Barack Obama a Világkereskedelmi Központ összedőlésének évfordulóján tartott megemlékezések hatását kihasználva bejelentette, hogy az Egyesült Államok légicsapásokat akar végrehajtani Szíria területén. Az Egyesült Államok egy nemzetközi koalíciót hívott össze a térségi országokból, amely a Perzsa-öböl országai mellett Egyiptomot, Jordániát, Libanont és Törökországot tömörítené (Törökország azonban nem írta alá az erre vonatkozó megállapodást). A térségi országok "támogatása" nemzetközi látszatot adna az amerikai légierő beavatkozásainak Szíria területén.
Hídfő.net | Barack Obama
Obama az Iszlám Állam nevű terrorszervezetre hivatkozva jelentette be szándékát a légicsapásokra, ami a nemzetközi médiában tálalva részben hitelesíti is az amerikai beavatkozást. A lényeget azonban elfelejti közölni a nyugati média: az Egyesült Államok úgy akar légicsapásokat végrehajtani Szíria területén, hogy azt a legitim szíriai kormány nem engedélyezi. Szíria külügyminisztériuma már kiadta állásfoglalását erre vonatkozóan, miszerint a szír légtér megsértése lenne egy iyen eset.
Ez a vonatkozás a leglényegesebb, ugyanis az Iszlám Állam elleni beavatkozás nemzetközi látszatúvá tételével az amerikai külügy megpróbál nemzetközi politikai látszatúvá tenni egy tisztán katonai kérdést, vagy éppen morális háttérrel felruházni azt. Ha egy amerikai drón/vadászrepülőgép behatol Szíria légterébe, és azt a szír kormány nem engedélyezi, az nem nemzetközi politikai kérdés, hanem a szír légtérvédelem hatókörébe tartozó feladat. Ha Obama légicsapást akar végrehajtani Szíria területén, a légtérbe behatoló amerikai vadászgépet a szír légvédelem le fogja lőni. Ez a feladata ugyanis, védelmezni a szír légteret az idegen behatolóktól.
Az amerikai elnök épp erre számít: ezzel ugyanis újra célkeresztbe helyezheti Szíria legitim kormányát az amerikai külügy. Ha Szíria nem lövi le a légterét sértő amerikai gépet, az annak igazolása, hogy a szír hatóságok nem tudják biztosítani az ország egészének légterét, vagyis a terrorista-probléma súlyosságára hívja fel a figyelmet. Ha a szír légvédelem lelövi a légteret sértő amerikai gépet, Obama ki fogja jelenteni, hogy Szíria a terroristákat támogatja. Hiszen nem engedik, hogy a nemzetközi koalíció elpusztítsa a terroristákat, vagyis a terroristák oldalán állnak.
Szíria látszólag csapdahelyzetben az amerikai légicsapások felemlegetése miatt. Ennek ellenére ez csak a nemzetközi diplomáciában csapdahelyzet, nem katonai vonatkozásaiban. A kérdés pedig tisztán katonai kérdés, nem politikai. Ha az amerikai légierő gépe sérti a szír légteret, a szír légvédelem le fogja lőni.
A szír kormány azonban nincs egyedül ebben a látszólagos politikai csapdában. A kínai külügyminisztérium már jelezte, hogy Kína nem támogatja Obama légicsapásait Szíria területén. A KM szóvivője bejelentette, hogy "a nemzetközi közösségnek együtt kell dolgoznia a terrorizmus elleni harcban, beleértve egyes országok erőfeszítéseinek támogatását". Azonban azt is hozzátette, hogy a terrorizmus elleni harc során "tiszteletben kell tartani a nemzetközi szabályokat, az érintett országok szuverenitását, függetlenségét és területi integritását". Egyértelmű tehát Kína álláspontja is: aki Szíria területén harcolna a terroristák ellen, és azt a szír kormány beleegyezése nélkül teszi, az Szíria szuverenitását, függetlenségét és területi integritását sérti. Ez az álláspont egyértelműen nem az amerikai, hanem a szíriai külügyminisztérium korábbi állásfoglalásával egyezik meg.


http://www.hidfo.net/2014/09/12/obama-diplomaciai-csapdat-allitana-szirianak