Hídfő.net.ru | Görögország euro
Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár szerdán megbeszélést tartott annak kapcsán, hogyan lehetne Görögországot az eurozónában tartani, és az övezeten belül beindítani a görög gazdasági növekedést. A Fehér Ház közleménye szerint a két vezető a telefonbeszélgetés alkalmával egyeztetett a közelmúlt eseményeivel kapcsolatban, és megállapodtak, hogy Görögországot feltétlen az eurozónában kell tartani.
Görögország 240 millió euró kölcsönt kapott az Európai Uniótól, az Európai Központi Banktól és a nyugati ellenőrzés alatt álló Nemzetközi Valutaalaptól, amiért cserébe meghatározott politikai lépéseket (megszorító intézkedéseket) várnak el a görög kormánytól. A januárban hatalomra jutott Sziriza kormány azonban eltörölte a megszorító intézkedéseket, és csak akkor hajlandó engedményeket tenni, ha Németország háborús jóvátételt fizet a II. világháborúban történtekért.
Szerdán Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter bejelentette, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Görögország elhagyja az eurozónát. Azt követően került sor az amerikai elnök telefonhívására.
Jelenleg egy globális piaci művelet van folyamatban az euró és dollár paritásának bebiztosítására, melynek előkészületei már évekkel ezelőtt is zajlottak, a dollár és euró értékegyezése ugyanis előfeltétele lenne a transzatlanti szabadkereskedelmi övezet létrehozásának. A szabadkereskedelmi zóna Washington érdeke, így az amerikaiak érdekeit elsősorban az határozza meg, hogy az euró a dollárral egyenértékű pénz legyen, vagyis ennek függvényében döntenek arról, hogy Görögország bent kell-e maradjon az eurozónában.
Miközben az amerikaiaknak érdeke, hogy Görögország egyelőre megmaradjon az euró használatánál, az Eurázsiai Unió építése mellett elkötelezett államok érdeke, hogy a dollár és euró ne maradhasson hosszú távon egyértékű, vagyis a transzatlanti szabadkereskedelmi övezet létrehozásához ne legyenek adottak a feltételek. Hazánk határozott érdeke a két valuta közti egyensúly felborítása, a magyar nemzetgazdaság ennek kapcsán kellene lépéseket tegyen (értelemszerűen nem független cselekvőként, hanem az eurázsiai hatalmakkal együtt cselekedve), a jelenlegi parlamenti garnitúrától azonban aligha várható el, hogy ellent merjen mondani az amerikai érdek teljes kiszolgálásának vagy a kompromisszumos politikának.

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/19/washington-az-eurozonaban-akarja-tartani-gorogorszagot