A cseh hadsereg bejelentette, hogy kijelölt és védelem alá vesz olyan területeket, melyeken valószínűsíthetően tüntetések zajlanak majd az átvonuló amerikai páncélos haderő ellen. A cseh hadsereg védőkíséretet biztosít az országon áthaladó amerikai katonai járműveknek, eközben az ellenzék tömeges ellentüntetéseket szervez az amerikai csapatok bevonulása ellen. Frantisek Malenincki vezérkari főnök helyettes következetesen "provokációnak" nevezte az ellentüntetéseket, szerinte csendben hagyni kellene, hogy az amerikai haderő átvonuljon az országon.
A védelmi miniszter, Martin Sztropincky ugyanakkor óvatos kritikát fogalmazott meg, szerinte "számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy az utak roncsolódnak az amerikai páncélosok miatt". Vyskov város kormányzója szintén ellenezte a dolgot, nyilatkozata szerint ő semmilyen hivatalos értesítést nem kapott az átvonulásról, így ő is a sajtóból értesült arról, hogy az amerikai páncélos haderő egy éjszakát tölt a városban, mielőtt továbbhaladna. Mint kiderült, a szállítási rendszer teljesen összeomlik az amerikai csapatok érkezése miatt, napokon át fennakadások lesznek a civil vasúti közlekedésben, és városok kellős közepén teljes útszakaszokat fognak lezárni a vonulás miatt.
Csehország erősen megosztott az amerikaiak háborús provokációjával kapcsolatban. Bohuslav Sobotka miniszterelnök már tavaly júniusban egyértelműen kijelentette, hogy semmi szükség a NATO kelet-európai haderő-összpontosítására, és Csehország nem járul hozzá, hogy az amerikaiak haderőt állomásoztassanak az országban. Civil csoportok szerint a NATO a térség stabilitását és békéjét veszélyezteti azzal, hogy "erőt akar felmutatni", miközben Washington csak a fasizmust terjeszti a régióban, és semmi szükség arra, hogy ennek érdekében katonai erőt vonultassanak fel.

Eva Novotna, a Ne základnám ("Mondj nemet a bázisokra") civil szervezet sajtótitkára szerint a cseh kormány részéről "hülyeséggel határos naivitás", hogy átengedik az amerikai csapatokat az országon. A civil szervezet szerint ez egy szándékos provokáció, és egy kísérlet arra, hogy megosztottá tegyék a cseh társadalmat.
A "Dragoon Ride"-nak nevezett átvonulás március 21-től április 1-ig zajlik le, ennek részeként az amerikai hadsereg bevonul Kelet-Európába, amit mindenféle külső fenyegetésre és hadgyakorlatra hivatkozva tesznek meg, de a lényegen ez mit sem változtat, vagyis, hogy az Egyesült Államok haderőt összpontosít az amerikai határtól több mint tízezer kilométerre, közvetlen az orosz határ mellett, és ennek részeként a térségi országokat egyszerű terepasztalként használja, amin az amerikai tankok átvonulhatnak. A térségi országok politikusai tabuként kezelik a kérdést, gyakorlatilag nem lehet nyilatkozatokat hallani erre vonatkozóan, - korábban elvégzett háttérelemzések miatt tisztában vannak azzal, hogy a lakosság abszolút többsége ellenzi az amerikaiak katonai jelenlétét, és az ukrajnai NATO-beavatkozást sem támogatja, hiába indokolják azt meg "orosz veszéllyel" vagy "terrorizmussal".
Hazánkat szintén terepasztalnak használják az amerikaiak, legutóbb Tatabányán sikerült fotókat készíteni a Magyarországon át szállított amerikai páncélosokról. Mivel gyakorlatilag nincs magyar honvédség, a magyar politikusok ha akarnának se tudnának nemet mondani az amerikai expanzióra, mert nincs erő nemet mondani az amerikai csapatok bevonulására. A kormány szintén hallgat ebben a témában, pedig a lakosságnak joga van tudni arról, hogy egy hazánktól sok ezer kilométerre lévő ország épp rajtunk keresztül folytat háborús provokációt, és hazánkat is felhasználja a háborús előkészületek lebonyolítására. Ilyenkor látható leginkább, hogy az úgynevezett "civil csoportok" a radikális atlantista pártok ellenőrzése alatt vannak: a Gyurcsány féle Demokratikus Koalíció nyíltan támogatja az amerikaiak expanziós törekvéseit, emiatt hazánkban semmilyen civil csoport nem fejezte ki tiltakozását a háborús készülődéssel szemben.
http://www.hidfo.net.ru/2015/03/23/tomeges-tuntetesek-az-amerikai-pancelos-hadero-atvonulasa-ellen


Amerikai páncélos haderő Magyarországon (Következményként csak annyi, ha teljesen porig rombolnák országunkat, akkor sem szólhatnának a férgek vezette politikusok armadája, mivel hazudni csak a Fenevad szolgálatában képesek!!!)

Figyelmes olvasónk készítette az alábbi fotókat, melyeken az amerikai hadsereg "Stryker" lövészpáncélosai láthatók, amint épp Magyarországon át szállítják őket. A 2015. március 14-én, Tatabányán készült fotók rávilágítanak, hogy az Egyesült Államok hazánkon keresztül szállítja a haditechnikát az orosz határ közelébe, tehát a magyar kormány vélhetően közreműködik a NATO orosz határ mentén folytatott haderő-összpontosításában, ami egyértelmű provokáció.


Az amerikai páncélosok érkezéséről tavaly nyár óta lehet tudni. Philip Breedlove, az amerikai hadsereg európai parancsnokságának vezetője 2014 második felében több alkalommal is olyan bejelentést tett, miszerint az Egyesült Államok fokozni akarja katonai jelenlétét Európában. Az amerikai haderő kelet-európai átcsoportosításairól az érintett országok vezetői Breedlove nyilatkozatainak idején még nem tudtak. Az ügyből több térségi országgal is diplomáciai botrány alakult ki, többek között Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök nyilvánosan kijelentette; semmi szükség arra, hogy a NATO katonai erejét erősítse Európában. Több hónapos késéssel azonban - többek között - Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök a parlament alsóházában elmondott beiktatási beszédében már fokozott amerikai katonai jelenlétet kért Lengyelországban, az "orosz veszélyre" hivatkozva. Ez a haderő-összpontosítás Washington akaratából zajlik, és az ügy igen komoly aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy a térségi államok erő híján nem tudnak határozott nemet mondani az amerikai csapatösszevonásokra, tehát az amerikai haderő a szuverén országok véleményének kikérése nélkül jelenik meg a térségben.

Breedlove tavaly októberben jelentette be, hogy több mint 700 amerikai katona és 20 páncélozott harcjármű érkezik Lengyelországba - ekkor jelentette be a Bradley és Stryker egységek áthelyezését is. Ez a szám később megnövekedett, valamint annyiban változott a helyzet, hogy az amerikai haderő hivatalosan egy a lengyel-ukrán határon (is) tartott hadgyakorlatra érkezik. Az Operation Atlantic Resolve hadgyakorlat azonban "látható demonstrációja annak, hogy az USA elkötelezett NATO-szövetségesei mellett, és egy demonstrációja annak, hogy a NATO rendekezik azzal a képességgel, hogy szabadon mozgassa a haderőt a szövetség határaihoz", - vagyis Oroszországhoz és partnerországaihoz, így a hadgyakorlat egyértelmű provokációnak tekinthető.
Ugyanakkor számos közvélemény-kutatás támasztja alá, hogy a kelet-európai lakosság egyáltalán nem támogatja a NATO katonai jelenlétének fokozását, és Oroszországot sem tartja fenyegetésnek. Tény, hogy az amerikai haderő Magyarországon át szabadon mozog, mielőtt felsorakozik az orosz határon. Az Észtország, Lettország és Lengyelország határain zajló hadgyakorlat azonban provokáció, és a magyar kormány nem élvezi a lakosság támogatását abban, hogy részt vegyen az Oroszország elleni erőfitogtatásban.

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/19/amerikai-pancelos-hadero-magyarorszagon