Mint már megszokhattuk, ha valamit el kell simítani - jellemzően az orosz-EU konfrontációban - Merkel asszony a jóügyi nagykövet mindig. Merkel a bolgár kormányfővel történt találkozóját követően úgy nyilatkozott, hogy meg kell vizsgálni minden jogi kérdést a Déli Áramlat kapcsán, és ezek alapján tárgyalásokat kell folytatni Oroszországgal. Hozzátette: számos szerződést megkötöttek már, és minden érintett fél számára fontos, hogy megbízható partnerként tartsák számon a jövőben is. A bolgár kormányfő a találkozó után úgy fogalmazott, hogy meggyőződése szerint a felmerült problémákat meg lehet oldani, és reménye szerint sikerül tisztázni Brüsszellel is a nézetkülönbségeket. A bolgár álláspont szerint Oroszországnak és Bulgáriának jogi alapon folytatnia kell a munkát, máskülönben megsértenék azt a szerződést, amelyet még 2006-ban kötöttek. Itt utalt rá, hogy a megállapodást az orosz inkább Bulgáriával írták alá, és nem az EU-val. Így mosdatják a szerecsent.

Mint ismeretes, Vlagyimir Putyin december 1-jén törökországi látogatásán jelentette be, hogy Oroszország felfüggeszti a Déli Áramlat projektet, és a tervezett vezeték tengeri szakaszát Bulgária helyett - nyomós és jogos érvek miatt - Törökország felé irányítja, majd a török-görög határon gázközpontot hoznak létre és pont. Mit várnak a nyugattérfelű EU-ban? Amikor hátbatámadták Oroszországot.

Gölöncsér Miklós




Merkel még mindig nem tért magához: a Déli Áramlat lehetőségeiről tárgyalna

Angela Merkel német kancellár támogatja a Déli Áramlatról, Moszkvával folytatott további párbeszédet. Ezt a kijelentést egy a bolgár miniszterelnökkel tett közös sajtókonferencián tette; "Németország segítőkésznek találta Bulgáriát abban a tekintetben, hogy megoldható legyen a Déli Áramlat körül kialakult probléma". A közlemény a bolgár kormány weboldalán is megjelent.

A sajtóközlemény szerint Merkel szakértőket és ügyvédek sokaságát kérte fel, hogy elemezzék a Déli Áramlat körül kialakult helyzetet, valamint, hogy egyeztessenek arról az Európai Bizottsággal. A közlemény szerint Merkel szorgalmazza, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, és Bulgária együtt találjon megoldást a Déli Áramlat megépítésére.
Éppen csak a legfontosabb érintett felet, Oroszországot felejtik ki a projektből. Vlagyimir Csizov, Oroszország állandó EU-képviselője december 10-én közölte, hogy nem tárgyalnak az Európai Bizottsággal a Déli Áramlatról, mert az csak a projektbe bevont országokat érintette volna. "Mivel a projekt lezártnak lett nyilvánítva, ebben a témában semmiféle tárgyalásnak nincs értelme." Csizov elmondása szerint a Déli Áramlatról lefolytatott tárgyalások egyébként is a projektben érintett országokkal történtek, nem az Európai Bizottsággal, valamint kifejtette, hogy nincs mit magyarázni a projekt lezárásán; ez egy Brüsszel által akadályozott üzlettől való elállás, ami nem fenyegeti az európai intézményeket, így magyarázatot sem kell adni rá.
November végén orosz delegáció ment Törökországba, ahol összeült az orosz-török kormányközi bizottság, és megállapodtak az energetikai együttműködés bővítéséről, majd Vlagyimir Putyin orosz államfő december 1-jén bejelentette, hogy felmondják a Déli Áramlat projektet, és az orosz gáz Törökországon át fog Európába érkezni.
Alekszej Miller, a gazprom vezérigazgatója szerint az Európai Unió általános jelleggel blokkolni akarta a projekt megvalósítását, és a leállítás végleges beszüntetést jelent, mert a projekthez visszatérés esetén nincs semmi garancia arra, hogy az EU nem folytatja az akadályoztatás politikáját. Azt követően Alexandr Novak, orosz energiaügyi miniszter is bejelentette, hogy már folyamatban vannak az előkészületek a projekt megvalósításáról kötött kormányközi megállapodások eltörlésére. Vlagyimir Putyin személyesen döntött a projekt teljes beszüntetéséről, és azt személyesen jelentette be, ami sokkszerű hatást gyakorolt az európai politikusokra. Mint azt Merkel nyilatkozata is mutatja, az Európai Unió azóta sem veszi komolyan se az orosz államfő, se az energetikai miniszter, se a Gazprom vezérigazgató szavait.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/16/merkel-meg-mindig-nem-tert-magahoz-deli-aramlat-lehetosegeirol-targyalna