A
Magyarországnak nevezett terület státuszával a legtöbben, még az érintettek közül is, vagyis
Magyarország lakosságának nevezettek sincsenek tisztában.
Magyarország, ahogy az államrendszerének nevezett gyarmati helytartó kormányzósága,
minden, a kazár-maffia uralma és oltalma alá tartózó maffiaállam közös gyarmata!
Nem egy, és nem két országé, hanem minden, a büdös pofáját ide toló
bűnöző, kazár-maffia irányítású országé, helyesebben a kazár-maffia
tagjaiként az adott ország élére furakodott maffia-klánoké. Miután több
megkeresés okán nem lehet elkerülni az önállósági kérdés vizsgálatát, a
(kétségbeesett) kiút keresési elképzelések realitásalapjait érdemes
magyar, európai és világszinten is feltárni a teljesség igénye nélkül.
Az aktualitást az indokolja, hogy több "magyar népi" kezdeményezés "
Alkotmányozna", amihez minden joguk megvan, bár a "
művelet" felesleges. Akadnak olyan szerveződések, amelyek pártszinten próbálják megoldani
Magyarország
lakosságának sokasodó és egyre szélesebb körű gondjait, mert azt sem
tudják, hogy a pártrendszer megosztó kialakítása csak azért van, hogy ne
lehessen egységet teremteni és hogy elültessék a gondolatot: "
saját fegyverükkel győzik le leigázóikat". A "
második vonal" a végső harcban látja a "
Gordiuszi csomó"
kibogozását és valójában saját népével vagy hasonló helyzetű nemzetek
hasonló igában sínylődő átvert, kiszolgáltatott rendszer-áldozataival
hadakozna mundérba bújva és idegesítően buta, hazug ideológiákkal
felvértezve. Ez a "
csomó" a nemzetiségek közötti és a
jog előtti egyenlőség kérdése.
A
szakrális vonalak
követői vallási, ezoterikus és spirituális eszközökben keresik a
kiutat, és maradnak a társadalmi szintű egyenlőtlenségek mérséklését
célzó elképzelések, így a nemzeti önrendelkezés és a feltétel nélküli
alapjövedelem bevezetését szorgalmazó tervezetek. Az életben maradási
jog, valamint a hozzájuk kapcsolt szociális rendszer kialakítási
javaslatai, mert
az automatizálás már közel sem igényel
olyan mennyiségű munkaerőt, mint amennyi rendelkezésre áll. Viszont a
politikai hadsintér hiénái egyre éhesebbek. Fogynak a területek és a
zsákmányolási lehetőségek is csökkenek.
Alapvetően és legelőször
Magyarország státuszát szükséges meghatározni:
Magyarország egy csökkentett kormányzási szinten működtetett, névlegesen ország státusszal rendelkező gyarmat (gyakorlatilag egy kisebb, de fontos Kft. a UCC rendszerében). Függőség vonatkozásában rendkívül színes az "
illegitim kormányt mozgató bábjátékosok" összetétele. Teljes pénzügyi, gazdasági és ránk kényszerített termelés-strukturális függést hoztak létre a
Lisszaboni EU-tól, az
USA-tól,
Oroszországtól,
Izraeltől és szinte minden zsidó érdekeltségtől. A jelenlegi illegitim rendszer védelmét biztosító
NATO,
amerikai,
EU, orosz és izraeli "
katonai és rendészeti biztosítás"
teszi lehetővé, hogy az előbb felsorolt hatalmak megakadályozhassanak,
halálra ítélhessenek bármely olyan kezdeményezést, amely
megváltoztathatná a jelenlegi és a jövőben is általuk szükségesnek
tartott aktuális berendezkedés kialakítását. Ez utóbbi több összetevőt
is tartalmaz. A
Magyarországon tartózkodó idegen fegyveres alakulatok nem csak katonai szinten képviseltetik magukat, bár ez utóbbi sem elhanyagolható (
a volt szovjet rakétabázisok fegyverzetét izraeli atomfegyverek váltották fel). Semmit sem bíztak a véletlenre, de inkább úgy lehet fogalmazni, hogy a világ legjobban őrzött állama lenne
Magyarország,
ha állam lenne... Így csak egy szigorúan, mindenki által őrzött
terület. Kicsit fura ez a nagy figyelem, de ha azt vesszük, hogy a
kazár-zsidó szervezetek már
1910-ben párizsi pénzalapot hoztak létre az akkor még létező Magyarország megszerzésére,
és hogy közel 500 éve azon munkálkodik a zsidóság, hogy elhazudja
történelmünk, ellopja nyelvünket, bőrünkbe bújva magyarnak adja ki
magát, és végül nevünkben magának követelje vissza történelmi
örökségünk. Itt van a kutya elásva...
A belső lázadást
olasz-szlovén-magyar egyezményesen létrehozott alakulatok, valamint a
TEK, az
In-Kall Security és az
IOSA is nagy létszámmal (
100 ezres nagyságrend) verné le. Minimum
13 NATO logisztikai központ, és "
véletlenül itt felejtett" európai alakulatokon kívül,
Szlovákia, Románia, Ukrajna (és harmadik történelmi pofonként az
oroszok alakulatai) is bevetésre kerülnének a rendőrség és a "
magyar hadsereg" identitás nélküli hányadával, a szintén
Izraelben kiképzett tartalékos izraeli bevándoroltatottak katonai állományával egyetemben (kötelező izraeli kiképzés). Ehhez még hozzáadható az
Európai Csendőrség idevezényelhető alakulatainak létszáma, és az egyéb átvezényelhető
reguláris -és magánhadseregek állománya az
izraeli hadsereggel
együtt. Mindezeket azért soroltam fel, hogy érzékelhető legyen, milyen
esélyekkel vehető fel a harc a megszállók és kiszolgálóik, bűntársaik,
kollaboráns csatlósaik ellen. A technikai fölényük egyértelmű,
tekintve, hogy az első
FIDESZ kormány idején
Magyarországot ugyanúgy lefegyverezték, mint az
I. Világháború után,
Trianon előtt, és
Gyurcsótányék
kalákában mindent fegyvert eladtak. A háborút viszont nem csak
hagyományos fegyverekkel lehet megvívni, és itt nem csak a német, cseh
és finn "
kormány"
10 napos élelmiszer és ivóvíz lakossági tartalékképzési utasítása
szerepel a figyelmeztetések között, azon kívül, hogy a magyar
élelmiszer-tartalékokat is eladták. Mint korábban többször is jeleztem,
az
USA "
Űridőjárás Hivatala" egy
EMP
támadás eltussolására jött létre. Ez utóbbi azért lényeges, mert
teljes leállást hoz létre minden elektronikusan vezérelt rendszerben,
kezdve a zsebrádióktól, folytatva a kommunikáció eszközein keresztül az
erőművek vezérléséig. Ám a "
nagy balhék" nem
csak az amerikai, angliai, franciaországi, németországi vagy izraeli
állampolgárságú zsidóknak, de a kínai illetőségű vagy oroszországi
zsidóknak sem kedveznének, bár a "veszteség" felülről lefelé úgy
működik, hogy semmi és senki sem számít, még az alacsonyabb "
harcértékű" zsidók sem...
Röviden az Alkotmányozásról:
Magyarországnak az utolsó érvényes,
Nemzetgyűlés által elfogadott és
Népszavazással megerősített
Alkotmánya 1944. március 17-én, pénteken került a
Parlament elé, 1944. március 18-án elfogadta a
Nemzetgyűlés és
Népszavazás is megerősítette, majd
1944. március 19-én a németek hivatalosan is elfoglalták Magyarországot.
1945. április 4-től az ország szovjet (bolsevik) megszállás alá került. Viszont az
1920. I. Törvény is jogfolytonosságot biztosít, számunkra, ha felszabadulna az ország. Az
1949 -es XX-as törvényként elhíresült, erőszakkal, "
szovjet tankok árnyékában" elfogadtatott
Buharini-alkotmány, a
FIDESZ-KDNP 2011-es alkottákolmánya kidolgozói szerint sem érvényes, bár ez nem akadályozta meg a lakosság megkérdezése nélkül,
2/9-es "többséggel" általuk elfogadottnak tekintett 2011-es "
alkottákolmány" hatályba helyezését az érvénytelennek kikiáltott
1949-es XX-as törvény zárórendelkezései alapján. Az 1949-es alkotmány az
ENSZ alapokmánya és a
Nemzetközi Jog rendelkezései szerint amúgy sem volt érvényes, ahogy a folyományaként létrejött 1989-es, az
MSZMP által kreált "
Ideiglenes Alkotmány" sem. Ez utóbbi biztosította a látszólagos "
jogfolytonosságukat", ami az országra való tragikus hatásaitól eltekintve elég röhejes, mivel senki nem jogosította fel
Orbánékat erre.
A
FIDESZ-KDNP 2011-ben
a 2010-es elcsalt, meghosszabbított szavazási idejű, külföldi
átszavazókat egyik szavazóhelyiségtől a másikig buszokkal
átszállítgató, megvesztegetésekkel és vásárolt szavazatokkal, 2/9-nyi
"többséggel" saját magától saját magának elfogadott alkottákolmánya
csakúgy nem érvényes, mint Magyarország 72 éves megszállása alatt
készült előző kettő. Még jogfolytonossági hivatkozással sem bajlódtak, bár a
Rózsadombi-paktumban még anno megegyeztek, hogy milyen felosztásban és ütemezésben rabolják ki az országot "
vetésforgó szisztéma szerint".
2010-ben az
1989-es "ideiglenes alkotmány" választási törvénye alapján választatott és az
1949-es XX-as törvény szerint helyezte magát hatalomba a
FIDESZ-KDNP (
bár
a KDNP-t felesleges pártként emlegetni, mivel százalékban ténylegesen
kimutathatatlan a szavazólétszáma, és mindkét alkotmány érvénytelen a
nemzetközi jog szerint is), ami
alkotmány-módosításhoz 4/5-öt, vagyis a szavazók 80%-ának elfogadó szavazatát követelte meg.
A
FIDESZ-KDNP
gyarmati, szükség -és rendkívüli állapotra kihegyezett alkottákolmánya
utólagosan beépített és banki üzleti szabályzatok mintájára
módosítgatható "
sarkalatos gumitörvényekkel" és a "
terrorizmus elleni harc eshetőségére" hivatkozva
Magyarország lakosságának a teljes elnyomásához szükséges "terrortörvényi" elnyomói részét is tartalmazza. A választási törvény módosításának "
parlamenti" elfogadtatása után még az
EBESZ megfigyelők jelentése szerint sem lehet
Magyarországon jogilag elfogadható választást tartani, mert a választási törvény erre alkalmatlan. De ez nem csak az
EBESZ véleménye. Nonszensz, hogy egy illegitim, csalások sokaságával és megtévesztéssel létrehozott
2/9-edes
elnyomó kormányzat alkotmányozni akar. A sorozatos választási csalások
pedig végig kísérik a gengszterváltás máig tartó rablóhadjáratát.
A
2018-as választásra
készülő pártoknak (hi) azonban nem csak a lezsírozott és előkészített
választási csalásokkal kell szembenézniük, ami önmagában is
érvénytelenséget jelent, mert nincs népi felhatalmazással bíró
jogalapjuk. A
FIDESZ kisajátította a média jelentős
részét. A magukat liberálisnak nevező másik zsidó oldal birtokolja a
fősodratúnak tartott média fennmaradó és az
álellenzéknek
meghagyott területét. A jelenleg még kb. öt millióra tehető magyar és a
kb. 1,5 milliós cigány kisebbségnek gyakorlatilag csak az alternatív
médiában, az interneten van publikációs, tájékoztatási vagy
kampányfelülete. A választás párt -és képviselő-finanszírozási
lehetőségei magyar nemzeti szinten lekorlátozottak (
a cigányságé is), mert egyrészt a
Jobbik kollaboránsai
már az eddigi karcsú finanszírozást is megszüntetnék, másrészt az
egygazdájú áljobb és álbaloldal 1989-óta olyan hatalmas részt lopott el
az ország vagyonából, hogy egy választási kampány milliárdos
nagyságrendű, amerikai mintájú költségeit csak ők tudják megfizetni.
Természetesen a lakosságtól ellopott, elrabolt javakból, de akár
ellenőrizhetetlen külföldi forrásokból is, melyek ténylegesen a magyar
közvagyon elrablásából és a lakosság kizsákmányolásából áll
rendelkezésükre. A pártszintű fellépés csak magyar (és cigány) szervezet
-és pártszövetségek létrejöttével tehető némileg versenyképessé,
amelynek kialakíthatóságát több tényező is akadályozza, kezdve azzal,
hogy a
judeo-demokratikus pártrendszerbe tagozódás egyet jelent az elfogadásával is.
Akik megteszik, lemondanak a jogi alap megkérdőjelezhetőségéről,
elfogadják az ellenük kidolgozott csalási szisztémákat... de sajnos más
problémák is felvetődnek:
1. A szerveződések
vezetése, vezetői képtelenek alárendelni egyéni ambícióikat egy közös
cél érdekében. Hiányzik a célok iránti elkötelezettség, az alázat a
közös célok iránt, mely egységet teremthetne, alárendelve az egót a
közös érdekeknek.
2. A választók annyira nem bíznak
a korábban már sokszor magukat ellehetetlenítő, megalkuvó, az
ellenféllel lepaktáló, vagy egyéni érdekeik érvényesítésére
választóikat felhasználókban, hogy közönyössé váltak az önjelölt,
csalókból álló "képviseletekkel" szemben.
3. Mivel
közismert, hogy az összes eddigi választást elcsalták, nem bíznak a
választás tisztességes lefolytatásában, ez utóbbira nem volt példa az
utóbbi 72 évben. Ez okozza a választási hajlandóság számottevő
csökkenését.
4. Az elnyomó hatalom közel
1,7 millió, megélhetési forrásért kollaboráló, a gépezet apparátusából nyerészkedő "
haszonélvezővel" rendelkezik.
Több mint 3,5 milliós, "papíron magyar állampolgár" mozgósítható az aktív és passzív magyar szavazók ellen (
min. 13,5 millió TB igazolvány van kiadva).
5. Az oktatásban és vallási nevelésből kiiktatták a magyar identitást. A mai magyarok túlnyomó része nem tudja, hogy
a
világ legerősebb és legegészségesebb génszerkezetének, a világ
legfejlettebb és legősibb nyelvének, a világ legrégebbi történelmének
tulajdonosa és örököse, a világ leggazdagabb országában.
Mindezeket nem ismertetik, oktatják, hanem elhallgatják,
félremagyarázzák, devalválják, elhazudják. A kommunikációban szegény
vagy, kicsi és törékeny...
6. A kiszolgáltatott, megélhetése, családjának megélhetése miatt megfélemlített "
kisemberek"
tömege nem meri kimondani véleményét, nem mer kiállni kirabolt országa
és honfitársai mellett, mert fél a megtorlástól és azzal sincs
tisztában, hogy mire van- lenne joga és lehetősége, mit raboltak el
tőle...
A sort még lehetne folytatni, de az emberek nem tudják, hogy minden
magyarországi lakostól - beleértve a ma született csecsemőt is, akinek
az örökségét - de mindenkinek legalább 50 millióját lopták el a
jövőjével és sok milliárdos egyéb vagyonával együtt (
a tényleges érték ettől sokkal nagyobb, mivel a rablás több száz éve folytonos és nem ér véget záros határidőn belül).
A nép csak kiállva érdekei mellett, szerezheti vissza ami az övé.
Ennyiért viszont már megmozdulnának az emberek, de azt sem tudják, hogy
mijük van, és főleg, hogy "
mijük volt". Milyen örökségétől fosztották meg. A jude-demokrácia pártrendszere megosztja a lakosságot (
a lopás, rablás nem jelent jog szerinti tulajdonlást).
A különféle nemzeti pártok és szervezetek megosztják az embereket,
pedig rengeteg azonos érdek vonalán közösen is felsorakozhatnának. A
különféle népcsoportok, entitások, ugyan egyedi érdekek alapján némileg
eltérhetnek érdekeikben, céljaikban, de 10 általános kérdéscsoportból
7-8-ban általában egyeznek az elvárások. A lakosság, heterogén népesség
esetében nem csak etnikailag megosztott, de pártrendszer szinten is
szembe állítható egymással, és senki sem keresi a nevető harmadikat, aki
szembenállásból, megosztásból, megosztottságból hasznot húz. Az
etnikai és pártmegoszlás tisztességes
JOG és
JOG ELŐTTI EGYENLŐSÉG hiányában az egyik legjobban felhasználható fegyver,
pedig az ősi, soknemzetiségű Magyarországot ez a "jog előtti egyenlőség" tartotta össze.
A
judeo-demokrtatikus pártrendszer elfogadása
egyet
jelent az érvénytelen alkotmány, a jogalap és felhatalmazás nélküli
rendszer és önhatalmúlag saját maga felé hajló felépítménye
elfogadásával. A betagozódás egyet jelent a megalkuvással, és bár esélyegyenlőségről papolnak, a rendszert úgy alakították ki, hogy a "
demokrácia" álarca alatt a legsötétebb diktatúrát biztosítsa a(z) "
(egykori) választópolgárok" kirablásával, rabszolgasorba taszításával és rabszolgakénti kiárusításával egyetemben. A jelenlegi helyzetben egységes
Isten-hit sem segíti elő az összefogást, mert a
Kádár-rendszer materialista szemlélete alapján nevelt embere kevés hitet és még kevesebb
Isten-hívőt
tud felmutatni. Rengeteg az ezoterikus, spirituális és álvallásos
megtévesztő, de főleg a terelgető web-oldal és média. A sokféle
hitkombinációt és értelmezést hirdetők elhomályosítják a dogmák, fétisek
nélküli hit-igazságait, pedig az egységes hit ereje talán a legnagyobb
erejű fegyver lehetne! Ezért rombolják kitartóan.
A végére
maradt a társadalmi feszültségek enyhítését és feloldását kiszolgálni
hivatott szociális biztonság megteremtésének lehetősége. A
feltétel nélküli alapjövedelem
feloldaná a létbizonytalanságból adódó görcsös félelmet, de nem
szüntetné meg az elosztás igazságtalanságait. A társadalmi rétegződés is
megmaradna, ahogy a direkt létrehozott új osztálykülönbségek is.
Európai szinten még zavarosabbnak tűnik a bizonytalan státuszú
Magyarország helyzete. Bár
Európa
már az ukrajnai krízis beindítása óta kiszolgáltatott függőségi
viszonyba került energetikailag, azóta megakadályoztak minden délről
jövő energiaellátási kezdeményezést is. Valójában
Európa a II. Világháború óta teljesen zsidó - "kazár maffia" - uralom alá került. Mivel az ország 1945-től szintén hasonló sorsra jutott,
Magyarország vonatkozásában ez annyit jelent, hogy 1989-óta tovább fokozódott az
orosz-izraeli-USA elkötelezettség, amit 2016-tól az
orosz-izraeli katonai együttműködéssel tovább romlott.
Magyarország izraeli gyarmat,
de szinte minden nagyhatalom fosztogatja. Magyarra fordítva, az
EU
bevándoroltatással eltervezett és kierőszakolt szakadása visszahozza
ugyanazon "érdekkörök" teljes fennhatóságát, akik 1945-től 1989-ig, de
valójában az utóbbi 72 évben folyamatosan biztosították saját és
vazallusaik uralmát Magyarország lakossága felett, csak osztozkodniuk kell a koncon más hasonszőrűekkel az ellenséges, konkurens oldalon.
A világ változásai minden országot érintenek, így a
Magyarországnak nevezett területet is. Az
USA egy biztos belső és egy lehetséges külső háborúval is szembenéz.
Európa lakossága az ellene felfegyverzett és kiképzett
Soros és rajta keresztül a
Rothschildok (
Merkel, Juncker
stb. csatlósok közreműködésével és) által létrehozott és mozgatott
bevándorláspolitikának nevezett, de valójában a világ, elsősorban
Európa
további leépítésének az áldozata. A gyors változások megvalósítása
helyett kihasználják a napról-napra tengődő emberek indulatait vagy
éppen az általánossá vált közönyösséget.
Ellenük.
Látjuk a virtuális világot is, de akik tudják, hogy nem valódi,
fájdalommal szemlélik azokat, akik nem látnak, vagy nem akarnak látni.
Sajnos akadnak olyan "
meggyőződésesek", akik azt hiszik, jól látnak (pedig vakok) és erről meg akarnak győzni másokat is. Az elején említett
életben maradás jogát és feltételeit mindenki ismeri.
A világ forrong, illetve forralják. Az üst körül a cionista, kapzsi, hataloméhes horda táncol és szítja a tüzet.
Hogy ki áll a jó és a rossz oldalon, gyakran csak nézőpont kérdése,
ahogy a pszichopata és szociopata is meg van győződve arról, hogy soha
nem követ el bűnt, ezért nem érez bűntudatot sem.
Mindenki gyarmata Magyarország, szó szerint értendő!
Egyszerre
rabolja ki az USA (FED, IMF, Világbank, Goldman-Sachs), az EU,
Oroszország (Putyin, Abramovich-klán), Izrael és EU összes zsidó
irányítású államnak nevezett "érdekcsoportja", de nem marad ki a
sorból egyetlen zsidó-csahos sem. Végeredményben ez lenne a sorsa
minden országnak nevezett, mára már kazár-maffia irányítása vagy
felügyelete alatt álló "
országnak".
Némileg megmosolyogtató (bár sírni is érdemes), hogy egyes hírorgánumok "
politikusnak" neveznek olyan be -és felépített "
embernek látszó tárgyakat", mint
Obama, Putyin, Merkel vagy éppen
Orbán.
A politikainak tartott lépéseiket úgy magyarázzák, ahogy a szájukba
rágják - miközben nem látják, láttatják a zsidó klánok szövetségét,
konkurencia -és hatalmi harcát -
mert egy virtuális világot vetítenek az emberek elé, amelyben a "választópolgár" azt hiszi még, választhat.
Csökkenő számban még akadnak naiv és hiszékeny emberek, de egyre több
embernek rendül meg a bizalma a választások tisztaságát és saját
döntésjogát illetően, mivel csak a vak nem látja, hogy tombol
körülöttünk a zsidó nihil. Mára már oda jutott
Európa, hogy politikusok által elismerten is kijelentett/kijelenthető, egy választás vagy népszavazás "
eredménye"
akkor érvényes csak, ha megfelel a háttérirányítás terveinek,
elvárásainak. A színfalak mögötti irányítás ismeretének köszönhetően
Friedman, a
Sratfor (
elismert stratégiai elemző cég)
egykori alapítója könnyen beszél matematikai összefüggésekről,
sakkról, mivel csak a terveket kell megnéznie. Évek óta nem olvastam
tőlük olyan elemzést, amelyben ne hazudtak volna elejétől a végéig,
kihagyva a lényeget, az igazságot, a valódi okokat és elkövetőket.
Kétféle történelem létezik, de csak egy valós. Az egyik a zsidó médiában szerepelő és átértelmezett hazugságtömeg, a másik az, ami szerint pl. az elsősorban
Európát sújtó recesszió nem más, mint az amerikai zsidó lobbi
Európa bankrendszerének és az
EU tagországainak kifosztási hadművelete, hogy a "
migrációs válságot" ugyanez a "
garnitúra" szervezte, szervezi és jelenleg is szítja, akik a
9/11-et, és az összes "
false flag" (
hamis zászlós), milliók életét megnyomorító és követelő műveleteket is. Azt is elfelejti megemlíteni, hogy a görög és most már az olasz és
PIIGS válság, majd szinte az utóbbiakkal egy időben a német bekövetkező "
válság" is ugyanennek a "
körnek" az utasításai miatt fog bekövetkezni.
Van egy nyilvános, a tömegek átverésére szánt, és van egy nem nyilvános, de valós történelem. Gyakorlatilag ugyanez a kettősség jellemző a kazár-maffia és Ábrahám-népe zsidóinak valamennyi "
képviselete" kommunikációjára, amelyeket a változatosság kedvéért nevezhetünk "
kormányoknak" is. Legalacsonyabb szintű csoportosulásukat pedig
ENSZ-nek. Ezért jött létre a bolygót átfogó háttérirányítás, a
vállalati rendszer.
Az a világ, ami a színfalak mögött zajlik, de a nagyközönség számára
háborúkat, éhínséget, munkanélküliséget, ki -és bevándorlást hoz,
általuk mesterségesen kialakított "
törvényszerűségek" szerinti. Egy dologban viszont igazat mond
Friedman: "
sok lépés lehetséges, de optimális lépés csak egy van".
Számukra! Nekünk szerencsére több is, mint leírtam korábban.
Egy
jókora maroknyi féreg tartja sakkban az ellenfélnek tekintetteket az
ellenfél katonáit, rendőreit felhasználva fegyverként, mert ahhoz az
élősködők kevesen vannak, hogy önerőből képesek legyenek erre. Túlszaporodniuk meg nem lehet, mert így is egymást falják fel.
Semmiféle változás nincs a sötét középkor feudális "
nagyuraihoz, arisztokráciájához" hasonlítva a jelenlegi helyzetet. A génhibás arisztokrácia fennmaradt része és a szaporodó újabb génhibás "
globalisták" ugyanúgy összezárnak, mint a "
feudális hűbéri rendszerekben". A kifosztás módja sem változott, csak a "
csomagolás"...
Az "
ellentéteket" a tudatlanságban tartás generálja a leghatékonyabban. Mert mit is mond az egyszerű cigány? "
A cigány vezetők meg a magyarok ellopják a segélyeinket..." Ha rákérdezünk, kik azok a "
magyarok", felsorolnak néhány kazár-zsidó köztisztviselőt, beleértve a "
kormány tagjait" is, de a csóri cigány azt hiszi, azok is "
magyarok", mert "
fehérek". Még mielőtt felhördülne valaki, hogy "
a magyarok között is van gazember", végezzen alapos vizsgálatot minden "
magyarnak nevezett" származását illetően. A "
nagyon magyarról nagy átlagban" gyorsan ki fog derülni, hogy nemhogy nagyon nem magyar, de még kicsit sem, vagy csak "
nyomokban".
Az 1900-as évek elején még készültek olyan statisztikák, hogy melyik
népcsoport milyen arányban képviselteti magát különféle típusú
bűncselekmények elkövetésében, de az "
érintettek" a hatalom birtokában ezt is betiltották. Ugyanez a probléma
Európa
többi részében is. A lakosság túlnyomó része nincs tisztában azzal,
hogy a korrupt politikusaik, köztisztviselőik, bíróik, ügyészeik nem
osztrákok, nem németek vagy franciák, hanem a kazár-maffia cégéres, erre
a feladatra kinevelt tagjai. Ez
Ábrahám-népe "fehér-zsidó trükkje". (A második "
trükk" már az lesz a bevándoroltatás eredményeként, hogy még nehezebb lesz kiszűrni az arabok keveredésével a zsidókat. A "
13. törzs",
a cigány és kazár-zsidó keveredés ugyanilyen eredményű.) A meglévő
magyar demokratikusnak csúfolt pártstruktúra is azt mutatja, hogy nincs
semmilyen magyar "
érdekképviselet". A
Jobbik, mint egykori nemzeti párt, 2009. szeptember végi
Morvai-féle és a 2009. október eleji
Vona (
Zazrivecz) -
Orbán megegyezéskor eladta a 2010-es választást, vele a tagokat, szimpatizánsokat, a nemzeti oldalt is.
A 2010-es választási csalásokat, visszaéléseket nem vizsgálták, nem engedték vizsgálni. A teljesen, még saját korábbi, érvénytelen törvényeik szerint is érvénytelen 2010-es választás után a
Gárdát fokozatosan leépítették, felszámolták. A
FIDESZ "jogfolytonosságra"
hivatkozva vállalta a korábbi 1989-től megkötött egyezséges betartását,
de felhatalmazás és jogalap nélkül alkotmányozott! A jobbik
képviselőinek sorait feltöltötték tapasztalatlan, bevásárolt és főleg
nem magyar "
helyettesítőkkel". A leépítési technika szinte azonos, mint a
Kisgazda Párt (FKGP) esetében volt anno. Az
MSZ (
Magyarok Szövetsége) tagságát és szimpatizánsait szétszórták, megkeserítették, kiábrándultakká tették az eltelt évek alatt, köszönhetően a "
vezetés" szándékainak és megbízatásának, amit a "
hatalomnak" nevezett illegitim kormányzat hozott létre, üzemeltetett, majd számolt fel.
Céljuk akkor az volt, hogy a köztisztviselői és a kis -és középvállalkozói réteget, az
MSZ tagságának zömét, távol tudják tartani a
Jobbik táborától, főleg, hogy anyagi bázist ne tudjanak nyújtani a nemzeti oldal számára. Az
MSZ
lelkes tagjai emlékműveket sikáltak, koszorúztak, megemlékezéseket,
ebédeket, vacsorákat szerveztek és 2010-től fokozatosan felszámolódtak,
mivel ez volt a célja az
Orbán-rezsimnek. A jelenleg
még létező magyarnak nevezhető szervezetek, csoportosulások kis
létszámúak, és vezetőik pozíciójukat féltve képtelenek az
együttműködésre a közös célok érdekében, pedig a magyarságot csak az
összetartás mentheti meg. Ezért visszatérve az alkotmányozni
szándékozókra és azokra akik 1989-es
MSZMP által egy év alatt összetákolt "
ideiglenes alkotmányt" hiszik megoldásnak:
A
Magyarországnak
nevezett területnek és lakosságának van érvényes Alkotmánya, a mai
napig hatályban van! A legutolsó és magyar, Alkotmány 1944. március
17-én kelt. A király nélküli
Magyar Királyság Magyar Kormánya azért alkotmányozott és erősítette meg másnap a
Nemzetgyűlés és
Népszavazás, mert tudták, a németek megszállják
Magyarországot,
de azt is tudták, hogy a németek rövid időn belül elvérzenek, és utána
szovjet megszállás következik. Akik most alkotmányozni akarnak, vagy
elfogadnák a soha meg nem szavazott 1989-es "
ideiglenes alkotmányt", azok nincsenek tisztában azzal, hogy alkotmányozás esetén
13,5 millió (
az 1989-óta hatalmat bitorlók által betelepített 50%-ban sem magyar) szerintük szavazásra jogosult fog "
magyar állampolgárként" (plusz fél Izrael) szavazni, és fogja leszavazni a "
magyar kisebbséget". Az 1989-es (1949-es XX-as törvény) alkotmánynak nevezett
MSZMP átirat szerint pedig visszaállítható lenne a "
kollektív bizalmatlanság intézménye" (
ami bebetonozza az elmozdíthatatlan képviselők és kazár-zsidó kormányok jogait). Az 1989-es "
ideiglenes alkotmányt" visszaállítani szándékozók valószínűleg nem olvasták el azt a förmedvényt, ahogy a
FIDESZ-KDNP 2011-es illegitim alkottákolmányát sem. A jelenlegi megszállt
Magyarország magyar
lakossága nem szüntetheti meg az 1944-es Alkotmány jogfolytonosságát,
mert erre jelenleg nincs felhatalmazása, lehetősége és módja, nem
helyezheti hatályba az 1989-es "ideglenes alkotmányt", mert azon kívül,
hogy erre sincs módja, a magyar és a nemzetközi jog szerint az utóbbi
nem érvényes. A magyarságnak jogában áll visszatérni bármelyik történelmi
MAGYAR ALKOTMÁNY-hoz,
mert
egyik sem lett népszavazással hatálytalanítva, de nem térhet vissza
egyetlen, az utóbbi 72 évben ránk erőszakolt és népszavazással meg nem
erősített alkotmánynak nevezett, felhatalmazás nélküli megszálló
kormányok által összetákolthoz sem! Bár ez is jogunkban állna elvileg, mert:
"
Az
1960. évi Nyilatkozat a gyarmati országoknak és népeknek biztosítandó
függetlenségről megállapítja, hogy "valamennyi népnek jogában áll
teljes szabadságát megvalósítani, szuverenitását gyakorolni és nemzeti
területét megvédeni”, illetve hogy "minden fegyveres akciót, vagy a
függő népek ellen irányuló bármilyen megtorló intézkedést meg kell
szüntetni".
"
Az ENSZ Közgyűlésének,
ugyancsak 1960.-ban elfogadott, 1541. számú határozata előírja azt a
három módszert, ahogyan az önrendelkezési jogot alkalmazni lehet. Ennek
megfelelően, a gyámsági vagy az önkormányzattal nem rendelkező
területeknek jogukban áll új, független államot létrehozni, szabadon
egyesülni független, már létező állammal, vagy szabadon integrálódni
már létező államba A két fenti határozat révén az önrendelkezési jogot a
gyarmati területeken élő népek tagadhatatlan jogaként ismerték el."
Link
Mint látható, az
1944.
március 19-től folyamatosan megszállt és gyarmati sorban tartott
Magyarország magyar lakosságának ugyanúgy jogában állna önállósodnia,
mint Ukrajnában Luhanszk és Donyeck megyéknek, vagy Erdélynek csatlakozni az anyaországhoz ahogy a
Krím
esetében történt, de ugyanaz a nyugat, amely létrehozta ezt a jogot,
köpi szemközt e jog alkalmazóit, ha nem a kazár-maffia érdekeinek
megfelelően élnek vele. Kisebb, de már jegyzett és nem elhallgatható
kezdeményezéseknél a
Jörg Haider-rel szembeni, a nagyon problémás eseteknél a
Lech Kaczyński-kormány likvidáláskivitelezése az alkalmazott módszer. További kérdés,
kik és hogyan döntik el, ki magyar? Ki számít magyarnak, és milyen alapon? Ebbe már
Dr. Halász Józsefnek is beletört a bicskája, és mindenkinek, aki rászervezett a 2010-2011-es alkotmányozási cirkuszra, melynek végén
Orbánék átvertek mindenkit. Van érvényes
Magyar Alkotmányunk, de nem a 2011-es! Az "
ellenállási jog" minden népnek alapjoga, így nekünk is. Élni vele csak úgy lehet, ha egységet teremtünk 72 éves
Magyar Alkotmányunk szerint...
Bár látszólag nem kapcsolódik szorosan az előzőekben felvetett alkotmányozási kérdéshez, napirenden van
Orbán népszavazása, ami hátsó szándékok sorát takarja:
"
Akarja-e,
hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is
előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező
betelepítését?"
Az illegitim kormányzat illegitim
országgyűlése, kollaboráns pártjai felhatalmazást kérnek arra, hogy
egyedüli döntésjogot szerezve, egyúttal legitimálva magukat,
dönthessenek Magyarországra bármely népcsoport betelepítési kérdésében,
így nem csak az arab és néger betolakodók, de az izraeli lakosság
betelepítésének kérdésében is, ami amúgy is folyamatos az utóbbi
években.
Nem az a kérdés, hogy akarunk-e bevándorlókat fogadni
uniós nyomásra, hanem az, hogy legitimáljuk-e az Orbán-rezsim
országgyűlését az Unióval szemben. Ilyen megvilágításban a népszavazás felhasználható hivatkozási alapként az uniós kilépésre, az izraeli betelepítésre, és
Orbán stadionjainak megtöltésére is
Pinochet mintára. Az álellenzék (a zsákmányolásból egyre jobban kiszorítottak) nem véletlenül tekinti ezt a népszavazást
Orbán megmérettetésének. A "
nem" szavazat legitimálja a "
rablókormányt és országgyűlését", feleslegessé téve az alkotmányozáskor nem véletlenül elmaradt, de kötelező népi megerősítést. Az "
igen", polgárháborús helyzetet idézhet elő, bár a magyarság és az igen nagy létszámú cigányság együttesen gyorsan "
kiutálná"
a bevándorlókat. Nem mellékes, hogy az utóbbi összefogás könnyen
zsidóellenességbe is átcsaphat, ami esetleg bevándorlótámogatást is
kaphat, mivel az utóbbiak nagyon jól tudják, ki az ellenség, kik
parancsára dúlták fel, rabolták ki és rombolták le otthonaikat,
hazájukat és kik miatt kellett elmenekülniük onnan.
A népszavazás feltett kérdése vétójogot kér az uniós döntés ellen (
és később akár más uniós döntések ellene is, a népszavazásra hivatkozva), magába foglalva az uniós kilépésre feljogosítást, miközben szembe megy saját alkottákolmányával, és "
magyar állampolgárokra" korlátozná a betelepíthetőséget (fél
Izrael magyar állampolgár). És még nem beszéltünk a "magukat bevásárló állampolgárokról", akik jó üzletet jelentenek a "
gyarmati kormánynak". A népszavazás áthárítaná a felelősséget a lakosságra iszlám bevándorlók fogadását is elutasítva, de az "
országgyűlés", vagyis a kormány "
népi felhatalmazásaal"mindenkit idetelepíthetne, akiknek állampolgárságot ad, ráadásként a
NATO támaszpontokat is. Igaz, eddig is ezt tették, de ezek az "
állampolgárságok"
érvényteleníthetők, mivel erre sincs felhatalmazása, joga az illegitim
gyarmati kormánynak. A népszavazás után, ez már nehezebb lenne, mivel "
nem" esetén
Orbán már népi beleegyezéssel vihetné tovább az izraeli betelepítést és az
Eurázsiai Unió tervét. Az uniós kilépést és az
Eurázsiai Unió megalakításának azon tervét, mely szerint budapesti logisztikai központtal az izraeli kazár-zsidók magyar állampolgárságú (
3,5 milliós) része
Magyarországra, a másik felük a megalakítandó
Kazáriában, a mai
Luhanszk és
Donyeck megyék, valamint a
Krím területére telepedhetnének orosz megegyezéssel.
Netanjahu erről a "
tervezetről" beszélt 2015. elején, és ezért beszélt erről
Dr. Drábik János is az
Echo TV-ben, idézve
Netanjahut. Igaz, a "
részleteket" nem ebben a kontextusban említve, de ugyanezt kotyogta el
Matolcsy is már 2001-ben.
Összességében: gondolkodjon el azon mindenki a fentiek figyelembevételével, hogy az
Orbán-rezsim miért képviseli saját törvényeit figyelmen kívül hagyva ("
nem tartható népszavazás uniós döntésekkel kapcsolatban")
Magyarország lakosságának bevándorlóellenességét? Miért köti ezt a kollaboráns országgyűlés felhatalmazásához, és ez az "
országgyűlés",
miért vándoroltathatna be, tőlük magyar állampolgárságot kapott
idegeneket? Egyúttal azon is el kell gondolkodni, hogy miért cseréljük
le a máig érvényben lévő
Magyar Alkotmányunkat, mely a
magyarság jogait a megszállás alatt is elévülhetetlenné tette, egy
olyanra, amely minden jogunk elvesztését okozná? Mert ez utóbbi kérdés
esetében senkinek ne legyenek illúziói: milyen alkotmány születne egy
olyan országban, amelynek lakosságából a magukat magyarnak valló
ténylegesen magyarok csak egyharmadát teszik ki a népességnek, miközben
a magukat szintén magyarnak nevező évek alatt bevándoroltatott és
állampolgárságot kapott nem magyarok majdnem kétharmaddal olyan
törvényeket hozhatnak, amiket később még valódi magyar összefogással
sem lehetne érvényteleníteni? Aki ezekkel a kérdésekkel "
üzletel", vagy hülye, vagy provokátor, vagy haza -és nemzetáruló. A látszólag uniós bevándorláspolitika elleni népszavazás
Orbánék által feltett kérdése átverés! "
Adj szállást a tótnak és kitúr a hajlékodból". A megválaszolatlan kérdésekre a válasz: megszállás előtt, alatt és után is,
Magyarország
a magyar identitású igaz magyaroké, és jog előtti egyenlőség
biztosítása mellett minden Magyarországot hazájának tekintő nemzetiségé!
A "
népszavazásnak" végeredményben semmi köze ahhoz, hogy az unió mit tehet meg, vagy mit nem. Az "
illegitim országgyűlés" akkor is felülírhat mindent ("
nem" esetén már legális népi felhatalmazással is)...
/
Tulok/