2015. október 5., hétfő

Moszkva az utolsó pillanatban akadályozta meg az illegális NATO-beavatkozást

Az orosz légierő Szíriában kezdődő beavatkozása az utolsó pillanatban megakadályozta, hogy az Egyesült Államok és térségi szövetségesei “légtérzárat” hozzanak létre Szíria felett.
A Financial Times diplomáciai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az Egyesült Államok térségi szövetségeseivel közösen megakadályozta volna a szíriai kormányt abban, hogy a légierő bevetésével hatékonyan lépjen fel a “fegyveres ellenzéki csoportok” ellen – és ezzel kikényszerítették volna az Aszad-kormány bukását. A lap az amerikai vezetésű koalíció tárgyalássorozatában részt vevő diplomáciai forrásra hivatkozva kijelentette, hogy öt héttel ezelőtt a koalíció tagjai közel jutottak a légtérzárral kapcsolatos megállapodáshoz, és ez magyarázattal szolgálhat arra, miért pont most kezdődött meg az orosz beavatkozás, miközben a háború évek óta zajlik.
A Financial Times egy európai diplomatától értesült arról, hogy a nyugati koalíció a “politikai megoldást” légtérzár létrehozásával akarta kikényszeríteni, és az orosz légierő közvetlen az előtt avatkozott be, hogy az Egyesült Államok Szíria légterének egészét ellenőrzése alá vonta volna. A lap említi, hogy a nyugati koalíció egy Törökország és Jordánia által benyújtott tervezet mentén képzelte el a légtérzárat. A történtek alapján Washingtont és szövetségeseit felkészületlenül érte az orosz beavatkozás, mert Barack Obama szombaton még arról beszélt, hogy az Egyesült Államok “légi támogatást” biztosítana a “felkelőknek” (ez lett volna a légtérzár).
A Financial Times információi alapján Oroszország egy újabb, az ENSZ BT felhatalmazása nélküli NATO-beavatkozást hárított el Szíriában. Miközben a biztonsági tanácsban Moszkva minden bizonnyal megvétózná a nyugati beavatkozást – ezért került volna sor az ENSZ BT megkerülésére -, Oroszország Szíria legitim kormányának engedélyével hajt végre légicsapásokat Szíria területén, amit a két ország közti katonai egyezmények is lehetővé tesznek.

http://hidfo.ru/2015/10/moszkva-az-utolso-pillanatban-akadalyozta-meg-az-illegalis-nato-beavatkozast/

Októberben robbanhat a migránsbomba

Budapest—Berlin — Lassan végig ég a kanóc a menekültbombán – állítja sok szakértő, akik közül a borúlátók szerint még ebben a hónapban véres konfliktusokhoz vezethet a menekültáradat.
Az aggodalmak jogosak: egy most napvilágra került, titkos német kormányzati jelentés szerint másfél millió menedékkérő érkezhet csak idén Németországba. Merkel kancellár korábban 800 ezerben jelölte meg a létszámot, amelyet még Németország elbír.
A Bild azt írta, az illegális határátlépések száma naponta tízezer is lehet. Mindeközben a menedékkérők ellátása hatalmas teher mind a kormánynak, mind pedig az ellátásért felelős tartományoknak és önkormányzatoknak.
tömeg
– Egy menekült naponta körülbelül száz euróba, azaz több mint harmincezer forintba kerül. Ki lehet számolni: a jelenleg Németországban tartózkodó egymillió menekült napi százmillió eurós költség. Elképzelhetetlen összeg és teher ez, ami alatt csak idő kérdése, hogy összeomoljon az ország szociális rendszere – mondta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő.
útvonal
Eközben Magyarországra naponta több ezer menekült érkezik. A szakértő szerint akár még ebben a hónapban komoly konfliktusokhoz vezethet a helyzet.
– Németországban már négyezer katonát is bevetettek a helyzet kezelésére. Ha elérkezik az idő, hogy a német hatóságok visszaküldik Ausztriába a menekülteket, akkor elkerülhetetlen lesz, hogy a csalódott tömegek összecsapjanak az osztrák hatóságokkal – mondta Spöttle.
Magyarországra októberig több mint háromszázezer menekült érkezett és ment át az országon.
A migrációs hullám eközben nem csitul, mi több, a jóslatok szerint egyre többen fognak érkezni Európába. Ha Magyarország lezárja a Horvátországgal közös határszakaszokat, akkor a horvátok új útvonalat jelölnek ki, ami pedig Szlovénia lesz. Elképzelhető, hogy a menekültek útvonala is változni fog, és Horvátországba már az ország déli részén, Dubrovniknál fognak belépni. Ez azért tűnhet reálisnak, mert Albánia semmilyen ellenállást nem fog tanúsítani, rajtuk keresztül akadálytalanul áramolhatnak majd a menekültek. Ezt jelzi az is, hogy Montenegró már sátortáborokat kezdett építeni az Albániával határos határszakaszon.
(Blikk)
Bal-Rad komm: “…a német hatóságok visszaküldik Ausztriába a menekülteket…” – azok pedig HOZZÁNK FOGJÁK TOLONCOLNI ŐKET!
banya
Csakhogy míg Németország és Ausztria rendelkezik katonai erővel az esetleges migránslázadások leverésére, Magyarországnak nincs semmilyen eszköze! Marad az ima?

Hideg lesz a tél Maradék-Ukrajnában! Se pénz, se gáz!

Hidegzuhanyként érte a kijevi trónt a ma délelőtti, Moszkvából érkezett üzenet: nincs gáz hitelbe! Orosz gáz legalábbis nincs! És a jövőben sem lesz.
novak
Alekszander Novak orosz energiaügyi miniszter ezzel a kiábrándító nyilatkozattal rombolta le a kijevi gázálmokat. Miszerint majd Maradék-Ukrajna hitelbe kap orosz gázt.
Mint azt Novak miniszter közölte, a Gazprom ez év június 16-tól átváltott “prepaid” módszerre, ami azt jelenti, hogy csakis az előre kifizetett gázt hajlandóak leszállítani a kijevi rezsimnek. “A továbbiakban nem is vagyunk hajlanóak elővenni a gázhitel kérdéskörét. Alkunak nincs helye!”-mondta az orosz energetikai miniszter.
A tegnapi IMF-bejelentést követően-miszerint a cég nem ad pénzt Valcman birodalmának-(azt ugyanis egyből Oroszország felé kellene továbbutalni korábbi hitel törlesztésére) újabb rossz hír ronthatja tehát Nyalókakirály amúgy sem virágos jókedvét.
A NINCS PÉNZ!-után a NINCS GÁZ PÉNZ NÉLKÜL!

http://www.balrad.com/2015/10/05/hideg-lesz-a-tel-maradek-ukrajnaban-se-penz-se-gaz/


Sajnos azért mi sem örülhetünk túlzottan! Könnyen lehet, hogy a Magyarországra érkező földgáz egy jelentős része a reverz gázszállítás (2014-es cikk: http://ujszo.com/online/gazdasag/2014/06/07/korlatoznak-a-gazt-ha-europa-reverz-gazszallitassal-probalkozna ) révén megy tovább az ukrajnai juntához. És ezért van ilyen kevés gázunk a tárolókban: http://mno.hu/gazdasag/alig-van-foldgaz-a-hazai-tarolokban-1305011

Majdnem meglincselték az Air France vezetőit a munkások

Franciaországban nem viccelnek a dolgozók, ha az állásukról van szó; ezt most az Air France-KLM alkalmazottai bizonyították:
a cég vezetése bejelentette, hogy leépítenek 2900 embert, erre a dolgozók megrohanták a cég központját, és majdnem meglincselték a HR-főnököt.
A francia–holland légitársaság Párizs külvárosában lévő irodaházában hétfőn épp igazgatósági ülést tartottak, ami félbeszakadt, amikor a leépítések miatt sztrájkoló dolgozók benyomultak az épületbe. A dolgozók annyira feldúltak voltak, hogy bántalmazni kezdték az épületből kifelé igyekvő HR-főnök Xavier Broset-t – már letépték róla az ingét és a zakóját, de a biztonsági őrök segítségével végül sikerült átmásznia egy kerítésen, és el tudott menekülni. Egy másik cégvezető is ing és zakó nélkül jutott csak el a kocsijáig.
Az Air France-KLM Európa egyik legnagyobb légitársasága, összesen 52 ezer embert foglalkoztat, viszont régóta veszteséges, és már nem bírja tartani a lépést a versenytársakkal. Ezért először arról próbálták meggyőzni a pilótákat, hogy dolgozzanak évi 100 órával többet ugyanazért a fizetésért, amibe persze ők nem mentek bele. Ezután drasztikusabb lépésekhez nyúlt a cég vezetése, és azzal állt elő, hogy megszüntetnek ötöt a hosszabb járatok közül, csökkentik a járatok számát, és kirúgnak 300 pilótát, 900 légiutas-kísérőt és 1700 reptéri dolgozót.
A sztrájkoló munkások a hétfői akciójukkal nem igazán állították maguk mellé a céget és a 17 százalékos tulajdonos francia államot, az erőszakot ugyanis nem győzte elég gyorsan elítélni az Air France vezérigazgatójától kezdve  Alain Vidalies közlekedési miniszterig mindenki. Mondjuk a kormány már eddig sem állt a dolgozók pártján, Manuel Valls miniszterelnök például már korábban is morgott amiatt, hogy a pilóták nem hajlandók megállapodni a légitársasággal.
Francia munkások nem először keménykednek a főnökeikkel, 2009-ben például a munkaügyi konfliktuskezelés bevett módszerévé vált, hogy a munkások túszul ejtették a cég vezetőit, ha azok leépítéssel fenyegettek. Ez történt például a Peugeot egyik leányvállalatánál és a Caterpillar gyáránál is.

Index

A válsághelyzet előhozta Gyurcsány Ferenc “fékezett habzású rivalizálását”

Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda Európa második propagandaminisztériuma lesz, Rogán Antal pedig “Goebbels hagyatékát fogja folytatni”.
Kerék-Bárczy kijelentette, hogy “a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal munkaköri leírására alkalmazható Joseph Goebbels azon írása, amelyben a náci politikus összefoglalta, hogy a hazugságok kellő számú ismétlésével miként verhetők át az emberek”. A politikus szerint eközben a Demokratikus Koalíció nem engedi majd a tények elfeledtetését, és emlékeztetni fogja a választókat arra, hogy “a jelenlegi a valaha volt legkorruptabb magyar kormány, amely képtelen kiszámíthatóan és fenntarthatóan irányítani az országot, Orbán Viktor kormányfő pedig ezt az új propagandaminisztériumból irányított hazugságokkal próbálja takargatni”.
A Demokratikus Koalíció újabb, valóságtól elrugaszkodott nyilatkozatait azt követően hallhatjuk, hogy a Magyar Narancs hetilap szeptember 10-i száma egy szögesdrótból font bajusszal ábrázolta Orbán Viktort, és ezzel sikeresen használta fel a hazai sajtó teljes spektrumát arra, hogy ingyen reklámfelülethez jutással ellensúlyozza az előfizetők megfogyatkozását.
A Demokratikus Koalíció ehhez hasonló nyilatkozatai azonban rámutatnak, hogy nem csak a Magyar Narancsnak van szüksége több előfizetőre, de a Gyurcsány-párt intenzív harcban áll más ellenzéki csoportokkal a magyarországi zsidók szavazatainak megszerzéséért. Kevésbé ismert tény, hogy az Európába érkező muszlimok egy része sokkal intenzívebb zsidógyűlöletet táplál, mint a megszelídült és kontroll alatt tartott európai szélsőjobboldal, emiatt a baloldali zsidó szavazók egy része átpártol az Orbán-kormányhoz a migrációs válság rendezése okán. A Demokratikus Koalíció ezért a Kerék-Bárczy Szabolcs nyilatkozatához hasonló riogatáshoz folyamodik, annak reményében, hogy elveszített szavazóit így visszaszerezheti.
Tóth Gy. László politológus a Magyar Időknek nyilatkozva úgy fogalmazott; “ez a szubkultúra újabban mindig és mindennel kapcsolatban Hitlerre vagy a zsidó genocídiumra asszociál.” Az általa liberális és anarchista hetilapként meghatározott Magyar Narancs azonban csak kisebbik szócsöve egy idegen hatalomnak, ami Magyarországon működtetett balliberális pártjai számára ezt a kommunikációs stratégiát írja elő. Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete szerint az Orbán-kormány xenofób politikát folytat. A Népszabadság pedig vagonírozásról beszélt a menekültek nyugatra továbbutazásához biztosított vonatjáratok kapcsán.
Kerék-Bárczy Szabolcs nyilatkozata emellett arra is rávilágított, hogy a párt elsődleges kampánytémává lépteti majd elő a “korrupció elleni harcot”. Mint az ukrán korrupcióellenes hivatal esete is mutatja, egy ilyen intézmény alkalmas a politikai leszámolások – látszólagosan – legálissá tételére, így minden ellenzéki párt számára nagy lehetőséget jelent, ha a választások után saját emberét tudja ültetni egy antikorrupciós hivatal élére. Ezek a törekvések pedig a hatalmi harcban alulmaradt oligarchák érdekeivel is egybeesnek. Simicska Lajos, egy az Orbán-kormány holdudvaráról leszakadó, kegyvesztett oligarcha szeptember 19-én az Indexnek nyilatkozva kijelentette; “ha Magyarországon tényleg jogállam van, tartsa magát mindenki a jogi keretekhez, mert ha egyszer kikerülnek a hatalomból, az ügyeiket számon fogják rajtuk kérni.” Simicska az Indexnek adott nyilatkozatával gyakorlatilag megfenyegette a kormánypártot, hogy egy ellenzéki párt választási győzelme esetén a korrupció elleni harc leple alatt fog rajtuk revansot venni.

http://hidfo.ru/2015/10/a-valsaghelyzet-elohozta-gyurcsany-ferenc-fekezett-habzasu-rivalizalasat/

Tömeges fegyverletétel Szíriában: megkezdődött a lázadó csoportok széthullása

Kormányellenes lázadó csoportok több mint 450 fegyverese, és mintegy 250 velük együttműködő körözött bűnöző tette le a fegyvert Szíriában az orosz légicsapások kezdete után.
A Daraa területén történt fegyverletételről a Szíriai Arab Hírügynökség számolt be; a jelentés szerint a “fegyveres ellenzéki csoportok” csütörtökön és pénteken (az orosz légierő beavatkozásának kezdete utáni két nap során) Jordánia határai mellett megadták magukat a helyi hatóságoknak, és átadták fegyvereiket. A kormányerők számos mesterlövészpuskát és gépkarabélyt foglaltak le, a fegyveres ellenzéki csoportok tagjai pedig a nemzeti megbékélési programnak megfelelő elbírálásban részesülhetnek.
Szíria legitim kormánya azok számára hirdette meg a nemzeti megbékélési programot, akik szíriai állampolgárok, de változást akartak, és a háború kezdetén nem voltak tisztában azzal, hogy az ország destabilizálásában egy idegen hatalom eszközeként vesznek részt, emiatt csatlakoztak az országszerte működő lázadó csoportokhoz. Az Aszad-kormány lehetővé teszi, hogy a megtévesztett személyek részt vegyenek egy rehabilitációs programban és visszatérjenek a békés életvitelhez, amennyiben átadják fegyvereiket és felhagynak a harccal.
A program eddigi leglátványosabb sikerét az a 2014 októberében történt eset jelentette, melynek során több mint 1500 felkelő adta meg magát, miután Homszban elfoglalták a városközpontot. A nemzeti megbékélési program azonban ismét előtérbe került az orosz légierő beavatkozását követően, és megkezdődött a kormányellenes fegyveres csoportok dezertálása. A Ria Novosztyi hírügynökség szerint az Al-Nuszra Front több mint háromezer tagja is külföldre menekült, miután Háma provinciában a hadsereg figyelmeztette a lakosságot, hogy a térségben nagyobb offenzíva veszi kezdetét.

http://hidfo.ru/2015/10/tomeges-fegyverletetel-sziriaban-megkezdodott-a-lazado-csoportok-szethullasa/

Zajlik Szíriában a patkányirtás!

Tegnap is, ma is ténykedett Szíria légterében az orosz légierő. A földön a szír hadsereg tette a maga dolgát.
Ma déli jelentések szerint a délelőtti patkányirtást mintegy 160 dzsihadista nem tudta átvészelni. Egyre nagyobb tömegeik menekülnek Dél-Szíria irányába, ahol eléggé biztonságban vannak a világ elsőszámú latorállamának-az USA-vezérlésével megalakult, és ellenük fenekedő koalícitól.



Ma délelőtt egy orosz harci repülőgép “súrolta” Törökország légterét. Ankara a dolog miatt olyan hisztérikus rikácsolásba fogott, mintha az isztambuli bazárt bombázták volna. A moszkvai külügy  csendre pisszentette a zsivajgó törököket, mondván hogy nem történt más, minthogy egy kicsit föl lett ott kavarva a levegő.