Szegények patikája néven indít programot a Gyermekétkeztetési Alapítvány. A program célja, hogy a halmozottan hátrányos helyzetben élő kisgyermekek ingyenesen hozzájuthassanak azokhoz a gyógyszerekhez, amelyek nélkül egész életükre kiható egészségkárosodást szenvedhetnek.
Herczog Mária szociológus az ATV Startban elmondta, a program nem csak a mélyszegénységben élőket érinti, a segítségre azoknak a családoknak is szüksége lehet, akik az élelmiszert még meg tudják venni, a gyógyszerek, vagy éppen gyógyászati segédeszközök kiváltására azonban már nincs pénzük. Ráadásul a szegény családok egy jelentős része olyan kistelepüléseken él, ahol csak az alapvető élelmiszerek megvásárlására van lehetőségük. Pedig a minőségi táplálkozás, a tudatos életvitel lenne a legfontosabb a betegségek megelőzésében, ám ez a szegénységben élők számára rendkívül nehéz, sokszor elérhetetlen – mutatott rá a szakember.
Herczog azt is elmondta, az orvosok és a szociális munkások számára igen nagy problémát jelent, hogy noha szeretnék segíteni a kismamákat abban, hogy megfelelően táplálkozzanak, azzal kell szembesülniük, hogy forrás hiányában az önkormányzat nem ad erre támogatást, ehelyett inkább kiemelik a gyereket a családból. Pedig a megfelelő életfeltételek biztosítása töredékébe kerülne annak a 4-5 millió forintnak, amit egyetlen gyermekotthonban, vagy nevelőszülőknél történő elhelyezésére költ az állam, ráadásul a törvény ezt három éves kor alatt elvileg nem is tenné lehetővé – jegyezte meg Herczog. Pedig a szakember szerint a rendszerváltó országok közül Magyarország volt az egyetlen, ahol évtizedekig nem nőtt, hanem csökkent a gyermekkiemelések száma, az 1997-es magyar gyermekvédelmi törvény pedig európai szinten is elismert volt, és sokan követték is a magyar példát. Herczog szerint az elmúlt három év kormányzati intézkedéseinek köszönhetően vált ismét bevett gyakorlattá a gyermekek kiemelése a családokból.
(atv)