2020. október 30., péntek

Ahová beteszi a Rotschild a karmait...gyönyörű volt az a 29-ei figyelmeztetés amit még 45 kilométer távolságból is lehetett látni

 

Hamarosan megkezdi tényleges működését a Magyar Bankholding Zrt. A Takarék Csoport, az MKB Bank Nyrt. és a Budapest Bank Csoport meghatározó tulajdonosai a mai napon korábbi szándéknyilatkozatukat megerősítve befektetési és szindikátusi szerződést írtak alá, valamint döntöttek arról, hogy apportálják banki részesedésüket a közös holdingtársaságba

Ezzel a lépéssel az engedélyezési eljárást követően hamarosan Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jön létre, amelynek konszolidált értéke meghaladja a 740 milliárd forintot. Az új bankcsoportban a Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék, az MKB tulajdonosai 31,96 százalék, az MTB tulajdonosai pedig 37,69 százalék részesedést szereznek az apport teljesülésekor.

 

A pénzügyi holdingtársaságba kerülő három, egymást számos területen (ügyfélbázis, termék- és szolgáltatásportfólió, működési struktúra és hálózat stb.) jól kiegészítő bankcsoport közös tevékenységének megkezdésével a magyar bankszektor meghatározó, egyik legerősebb és legfejlődőképesebb, hazai tulajdonban álló szereplője jön létre, amely stabilitást és kiszámítható likviditást biztosít a magyar gazdaság számára, elősegítve a GDP növekedését. A tranzakcióba bevont nemzetközi stratégiai tanácsadó társaság elemzése alapján az ügylet évi több tízmilliárd forint szinergiát generálhat, ami jelentősen erősítheti a bankcsoport versenyképességét, növekedési kilátásait, profittermelő képességét és stabilitását, növeli a bankok piaci értékét, miközben tovább javítja az ügyfélkiszolgálás színvonalát. Az új bankcsoport stabil hátteret biztosíthat a jövőbeli külföldi terjeszkedésekhez is, amivel az ország GNI mutatója (gross national income, bruttó nemzeti jövedelem) is javítható. Jelentősége miatt a Magyar Bankholding Zrt. bekerülhet az európai nagy és stabil bankcsoportok közé.

 

A Magyar Bankholding Zrt. 2021 során dolgozza ki a három bank részletes fúziós ütemtervét, annak mérföldköveit és részletes üzleti stratégiát. Ezt a munkát nemzetközi tanácsadó cégek közreműködésével a három bank szakemberei végzik, őket belső pályázaton választják ki. Amíg a Magyar Bankholding Zrt. új stábja a jövő megtervezésével és az első közös lépésekkel foglalkozik, addig a három bankban dolgozó szakemberek továbbra is gondoskodnak az üzleti tevékenység sikeres folytatásáról, az ügyfelek zavartalan kiszolgálásáról, az új fejlesztések, termékek és szolgáltatások bevezetéséről.

 

A bankok szakértői az elmúlt hónapokban számos nagy nemzetközi tanácsadó cég bevonásával elvégezték a szükséges jogi, gazdasági, pénzügyi és szervezeti átvilágításokat, és felbecsülték, hogy a három pénzintézet bankcsoportként történő működtetése milyen szinergiahatásokat eredményez. A tranzakció előkészítésével kapcsolatos befektetési banki feladatokat a Rothschild & Co látta el, a jogi tanácsadói feladatokat a DLA Piper végezte. A létrejövő új bankcsoport stratégiai víziójának és a szinergiakoncepciójának kialakításában szintén a világ egyik vezető tanácsadó cége nyújtott támogatást.

 

A három bank tulajdonosai október 30-án megállapodást írtak alá arról, hogy a Magyar Bankholding Zrt.-be apportálják a bankokban lévő tulajdonrészüket. A pénzügyi holding társaság az apport tényleges megtörténtétől kezdve prudenciális kontroll és csoportirányítási funkciókat lát el a három bankcsoport felett, valamint irányítja és levezényli a fúziós folyamatot.

A bankok egyelőre megőrzik jogi státuszukat, és önálló egységként, külön brandként működnek a későbbi integráció megtörténtéig, ugyanakkor az apport után közvetlenül megkezdik a közös működésből eredő szinergiák kihasználását.

Az új bankcsoportban a Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék az MKB tulajdonosai 31,96 százalék, az MTB tulajdonosai pedig 37,69 százalék részesedést szereznek az apport megtörténtekor. Az apportálásra kerülő banki részesedések értéke, amely meghatározza a három bank pénzügyi holdingbeli részvényeseinek arányos tulajdonosi viszonyait, az Ernst & Young független nemzetközi tanácsadócég a jogszabályokkal összhangban, nemzetközi sztenderdek szerint elvégzett részletes értékelésén alapul.

A törvényi szabályozással összhangban az apportot követően nyilvános vételi ajánlattételre kerül sor mind az MKB Nyrt., mind a Takarék Jelzálogbank Nyrt. vonatkozásában.

A következő napokban a Magyar Bankholding Zrt. és a tulajdonosai a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását kérik.

 

A Magyar Bankholding felsővezetése is megkezdi az operatív működést. A Társaság igazgatósági elnökének feladatait dr. Barna Zsolt, vezérigazgatói feladatait pedig Vida József látja el, a szakemberek közösen irányítják majd a stratégiai tervezés munkáit. Az igazgatóság további tagjai: dr. Balog Ádám, dr. Lélfai Koppány, dr. Tajthy Attila.

 

– vége –

 

Háttérinformációk

 

Magyar Bankholding Zrt.

 

A pénzügyi holdingtársaságot a Corvinus Zrt., a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és a Takarék Csoportot irányító MTB Zrt. alapította 2020 májusában, hogy megvizsgálják és előkészítsék egy meghatározó piaci súllyal rendelkező, hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának lehetőségét. Az új bankcsoport Magyarország második legnagyobb szereplője lehet: 1,9 millió ügyfelet szolgál ki, országosan, a hazai bankfiókhálózat közel felét, több mint 920 fiókot működtet, együttes mérlegfőösszege megközelíti az 6800, hitelállománya a 3800, betétállománya a 4800 milliárd forintot. 200 ezer mikrovállalkozást, 30 ezer kis- és középvállalkozást, hatezer privátbanki partnert szolgál ki, számos területen piacvezető vagy a második legnagyobb szereplő (mezőgazdaság, mkkv-szektor, lízing).

 

Az elmúlt hónapok elemzései megerősítették, hogy a három egymást számos területen jól kiegészítő pénzintézetből létrejövő bankcsoport megalapítása jelentős szinergiák kiaknázását teszi lehetővé, ami nagymértékben erősítheti az új bankcsoport versenyképességét, növekedési kilátásait, profittermelő képességét és stabilitását, valamint a társaságok piaci értékét és külföldi terjeszkedésük lehetőségét. Erőik és szaktudásuk egyesítésével az új bankcsoportot létrehozó pénzintézetek tovább korszerűsíthetik termékeiket és szolgáltatásaikat, növelhetik az ügyfélkiszolgálás színvonalát, és egy olyan magyar tulajdonú bankcsoportot hozhatnak létre, amely egyszerre erős vidéken, a városokban és a fővárosban, a lakossági és a vállalati ügyfélszegmensekben, továbbá az összes szolgáltatói és termelői szférában, beleértve a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart is.

 

Az egymást kiegészítő ügyfél-, termék- és szolgáltatásportfolió mellett számos költség- és beruházási szinergialehetőség nyílhat meg. A fiókhálózat észszerűsítésével jelentős megtakarítás érhető el, de ugyanez igaz a támogató és back office területekben rejlő szinergiákra is. A mai banki működés egyik kiemelt területe az informatika. Az IT területen a működési költségek, a fejlesztések és rendszerek racionalizációja, valamint az üzemeltetési költségek jelentenek kiemelkedő potenciált. A beruházások és szakértői költségek területén további megtakarítások érhetők el. A bankok mérethatékonyságuk és jobb alkupozíciójuk révén olcsóbb forrásokhoz is juthatnak. Elemzések szerint a három bankcsoport meghatározó tagjainak cégjogi egyesülése esetén a bevételi, költség- és beruházási szinergiák kiaknázásával, a párhuzamos működések, átfedések fokozatos észszerűsítésével középtávon jelentősen csökkenthetők a működési költségek, ami erősítheti a bankcsoport versenyképességét, növekedési kilátásait, profittermelő képességét és stabilitását, miközben tovább javítja az ügyfélkiszolgálás színvonalát.

 

A hazai tulajdonú Takarék Csoport, az MKB Bank és a Budapest Bank együttműködése a magyar gazdaság egésze számára is jelentős előnyökkel járhat. Tovább erősödhet a magyar tulajdon a bankrendszerben, az új, gazdaságilag domináns, univerzális bankcsoport nehezebb piaci körülmények között is eredményesen működhet, amivel stabilitást és kiszámítható likviditást biztosíthat a magyar gazdaság számára. A három bankcsoport együttműködése addicionális GDP-növekedést generálhat.

Alapító bankok

 

A Budapest Bank Zrt. az első hazai kereskedelmi bankok között jött létre 1987-ben, a tíz hazai nagybank egyike. A bank teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat kínál mind a lakosság, mind a vállalatok számára. Országos hálózata csaknem 100 bankfiókot foglal magában. A Budapest Bank Zrt. főbb leányvállalatai a Budapest Alapkezelő Zrt., a Budapest Lízing Zrt., valamint a Budapest Eszközfinanszírozási Zrt. Tulajdonosa 2015. június 29. óta a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül a magyar állam.

 

A Takarék Csoport Magyarország egyik legnagyobb bankcsoportja és a magyar pénzügyi rendszer meghatározó szereplője. A Csoport tagjai az MTB Zrt. mint integrációs üzleti irányító szervezet, a Takarékbank Zrt. mint univerzális kereskedelmi bank, a Takarék Jelzálogbank Nyrt. mint szakosított hitelintézet, valamint egyéb, faktorálással, lízinggel, alapkezeléssel, ingatlan kezeléssel, informatikai szolgáltatással és más kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó társaságok, leányvállalatok. A Takarék Csoport szabályszerű és prudens működését a külön jogosítványokkal rendelkező Integrált Hitelintézetek Központi Szervezete ellenőrzi és felügyeli. A Takarék Csoport országos lefedettségű, univerzális kereskedelmi bankja a korábbi takarékokat tömörítő Takarékbank Zrt., az egyik legnagyobb hazai pénzintézet, amely az ország legnagyobb fiókhálózatát működteti, 1,1 millió ügyfelet szolgál ki.

 

Az idén 70 éves MKB Bank Nyrt. a magyar pénzügyi rendszer klasszikus bankja. A 2015 és 2019 között lefolytatott sikeres reorganizációnak köszönhetően a pénzintézet működése, szerkezete megfelel az EU bankokkal kapcsolatos feltétel- és elvárásrendszerének. Az MKB Magyarország meghatározó univerzális bankjaként, kiszámítható, tervezhető partneri kapcsolatokon keresztül teremt tartós értéket ügyfelei számára. A dinamikus fejlődési pályára állított, fejlett digitális alapokkal és stratégiával rendelkező bank hagyományosan erős nagyvállalati, privátbanki ügyfélkörrel, tanácsadói és elemzői képeségekkel rendelkezik. A pénzintézet alapértéke a felkészült, támogató, őszinte szakmai munkán alapuló professzionális ügyfélkiszolgálás.

https://www.takarekbank.hu/maganszemelyek/sajtokozlemeny-20201030#

2020. október 22., csütörtök

Ezért kellett a szentelt vizet eltüntetni a katolikus templomokból



Utolsó frissítés: október 22.

Megye Összes eset Mai új esetek Elmúlt hét nap Összes eset 100.000 főre
Bács-Kiskun 1244 +63 +318 247
Baranya 1416 +55 +292 393
Békés 752 +26 +197 225
Borsod-Abaúj-Zemplén 3185 +246 +917 496
Budapest 15623 +450 +2098 902
Csongrád-Csanád 2197 +62 +377 551
Fejér 1927 +65 +282 461
Győr-Moson-Sopron 3276 +143 +719 701
Hajdú-Bihar 2557 +144 +609 484
Heves 1173 +63 +346 398
Jász-Nagykun-Szolnok 1436 +102 +278 388
Komárom-Esztergom 1401 +4 +240 468
Nógrád 1190 +64 +354 629
Pest 6565 +178 +1267 513
Somogy 917 +19 +161 304
Szabolcs-Szamár-Bereg 2698 +175 +755 488
Tolna 534 +18 +144 246
Vas 1399 +36 +446 552
Veszprém 1532 +86 +383 449
Zala 1190 +33 +297 443

4041 GYMS  1329-1367-/ 1466-/ 1539-/ 1623-1667-/ 1737-/ 1805-/ 1857-/ 1994-/ 2155-/ 2252-/ 2348-/ 2385-/ 2494-/ 2557-/ 2632-/ 2784-/ 2873-/ 2961-/ 3000-/ 3133-/ 3276-/ 3371-/ 3511-/ 3667-/ 3832-/ 3912-/ 4049-/ 4114-/ 4362-/ 4797-4738: Fertőd, GYŐR, Győrújfalu, Győrzámoly, Kapuvár, Mosonmagyaróvár, Pannonhalma, Ravazd, Sopron, Töltéstava

4832
Vas 522-525-565-/ 603-/ 631-656-675-/ 688-/ 727-/ 784-807-/ 831-865-/ 915-/ 949-953-/ 1008-/ 1100-/ 1159-/ 1249-/ 1315-/ 1363-/ 1399-/ 1464-/ 1560-/ 1771-/ 1873-/ 1946-/ 2105-/ 2177-/ 2239-/ 2419-2322: Bük, Celldömölk, Csákánydoroszló, Csepreg, Ivánc, Jánosháza, Körmend, Kőszeg, Őriszentpéter, Peresznye, Répcelak, Sárvár, Szentgotthárd, Szentpéterfa, SZOMBATHELY, Torony, Vasvár, Vép

3459
Zala 584-594-604-610-620-/ 630-648-673-/ 696-/ 722-756-/ 796-/ 823-854-869-/ 878-893-/ 940-/ 992-/ 1026-/ 1078-/ 1129-1157-/ 1190-/ 1255-/ 1386-/ 1466-/ 1597-1615-/ 1660-/ 1729-/ 1816-/ 1971-1962: Bak, Becsvölgye, Bocfölde, Cserszegtomaj, Gellénháza, Keszthely, Lenti, Letenye, Mihályfa, Murakeresztúr, NAGYKANIZSA, Nagylengyel, Nagyrécse, Sárhida, Tófej, Türje, Vonyarcvashegy, ZALAEGERSZEG, Zalakomár, Zalalövő, Zalaszentgrót,



2236
KE  831-843-869-/ 910-/ 940-954-/ 983-999-1008-/ 1033-1059-1071-/ 1110-/ 1137-1152-1161-/ 1213-/ 1246-1265-/ 1305-/ 1355-/ 1397-1401-/ 1436-/ 1495-/ 1555-1559-/ 1648-/ 1754-/ 1780-/ 1842-/ 1907-/ 1930: Ács, Bokod, Dad, Dorog, Esztergom, Kecskéd, Komárom, Kisbér, Lábatlan, Neszmély, Nyergesújfalu, Oroszlány, Szákszend, Szomor, Tardos, Tát, TATA, TATABÁNYA, Tokod, Tokodaltáró

2318
F 1231-/ 1290-1316-/ 1333-1353-1370-/ 1402-/ 1429-1445-/ 1509-/ 1527-/ 1582-1585-1594-/ 1645-/ 1687-/ 1738-/ 1778-1819-/ 1831-1862-/ 1927-/ 1961-/ 2028-/ 2141-/ 2192-/ 2249-/ 2301-/ 2383-/ 2525-/ 2641-/ 2744: Aba, Bakonycsernye, Besnyő, Bicske, Bodajk, Csákvár, Csókakő, Csősz, Daruszentmiklós, Dég, Dunaújváros, Előszállás, Enying, Ercsi, Etyek, Felcsúff, Gárdony, Iváncsa, Káloz, Kőszárhegy, Lajoskomárom, Lovasberény, Martonvásár, Mezőfalva, Mezőszilas, Mór, Nagylók, Nagyvenyim, Nádasdladány, Pákozd, Pázmánd, Perkáta, Polgárdi, Pusztaszabolcs, Rácalmás, Sárbogárd, Sárkeresztes, Sárszentágota, Sárszentmihály, Seregélyes, Sukoró, Szabadbattyán, Szabadegyháza, SZÉKESFEHÉRVÁR, Tác, Tordas, Vajta, Velence, Vértesboglár

4212
Vp 688-696-702-/ 730-756-/ 786-/ 837-865-876-901-/ 944-974-/ 1007-/ 1054-/ 1103-/ 1126-1149-/ 1192-/ 1256-1258-/ 1349-/ 1413-/ 1446-/ 1532-/ 1628-/ 1735-/ 1951-/ 2056-/ 2204-/ 2261-/ 2307-/ 2466-/ 2584-/ 2718: Ajka, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Balatonszepezd, CSABRENDEK, Csetény, Csopak, Dáka,  Káptalanfa, Nagyvázsony, Pápa, Révfülöp, Sümeg, Tapolca, Tihany, Várpalota, Veszprém, Zirc


1531
S 424-433-440-471-/ 496-504-514-/ 552-557-/ 586-/ 624-629-/ 683-704-718-/ 728-756-/ 781-818-/ 867-/ 881-890-898-917-/ 942-971-/ 1022-1027-1038-1055-/ 1109-/ 1195-/ 1264-/ 1332: Barcs, Balatonboglár, Balatonlelle, Csurgó, Fonyód, Kaposmérő,  KAPOSVÁR, Marcali, Nagyatád, Somodor, Siófok

1578
T 225-231-235-250-261-263-265-272-/ 282-292-301-303-311-313-/ 326-335-355-371-/ 384-381-390-/ 422-460-471-/ 492-504-516-/ 534-561-/ 580-609-/ 627-638-650-666-/ 717-/ 773-/ 817: Aparhant, Bonyhád, Dunaföldvár, Fadd, Gerjen, Paks, Simontornya, Sióagárd, Szekszárd, Tolna

2650 B 657-/ 688-712-/ 759-/ 784-798-/ 822-845-/ 900-/ 939-/ 1015-/ 1063-1075-/ 1095-/ 1124-1172-/ 1225-/ 1281-1310-/ 1338-1361-/ 1416-/ 1460-/ 1541-/ 1657-/ 1691-1716-/ 1747-/ 1878-/ 2006-/ 2106-/ 2245: Bakonya, Bóly, Hidas, Komló, Kozármisleny, Kővágószőlős, Mecseknádasd, Mohács, Nagykozár, Pécs, Pécsvárad, Siklós, Szentlőrinc, Szigetvár



2918
Pest 3737-/ 3866-/ 3974-/ 4049-/ 4164-/ 4254-/ 4324-/ 4444-/ 4562-/ 4699-/ 4791-/ 4957-/ 5081-/ 5179-/ 5298-/ 5546-/ 5744-/ 5989-/ 6103-/ 6244-/ 6387-/ 6565-/ 6827-/ 6998-/ 7350-/ 7714-/ 7971-/ 8275-/ 8601-/ 8985-/ 9276-/ 9587: Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Aszód, Bénye, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Cegléd, Csemő, Csobánka, Csömör, Dabas, Diósd, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser,   ÉRD, Felsőpakony, Fót, Galgaguta, Göd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Inárcs, Isaszeg, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisoroszi, Kistarcsa, Kosd, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Maglód, Makád, Márianosztra, Mende, Mogyoród, Monor, Nagykáta, Nagykőrös, Nyáregyháza, Ócsa, Őrbottyán, Páty, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pócsmegyer, Pomáz, Ráckeve, Sülysáp, Solymár, Százhalombatta, Szentmártonkáta, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Sződliget, Tahitótfalu, Taksony, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tárnok, Telki, Tinnye, Tóalmás, Tököl, Törökbálint, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Úri, Üllő, Vác, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Visegrád, Zsámbok





4543 N 379-388-/ 428-448-/ 481-/ 556-575-/ 584-605-/ 655-/ 696-/ 723-766-/ 799-820-/ 836-/ 879-/ 938-/ 1028-1061-/ 1095-/ 1126-/ 1190-/ 1273-/ 1310-/ 1414-/ 1500-/ 1615-/ 1670-/ 1711-/ 1767-/ 1857-/ 1918: Balassagyarmat, BÁTONYTERENYE, Borsósberény, Buják, Diósjenő, Egyházasgerge, Galgaguta, Hugyag,  Karancskeszi, Karancslapújtő, Mátramindszent, Mátraszele, Mátraszőlős, Nógrád, Nógrádkövesd, Pásztó, Rétság, Salgótarján, Szendehely, Szécsény, Szécsényfelfalu, Szurdokpüspöki, Tar, Vizslás

2809
Heves 385-391-417-/ 431-471-/ 487-/ 527-538-558-549-/ 582-611-/ 683-696-/ 746-/ 786-/ 827-854-/ 928-/ 990-/ 1011-/ 1071-/ 1110-/ 1173-/ 1207-/ 1297-/ 1410-/ 1466-/ 1508-/ 1561-/ 1645-/ 1680-/ 1753-/ 1821: Abasár, Adács, Atkár, Balaton, Bekölce,
Boldog, Bükkszék, Ecséd,  EGER, Erdőtelek, Füzesabony, Gyöngyös, Gyöngyöshalász,  HATVAN, Heréd, Heves, Hort, Karácsond, Kerecsend, Kerekharaszt, Kisnána, Lőrinci, Ludas, Markaz, Nagykökényes, Nagyréde, Nagyút, Pély, Pétervására, Petőfibánya, Rózsaszentmárton, Szilvásvárad, Tarnalelesz, Tarnaméra, Tarnazsadány, Tenk, Vámosgyörk, Verpelét, Visznek, Zaránk

5976
BAZ 955-962-/ 1128-/ 1203-/ 1262-/ 1424-/ 1541-/ 1672-/ 1697-/ 1728-/ 1849-/ 1898-/ 1987-/ 2079-/ 2214-/ 2268-/ 2311-/ 2460-/ 2711-2715-/ 2939-/ 3185-/ 3248-3275-/ 3632-/ 3735-/ 4014-/ 4230-/ 4334-/ 4517-/ 4836-/ 6459: Abaújszántó, Bekecs, Bodroghalom,  Borsodnádasd, Cered, Cigánd, Edelény, Emőd, Encs, Halmaj, Járdánháza, KAZINCBARCIKA, Kázsmárk, Mád, Mezőkövesd, Miskolc, Nyékládháza, Ózd, Pálháza, Perkupa, Sárospatak, SÁTORALJAÚJHELY, Szerencs, Szikszó, Szirmabesenyő, Szögliget, Tard, Tiszakeszi, TISZAÚJVÁROS, Tokaj



3219 JNSZ 655-676-/ 726-754-771-/ 798-812-/ 893-920-/ 992-1006-/ 1052-1071-/ 1097-/ 1158-/ 1177-1212-/ 1232-/ 1292-1317-/ 1334-/ 1436-/ 1547-/ 1603-/ 1762-/ 1876-/ 1909-/ 1935-/ 1989-/ 2023-2038-/ 2427: Berekfürdő,  Fegyvernek, Jászapáti, Jászberény, Jászfényszaru, Jászkisér, Kaba, Karcag, Kunmadaras, Szolnok, Tiszaszentimre, Tószeg, Törökszentmiklós, Újszász,

3565
HB 1052-1060-/ 1190-/ 1263-/ 1363-/ 1400-1419-/ 1498-1509-/ 1600-/ 1685-/ 1734-/ 1781-/ 1853-/ 1912-/ 1948-/ 1979-/ 2043-/ 2136-/ 2312-2314-/ 2413-/ 2557-/ 2755-2767-/ 2879-2913-/ 3082-/ 3174-/ 3297-/ 3434-/ 3834-/ 4027: Berettyóújfalu, Biharkeresztes, Debrecen, Ebes, Egyek, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, HAJDÚNÁNÁS, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Létavértes, Méhkerék, Nádudvar, Nyírábrány, Polgár, Püspökladány, Sáránd, Sárrétudvari, Téglás, Tiszacsege, Újléta, Vámospércs

3292
SZSZB  1055-1056-/ 1174-/ 1220-/ 1302-/ 1328-1349-/ 1433-1444-/ 1513-/ 1584-/ 1706-1714-/ 1886-/ 1923-1943-/ 1989-/ 2090-/ 2217-/ 2340-2351-/ 2523-/ 2698-/ 2847-2851-/ 2941-/ 3178-/ 3322-/ 3495-/ 3624-/ 3737-/ 3961-/ 4055: Anarcs, Aranyosapáti, Baktalórántháza, Barabás, Beregsurány, Demecser, Fehérgyarmat, Geszteréd, Kisvárda, Kótaj, Kömlő, Mándok, Máriapócs,  Márokpapi, Mátészalka, Nábrád, Nagydobos, Nagycserkesz, Nagyvarsány, NYÍREGYHÁZA, Nyírmada, Porcsalma, Pusztadobos, Rakamaz, Szabolcsbáka, Szatmárcseke, Tiszadob, Tiszalök, Tiszavasvári, Tuzsér, Újfehértó, Vásárosnamény, Záhony


2514 BK  583-605-/ 643-656-664-/ 677-704-719-/ 787-816-/ 856-863-/ 884-900-/ 926-/ 980-/ 1029-1067-/ 1114-/ 1161-/ 1181-/ 1244-/ 1330-/ 1419-/ 1526-/ 1619-/ 1659-/ 1742-/ 1836-/ 2092-/2288-/ 2438: Bácsalmás, Géderlak, Izsák, Kalocsa, KECSKEMÉT, Kiskőrös, KISKUNFÉLEGYHÁZA, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kunfehértó, Lajosmizse, Lakitelek, Soltvadkert, Szabadszállás

3913
CSCS 1178-/ 1234-/ 1295-1319-/ 1335-1371-/ 1398-/ 1456-/ 1536-/ 1603-/ 1658-/ 1702-1719-/ 1770-/ 1820-/ 1876-/ 1961-/ 1992-/ 2070-/ 2121-/ 2135-/ 2197-/ 2326-/ 2456-/ 2657-/ 2752-/ 2794-/ 2863-/ 2952-/ 3228-/ 3413-/ 3588: Ásotthalom, CSONGRÁD, Deszk, Domaszék, Földeák, Hódmezővásárhely, Kistelek, Kübekháza, Makó, Sándorfalva, Szegvár, SZEGED, Székkutas, Szentes, Újszentiván

2033
Békés 283-293-299-308-/ 328-348-355-350-364-/ 378-398-/ 439-/ 486-500-/ 526-538-552-555-/ 583-620-/ 642-/ 678-704-/ 726-752-/ 793-/ 843-/ 879-/ 975-/ 1021-/ 1067-/ 1121-/ 1220-/ 1372-1356: BÉKÉS, Békéscsaba, Békésszentandrás, Biharugra, Csorvás, Dévaványa, Geszt, Gyomaendrőd, Gyula, Kondoros, Magyarbánhegyes, Méhkerék, Mezőberény, Mezőhegyes, Nagymágocs, Orosháza, Sarkad, SZARVAS, Tótkomlós


Utolsó frissítés: november 1.

Megye Összes eset Mai új esetek Elmúlt hét nap Utolsó tizennégy nap
Bács-Kiskun 2438 +150 +912 +1271
Baranya 2245 +139 +588 +964
Békés 1356 -16 +477 +714
Borsod-Abaúj-Zemplén 6459 +1623 +2827 +3874
Budapest 20735 +504 +3777 1196
Csongrád-Csanád 3588 +175 +931 +1566
Fejér 2744 +103 +603 +966
Győr-Moson-Sopron 4738 -59 +1071 +1865
Hajdú-Bihar 4027 +193 +1148 +1891
Heves 1821 +68 +411 +831
Jász-Nagykun-Szolnok 2427 +389 +665 +1195
Komárom-Esztergom 1930 +23 +375 +665
Nógrád 1918 +61 +504 +890
Pest 9567 +291 +2217 +3578
Somogy 1332 +68 +310 +465
Szabolcs-Szamár-Bereg 4055 +94 +1114 +1838
Tolna 817 +44 +208 +346
Vas 2322 -97 +551 +1163
Veszprém 2718 +134 +767 +1460
Zala1962-9+496+936

2020. október 20., kedd

Dr. James Lyons-Weiler A Koronavírusról: Ne Oltasd Be Magad, Nincs Mire!

2020.10.20 Orvosi Szabadság Sajtótájékoztató

Kiegészítés: szerinte a reakció a "járványra" egész az amerikai elnökválasztások miatti Trump ellenes kampány része és a választások után vége…

2020. október 19., hétfő

Csoda: Az influenza eltűnt a Föld északi féltekéből

 

Az európai Covid-19 járvány áprilisi vége óta egyetlen észlelt influenza eset sem fordult elő, az összes törzset együttvéve, az északi félteken - írja YvesDaoudal.Hautetfort.com (október 17).

A weboldal közzétette a WHO adatait. Ilyen még soha nem fordult elő.

Daoudal hipotézise szerint a koronavírus kiirtotta az influenza vírust, a rosszindulatú influenza vírus koronavírusnak álcázza magát, hogy "második hullámot" hozzon létre, vagy átvernek mindenkit.

A statisztikák mindenesetre azt mutatják, hogy az influenza elleni oltás, amely csak október 13. óta áll rendelkezésre, már március vége óta 100%-ban hatékony.

https://gloria.tv/post/6kPmapT8XeqH3KZDUenZkPDe9


ISCHLGL már 2019-ben tesztterület volt...


A következő oldalon lehet feliratkozni azok közé, akik nem akarják, hogy kötelezővé tegyék az ú. n. koronavírus elleni oltást:

https://alairasgyujtes.online/

 


Az oldal néhány nagyon érdekes cikkre is felhívja a figyelmet, melyek az oltások körüli megdöbbentő tényeket tárják fel. Ezek közül az egyik legdöbbenetesebb a Stanley Plotkin amerikai orvossal folytatott interjú, amit az aláírásgyűjtő oldalról ezen a linken:
https://alairasgyujtes.online/egy-vakcinafejleszto-dobbenetes-vallomasa-282

míg a youtube-n itt lehet megnézni és meghallgatni:
„A védőoltások Atyaúristene tanúvallomást tesz”
https://youtu.be/XSxReS9ghH8

Az internetre 2019. január 24-én feltett, 2018. január 11-én készült interjú ízelítőt ad abból, milyen módszerekkel dolgoznak a gyógyszergyártó cégek, melyekről már évtizedekkel ezelőtt tudni lehetett, hogy nagyobb üzletet jelentenek, több hasznot hoznak, mint a hadiipar és a kőolajipar. Amikor ez kiderült, a befektetők, azaz a világ leggazdagabb emberei ide fektették be a pénzüket, amivel azt érték el, hogy a gyógyszergyártók addig is gátlástalan módszerei még aljasabbá váltak, egészen odáig, amíg el nem érték a mai, már sátáninak mondható szintet (a génmanipuláló és chippel ellátott oltóanyagokat).

A videót nézve az embernek az a kanadai tábornok jut az eszébe, aki Ruandában szolgált a népirtás idején, és aki ezzel a címmel hozta nyilvánosságra emlékeit: Kezet fogtam az ördöggel. – Stanley Plotkin személyében a videó-néző is személyesen a sátánt látja és hallja. (Amit saját szavai is igazolnak, hiszen ilyet mond: szívesen megyek a pokolba.)

 


Az aláírásgyűjtő oldal így mutatja be a Plotkin-nal készített videót:

Hihetetlen, mi van a vakcinában, és kiken kísérleteztek

Stanley Plotkin amerikai orvos évtizedeken keresztül vett részt különféle oltóanyagok kutatásában, tesztelésében. Tanácsadóként dolgozott oltóanyag-gyártóknál, mint például a Sanofi Pasteur, valamint biotechnológiai cégeknél, nonprofit szervezeteknél és kormányoknál. Az 1960-as években kulcsfontosságú szerepet játszott a rubeola vírus elleni vakcina kifejlesztésében a philadelphiai Wistar Intézet dolgozójaként. Plotkin 1960 és 1991 között a Wistar aktív kutatói karának tagja volt.

Ízelítő a videón hallható kérdésekből:
– Hány magzatot használt a vakcinákkal kapcsolatos munkája során?
– Hány hónapos magzatokkal kísérleteztek?
– Milyen szerveket gyűjtött be a magzatokból?
– Abortált magzatszöveteket használtak a vakcinák fejlesztéséhez?
– Fogyatékos gyerekeken tesztelték az oltóanyagot?
– Használták börtönben lévő anyák csecsemőit kísérleti vakcinák tanulmányozásához?
– Használtak gyarmati uralom alatt álló embereket kísérleti vakcinák tanulmányozásához? Ebben a kísérletben majdnem 1 millió ember szerepelt?

"Hiszen látjuk azt hogy egy enyhén zajló betegség esetében nem is mindig találunk pozitivitást"

"Hiszen látjuk azt hogy egy enyhén zajló betegség esetében nem is mindig találunk pozitivitást, nem is mindig találunk kiegyenlítődő poziitivitást, tehát az egyik teszt pozitív a másik negatív, majd újra változik a teszt értékelése. Tehát amit mutat tulajdonképpen. Mindezért nem feltétlenül fertőző az a személy aki pozitív." Aperitif törzs, Mc Koronanéni

ennyike a híres koronavírus

:3 EZÉRT kell szétcseszni a gazdaságot, ezzel többek közt elértékteleníteni a forintot, így is csökkentve a béreket, növelve a multik exportnyereségét. Igazi neoliberális húzás, nem a "nemzetmentő" hatásvadász szónoklatokat hanem azt kell nézni amit tesz a kormány és ami annak a hatása. A sok kovidhiszti miatt munkanélkülivé váló rontja a béralkut.

Kívánjuk hogy "felelős kormányunk" feleljen mindezért

"Engem te így ne védj meg" főleg ha a veszély nem is valódi...

Globális földi változás 2021

Eredeti: https://youtu.be/a9-Gt1opdto

MEGALAKULT AZ ORVOSI VILÁGSZÖVETSÉG

Berlinben sok ország orvosa gyűlt össze, hogy kifejezze szakmai ellenvéleményét az embereket és a gazdaságot megnyomorító hazug COVID propagandával szemben. Célul tűzték ki a szándékosan gerjesztett járvány-hisztéria leleplezését, mert az embereknek meg kell tudni, hogy félrevezetés és megfélemlítés folyik szerte a világon.

Az orvosok egyre határozottabban állnak ki az igazság és a tények mellett, és feltett szándékuk, hogy a lefolytatott vizsgálatok alapján hamarosan ítéletet mondjanak szimbolikusan is Nürnbergben!

2020. október 18., vasárnap

Toroczkai: A kormány 7 legirritálóbb pénzkidobása

Toroczkai vette a fáradtságot és végignyálazta a költségvetést. Az alábbi megállapításra jutott:

A 7 legirritálóbb pénzkidobás az idei költségvetésben.

2020. október 17., szombat

Villák a kések felett

1974-ben a kínai miniszterelnököt, Csou En-lajt kórházban ápolták húgyhólyagrákkal. Tudván, hogy betegsége halálos, eldöntötte, hogy hozzásegíti országát a rák alaposabb megértéséhez. Ő kezdeményezte azt, ami végül a történelem legnagyobb és legátfogóbb tudományos tanulmánya lett. 650 000 kutató katalogizálta az elhalálozási mintákat, melyeket különböző ráktípusok okoztak 1973 és 1975 között. A tanulmány Kína minden megyéjét felölelte, több mint 880 millió emberről szólt. Csou 1976-ban meghalt, évekkel a tanulmánya befejezése előtt.

2020. október 16., péntek

Trump egy "sz*rdarab": Az amerikai püspökök Bident támogató szervezetet pénzelik

 

A Faith in Action révén az amerikai püspökök részt vesznek Joe Biden támogatásában a 2020-as amerikai választásokon - írja a LepantoIn.com (október 14).

A Faith in Action Network 49 szervezetet foglal magában húsz amerikai államban. 2019 és 2020 között több mint 1,5 millió dollárt kapott a püspököktől.

Hivatalosan a püspökök útmutatójukban azt állítják, hogy tartózkodnak a partizán tevékenységektől. Az Egyesült Államok Bevételi Szolgálata megtiltja nekik, hogy olyan politikai tevékenységet folytassanak, amely elvenné adómentes jogaikat.

A Faith in Action egyik fő nemzetiségi tevékenysége a Live Free Project. Az elmúlt hónapokban Biden megválasztását szorgalmazta. Igazgatója Michael McBride atya. Évi fizetés: 113.000 USD.

Bensőséges kapcsolat áll fenn a Faith in Action és a Biden által jóváhagyott Fekete Egyház PAC között.

Szeptember 29-én a Faith in Action Live Free Projectje tweetelt egy nyilatkozatot Trumpról, miszerint "nem lehet vitatkozni egy sz*rdarabbal".

Ben McBride atya - Michael McBride atya testvére - felel a kaliforniai PICO-ért, amely a Kaliforniai 19 Faith in Action tagszervezet regionális ernyője. Éves fizetés: 110.000 USD. A kaliforniai PICO a közösségi médiát használta a Fekete Egyház PAC népszerűsítésére és Trump vereségének buzdítására.

https://gloria.tv/post/3SCSHWRs2rYc3K7ZQSqyxGR3M



2020. október 14., szerda

Túl 50.000-en, úgyhogy az influenzás megbetegedéseket is beszámítják, ilyenkor kell mondani aki megvette a doktori címét húzzon el az országból, aki mással iratta meg szakdolgozatát, vallja be és írjon magától újat.

Utolsó frissítés: október 14.

Megye Összes eset Mai új esetek Elmúlt hét nap Elmúlt tizennégy nap
Bács-Kiskun 900 +16 +196 +337
Baranya 1095 +20 +250 +438
Békés 552 +14 +174 +253
Borsod-Abaúj-Zemplén 2214 +135 +542 +1259
Budapest 13232 +197 +1660 +3271
Csongrád-Csanád 1770 +51 +372 +613
Fejér 1594 +9 +192 +382
Győr-Moson-Sopron 2494 +109 +689 +1165
Hajdú-Bihar 1912 +59 +414 +860
Heves 786 +40 +228 +395
Jász-Nagykun-Szolnok 1097 +26 +285 +476
Komárom-Esztergom 1152 +15 +153 +321
Nógrád 820 +21 +236 +441
Pest 5179 +98 +855 +1690
Somogy 728 +10 +171 +295
Szabolcs-Szamár-Bereg 1923 +37 +490 +868
Tolna 381 -3 +68 +116
Vas 949 +34 +261 +427
Veszprém 1126 +23 +250 +430
Zala 878 +9 +182 +284

2877 GYMS  1329-1367-/ 1466-/ 1539-/ 1623-1667-/ 1737-/ 1805-/ 1857-/ 1994-/ 2155-/ 2252-/ 2348-/ 2385-/ 2494-/ 2557-/ 2632-/ 2784-/ 2873-/ 2961-/ 3000-/ 3133: Fertőd, GYŐR, Győrújfalu, Győrzámoly, Kapuvár, Mosonmagyaróvár, Pannonhalma, Ravazd, Sopron, Töltéstava

2665
Vas 522-525-565-/ 603-/ 631-656-675-/ 688-/ 727-/ 784-807-/ 831-865-/ 915-/ 949-953-/ 1008-/ 1100-/ 1159-/ 1249-/ 1315-/ 1363: Bük, Celldömölk, Csákánydoroszló, Csepreg, Ivánc, Jánosháza, Körmend, Kőszeg, Őriszentpéter, Peresznye, Répcelak, Sárvár, Szentgotthárd, SZOMBATHELY, Torony, Vasvár, Vép

1703
Zala 584-594-604-610-620-/ 630-648-673-/ 696-/ 722-756-/ 796-/ 823-854-869-/ 878-893-/ 940-/ 992-/ 1026-/ 1078-/ 1129-1157: Bak, Becsvölgye, Bocfölde, Gellénháza, Keszthely, Lenti, Letenye, Mihályfa, Murakeresztúr, NAGYKANIZSA, Nagylengyel, Nagyrécse, Sárhida, Tófej, Türje, Vonyarcvashegy, ZALAEGERSZEG, Zalakomár, Zalalövő, Zalaszentgrót,



1338
KE  831-843-869-/ 910-/ 940-954-/ 983-999-1008-/ 1033-1059-1071-/ 1110-/ 1137-1152-1161-/ 1213-/ 1246-1265-/ 1305-/ 1355-/ 1397: Ács, Bokod, Dad, Dorog, Esztergom, Kecskéd, Komárom, Kisbér, Lábatlan, Neszmély, Nyergesújfalu, Oroszlány, Szákszend, Szomor, Tardos, Tát, TATA, TATABÁNYA, Tokod, Tokodaltáró

1133
F 1231-/ 1290-1316-/ 1333-1353-1370-/ 1402-/ 1429-1445-/ 1509-/ 1527-/ 1582-1585-1594-/ 1645-/ 1687-/ 1738-/ 1778-1819-/ 1831-1862: Aba, Bakonycsernye, Besnyő, Bicske, Bodajk, Csákvár, Csősz, Daruszentmiklós, Dég, Dunaújváros, Előszállás, Enying, Ercsi, Etyek, Felcsúff, Gárdony, Iváncsa, Káloz, Kőszárhegy, Lajoskomárom, Lovasberény, Martonvásár, Mezőfalva, Mezőszilas, Mór, Nagylók, Nagyvenyim, Nádasdladány, Pákozd, Pázmánd, Perkáta, Polgárdi, Pusztaszabolcs, Rácalmás, Sárbogárd, Sárkeresztes, Sárszentágota, Sárszentmihály, Seregélyes, Sukoró, Szabadbattyán, Szabadegyháza, SZÉKESFEHÉRVÁR, Tác, Tordas, Vajta, Velence, Vértesboglár

1644
Vp 688-696-702-/ 730-756-/ 786-/ 837-865-876-901-/ 944-974-/ 1007-/ 1054-/ 1103-/ 1126-1149-/ 1192-/ 1256-1258-/ 1349-/ 1413-/ 1446: Ajka, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Balatonszepezd, Csetény, Csopak, Káptalanfa, Nagyvázsony, Pápa, Révfülöp, Sümeg, Tapolca, Tihany, Várpalota, Veszprém, Zirc


1222
S 424-433-440-471-/ 496-504-514-/ 552-557-/ 586-/ 624-629-/ 683-704-718-/ 728-756-/ 781-818-/ 867-/ 881-890-898: Barcs, Balatonboglár, Balatonlelle, Csurgó, Fonyód, Kaposmérő,  KAPOSVÁR, Marcali, Nagyatád, Somodor, Siófok

926
T 225-231-235-250-261-263-265-272-/ 282-292-301-303-311-313-/ 326-335-355-371-/ 384-381-390-/ 422-460-471-/ 492-504-516: Aparhant, Bonyhád, Fadd, Gerjen, Paks, Simontornya, Szekszárd, Tolna

1419 B 657-/ 688-712-/ 759-/ 784-798-/ 822-845-/ 900-/ 939-/ 1015-/ 1063-1075-/ 1095-/ 1124-1172-/ 1225-/ 1281-1310-/ 1338-1361: Bakonya, Bóly, Hidas, Komló, Kozármisleny, Kővágószőlős, Mecseknádasd, Mohács, Nagykozár, Pécs, Pécsvárad, Siklós, Szentlőrinc, Szigetvár



1683
Pest 3737-/ 3866-/ 3974-/ 4049-/ 4164-/ 4254-/ 4324-/ 4444-/ 4562-/ 4699-/ 4791-/ 4957-/ 5081-/ 5179-/ 5298-/ 5546-/ 5744-/ 5989-/ 6103-/ 6244-/ 6387: Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Aszód, Bénye, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Cegléd, Csemő, Csobánka, Csömör, Dabas, Diósd, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser,   ÉRD, Felsőpakony, Fót, Galgaguta, Göd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Inárcs, Isaszeg, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisoroszi, Kistarcsa, Kosd, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Maglód, Makád, Márianosztra, Mende, Mogyoród, Monor, Nagykáta, Nagykőrös, Nyáregyháza, Ócsa, Őrbottyán, Páty, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pócsmegyer, Pomáz, Sülysáp, Solymár, Százhalombatta, Szentmártonkáta, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Sződliget, Tahitótfalu, Taksony, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tárnok, Telki, Tinnye, Tóalmás, Tököl, Törökbálint, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Úri, Üllő, Vác, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Visegrád, Zsámbok




957
BK  583-605-/ 643-656-664-/ 677-704-719-/ 787-816-/ 856-863-/ 884-900-/ 926-/ 980-/ 1029-1067-/ 1114-/ 1161-/ 1181: Bácsalmás, Géderlak, Izsák, Kalocsa, Kecskemét, Kiskőrös, KISKUNFÉLEGYHÁZA, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kunfehértó, Lajosmizse, Lakitelek, Soltvadkert, Szabadszállás

1874
CSCS 1178-/ 1234-/ 1295-1319-/ 1335-1371-/ 1398-/ 1456-/ 1536-/ 1603-/ 1658-/ 1702-1719-/ 1770-/ 1820-/ 1876-/ 1961-/ 1992-/ 2070-/ 2121-/ 2135: Csongrád, Domaszék, Hódmezővásárhely, Kistelek, Kübekháza, Makó, Sándorfalva, Szegvár, SZEGED, Székkutas, Szentes, Újszentiván

991
Békés 283-293-299-308-/ 328-348-355-350-364-/ 378-398-/ 439-/ 486-500-/ 526-538-552-555-/ 583-620-/ 642-/ 678-704-/ 726: BÉKÉS, Békéscsaba, Békésszentandrás, Csorvás, Gyomaendrőd, Gyula, Kondoros, Magyarbánhegyes, Méhkerék, Mezőberény, Mezőhegyes, Nagymágocs, Orosháza, Sarkad, SZARVAS, Tótkomlós


1406
JNSZ 655-676-/ 726-754-771-/ 798-812-/ 893-920-/ 992-1006-/ 1052-1071-/ 1097-/ 1158-/ 1177-1212-/ 1232-/ 1292-1317-/ 1334: Berekfürdő,  Fegyvernek, Jászapáti, Jászberény, Jászfényszaru, Jászkisér, Kaba, Karcag, Szolnok, Tószeg, Törökszentmiklós, Újszász,

1725
HB 1052-1060-/ 1190-/ 1263-/ 1363-/ 1400-1419-/ 1498-1509-/ 1600-/ 1685-/ 1734-/ 1781-/ 1853-/ 1912-/ 1948-/ 1979-/ 2043-/ 2136-/ 2312-2314-/ 2413: Berettyóújfalu, Debrecen, Ebes, Egyek, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Létavértes, Méhkerék, Nádudvar, Nyírábrány, Polgár, Püspökladány, Sáránd, Sárrétudvari, Téglás, Tiszacsege, Újléta, Vámospércs

1952
SZSZB  1055-1056-/ 1174-/ 1220-/ 1302-/ 1328-1349-/ 1433-1444-/ 1513-/ 1584-/ 1706-1714-/ 1886-/ 1923-1943-/ 1989-/ 2090-/ 2217-/ 2340-2351-/ 2523: Anarcs, Aranyosapáti, Baktalórántháza, Barabás, Beregsurány, Demecser, Fehérgyarmat, Geszteréd, Kisvárda, Kótaj, Kömlő, Mándok, Máriapócs,  Márokpapi, Mátészalka, Nábrád, Nagydobos, Nagycserkesz, Nagyvarsány, Nyíregyháza, Nyírmada, Pusztadobos, Rakamaz, Szabolcsbáka, Szatmárcseke, Tiszadob, Tiszalök, Tiszavasvári, Tuzsér, Újfehértó, Vásárosnamény, Záhony


2792 N 379-388-/ 428-448-/ 481-/ 556-575-/ 584-605-/ 655-/ 696-/ 723-766-/ 799-820-/ 836-/ 879-/ 938-/ 1028-1061-/ 1095-/ 1126: Balassagyarmat, BÁTONYTERENYE, Borsósberény, Buják, Diósjenő, Egyházasgerge, Galgaguta, Hugyag,  Karancskeszi, Karancslapújtő, Mátraszele, Mátraszőlős, Nógrád, Nógrádkövesd, Pásztó, Rétság, Salgótarján, Szendehely, Szécsény, Szécsényfelfalu, Szurdokpüspöki, Tar, Vizslás

1866
Heves 385-391-417-/ 431-471-/ 487-/ 527-538-558-549-/ 582-611-/ 683-696-/ 746-/ 786-/ 827-854-/ 928-/ 990-/ 1011-/ 1071-/ 1110: Atkár, Balaton, Bekölce,
Bükkszék, EGER, Füzesabony, Gyöngyös, Hatvan, Hort, Karácsond, Kerecsend, Kisnána, Ludas, Markaz, Nagyréde, Pétervására, Petőfibánya, Rózsaszentmárton, Szilvásvárad, Tarnalelesz, Tarnazsadány, Verpelét

2585
BAZ 955-962-/ 1128-/ 1203-/ 1262-/ 1424-/ 1541-/ 1672-/ 1697-/ 1728-/ 1849-/ 1898-/ 1987-/ 2079-/ 2214-/ 2268-/ 2311-/ 2460-/ 2711-2715-/ 2939: Abaújszántó, Bekecs, Bodroghalom,  Borsodnádasd, Cered, Cigánd, Edelény, Emőd, Encs, Halmaj, Járdánháza, Kazincbarcika, Kázsmárk, Mád, Mezőkövesd, Miskolc, Nyékládháza, Ózd, Pálháza, Perkupa, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Szikszó, Szirmabesenyő, Szögliget, Tard, Tiszakeszi, TISZAÚJVÁROS, Tokaj



Hendrik Streeck: " "Meg kell állítanunk a túldramatizálást". Hendrik Streeck ezért a normális életbe való visszatérést javasolja.

Európa TOP-Virológusa, Professzor Dr. Hendrik Streeck, aki az úgynevezett Heinzberg-tanulmányban elsőként végzett gyakorlati kutatást egy koronavírussal fertőzött gócpontban Európában, követeli a járványügyi korlátozások feloldását, és a megszokott élethez való azonnali visszatérést.

A koronavírus okozta halálozás a valóságban jóval alacsonyabb az eredetileg vártnál, a társadalom eltúlzott félelemben él: "Meg kell állítanunk a túldramatizálást". Hendrik Streeck ezért a normális életbe való visszatérést javasolja.

A Bonni Egyetemi Kórház Virológiai Intézetének igazgatója, Európa vezeteő TOP-virológusa, Professzor Dr. Hendrik Streeck kritizálja, hogy Németországban túlzott a félelem a koronajárvány elleni küzdelemben. A COVID-19 betegség kockázata mára könnyen kiszámítható, és ma már semmi nem legitimizálja az eltúlzott és korlátozó politikai intézkedéseket - mondta Streeck Hamburgban.

Jelenleg teljesen normális a halálozási arány Németországban is.
A 2018-as hőhullámban és a 2017-es influenzahullámban sokkal egyértelműbben látszott a túlzott elhalálozás. "Komoly vírussal van dolgunk, de ezt a vírust már nem szabad túl dramatizálni."

Streeck rámutatott, hogy a koronával fertőzött emberek halálozása jóval alacsonyabb volt, mint tavasszal attól tartottak. "Ez a vírus csak néhány ember számára végzetes. Csakúgy, mint sok más vírus is." - mondta Streeck.

A tudomány növekvő felismerésének köszönhetően bátorságot kell merítenünk: A tárgyakon keresztül szinte egyáltalán nincsen átfertőződés. A szokásos mindennapi életben, így üzletekben - például a kiskereskedelemben – alacsony a fertőzés kockázata.
A legtöbb fertőződés teljesen tünetmentes volt. A fertőzöttek csupán öt százalékának lenne szüksége egyáltalán klinikai ellátásra, sokkal kevésbé pedig akár intenzív orvosi ellátásra.

A koronavírustól való félelem gyakran irracionális. Túl gyakran a legkisebb, másodlagos kockázati tényezők válnak a politika és média fő témáivá. "A vírus túlságosan politikaivá vált, bár valójában nem szabadna, hogy politikai eszköz legyen" - panaszolta a virológus.

Professzor Streeck a válság és a pánik mód megszüntetésére szólít fel, a vírus megközelítésében át kell térnie a normális kockázatkezelésre, mint az élet számos más kockázatával szemben is tesszük azt. A félelem keltése helytelen út, mert megosztja a társadalmat és gyengíti a felelős tudatosság elfogadását. A fertőzések számára nem lehet a fő hangsúlyt fektetni.

Szemmel kell tartani a betegség valódi kitörését is, ezzel a fekvőbeteg-ellátás foglaltságát és az intenzív terápiás ágyak elfoglaltságát. A megfelelően meghatározott küszöbértékek így szigorúbb intézkedéseket írhatnak elő a mindennapi életben.
Streeck figyelmeztet arra a tévhitre, hogy az ember valahogy legyőzhetné ezt a vírust. Ezt még a legdurvább lezárással sem lehetne elérni. A második után egy harmadik és negyedik fertőzéshullám is következik majd. Egy állandó hullámzásban leszünk. El kell fogadnunk azt, hogy ez a vírus is az életünk normális részévé válik."

De ettől nem szabad megijednünk, a vírus egyszerűen itt van, nemcsak idén ősszel, hanem jövő nyáron is és az elkövetkező évtizedekben is velünk lesz. Streeck rámutat arra is, hogy egyetlen egy vírussal, a himlővel szemben sikerült az emberiségnek egy vírust vakcinával felszámolni.

 

 

Utolsó frissítés: október 21.

Megye Összes eset Mai új esetek Elmúlt hét nap Összes eset 100.000 főre
Bács-Kiskun 1181 +20 +281 234
Baranya 1361 +23 +266 377
Békés 726 +22 +174 217
Borsod-Abaúj-Zemplén 2939 +224 +725 457
Budapest 15173 +284 +1941 876
Csongrád-Csanád 2135 +14 +365 535
Fejér 1862 +31 +268 446
Győr-Moson-Sopron 3133 +133 +639 671
Hajdú-Bihar 2413 +99 +501 457
Heves 1110 +39 +324 377
Jász-Nagykun-Szolnok 1334 +17 +237 361
Komárom-Esztergom 1397 +42 +245 467
Nógrád 1126 +31 +306 595
Pest 6387 +143 +1208 499
Somogy 898 +8 +170 298
Szabolcs-Szamár-Bereg 2523 +172 +600 456
Tolna 516 +12 +135 237
Vas 1363 +48 +414 538
Veszprém 1446 +33 +320 424
Zala 1157 +28 +279 431

Szlovákiának több mint ötmillió lakosa van - antigén-tesztnek vetik alá, amelyből az állam mintegy 13 millió darabot rendelt. A tesztelés eredménye 15 perc elteltével már kiértékelhető. Az akció további részleteit várhatóan a vasárnapi kormányülés után hozzák nyilvánosságra - közölte a szlovák miniszterelnök.

Matovic szerint az egész országban mintegy 6000 tesztelési helyet alakítanak ki, a szám lényegében megfelel a választói körzetek számának. Egy-egy tesztelőhelyeken átlagban hét emberre lesz szükség. Az akció lebonyolításába a hadsereget is bekapcsolják.

2020. október 11., vasárnap

Az Illuminátusok egykori tagja elmagyarázza az UFO-kat és az idegeneket

 

Leo Lyon Zagami állítólag az olasz illuminátusok tagja volt, 33. fokú szabadkőműves és a hírhedt szabadkőműves P2 páholy tagja - tehát igazi bennfentes.

"Hercegnek" tartották, aki felkészült arra, hogy átvegye az olasz ágat az idősebb olasz illuminátus "király", Licio Gelli után.

Leo Lyon Zagami

Leo elmondása szerint illuminátus arisztokrata vérvonalból származik, ezért gyermekkora óta részt vesz az Illuminátus Rendben.

Leo azonban úgy döntött, hogy elege van abból a sok gonoszságból, aminek ki volt téve, és aminek részese volt, és a szörnyű sátáni, fekete mágikus rituálékból, agykontrollból és kínzásból, ami a páholyokban, zárt ajtók mögött zajlott.

Ezért mindent otthagyott, és Norvégiába menekült, ahol jelenleg is él. Amióta elment, zaklatják és kínozzák, és az életét is fenyegették. Rájött, hogy az egyetlen módja annak, hogy remélhetőleg életben maradjon, ha nyilvánosságra hozza, amit tud, és ismertté teszi magát.

A történelem azt mutatja, hogy ez az egyik legjobb módja a túlélésnek, bár semmi sem biztos. Leo gyorsan elindított egy honlapot, az Illuminati Journal [már nem elérhető] címen, ahol egyenként tárja fel a titkokat a világnak.

Leo többször volt Greg Szymanski rádióműsorának vendége.

Volt szerencsém Leóval kommunikálni, és többek között megkérdeztem tőle, hogy mit tud az UFO/idegen jelenségről - ez a téma talán a legzavarosabb, ha az Új Világrendről van szó.

Lehet, hogy nem értek vele egyet a vallási meggyőződésében, de azt hiszem, ez nem tartozik a tárgyhoz. Ez Leo véleménye az UFO/idegenek napirendjéről:

"A hamis UFO mítoszról többször is beszéltem Greg rádióműsorában, és az illuminátus Vallomásaim több fejezetében is, mint például az alábbiakban az arizonai jezsuitákról, ami megválaszol néhány kérdést, hogy mi is a valódi természete ezeknek a démonoknak...".

MIT CSINÁLNAK VALÓJÁBAN A JEZSUITÁK A MOUNT GRAHAMBEN?

Miért van most egy vatikáni projekt, amely kifejezetten a földönkívüli fajokkal való kapcsolatfelvétel következményeinek vizsgálatára irányul?

Az arizonai Graham-hegyen a Vatikán a valóságban saját UFO obszervatóriumot tart fenn, amelyet jezsuiták töltenek be azzal a céllal, hogy fekete mágiát végezzenek és nagyon részletes csillagászati számításokon dolgozzanak az úgynevezett alkímiai munkájukhoz.

 

 

Az alkímia királyi művészetének ezt a sötét megközelítését sajnos a jezsuiták működtetik gonosz dzsinnek segítségével, akik magát a Sátánt szolgálják, aki a vatikáni főhadiszállás tulajdonosa.

A bonyolult csillagászati számítások másik fontos szerepe az, hogy nyomon követhető legyen az igazi Messiás eljövetele és Jézus igazi szellemének visszatérése az idők végén, amit nyilvánvalóan nem akarnak Rómában.

A dzsinn koncepció logikus megközelítést kínál az UFO-k, a kriptozoológia, a jelenések, a mágia, a démonok, a szörnyek és sok más rejtély vizsgálatához.

Az idegen lények jelenlétének magyarázatára bemutatott távoli elméletek közepette, mint például:

  • Az intergalaktikus utazás

  • Utazás a jövőből

  • Utazás a Föld belsejébe

  • Archetipikus kivetítések a kollektív tudattalanból

 

 

Nagyon kevés figyelmet fordítanak arra az elképzelésre, hogy néhányuk egyszerűen csak létezik a Földön, olyan módon, ami általánosságban nem érzékelhető számunkra.

Továbbra is azt feltételezzük, hogy mindent, ami "valóságos", az 5 érzékszervünkkel érzékelhetünk, annak ellenére, hogy minden bizonyíték az ellenkezőjére utal.

A materializmus tudományába és filozófiájába vetett túlbuzgó hit valószínűleg a fizikai érzékszerveinkbe vetett irracionális mértékű hitet eredményezett.

Az emberi lények rendkívül fogékonyak a dzsinnek kitalációira, akiket az Elmevezérlés programjaiban tömegesen használnak fel.

Elhisszük, amit ők akarnak, mert lenyűgöző materializációik és megtévesztéseik úgy vannak szabva, hogy illeszkedjenek a fantáziánkhoz és hitrendszerünkhöz.

A dzsinnek valódi entitások, akik ezen a földön élnek, de általában láthatatlanok számunkra. A név egy arab szóból származik, amelynek jelentése "elrejteni vagy palástolni".

Nem üvegekben élnek, és nem ragaszkodnak a róluk szóló mesékhez. Megtévesztőek és befolyásosak lehetnek.

Ők a mozgatórugói az UFO-rejtélynek, valamint sok más rejtélynek. Minden kultúra vallásában és mitológiájában megmutatkozik a befolyásuk lenyomata.

A teremtésben számtalan rejtett értelmes lény van. Én hajlamos vagyok sokakat, akik nem emberek, angyalok vagy állatok, dzsinneknek tekinteni.

Ez segít a megértésben, a rejtett tapasztalatok e hatalmas területének megismerésében.

Végül is a Nevek és Attribútumok Királyságában élünk, és szükségünk van ezekre a tanuláshoz és a Tudáshoz. De ez bevallottan túlságosan leegyszerűsített. Ez csak egy kezdet a tapasztaltabb kutatók számára.

A dzsinnek a szélhámosok, tündérek, démonok és szörnyek, szentek és űrhajósok széles skáláját foglalják magukban, akik évszázadok óta zavarba hozzák megértésüket.

A 20. század materialista tudománya úgy döntött, hogy már nem léteznek, annak ellenére, hogy mindig is hatalmas szerepet játszottak bölcsességeinkben és mitológiáinkban, és annak ellenére, hogy a világ nagy része soha nem felejtette el, kik ők.

 

 

Ez azért van, mert a náci jezsuiták és a cionisták Új Világrendje a szokásos gonosz dzsinnek segítségével olyan projektekben, mint az MK-ULTRA, deliderált UFO-propagandát folytatott, hogy beleessetek ebbe a démoni csapdába, és elveszítsétek a hiteteket (egyébként vannak jó dzsinnek is).

Carl Gustav Jung, a pszichológia nagy zsenije, de egyben a szabadkőművesek és az OTO illuminátusok (5. fokozat) tagja maga mondta, hogy a modern emberiségnek veszélyesen sérült a pszichéje, mert minden mítoszt megöltek.

Új mítoszoknak kellett megjelenniük ahhoz, hogy az emberiség megtapasztalhassa a teljességet, de a globális manipulációhoz is. A dzsinnek kötelességüknek tettek eleget azzal, hogy szó szerint beugrottak a globális tudatosságba, mint a sci-fi fantáziáink megtestesítői.

A repülő csészealj lehet az első globális szimbólum, amelyet az egész világ felismert, de valószínűleg ez a legsátánibb.

Carl Gustav Jung soha nem volt Crowley OTO-jának tagja, hanem a Theodor Reuss illuminátusügynök által alapított svájci OTO tagja.

Az úgynevezett UFO-mítosz nem az emberiség számára az Isten rejtett metafizikai királyságának és a teremtés valódi szépségének világos megértése felé vezető út.

Az ördög ezt nagyon jól tudja, ezért használ olyan embereket, mint a Szcientológia, ebben a gonosz játékban, amelyet a jezsuiták irányítanak, hogy még jobban megtévesszen benneteket.

Ne higgyetek abban, ami Hollywoodból jön, mert jelenleg az ilyen hely egy csapat nagyon gonosz és hatalmas dzsinn kezében van, akik a gonosz nevében akarnak agykontrollt gyakorolni rátok.

A világ összes hírszerző szerve tömegesen dolgozik az ilyen megtévesztésen (MK-ULTRA), mert egyszerűen az az érdekük, hogy ne tudatosítsák bennetek Isten igazságát, mielőtt a Nagy Ő visszatér, hogy megbüntesse a hitetleneket.

ÉBREDJ FEL AMERIKA, EZ AZ IGAZSÁG, A GONOSZ MANIPULÁL BENNETEKET, ÉS MOST ITT AZ IDEJE, HOGY VISSZATÉRJETEK ISTENHEZ.

https://www.pokolafoldon.hu/hihetetlen/az-illuminatusok-egykori-tagja-elmagyarazza-az-ufo-kat-es-az-idegeneket

2020. október 10., szombat

Dr. Andrew Kaufman előadása: A koronavírus átverés!

Az áltudományos vírológia történelme és a COVID-19 áltudományos háttere.

Dr. Kaufman előadása a "Piros Kapszula Expo"-n, 2020. október 10-en.

2020. október 9., péntek

A Google és a Facebook népirtási kísérlet miatt a vádlottak padján

 

A 21. század igazságszolgáltatásának jelentős mérföldköve is lehetne a kaliforniai szövetségi bíróságon a Google, a Facebook, a Tesla, az Alphabeth és a NeuraLink cégek ellen aktuálisan emelt vád. A vádlottak padján olyan fontos személyek ülnek, mint Mark Zuckerberg, Elon Musk, Sergey Brin, Larry Page és Sundar Pichai. Azzal vádolják őket 26 pontban, hogy visszaéltek a mesterséges intelligenciával (AI) és az 5G mobil technológiával. Valamint a Kínában történt népirtással, továbbá a szerv- és emberkereskedelemben való bűnrészességgel is vádolják őket. A vád abból indul ki, hogy a vádlottak a mesterséges intelligencia általi manipulációval elképzelhetetlen hatalmat szereztek a világ összes polgára felett, anélkül, hogy erre feljogosították volna őket. Ezek tényszerű összesküvések, hiszen ez a vádirat bemutatja, hogy milyen gátlástalan bűnözői energiával akarja az emberiséget rabszolgasorba dönteni- sőt szelektálni is - a Google, a Facebook és társaik.

 

von hm.

Források/Linkek: https://digitalcommons.law.scu.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=3104&context=historical
https://youtu.be/9jm4MzsxrJ8
https://theaiorganization.com/obama-google-bidens-clinton-schmidt-sued-in-fed-court-weaponized-ai-bio-tech-transfer-endangering-the-lives-of-all-people-complicity-to-slave-camps-china,
https://www.youtube.com/watch?v=fHIL04s_E6o&feature=youtu.be

2020. október 3., szombat

Itt a kényszeroltási törvény tervezete - 1997. évi CLIV. törvény [ Eütv. ] módosítása Hatály: 2021.I.1. - 2021.V.25.

 

Járványügy

56. § (1) A járványügyi tevékenység célja a fertőző megbetegedések, a járványok megelőzése és leküzdése, valamint az emberi szervezet fertőző betegségekkel szembeni ellenállóképességének fokozása.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak megvalósítása érdekében
a) * az egészségügyi államigazgatási szerv
aa) az egyén személyes szabadsághoz való jogainak gyakorlását az e törvényben foglaltak szerint korlátozhatja,
ab) a betegek jogait az e törvényben foglaltak szerint korlátozhatja,
ac) a természetes és jogi személyeket, továbbá a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteket az e törvényben meghatározott intézkedések tűrésére, illetve megtételére kötelezheti;
b) a kötelező járványügyi intézkedést foganatosító egészségügyi szolgáltató a betegek jogait az e törvényben foglaltak szerint korlátozhatja.
(3) Kötelező járványügyi intézkedés foganatosításához nincs szükség a beteg beleegyezésére, azonban a beteget - az eset körülményeihez képest - ekkor is megilleti a tájékoztatáshoz való jog.
(4) * Az 57-74. §-ok alkalmazásában fertőző betegen a fertőző betegségre gyanús személyt is érteni kell. Fertőző betegségre gyanús személy az, aki a miniszter rendeletében meghatározott fertőző betegségben szenvedő személlyel, annak használati eszközével, váladékával érintkezett, illetve a fertőzés terjedési módjából adódóan feltételezhető, hogy a fertőző betegség kórokozója a szervezetébe került.
(5) * A 44-52. § és 56-74. § alkalmazásában a (4) bekezdésben említett miniszteri rendeletben meghatározott fertőző betegséggel azonos tekintet alá esik az Egészségügyi Világszervezet 2009. évi XCI. törvénnyel kihirdetett Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályai (a továbbiakban: NER) rendelkezéseire tekintettel nemzetközi horderejű közegészségügyi-járványügyi szükséghelyzet előidézésére képes, korábban ismeretlen vagy szokatlanul súlyos formában, illetve a megszokottnál lényegesen nagyobb gyakorisággal, járványosan előforduló betegség vagy állapot is.
(6) * A NER végrehajtása érdekében az egészségügyi államigazgatási szerv ellátja a nemzeti NER tájékoztatási központ feladatait.
Védőoltások
57. § (1) A védőoltás célja a fertőző betegségekkel szembeni aktív, illetve passzív védettség kialakítása.
(2) * A miniszter rendeletben határozza meg azokat a fertőző betegségeket, amelyek esetében
a) életkorhoz kötötten,
b) megbetegedési veszély esetén, illetőleg
c) külföldre történő kiutazás esetén a kiutazó költségén
kötelező védőoltás elrendelésének van helye. *
(3) * A miniszter egyes munkakörökben való foglalkoztatás feltételeként a munkáltató költségére védőoltási kötelezettséget írhat elő. *
(4) A védőoltásra nem kötelezett személy kérésére - kiskorú esetében törvényes képviselője hozzájárulásával - orvosilag indokolt esetben védőoltásban részesíthető.
(5) A védőoltással egy tekintet alá esik az egyes fertőző betegségek esetén alkalmazott megelőző gyógyszeres kezelés.
(6) * Védőoltás kizárólag az egészségügyi államigazgatási szerv által engedélyezett oltóanyaggal és az engedélyező okiratban szereplő céllal és feltételekkel végezhető.
(7) Az oltóanyagok és egyéb immunbiológiai készítmények előállítására, forgalomba hozatalára és hatósági ellenőrzésére külön jogszabály rendelkezései az irányadóak.
58. § (1) * A kezelőorvos a kötelező védőoltás elhalasztásáról dönt, ha
a) a védőoltásban részesítés a beteg egészségi állapota miatt nem lehetséges, vagy a védőoltás a beteg egészségét vagy meglévő betegségét várhatóan károsan befolyásolná és
b) a védőoltás beadásához fűződő közegészségügyi érdeket nem veszélyeztető időn belül az a) pont szerinti körülmény olyan változása várható, amely a beteg védőoltásban részesítését lehetővé teheti.
(2) * Az elhalasztott kötelező védőoltást a halasztásra okot adó körülmény megszűnését követően haladéktalanul pótolni kell.
(2a) * Az (1) és (2) bekezdésben foglaltakról a kezelőorvos az egészségügyi államigazgatási szervet írásban értesíti.
(3) * A kezelőorvos, a beteg vagy a beteg törvényes képviselője a beteg lakóhelye szerint illetékes egészségügyi államigazgatási szervnél kérelmezheti a védőoltás alóli mentesítést, ha
a) a védőoltásban részesítés a beteg egészségi állapota miatt nem lehetséges, vagy a védőoltás a beteg egészségét vagy meglévő betegségét várhatóan károsan befolyásolná, és
b) az a) pont szerinti körülmény változása belátható időn belül nem várható.
(3a) * A (3) bekezdés szerinti kérelemhez csatolni kell a mentesítés indokoltságát alátámasztó, a kezelőorvos által adott szakvéleményt.
(4) * A (3) bekezdés szerinti eljárás alatt - annak véglegessé vált döntéssel történő befejezéséig - az adott védőoltás vonatkozásában a (7) bekezdés szerinti írásbeli felszólításnak vagy az adott védőoltás elrendelésének nincs helye. Ha a védőoltást korábban már elrendelték, és ezen védőoltás vonatkozásában eljárás indul a (3) bekezdés alapján, akkor a mentesítési eljárás véglegessé vált döntéssel történő befejezéséig a védőoltást elrendelő határozat nem hajtható végre. A mentesítési eljárásban a kezelőorvos külön vizsgálat nélkül ügyfélnek minősül.
(5) * A védőoltásra kötelezett és a védőoltásban részesített személyekről nyilvántartást kell vezetni.
(6) * A védőoltás módjáról, céljáról, helyéről és idejéről a védőoltásra kötelezett személyt, illetve törvényes képviselőjét értesíteni kell. A védőoltásra kötelezett kiskorú személy megjelenéséről a törvényes képviselő köteles gondoskodni.
(7) * Ha a védőoltás igénybevételére köteles személy e kötelezettségének írásbeli felszólításra sem tesz eleget, az egészségügyi államigazgatási szerv a védőoltást elrendeli. Az egészségügyi államigazgatási szerv közvetlen járványveszély fennállása esetén - a veszélyhelyzet szerint meghatározott védőoltások köre tekintetében - a határozatot azonnal végrehajthatóvá nyilváníthatja.
(8) * A védőoltás megtörténtéről igazolást kell adni.
(9) * A védőoltás hatékonyságának megállapítása céljából a beoltott személy orvosi vizsgálata és vizsgálati anyag szolgáltatása rendelhető el.
(10) * Ha a védőoltásra kötelezett személy a védőoltás adásával összefüggésben súlyos egészségkárosodást szenved, megrokkan vagy meghal, őt, illetve általa eltartott hozzátartozóját az állam kártalanítja.
(11) * A (7) bekezdés alkalmazásában közvetlen járványveszélynek minősül, ha az 57. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti védőoltás késedelme mások életét vagy testi épségét tömegesen, közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.