A Kormorán mint népellenség

– Gonosz rendszer az, ahol törvényesen engedik az állatkínzást –

Több mint 100 kárókatonát (kormoránt) lőttek le Kiskörénél – Állatkínzás miatt bojkottáljuk a sporthorgászatot a Tisza-tavon!

Kiskörénél 113 kormoránt lőttek ki a fészkelőhelyeiken, (a már meglévő fiókáikkal együtt), – a vadászok. – Erről tudósítást is írt a ‘Sokszínű vidék’, és a ‘Post.hu’. – Ám ezen cikkek hangvétele barbár és visszataszító, mert lényegében helyeslik az állatkínzást.

Kérdezzük; Milyen újságíró az, aki helyesli több száz vadon élő madár és fiókáinak kiirtását, csupán a pénz miatt? Az alábbiakban olvasható az erről szóló cikk, mely íródhatott volna a múlt század 50-es éveiben is. Címe lehetne akár a Rákosi-éra szellemében a következő; “A Kormorán, mint népellenség”

“113 kárókatonát (kormoránt) lőttek le Kiskörénél”

“Új telepükre bukkantak a szakemberek, és időben megkezdték a halak rémének fegyveres gyérítését.” írja tehát a Sokszínű vidék. Ám mielőtt tovább olvasná ezt a cikket, szolgálunk némi szótárral, mely a politika árnyalt fogalmazását fordítja le a valós magyar nyelvre. Tehát:

‘halak réme’ – utálatos kiirtani való halászmadár, mely eleszi szegény pecásoktól a halat,

‘fegyveres gyérítés’ – agyonlövés, tömeges kiirtás,

‘állományszabályozás’ – vadon élő állatok tömeges kilövése, fiókáikkal, kölykeikkel együtt,

‘fegyveres beavatkozás’ – nem háború, hanem a puskával szemben védtelen vadon élő állatok lelövése,

‘fekete sereg’ – nem rettegett páncélos katonák, hanem egyszerűen csak kárókatonák,

Nos, tehát a szemérmes polkorrekt fogalmazás valós jelentéseinek ismeretében tovább olvashatjuk a cikket:

“A kárókatonák állományszabályozását az Óhalászi-Holt-Tiszán kezdték, ahol a fészektelepen kizárólag ezek a madarak költöttek.

Az évente ismétlődő fegyveres beavatkozás eredményesnek bizonyult.

Öt év alatt a vadászok több mint ezer madarat ejtettek el. Ebből a megmaradt állomány is belátta, hogy a Tisza környékén és a Tisza-tónál nincs jövője, és a 2017. évi akciót követően valamennyi madár elhagyta a telepet, amely azóta sem népesedett be, tájékoztatott a Tisza-tavi Sporthorgász Kft.”

“Kárókatona, a halak réme”

– fogalmaz tovább a Sokszínű vidék, majd így folytatja:

“A kárókatona, a kormorán néven is sokak által ismert, viszonylag gyakori, korábban jelentős hazai állománynövekedésen átesett faj. Fekete seregeik nem sok jót jósolnak a halak és a vízparti környezet számára. A kárókatona naponta a testtömegének a 30%-át fogyasztja el. Nem csak a halfogyasztással, hanem a környékbeli fákon tartózkodással is jelentős károkat okoznak. Ürülékük olyannyira savas, hogy a környező növényzetet képesek teljességgel tönkre tenni. A savas ürülék miatt a fák teljesen kiégnek, elszáradnak és a talaj is komoly károkat szenved. Jogszabályi feltételek mellett lehetőség van riasztására és vadászati eszközökkel történő gyérítésére is.

A Tiszavalki-medencében, a Fás-ér partján is van egy nagy telepe a kárókatonáknak, de mivel itt bakcsók, szürke gémek, kis kócsagok is fészkelnek, a vonatkozó jogszabályok szerint – a többi madár védelmében – szóba sem jöhet semmiféle zavarás. A társaság munkatársai azonban felfigyeltek arra, hogy a kiskörei Téli kikötőben új telep létesült.

Az új költőhelyet már kora tavasz óta szemmel tartották, és mivel az engedélyeket idejében beszerezték, a lehető legkorábbi időpontban elkezdték a kárókatonák gyérítését.

Idén eddig négy alkalommal, összesen 113 egyedet ejtettek el a hivatásos vadászok, ami jó eredménynek tekinthető, hiszen ez egy kisebb fészektelep.

A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. a halállomány védelme érdekében a jövőben is mindent megtesz a helyi kárókatona-állomány túlszaporodásának megakadályozására” írta a Sokszínű vidék.

Ám azt már nem közölték, hogy a madarak tömeges kiirtására azért került sor, mert a Tisza-tavi horgászegyesület féltette a profitját, mivel a kormoránok (“azok a rohadékok”,) megették a halakat. Lévén halászó madarak. S mindössze csak élni akartak. Így táplálék konkurenciát jelentettek a Tisza-tavi Sporthorgász KFT-nek.

Vagyis féltették tőlük a zsákmányt, s az üzletszerű horgászat által termelt profitot. Tehát szimplán a pénz miatt irtották ki őket. Mit lehet erre mondani? Csak ennyit: barbárság volt.

“Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.” mondta egyszer a világ egyik legnagyobb formátumú erőszakmentes politikusa; Mahatma Gandhi. Ám úgy tűnik, hogy a mai magyar valóság fényévekre maradt le ettől a humánus gondolkodásmódtól.

Nos a fenti cikknek a példája is mutatja, hogy milyen az, amikor a szolgalelkű média, (mely már egyáltalán nem szabad, lévén a profit fogságában van), – ugyanúgy hiénakórusként viselkedik, mint a múlt század ötvenes éveiben, a Rákosi-érában, a kommunista diktatúra idején.

Ma még csak a vadon élő állatok tömeges kivégzésében asszisztál, helyesnek tüntetvén fel azt, éspedig azért, hogy a közvélemény is elfogadja, – de akár holnap, már emberek esetében is megtehetik ugyanezt.

A kormányzat pedig olyan, amilyen. Ha az állam engedélyezi a nyilvános állatkínzást a profit érdekében, – akkor nem sok jót várhatunk tőle, amikor az emberek érdekéről lesz szó a profit ellenében.

Kapcsolódó film és regény a kárókatonákról:

De, aki mindezek után úgy gondolná ezzel kapcsolatban, hogy a magyar vidéken domináns az állatkínzó, érzéketlen barbár viselkedés, annak a figyelmébe ajánljuk Gijon Nándor regényét, “A kárókatonák még nem jöttek vissza”, (Wiki), – melyet az ‘átkos’ Kádár-rendszerben írt, s melyből sugárzik az állatszeretet, s konkrétan a kárókatonákról szól. Meg azokról a gyerekekről, akik megmentik őket.

Hát ennyit fejlődött Magyarország a XXI-ik századra. Madármentés helyett, a madarak tömeges kilövése lett a ‘jó eredmény’. Szeretet helyett, ölés és kínzás. Barbár rendszer lett a modern (modern?) magyar kapitalizmus. Hisz mi másnak nevezhető az az állami formáció, ahol hivatalosan engedélyezik az állatkínzást?

Fort András / Szabad Riport

A brazil államfő, Bolsonaro felhívása: „El akarják venni Brazíliától Amazóniát”

Bolsonaro aggódik az októberi szinódus miatt. Az Amazonas-alföld legnagyobb része Brazíliában terül el. Latin-Amerika legnagyobb és legnépesebb országának, Brazíliának államfője szó szerint ezt nyilatkozta a Valor Economico napilapnak: „El akarják tőlünk rabolni Amazóniát. … Új államokat akarnak brazil felségterületen létrehozni. … A három A-ról van szó: Egy 136 millió hektár nagyságú területről az Andoktól Amazónián keresztül az Atlanti óceánig. Ezt a hatalmas területet a környezetvédelem nevében globális kontroll alá akarják vonni. … El akarják venni tőlünk Amazóniát, de ezzel mi nem értünk egyet, … azt akarom, hogy Amazónia továbbra is a miénk maradjon.”

Az Amazonas medencéről a három A (németül AAA-folyosó, portugálul Caminho da Anaconda, spanyolul Corredor AAA = Andok, Amazónia, Atlantik) szólam alatt Brazílián kívüli erők már évek óta politikai és gazdasági terveket kovácsolnak, melyek azt a célt szolgálják, hogy elvegyék Brazíliától a gigantikus nagyságú, nagyon alacsony népességű, de ásványi kincsekben igen gazdag terület feletti szuverenitást. Ezt a lopódzó elvételt tőlük nem háború, hanem a környezet- és egy egyedülálló ökoszisztéma védelmének nevében kifejtett nemzetközi nyomás segítségével akarják végrehajtani, ami Bolsonaro szerint csak ürügy.

E terv egyik képviselője, a baloldali Juan Manuel Santos, aki 2010 és 2018 között Kolumbia államfője volt. 2015 februárjában elmondott programbeszédjében már beszélt a hármas-A-tervről, és a Martin von Hildebrand etnológushoz fűződő kapcsolatáról. Martin von Hildebrand unokája Dietrich von Hildebrand katolikus filozófusnak. [Dietrich von Hildebrand özvegye nem is olyan régen vett át valami magas kitüntetést a Vatikánban – micsoda véletlen!]
Martin von Hildebrand 1943-ban született New Yorkban, de Kolumbiában nevelkedett, ahol szülei 1949-ben az ország az első magán-egyetemét alapították meg. 1968 után néhány hónapot a trópusi őserdő indiánjai között töltött. [Ezek szerint ő is a 68-es nemzedék lelkes híve lehetett.] Ettől az időtől kezdve az indiánok jogaiért harcol, akiknek Németországnyi nagyságú területet akar „visszaadni”. Már az 1994-es ENSZ találkozó (amiről fentebb a TFP képviselője is beszélt) a „világpolitika témájává tette a trópusi erdők megmentését”. E terv mögött Martin von Hildebrand állt, akinek az a meggyőződése, hogy csak az indiánok titokzatos, mitikus-misztikusba emelkedett tudása tudja a trópusi erdőket megmenteni. Valójában faji konfliktus szitása áll a háttérben, mely azt célozza meg, hogy a fehérekből ellenséget csináljanak; e kép kialakításához az indiánok az ötletet és a segítséget a fehérektől kapták és kapják.
E fehérek egyike, Martin von Hildebrand, hozta létre a Fundación Gaia Amazonas hálózatot, amit az Európai Bizottság, valamint Ausztria, Svédország, Hollandia és Dánia is támogat. Jó kapcsolatokat ápolnak a brit királyi házzal is. José Lutzenberger szorosan együttműködik ezzel az alapítvánnyal. Lutzenberger, bajor kivándorlók fia, 1990-től 1992-ig Brazília környezetvédelmi minisztere volt. Hildebrand és Lutzenberger közösen megkapták az alternatív Nobel-díjat. Lutzenberger már 1987-ben alapított egy Gaia nevű társaságot, Hildebrand ugyanezt a nevet adta saját, 1990-ben életbe hívott alapítványának. Gaia a görög mitológiában a megszemélyesített anyaföld, a föld istenasszonyának neve. A mitológiában idővel Gaiát tekintették mindenek szülőanyjának.
Hildebrandot elbűvöli a dél-amerikai indiánok animista kultúra- és vallásformái, amit „specifikus kozmológiának” nevez.

Az amazonasi indiánok ezen Hildebrandtól csodált egyházidegen, panteista kozmológiai látásmódja került be az amazonos-szinódus munkaprogramjába. Hildebrand Gaia-alapítványa és Bergoglio politikai karja, Sanchez Sorondo „püspök” (a tudományok és szociális kérdések pápai akadémiájának kancellárja) között szoros kapcsolat áll fenn. Maga Hildebrand magyarázta el 2017-ben Sorondonak a három-A-tervet. Hildebrand találkozójukon azt is kijelentette, hogy az AAA-folyosó megvalósítására már „minden készen áll”, és hogy ehhez hálózatának segítségével minden szálat ő tart kézben. Egy évvel később, Bolsonaro megválasztásával azonban a helyzet kedvezőtlenné vált e terv megvalósításához.
Az Instrumentum laboris-ban található furcsa kijelentések mind megtalálhatók a Fundacion Gaia Amazonas internetes oldalán. Az amazonasi indiánok azt állítják, hogy Hildebrand meg van róla győződve, hogy „az ő sámánjaik a trópusi erdőkben befolyásolni és gyógyítani tudják az energia-áramlatokat”. „Tehát a világ egészségének érdekében kell ezt a területet idegen – vagyis nem indián – emberi befolyásoktól megtisztítani.”

Ebben az archaikus kontextusban, hogy finoman fejezzük ki magunkat, marxista, felszabadulás-teológiai, indián és klíma-hisztérikus irányzatok keverednek szokatlan szövetségben. Az ürügyek mögött a brazilok nagyon is valóságos gazdasági érdekeket sejtenek, nevezetesen, hogy az AAA-korridor létrehozásának tervezői és támogatói ilyen módon akarják e hatalmas terület erőforrásait bizonyos körök kezére átjátszani; de legalábbis azt akarják megakadályozni, hogy ezeket Brazília használhassa fel, hogy ezzel Latin-Amerika leginkább felfelé törekvő államának kárt okozhassanak.
Mindezeken túl azt sem szabad elfelejteni, hogy az abortusz-lobby térképén Brazília a legnagyobb fehér folt. Ebben az országban a magzatokat még mindig csak nagyon kivételes esetekben szabad megölni. 2016-ban a WHO és az ENSZ a média és milliárdos magán-alapítványok segítségével gyors csellel akarta elérni az abortusz legalizálását. Ürügyül az említett erők összjátékával létrehozott cika-pánikot vetették be. Próbálkozásuk azonban nem sikerült. Amivel a cika-vírus is egyik napról a másikra eltűnt a semmibe.

(forrás: www.katholisches.info – 2019. június 24.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1901/amazonas.htm

Két potenciálisan élhető bolygót is találtak egy közeli csillag körül

A keddi bejelentésen a csillagászok azt mondták, még vizsgálják, hogy a két Földhöz hasonló bolygó valóban lakható-e, és hogy megtalálható-e rajtuk az élet valamilyen formában.

A bejelentés szerint Teegarden csillaga körül, melyet 2003-ban észleltek először, két sziklás bolygó kering – olvasható a National Geographic cikkében.

A csillagot a NASA asztrofizikusa, Bonnard Teegarden fedezte föl, amikor olyan közeli vörös törpék után kutatott, amelyek eddig elkerülték a felderítést.

Teegarden csillaga egy M típusú vörös törpe,
amely valószínűleg legalább nyolcmilliárd éves, vagyis kétszer több, mint a Nap, tömege pedig a Nap tömegének kilenc százaléka.

Ez az ultra hűvös M színkép típusú vörös törpe energiája nagy részét az infravörös tartományban sugározza, csak úgy, mint a Trappist–1, amely körül hét földszerű exobolygó kering.

A Teegarden csillag távolsága azonban csak egyharmad a Trappist–1-hez képest,

mindössze 12 fényévre található a Naprendszertől.
A körülötte keringő két bolygó (Teegarden B és C) tömegében és méretében hasonló a Földhöz, és mind a kettő olyan pályán kering, amely lehetővé teszi a folyékony halmazállapotú víz jelenlétét a felszínen.

A két bolygó és a csillag vélhetően hasonló korúak, ami elegendő időt jelent ahhoz, hogy az élet megjelenjen rajtuk.

Teegarden csillagát három éve vizsgálják, és több, mint kétszáz mérés igazolta a körülötte keringő két kisebb bolygó jelenlétét. A megfigyeléseket az is segíti, hogy a csillag jelenleg nyugodt állapotban van, és nem észlehetők a felszínén kitörések.

A Teegarden B keringési ideje 4,9 földi nap, míg a Teegarden C ideje 11,4 nap.

Ignasi Ribas, a Katalóniai Űrkutatási Intézet szakértője azt nyilatkozta az Astronomy & Astrophysics tudományos lapnak, hogy a Teegarden mindkét bolygója potenciálisan lakható, és meg fogják vizsgálni, hogy valóban alkalmasak-e életre, és vajon találhatók-e életre utaló jelek rajtuk.

A biztos kijelentésekhez azonban még további megfigyelésre van szükség. Lehetséges például, hogy a számítások ellenére a két bolygó keringési ideje gyorsabb, ami gátolhatja a lakhatóságot.

Forrás: www.hirado.hu

Az ENSZ főtitkára felszólítja az EU-t, hogy népesítse be Európát muszlim migránsokkal és cenzúrázzák azokat akik a szociális hálókon ennek ellenállnak

A portugál szocialista, az Egyesült Nemzetek Szervezetének globalista vezetője, Antonio Guterres, megkapta a Charlemagne-díjat, egy az EU-t mindenben támogató szervezettől – írja a Breizatao.com.

A már több neves globalista személyiségnek adott díj ( Angela Merkel, Emmanuel Macron vagy Jorge Bergoglio pápa ) átvétele egy lehetőség volt Guterres számára arra, hogy a nagyszabású népességcsere fontosságára és szükségességére hívja fel a figyelmet (utasításában) Európában.

Antonio Guterres zavaros beszédében elmondta, hogy nem létezik „alternatíva”, nem elkerülhető a harmadik világ Európába való behatolása, és hogy a határok bezárása veszélyezteti az „európai örökséget”.

“Minden társadalomnak többnemzetiségűnek, multikulturálisnak és több hitűnek kell lennie. Ezt gazdagságnak kell tekinteni, nem fenyegetésnek ”

– mondta Guterres, aki mint az ENSZ vezetője képesnek kellett volna lennie arra, hogy felmérje és teljes terjedelmében átlássa, hogy micsoda károkat okoztak az etnikai konfliktusok olyan országokban, mint például Szíria, Irak, Líbia, Mali, Libanon, a Fülöp-szigetek, Törökország stb.

Guterres azt követelte, hogy az Európai Unió bontsa le a meglévő határokat, hogy könnyebbé váljon az illegális bevándorlók Afrikából és a Közel-Keletről történő beözönlése. Ez az állítása azért is kétséges, mivel őt senki nem választotta meg az európai állampolgárok közül és sok ország sikeresen utasítja el az illegális bevándorlást a harmadik világból, mint Kína, Korea vagy Japán.

Végül az ENSZ főtitkára az európai őslakos népeket az első számú politikai célpontnak tekintette. A portugál szocialista a nyugat-globalista rendszer számára három “közelgő kihívást” (veszélyt) azonosított:

1. a szociális hálózatokon kifejtett vélemények, amelyek kritizálják a globalista oligarchia által alkalmazott politikákat

2. az emberek által terjesztett globális felmelegedés mítoszát

3. és végül a tömeges bevándorlás elutasítását.

Tóth József

“Csak a halott sakál a jó sakál” – Halomra lövik őket a vadászok

Az üvöltés, kommunikációjuk legfontosabb eszköze

– Túl sok a puskás ember vidéken. És élvezettel gyilkolnak –

Ismét kiirtják hazánk őshonos Nádifarkasát a vadászok – Csapdákkal végeznek a kölykeikkel is.

Egyszer már megtették, most megteszik újra. – Hihetetlen pusztítást végeznek az ismét megjelent, de eredetileg őshonos aranysakálok között a magyarországi vadászok. Immár véglegesen kiirtják őket.

…”Az Aranysakál hazánk őshonos ragadozója, bár jelentős számban valószínűleg korábban sem élt nálunk. Magyarország a faj elterjedési területének északi határa, ezért jelenléte itt feltételezhetően mindig is változékony volt. A róka és a farkas között mind viselkedésében, mind kinézetben elfoglalt köztes helye miatt nevezték csikasznak, nádi farkasnak, kisfarkasnak, toportyánnak is – emiatt nagyon nehéz eldönteni egy-egy feljegyzésről, hogy ténylegesen rókáról, sakálról, vagy éppen farkasról van-e szó. Minden jel szerint annak idején Nagyfalu – azaz Szalonta – mellett Toldi Miklós is sakállal verekedett meg…

Feljegyzések szerint Magyarországon 1942-ben ejtették el az utolsó példányt. Ezután több mint ötven évnek kellett eltelnie, hogy újra bizonyítani lehessen szaporodó párok jelenlétét. Ez volt az indoka annak, hogy 1990-ben Vörös Könyves fajunk lett…

XX. század utolsó harmadában részben a védelem hatására…, már a nyolcvanas évek elején megfigyeltek kóborló példányokat, de visszatelepedéséről a kilencvenes évek közepétől beszélhetünk…

A sakál erős szociális szervezetben él; a családon belüli és a családok közötti kommunikáció eszköze az üvöltés. A jellegzetes sakál-vokál különösen a tél-végi kora-tavaszi időszakban hangzik fel, a napnyugta után általában egy órával. Ez a hang semmivel össze nem téveszthető, az éjszaka sötétjében gyakran ijesztő lehet, annak ellenére, hogy a sakál semmilyen veszélyt nem jelent az emberre.” (Szent István Egyetem)

***

Mindennek ellenére az urizáló vadászok gyilkolási vágya ismét lángra kapott: “A dél-dunántúli régióban ejtik el a legtöbb Aranysakált a vadászok” írta a Pécsi Stop

A továbbiakban az 50-es évek örömködő termelési jelentéseinek hangulatát idéző cikkben a következőket írják:

“A 2017/2018-as vadászati idényben összesen 5831 egyedet lőttek ki a vadászok. A lelőtt állatok több mint felét a dél-dunántúli régióban ejtették el…

Az Aranysakálokból a 2017/2018-as vadászati idényben az Országos Vadászati Adattár (OVA) információi szerint 5831 egyedet lőttek ki. A legtöbb egyedet Somogyban (1668 egyed), Baranyában (1043 egyed), Bács-Kiskunban (773 egyed) és Tolnában (563 egyed) lőtték ki a vadászatra jogosultak, az összes elejtett állatnak több mint a fele, 3274 egyed a dél-dunántúli régióban élt.

A 2016/17-es vadászati idényben az OVA adatai szerint Somogyban ejtették el a legtöbb aranysakált (1441 egyed), utána jött Baranya (785 egyed), Bács-Kiskun (577 egyed), majd Tolna (299 egyed). Ekkor az összes elejtett egyed száma 4225 volt.

A két vadászati idény összehasonlításából is látszik, hogy míg Somogyban, Baranyában és Bács-Kiskunban viszonylag egyenletes tempóban nőtt az elejtett aranysakálok száma egyik idényről a másikra, addig Tolnában majdnem megduplázódott az elejtett toportyánok száma.

A 2015/16-os vadászati idényben a legtöbb elejtett aranysakál a következő megyékből került ki az OVA adatai szerint: Somogy (999 egyed); Baranya (707 egyed); Bács-Kiskun (461 egyed); Tolna (303 egyed). Az összes elejtett aranysakál száma 3267 darab volt.

A 2014/15-ös idényben az OVA adatai szerint így alakult az elejtett aranysakálok száma területileg: Somogy (946 egyed); Baranya (511 egyed); Bács-Kiskun (406 egyed); Tolna (186 egyed). Az ebben az idényben elejtett összes aranysakál száma 2535 volt.

Jól látható, hogy az utóbbi négy vadászati idényben (ha a 2014/15-ös idényt vesszük alapnak) az elejtett aranysakálok száma több mint a duplájára nőtt…

Először az 1997/98-as vadászati idényben jelezték az aranysakálok lelövését, akkor 5 egyedet Somogyban, 4 egyedet Baranyában, kettőt pedig Bács-Kiskunban ejtettek el a vadászok.

20 év alatt a 11 elejtett egyed aranysakál száma 5831 egyedre nőtt…

Az Aranysakál óvatos állat, az embereket messzire elkerüli, elejtése ezért is nehézkesebb – bár, ahogy a számok is mutatják, egyre többet tudnak a vadászok kilőni közülük…”

Ugyanakkor már 2014-ben nem mindennapi vadászzsákmányról számolt be a sonline.hu: a cikk szerint egy vadász a Drávánál egy albínó Aranysakált kapott puskavégre.

A sakál erős szociális szervezetben él, a család tagjai szorosan együttműködnek, s kitartanak egymás mellett…

Ez hát a jelenlegi szomorú helyzet, a Vadgazdálkodásnak nevezett, de valójában örömvadászatok terén Magyarországon. A fent leírt adatok tükrében, mely a vadászok saját információira épül, – úgy tűnik, lőnek ezek mindenre, ami mozog.

A jelek szerint, bármennyire is titkolják; élvezik a gyilkolást.

Ennek fényében nem lehet csodálkozni az egyre szaporodó u.n. vadászbaleseteken sem, amikor már nemcsak egymást, de a hajtókat is kilövik a vadászok. Legutóbb első kézből hallottunk egy esetről, amikor egymás után két hajtót is eltalált egy vadász Közép-Magyarországon.

“A vadászat sport és szórakozás.” Ezt maguk a vadászok mondják.

Sokan nem tudják, de a pszichológiai vizsgálatok szerint a valós helyzet az, hogy az ölés, mint tevékenység hihetetlen módon rombolja az elkövető személyiségét, s kiöl belőle minden szánalmat, empátiát, együttérzést. Nota bene, kiöli belőle az emberséget. Még akkor is, ha “csak” egy állat megöléséről van szó. És, ha már az ölés örömérzéssel is okoz neki, akkor valódi személyiség torzulásról beszélhetünk.

Ezek után aztán könnyebben jöhet akár egy valódi királyi vad; az ember legyilkolása is.

Arról is tudunk, hogy egyes vadászok u.n. kumulatív lőszert használnak, mely nem más, mint egy továbbfejlesztett “Dum-dum” lőszer, ami a testbe csapódáskor szinte szétrobban, hatalmas kárt okozva az állat testében, iszonyú fájdalommal. Ezt a fajta lőszert már a XIX. században betiltották, a nemzetközi konfliktusokban.

A régi mondás: “Aki állatkínzással kezdi, az emberkínzással végzi.”

Számtalan bizonyíték van rá, hogy sok sorozat és tömeggyilkos, állatkínzással kezdte a pályafutását.

“Teljesen kikészítettek idegileg, aztán agyonlőttek két aranysakált Székkutason” írta a HVG tavaly novemberben. “Kétnapos fácánvadászatot tartottak a hétvégén Székkutason. A résztvevő vadászok közben arról értesültek, a falu szélén, az úgynevezett hármas erdősávban a lakóházaktól sem messze aranysakálok vették be magukat a sűrűbe. Az első hajtásra a ragadozók meglapultak az erdőben, itt rájuk sem lehetett lőni, de

a második riasztásra az idegeik felmondták a szolgálatot, kirontottak az erdőből a vadászok elé…”

” A vadászat sport és szórakozás.” Vagyis, örömforrás. Véleményem szint az ölés erkölcsileg csak akkor elfogadható, ha arra feltétlenül szükség van. Például, ha enni akar az ember, s nem vegetáriánus.

Az embernek kötelessége a un. ‘húsforrásként’ tartott, tenyésztett állatokkal tisztességesen bánni, míg azt le nem vágja, vagy akár le nem lövi, mert ez a vadgazdálkodásra is érvényes. És, ha végez vele, azt is kíméletesen kell tennie, a fölösleges szenvedést elkerülve.

Erre csakis azok a emberek képesek, akik erre ki vannak képezve. Szakavatott böllér, mészáros, vagy hivatásos vadász. Akiknek tisztelniük kell az állatot.

Ha az ember nem szükségletből, vagyis nem táplálékszerzés miatt öl, – akkor az már gyilkosságnak mondható. (Az önvédelemből történt ölés más lapra tartozik.)

És ha az ölés egyben szórakozást is jelent, s örömet okozzon valakinek, azon túl, hogy erkölcsileg nem elfogadható, de véleményünk szerint ez a komoly személyiség torzulásának a bizonyítéka.

Lehangoló látvány fogadja az embert, amikor az ‘aranysakál’ címszóra a Google-on rákeres. A sakál képein túl, sok többnyire fiatal puskás ember fotóját is látni, akik, büszkén feszítenek egy-egy agyonlőtt aranysakál eltorzult teteme fölött, s szemmel láthatóan meg vannak győződve arról, hogy ők milyen ügyes és kemény fickók. “Hisz’ milyen szép trófeát szereztek”. (Viszont a puskán legtöbbször távcső van. Az úgynevezett: ‘hosszú lövéshez’ melyet nagy távolságból adnak le. Igazán bátor dolog. A sakál persze nem lő vissza, esélye sem volt velük szemben.)

A vérző tetemeken felül a sok puska látványa is aggasztó, melyek a jelek szerint olyan emberek kezében vannak, akiknek az ölés örömet okoz.

Ez hát a szomorú helyzet jelenleg, s ezek az adatok nemcsak a hazai állatvédelem siralmas helyzetéről tesznek tanúbizonyságot, hanem hazánk mentális állapotáról is.

Ahol sok ezer puska használata okoz örömet tulajdonosaiknak, ott valami nagyon nem stimmel.

A vadászpuska is fegyver, nem is akármilyen, s ennyi fegyver magán kézben, véleményünk szerint nem helyes, sőt veszélyes.

Társadalmunk biztonsága és tovább fejlődése érdekében ezen sürgősen változtatni kellene, hiszen Magyarország nem felfegyverzett ország, mint pl. Amerika, itt nem létezik a szabad fegyverviselés törvénye.

A magyar vidéki élet, ahol egyes helyeken szinte nyüzsögnek a felfegyverzett magán személyek, nem az erőszakról kellene, hogy szóljon. Ezen sürgősen változtatni kéne, míg véglegesen és végzetesen el nem torzítja a társadalmunkat a sok fegyver birtoklása. (És azoknak a gyengébbek ellen történő használata).

Ám a fegyvertartás szigorítása, az örömvadászatok és az állatok brutális legyilkolászásának megtiltása terén hazánkban addig nem is várható változás, míg például olyan percemberek, mint Kapiller Zoltán, a hangzatos nevű Magyar Kullancsszövetség elnöke, azt nyilatkozhatja a Kossuth Rádióban (május 16-án), hogy az Aranysakál újbóli megtelepedése hazánk déli megyéiben, – a kullancs fertőzöttsége és a húsevő életmódja miatt – ‘kész ökológiai katasztrófa’. (Hát persze Kapiller az, aki rendkívül ért ahhoz, hogy mit jelent az “Ökológiai katasztrófa), – s állatorvos létére, lényegében egy hazánkban őshonos állatfaj ismételt kiirtására szólít fel. Hiszen nyilvánvalóan, a sakálok miatt van annyi kullancs az országban. Legalábbis szerinte.

De nem is kell értenie a számára bonyolultnak tűnő ökológiához, hogy az örömvadászoknak imígyen további indokokat szolgáltasson a fajta újbóli és immáron teljes kiirtásához. Mert azok kapva kapnak az alkalmon, ezt az irtást szívesen, s teljes erejükből véghez is viszik.

Az ország fővadásza pedig, a miniszterelnök helyettese is egyben. Aki amúgy szívfájdalom nélkül lelövetné az összes kóbor kutyát és boldog lenne, ha egy (amúgy fokozottan védett) Jegesmedve trófeája is gazdagítaná gyűjteményét.

(A kóbor kutyák kiirtása nagyjából össze is jön, az Info rádió értesülései szerint, évente legalább 5 ezer kóbor ebet lőnek ki a vadászok.)

Aranysakál anya, kölykével …

Nem tudható azonban, hogy a Semjén Zsoltról eddig kialakult anti-állatvédelmi képbe hogyan illeszthető be, a miniszterelnök helyettes által a minap Csopakon felavatott Szent Ferenc szobor. Csak remélni tudjuk, hogy kormányzati szinten valami mégis csak változik, hiszen a kormány által hirdetett európai keresztény világképbe nagyon is beleillik az állatokkal való humánus bánásmód. Szent Ferenc nyomdokain, s az ő tetteinek szellemében. (Lásd. pl. Szent Ferenc és a gubbiói farkas története).

Ám egyelőre a magyar vidéken többségben van a barbár, sőt az állatkínzásokat alkalmazó bánásmód; mert pl. nemcsak puskával, csapdával is irtják az aranysakálokat, szemérmesen gyérítésnek nevezvén az állatkínzást.

Vadászati források szerint; “a gyorsan növekvő szaporulat visszafogására csapdákat is állítanak. A sakál az emberre szinte teljesen veszélytelen, de biztonsági okokból az erdő azon részein, ahol a csapdák fel lesznek állítva, figyelmeztető táblákat helyeznek majd ki.” Amit, ha egy kiránduló nem vesz észre észre, akár ő maga is beleléphet a csapdába. Vagy a kutyája.

Csapda pedig nem egy kíméletes szerkezet. Csontot tör, csúnya, véres sebet okoz. Hosszú, gyötrelmes kínhalálra kárhoztatván a csapdába esett állatot.

De akár vallásos valaki, akár nem, akár keresztény valaki, akár nem, – legyen bármilyen vallású,-  ha civilizált kultúrember, s tisztában van a humánus viselkedés alapjaival, nem tűrheti meg a környezetében az állatkínzást.

Nem is lehet erre mást mondani, csak a világtörténelem egyik legjelentősebb erőszakmentes államférfiját idézni:

“Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.” (Gandhi)

Fort András / Szabad Riport

Közös oroszországi 5G hálózatfejlesztésről állapodott meg az orosz MTSZ és a kínai Huawei

Együttműködési megállapodást kötött az új generációs kommunikációs hálózatok fejlesztéséről, valamint idén és 2020-ban megvalósítandó oroszországi 5G kísérleti programokról állapodott szerdán Moszkvában az orosz MTSZ mobilszolgáltató és a kínai Huawei telekommunikációs óriásvállalat.

Az MTSZ közleménye szerint a megállapodás értelmében – amelynek aláírt példányait Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök jelenlétében a Kremlben cserélték ki a felek – az orosz cég hálózatán 5G és “dolgok internete” (IoT) technológiákat alkalmaznak majd. Emellett az orosz szolgáltató kereskedelmi LTE-hálózatát 5G-kész állapotúra fejlesztik a Huawei segítségével.

A Vedomosztyi orosz gazdasági lap hétfőn arról számolt be, hogy a Huawei megszerezte a Vocord orosz arcfelismerő rendszer szabadalmait és fejlesztőcsapatát.

MTI