Az egészségügyi dolgozók kivándorlása ellenére a rendszerváltás óta nem látott magasságba emelkedett az orvosok száma. A háziorvosok és a kórházi ágyak száma azonban folyamatosan csökken.
Az egészségügyi dolgozók kivándorlása ellenére a rendszerváltás óta nem látott magasságba emelkedett az orvosok száma – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Tavaly 39 ezer orvos dolgozott, amire 1990 óta egyetlen évben sem volt példa. A megelőző évben 37 700, 2012-ben pedig 36 250 orvos látta el a pácienseket. (Utoljára 2004-ben közelítette meg a mostani szintet az orvosi létszám, azt követően azonban gyors csökkenést láthattunk.) A KSH adatai szerint az elmúlt négy évben azonban évente 3-4 százalékkal nőtt a létszámuk. A tízezer lakosra jutó orvosok száma ennél is gyorsabb ütemben emelkedik, ami összefügg a népességfogyással is. Tavaly majdnem 40 orvos jutott tízezer emberre, miközben négy évvel korábban még a 35-öt sem érte el a számuk.
A szektor problémái a részletes adatokban látszódhatnak. A háziorvosok és házi gyermekorvosok száma 6343 fő volt, ennél alacsonyabb számra 1992-ben volt példa. A csökkenő népesség miatt azonban az egy háziorvosra jutó lakosok száma nem emelkedik, évek óta 1550 fő körül stagnál. A Dél-Dunántúlon a legjobb a helyzet, ahol „csak” 1400 lakos jut egy háziorvosra, míg az Észak-Alföldön, a Közép- és Nyugat-Dunántúlon a legrosszabb, ezeken a területeken több mint 1600 embert kell ellátnia egy háziorvosnak.
Hiába van azonban a rendszerváltás óta nem látott magasságban az orvosok létszáma, Magyarországon még így is rendkívül kevés orvos jut ezer lakosra. Tavaly közel 2 ezer egészségügyi dolgozó jelezte, hogy külföldön vállalna munkát. (A kérelmezők 63 százaléka orvos, 12 százaléka fogorvos, 17 százaléka ápoló és 8 százaléka gyógyszerész.) A háziorvosok esetében szakértők szerint a helyzet a következő években romlani fog, mert rengeteg háziorvos megy nyugdíjba, akiket nem tud pótolni a munkába álló fiatal korosztály.
Még tavasszal a Blikk szerezte meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik munkaanyagát, amely azzal számolt, hogy egy évtized alatt négyezer fővel csökkenhet a háziorvosok száma. A körülbelül 6500 praxisból (már 6350 alatti a számuk friss adatok szerint) 2025-re 800 fiatal háziorvos munkába állásával is 3300-ra apad a létszám. Most is több száz praxis betöltetlen, és több százezer embernek nincs megfelelő alapellátása.
A probléma miatt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a múlt hónapban ismét pályázatot hirdetett a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok betöltésére, amelyre 500 millió forint van. Tavaly 413 millió forintot fizetett ki az OEP, amelynek eredményeképpen 38 háziorvosi szolgálatot sikerült betölteni. Idén az egy éve betöltetlen háziorvosi szolgálatra elnyerhető támogatás 6 millió forint. Ott, ahol 60 hónapja betöltetlen az álláshely, már 10 millió a támogatási összeg.
(vg.hu)