A Buda-Cash Brókerházhoz köthető DRB bankcsoport egykori vezetőjének közbenjárásával játszotta ki a hozzájuk, illetve üzlettársaikhoz kapcsolódó cégeknek a Honvéd Egészségpénztár vagyonának egy részét a pénztár gazdasági igazgatója, illetve befektetési vezetője. Legalábbis ez derül ki abból a PestiSrácok.hu által megszerzett dokumentumokból, amikből az is kiolvasható, hogy az érintettek még a Honvédelmi Minisztériumot is megvezették. Úgy tudjuk, a tárcánál nagy felháborodást váltottak ki a történtek.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
A PestiSrácok.hu által megszerzett dokumentumokból, valamint az azok alapján végzett kutatásainkból egyértelműen kiderül, hogy a Honvéd Nyugdíjpénzár egykori tanácsadója, a DRB bankcsoport volt befektetési vezetője, Detre László „lobbizásának” volt köszönhető, hogy a Honvéd  Egészségpénztár számláit és befektetéseit a százmilliárdos csalási botrányba keveredett brókercéghez kapcsolódó bankcsoportnál vezették, majd a pénzek egy részét hozzájuk köthető, illetve haveri cégeknek kijátszották. Emlékeztetőül: a Magyar Nemzeti Bank még márciusban 180 napra rendelt el kifizetési tilalmat a Honvéd Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségbiztosító Pénztárnál a pénztártagok egyéni egészségszámláit érintő fedezeti alapok tekintetében. A jegybanki intézkedés oka az volt, hogy a Honvéd Egészségpénztár a Buda-Cash Brókerházhoz köthető DRB Bankcsoporthoz tartozó BRB Buda Regionális Bank Zrt.-nél tartotta pénztári vagyonának jelentős részét. Az MNB visszavonta az érintett hitelintézetek tevékenységi engedélyét is, „mivel a bankok eszközeinek értéke nem fedezte a velük szembeni követeléseket”. A károsultak többsége rendvédelmi dolgozó és katona, de elveszett 1200 titkosszolga megtakarítása is.
Buda Cash
A Buda-Cash Brókerház felügyelőbizottsági tagjának köszönhető, hogy elúszott a Honvéd Egészségpénztár betéteseinek pénze. Fotó: privatbankar.hu

Megfelelő személyek a megfelelő pozícióban

A Buda-Cash botrány iratai szerint Detre László, aki a brókercég felügyelőbizottságában is helyet foglal, a pénzek DRB bankcsoporthoz történő átcsatornázását úgy érte el, hogy „folyamatosan tartotta a kapcsolatot” régi ismerőseivel, a Honvéd Egészségpénztár gazdasági igazgatójával, Kadlecsik Imre Pállal és  Kőhalmi Istvánnal, a pénztár befektetési vezetőjével, így lobbizásának köszönhetően 2012-ben az egészségpénztár vagyonának nagy része a DRB bankcsoporthoz került. Érdekesség, hogy a DRB bankcsoport jóval kisebb hozamot kínált, mintha azt kincstárjegybe fektették volna, a pénztár vezetői mégis ragaszkodtak a DRB-hez. Az egyik dokumentumban az is olvasható, hogy Kőhalmiék a küldöttek, illetve a pénztár ellenőrző bizottságának és igazgató tanácsának köreiben „toborzó” tevékenységet folytattak azzal a nyilvánvaló céllal, hogy őket mindenben kiszolgáló és hozzájuk lojális személyek kerüljenek a „megfelelő” pozíciókba. Megkörnyékezték például Bártfai Józsefet, a Honvéd Egészségpénztár ellenőrző bizottságának egyik tagját, valamint lekötelezettjükké tettek két küldöttet is úgy, hogy gyerekeik számára alkalmi munkát biztosítottak a cégnél.

A Honvédelmi Minisztériumot is megvezették

Az egészségpénztár működésével összefüggésben érdemes azt a HKS Pénztárszolgáltató Kft-t is megemlíteni, melynek ügyvezetői tisztségét 2015 januárja óta Kőhalmi István tölti be. Különös egybeesés, hogy elődje az a dr. Rékai István Miklós volt, aki jelenleg a Honvéd Egészségpénztár ügyvezető igazgatója. Egy iratban az is megtalálható, hogy a pénztár még 2013. december 13-án kötött egy jelenleg is hatályos, kártyagyártási szerződést a HKS-sel, azaz Rékai a Honvéd Egészségpénztár vezetőjeként a hozzá köthető gazdasági társaságot bízta meg a kiszervezett feladatok végrehajtásával. A HKS-ben Kőhalminak is van érdekeltsége, mivel a kft. 2011-es alapításától kezdve tagként szerepel az egészségpénztár befektetési vezetőjének tulajdonában lévő ECO-HALMI Kft. Az Országos Cégadatbázisból egyébként az a nem éppen mellékes körülmény is megtudható, hogy a HKS telephelyeként a Honvéd Egészségpénztár telephelyét tüntették fel úgy, hogy a dokumentum szerint erre a Honvédelmi Minisztérium nem adott engedélyt. Úgy tudjuk, a honvédelmi tárcánál  nagy felháborodást váltottak ki a történtek.
abra05-01

Zsíros megrendelések az egészségpénztártól

A fentebb taglaltak után talán az sem meglepő, hogy a 2013-as évben a HKS Kft. a Honvéd Egészségpénztárral kártyakészítési és adminisztrációs költségként csaknem hétmillió forint értékben bonyolított le megrendelést, míg a 2014-es év során már több mint húszmillió forint került kifizetésre az egészségpénztár részéről. Érdemes még kiemelni, amire a az egyik dokumentum is rávilágít, hogy az egészségpénztár az említett cégen kívül még a GrantaCard Informatikai és Elektronikus Kártyarendszer Üzemeltető Kft-vel és az Egészségpénztári Elszámoló Központ Kft-vel is zsíros megrendeléseket kötött. Előbbi kft. például 2007 és 2013 között éves szinten a Honvéd Egészségpénztár kártyatranzakcióinak a továbbítását végezte potom 15 millió forintért. Az nyilván csak véletlen egybeesés lehet, hogy a vállalkozás vezetője az a Rosenbecher Roland, aki annak a SIRO Zrt. felügyelőbizottság tagja, amely cég tagként szerepel a Kőhalmi István által fémjelzett HKS-nél – mutat rá a PestiSrácok.hu által készített cégábra.

Több tízmilliót kaszáltak két év alatt

Figyelemre méltó az is, hogy az Egészségpénztári Elszámoló Központ Kft.-ben, melynek ügyvezetője, Simon Péter vezérigazgatóként ugyancsak kapcsolódik a SIRO Zrt-hez, a Honvéd Egészségpénztár 20 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik. A  dokumentum szerint a vállalkozásba 2009-ben Kőhalmi és Kadlecsik javaslatára lépett be a pénztár, amely számára az e-számlák továbbítását hatmillió forint értékben az Egészségpénztári Elszámoló Központ végezte. Nem meglepő, hogy a Honvéd Egészségpénztárral bizniszelő két gazdasági társaság a 2013-as és 2014-es évben összesen csaknem 53 millió forintot kaszált. Megjegyzendő, hogy a portálunk birtokában lévő  iratokban az is szerepel, hogy Detre László „üzleti tervével” nemcsak a Honvéd Egészségpénztárt, hanem a Honvéd Nyugdíjpénztárt is megkereste, azonban ők a brókerbotrányba keveredett bankcsoport volt vezetőjének ajánlatát elutasították.