a lényegi frontvonal már nem a különböző politikai szándékú csoportok közt húzódik, hanem az államiság és az állam-nélküliség közt. Bizonyos országok sikerrel jártak és az Arab Tavasz lefolyása után stabilizálták az állam fennhatóságát (pl. Egyiptom), más országok elbuktak, az államiságot máig nem sikerült maradéktalanul helyreállítani (pl. Líbia).
Ami a mai biztonságpolitikai környezetben legnagyobb fenyegetést jelenti, az nem egy ellenséges szándékú hatalom befolyási kísérlete, vagy akár a tényleges gyarmatosítás. Egy olyan helyzetben, amiben – akár egy idegen – állami szereplő kontrollhelyzetben van, érvényesül az erőszakmonopólium elve, garantált a rend és jog bizonyos szintű (az idegen hatalom érdekeinek megfelelően módosított) fenntartása.
A mai biztonságpolitikai környezetben legmeghatározóbb fenyegetés nagyságrendileg nem összehasonlítható a gyarmati sorsra jutás veszélyével. A terrorszervezetek tevékenységének eredményeként nem jön létre új államiság, de a korábbi államiság megszűnik, ha a hatóságok nem mutatnak kellően határozott fellépést. Ennek szemléletes példája Líbia, ahol az államellenes fegyveres csoportok elmozdították a regnáló hatalmat, de újra stabilizálni nem tudták az országot. Az egymás ellen elhúzódó fegyveres harcot folytató szervezetek forgatagában az ENSZ külső beavatkozással próbál egy újabb kormányzó erőt megszilárdítani.
A mai biztonsági környezetben legmeghatározóbb fenyegetés az állam-nélküliség terjedése. Korábban ez a jelenség egy afrikai probléma volt, ami Európát nem érintette. Az Arab Tavasszal azonban ez az állam-nélküli régió Fekete-Afrikából felkúszott az észak-afrikai országokba, majd az ukrán válsággal és tömeges bevándorlás által tovább hizlalt no-go zónákkal tovább kúszott Európába. Ma az állam-nélküliség mint fenyegetés már nagyon is európai probléma. Ennek felismerését egyelőre politikai törésvonalak akadályozzák, de politika-mentes állami szereplők már tisztában vannak ezzel a problémával.
Ukrajnában a 2013-14-es forradalom után működésben maradtak a forradalom során megerősödött fegyveres csoportok. Ezek a csoportok ma jelentősen más erőt képviselek, mint a forradalom előtt. Önhatalmúan gazdasági blokádot hirdetnek és valósítanak meg, a regnáló hatalom akarata ellenére, a regnáló hatalomra nézve az utólagos legitimálás kényszerével. Funkcióját tekintve nem lényeges, hogy ezek a csoportok milyen ideológiát képviselnek. Ami lényeges, hogy látszódnak az állami erőszakmonopólium megbomlásának jelei, és ez nem egy kontextus nélkül értelmezendő probléma, mert az ukrán erőszakmonopólium meggyengülése azt jelenti, hogy az állam-nélküli övezet elkezdett bekúszni Európába.
Nyugat-Európában szintén látszódnak az államiság megbomlásának jelei. Ezekben az országokban etnikumtól, történelmi hagyatéktól, aktuális gazdasági erőtől és politikai helyzettől függően másként nyilvánul meg az államiság megbomlása, mint egy afrikai vagy egy közel-keleti országban. Nyugat-Európában az államiság megbomlásának jelei a no-go zónák jelenléte, valami a hatósági személyek no-go zónákkal kapcsolatos attitűdjének megváltozása. Az államiság megbomlásának jele, hogy a hatóságok másként reagálnak egy no-go zónában történt törvényszegésre, mint egy nem no-go zónában történt bűncselekményre.
A no-go zónák jelenléte nem jelenti, hogy az ország egészében megbomlana az államiság. Ehelyett a hatósági személyek attitűdje megváltozik, melynek eredményeként az állam öntudatlanul elengedi az erőszak-monopóliumot bizonyos, méretüket tekintve nem jelentős területeken. Megéri-e a hatósági fellépés egy 3-4 utcányi területen, ahol kivétel nélkül semelyik lakos nem mutat – európai értelemben vett – jogkövető magatartást, és egy ember letartóztatása csak újabb húsz bűncselekmény elkövetését vonja magával?
(Addig büntetlen előéletű emberek csoportosan rátámadnak a hatósági személyekre, akik a közösség egy tagját megpróbálják letartóztatni. Az alábbi felvétel Olaszországban készült.)
A hatósági személyek elkezdenek másként tekinteni a no-go zónában elkövetett “apróbb” bűncselekményekre, pl. lopás, rablás, könnyű testi sértés, mert egyértelmű, hogy ha bemennek elfogni az elkövetőt, ennek eredményeként újabb 10-20 bűncselekmény (hivatalos személy elleni erőszak) történhet, és radikalizálhatnak korábban még nem rendőrellenes személyeket. A no-go zónák hatósági személyek szemszögéből szubjektív módon elkezdenek más megítélés alá esni, mint az ország többi része – ami az állami erőszakmonopólium megbomlásának jele.
Ami egyelőre nem látható, hogy mi történik, ha a no-go zónák nem néhány utcából állnak, hanem ez a jelenség továbbterjeszkedik egy egész városra. Ilyenre egyelőre nem volt példa nyugat-európai országban, de a no-go zónák, párhuzamos társadalmak megjelenése a tömeges bevándorlással megkérdőjelezhetetlenné vált. Az állam-nélküliség megjelenése valós fenyegetés, és ebben a környezetben az államiság újraértékelődik. Az állam megléte, a stabilitás önmagában vett értékké válik, amit minden szükséges eszközzel fenn kell tartani, mert a saját szemünkkel láthatjuk, mi történik ott, ahol megbomlik az államiság.
Állam-nélküliség és politika
Az állam-nélküliség Európában megjelenésével a politikai paletta egésze átrendeződik. Ameddig Európában európai habitusú, európai értelemben vett jogkövető emberek éltek, addig komolyabb veszély nélkül lehetett közéleti vitát folytatni arról, hogy erősebb, vagy gyengébb legyen-e az állam. Voltak olyan vélemények, miszerint erős állam kell, autoriter vezetővel. Más vélemények szerint gyenge állam kell, az egyénre a lehető legkevesebb állami kényszer nehezedjen. Az afrikai típusú állam-nélküliség fenyegetése nélkül ezek pusztán ideológiai viták voltak, melyek kapcsán a legsúlyosabb nemzetbiztonsági fenyegetés az volt, hogy – ellenállás hiányában – egy állam helyett egy másik állam fog gazdasági-politikai fennhatóságot gyakorolni.
Ez a helyzet alapjaiban megváltozik azzal a jelenséggel, hogy az állam-nélküliség elkezdett bekúszni Európába. A Közel-Keletről és Afrikából millió számra Európába érkező személyek jelentős hányada európai értelemben nem jogkövető. Egy tartózkodási engedély megadásával nem törlődik el az ember gyermekkora, múltja, kultúrája, a régi viselkedéskörnyezetből adódó összes reakciója. Az európai jogkövető magatartásnak már a lehetősége sem merül fel, amikor egy afrikai személy anélkül élhet egy európai nagyvárosban, hogy megtanulná az adott ország nyelvét, és mindeközben továbbra is a saját népe közt – Európába hozott afrikai környezetben – szocializálódhat. Ilyen feltételek mellett nem lehet többé társadalmi vitát folytatni arról, hogy az állam gyakorolhat-e nagyobb kényszert az egyénre – mert a kevesebb állami kényszer előfeltétele egy homogén jelleggel jogkövető társadalom volt.
Azok a személyek, csoportok, melyek ebben a megváltozott biztonsági környezetben a gyengébb állam eszméjét hirdetik, vagy rendkívül alacsony értelmi képességűek, vagy ellenséges szándékúak. Mindkét esetben célszerű gondoskodni arról, hogy a lehető legkevesebb befolyást gyakorolják a közéleti viták alakulására. A nem-beavatkozó állam, az állam nélküli egyén lehetősége megsemmisült abban a pillanatban, ahogy valaki döntést hozott több millió nem jogkövető személy Európába beengedéséről.
Az állam-nélküliség mint fenyegetés Európában megjelenése a liberalizmus eltűnésének előfutára. Az erős állam felértékelődik, az európai jogrend alapjaiban megváltozik. Kevesebb hangsúly helyeződik az emberi jogokra, felértékelődik a stabilitás és biztonság. Az állam önmagában vett értékké válik, és aki az állam gyengítését hirdeti, egy platformon áll a terroristákkal. A terroristák az államellenes erő katonai szárnya, de a liberálisok jelentik a terrorizmus politikai, civil szárnyát. A fenti kontextus mentén lényegi különbség nincs a kettő közt.
Erre emlékezünk augusztus 20-án: a magyar állam évezredes örökségére, ami a mai biztonsági környezetben elsődleges értékké válik. Mi nem leszünk holt állam. Ennek az új és egyetlen társadalmi lövészároknak két oldala van, és aki az élet oldalán áll, társadalmi helyzettől, vagyoni helyzettől, politikai hovatartozástól függetlenül kezdeményező erővé kell váljon.
http://www.hidfo.ru/2017/08/holt-allamok/