Washington ukrajnai nagykövete, Jeffrey Payette figyelmeztetést adott ki, hogy amennyiben Moszkva elismeri a Donyecki és Luganszki Népi Köztársaság által tartott választások eredményeit, az a minszki egyezmény megtörését jelenti, és "Oroszország további elszigetelődéséhez vezethet". Washington fokozott nyomásgyakorlással próbálkozik Moszkva irányába, Oroszország ugyanis el fogja ismerni a november 2-án tartott választások eredményét, ami az elszakadó területek államiságának de facto elismerését is jelenti.
November 2-án a Donyecki és Luganszki Népi Köztársaság országgyűlési választásokat és elnökválasztást tart. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már bejelentette, hogy Moszkva elismeri a választások eredményét, ami a minszki megállapodás feltételeivel összhangban kerül megtartásra. Dimitrij Peskov, orosz elnöki szóvivő szintén kijelentette, nincs semmi okuk arra, hogy a választások eredményeit ne ismerjék el. "A választás megrendezését a köztársaságok vezetése elfogadta. A választás le fog zajlani".
Washington azonban továbbra is él a kettős mércével. Miközben Moszkva elfogadta a nyugati hatóságok demokratikus választását Ukrajnában, az amerikai külügy nem fogadja el a Donyeck és Luganszk által lebonyolított országgyűlési választásokat, és próbálkoznak valamiféle diplomáciai nyomással, hogy Moszkva se fogadja el. Mindezen próbálkozások azonban célt tévesztenek, mert az orosz Külügyminisztérium védelmezi a születőben lévő új rendet.
Hídfő.net | Szergej Lavrov és John Kerry
Ami most a térségben zajlik, az megoldás lehet a kaotikus múlt lerendezésére, pontot tesz egy háborúkkal és felforgatással terhelt időszak végére, - egy olyan korszak lezárása, aminek fenntartásában a nyugat továbbra is érdekelt.
Október 17-én a kijevi atlantista kormány megszavazott egy javaslatot, ami "különleges státuszt" biztosítana a kérdéses terület számára, Ukrajnán belül. A Donyecki Népi Köztársaság azonban nem fogadja el a "Donyeck és Luganszk régióknak adott különleges státuszt" biztosító kijevi törvényt - Alexander Zaharcsenko, a DNK miniszterelnöke a szavazást követően kijelentette, hogy az a törvény ukrán belügy, és a donyecki államot nem érinti. "Ukrajna hozhat bármilyen törvényt, ez nem foglalkoztat minket. Mi független állam vagyunk, melynek állampolgárai a szabadságot választották és a május 11-i referendumon megszavazták azt."
Új állam és új rend születik Kelet-Európában, és Moszkva támogatja ezt az ember szabad akaratából fakadó kezdeményezést. Washington befolyása egyre csökken, és ehhez a haláltusához minden függetlenedési törekvés, - legyen az egyéni vagy állami szintű - hozzájárul.


http://www.hidfo.net/2014/10/29/moszkva-elismerheti-novorosszija-elo-allam