2017. május 10., szerda

Befolyás alá vonhatták a bíróságokat Soros ügynökei

Nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet a Soros György által finanszírozott NGO-k tevékenysége, melynek részként ideológiai képzéseket szerveznek és hálózatépítést folytatnak a bírói hatalmi ágban.
A Soros Györgyhöz köthető civil szervezetek rendszeresen tartanak konferenciákat és képzéseket a hazai jogásztársadalom tagjainak, s esetenként a kamarák is hozzájárulnak nézeteik terjesztéséhez” – áll a Magyar Idők konzervatív napilap beszámolójában. A lap szerint számos jel utal arra, hogy a Soros nemzetközi ügynökhálózata az ügyvédi kamarákban is megpróbált befolyást szerezni. „Konferenciák, hírlevelek, beszámolók és képzések biztosítottak lehetőséget a számukra, hogy – részben az Európai Bizottság, részben a milliárdos által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványok anyagi támogatásával – terjesszék nézeteiket.” – írták.
A lap felhívja a figyelmet arra, hogy a Helsinki Bizottság a Budapesti Ügyvédi Kamarával közösen szervezett szakmai konferenciát, ahol az aktivisták a védőkirendelés egy általuk tesztelt „alternatív modelljét” népszerűsítették. Később a Transparency International a korrupcióellenes hivatalok működésével kapcsolatban tartott képzéseket a fővárosi ügyvédeknek.
A hazai közéletben azonban már korábban felmerült annak lehetősége, hogy Soros nemzetközi hálózata jelenleg is ellenőrzés alatt tartja a harmadik hatalmi ágat. Februárban a kormánypártok tagjai is felháborítóan enyhének nevezték a Fővárosi Ítélőtábla döntését, melyben 400 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt. Miközben a katonai bűncselekmények vádjával magas rangú rendőrtisztek ellen indult büntetőperben látványosan enyhe ítéletet hozott a bíróság, balliberális hatalmi közösségek érdekeivel nem összeegyeztethető cselekmények elbírálásakor hajlamos inkább súlyosabb ítéleteket kiszabni.
Februárban Budaházy György egy a Mandinernek adott interjú során szintén arról beszélt, hogy balliberális érdekközösségek politikai célokra használják a bírói hatalmat, és ezt az eszközrendszerüket külföldi nyomásgyakorlás segítségével tudták kialakítani. „A bírók között hiába próbáltak rendet tenni, azt is vissza lehetett csinálni nemzetközi nyomásra. A saját ügyeimben azt érzékeltem, hogy azóta baloldali fordulat, bosszúállás kezdődött a bíróságokon.” – mondta.
Április végén egy alkotmányjogász, Ifj. Lomnici Zoltán az M1 műsorában annak szükségességéről beszélt, hogy nemzetbiztonsági átvilágításnak kell alávetni azokat a politikusokat, akikről a DC Leaks egy kiszivárogtatása során kiderült, hogy a Soros nemzetközi ügynökhálózatának belső használatú dokumentumaiban „megbízható személyként” vannak nyilvántartva. A Soros György által finanszírozott NGO-k és az ügyvédi kamarák szoros összefonódása azonban felveti annak lehetőségét, hogy ez a nemzetközi ügynökhálózat Magyarországon ügyvédeket, bírákat is saját soraiban tudhat mint „megbízható személyeket”.

http://www.hidfo.ru/2017/05/befolyas-ala-vonhattak-a-birosagokat-soros-ugynokei/



Kiszűrnék a Soros-hálózat tagjait az igazságszolgáltatásból

„Civil” kapcsolataikról kérdezi a bírákat az Országos Bírósági Hivatal – egy május 17-ig önkéntesen kitöltendő kérdőívben a bírák számot adhatnak arról, ha nem tagjai egyetlen civil szervezetnek sem. A liberálisok tisztulási folyamattól tartanak.
„Tagja-e ön valamilyen civil szervezetnek?” – egyebek mellett ezt a kérdést tették fel egy önkéntesen kitölthető kérdőíven a múlt héten fővárosi bíráknak – derült ki a HVG beszámolójából. A liberális lap szerint egy önkéntesen kitölthető kérdőívben arról kérdezik a bírákat, hogy tagjai-e valamilyen nem-kormányzati szervnek, illetve, kockázatosnak tartják-e, ha a bírósági szervezethez kapcsolódó civil szervezetnek van nem bíróságon dolgozó tagja is.
A lap szerint az anonim kérdőívet május 17-éig tölthetik ki, a kérdésekre pedig csak az egyértelmű „igen”, „nem”, vagy „nem kívánok válaszolni” választ adhatják.
A lap visszahivatkozik arra, hogy az Origo.hu-n megjelent egy oknyomozó írás, miszerint Soros György vagyonából működő aktivista csoportok hálózatépítést folytatnak a harmadik hatalmi ágban, ezáltal a külföldi ügynökhálózat a bírói hatalom feletti irányítás megszerzésére törekszik. A HVG újságírója következetesen hadüzenetként értékelte az anonim kérdőívet, amelyben indirekt módon arról kérdezik a bírákat, hogy szerintük kockázatot jelent-e ez a fajta befolyásolási kísérlet.
Ez utóbbi két kérdés amúgy tekinthető például a Magyar Bírói Egyesület elleni nyílt hadüzenetnek is” – írták.
Az OBH azzal indokolta a történteket, hogy az utóbbi hónapok során felmerült a bírák kompromittálhatóságának kérdése, illetve ezzel kapcsolatban további intézkedéseket helyeztek kilátásba.
Az elmúlt időszakban azt tapasztaltuk, hogy megszaporodtak a bírákat ért támadások, a bírák befolyásolására irányuló, a bíróságok normális működését akadályozó vagy a tárgyalás rendjét egyébként megzavaró cselekmények. Ezért tartottuk célszerűnek a kérdőív kitöltését és kiértékelését […] hogy a ténylegesen felmerülő problémákra koncentrálva minél előbb megtehessük a leghatékonyabb intézkedéseket” – áll a hivatal közleményében.
A „nyílt társadalom” ideológiáját képviselő liberális sajtóorgánum újságírója most attól tart, hogy a hivatali eljárás eredményeként a hálózat tagjai perifériára szorulhatnak, így a nemzetközi Soros-hálózat nem fog tudni számára kedvező ítéleteket hozni Magyarországon.
Korábban a Magyar Idők napilap és az Origo.hu egy oknyomozó írásra hivatkozva arról számolt be, hogy a nemzetközi Soros-hálózat tagjai megpróbálnak befolyást gyakorolni ügyvédekre, jogászokra, bírákra, amit külföldről finanszírozott nem-kormányzati szerveken (NGO-kon) keresztül folytatnak. A történtek kapcsán felmerült annak gyanúja, hogy a Soros-hálózat jelenleg is ellenőrzés alatt tartja a harmadik hatalmi ágat, és a külföldről finanszírozott szervezetek részéről az állami szervek tevékenységét érő bizonyos kritikák egy a külföldi befolyás kiszorítását célzó tisztulási folyamatot próbálnak megakadályozni.

http://www.hidfo.ru/2017/05/kiszurnek-a-soros-halozat-tagjait-az-igazsagszolgaltatasbol/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése