Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy felgyorsítja az atomerőművek építését Európában, hogy ezáltal az EU kevésbé függjön Oroszországtól az energiafelhasználás terén.
A Der Spiegel német lap szerint Európában számos új atomerőmű épülhet, hogy az Európai Unió ezáltal csökkentse Oroszországtól való függését. A lap az Európai Bizottság egy jelentésére hivatkozva állítja ezt, amit a bizottság azonban egyelőre nem kommentált. A dokumentum szerint az EU fenn kell tartsa az atomenergetikában kivívott technológiai előnyét, és ennek jegyében az európai országoknak a jövőben fokozniuk kell az új atomerőművek fejlesztése, finanszírozása és építése terén az együttműködést. A lap szerint, miközben Németország 2022-ben végleg leállítja utolsó atomerőművét is, Európa összes többi részén az Európai Bizottság javaslatára újabb atomerőművek fognak épülni. A Spiegel azt írja, a jövőben ez a jelentés képezi a bizottság atomenergetika-politikáját, ezért jóval több, mint javaslat vagy megfontolásra szánt kezdeményezés: Európa energiaszektorának következő évtizedeit jellemezheti ez a dokumentum.
A lap a projekt előkészítésében részt vevő, név nélküli forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az atomenergetika újbóli előtérbe kerülését két fő pillérrel indokolja a bizottság: csökkenteni az Oroszországgal szembeni függést, és csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. A konvencionális atomerőművek mellett a bizottság számos, kis méretű atomerőmű építését is tervezi Európában, melyek a terv szerint még 2030 előtt megépülnek és működésbe lépnek. A Spiegel szerint a bizottság illetékeseit megkérdezték erről a dokumentumról, de kérdésükre nem kaptak hivatalos választ. Ugyanakkor, a jelentés rámutathat arra, hogy az orosz technológián alapuló projekteket kritizáló nyugati vezetőknek elsősorban nem az atomenergiával van problémája: rendszerint mindössze az orosz vállalatok kiszorításáról van szó a “zöldenergiára átállás” leple alatt, de amerikai vállalatok számos atomerőmű építésére kaphatnak megrendelést a következő évtizedben – amiben természetesen semmilyen kifogásolni valót nem talál a bizottság -, miközben Európa energiaellátásának továbbra is elsődleges forrását jelenti majd az atomenergia.

http://www.hidfo.ru/2016/05/ujabb-atomeromuvek-epiteset-tervezi-az-europai-bizottsag/